Szeptember 5.
Gyakorított áfa bevallása, befizetése, visszaigénylése
Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok
A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/2. b) pont
Szeptember 5.
Adójeggyel kapcsolatos fizetési kötelezettség
Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók
Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, a tárgyhónapban bekövetkezett csökkentését vagy visszatérítését a tárgyhót követő 5-éig a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal jóváhagyásával kérheti a 16. számú vámhivataltól. A kérelemben adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi ár/darab bontásban és összesítve kell az adójegyek által képviselt általános forgalmi adó és jövedéki adó értékét megadni. A 16. számú vámhivatal legkésőbb a tárgyhónap 15-éig köteles határozatot hozni a kérelemről.
14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. § (2) bek.
Szeptember 5.
Egészségügyi adatszolgáltatás
Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók
A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról – a fekvőbeteg-szakellátás kivételével – kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerint adatot szolgáltat (jelentést) a megyei (fővárosi) pénztárak, valamint a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság részére. A fekvőbeteg-szakellátás során nyújtott ellátásokról a jelentést az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére kell megküldeni. A jelentések megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 5., illetve 10. napja. A szolgáltató a teljesítmények elszámolásához a rendelet mellékleteiben előírt adatokat köteles közölni.
Adathiány vagy hibás jelentés miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét vagy a beküldött adat javítását legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10-éig küldheti meg. Az elszámolásra már beküldött adat javítása, illetve a technikai okokból feldolgozhatatlan adat pótlása az elszámoló által megküldött hibalista alapján a teljesítés hónapját követő negyedik hónap 10. napjáig nyújtható be.
43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.
Szeptember 10.
Adóraktáriadójegy-igény (havi) bejelentése
Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók
Az adóraktáriadójegy-felhasználónak a tárgyhót megelőző hó 10-éig kell a tárgyhóra vonatkozó előzetes adójegyigényét a 16. számú vámhivatalhoz a rendelet 1/A. sz. melléklete szerinti adattartalommal, adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási árankénti bontásban bejelentenie, és megadnia az átvétel időpontját (kért ütemezését).
14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 2. §, 1/A. számú melléklet
Szeptember 10.
Egészségügyi adatszolgáltatás
Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók
A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról – a fekvőbeteg-szakellátás kivételével – kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerint adatot szolgáltat (jelentést) a megyei (fővárosi) pénztárak, valamint a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság részére. A fekvőbeteg-szakellátás során nyújtott ellátásokról a jelentést az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére kell megküldeni. A jelentések megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 5., illetve 10. napja. A szolgáltató a teljesítmények elszámolásához a rendelet mellékleteiben előírt adatokat köteles közölni.
Adathiány vagy hibás jelentés miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét vagy a beküldött adat javítását legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10-éig küldheti meg. Az elszámolásra már beküldött adat javítása, illetve a technikai okokból feldolgozhatatlan adat pótlása az elszámoló által megküldött hibalista alapján a teljesítés hónapját követő negyedik hónap 10. napjáig nyújtható be.
43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.
Szeptember 10.
Reprográfiai tájékoztatási kötelezettség
Érintettek: reprográfiára szolgáló készülék gyártói, ellenérték fejében üzemeltetői, illetve az ilyen kép-, hanghordozó vagy készülék behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személyek
Aki üzletszerűen gyárt üres kép- vagy hanghordozót vagy készüléket, illetve aki jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, az ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék behozatala miatt minden naptári hónap 10. napjáig köteles tájékoztatni a közös jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a kép- vagy hanghordozó vagy a készülék fajtájáról. A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalomba hozatali adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető személytől pedig a megfelelő díj megállapításához adatokat kérhet.
1999. évi LXXVI. tv. 20. § (2) bek., 21. §, 22. § (1) bek.
Szeptember 12.
Osztalékadó megfizetése
Érintettek: kifizetők
A kifizető az osztalékadót a levonást, juttatást követő hó 12-éig köteles megfizetni.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. C/g) pont;
1996. évi LXXXI. tv. 2. §
Szeptember 12.
Személyi jövedelemadó-előleg megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A munkáltató az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő hó 12-éig, a kifizető az általa levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 12-éig köteles megfizetni.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. A/a)-b) pont;
1995. évi CXVII. tv. 2. §
Szeptember 12.
Személyi jövedelemadó megfizetése
Érintettek: kifizetők
A kifizető az általa levont jövedelemadót a levonást követő hó 12-éig köteles megfizetni.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. B/e) pont
1995. évi CXVII. tv. 2. §
Szeptember 12.
Cégautó adója
Érintettek: cégautót üzemeltető kifizetők
A cégautó utáni adótételeket havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12-éig kell megfizetni. Minden megkezdett hónap az adókötelezettség szempontjából egész hónapnak számít. Évközi tulajdonos (üzemeltető)-változás esetén az új tulajdonost (üzemeltetőt) a változást követő hónaptól terheli az adókötelezettség.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/ Határidők/1. B/e) pont;
1995. évi CXVII. tv. 70. § (7) bek.
Szeptember 12.
Külföldi személytől levont adó megfizetése
Érintettek: azok a kifizetők, akik külföldi illetőségű magánszemélynek, külföldi szervezetnek és külföldi illetőségű osztalékban részesülőnek adóköteles bevételt fizettek ki
Az érintettek a külföldi személynek kifizetett adóköteles bevétel összegéből az adót kötelesek megállapítani, levonni, és azt a kifizetést követő hó 12-éig megfizetni.
1990. évi XCI. tv. 5. számú melléklet 1-2. pont
Szeptember 12.
Termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adó befizetése
Érintettek: kifizetők
A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz köteles átutalni a kifizetést követő hó 12-éig.
1990. évi XCI. tv. 96/A § (9) bek.;
1995. évi CXVII. tv. 74. §
Szeptember 12.
Százalékos egészségügyi hozzájárulás megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a kifizető havonta állapítja meg, és a jövedelem juttatását követő hónap 12-éig köteles megfizetni.
1998. évi LXVI. tv. 2. §, 11. § (2) bek.
Szeptember 12.
Tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A tételes egészségügyi hozzájárulást az annak fizetésére kötelezett havonta állapítja meg, és a tárgyhót követő hónap 12-éig köteles megfizetni.
A tételes egészségügyi hozzájárulás összege a jogviszony fennállásának időtartama alatt 2001. január 1-jétől 4200 forint (napi 140 forint).
1998. évi LXVI. tv. 9. § (1) bek., 11. § (1) bek.
Szeptember 12.
Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulékok összegét megállapítani, a biztosítottat terhelő járulékot levonni. A megállapított járulékok összegét csökkenteni kell a biztosított részére a tárgyhónapban visszafizetett nyugdíjjárulék összegével – ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagsággal összefüggő nyugdíjjárulék-túlfizetést is –, és az így kiszámított tárgyhavi járulékot az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról, baleseti járulékról, a biztosított jövedelméből levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékról, illetőleg túlvonás miatt a részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékról, valamint a tagdíj összegéről.
A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni.
1997. évi LXXX. tv. 50. §;
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. A/a)-b) pont
Szeptember 12.
Társadalombiztosítási járulék megfizetése
Érintettek: munkáltatók, kifizetők
A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulékok összegét megállapítani, a biztosítottat terhelő járulékot levonni. A megállapított járulékok összegét csökkenteni kell a biztosított részére a tárgyhónapban visszafizetett nyugdíjjárulék összegével – ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagsággal összefüggő nyugdíjjárulék-túlfizetést is –, és az így kiszámított tárgyhavi járulékot az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról, baleseti járulékról, a biztosított jövedelméből levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékról, illetőleg túlvonás miatt a részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékról, valamint a tagdíj összegéről.
A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni.
1997. évi LXXX. tv. 50. §;
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. B/a) pont
Szeptember 12.
Baleseti járulék megfizetése
Érintettek: társas vállalkozások
Az érintetteknek a megállapított járulékok összegét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint kell az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni az elszámolt hónapot követő hónap 12-éig.
1997. évi LXXX. tv. 50. §;
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. C/a) pont
Szeptember 12.
Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás, tagdíj befizetése
Érintettek: foglalkoztatók
Az érintettek a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelme alapján kötelesek a tagdíj összegét megállapítani és levonni, az érintett magánnyugdíjpénztárnak bevallani, és megfizetni a tárgyhónapot követő hónap 12-éig. A havi tagdíjbevallásban a levont tagdíj alapját és összegét – név és taj-szám jelölésével – biztosítottanként kell feltüntetni.
1997. évi LXXX. tv. 51. § (1) bek.;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.
Szeptember 12.
Adatszolgáltatás a tb-biztosítottakról
Érintettek: foglalkoztatók
A foglalkoztatónak az általa foglalkoztatott biztosítottról a taj-szám megjelölésével bejelentést kell tennie a biztosítás kezdetéről, megszűnéséről, illetve a biztosítás szünetelésének időtartamáról. A társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztató bejelentésének ki kell terjednie a biztosítás megszűnését követően folyósított táppénzre, terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási segélyre is. A bejelentésnek tartalmaznia kell, hogy a biztosított pénztártag-e. Igenlő esetben a bejelentésben meg kell jelölni a pénztár nevét és azonosítóját is. A bejelentést az illetékes MEP-hez a biztosítás kezdetét, megszűnését, a szünetelés kezdetét, befejezését, a biztosítás megszűnését követően folyósított ellátás kezdő és befejező időpontját közvetlenül követő hónap 12-éig kell benyújtani.
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 22. § (1) bek.
Szeptember 15.
Építményadó, telekadó megfizetése
Érintettek: az építménytulajdonosok és a telektulajdonosok
Az adózónak félévenként, két egyenlő részletben kell az adót megfizetnie. A második félévi adó megfizetésének határideje az adóév szeptember 15-e.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet II. A) 14. pont;
1990. évi C. tv.11. §, 12. § (1) bek., 17. §, 18. §
Szeptember 15.
Magánszemélyt terhelő kommunális adó, iparűzési adó megfizetése
Érintettek: az építménytulajdonos és a telektulajdonos magánszemély, továbbá az a magánszemély is, aki az önkormányzat illetékességi területén nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik
Az érintetteknek félévenként, két egyenlő részletben kell az adót megfizetnie. A második félévi adó megfizetésének határideje az adóév szeptember 15-e.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet II. A) 15. a) pont;
1990. évi C. tv. 24. §
Szeptember 15.
Vállalkozók kommunálisadó-, iparűzésiadó-előlegének megfizetése
Érintettek: a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése
Az érintettek az adóelőleget félévi részletekben fizetik. A második félévi adóelőleg megfizetésének határideje az adóév szeptember 15-e.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet II. A) 15. b) pont;
1990. évi C. tv. 27. § (1) bek.
Szeptember 15.
Adóköteles épület utáni idegenforgalmi adó megfizetése
Érintettek: az a magánszemély, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt, és aki az önkormányzat illetékességi területén olyan üdülésre, pihenésre alkalmas épületnek tulajdonosa, amely nem minősül lakásnak
Az adóköteles épület utáni adót a magánszemélynek félévenként, két egyenlő részletben kell megfizetnie. A második félévi adó megfizetésének határideje az adóév szeptember 15-e.
1990. évi XCI. tv 2. számú melléklet II. A) 16. a) pont;
1990. évi C. tv. 30. §
Szeptember 15.
Gépjárműadó megfizetése
Érintettek: a gépjármű tulajdonosa, üzemben tartója
Az adózó a belföldi rendszámú gépjárművek után a gépjárműadót félévenként, két egyenlő részletben fizeti meg. A második félévi adó megfizetésének határideje az adóév szeptember 15-e.
1990. évi XCI. tv. 22. § (4) bek., 2. számú melléklet II/B) 18. a) pont;
1991. évi LXXXII. tv. 2. §, 3. §
Szeptember 15.
Adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adó bevallása, megfizetése
Érintettek: az adó beszedésére kötelezettek: a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban, üdülőtelepeken az üzemeltetők, az üdülőt fenntartó szervek, a fizető-vendéglátó szálláshelyeken a szállásadók vagy a közvetítésre jogosult szervek, bérlet, ingyenes használat esetén a helyiség tulajdonosai vagy az azzal rendelkezni jogosultak
Az érintetteknek a beszedett helyi adóról a tárgyhónapot követő hónap 15-éig kell bevallást tenniük. Az adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adót az adózónak a beszedést követő hó 15-éig kell az adóhatósághoz befizetnie.
1990. évi XCI. tv. 22. § (4) bek., 2. számú melléklet II/A) 16/b) pont;
1990. évi C. tv. 34. §
Szeptember 15.
Könyvelési kötelezettség
Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók
A pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, készpénzforgalom esetén a pénzmozgással egyidejűleg, illetve bankszámlaforgalomnál a hitelintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket legkésőbb a tárgyhót követő hó 15-éig a könyvekben rögzíteni kell.
2000. évi C. tv. 165. § (3) bek. a) pont
Szeptember 15.
Külföldi rendszámú teherszállító gépjármű adózása
Érintettek: belföldi szállítmányozási vállalkozások
Ha a külföldi rendszámú tehergépjármű után fizetendő adót belföldi szállítmányozási vállalkozó átvállalja, az adót havonta, a tárgyhót követő hónap 15-éig kell megfizetnie.
1990. évi XCI. tv. 4. számú melléklet 6. pont
Szeptember 15.
Átképzési támogatás igénylése
Érintettek: munkáltatók
Az érintettek az arra jogosult dolgozóik részére kifizetett támogatást az engedélyt kiadó munkaügyi központtól igényelhetik vissza havonta egy alkalommal, utólag, a tárgyhónapot követő hónap 15-étől.
23/1983. (VIII. 5.) PM rendelet 3. § (1) bek.
Szeptember 15.
Termékmérleg-nyilvántartás bemutatása
Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek
Az adóraktár termékmérleg-nyilvántartásait naptári hónaponként le kell zárni, és a készletváltozásokat jogcímenként összegezni kell. A termékmérleg zárását az országos parancsnokság által meghatározott adattartalommal kell elkészíteni.
A havi zárást adóraktáranként kell bemutatni a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalnak a tárgyhót követő hónap 15-éig.
35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (2)–(3) bek.
Szeptember 15.
Köteles példány megküldése
Érintettek: a nyomdák, filmgyártók, első forgalmazók
Az érintetteknek a sajtótermékből hat köteles példányt kell ingyenesen szolgáltatniuk az Országos Széchényi Könyvtár számára, a helyi vonatkozású sajtótermékből egy példányt kötelesek szolgáltatni a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak, illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, legkésőbb az előállítás hónapját követő 15-éig.
60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet 5. §, 8. § (1) bek.
Szeptember 20.
Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése
Érintettek: a havi adómegállapításra kötelezett adózók
Az általános forgalmi adó megállapítására havonta kötelezett adóalanynak az adóbevallást az adómegállapítási időszakot követő hó 20-áig kell benyújtania, és ezzel egyidejűleg köteles az áfa nettó, elszámolandó összegét megfizetni, illetőleg ettől az időponttól igényelheti azt vissza.
1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/4. a) pont, 2. számú melléklet I/Határidők/2. a) pont;
1992. évi LXXIV. tv. 47. §
Szeptember 20.
Gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése
Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok
A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők 2. b) pont;
1992. évi LXXIV. tv. 48. §
Szeptember 20.
Társaságiadó-előleg megfizetése
Érintettek: a gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, MRP szervezete, közhasznú társaság, vízitársulat, alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyház, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, kockázati tőkealap, külföldi vállalkozó, külföldi szervezet
Az adózó, ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint havonta fizet adóelőleget, akkor minden hónap 20-áig köteles az adóelőleget megfizetni.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A/a) pont;
1996. évi LXXXI. tv. 2. §
Szeptember 20.
Fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése
Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló
Az adózó a fogyasztási adó előlegének és a megállapított nettó fogyasztási adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza.
A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított fogyasztási adót az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyidőszakot követő 20-áig vallja be.
1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont, 2. számú melléklet I/Határidők/4. B) pont;
1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §
Szeptember 20.
Jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése
Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, importáló, exportáló, forgalmazó, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy
A jövedékiadó-fizetésre kötelezett adóalany – függetlenül attól, hogy adóbevallási kötelezettségét a törvény egyébként milyen időszakonként állapítja meg – a jövedéki adót havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles bevallani.
Az adózó a jövedéki adó előlegének és a megállapított nettó jövedéki adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza. (E rendelkezések a dohánygyártmányok esetében csak arra az adóra vonatkoznak, amelyet a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény rendelkezései alapján nem adójeggyel fizetnek meg.)
1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 1. pont, 2. B) pont;
1997. évi CIII. tv. 4. §
Szeptember 20.
Összesített termékmérleg benyújtása
Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek
Az adóraktárankénti havi zárások alapján az adóraktár engedélyesének összesített zárást kell jövedéki termékenként készíteni, melyet a tárgyhót követő hónap 20-áig a jövedékiadó-ügyben eljáró vámhivatalhoz, az adóbevallással egyidejűleg kell benyújtani.
35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (4) bek.
Szeptember 20.
Adóraktári adójegy elszámolása
Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók
Az adóraktáriadójegy-felhasználónak az adójegyekről adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási áranként nyilvántartást kell vezetnie, és az adójegy-nyilvántartás adatai alapján havonta, a tárgyhót követő 20-áig a rendelet 4. számú melléklete szerinti elszámolást kell elkészítenie.
14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 8. § (1) bek.
Szeptember 20.
Fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás igénylése
Érintettek: a költségvetési támogatás igénybevételére jogosult adóalanyok
Ha a támogatást megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik, a havonta megállapított költségvetési támogatást az adózó havonta, a tárgyhót követő 20-ától igényelheti. (A feltétel bekövetkeztéhez kötött költségvetési támogatás az előírt mellékletekkel ellátott bevallás benyújtása időpontjától igényelhető.)
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet IV/2., 3. pont
Szeptember 20.
Fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás gyakorított igénybevétele, bevallása
Érintettek: a költségvetési támogatás gyakorított igénybevételének engedélyezését kérő adóalanyok
Az adózó kérelmére az adóhatóság a költségvetési támogatás gyakoribb (öt-tíz-tizenöt naponkénti) igénybevételét is engedélyezheti. A költségvetési támogatás gyakoribb igénybevételére jogosult adózó a költségvetési támogatást havonta állapítja meg, és arról a tárgyhót követő 20-áig tesz bevallást. A hó közben igénybe vett előleg és a tárgyhónapra igényelhető tényleges támogatás különbözetét a tárgyhót követő 20-ától lehet igényelni, vagy eddig kell megfizetni.
1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/5. c) pont, 2. számú melléklet IV/4. pont
Szeptember 20.
Megállapított személyi jövedelemadó, adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása
Érintettek: a havi adóbevallásra kötelezett adózók
Az érintetteknek a levont jövedelemadót, adóelőleget és (tételes és százalékos) egészségügyi hozzájárulást az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.
1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/2. a) pont
Szeptember 20.
Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, társadalombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása
Érintettek: havi adóbevallás beadására kötelezett foglalkoztatók
A 2000. évtől a tb-kötelezettségeket nem külön, hanem az adóbevallás részeként kell bevallani. A járulékokról a foglalkoztatónak olyan gyakorisággal és olyan határidővel kell benyújtani a bevallásokat, mint az összes többi adónál.
1997. évi LXXX. tv. 50. §;
1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont
Szeptember 20.
Munkaadói járulék bevallása, megfizetése
Érintettek: a munkaadók
A munkaadó a munkavállaló részére munkaviszonya alapján kifizetett és elszámolt bruttó munkabér, illetmény (kereset), valamint végkielégítés, jubileumi jutalom, a betegszabadság idejére adott díjazás, továbbá a személyijövedelemadó-köteles természetbeni juttatás – kivéve a reprezentáció, üzleti ajándék címén nyújtott természetbeni juttatást –, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a munkaviszony keretében biztosított cégautó adójának 25 százaléka után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni, az elszámolt hónapot követő hónap 20-áig.
A munkaadói járulékot a munkaadó állapítja meg, vallja be, és közvetlenül fizeti be az állami adóhatóságnál kezelt számlára az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.
A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkaadói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.
1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont;
1991. évi IV. tv. 40. § (1), 42. § (2), (4) bek.
Szeptember 20.
Munkavállalói járulék bevallása, megfizetése
Érintettek: a munkaadók
A munkavállaló járulékként a munkaviszonya(i) alapján a munkaadótól kapott bruttó munkabér, illetmény (kereset) 1,5 százalékát köteles fizetni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra, aki öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, illetve arra jogosulttá vált.
A munkavállalói járulékot a munkaadó állapítja meg, vonja le és fizeti meg, valamint saját bevallása keretében vallja be az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.
A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkavállalói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.
1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont;
1991. évi IV. tv. 41. §, 42. § (3)–(4) bek.
Szeptember 25.
Bányajáradék bevallása, befizetése
Érintettek: a bányavállalkozók, továbbá az 1993. évi XLVIII. törvény 1. §-ának (2) és (5) bekezdése szerinti tevékenységet végző, a geotermikus energiát energetikai hasznosítás céljából kitermelő, a jogosulatlanul bányászati tevékenységet végző természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság
A bányajáradékot önbevallás alapján kell kiszámítani. Az önbevallást a befizetéssel egyidejűleg kell megküldeni a Magyar Bányászati Hivatalnak. Kőolajnál és földgáznál havonta, a tárgyhót követő hónap 25-éig. (Egyéb ásványi nyersanyagok és kinyert geotermikus energia után negyedévenként, a negyedévet követő hó 25-éig kell befizetni a bányajáradékot.)
1993. évi XLVIII. tv. 20. § (2) bek.;
203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bek.
Szeptember 28.
Halasztott adófizetés dohány-gyártmányoknál
Érintettek: dohánygyártmány adóraktár-engedélyese és importálója
A tárgyhónapban átvett dohányadójegyekkel kapcsolatos halasztott fizetési kötelezettséget a tárgyhónapot követő harmadik hónap 28. napjáig kell teljesíteni.
1997. évi CIII. tv. 63. § (7) bek.
Szeptember 28.
Fogyasztásiadó-előleg befizetése, visszaigénylése
Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló
A fogyasztási adó alanya, ha az előző év azonos negyedévében nettó adója elérte a 6 millió forintot, akkor adóelőleget köteles fizetni, illetve igényelhet vissza. Az adóelőleg összege az előző év azonos negyedévi nettó adóösszegének egyhatod része.
Ugyancsak adóelőleget kell fizetnie annak az adóalanynak, aki a tárgyévet megelőző évben ugyan nem fizetett és nem igényelt vissza adót, de a tárgyév első negyedévében a nettó adó várható összege eléri a 6 millió forintot. Ebben az esetben a várható nettó adóösszeg egyhatodát kell adóelőlegként fizetni, illetve lehet igényelni.
A II., III., IV. negyedévben akkor kell előleget fizetnie (lehet visszaigényelnie), ha az előző negyedévi nettó adó, illetve visszaigénylés összege a 6 millió forintot meghaladja. Az adóelőleg összege az előző negyedévi nettó adó egyhatod része.
A megállapított nettó fogyasztásiadó-előleget havonta, a tárgyhónap 28-áig kell megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelhető vissza.
1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/4. A) pont;
1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §, 18. §
Szeptember 28.
Jövedékiadó-előleg befizetése
Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, importáló, exportáló, forgalmazó, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy
Az adózónak a jövedéki adó előlegét havonta, a tárgyhó 28-áig kell megfizetnie.
1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 2. A) pont;
1997. évi CIII. tv. 4. §
Szeptember 30.
Magánszemélyek cégautóadó-fizetési kötelezettsége a kifizetőhöz
Érintettek: kifizetők és magánszemélyek
A kifizető írásban megállapodhat a magánszeméllyel, hogy a cégautó után havonta fizetendő adót a magánszemély fizeti meg. Ez csak egész hónapra történhet, mégpedig olyan módon, hogy a magánszemély a vele megállapodást kötő kifizetőnek az adott hónap utolsó napjáig befizeti a vonatkozó adótételt, amelyet a kifizető továbbít az adóhatóságnak. Amennyiben a magánszemély a vállalt kötelezettségének az említett időpontig nem tesz eleget, az ebből eredő jogvitától függetlenül a kifizetőnek kell az adót megfizetnie.
1995. évi CXVII. tv. 70. § (7) bek.
Szeptember 30.
Külföldi rendszámú személyszállító gépjármű adózása
Érintettek: külföldi rendszámú személyszállító gépjárművet üzemeltetők
A külföldi rendszámú személyszállító gépjármű után fizetendő adót az adómentes időszak elteltét követő minden hónap utolsó napjáig, önadózás útján kell a vámhatóság megfelelő számlájára megfizetni.
1990. évi XCI. tv. 4. számú melléklet 3. b) pont
Szeptember 30.
Külföldi vállalkozás éves beszámolójának letétbe helyezése, közzététele
Érintettek: külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepe
A külföldi vállalkozás éves beszámolójának egy hiteles másolati példányát a fióktelepnek a cégbíróságnál a tárgyévet követő év szeptember 30-áig letétbe kell helyeznie, s ezzel egyidejűleg közzé kell tennie. Közzétételi kötelezettség alatt az Igazságügyi Minisztérium Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálata részére történő megküldést kell érteni.
1997. évi CXXXII. tv. 12. § (2) bek.
A 2001. évre vonatkozó statisztikaadási kötelezettségek