Szinte nem telik el nap anélkül, hogy az osztrák kultúra valamelyik területéről ne érkezne jajkiáltás. Apad a híres-nevezetes salzburgi Mozarteum zenekarának szubvenciója is: az idei 1,2 millió schillinges csökkentés csak a kezdet, évente megduplázódik majd az elvonás, mígnem 2004-ben eléri a 4,8 millió schillinget. A zenekar fő támogatója a tartomány, ennek költségvetését azonban érzékenyen érinti a központi kormányzat nagyravágyó célkitűzése, a deficit teljes eltüntetése 2003-ra.
A dilemma a szövetség fővárosában és a kilenc tartományban egyaránt óriási. Ausztria mindennél büszkébb kultúrájára, az osztrákok számára fontos annak hagyománya, szívükhöz nőttek a kiemelkedő intézmények, a fesztiválok, és senki nem vitatja, milyen jövedelemszerzéssel is együtt járó szerepe van mindennek a gazdaságban, az idegenforgalom révén. Ezzel együtt az állam mindinkább kénytelen felhagyni a mecénás szerepével. Kérdés, ki lép a helyébe, s nem jár-e színvonalromlással, ha a költségek előteremtését az érintett intézményekre bízzák.
Az első tapasztalatok nem egyértelműek. A színházi szférában, úgy tűnik, nagyobb zökkenők nélkül megy végbe a leválasztás a költségvetésről, míg a múzeumok számára az önálló gazdálkodás súlyos, a közönség érdekeit sértő kompromisszumokat szül.
Színházi rt.
A színházi példát a Bundestheaterverband szolgáltatja. A négy nagy létesítményt – az Operát, a Volksopert, a Burgot és az Akademie színházat – egyesítő, 100 százalékig állami tulajdonú szövetséget 1999 szeptemberében alakították részvénytársasággá.
A lépés nemcsak a felére kurtított, és az egész részvénytársaságnak, központi elosztás nélkül juttatott szubvenció befagyasztását – az inflációhoz igazítás elhagyását – jelentette, de magával hozta a foglalkoztatottak státusának változását is – megszűnt a költségvetés állami alkalmazottak béremelésére, alkalmaztatási feltételeire vonatkozó kötelezettsége. Levált a színházról a díszlet- és jelmeztár, amely most önálló szolgáltatóként más bérfeladatokat is vállal. Nem terheli a programokra fordítható költségvetést az épületek igazgatása, a jegyeladás szervezete sem.
Gazdasági tekintetben az új konstrukció kiállta a próbát. Az első teljes évet a négy színház összesen 6,4 millió schillinges nyereséggel zárta. A kiadások jegyeladásból származó fedezetét 27-ről 37 százalékra sikerült növelni – miközben az Operaház helykihasználtsága enyhén (95,6 százalékról 93,8 százalékra) visszaesett. Az Akademietheaterben ez rosszabb volt (91 százalék helyett 87,13 százalék), a Volksoperben úgyszintén (85,5 százalék – 78,9 százalék), ám a Burgtheater előadásaira a korábbinál többen voltak kíváncsiak (a kihasználtság 72 százalékról 80,6-ra nőtt).
A jegyárbevétel összességében az emelésnek tudható be, és annak, hogy az Operaházban csökkentették az olcsóbb állóhelyek számát, s növelték az ülőhelyekét. Elsősorban az Operaházzal kapcsolatban sokan színvonalesésről beszélnek, s emiatt Ioan Holendert – a napokban 2007-ig meghosszabbított szerződésű igazgatót – hibáztatják. Tény, hogy Holender ügyesen faragja le a vendégművészek gázsiját, mondván: a bécsi Operában fellépni önmagában is megtiszteltetés. A részvénytársaság igazgatója mindamellett ezt nem tartja járható útnak, s máris jelezte: ha az 1,88 milliárd schillingen befagyasztott állami szubvenció nem emelkedik, akkor elkerülhetetlen a színvonalromlás.
Az igazgatóknak tehát már régen nem csak a művészet az illetékességi körük, s kérdés, milyenek menedzseri képességeik. Avagy mennyire tudnak megbékélni az eredeti feladatkörtől jócskán eltérő – ám pénzt hozó – rendezvényekkel. Tény, hogy Ioan Holendernek az önállósodás óta nincs kifogása az Operabál ellen.
Gazdálkodó múzeumok
A múzeumok közül elsőként a Szépművészetit ítélték tavaly önálló gazdálkodásra. A vezetés kénytelen-kelletlen rögtön törölte a kedvezményeket, sőt előre betervezett kiállítás megrendezésétől is el kellett tekintenie. S egyre gyakrabban terítenek ünnepi vacsorára a patinás falak között potenciális szponzorok részére.
A Szépművészeti még viszonylag jó helyzetben van: a külföldiek többsége nem mulasztja el meglátogatni. De az ugyancsak kiemelkedően magas színvonalú Iparművészeti Múzeum aligha tudja magasabbra tornázni az évi 120-130 ezres látogatószámot, s nincs ezzel másként a Modern Művészetek Múzeuma, a Ludwig Gyűjtemény sem. Előbbi igazgatója márciustól júniusig egyszerűen beszüntette az időszaki kiállítási tevékenységet: a külön kiállítások termeit a múzeum jövőjének kilátástalanságáról rendezett nemzetközi szimpózium céljaira kölcsönözték ki.
A Modern Művészetek Múzeuma, amely júniusban beköltözik az új múzeumi negyedbe – tucatnyi konkurens múzeum, köztük Ludwig professzor Schiele-Klimt-gyűjteménye szomszédságába -, másként reagált. Igazgatója, a magyar Hegyi Loránd egyszerűen otthagyja Bécset: nem pályázza meg év végén lejáró szerződésének meghosszabbítását. Mint mondja, ő értéket szeretne közvetíteni a kultúrára fogékony közönségnek, a pénzhajhászás nem az ő műfaja. Pénz nélkül elmarad a gyűjtemény bővítése, és az ízlés formálását a szponzorok vennék át.
Sokan ez utóbbit tartják a legnagyobb veszélynek. Ausztriában a szponzorálás a vállalati kultúra része, kicsik és nagyok törekednek rá, s a gazdaság és a kultúra e téren jó kapcsolatot alakított ki. A Gazdaság a kultúráért nevű egyesület évről évre kiosztja a legjobb mecénásnak járó rangos díjat, s kötetben sorolja fel mindazokat, akik a legcsekélyebb módon is segítettek. Erre az állami támogatás boldog korában is szükség volt, s most, amikor a takarékoskodás a magánszemélyeket és a cégeket is érinti, a kultúra hívei aggódnak: sikerül-e az űrt betölteni.
A filmgyártás gyakorlatilag ellehetetlenült: a központi költségvetés oly mértékben csökkentette hozzájárulását ehhez a költségigényes – és Ausztriában nem is túl sikeres – ágazathoz, hogy a filmkészítők közül az értékesebbek Németországban próbálnak szerencsét.
Az osztrákoknak oly fontos kulturális értékek megőrzése mégis a szponzori tevékenységtől várható. A Salzburgi Ünnepi Játékok, a Bécsi Tavaszi Fesztivál – a nevezetes bécsi hangversenytermek – jövőjét kisebb veszély fenyegeti: mindig akad bőkezű mecénás, magánszemély és cég a szükséges milliók előteremtésére. A kultúra más szereplői abban bíznak, hogy az e területen idén 8,33 milliárd schillinggel gazdálkodó szövetségi kormány végre hajlandó adókedvezménnyel jutalmazni a szponzorokat, amivel nemcsak kedvet, hanem érdekeltséget is teremthetne. Az erre vonatkozó új koncepción állítólag már dolgozik a kulturális államtitkár.