Tokajtól Villányig

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 40. számában (2001. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
-

A magyar bort manapság csak a legínyencebbek ismerik a világ e szempontból fontos zugolyaiban, a "műfajt" sújtó minden nehézség ellenére mégis le kell szögeznünk: fantasztikus, megsüvegelésre érdemes utat tett meg az ágazat az elmúlt évtizedben. A szovjet piac legkevésbé sem "eurokonform" ízlésével tetézett, fél évszázadnyi kombinátos időszak csapásait még nem hevertük ki, de végre tudjuk: nem a mesék világába tartoznak azok az elmélkedések, amelyek szerint boraink egykor a legjobbakkal versengtek az első pozíciókért. Nemzetközileg - legalábbis az elismertség tekintetében - most még nem tartunk itt, de jól tudjuk: ha valami nagyon finomra vágyunk, azt a hazai mesterek alkotásaira hagyatkozva vörösben és fehérben éppúgy megleljük, mint a természetes édes borok kategóriájában.

A borászatot sújtó nehézségeket, problémákat magyarázva-indokolva 2001-ben nincs már sok értelme az előző rendszer évtizedeinek felmérhetetlenül káros hatásaira hivatkozni, szó nélkül mégsem hagyhatók a történtek. Négy évtized dúlása, meglehet, újabb négy évtized alatt sem heverhető ki. A számolatlan mennyiségben kotyvasztott, borvidékektől és értékektől függetlenül sorozatgyártott egyenborok uralma a kilencvenes évek elején véget ért ugyan, az általános ízlés azonban nem gyógyult ki teljesen ficamából. Bőven fogy még a kannás lőre, s a közértek, szuper- és hipermarketek polcai is tele vannak édes, nem természetes cukortartalmú italokkal.

Ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a magyar exportborok ára nem emelkedik, sőt az utóbbi esztendőkben csökkent, s nem éri el a literenkénti egy dollárt sem. Márpedig egykorvolt presztízsünket visszaszerezni csak úgy lehet, ha nemcsak a kis vagy közepes csúcspincészetek produkálnak világszínvonalat - effélét nem egy esetben elkönyvelhetünk -, hanem a nagy mennyiségben termelt asztali és "átlagos" minőségi borok is elérik vagy meghaladják a közvetlen konkurencia termékeinek nívóját.

Régi dicsőségünk...

Az elismertség valaha megvolt - mondják, a két világháború között a franciákkal és a németekkel együtt feszíthettünk a virtuális dobogón -, a mégoly nagyszerű múlt dicsőségéből azonban nem lehet megélni. 2001-ben riválisaink nem Nyugat-Európából és nem is a gyakorta balgán lesajnált tengerentúli országokból - az Egyesült Államokból, Chiléből, Új-Zélandról - kerülnek ki, hanem saját régiónkból. Vetélytársaink a románok, a bolgárok, a moldávok és a grúzok. Más kérdés: ha mi tudjuk - és szerencsére tudjuk -, hogy a magyar borok klasszisokkal különbek szomszédainkéinál, kellő lendülettel, önbizalommal és elegendő pénzzel ezt előbb-utóbb a nagyvilággal is elhitethetjük.

A minőség nem elég. Hiába derül ki például a Világgazdaság bortesztjeiből, hogy a legjobb magyar merlot-k vagy chardonnayk egy dobozba illőek hozzávetőleg hasonló árkategóriájú vagy drágább - tíz-, húsz-, harmincdolláros - kaliforniai vagy francia "kollégáikkal". Ahhoz, hogy ezt másutt is elhiggyék, egyáltalán észrevegyék, forintszázmilliókra, országos, központi borstratégiára és a leglendületesebb bormarketingre lenne szükség.

Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band alapítója, vezetője

A hetvenes években, amikor az együttessel elindultunk Nyugatra, azt tapasztaltam, hogy a közeli európai országokban a magyar bornak jó neve volt, de az üzletek kínálatában szinte sehol sem találtuk. Leszámítva a tokajit, de azt is csak a hátsó sorokban. Amerikában és a Távol-Keleten még ennél is rosszabbak voltak a tapasztalataink. Nem igazán értettem, hogy miért, és a külföldi útjaimat mindig felhasználtam arra, hogy az okok iránt érdeklődjek. Minél több helyre jutottam el, annál inkább világossá vált, hogy a korábban ismertté lett, ízvilágában egyedi, karakteres borok a tömegtermelés áldozatává váltak, az olcsó típusborok pedig mindinkább kiszorultak a nyugati piacról, éttermi kínálatból. * A minőségi magyar borok előállításában a változás a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor egyre több, a családi hagyományokra épülő pincészet kezdte meg működését. Idehaza több borász vált név szerint is ismertté, számos borukról derült ki, hogy a világversenyeken is megállják a helyüket. A nemzetközi elismertséghez ez jó belépőjegy lehetne, ha elegendő mennyiséget tudnának előállítani. Természetesen nem a tömegtermelésre gondolok, de az a mennyiség, amit a magánpincészetek 10-15 hektáron elő tudnak állítani, ahhoz már kevés, hogy a külföldi kereskedők az általuk megkedvelt, eladhatónak ítélt fajtából, évjáratból nagyobb tételeket rendeljenek meg. * Nem vagyok borszakértő, de úgy gondolom: a jövőben csak az lehet a célravezető megoldás, ha a pincészetek bizonyos feladatokra - szőlőfajták telepítésére, feldolgozására - szövetkeznek, és a központi állami szervek is több figyelmet és pénzt szánnak még az európai uniós csatlakozás előtt az ideális szőlőterület-nagyság kialakítására és a magyar bor külföldi marketingjére. * A világ különböző tájain találkoztam olyan borértőkkel, borgyűjtőkkel, akik állítják, hogy a magyar bor ismét világhírű lehetne, ha... S itt sorolják azokat a feltételeket, amelyekkel a magyar borszakma képviselői is tisztában vannak. Bevallom, soha nem voltam nagy borivó, de attól kezdve, hogy rendszeresen fellépünk a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon, sokkal inkább odafigyelek azokra a hírekre, eseményekre, amelyek a magyar borral kapcsolatosak. Ha pedig megiszom egy-egy pohárral, azt leginkább az ízéért teszem, és nem az alkoholtartalma miatt. A rozét és a félszáraz, karakteres, gyümölcsös ízű fehérborokat kedvelem.

Minden, ami jó

További előnyünk, hogy Magyarországon van valami, ami nem veszítette el presztízsét, amire minden borzalom ellenére jó szívvel emlékszik a világ - a tokaji aszú. Bár a tokajiak némi késéssel eredtek a megújulás útján a villányi iniciátorok nyomába, hamarosan egyértelművé vált és megerősítést nyert: Magyarország "zászlósborának" szerepe most és mindörökre a királyok borát, a borok királyát illeti meg.

A világ legcsodálatosabb természetes édes borát Tokaj-Hegyalján készítik - merjük leírni. Főként, hogy a kombinátos korszak csak egyfajta, alaposan érlelt aszút ismert - differenciák stílusokban és ízvilágban nem, legfeljebb puttonyszámok tekintetében voltak -, ám a kilencvenes évek elejétől, részben a kreatív helyi borászoknak, részben a befektető nyugat-európaiaknak köszönhetően, már a sokféleség gyönyörködtet a Hegyalján. Igaz, néha csak gyönyörködtetne, mert az "új", egyéni stílusok kibontakozását kedvvel gátolja a bürokrácia. De hagyjuk az ismert, ászkolt-érlelt, illetve a borokban inkább a természetes értékeket, a gyümölcsösséget preferáló stílusok hívei között kibontakozott stílusháborút - amely sajnos nem ér véget egyhamar -, mivel minden probléma, ellenszél ellenére dolgozik és sikeres az egyaránt iskolateremtő Szepsy István és Gergely Vince. Amint az itt működő borászati rt.-k, a Disznókő, a Hétszőlő, az Oremus, a Pajzos, továbbá többtucatnyi más vállalkozás.

Miben áll Tokaj-Hegyalja egyedisége? A kitűnő talajokkal, sajátos mikroklímával és kivételes képességű szőlőfajtákkal hódító borvidéken a természet csodájának és az ember munkájának köszönhetően összeadódik minden, ami jó. Így teremtődik meg a botrytis cinerea kiváltotta aszúsodás közreműködésével a csoda. Tokaj-Hegyalján olyan édességet, savakat, extraktot, azaz sűrűséget, illetve mindezek olyan harmóniáját nyújtja a bor, amely előtt a világ minden táján kalapot emelnek az értők, és irigyelnek a konkurensek - beleértve a legdrágább természetes édes bort előállító bordeaux-i Sauternes-t -, akik legfeljebb álmodozhatnak hasonlókról. Más kérdés: a sauternes-i csodák jóval többe kerülnek és jóval ismertebbek.

Mégis a magyar borok közül az aszú az, amely legalább valamelyest megkapja az őt megillető tiszteletet. Nem véletlen, hogy az egyesült államokbeli szaklap, a Wine Spectator listáin a magyarok közül kizárólag aszúk kapaszkodnak a százas skálán a legjobbakat megillető 90 pont fölé. Két évvel ezelőtt egy Pajzos-eszencia - nem kevesebb, mint 99 ponttal - és egy Disznókő-aszú is kiérdemelte, hogy az esztendő legjobb tíz édes bora közé sorolják.

Az év bortermelői Magyarországon

1991

Tiffán Endre

Villány

1992

Báthori Tibor

Etyek

1993

Vesztergombi Ferenc

Szekszárd

1994

Gere Attila

Villány

1995

Thummerer Vilmos

Eger

1996

Polgár Zoltán

Villány

1997

Bock József

Villány

1998

Gál Tibor

Eger

1999

Kamocsay Ákos

Neszmély

2000

Figula Mihály

Balatonfüred

Megjegyzés: A magas presztizsű díjat 1991-benalapította a Hét Borbírák Rendje, néhány éve azonban a Magyar Bor Akadémia koordinálja odaítélését. Noha egyes szakmai körök szerint meglepő, hogy mindeddig egyetlen tokaji borász sem kapta meg az elismerést, az tény: kizárólag olyanok részesültek benne, akik minden kétséget kizáróan érdemesek voltak rá.

Villányi vörös

"Vörös vidékeink" közül elsőként okvetlenül Villányt ildomos említenünk. Két okból. Egyrészt a borvidék rajongói szerint a Villányi-hegység dűlői a világ tíz legjobb vörösbortermő vidéke közé tartoznak. Másrészt a dél-baranyai város és környéke borászai ismerték fel elsőként az idők szavát, és kezdtek magánvállalkozásaikban palackozni. Bár területeik régiek, tehát nem voltak feltétlenül ideálisak, a minőséget szem előtt tartó munkájuk eredményeként - a szakértők ideillő szóhasználata szerint - szép borok születtek. Ennek alapján sem véletlen, hogy a tíz éve minden esztendőben odaítélt, Az év bortermelője elismerést eddig négy villányi mester kapta meg. Elsőként Tiffán Ede, majd Gere Attila, Polgár Zoltán és Bock József következett.

Villányban azóta is minden megy a maga útján, s mind többen készítnek jó borokat. Az elmúlt fél évtized apránként átrajzolta a borvidék térképét. A nagyok nyomában jöttek a "kicsik", akik semmivel sem tudtak kevesebbet, s megjelentek az egészen vagy részben külső tőkéből építkező kis- és középpincészetek -a Vylyan és a Malatinszky Kúria -, továbbá új utat keresett a vidék egyetlen nagypincészete - háromszáz-egynéhány hektárjával nem is annyira nagy -, a Villányi Borászat Rt. is. Elmondhatjuk, hogy a legjobb magyar cabernet sauvignonokat és franc-okat Villányban érdemes keresni, s a legjobb palackokért nem kár kifizetni a két-három-, esetenként tízezer forintot sem.

Eger, Szekszárd, Sopron

A Magyarországon legpopulárisabb vörösbort, a bikavért Egerben és Szekszárdon állítják elő. A bikavérnek születtek kiváló "példányai" a hatvanas, a hetvenes vagy a nyolcvanas években is, ám presztízse megkopott. Ma valójában senki sem tudja, mitől bikavér a bikavér - illetve mindenki tudja, csak másképpen. Az azonban tény, hogy több egri borász is megpróbálja újrafogalmazni a műfajt. A legjobb egri vörösök nekik köszönhetően igazolják, hogy egy bor lehet sajátosan egri. Szikár-erőteljes struktúra, könnyed-izmos savszerkezet, nem lágy, mégis barátságos csersavak - s az egri a legjobbak versenytársa lesz. Ha bikavér, akkor Gál Tibor, Pók Tamás, Tóth István. A legnagyobb tisztelet mégis Thummerer Vilmosé. A mester Vili papa cuvée-jével és tekenőháti pinot noirjával 1995, de különösen 1997 óta nem hagy kétséget afelől, hogy Eger igazi helye a csúcsokon van.

Vörösökről még annyit: Szekszárdtól, Soprontól egyre várjuk, hogy elkészüljenek nagyboraik. A jelek biztatóak, hiszen az osztrák Franz Weningertől tudjuk, hogy a kékfrankos nem üres savbomba, amire az igényesek csak legyintenek, s a 99-es évjárat mostanság piacra kerülő szekszárdijai is azt ígérik, hogy Takler Ferencnek, Vesztergombi Ferencnek vagy Vida Péternek sem kell lemaradnia a nagyok mögött.

Fehérek Somlón, Badacsonyban s a Balatonnál

Magyarországon jóval több fehérbort termelnek, a tokajit leszámítva mégis nagyobb a vörösök megbecsülése, amiben a borászok és a pincészetek lendületességének különbözősége játszhat főszerepet. Holott némely borvidékünknek minden adottsága megvan ahhoz, hogy ott súlyos-kemény, mégis elegáns fehéreket készítsenek. Ezt többen felismerték már: Szeremley Huba Badacsonyban, Györgykovács Imre és Fekete Béla a Somlón, Figula Mihály, Tóth Sándor és Légli Ottó a Balaton környékének különböző zugaiban tudják, mitől lesz jó az olaszrizling, a hárslevelű vagy a királyleányka. Nekik köszönhetően kezdik ezt érteni a borbarátok is. Az viszont érdekes, hogy a világ legnépszerűbb fajtájából, a chardonnayból tapasztalataink szerint az egyaránt elsősorban vörösboros Egerben és Villányban készítik a legszebb borokat, a "világmásodik" sauvignon blanc esetében pedig Neszmélyre és Etyekre érvényes a kitétel.

A nagypincészetek

Amint fentebb jeleztük: itthon - a "mindennapi" borfogyasztás szemszögéből - éppúgy, mint a magyar bor külhoni megbecsülésének visszaszerzése végett a szinte egyáltalán nem létező bormarketingen túl felbecsülhetetlen a nagypincészetek áldásos ténykedésének jelentősége. E téren a legörvendetesebbek a Hilltop Neszmély Rt. erőfeszítései. Ez a pincészet - résztulajdonos-főborászát, Kamocsay Ákost Angliában és Magyarországon is megválasztották korábban Az év bortermelőjévé - mindent megtesz, hogy borai a külhoni szupermarketek alsó polcairól feljebb kerüljenek.

Elismerés illeti a Hungarovint, a BB-t és a nagyrédei Szőlőskert Rt.-t is, amelyek kialakítván minőségi kategóriáikat, jó hírünk keltésére alkalmas borok készítésére is képessé váltak.

Külön kérdés az Alföld szerepe. Az Alföldé, ahol boraink jelentős részét megtermelik, de amely az elmúlt években - leszámítva egy-két vállalkozás próbálkozásait - inkább a borhamisításról, mint a sikerekről híresült el. Ezen a helyzeten próbál változtatni a badacsonyi Szeremley Huba, aki az egykori Helvécia Á.G.-vel igyekszik szélesebb körben tudatni: az Alföldön is lehet jó borokat készíteni.

Fesztivál, "bországgyűlés"

Szeptember első felében immár tizedik alkalommal rendezik meg a fővárosban, a budai Várban a nemzetközi bor- és pezsgőfesztivált. Itt az érdeklődő mindent megkóstolhat, már ha bírja. A Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. által szervezett eseményen évről évre minden termelő ott van, aki számít. Az utóbbi években több mint húszezres látogatottságú kiállítást ne kocsmaként képzeljük el: a borok kóstolgatását színvonalas kulturális programok, koncertek kísérik.

E fesztiválnak az idén először versenytársa is akadt: a millenniumi pannon bországgyűlés. A június eleji programon 14 ezer kóstolópoharat használtak a vendégek, akik kellemes élményekkel gazdagodhattak a Városligetben. Hiába, minél több a borfesztivál, annál jobb a borbarátoknak. Csak a termelők bírják a "megpróbáltatásokat".

Végül annyit még: fesztivál vidéken akad számos, miként bor számtalan. Ennélfogva a következtetés nem több annál, mint hogy a magyar bort érdemes megismerni. Annyi előnyünk máris van a világ borkedvelőivel szemben, hogy mi már tudjuk ezt, ők még nem. Bízzunk abban, hogy mielőbb behozzák lemaradásukat!

Borutak

A borral nem szabad vaktában ismerkedni. Vagyis szabad, de nem biztos, hogy megéri. Az egyre színesedő magyar palettán nem könnyű eligazodni. A nem kevesebb, mint huszonkét borvidék mindegyikén - ott is, amelyek kimaradtak cikkünkből - akadnak felfedezni érdemes palackok. * Az ebben segíteni képes kiadványok egyike a Borbarát magazin, amely 1996-os startja óta következetesen ajánlja a minőséget. Hasonlóan elvitathatatlan a minden esztendő végén megújított-kiadott Borkalauz szerepe, amely a teljes választékról közöl jegyzeteket, kitűnő kiindulópontokat kínálva a még laikusoknak. A napilapok közül a Világgazdaság foglalkozik szisztematikusan a borral, kéthetente megjelentetve Borkultúra oldalát, aktuális információkkal és kóstolási tapasztalatok megörökítésével, kitekintéssel a nagyvilág folyamataira. * Az elmélet nem minden, az elmélyüléshez gyakorlat kell. Az empirikus út bejárásához el kell látogatni a nemcsak Budapesten, de immár vidéki városokban is megtalálható vinotékákba. A legjobbak azonban természetesen a helyszíni tapasztalatok. A pincészetek többsége nyitott, bejelentkezéssel vagy anélkül látogatható, s szerencsés esetben a borász maga magyarázza el - a nedűt poharainkba töltve -, mi mitől jó. Ami rossz, arról nem beszél hoszszasan. Mára a borvidékek jó részén kiadványok kalauzolnak el az úgynevezett borutak útvesztőiben, így ismerkedéseink szisztematikus megszervezéséhez minden adott

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére