Kiállítás
Az élethez való öröm
A Gödöllői Művésztelep
Időszakos kiállítás az Iparművészeti Múzeumban
Nyitva: 2001. szeptember 30-ig
A Gödöllői Művésztelep történetét illusztráló kiállításon az érdeklődő a magyar szecessziót az európai kontextusában tudja elhelyezni. Az első emeleten ugyanis egy átfogó, Angliától Hollandián, Németországon és Itálián át Bécsbe és Budapestre vezető remek válogatás látható bútorokból, dísztárgyakból, vázlatrajzokból, textil és kerámia faliképekből.
Bár technikailag ezek a kiállítások messze vannak még attól az interaktivitástól, amely Hegyeshalmon túl már általános, de amit látunk, az imponáló, gondolatébresztő. S a magyar szecesszió értékei éppen egy olyan épületben, Lechner Ödön házában ismerhetők meg, amely magán viseli e stílus szellemiségének minden jegyét. Népművészeti ihletésű és mégis nagyvonalúságra törekszik, akárcsak a Gödöllői Művésztelep alkotói.
A telepet Körösfői-Kriesch Aladár festőművész alapította meg, miután 1901-ben házat vett a királyi kastély közelében. Főként azok a művésztársai követték ide, akikkel élményszerző napokat töltött Erdélyben, Nagybánya, Torockó és Körösfő vidékén – innen a fölvett előnév. Festők, szobrászok, mozaikkészítők, keramikusok, építészek és szövőművészek telepedtek le a csöndes községben. Két műteremház is épült, Medgyaszay István tervei alapján.
A gödöllőiek tolsztojánus buzgalommal keresték "az élethez való örömöt". A társulást – mint azt a katalógusban Gellér Katalin írja – "elvont szellemiség és gyakorlatiasság, romantikus idealizmus és szecessziós pragmatizmus keveréke jellemezte. A művészet és a kézműipar egységesítésének nagy századfordulós kísérletét itt is, mint mindenütt, számtalan kérdés kísérte." A kérdésekre a képzőművészeknek nem sikerült olyan választ adniuk, mint például a zenében Bartóknak, ez lehet az egyik oka, hogy a húszas évekkel a gödöllői fénykor lezárult.
A. M.Muzsika
Ősi szent táncok
Kastélykoncertek – Kamarazenei Fesztivál
Gödöllő, 2001. június 24.- július 7.
Nem egyetlen hangversenyre, hanem egész sorozatra hívom föl a figyelmüket. A gödöllői volt királyi kastélyban – ahol múzeum kínál érdemleges látnivalókat, anyaga jórészt Erzsébet királynéhoz kapcsolódik – muzsikus barátaival Szabadi Vilmos hegedűművész, valamint a DELTACOncert harmadszor rendez kamarazenei sorozatot és kurzust. A változatos programot rendre úgy szervezik, hogy egy komponista és hatása álljon a műsorok középpontjában – az idén Schubert szelleme költözik a kastélyba.
A gödöllői hangversenyek törzsközönsége szépen alakul, ami nyilván Szabadi varázslatos személyiségének köszönhető, és annak, hogy a vendégművészek mindig magas színvonalat képviselnek. A nyitókoncerten a barokk kastély dísztermében Szabadi játszik, az 1985-ben alapított veszprémi Mendelssohn Kamarazenekart a Lyonban tanszékvezetői tisztet betöltő Csaba Péter vezényli. Csupa ritkaság hangzik el: Respighi műve, az Ősi Szent Táncok, azután Schubert A-dúr rondója, végül a sikeres filmzeneszerzőként ismert Rózsa Miklós vonószenekarra írt concertója.
Június 26-án Csaba Péter is hegedűt vesz a kezébe, mellette Gustav Rivinius cselló-, Barbara Westphal brácsa-, Varga Gábor klarinét- és Gulyás Márta zongoraművész lép pódiumra. Megszólaltatják a híres Arpeggione szonátát és az Esz-dúr triót, a két Schubert-darab között az idén 75 éves Kurtág György kompozíciója, az Hommage ŕ R. Sch. ad különös kontrasztot. Kvintettjük másnap este szextetté alakul, Szabadi csatlakozik hozzájuk, a klarinétost a gordonkaművész, Onczay Csaba váltja föl. Az A-moll szonatina és a C-dúr vonósötös ugyancsak kortárs művet fog közre, Orbán György 3. Hegedű-zongora szonátáját.
Június 29-én a világhírű orosz pianista, Dmitrij Bashkirov ad szólóestet. Ő is Schuberttel indít, majd Liszt átiratában kilenc Schubert-dal következik, a folytatásban Szkrjabin- és Debussy-prelűdökkel, illetve zenei költeményekkel ismerkedhet meg a hallgató. A sorozat júliusban is folytatódik.
Albert MáriaKönyv
A műélvezet ára
Kultúra-gazdaságtani tanulmányok
Szerkesztette: Daubner Katalin-Horváth Sándor-Petró Katalin
Aula Kiadó, 2000. 376 oldal, 3990 Ft
A műalkotások minőségének, immanens értékének fölbecsülésére természetesen nem vállalkoznak azok az elméleti közgazdászok, akik a több mint izgalmas (mert tudományosan fontos) cikkválogatás írói, szerkesztői. Közülük élenjárva Petró Katalin tesz figyelemre méltó kísérletet a művészet élvezete révén keletkező, úgynevezett élményjószág értékmérésére. E tapasztalati javak jellemzője, hogy minőségüket-hasznukat csak fogyasztói befogadásuk után lehet képlettel kifejezni. A szenvedélyjószágok körébe tartozó (gyűjthető) termékek iránti igény még nehezebben modellálható. A mikroökonómiai elemzés itt azt mutatja, hogy rájuk nem érvényes a csökkenő határhaszon elve.
A kötet többi húsz írása szimplább kérdésekkel foglalkozik. Bujdosó Dezső kellemesen provokáló fejtegetése azzal a vaskos meglepetéssel szolgál, hogy a kultúra-gazdaságtan tudományát – mely a hatvanas évek Amerikájában alakult ki – elégtelennek, érvénytelennek nyilvánítja a globalizálódó világban. A nagy tekintélyű Scitovszky Tibor pedig avval kelt föltűnést, hogy eszmefuttatást közöl – a gyűlölködésbe átcsapó unalom társadalmi veszélyességéről...
A főtémához fegyelmezettebben ragaszkodó közlemények közül igen összefogott Szűcs Olga munkája. Határozott állásfoglalásra nem törekszik. Nyomatékkal hangsúlyozza azonban a művészet és a nem művészet közötti konceptuális különbségtétel elengedhetetlenségét. Daubner Katalin precíz áttekintése a kultúra és a piac kapcsolatáról szól. Bebizonyítja, hogy a műtermékek és szolgáltatások akár versenyezhetnek egymással a piacon a kulturális fogyasztók pénzben realizálódó jóindulatának elnyeréséért.
Információkban, sőt újdonságokban gazdag Gálik Mihály média-gazdaságtani okfejtése vagy Halász Géza feltűnően friss tényfelsorolása a viharosan terjedő digitális kultúra gazdasági következményeiről.
A kultúra terjesztésében tevékenykedők lesznek a megmondhatói annak, hogy a makroökonómiai főfejezet dilemmáit csokorba kötő tanulmányok mennyire gyakorlatiasak. A színház gazdaságtanát összegező Parti Julianna, vagy a zenei piacról tapasztalatait átadó Zimányi Zsófia és Kovács Géza ellenben arról győznek meg, hogy mielőtt íróasztalhoz ültek, jó néhány kört befutottak az eladhatóság szempontjából különleges áru értékesítésének – szaktudás nélkül nehezen járható – terepén.
(Iszlai)Nők a vezetésben
Nagy Beáta: Női menedzserek
Aula Kiadó, 2001. 208 oldal, 2700 Ft
A társadalom értékítélete kedvezőtlen a női munkaerőket és a női vezetőket illetően, világszerte kisebbek a nők munkaerő-piaci és kereseti lehetőségei. Az időmérleg-vizsgálatok szerint a nőkre lényegesen több feladat hárul a háztartási munkából, a gyermeknevelésből, miközben a keresőtevékenységgel eltöltött idejük alig marad el a férfiakétól. Sokan úgy vélik, hogy a nők számára a család a fontosabb, ehhez igazítják egyéb tevékenységüket. Hazánkban a vizsgált országokhoz képest nagyobb mértékű konzervativizmus tapasztalható annak ellenére, hogy évtizedekig a kétkeresős családmodell volt általános.
Amint Nagy Beáta rámutat, a nők közül kevesebben jutnak vezető pozícióba, holott arányuk a felsőfokú oktatásban eléri, sőt túlszárnyalja a férfiakét. Mint az életinterjúkból kiderül, a nők nemcsak gazdasági kényszerből vállalnak munkát, hanem mind többen az önmegvalósítás, a függetlenség és az emberi kapcsolatok kialakításának lehetőségei miatt is. A hazai női vezetők helyzetét vizsgálva megállapítható: esélyük igen kevés arra, hogy felső szintű vezetőkké váljanak, amit a családalapítás és a karrierépítés időszakának egybeesése is csökkent.
A könyv elemzései bemutatják, milyen helyet foglalnak el a nők a gazdasági vezetésben, miként változott a helyzet az 1990-es években ezen a téren. Megállapítható, hogy a nők leggyakrabban a bankszférában és az államigazgatásban kerültek főnöki pozícióba, gyakran lett belőlük felelős számviteli vezető. A kötetben kirajzolódnak előrejutásuk körülményei, a szervezeti és társadalmi tényezők, a női vezetők előrelépési esélyei.
Végül a nőies vezetési stílus jellegzetességeit vizsgálva a szerző megállapítja, hogy a női és férfi vezetői tulajdonságok és értékek nem térnek el lényegesen egymástól. Megegyeznek abban, hogy a vezetői pozícióban mindenkinek határozottnak kell lennie, a nők azonban jobban figyelnek beosztottaik érzelmeire, problémáira.
dr. Rubóczky IstvánNapló, nekünk
Irena Obermannová: Egy őrült feleség naplója
Európa Kiadó, 2001. 186 oldal, 1600 Ft
A legújabb hullámos cseh prózakötetet a Budapesti Könyvfesztivál újdonságaként, szerzőjét pedig kíváncsian várt vendégként harangozták be. Irena Obermannová – mint látható volt – létező személy, csinos szőke asszony, semmi rejtőzködés és kékharisnyás álruha. Vállalta, hogy műve, az Egy őrült feleség naplója bizonyos mértékig önéletrajzi fogantatású. Szövege azonban egybevág sokak élettörténetével itt, Kelet-Közép-Európában. Amint Mészáros Márta filmnaplóinak hősnőin, a regénybeli Xénián is átgaloppoz a történelem, ott tragikusan, itt ironikusabban. Ám ne higgye az olvasó, hogy leckekönyvet vesz kezébe, az írónő nagyon finoman, csak távolról érinti a bársonyos forradalom napjait.
Xénia negyven körüli prágai értelmiségi asszony, két gyerekkel, bohém férj által frissen elhagyva. A boldog család – és vele a ĄSkoda, a kis vidéki nyaraló, szerény, de kiszámítható egzisztencia – illúziójának semmivé foszlása látszólag a porba sújtja. A férj néhány futó kaland utáni végleges távozásakor szembesülnie kell azzal, hogy nemcsak az örökké szó jelentése vált mára nullává, minden más, például a munka, a barátság, a szülői szeretet értéke is megváltozott. Az emberi viszonyok tőzsdéjén e javak napi árfolyama éppolyan viszonylagos, mint egy kőolaj-ipari cég pakettjeié a valódi piacon.
Obermannová szövege töredezett, szürrealisztikus, pattogó tőmondatok és normális, szelíd bővítettek váltogatják egymást, ami illik ahhoz a háborgó (helyenként kóros) lelki válsághoz, amelyből Xénia megpróbál kikecmeregni. Jellegzetesen kelet-közép-európai kiutat vél megtalálni: itt hagyni mindent, és más kontinensen, más férfival újrakezdeni. Csakhogy az elmúlt tíz-húsz év emlékei (az árulásokkal együtt) Xénia nemzedékéé, de talán még a gyerekeié is. Ezeket vállalni kell, az élet csak így folytatható.
Az Egy őrült feleség naplója 1998-ban jelent meg Prágában, és azonnal népszerű lett. Akár folytatja sikersorozatát Obemannová, akár nem, érdemes volt könyvét megírnia, mert őszintén szembenézett a nyolcvanas és a kilencvenes évekkel. Férfi módra.
A. M.Színház
A líratanár halála
Margaret Edson: Fekete Angyal
A Játékszín előadása
Rendezte: Makk Károly
Főszereplő: Udvaros Dorottya
Hiányzik a hollywoodi típusú melodrámás küzdelem a rákhalállal Margaret Edson darabjából, amelyet Makk Károly rendezett. Mind ő, mind a nyomasztó kórházhangulatot érzékeltető díszlettervező, Menczel Róbert ügyelt arra, hogy a látvány ne tolakodjon a színműben abszolút főszerepet játszó egyetemi professzornő gondolatgazdag alakítása elé.
A főhősnő szakterülete a 17. századi angol metafizikus költészet. A darabban minduntalan visszatér az irányzat zseniális képviselőjéhez, John Donne-hoz. A költő bonyolult versein pallérozott intellektusát mozgósítja a rá támadó kór természetének megismerésére és értékelésére. Értelmiségihez illő iróniával szemléli és kommentálja kutatói buzgalmú kezelőorvosai lélektelen igyekezetét az udvarias bánásmódra.
A rettenetes mellékhatásokkal járó gyógymód végén rádöbben, hogy kísérleti alanyként hasznosították. Halálfélelmével párosuló fölháborodása a – humoros részletekkel elviselhetővé tett – tragédia drámai csúcspontja. A zárójelenet, melyben a méltóságát megőrző tanárnő minden földi göncét lehagyva kilép a "fényalagutat" szimbolizáló háttérdíszletből, a rendező filmszerű látásmódjának hatásosságát tanúsítja...
A hálás, ám kegyetlen főszerep az érett művészi eszközöket birtokoló Udvaros Dorottya pályájának sors ajándékozta állomása. Kopaszon tűnik föl a kezdőképben. A sokkoló külsőséget azonban rögtön feledteti a nézőt cinkosan beavató varázslattal: egységbe foglalja a soványka cselekményt, a személyes mondanivalót pedig kitágítja, mintegy felhangosítja a sokakat érintő általánosítások felé. Noha lírai párhuzamokkal él, kerüli az irodalmiaskodást, ezt jelleméből fakadó keménységgel hitelesíti. A kitűnő előadásban Udvaros maradéktalanul és kristálytisztán juttatja érvényre a szépelgéstől mentes költészet élni segítő erejét.
Iszlai ZoltánFilm
Hajszálon múlott
Tizenhárom nap – Az idegháború
Amerikai történelmi filmdráma
Rendezte: Roger Donaldson
Főszereplők: Kevin Costner, Bruce Greenwood, Steven Culp
Forgalmazza az InterCom
Elégedettek lehetnek mostanában a történelmi-háborús filmek kedvelői: hiszen az elmúlt évek, a jövőt firtató sci-fi divatja után úgy tűnik, beköszöntött a valóságon alapuló filmdrámák kora. Igaz, sok közülük "hollywoodias", az eseményeket egy-egy szereplő személyes nézőpontjából mutatja be, a valóságot pedig igencsak szabadon kezeli. A Tizenhárom nap azonban nem ilyen.
Roger Donaldson filmje az 1962-es kubai rakétaválság eseményeit dolgozza fel, amikor tizenhárom napon át szörnyű válság küszöbén állt a világ. Az emberiség lélegzet-visszafojtva figyelte, vajon a Szovjetunió és az Egyesült Államok képes lesz-e diplomáciai úton rendezni a helyrehozhatatlannak tűnő konfrontációt, vagy pedig belesodródnak az – ezúttal atomfegyverekkel vívott – harmadik világháborúba.
A film érdekessége, hogy szinte teljesen a Fehér Házban lezajlott eseményekre koncentrál. A hidegháborús korszak legnagyobb csatáját ugyanis íróasztal mögül vívták, hősei pedig mindenre elszánt diplomaták voltak. Donaldsonnak sikerül szinte dokumentumjelleggel visszaadnia a nehéz napok feszültségét, az egymásnak feszülő politikai érdekek összecsapását.
A tények azokat is megdöbbentik, akik tisztában vannak vele, hogyan zajlanak a dolgok a diplomácia világában, és az is világosabbá válhat, miért akadt az imádott Kennedy elnöknek rengeteg ellensége, még saját emberei közül is.
A három főhős: John F. Kennedy elnök, az öccse, Robert és legbizalmasabb tanácsadójuk, Kenneth O'Donnell. Az utóbbit játszó Kevin Costnernek – az elmúlt évek sorozatos rossz választásai után – ismét sikerült egy nagy és hálás szerepben remekelnie.