Március elején a kormány benyújtotta a parlamentnek az egységes hírközlési törvény tervezetét. Két területet kívánnak vele szabályozni: a távközlést, ahol a liberalizáció a cél, valamint a postai tevékenységet, ahol viszont éppen az állami monopólium megerősítésének szándéka vezérelte a kodifikátorokat. Ebben az összeállításban csak a távközlési résszel foglalkozunk. (Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a két terület ma már annyira elkülönült egymástól, hogy szerencsésebb lenne egy önálló postatörvényt alkotni. Annál is inkább, mert az elektronikus kereskedelemmel együtt óhatatlanul előtérbe kerül a csomagszállítás és a direkt marketing teljes liberalizációja, aminek a jelentősége most elsikkadni látszik.) A távközlési piac felszabadításától mást vár a szolgáltató és mást a fogyasztó. Ami a parlament által éppen tárgyalt törvénytervezetből, illetve a szereplők megnyilatkozásaiból leszűrhető, az az, hogy jó néhány részlet még kidolgozásra vár. A felkészülés a piacnyitásra így nem lehet teljes, a kiegészítő rendeletek ismeretének hiányában csak az biztos, hogy a változás elkezdődik.
Az egységes hírközlési törvénynek (EHT) több mint tíz tervezete került nyilvánosságra azóta, hogy még a Katona Kálmán vezette Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban megkezdődött az előkészítése. A fogalmazási folyamat az idén januárban éles fordulatot vett. Dr. Dessewffy Anna vezetésével gyakorlott kodifikátori csapat vette át a munkát. Rövid két hónap alatt sikerült összeállítaniuk egy jól szerkesztett, a bonyolult hatósági folyamatokat, szervezeteket is áttekinthető formában leíró anyagot. Ez azonban csak a keret, magával a tartalommal, a szabályozással már vannak gondok a 110 paragrafusból álló, 84 lapon benyújtott tervezetben. Aki változatról változatra követte a történteket, a paragrafusok, bekezdések ki- és bekerülgetéséből érzékelhette, hogy milyen hatalmas lobbierők mozognak az EHT körül. Jósolják, nem lesz ez másképp a parlamenti vita során sem. Az előterjesztő Stumpf István kancelláriaminiszter március elején a Kiwwi által rendezett konferencián úgy fogalmazott, hogy nem fogják hagyni, hogy a módosító indítványok szétverjék az EHT-t, de ugyanakkor kétfordulós általános vitát helyezett kilátásba.
A Cégvezetés Cseh Gabriellát, a PanTel külkapcsolati igazgatóját, Tompa Ferencet, a Westel Mobil Rt. távközlés-politikai és szabályozási ügyvezető igazgatóját, valamint Vasváriné Menyhárt Évát, a Matáv kormányzati kapcsolatok és szabályozási ügyek ágazati igazgatóját kérdezte arról, hogy szolgáltatói oldalról elemezve a parlament előtt fekvő EHT-tervezetet, mit hozhat a beszédátvitelben a távközlés liberalizációja a fogyasztó, az egyéni, illetve a vállalati előfizető számára.
Tompa Ferenc: Jogtechnikailag feltétlenül kidolgozottabb a beterjesztett változat, mint a korábbiak. A tervezet felépítése, szerkezete, a rendelkezések belső logikája, koherenciája jobb, mint a korábbiaké volt. Maga az egyeztetési eljárás is javult, mert az utolsó változatok vitájába a korábbinál intenzívebben bevonták az érintetteket, jobban figyelembe vették a véleményüket. A harmadik s legfontosabb tartalmi rész, a jogszabály várható hatása szempontjából viszont ellentmondásos a kép. Természetes, hogy eleve kompromisszumos a törvényjavaslat, hiszen a már piacon lévő szolgáltatók szerződéses jogai és jogos érdekei, illetve az újonnan belépni kívánók vélhető érdekei között kell egyensúlyt találnia a törvényalkotónak, ami adott esetben nagyon nehéz – ha egyáltalán lehetséges. A törvényhozási folyamat nagy kérdőjele, hogy a kormány mennyire szakít azzal a korábbi ágazatpolitikai alapelvvel, ami ennek a törvénynek a téziseit is megalapozta: mennyire ismeri el a piacon bent lévők befektetéseit, mennyire felel meg a tulajdonosok megtérüléshez fűződő jogos várakozásainak. Az infrastruktúra-alapú verseny ösztönzése fejlesztéseket, tőkét hoz be az országba, munkahelyeket teremt, és fenntartható, valóságos versenyhelyzetet alapoz meg. Aggályosnak tartom azt is, hogy a törvény – azon a címen, hogy keretjogszabály – egyes, garanciális szempontból feltétlenül magas szinten szabályozandó kérdésköröket rendeleti jogalkotásra hagy.
Vasváriné Menyhárt Éva: A lakossági szolgáltatásban a tervezet az egyetemes szolgáltatásra épít. Általános szolgáltatás elérhető áron mindenkinek. Ez így van mindenütt Európában, de ami megjelenik erről a tervezetben, az kevés. Azt, hogy egy szolgáltató miként válik egyetemes szolgáltatóvá, hogyan módosul például a Matáv koncessziós szerződése, nem mondja meg a törvény. (Egyetemes szolgáltatás: a távközlési vagy postai szolgáltatások olyan készlete, amely megfizethető ár ellenében, meghatározott minőségben, a földrajzi helyzettől függetlenül minden felhasználó számára igénybe vehető. A "megfizethető ár" itt hatósági árat jelent – A szerk.)
Mi lesz a csomagban?
Cv: Kell-e módosítani a koncessziós szerződést?
Vasváriné Menyhárt Éva: Igen, hiszen ha egy társaság a mai helyzet alapján automatikusan egyetemes szolgáltatóvá válik, az nyilván más körülményeket teremt. De azt is időben tudni kell, hogy minek mi az ára, milyen árképzési elvek vonatkoznak rá. A tervezet azonban az egyetemes szolgáltatásnak az áránál sem mondható részletezőnek. A végrehajtási rendeletben fog megjelenni? Mikor? Számos, a vállalati tervezést, felkészülést érintő tényező csak később fog tisztázódni.
Mi lesz például az egyetemes szolgáltatáshoz tartozó előfizetői csomagban? A Matáv Minimál csomagját az idén egy kicsit népszerűbbé tettük, és megrohamoztak minket az előfizetők. Tavaly mindössze nyolcvanezren választották, február elejétől viszont alig egy hónap alatt 220 000 fölé ugrott a számuk. Ez mutatja, hogy komoly réteggel kell számolni az egyetemes szolgáltatásnál, ugyanakkor a hatásvizsgálathoz a törvénytervezetből ki nem derülő paraméterek szükségesek.
Cseh Gabriella: Elsőként a ma koncessziós szerződés alapján szolgáltató vállalatokból lesz egyetemes szolgáltató, itt a Matávból, ott valamelyik helyi koncessziós társaságból (LTO-kból). Ők a megfizethetőség érdekében speciális díjcsomagokat vezethetnek be, és ha az ebből származó bevétel nem fedezi a költségeiket, akkor a tervezet szerint térítésre tarthatnak igényt, amit egy Egyetemes Távközlési Támogatási Alapból terveznek megadni. Ezt az alapot az összes szolgáltató töltené fel. Az egyetemes szolgáltató tehát nyugodtan szorgalmazhat költség alatti árat, hiszen a vesztesége megtérül, viszont ezzel meg tudja akadályozni, hogy más betörjön a piacra. Pedig a liberalizálás célja éppen az, hogy a fogyasztó válogatni tudjon szolgáltatók, szolgáltatások között.
Cv: A törvény költségalapú árképzést ír elő, s igyekszik kiküszöbölni a keresztfinanszírozást.
Cseh Gabriella: Ez nem keresztfinanszírozás, hiszen a költség alatti árat a hatóság határozza meg a jelentős piaci erővel bíró szolgáltatóval együttműködve, ami, ha nagyon alacsony, rövid távon valóban jó lehet az előfizetőnek, de hosszú távon már nem. A többiek, akiknek ráadásul még finanszírozniuk is kell az egyetemes szolgáltató veszteségeit, túl alacsony áron képtelenek ajánlatot tenni.
Cv: Hogyan lehetne ezt a helyzetet megelőzni?
Cseh Gabriella: Amikor ezeket az árakat megállapítja a hatóság, akkor ne csupán az lebegjen a szeme előtt, hogy az árak minél alacsonyabbak legyenek, hanem az is, hogy legyen az árképzés alapja tökéletesen átlátható, nyilvános, költséghelyekre elkülönített, ellenőrizhető költségelszámolás. A ráfizetés automatikus megtérülése azonban még ekkor is erősen piactorzító hatású. A tervezet mindenkit kötelez a befizetésre, nem csak azt, aki azon a bizonyos piacon tevékenykedik. Különösen, hogy az egyetemes szolgáltatónak egyetemes szolgáltatási tevékenységéből fakadó bevétele után nem kell sem befizetnie, sem bemutatnia, milyen meg nem térült költségei adódnak.
Cv: A törvény pontos és részletes könyvelésre kötelez majd minden szolgáltatót. Ez nem elég?
Cseh Gabriella: A koncessziós szolgáltatók jelenleg is kötelezettek elkülönített könyvvitelre, ez azonban mégsem készült el mind a mai napig. Az egyetemes szolgáltatások költségéről még nem készült költségmodell vagy tanulmány, a törvény ennek megállapítását miniszteri rendeletre bízza.
Harc az előfizetőkért
Cv: Végül is nem az a kérdés, hogy a hatóság milyen bizonyítást követel meg?
Cseh Gabriella: Kétségtelen, de sajnos, a mai gyakorlatból nem szigorúságra lehet következtetni, hanem engedékenységre. Hiszen már ma is meg kellene lennie az elhatárolt költségelszámolásnak például a Matávnál a helyi és a távolsági koncessziós, illetve a koncessziós és nem koncessziós szolgáltatásokra, még sincs meg. Félő, hogy az egyetemes szolgáltatótól sem fogják megkövetelni a pontos adatokat. Nincs részletes eljárási rend, majd meglátjuk, hogy a miniszteri rendeletben mi lesz. Azt sem szabályozza a törvénytervezet, mi történik az alapban felhalmozódó esetleges felesleggel. Mindez akadálya a tervezésnek, az előzetes kalkulációnak. Aki egyetemes szolgáltatást nyújt, eleve jobb helyzetben van, hiszen a kintről jövőnek az előfizetőknél meg kell küzdenie azért, hogy őt válasszák, ne azt, aki már eleve ott van. Ennek a marketingelőnynek a költsége sem épül be sehova. Ezért is igazságtalan a mindenkire kiterjesztett befizetési kényszer. Az Európai Unió országaiban is csak az fizet, aki pontosan ugyanabban a szegmensben tevékenykedik. A távbeszélő-szolgáltatást végző egyetemes szolgáltató igazolt veszteségét azok kompenzálják, akik távbeszélő-szolgáltatást nyújtanak. A költségmodellt iparági konszenzussal kellene kialakítani, beszámítva a piaci jelenlét adta előnyt, de a nyereségesen végzett egyetemes szolgáltatást is, hiszen tudható, hogy a telefonálás például Budapesten nem ráfizetéses.
Cv: Hogyan választhat majd a fogyasztó?
Cseh Gabriella: A tervezet szerint 2001. december 23-tól kötelezettség a szolgáltatóválasztás és a szolgáltató-előválasztás bevezetése. (A szolgáltatóválasztás hívásonként valósul meg egy előhívó szám tárcsázásával. Szolgáltató-előválasztás esetén viszont azt mondhatja meg előre az előfizető, hogy például a 06 tárcsázásával melyik interurbán-szolgáltató tárcsahangja jöjjön be.) Ezt a gyakorlatban csak akkor lehet kihasználni, ha megszületnek a hálózati szerződések, amelyek alapján a jelenlegi monopolszolgáltató és az újak hálózata összekapcsolódik, az új szolgáltató el tudja érni az előfizetőt. (A szolgáltatók által használt távközlőhálózatok fizikai és logikai csatlakoztatása, az összekapcsolás sarkalatos eleme az EHT-nak. Ez biztosítja, hogy az egyes szolgáltatók felhasználói információt cserélhessenek a másik szolgáltatófelhasználóival, illetve hozzáférhessenek más társaságok szolgáltatásaihoz.) A szolgáltatóválasztáshoz elegendő az összekapcsolás, de az előválasztás csak az előfizetői helyi hurok megnyitása, átengedése révén tud megvalósulni. Ehhez technikai előkészítésre is szükség van, amire nagyon kevés az idő. (Előfizetői vagy helyi hurok az az utolsó néhányszor száz méteres sodrott réz érpár, ami beköti az előfizető készülékét a telefonhálózatba. Ez ma a koncessziós telefontársaságok tulajdonában van – ők örökölték a Magyar Postától, illetve ők építették, és kizárólagos joggal szolgáltatnak rajta.)
Vasváriné Menyhárt Éva: Az előfizetői hurok megosztásának a kérdése szerintünk az üzleti előfizetők megszerzése szempontjából fontos, akikért már ma is nagy a harc. Ami most a tervezetben van, a 2002. január elsejei megnyitás, nagyon korai. Az Európai Unióban ezt annak idején késleltették, de a korábbi változatok készítői is erre készültek. Adtak volna felkészülési időt.
A piacra jutás feltételei
Cv: A törvénytervezet az elmúlt egy hónap alatt elmozdult az infrastruktúra-támogatás irányából a szolgáltatás támogatása felé?
Vasváriné Menyhárt Éva: Igen. Kisebb mértékben támogatja az infrastruktúra-fejlesztés, a kábelfektetések, a központépítések a beruházás megtérülését, mint tették azt a korábbi változatok.
Cseh Gabriella: Ami a német piacon történt, azt mutatja, hogy jobb, ha először az infrastruktúra-alapú verseny indul be. Németországban a szabályozás a szolgáltatás irányába ment el, azoknak kedvezett, akik nagy befektetés nélkül gyorsan rá tudtak települni a meglévő hálózatra. Kevés új épült, gyakorlatilag megmaradt kizárólagosnak a Deutsche Telekom, a domináns szolgáltató hálózata. A gyorsan belépő alternatívok, illetve az egyetemes szolgáltatásnál maga a DT letörte ugyan az árakat, de ma már kiütköznek a hátrányok. A saját eszköz nélküli szolgáltató hosszú távon csak a vállalati piacban érdekelt, a lakosságiban már nem, mivel ebben a szegmensben az árverseny letöri a szolgáltató várható hasznát. Ha nincs, aki kábelt fektet, beruház az építésbe, akkor a meglévő infrastruktúra igénybevételének az ára annyi lesz, amennyiért a tulajdonos még éppen tud rajta szolgáltatni, de másnak már ráfizetéses lenne. A jó szabályozás kiegyenlített: úgy támogatja új szolgáltatók piacra lépését, hogy az infrastruktúra bővítését is ösztönzi.
Cv: A teljes hálózatét?
Cseh Gabriella: Nem. A helyi hurokban sosem térülne meg a rendkívül költségigényes infrastruktúra-beruházás, ha minden előfizetőhöz új érpárt vezetnénk. Az utolsó 1000 métert meg kell nyitni, de azt is úgy, hogy ösztönözze a beruházást. Például a tulajdonos csak annak legyen köteles költségalapú áron átengedni az előfizetői hurkot, akinek van saját gerinchálózata.
Vasváriné Menyhárt Éva: Könnyen elbizonytalanodhat egy befektető, ha végiggondolja, mennyire ösztönöz a szabályozás beruházásra, és mennyire védi a befektetett tőkét, ami miatt egyáltalán eljutottunk az utóbbi tíz évben idáig. Ez nemcsak az előfizetői hurokra, de az összekapcsolásra is igaz. Lehetne normatívát meghatározni, mekkora infrastuktúrával válik valaki jogosulttá az összekapcsolási szolgáltatás igénybevételére. A beterjesztett változat szerint ha valakinek van egy kis központocskája, azzal kérheti a költségalapú összekapcsolást. Ne mondja senki, hogy ez bárkit is ösztönözne az infrastruktúra-építésre. Az EU-ban is lehet bejelentéssel belefogni a szolgáltatásba, de ott vannak normatív feltételek. A hiányuk azokat erősíti, akik úgy gondolkodnak, hogy "amilyen könnyen bejövök, olyan könnyen ki is mehetek".
Cv: Korábbi változatok szerint csak akkor léphet be valaki a piacra, ha megvannak a megfelelő eszközei, de azt nem mondták meg, mi a "megfelelő".
Vasváriné Menyhárt Éva: A beterjesztett változat sem mondja meg. Lehet, hogy a végrehajtási utasításokban vagy a referencia-összekapcsolási szerződésben kristályosodnak ki a feltételek, mert azt gondolja a jogalkotó, hogy ezt ott kell megoldani, de szerintünk törvényi szinten pontosabb, egzaktabb szabályozást kell adni, és azt is úgy, hogy az infrastruktúra-alapú verseny irányába hasson.
Terhes előírások
Cv: "Elvérezhet-e" a törvény azért, mert nem látunk semmit a végrehajtási utasításokból, rendeletekből? Ügyesen kialakított végrehajtási utasítással akár az ellenkezőjére is lehet valamit fordítani, nem?
Cseh Gabriella: Vannak olyan elemek, amelyek nagyon megnehezítik a végrehajtást. Ártatlannak tetsző, de a gyakorlatban indokolatlan terhet jelentő előírások ezek. Például amikor az újaknál is előírják az objektív, áttekinthető, diszkriminációmentes árazást. Az elvek tartalma, gyakorlati érvényesítése nem ismert, továbbá sehol sincs rá példa az Európai Unióban, és a versenyt indokolatlanul korlátozza.
Vasváriné Menyhárt Éva: A részletekben rejlik minden, valóban jó lenne mindent együtt látni. Legalább annyit közölnének, hogy milyen szinten tart, hogyan készüljenek a szolgáltatók, mi várható, elkészült-e az alacsonyabb szintű jogszabályok tervezete. A konferencián Ernyei István a kormánybiztosságról azt mondta, hogy 50 jogszabályt – kormány- és miniszteri rendeletet – kell hozni, illetve módosítani. Ez hatalmas szám, jó lenne közöttük valami sorrendet meghatározni, mert ha egy időben akarják elvégezni ezt a munkát, ahhoz sok, nagyon jó jogászra lesz szükség.
Azért van ennek jelentősége, mert a beterjesztett törvényjavaslat szerint hihetetlen határidőknek kell megfelelni. Például minden szolgáltatónak novemberig be kell adnia összes referencia-összekapcsolási ajánlatát jóváhagyásra, miközben elvileg 2002. január elsejétől már szolgáltatnia kell, készen kell állnia minden központnak az előfizetői hurok megnyitására és összekapcsolására. Ismeretlen alapfeltételek mellett ezt elég nehéz előkészíteni. Előre jöttek a határidők, kitolódott a törvény meghozatalának az időpontja, egyre kevesebb az idő a felkészülésre.
Tompa Ferenc: Miközben versenyről, liberalizációról, piacnyitásról és vállalkozói szabadságról, a piacra lépés egyszerűsítéséről, deregulációról beszél az előterjesztés, rendkívül túlsúlyos benne az állami rendelkezési jogosultságok, a hatósági beavatkozási lehetőségek tárháza. Nem azt az érzést kelti az olvasóban, mintha az eljárások egyszerűsítése lenne a célja, azaz hogy a szolgáltatók minél nagyobb segítséget kapjanak új szolgáltatások gyors, hatékony, innovatív bevezetésére. Épp ellenkezőleg: túl sokat bíz a tervezet a hatósági döntésekre, széles mérlegelési jogkör lehetőségét teremti meg. Max Weber óta nem lehet kétségünk afelől, hogy amennyiben ő állítja elő a rendeleti szabályozási koncepciókat, ilyen törvény mellett a hatóság önérdeke fog érvényesülni. Abból az alapvetésből, hogy a szabályozás azért van, hogy jó legyen a fogyasztónak, a piacnak, nehezen vezethető le az a törekvés, hogy a szabályozást és a hatóságot kell erősíteni.
A piac regulázza a szolgáltatókat
Cv: Nem lehet mindent a versenyjogra bízni, valamiféle szabályozásra szükség van.
Tompa Ferenc: Az infokommunikációs szektorban jelenleg Európa-szerte az ágazatspecifikus szabályozás és az általános versenyszabályok közötti helyes egyensúlyt keresik. Nem igazolható az az álláspont, mely szerint Magyarországon most azt kellene csinálni, amit az Európai Unióban tettek 1998-ban, még a szektor nagy horderejű felülvizsgálata előtt. Azt állítani, hogy szigorú szabályozás nélkül a szolgáltatók a fogyasztót cserbenhagynák, életidegen, ellentétes a valósággal. Alaptalan feltételezés ugyanis, hogy szabályozás hiányában a "gonosz" szolgáltató olyat tenne, ami a piacnak nem áll érdekében, vagy sérti a fogyasztó érdekeit. A mobiltelefóniában évek óta erőteljes verseny zajlik Magyarországon is. A társaságok vetélkednek azon, hogy egy innovatív szolgáltatást ki vezet be először, azon, hogy ki tud több ügyfelet szerezni és megtartani, azon, hogy ki tud jobb minőségben szolgáltatni, kedvezőbb tarifákat kínálni. Semmi és senki nem ösztönözheti a távközlési cégeket hatékonyabb működésre, mint a tulajdonosaik, és semmi sem sarkallja őket nagyobb versenyre, mint a fogyasztó kegyének a keresése. Illúzió, hogy ezt a piacot lehet államigazgatási íróasztal mögül, a szolgáltatók rendelkezésére álló tapasztalatok és üzleti információk nélkül jól szabályozni. A mobiltársaságok álláspontja szerint a szabályozást vissza kell vonni arra területre, ahol az feltétlenül indokolt. A törvényalkotónak tehát mindenekelőtt azt kell mérlegelnie, hogy fennállnak-e – és ha igen, milyen mértékben – azok a klasszikus alapelvek szerinti kritériumok, amelyek miatt egy adott területen szabályozást szükséges életbe léptetni, avagy fenntartani. Milyen ráfordítás mellett mekkora hozadéka várható a szabályozásnak? Nem volna-e nemcsak olcsóbb, de hatékonyabb is a piacra bízni azon kérdések eldöntését, amelyekről máshol, például a mienknél jóval fejlettebb angol mobilpiacon már kiderült, hogy az államigazgatás nem tud szabályozási eszközökkel célszerűen megbirkózni velük? Ebből a szempontból fontos megjegyezni, hogy nem lehet véletlen: az Európai Unió tagországaiban nem törvénnyel szabályozzák, hanem a mobiltársaságokra bízzák, kívánnak-e kölcsönös érdekek mentén, kereskedelmi megállapodások alapján együttműködni egymással, például infrastrukturális létesítményeik közös hasznosítása céljából.
Vasváriné Menyhárt Éva: Visszatérve az eredeti kérdéshez, hogy ki fog jól járni, és mennyire, nos, ez az árak kérdése, és ahhoz, hogy árat lehessen kalkulálni, mindent tudni kell, hatásvizsgálatokat kell végezni, megnézni, hogy a piacon mit érhetek el, mennyire vagyok képes lenyomni az árakat. Nehéz megjósolni, hogy egy ilyen, elég radikális, a jelentős piaci erővel bíró szolgáltatót erőteljesen kötelező, szabályozó, többletkötelezettségekkel terhelő, a felkészülési időhatárt abszolút minimálisra korlátozó piacnyitással mennyire lehet radikálisan, de hatékonyan, hosszú távra is lenyomni az árakat.
Tompa Ferenc: Pozitív fejleménynek tartom, hogy az utolsó hónapokban a korábbinál erőteljesebb volt az együttműködés, és az érintetteket bevonták a konzultatív mechanizmusba. Ezt kellene tovább erősíteni a rendeleti szabályozás kialakítása során, oly módon, hogy a szolgáltatók ne csak a kvázinormaszöveg véleményezésében, hanem már a szabályozási koncepció kidolgozásában is érdemi részt vállalhassanak. Amikor tehát a szabályozás indokoltságáról, irányáról, célkitűzéseiről van szó, akkor is legyenek hallhatóak a piaci szereplők érvei.
Szakmailag elhibázottnak tartjuk, hogy nem jelenik meg ebben a reformtörvényben az elektronikus kereskedelem kérdésének kezelése, illetve annak a mobilkörnyezetre történő kiterjesztése. Látni kell ugyanis, hogy a hírközlésivel egyidejűleg a parlament előtt levő, úgynevezett elektronikus aláírási törvény egymagában nem oldja meg mindazokat a problémákat, amelyek e pillanatban Magyarországon jogszabályi korlátok, avagy elavult, ellentmondó, de legjobb esetben is tisztázatlan, illetve hézagos jogszabályi rendelkezések folytán a mobilkereskedelem útjában állnak. Az EHT szabályozási időhorizontjára kitekintve egyértelmű, hogy ma már nem elégséges csak infrastrukturális vonatkozásokat szabályozni, hanem szükség van az információs társadalom szolgáltatásaival, illetve azok igénybevételével összefüggő egyéb kérdések kezelésére is, így például a mobilkereskedelem jogi-szabályozási kereteinek a megteremtésére is.
Vargha Márton| Mit vár a fogyasztó? A fővárosi közép- és nagyvállalatok vezetőinek véleménye szerint a piacnyitás után több szolgáltató is ringbe száll a vezetékes közcélú távközlésben – állapította meg felméréséről készült összefoglalásában a Bell Research közvélemény-kutató. A megkérdezettek 34 százaléka szerint a Vivendi biztos szereplő, 30 százalék a PanTelt is ide várja, további 26 százalék véleménye szerint az UPC szintén esélyes résztvevő lehet. Nem tekintik viszont a Matáv jövendő vetélytársának az üzleti kommunikációban ma jelen lévő Novacomot és a GTS-t sem. Hogy kié lesz a Matáv utáni második hely, azt általában nem tudták a kérdezettek: 16 százalék a Vivendire szavazott, 14 százalék szerint viszont a PanTel lesz az. A válaszadók többsége, 75 százalék a telefonforgalmi díjak általános csökkenését várja. 49 százalékuk mérsékelt, 26 százalékuk jelentős árzuhanást remél. Pesszimistábbak viszont a cégek távközlésért felelős vezetői: minden ötödiknek az a véleménye, hogy a liberalizációnak nem lesz árcsökkentő hatása, sőt 3 százalékuk egyenesen tarifanövekedésre számít. A tarifacsökkenés átlagosan várt mérséklése 19 százalék. Az árzuhanást a megkérdezettek háromnegyede a vezetékes szolgáltatásban várja, míg 64 százalék a mobilnál is reméli azt. Akik az árak stagnálását vagy emelkedését várják, a következő félelmeiknek adnak hangot: A Matáv versenyelőnye miatt nem fognak működni a szabadpiaci mechanizmusok, a vállalatok nem az árakat mérséklik, hanem a szolgáltatás minőségét javítják, illetve az értéknövelt szolgáltatásokat erősítik majd, az alternatív szolgáltatók befektetéseik miatt nem mehetnek a Matáv árai alá, a szolgáltatók a színfalak mögött megegyeznek az árakról: a mobil- és a kábelpiacon sem volt érezhető a versenyhelyzet, a vezetékes árak olyan alacsonyak ma, hogy elkerülhetetlenül emelkedni fognak. A megkérdezett vállalatok többsége a piacnyitás után az új szolgáltatók valamelyikénél is igényelne vezetékes távközlési szolgáltatást. 4 százalékuk teljesen elpártolna a Matávtól, 25 százalékuk biztos abban, hogy kipróbálna mást is, míg 54 százalék csak lehetségesnek tartotta a váltást. Mindössze 15 százalék szavazott kizárólagosan a Matávnál maradásra. Azok a döntéshozók, akik a biztos váltásra voksoltak, lépésüket 76 százalékban a Matáv magas díjaival magyarázták, 41 százalékuk versenyeztetné a szolgáltatókat, 31 százalékuk a Matáv rugalmatlansága miatt tervezi az elpártolást. |