SZIGORODÓ VERSENYJOGI BÍRSÁGOK

A magyar versenytörvény alapvetően három esetet szankcionál:

– a tisztességtelen piaci magatartásokat (például az üzleti titok megsértése, jó hírnév megrontása),

– a fogyasztók megtévesztésének eseteit, valamint

– az antitrösztöt, ezen belül a versenykorlátozó megállapodásokat, az erőfölénnyel való visszaélést és a fúziókontrollt.

Az utolsó két esetkörben a GVH jár el, a tisztességtelen piaci magatartások megítélése azonban a megyei bíróságok (Fővárosi Bíróság) hatáskörébe tartozik.

Az alábbiakban elsősorban az antitrösztügyekben előforduló bírságokkal foglalkozunk, de megállapításaink nagy része a versenyjog egészére nézve is megállja a helyét. Bírságot ugyanis a fenti, első esetkörben a bíróság is kiszabhat, illetve a fogyasztók megtévesztése miatt is gyakran állapít meg a GVH a vállalkozások pénztárcáját érintő szankciókat. Sőt, ha szám szerint nézzük a GVH által vizsgált eseteket, jóval több fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos ügyben szabtak ki bírságot, mint antitrösztügyben. Ez részben abból is adódik, hogy a GVH előtti esetek nagy része – csökkenő tendenciával ugyan – még mindig a fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos.

Bírságmértékek
Európai Unió	vállalatcsoport előző évi világszintű forgalmának 10 százaléka
Németország	1 millió DEM, vagy a jogsértésből eredő haszon háromszorosa
Franciaország	a vállalkozás franciaországi előző évi forgalmának 5 százaléka
Olaszország	a vállalkozás előző évi forgalmának 10 százaléka
Egyesült Királyság	a vállalkozás ország területén elért előző évi forgalmának 10 százaléka
Hollandia	a vállalkozás előző évi forgalmának 10 százaléka
Magyarország	a vállalkozás előző évi forgalmának 10 százaléka

Versenyjogi szankciók

A bírság nem az egyetlen, de mégis talán legfontosabb szankció a versenyjogban. Emellett a versenyjogi ügyekben eljáró bíróságnak lehetősége van arra, hogy az érdekelt kérelmére

– megállapítsa a jogsértés megtörténtét,

– kötelezze az elkövetőt a jogsértés abbahagyására, és eltiltsa a további jogsértéstől,

– kötelezze a jogsértőt, hogy – nyilatkozattal vagy más megfelelő módon – adjon elégtételt, illetve hogy saját költségén gondoskodjon az elégtétel megfelelő nyilvánosságáról,

– kötelezze a jogsértőt a sérelmes helyzet megszüntetésére, a jogsértést megelőző állapot helyreállítására, továbbá a jogsértéssel előállított vagy forgalomba hozott áruk jogsértő jellegétől való megfosztására, vagy – ha ez nem lehetséges – megsemmisítésére, továbbá az előállításra szolgáló különleges eszközök megsemmisítésére,

– kártérítésre kötelezze a jogsértőt a polgári jog szabályai szerint,

– az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától való indokolatlan elzárkózás esetén [Tpvt. 21. §-ának c) pontja] létrehozza a felek között a szerződést,

– kötelezze a jogsértőt arra, hogy szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett áruk előállításában, forgalmazásában részt vevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról.

Egyes országokban a versenyjogi előírásokat megsértőket igen szigorú büntetőjogi eszközökkel sújtják. A modern versenyjog hazájának tekinthető USA-ban a jogsértésért felelőssé tehető cégvezetőket, alkalmazottakat akár három év börtönre is el lehet ítélni, amellett hogy a jogsértés miatt tetemes pénzbüntetést is kell fizetniük. A kartellek miatt sérelmet szenvedett piaci szereplők mindezeken túl káruk háromszoros összegét is perelhetik a tisztességtelen piaci magatartást tanúsító vállalkozáson.

Az egyik prominens európai "kartellhatalomban", Németországban a versenytörvényt megsértő vállalatokkal és egyes személyekkel szemben nem büntetőjogi szankciókat érvényesítenek, hanem a szabálysértési kódex alapján állapítanak meg bírságot.

A magyar versenyjog ehhez képest "könnyedebb" megközelítést alkalmaz: egyrészt antitrösztügyekben a törvénysértők csak a közigazgatási természetű versenyjogi bírságra számíthatnak, másrészt csak és kizárólag a vállalkozás szankcionálható, nem a (például az áregyeztetésben ténylegesen részt vevő) vezető beosztású személy, holott nyilván nagyobb lenne az elrettentő erő, ha nemcsak a vállalkozást, hanem az azok mögött álló konkrét személyeket is elérné a büntetés.

A hazai jogban a Büntető Törvénykönyv gazdasági fejezete tartalmaz három olyan tényállást, amely versenyjogi – de nem antitröszt – relevanciával is bírhat. Ezek:

– az áru hamis megjelölése,

– az üzleti és banktitok megsértése, valamint

– a fogyasztók megtévesztése.

Az említett tényállásokban meghatározott magatartásokért akár három évig terjedő szabadságvesztést, illetve pénzbüntetetést is ki lehet szabni az elkövetővel szemben. Arról azonban nincsen tudomásunk, hogy ez a három tényállás mennyire tekinthető "élő" jognak.

Engedékenységi politika Számos versenyhatóság alkalmaz olyan politikát, hogy a még nem, avagy nem kellően feltárt versenykorlátozó megállapodást a hatóságnál bejelentő, feladó vállalkozást – amennyiben annak versenyjogi felelőssége egyébként megállapítható lenne – vagy felmenti a bírság alól, vagy a legmagasabb bírságtól jelentősen kisebb összegű bírságot szab ki vele szemben. Külföldi tapasztalatok szerint ez számos titkos kartell felszámolását tette és teszi lehetővé, esetenként a bizonyítás egyetlen lehetséges módját jelenti a hatósággal aktívan együttműködő kartelltag által feltárt bizonyíték. * Az ilyen – engedékenységi – politika (leniency policy) bevezetéséhez szükséges, hogy a GVH-nak a bírság kiszabásakor jogszabályi lehetősége legyen a jogsértő felek – az eljárást megelőzően vagy annak során tanúsított – együttműködő magatartásának a figyelembevételére. Igaz, hogy erre – megfelelő jogértelmezéssel – korábban is volt mód, de ennek a szempontnak a külön nevesítésével egyértelművé vált a jogi helyzet. Ezt követően nyilvánvalóan szükség lesz az elnéző bánásmód pontos feltételeinek és processzusának versenyhivatali kidolgozására és közzétételére is. * A GVH a jövőben nagy figyelmet szeretne fordítani a titkos, kőkemény kartellekre, ezt mutatja az ilyen ügyek vizsgálatára specializálódott kartellcsoport felállítása is. Amerikai és európai tapasztalatok szerint a nemzetgazdaságnak nagy kárt okozó, általában egész ágazatokat átfogó kartellek lebuktatása érdekében feltétlenül meg kell osztani egymással szemben a kartelltagokat, és ezzel legalább egyiküket rábírni a versenykorlátozás beárulására. * Az említett engedékenységi politika máshol már működik. Ahhoz, hogy az a törvénymódosítás után Magyarországon is hasznos eszköze legyen a GVH kartellellenes munkájának, egyrészt meg kell emelni a bírság mértékét, másrészt javítani kell a titkos kartellek feltárási arányát.

A korábbi évek gyakorlata

A versenytanács által kiszabott bírság – ha azt az érintett vállalat éves forgalmához viszonyítjuk – az elmúlt egy-két évben csak nagy ritkán emelkedett a bűvös 1 százalék fölé. A számok leggyakrabban a 0,002 százalék, 0,0034 százalék körül voltak, bár kétségtelenül volt példa 0,31 százalékos bírságra is. Az utóbbi idők magyar rekorderei a 2000 nyarán elmarasztalt úgynevezett húsvéti árkartell tagjai voltak, mivel velük szemben a versenytanács mindösszesen 80 millió forint bírságot szabott ki. A bírság összege első hallásra meglehetősen nagy számnak tűnik ugyan, azonban az érintettek forgalmának csupán a töredékét képezte, holott az elkövetett jogsértés az egyik legsúlyosabb versenyjogellenes magatartás volt.

Nominálisan is megvizsgálva az elmúlt egy-két évet, azt látjuk, hogy az egy cégre kiszabott bírság ritkán haladta meg az 5 millió forintot.

Mekkora a "jó" bírság?

A bírságnak – mint köztudott – két fő jogpolitikai funkciója van: a büntetés és az elrettentés. A bírságnak először is szankcionálnia kell, azaz minden jogsértőnek el kell nyernie "jutalmát". A büntetés nem feltétlen egyenlő a kompenzálással, az eredeti állapot helyreállításával, a versenynek, a fogyasztóknak okozott kár ellentételezésével. Ha csak ennyi volna, nem lehetne büntetésről beszélni.

Másodsorban – és a versenyjogban ez talán még az előbbinél is fontosabb – a bírságnak elrettentőnek kell lennie. Ehhez viszont olyan bírságösszegek szükségesek, amelyek kilátásba helyezése után komolyan megfontolják a vállalkozások, hogy megéri-e versenykorlátozó üzletpolitikát folytatniuk. A versenyellenes magatartások egy része ugyanis nagymértékben különbözik például a büntetőjogi tényállásoktól abban, hogy ezek csak közvetve sértenek általánosan elfogadott erkölcsi értékeket.

Minthogy a versenyt korlátozóknak sajnos erkölcsi gátlásoktól, társadalmi rosszallástól, kiközösítéstől nem kell tartaniuk, ezért érthető, ha visszatartó erőt egyedül a nagy összegű bírság jelent számukra.

Tőlünk nyugatabbra nagy irodalma van a kívánatos mértékű bírság kiszabásának, a kérdést közgazdasági nézőpontból is többen, többször alaposan körbejárták. Alapelv, hogy a versenykorlátozásból várható többletbevételnél arányosan nagyobbnak kell lennie a bírságnak (például az Egyesült Államokban a kartelltagok által elért nyereség kétszerese), mivel a lebukás valószínűsége nem százszázalékos, a felderítési arány a GVH-nál tapasztaltabb külföldi versenyhatóságoknál sem nevezhető nagy számnak. Legalábbis erre utal, hogy például az EU versenyhatósági funkcióit is ellátó Európai Bizottság a következő években forrásai mind nagyobb részét kívánja a titkos kartellek felderítésére fordítani.

A forgalom 10 százaléka

Az érdemi – azaz valamilyen jogsértő magatartás miatt kiszabott – versenyjogi bírság összegének maximumát az elmúlt tíz évben nem határozta meg törvény. Ezért ezt – a jogbiztonság érdekében is – mindenképpen célszerű volt limitálni. A limit meghatározásában a Tpvt. tavalyi módosítása az EU-mintát választotta. Ennek alapján az érintett vállalkozás forgalmának 10 százalékáig kiszabható bírság olyan nagyságú lehet, ami meghaladja a jogsértéssel elért vagy attól remélt előnyöket, ugyanakkor nem célja a jogsértést elkövető vállalkozás tönkretétele.

Vállalkozások társulása

Amennyiben a versenyellenes piaci magatartást vállalkozások társulása, szövetsége, egyesülete stb. követi el, eljáráshatékonysági szempontból célszerűbb lehet csak a társulást, nem pedig az abban részes valamennyi vállalkozást eljárás alá vonni és vele szemben bírságot kiszabni. A bírság alapját ilyenkor azonban nem az érintett társulás tagdíjbevétele, hanem a tagvállalkozások előző évi árbevétele képezi.

A limitálás célja

A bírság limitálására nem azért volt szükség, mert a GVH – kihasználva a szabályozatlanság adta szabadságot – rettenetes mértékű büntetésekkel döntötte volna romba a leleményes vállalkozók hadait. A plafon várhatóan inkább jelzésértékű lesz: egyrészt azt mutatja, hogy milyen dimenziókban gondolkodhat a jogsértést szankcionáló versenyhatóság, másrészt azt is jelzi a piaci szereplőknek, hogy mint minden jogi szankciónak, a versenyjogi bírságnak is van törvényi határa, amely ad abszurdum nem járhat vállalkozásuk teljes ellehetetlenülésével.

A limitmeghatározás legfontosabb üzenete azonban mégis az, hogy a bírság ezentúl akár az elmarasztalt vállalkozás nettó árbevételének 10 százaléka is lehet. Ez a plafon, ami kellő magabiztosságot adhat a jelentősebb, az üzleti életben tényleges nyomot hagyó bírságok kiszabásához.

Bírságmatematika az EU-ban: a Volkswagen-ügy A jogsértésért kiszabandó bírság megállapításakor az Európai Bizottság először értékeli a jogsértés súlyosságát, majd annak időtartamát (így állapítható meg az úgynevezett alapbírság), végül pedig a súlyosbító és enyhítő körülményeket teszi mérlegre. * A jogsértés súlyossága a sérelem típusától, piaci hatásaitól és az érintett piac nagyságától függ. A tagállamok közötti kereskedelem korlátozása (az olasz dílerek nem adhattak el új autókat külföldieknek) a közös piac létrehozásának megakadályozását célozza, így ez különlegesen súlyos jogsértés. A VW-csoport rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel a Közösségben. A példabeli jogsértésnek gyakorlati következményei is voltak, nemcsak Olaszország, hanem különösen Ausztria és Németország területén. Belső feljegyzések tanúsága szerint a VW tisztában volt üzletpolitikája jogsértő mivoltával. Mindezek alapján a bírság kiinduló összege 50 millió ecu. * A bizottság szerint a jogsértés több mint 10 éves időtartamával nagyon hosszúnak minősült. A bizottság nem egységesen kezelte a jogsértés időtartamát: a jogsértő magatartások eltérő intenzitása miatt 1992-ig évi 5 százalékkal, azt követően pedig 10 százalékkal növelte az alapbírságot. Ezt követően a bírság immár elérte a 85 millió ecut. * Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a VW a bizottság figyelemfelhívó levelei ellenére sem változtatott piaci stratégiáján, sőt, a bizottság felé próbált "jó fiúnak" látszani. A jogsértés folytán sok független olasz cég szenvedett helyenként jelentős anyagi veszteséget. A súlyosbító tényezőkre tekintettel a bizottság a 85 milliós alapbírságot 20 százalékkal megemelte, ennek eredményeként a kiszabott bírság összege 102 millió ecura növekedett. Enyhítő körülmény nem volt; a bizottság véleménye szerint nem lehet ilyen körülményként figyelembe venni, hogy a VW az olasz líra többszöri jelentős leértékelését próbálta ellensúlyozni a restriktív üzleti politikájával.

A bírságmegállapítás szempontjai

A Tpvt. – azon túl, hogy rögzíti a 10 százalékos bírságmaximumot – némi fogódzóként felsorol olyan szempontokat is, amelyeket a bírság mértékének megállapításakor figyelembe lehet venni. Eszerint a bírság összegét az eset összes körülményeire – így különösen

– a jogsérelem súlyára,

– a jogsértő állapot időtartamára,

– a jogsértéssel elért előnyre,

– a jogsértő felek piaci helyzetére,

– a magatartás felróhatóságára,

– az eljárást segítő együttműködő magatartására,

– a törvénybe ütköző magatartás ismételt tanúsítására

tekintettel kell meghatározni.

Ez a lista nem kimerítő, a gyakorlat a bírság kiszabásának szempontjait továbbiakkal bővítheti.

Bírságmegállapítás az Európai Bizottságban

Összevetésként érdemes megnézni, milyen megfontolások vezetik általában a brüsszeli bizottságot, amikor a bírságokról dönt:

– a jogsértés súlyos, ha magatartásukkal a Közösségek legfontosabb célkitűzését, a közös piac létrehozását akadályozták a vállalatok;

– a jogsértés szándékos vagy legalábbis gondatlan mivolta: tudták vagy tudniuk kellett volna, hogy a párhuzamos import korlátozása a 81. cikk (1) bekezdését súlyosan sérti;

– a jogsértés időtartama;

– az adott áru európai piaca gazdaságilag jelentős-e;

– a címzettek a piac mekkora részét bírják;

– együttműködtek-e a hatósággal a vizsgálat során; illetve

– tettek-e vállalásokat jövőbeni magatartásukra vonatkozóan;

– az összejátszással a bizottsági vizsgálat megkezdése után felhagytak-e;

– követett-e már el a közelmúltban hasonló jogsértést a vállalkozás;

– enyhítő körülmény lehet, ha bizonyos időszakban a kereslet visszaesése következtében a vállalatok veszteséget szenvedtek el;

– a kartell a Közösség egészét lefedte-e;

– a kartellt rendszeres, intézményesített találkozók keretében működtették-e;

– megkísérelték-e az összejátszás valós célját elkendőzni: nincsenek hivatalos jegyzőkönyvek, lebeszélték a feleket feljegyzések készítéséről;

– a kartell sikeresen elérte-e céljait.

Bírságkiszabási iránymutatás

Gyakori, hogy az egyes versenyhatóságok – nem jogszabályerejű dokumentumban – nyilvánosságra hozzák, hogyan kívánnak élni úgynevezett bírságmegállapító hatalmukkal. Ebben konkretizálhatják, hogy milyen típusú jogsértésekhez, ilyen és olyan enyhítő/súlyosbító körülmények megléte esetén, milyen határok között mozoghat a bírság. Ezzel egyrészt némileg korlátok közé terelik a versenyhatóság egyébként nagyon széles diszkrecionális döntési lehetőségét, másrészt több-kevesebb pontossággal előre jelzik a vállalatoknak, hogy milyen bírságokkal kalkulálhatnak lebukásuk esetén. Ilyen közleményt fogadott el néhány éve az EU Bizottsága, az angol versenyhatóság, de például az USA-ban is előre kalkulálható a jogsértés következménye a büntetési irányelvek alapján.

Természetesen a versenyhatóságoknak nem a bírságok maximalizálása az egyetlen és minden problémára gyógyírt jelentő eszközük, de amennyiben nem alkalmazhatják ezt a szankciót, úgy legalábbis félkarú óriásnak mondhatók. A bírság mértékének megállapításához megfelelő alapot szolgáltatna egy – például az Európai Bizottságéhoz hasonló – olyan bírságkiszabási politika, amelyet egy előre rögzített, nominális és százalékos elemekre alapuló, az enyhítő és súlyosbító körülmények figyelembevételének maximálisan teret engedő, ugyanakkor mégis kézzelfogható viszonyítási, kiindulási alapot jelentő bírságolási útmutató testesítene meg. Ez nemcsak az eltérő összetételben ülésező versenytanácsok munkájára hatna egységesítő hatással, hanem a piaci szereplőknek is támpontot nyújtana az egyik, őket leginkább foglalkoztató kérdésben.

Bírságok alakulása
Év	GVH által kiszabott bírság	Végrehajtható bírság
2000	143 millió	29 millió
1999	49,9 millió	26,8 millió
1998	61,6 millió	26,5 millió
1997	79 millió	70,1 millió
1996	153 millió	74,5 millió

Megnövekedett rendbírságok

A Tpvt. módosítása nemcsak az érdemi, hanem az eljárás során kiszabható bírságok – a rendbírságok – összegét is érintette. A rendbírságokat – részben az inflálódás, részben a nagyobb hatósági szigor jegyében – megötszörözte a módosítás.

Az eljárás rendjét megsértőre minimum 50 ezer forint bírságot lehet kiszabni, a rendbírság legmagasabb összege vállalkozás esetében az előző üzleti évben elért nettó árbevételének egy százaléka, a vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében pedig ötszázezer forint.

Valamely eljárási kötelezettség teljesítésére megadott határidő túllépésekor a rendbírság napi összege vállalkozás esetében legfeljebb az előző üzleti évben elért nettó árbevétel egy napra jutó összegének egy százaléka, a vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében pedig legfeljebb napi ötvenezer forint.

Végrehajtási bírság

Abban az esetben, ha a végrehajtás a versenytanács határozatában meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra irányul, a végrehajtást az eljáró versenytanács rendeli el. A végrehajtás elrendelésével egy időben végrehajtási bírságot szab ki.

A végrehajtási bírság napi összege ötvenezer forintig terjedhet, melyet a kötelezett a végrehajtást elrendelő határozat közlésétől a meghatározott cselekmény teljesítésének igazolásáig eltelt időszakra köteles megfizetni. Előfordulhat, hogy az adott versenytanács a Tpvt.-ben biztosított jogköre alapján az önkéntes teljesítésre újabb határidőt állapított meg, és az eredménytelenül telt el. Ilyenkor a versenytanács a végrehajtási bírság napi összegét – a korábban hozott határozatban foglaltakhoz képest – felemelheti.

A végrehajtási bírságot mind a vállalkozással, mind a vállalkozás vezetőjével szemben egyidejűleg is ki lehet szabni.

A bírság növekedésének indokai

Az idén hatályba lépett módosításokat követően várható, hogy a Gazdasági Versenyhivatal szigorítani fogja bírságolási gyakorlatát. Ezt az teszi lehetővé, hogy a Tpvt. 78. §-a szerint az egy vállalkozásra kiszabható bírság maximuma az előző évi forgalom 10 százaléka lehet. Ez nagyságrendekkel meghaladja a GVH által eddig kiszabott bírságok összegét.

EU-tagság

A szigorodás felé mutat európai integrációnk is. EU-taggá válásunk idejére a jelenleginél is nagyobb hangsúlyt kap majd a decentralizált jogalkalmazás: az Európai Bizottság azon lesz, hogy minél több ügy kivizsgálását bízhassa a nemzeti versenyhatóságokra. Nincs olyan szabály, amely előírná, hogy például a német versenyhatóságnak egy adott kartellügyben akkora bírságot kell kiszabnia, mint amennyivel a bizottság számolna saját iránymutatása alapján, de a tendencia nyilván abba az irányba mutat, hogy a nemzeti szinten kiszabott összegek közelítsék meg a brüsszeli szintet. Abszurd és hosszú távon tarthatatlan helyzet lenne ugyanis, ha ugyanazért a kartellért Brüsszelben 10 millió eurót szabnának ki, Budapesten viszont csak 10 millió forintot.

A nagyobb összegekkel szemben csak korlátozottan fogadható el az ország aránylag kisebb méretére történő hivatkozás. A versenyjogi értelemben vett földrajzi piac ugyanis szélesebb is lehet az országhatárnál, másrészt ne feledjük, hogy az antitrösztügyekben leleplezett cégek túlnyomó része nagy multinacionális csoport része, azaz tipikusan nem színtisztán magyar tulajdonú kis és közepes vállalkozásokról van szó.

Az érdemi bírság törvényi emelése

Az érdemi bírságok növekedésére ösztönözhet az is, hogy a 2000-es módosítás során általában emelkedtek a törvényben szereplő számszerű tételek. Így a már említett módon a rendbírság összege megötszöröződött, a fúzióengedélyezési díj pedig akár 10 millió forint is lehet (egyszerűbb ügyekben 2 millió), ami a korábbi ötszázezer forinthoz képest egyfajta dimenzióváltásról tanúskodik.

A bírságok növekedésétől egyedül a versenyt korlátozó piaci szereplőknek kell tartaniuk. A vállalkozók jelentős hányadának érdekeit nem sérti ez az új megközelítés, hiszen a magasabb bírságokkal járó nagyobb elrettentő erő a tisztességesen versenyzők számára csak előnyös lehet. Szélesebb értelemben az egész gazdaság, társadalom profitálhat: nem sok esély van ugyanis igazi versenykultúra kialakulására ott, ahol a bírság legfeljebb a köztisztviselői pénztárcához képest súlyos, igazi elrettentő erővel azonban nem bír.

Bírósági gyakorlat 1997 óta az eddig hozott 89 jogerős ítélet közül csupán három változtatta meg a versenytanács határozatát a jogalap tekintetében, három csak a bírság mértékét érintette, további öt ügyben pedig a bíróság új eljárásra kötelezte a GVH-t. Ebből látható, hogy hiába támadják tehát meg az elmarasztalt vállalkozások nagy számban a versenytanács határozatait (átlagosan a marasztaló döntések 50 százalékát), azokat az esetek túlnyomó részében (88 százalékban) a bíróságok jóváhagyják. * Az esetek többségében sajnos a bírósági döntés indokolása túlzottan rövid, esetleg hiányzik. Emiatt olykor nehezen állapítható meg, hogy a bíróság milyen ok miatt, és miért pont a megjelölt összeggel csökkentette a GVH által megállapított bírságot, különösen ha az ügy érdemi megítélését egyébként nem kifogásolta. Ez azért fontos, mert a GVH magabiztos, következetes bírságolási gyakorlatát elbizonytalaníthatja a felülvizsgáló jogi fórum kellően meg nem indokolt, tendenciózus bírságmérséklő hozzáállása. * A GVH határozatait – közigazgatási bíróságként eljárva – első fokon a Fővárosi Bíróság vizsgálhatja felül, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság jár el. A bírságkérdés néha a két fórumot is megosztja, jó példa erre az egyik legfrissebb legfelsőbb bírósági ítélet. Az adott kft. ügyében 1997-ben fogyasztók megtévesztése miatt a GVH 1 millió forintos bírságot szabott ki. A határozatot felülvizsgáló Fővárosi Bíróság – anélkül, hogy a határozat érdemét megváltoztatta volna – 50 százalékkal csökkentette a bírság összegét. Döntését azzal indokolta, hogy a családi vállalkozásban piacra lépő felperes megjelenése üdvözlendő. A Legfelsőbb Bíróság viszont a GVH bírságmegállapítása mellett állt ki. Elismerte ugyan, hogy általában kívánatos a családi vállalkozások megjelenése a piacon, de kiemelte, hogy az nem alapozhatja meg a bírság csökkentését akkor, ha a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésével kíván piacot szerezni