A munkaviszonyban álló cégvezetők szempontjából jelentőségük van a szabadságra vonatkozó munkajogi előírásoknak is. A munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll.
Főszabályként a munkáltató határozza meg a szabadság kiadásának időpontját [a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 134. §-ának (1) bekezdése alapján]. Ezt az időpontot a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölni kell. A munkáltató kötelessége azonban a szabadság kiadása előtt a munkavállaló meghallgatása. Az időpontot a munkáltató csak rendkívül indokolt esetben változtathatja meg, és köteles megtéríteni a munkavállalónak ezzel összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit. Ha a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődött, akkor a szabadság arányos része jár. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni.
A munkavállaló csak a szabadság egynegyedével rendelkezik. Ennek az azonban a feltétele, hogy a munkavállaló legalább 3 hónapja munkaviszonyban álljon a munkáltatóval, és a szabadság kiadására vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legalább 15 nappal jelentse be a munkáltatói jogkör gyakorlójának.
A munkáltatónak a szabadság kiadásánál mérlegelnie kell egyrészt a munkahely zavartalan működéséhez fűződő érdekeket, másrészt pedig a munkavállaló személyes-családi körülményeit is.
A vezető állású munkavállalók szabadságára ettől eltérő szabályok vonatkoznak, ugyanis az Mt. alapján nemcsak a munkaidejüket, hanem a szabadságukat is maguk osztják be. Mivel azonban a vezetők helyettesítését a legnehezebb megoldani, a felettesük őket kötelezi a leggyakrabban arra, hogy a szabadság ideje alatt is elérhetők legyenek, és szükség esetén a szabadságukat szakítsák meg.
A szabadság mértéke
Az alapszabadság mértéke húsz munkanap. A pótszabadság – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a munkavállalót az alapszabadságon felül, és a többféle címen járó pótszabadság egymás mellett is megilleti.
A szabadság a munkavállaló
- huszonötödik életévétől 21,
- huszonnyolcadik életévétől 22,
- harmincegyedik életévétől 23,
- harmincharmadik életévétől 24,
- harmincötödik életévétől 25,
- harminchetedik életévétől 26,
- harminckilencedik életévétől 27,
- negyvenegyedik életévétől 28,
- negyvenharmadik életévétől 29,
- negyvenötödik életévétől 30
munkanapra emelkedik.
A szülők döntése alapján a gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként – a tizenhat évesnél fiatalabb – egy gyermeke után 2, két gyermeke után 4, kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg.
Évenként öt munkanap pótszabadság jár továbbá a fiatalkorú, a vak munkavállalónak, a föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát eltöltő munkavállalónak is.
Kollektív szerződés, illetve munkaszerződés az előzőekben foglaltakon túlmenően egyéb pótszabadságokat is megállapíthat.
A szabadság kiadása
A szabadságot az esedékességének évében kell kiadni. Kivételesen fontos gazdasági érdekből a munkáltató kiadhatja a szabadságot legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-áig, kollektív szerződés rendelkezése esetén a tárgyévet követő év december 31-éig. Ha a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály miatt nem tud az adott évben szabadságra menni, akkor a munkáltatónak az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell kiadnia a szabadságot.
A szabadság megszakítása
A munkáltató kivételesen megszakíthatja a munkavállaló már megkezdett szabadságát. Ezt azonban csak fontos érdekből teheti meg, döntését pedig az Mt. szerint meg kell indokolnia. A vezető beosztású munkavállalók kényszerülnek a leggyakrabban a szabadságuk megszakítására, tőlük elvárják, hogy jelentsék be, hol töltik a szabadságukat, illetve előfordulhat az is, hogy napi kapcsolatban maradnak a munkáltatójukkal a szabadságuk idején is. Nem szabhatja meg a munkáltató, hogy a – vezető beosztású – munkavállaló csak belföldön nyaralhat.
Amennyiben a munkáltató visszahívja a dolgozóját a szabadságról, a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre, illetőleg a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be. A munkavállalónak a megszakítással összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit a munkáltató köteles megtéríteni. A munkavállaló kérheti azt is, hogy az igénybe nem vett szabadságát a munkáltató egy másik időpontban adja ki.
Munkarend
A rendes szabadság mértékét az Mt. munkanapokban adja meg, a szabadság kiadásánál a munkarend (munkaidő-beosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Az általános munkarendben – hétfőtől péntekig – dolgozóknak tehát heti 5 nap szabadság jár.
A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot. Az Mt. 135. §-ának (3) bekezdése szerint annak a munkavállalónak, akinek a munkaidő-beosztása nem biztosít hetenként két pihenőnapot, úgy kell számítani a szabadságát, hogy azonos naptári időszakra (hétre) mentesüljön a munkavégzés alól, mint az ötnapos munkahéttel dolgozók.
További munkaviszony
A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 18. számú állásfoglalása szerint a munkavállalót a szabadság a további munkaviszonya után is megilleti, azonban minden munkaviszonyban külön kell elbírálni a munkavállalót megillető szabadság mértékét. Így előfordulhat, hogy az egyik munkaviszonyában már nem jogosult szabadságra – vagyis köteles dolgozni –, míg a másik munkaviszonyában még a szabadságát tölti.
A szabadság pénzbeli megváltása
A szabadságot főszabályként pénzben megváltani nem lehet. Az Mt. két esetben mégis kivételt tesz: a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor, illetőleg sorkatonai vagy polgári szolgálatra történő behívásakor, ha a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg, azt pénzben kell megváltani. Ha a munkavállaló keresőképtelensége miatt nem tudta a szabadságát kivenni, azt akkor sem lehet pénzben megváltani.
Ha valamilyen okból a munkáltató nem adta ki a szabadságot, a munkavállaló azt 3 éven – az elévülési időn – belül követelheti. A munkáltató nem védekezhet azzal, hogy a munkavállalónak módja lett volna a szabadságot kivenni, ugyanis a szabadság kiadása a munkáltató feladata. Ha időközben megszűnik munkaviszonya, a dolgozó kérheti az elmaradt szabadságának pénzbeli megváltását. A szabadságmegváltás ideje nem hosszabbítja meg a munkavállalónak a munkaviszonyát.
Szabadság alatti munkabér
Az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésének e) pontja alapján a szabadság idejére a munkavállalónak távolléti díjat kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy részére a távollét idején érvényes személyi alapbére, rendszeres bérpótlékai, túlmunka miatti kiegészítő pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlaga jár.
Az új Mt. hatálybalépése után, 2001. július 1-jétől, ha a munkavállaló a bérfizetési napon nem tartózkodik a munkahelyén – mert éppen szabadságát tölti –, a munkáltató legkésőbb a szabadság megkezdése előtti munkanapon köteles kifizetni a szabadság idejére eső bérfizetési napon esedékes, valamint az igénybe vett rendes szabadság idejére járó munkabért.
Az összeállítást készítette: Nagy András, Varga Katalin, Hintenberger András