Kiállítás
Művészeti biznisz
Joan Miró, a késői forradalmár
Életmű-kiállítás a bécsi Kunstforumban
Nyitva 2001. június 6-ig reggel 10-től este 7-ig, kedden este 9-ig.
Bár már sokan és többször leírták, nem árt ismételni: a Freyungon a Kunstforumot a Bank Austria tartja fönn. Ez az a nemzetközi hírű, de nem túl nagy kiállítóhely, amely a világ képzőművészetének legjavával ismerteti meg az osztrák közönséget és az érdeklődő turistákat. Szerencsére a magyarok között is akadnak ilyenek – volt, aki a Turner-anyag kedvéért rándult át az osztrák fővárosba, s népszerű volt Andy Warhol és Picasso kiállítása is.
Most Miró életművével örvendeztetik meg a publikumot. S noha tavaly a budapesti Szépművészeti Múzeumban kaptunk Miró művészetéből némi ízelítőt, Tanguy és Klee mellett, azért az egészről kevés fogalmunk lehet. Ami annál is érdekesebb, mert Miró mintha alig változott volna a húszas évektől a hetvenes évek végéig. A nő és az űr, ezek Miró formavilágának meghatározó témái, persze az űr nála színes háttér, a nő pedig elvont, absztrakt forma. Az univerzum játékos kavalkád. Fa vagy csiszolópapír, durva vászon az anyag, amelyre Miró fest, mindegy: kilyukasztja, befoltozza – játszik ezzel is.
Später rebell: elkésett lázadó, késői forradalmár? Inkább mágus, aki a mozdulatlan képben az örök mozgást, a néma festményben a mindig hangzó zenét teremtette meg.
Néhány plasztika, szobor is látható a Kunstforumban, amely a kiállítás végéig koncerteket, vezetést és délutánonként gyerekprogramokat is kínál. A shopban nagy és szakértő katalógust, Miró-képpel nyomott trikót is árulnak, képeslapot, ceruzát, mütyürkéket minden változatban. Megérti az ember a bécsi kortárs múzeum igazgatóját, Hegyi Lorándot, aki lemondott, mert nem akart szuvenírárus lenni, mondván: tartsa el a művészetet az állam. És nem érti meg az ember Hegyit, ha kezébe veszi a bulvárnak mondott Kurier nyolcoldalas – tartalmas! – mellékletét, amely a Miró-kiállítás alkalmából készült. Művészet és/vagy üzlet? De jó lenne, ha nálunk is föltehető lenne a kérdés...!
Albert MáriaKönyv
Kölcsönhatások
Saskia Sassen: Elveszített kontroll?
Szuverenitás a globalizáció korában
Helikon Kiadó, 2001.129 oldal, 1200 Ft
Saskia Sassen a chicagói egyetem szociológiatanára. Nem ért egyet a globalizáció világproblémáinak leegyszerűsítőivel. Tagadja például, hogy a nemzetállamok meg a globális gazdaság egymást kizáró "működési formák." Paradoxonokra érzékeny gondolkodása termékeny elemzésekhez vezeti háromfejezetes könyvében. Először azt vizsgálja, hogy miként hatott az új gazdasági rend előretörése a nemzetek szuverenitására. Így jut el addig a következtetésig, hogy a fennálló kölcsönösségek révén a nemzeti területek egy része nemzetközivé válhat. A szuverenitás alkotóelemei ezután áttevődnek a globális tőkepiacok színterére.
A kérdésfeltevéseiben találékony szerző a kötet második problémacsoportját a gazdasági állampolgárság (!) fogalma köré rendezte. Megjegyzi: a meghatározást provokációnak szánja. Kihívónak azonban csak azok érzik ezt a precíz fogalomalkotást, akik még sohasem hallottak a kultúra világpolgárairól... Más lapra tartozik, hogy ez a bizonyos gazdasági állampolgár nem csak személy lehet. A módosult jogokat globális gazdasági tényezők is gyakorolhatják. Ezáltal akár államok feletti hatalom birtokosai-részesei lehetnek. Megjelenési formájuk az a mechanizmus, melyen keresztül a globális tőkepiacok mintegy fegyelmezik a kormányokat, hogy intézkedéseiket a piaci logika szerint kérhessék számon.
Saskia Sassen nem zárja ki, hogy a nemzetközi jog túlnyomóan nemzetközi magánjoggá alakul át. Ez a metamorfózis természetesen gazdasági jogot jelent. Vagyis: "a jogszabályok a gyakorlatban főleg a vállalatok és a piacok igényeit és követeléseit fedik le".
A harmadik fejezet a bevándorlási gyakorlat vitatott döntés-előkészítéseit tárgyalja. A migrációban mutatkozik meg az az erő, amely a határok nélküli gazdaság felé törekszik. Ellensúlya az az igyekezet, amely a nemzeti határokon kívül tartaná a bevándorlókat és a menekülteket. A megoldások elhúzódása késleltetheti az emberi jogok, valamint az állami érdekek egyeztetését a globalizált munkaerőpiacon.
(iszlai)Milliárdok a hálón
Robbin Zeff-Brad Aronson: Reklám az interneten
Geomédia, 2000.447 oldal, 4800 Ft
Szerencsések a fiatalok, akik magától értetődő természetességgel belenőnek az internet világába. Nekünk, többieknek meg kell tanulnunk, mert mindinkább nélkülözhetetlen a használata. Az internet jelentőségét, gazdasági szerepének nagyságát és gyors növekedését mutatja, hogy az on-line reklámszakma 1998-ban 1,8, 2000-ben pedig 5,1 milliárd dolláros forgalmat ért el, és a becslések szerint 2002-ben 8 milliárd dollárt költenek internetes reklámokra.
Zeff és Aronson marketing- és internetspecialisták. Könyvük megbízható tudást közvetít az interneten történő reklámozás, a marketingcélú felhasználás lehetőségeiről és technikáiról. Kinek hasznos ez? Annak, aki reklámüzeneteket akar szétküldeni, aki mások reklámjaiból kíván tájékozódni, piacot kutatni, vagy éppen megtalálni valamit vagy valakit, aki bármilyen üzenetet, információt szeretne eljuttatni egyenként meg nem határozható célközönséghez. Annak, aki eladni, és annak aki vásárolni akar. Az internet által kínált lehetőségek köre robbanásszerűen bővül. De sok hasznos információhoz juthat az is, aki tudni szeretné, egyáltalán milyen, mire való az internet, és hogyan kell azt használni.
Tény, a könyv kissé túlírt, helyenként ismétli magát, és néha adós marad egy-egy fogalom magyarázatával. Viszont a nyelvezete világos, jól érthető.
Különösen hasznos, hogy a magyarázatok megértését, a sajátosságok és az alkalmazott fogások felismerését számos weboldal bemutatása segíti. Érdekes fejezetek szólnak az internetes reklámok mérési módszereiről, e reklámok pozicionálásáról, a piackutatásról – "tudásunkkal legyőzhetjük versenytársainkat" –, valamint arról, miként kell eljárni ilyen reklámszolgáltatás vásárlásakor.
O. P.A hódítás művésznője
Françoise Giroud: Alma Mahler
Európa Kiadó, 2001. 228. oldal, 1600 Ft
Ritka tünemény: ma is elbűvölőnek tartanánk, vonásai, haja, alakja valamiféle örök szépséget mutatnak. Fölötte állt minden divatnak, egyéniség volt, néha rájátszott a "modern nő" szerepre, de mindig őszintén játszott, hitt az éppen alakítandó figurában. Alma Mahlerről van szó, erről a hamisítatlanul közép-európai jelenségről, akinek távoli rokona az önzésben, a zsenivel való élet megítélésében Ady Csinszkája.
Alma Schindler Bécs mellett, egy pompás kastélyban született, az anyja tehetséges és szép énekesnő volt, aki a keresett és így gazdag tájképfestő, Emil Jacob Schindler kedvéért lemondott saját karrierjéről. Alma is megtette ezt, amikor nőül ment Gustav Mahlerhez, de anyjával ellentétben ő sosem érezte a bizonyosságot: érdemes volt. Ellenkezőleg, meggyőződése szerint túl nagy áldozatot hozott.
Alma tehetségesen komponált, jól zongorázott, szelleme nyitott volt minden és mindenki iránt. A férfiak gyorsan a bűvkörébe kerültek, ahol megjelent, hamar ráirányult a figyelem – olyan tulajdonság ez, ami nem feltétlenül a szépség velejárója, inkább az izgalmas egyéniségé, az érdeklődő szellemé. És főként azé a titoké, amely elemezhető, kutatható, de meg nem fejthető.
Bécs az előző századfordulón, Alma ifjúsága idején az európai filozófiai, pszichológiai (Freud), művészeti megújulás központja volt. Az új körutakon csodálatos paloták épültek, a tágas szalonokban lázas gondolatok születtek.
Schindler kisasszony 1902-ben kötött házasságot egy másik hihetetlenül önző emberrel. Mahler imádta, varázsos szavakkal fonta be, és egyáltalán nem volt rá tekintettel. Férjeim, szerelmeim címmel 1991-ben magyarul is megjelent Alma Mahler naplója. Bár ehhez képest nem közöl új tényeket a kitűnő francia publicista, Françoise Giroud könyve, ám az eseményeket friss szemmel és mértéktartóan kommentálva bemutatja ezt a fantasztikus asszonyt, aki Mahler halála után előbb Walter Gropius, a modern építészet mesterének hitvese lett, aztán Franz Werfel regényíró felesége volt, s aki Bécsben és világszerte köztudott viszonyt folytatott Oscar Kokoschka festőművésszel.
A hódítás művésznője élete alkonyát távol töltötte attól a kicsit dekadens, és Hitler miatt éppen nem, de máskor mindig gemütlich várostól, amely fölnevelte. Bécsből Los Angelesbe emigrált Werfellel, majd az író halála után New Yorkba költözött, s ott halt meg nyolcvanöt éves korában, 1964-ben. Hívei elfogytak, földi királysága odalett, de az emléke ott kísért minden bécsi utcafordulóban.
(albert)Színház
A gazdagság megszállottai
Ben Jonson: Volpone
Komédia két részben A Radnóti Színház és a Thália Színház közös produkciója
Rendezte: Valló Péter
Magyar viszonyokra célzó betoldások is elhangzanak a Radnóti Színház művészeire alapozott Volpone-bemutatón, a Thália Színházban. Shakespeare kortársának darabja mindenekfölött az örök pénzről s a gazdaságvágy erkölcsrontó természetéről szól. Főszereplői valamennyien ős-spekulánsok, bár nem a tőzsdén játszanak. Egy mesés örökség reményében eszközölnek befektetéseket, részben vagyontárgyak ajándékozása, részint szexuális szolgáltatás fejében, illetve formájában.
A keserűen cinikus Ben Jonson-komédia szinte valamennyi szereplője – beleértve Volpone pimaszul legyeskedő titkárát, Moscát – kapzsi gazember. Bírvágytól buzgó jellemtelenségük a legkülönbözőbb aljasságokig alacsonyítja őket. Van köztük (Corvino), aki ifjú feleségét bocsátja áruba célja eléréséért, s akad olyan is (Corbaccio), ki saját fiát semmizi ki a törvény szerint neki járó tehetősségből.
A mű mindenkori hatása azon múlik, mennyire sikerül plasztikusan kifejezni a pardont nem ismerő, acsargó szerzői morált: a szélhámosok (ma úgy mondanánk, gyarapodási bűnözők) javíthatatlanok – tehát kivétel nélkül mindnyájukat ki kell rekeszteni a társadalomból. A rangos rendező híven követi az angol reneszánsz szilaj életű drámaíró-színészének intencióját. Sőt, Valló Péter még rá is játszik a szerzői verdiktre, amikor a félrevezethető bírákat is száműzi a színpad hátsó sarkába; oda, ahová az elítélteket állította.
Az arcokon – fontos rendezői üzenet – bűnbánatnak semmi nyoma. Cinkos vigyoruk arra utal, hogy bármikor és bárhol tovább folytatódhat a vagyon megszállottainak penetráns komédiája...
A tizenhetedik század Velencéjének hangulatát bizarr jelmezekkel is fölidéző darab parádés kiosztásban kerül színre. A címszereplő kliensei és talpnyalói kitűnő alakításokat nyújtanak. Jordán Tamás a halálba tántorgó Corbaccio eszelősségét, Cserhalmi György Corvino agyament következetlenségét, Szombathy Gyula Voltore ügyvéd undok mézesmázosságát, Kulka János Mosca talaj menti ravaszságát hangsúlyozza. Volpone: Haumann Péter. Az álságos haldoklót kidolgozottabban játssza, mint a rutinos cselszövőt. Színpadi jelenléte így cselekményirányítóként a kelleténél kevésbé érvényesül.
Iszlai ZoltánMuzsika
Beszél oroszul?
2001. május 2. Zeneakadémia
A Nemzeti Szimfonikusokat Jurij Szimonov vezényli,
szólista: Mikhail Rudy
Különös véletlen, hogy két hónap alatt három helyen, három neves szólista tolmácsolásában hangzik el Rachmaninov második, c-moll zongoraversenye. Márciusban a bécsi Musikvereinsaalban a Budapesti Fesztiválzenekar és Mihail Pletnyev szólaltatta meg, majd a csodagyerekből "csodafelnőtté" érett görög Dimitris Sgouros zongorázta a darabot a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Kongresszusi Központban, most pedig a Zeneakadémián hallható egy másik orosz pianista, Mikhail Rudy tolmácsolásában.
Az est mindhárom száma Rachmaninov kompozíciója. Az első a Lermontov-vers ihlette Szikla, az opus 7-es szimfonikus fantázia, ezt követi a c-moll zongoraverseny. A versenyművet Dahl doktornak ajánlotta a komponista, annak az orvosnak, aki kisegítette mély lelki válságából első szimfóniája csúfos bukása után. A zenekari kíséretes zongoramű úgy indul, ahogy egy ajtón bátran benyitnak, a szólista indítja a darabot, hozzá csatlakozik a többi hangszer, és a zongora mesteri kadenciájával fejeződik be.
Rudy a legjobb orosz hagyományokon nevelkedett Szentpétervárott, illetve Moszkvában. 1977-ben költözött Párizsba, miután 1975-ben elnyerte a Marguerite Long Verseny első díját. Pályája a francia fővároshoz köti, de lakást tart fönn Londonban is. A sikeres művész Szkrjabin ciklusáért, Liszt-művek előadásáért lemeznagydíjakat nyert. Részt vett egy BBC-dokumentumfilm elkészítésében, melyben Csajkovszkij életét dolgozták föl, közreműködője rádióműsoroknak, szak- s ismeretterjesztő cikkek szerzője.
A hangverseny befejezéséül a Szimfonikus táncokat adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Budapesten közkedvelt Jurij Szimonov vezényletével.
A. M.Film
A legjobb orvosság
Csokoládé
Színes, feliratos amerikai vígjáték
Rendezte: Lasse Hallström
Szereplők: Juliette Binoche, Johnny Depp, Judy Dench, Alfred Molina, Lena Olin
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Valamikor az ötvenes évek végén egy titokzatos asszony, Vianne Rocher (Juliette Binoche) érkezik az unalmas francia településre kislányával, Anoukkal. Nem törődve a városka polgármesterének, Reynaud grófjának (Alfred Molina) heves tiltakozásával, csokoládéboltot nyit, ráadásul éppen a nagyböjt idején.
Lasse Hallström – és a film alapjául szolgáló regény írója, Joanne Harris – a végletekig leegyszerűsített, mégis hatásosan és hitelesen működő szimbólumrendszert használ filmjében. A csokoládé képviseli mindazt, ami megédesítheti az emberek életét. Márpedig a városka lakóira kényszerített, a vallás és a szigorú erkölcs jegyében zajló, állóvízszerű mindennapok kevés örömmel szolgálnak. Vianne azonban, aki egy törvénytisztelő francia gyógyszerész és egy nyughatatlan maja varázslónő lánya, pillanatok alatt ráérez a település lakóinak problémáira, és minden bajra van orvossága: a csokoládé.
Megoldandó problémák és szomorú titkok pedig bőven akadnak a városkában, és bár a polgármester vasárnaponként dörgedelmes prédikációkat mondat Vianne ellen a befolyása alatt álló kispappal, a boltocskának mégis egyre több a látogatója.
Az évtizedek óta szerelemtől epekedő öregfiú például végre rászánja magát, hogy udvarolni kezdjen szíve hölgyének, a kleptomániás kocsmárosné nagyot gondol és elhagyja iszákos, durva férjét, és a csokoládé hatására a morcos, mindenkivel goromba öregasszonyról (Judy Dench) is kiderül, hogy a lelke mélyén szerető nagymama.
Hogy a cselekmény tovább bonyolódjon, a bárkájukon a városkába érkező vagabundok vezetőjeként felbukkan a karizmatikus Roux (Johnny Depp), aki sokban hasonlít Vianne-ra. A vele való találkozás ébreszti rá a nőt, hogy neki is akad néhány megoldandó problémája.
A film megható és szép, anélkül hogy banálissá vagy elcsépeltté válna, ráadásul remek színészi alakításokkal. Három Oscar-jelölést is kapott, a legjobb női fő- és mellékszereplő mellett a legjobb film kategóriában is esélyes volt.