Eseménynaptár 2001 04.

Kiállítások, vásárok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 36. számában (2001. április 1.)

Nagy Kedvezményes Cipő- és Ruhavásár

március 30.-április 8.

Körcsarnok, SAP Csarnok, Olimpiai Csarnok, Budapest

A vásár a legnépszerűbb hazai vásárok közé tartozik. A lakosság részére kerül megrendezésre, ahol a gyártók és a forgalmazók kedvezményes áron kínálják termékeiket, illetve áruikat. A rendezvény lehetőséget nyújt a készletek eladásán kívül arra is, hogy a részt vevő cégek szakemberei leteszteljék legújabb kollekcióikat. A rendezvény bruttó alapterülete 8500 m2. Az előző vásáron 300 cég képviseltette magát. Az érdeklődők száma 36 000 volt. A belépés a látogatók részére ingyenes.
Bőr- és Cipőipari Egyesülés, Till István 252-9556

MACH-TECH

április 3-6.

5. Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép-kiállítás
Budapesti Vásárközpont

A MACH-TECH Magyarország egyetlen gépgyártás-technológiai ágazatot bemutató rendezvénye, amely mind szakmai, mind üzleti szempontból meghatározó jelentőséggel bír. A kiállítás fejlődését tükrözi, hogy az 1993-as első megrendezéshez képest az 1999-es kiállítás összterülete 77,3%-kal növekedett. A szakmai partnerek kezdettől fogva hozzájárulnak a kiállítás szakmai fejlődéséhez. Rangos és aktuális témaköröket érintő szakmai kísérőprogramok teszik színvonalasabbá a kiállítást. A tízéves jubileumát ünneplő Magyar Hegesztéstechnikai Egyesület 2001-ben negyedik alkalommal rendezi meg az iparág első számú szakmai rendezvényét, a hegesztéstechnikai bemutatót. Átfogó nemzetközi kínálatot megjelenítő fórum, minden negyedik kiállító a határon túlról érkezik. (1999-ben háromszor annyi külföldi cég állított ki, mint 1997-ben). TEMATIKA: 1. Szerszámgépek: Forgácsoló szerszámgépek. Képlékenyalakító gépek. Szikraforgácsoló gépek. Lézeres megmunkálógépek. Fogazógépek. 2. Szerszámgépépítő elemek: Gépépítő elemek. Készülékek. Hidraulikus és pneumatikus elemek. Mérő-, érzékelő- és beavatkozóelemek. Vezérlő- és szabályozóelemek. Kiegészítő automatizálás elemei. 3. Robotok és manipulátorok. 4. Hőkezelő berendezések és bevonatológépek. 5. A szerelés eszközei: Kéziszerszámok. Kisgépek. Szerelőgépek. Szerelőrendszerek. 6. A kezeléstechnika eszközei és módszerei. 7. A hegesztés eszközei: Hegesztő- és darabológépek. Hegesztőelektródák és segédanyagok. Védő- és technológiai gázok. Védőeszközök. 8. A gépkarbantartás és -diagnosztika eszközei és módszerei: Kenő- és tömítőanyagok. Diagnosztikai eszközök és módszerek. Javítási technológiák. 9. Szerszámok: Forgácsolószerszámok. Képlékenyalakító szerszámok. Műanyag-alakító szerszámok. Gumisütő szerszámok. Szerszámelemek és alkatrészek. 10. Minőség és minőségbiztosítás. Minőségbiztosítás rendszere, bevezetése, tanácsadás, oktatás. Ellenőrzési módszerek és mérőeszközök. 11. Szoftverek a gépiparban. 12. Szakképzés és továbbképzés. 13. Szakmai szervezetek. Az elmúlt évben 221 kiállító 7052 m2–en mutatta be kínálatát 13 080 látogatónak.
Részvételi díj: 14 200 Ft/m2+áfától
HUNGEXPO Rt., Rózsáné Milus Szilvia 263-6082

CHEMEXPO

április 3-6.

Nemzetközi Vegyipari Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

A CHEMEXPO szakkiállítás 2001-ben ünnepli ötödik, jubileumi születésnapját. A külföldi kiállítók és látogatók egyedülállóan magas aránya lehetővé teszi az új termékek és szolgáltatások nemzetközi megmérettetését és a tapasztalatok cseréjét. A kiállítással egy időben megrendezett nagy érdeklődésre számot tartó konferenciák sora pedig fontos forrása az új szakmai ismeretek megszerzésének.
1. Vegyipar: Szervetlen vegyipar. Kőolajipar, petrolkémia, szerves vegyipar. Festékipar. Ragasztóanyagok. Mosó- és tisztítószerek. Fotokémia. Szilikátipari termékek. 2. Biotechnológia. Vegyipari berendezések, gépek, műszerek, eszközök: Vegyipari gépek, készülékek, eszközök. Speciális gyógyszeripari gépek, berendezések. Mérés- és irányítástechnika. Vákuumtechnika. Labortechnika, analitika. Műanyagipar – HUNGAROPLAST: Hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok. Segédanyagok műanyag-feldolgozáshoz. Műanyag-feldolgozó gépsorok. Kiegészítő gépsorok. Műanyag-feldolgozó szerszámok. Konfekcionáló gépsorok. Műanyagipari vizsgáló műszerek. Félkész és késztermékek műanyagból. Műanyagok a vegyipari csomagolástechnikában. Műanyagok reciklálására alkalmas berendezések és reciklált termékek. 5. Gumiipar – HUNGARORUBBER: Gumitermékek gyártása. Gumiipari gépek, berendezések és gyártószerszámok. Gumiipari vizsgálóberendezések. A gumiipar nyersanyagai, új elasztomertípusok. Új gumiabroncstípusok (konstrukció, mintázat). Járműipari gumitermékek. Műszaki gumicikkek a gépiparban, a bányászatban és az építőiparban. Egészségügyi, orvosi és közszükségleti gumitermékek. A hulladék gumi hasznosítási, feldolgozási és alkalmazási lehetőségei. 6. Korrózióvédelem – HUNGAROKORR: Korrózióvédelmi eljárások. Az eljárásokhoz tartozó anyagok, berendezések, eszközök, műszerek, kutatás, fejlesztés, tervezés, környezetvédelem. Korrózióálló szerkezeti anyagok. 7. Környezetvédelem és biztonságtechnika. 8. Minőségbiztosítás. 9. Engineering, K+F, irodalom, információ, oktatás. 1999-ben 225 kiállító 4920 m2–en mutatta be kínálatát 13 080 látogatónak.
Helydíjak: 14 200 Ft/m2+áfától
HUNGEXPO Rt., Rózsáné Milus Szilvia 263-6082

SECUREX

április 3-6.

5. Nemzetközi Munka-, Tűz- és Biztonságvédelmi Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont
„Emberközeli biztonság"

Az újonnan kidolgozott részletes tematika lehetővé tette a termékek és szolgáltatások könnyebb beazonosítását, a látogatók egyszerűbb eligazodását. A 2000-ben bevált újításokat – immár hagyománnyá téve – az 5. SECUREX-en is szeretnék alkalmazni, sőt a jubileumi kiállítás 2001-ben is tartogat újításokat a résztvevők számára! Így bevezetik a SECUREX Nagydíjat, mellyel a szakág kiemelkedő termékeit fogja díjazni egy független szakmai zsűri, ötödik alkalommal részt vevő kiállítóink pedig további meglepetésre számíthatnak. Tematika: 1. MUNKAVÉDELEM: Műszaki védelem. Egyéni védőeszközök. Mérőműszerek és készülékek. Munkahelyi egészségvédelem. Munkavédelmi információ. Munkavédelmi képviselet. 2. TŰZVÉDELEM: Preventív tűzvédelem: Passzív tűzvédelem. Aktív tűzvédelem. Szolgáltatások. Mentő tűzvédelem. Tűzoltás anyaga. Tűzoltás eszközei. Műszaki mentés anyagai. Műszaki mentés eszközei. Kommunikáció eszközei. Védőfelszerelések. 3. BIZTONSÁGVÉDELEM: Élőerős szolgáltatások. A tulajdonvédelem mechanikus eszközei. Elektronikus biztonsági berendezések. Adat- és információbiztonság. Villámvédelem. Személyi biztonsági felszerelések. Biztonságvédelmi szolgáltatások. Kiadók, publikációk. Biztosítók, biztosítások. Az elmúlt évben 120 kiállító 1825 m2–en mutatta be kínálatát.
Helydíjak: 13 300 Ft/m2+áfától
HUNGEXPO Rt., Tóth Judit 263-6091

AGRO+MASHEXPO

április 3-8.

Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgazdaságigép-kiállítás
Budapesti Vásárközpont

A kiállítás árucsoportjai: Növénytermesztés, mezőgazdasági gépek, berendezések, létesítmények, kertészet és kertészeti technológiák, erdőgazdaság és fafeldolgozás gépei, berendezései, állattenyésztés és berendezései, kisgazdaságok eszközei, felszerelései, kemikáliák, mezőgazdasági műszerek, kutatás, fejlesztés, szolgáltatás, mezőgazdasági, környezetvédelmi és biztonságtechnikai berendezések. Az idei kiállításon a díszvendég Hajdú-Bihar megy lesz. A vendég jogán a tematikához szorosan tartozó mezőgazdasági eszközök, gépek, kemikáliák és mezőgazdasági szolgáltatások bemutatóját „helyi színekkel", a megye mezőgazdaságának hagyományaival, népművészeti, kézműipari és kulturális érdekességeivel gazdagítják. A kiállítók körében második alkalommal hirdetik meg az AGRO-MASHEXPO Nagydíj pályázatot, melyet az FVM Műszaki Intézete által felkért, elismert szakértőkből álló zsűri értékeli.
HUNGEXPO Rt., Szebeni Márton 263-6074

Műegyetemi Állásbörze

április 3-4.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Az állásbörze lehetőséget teremt arra, hogy mind a cégek, mind a végzős hallgatók könnyebben egymásra találjanak, továbbá megismerjék a munkaerőpiac igényeit, illetve azokat a praktikus tudnivalókat, amelyek nagymértékben hozzásegítik a megfelelő állás megtalálásához; valamint a cégek is képet kaphatnak a jövő szakember-generációjáról, ráadásul közvetlen forrásból, már az egyetem falai között felvehetik a kapcsolatot a leendő munkatársakkal. E kapcsolatfelvétel sikerességét a Műegyetem által végzett felmérés is kimutatta, ugyanis a végzett hallgatók 28%-a már az egyetemi évek alatt „elkel" az állásbörzék által. Mintegy 150 részt vevő cég, csaknem 3000 állásajánlattal várja a látogatókat. Az állásbörzére megközelítőleg 9000 főiskolai, egyetemi hallgatót, valamint friss diplomást várnak. Fővédnökök: dr. Detrekői Ákos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Pokorni Zoltán oktatási miniszter
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Karrier KözPont 463-1191

HOVENTA REGIONAL

április 4-5. Debrecen, Hotel Arany Bika
április 25-26. Balatonfüred, Hotel Füred

Vendéglátó-ipari Gépek, Berendezések Szakkiállítása

2001-ben kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a hagyományos tavaszi szakkiállítás-sorozat, amely a vendéglátóhelyek, szállodák, panziók, nagykonyhák technikai eszközeit, gépeit, berendezéseit, felszereléseit és alapanyagait mutatja be vidéki nagyvárosokban. Az őszi HOVENTA szakkiállítás mintájára szervezett HOVENTA REGIONAL kamara-kiállítások célja, hogy a cégek kínálata közelebb kerüljön a régiók igényeihez és keresletéhez. A látogatóknak a belépés ingyenes.
HOVENTA Kft., Etele Csabáné 351-1310

TOUREX 2001

április 6-8.

Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásár
Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét

A szakkiállítást a hagyományokhoz híven, már nyolcadik éve minden tavasszal megrendezik. A rendezvényen részt vesznek nemzeti turisztikai képviseletek, utazási irodák, megyei idegenforgalmi szolgáltatók és idegenforgalmi kiadók. Egyéb programokkal – a nagyközönség érdeklődését figyelembe véve – kibővítik a kínálatot, így sor kerül szabadtéri kézműves-bemutatókra. Bemutatkozási lehetőséget biztosítanak mindazon magyar és külföldi utazási irodák számára, amelyek egész éves ajánlataikat, idegenforgalmi szolgáltatásaikat szeretnék eladni a Kecskeméten és környezetében élő utazni és üdülni szándékozóknak. Találkozási lehetőséget biztosítanak az idegenforgalmi kiadványok (útikönyv, térkép, idegenforgalmi film, videokazetta) készítőinek, forgalmazóinak, az érdeklődő szakmai és vásárlóközönségnek, utazási irodai szakembereknek, idegenvezetőknek, turisztikai szövetségeknek.
COUNTY PRESS Rendezvényszervező Iroda, Székely Zsolt 76/417-980

HUNGELEKTRO 2001

április 10-12.

6. Nemzetközi Elektronikai és Automatizálási Szakkiállítás és Konferencia
SAP Rendezvénycsarnok, Budapest

A Kiállítás témacsoportjai: 1. Elektronikaikészülék-építés. 2. Automatizálás (ipari automatika, robottechnika, mechatronika, automatizált üzemek szervezése). A kiállítást szakmai konferencia kíséri, melyen lehetőséget kapnak egyrészt a kiállítócégek legújabb termékeik, szolgáltatásaik bemutatására, másrészt cégfüggetlen tudományos műhelyek vezető szakemberei ismertetik legújabb kutatási eredményeiket.
ELEKTROnet Szervező Iroda, Ódorné Pesti Mónika 370-3724

Construma

április 24-28.

20. Nemzetközi Építőipari és Épületgépészeti Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

Tematika: 1. Tervezés, kivitelezés, műemlékvédelem. 2. Ingatlan, befektetési és pénzügyi szolgáltatások. 3. Építőipari alap- és segédanyagok, féltermékek: alapanyagok, féltermékek, adalékanyagok, kötőanyagok, adalékszerek, előre gyártott keverékek. 4. Közmű-, mélyépítési és útépítési szerkezetek és termékek: alapozási szerkezetek és termékek, útépítési szerkezetek, termékek és felszerelések. 5. Magasépítési szerkezetek és termékek: falszerkezetek, födémszerkezetek, vázszerkezetek, nyílászáró szerkezetek, magastető-szerkezetek, lapostető-szerkezetek, külső és belső burkolatok, vegyipari termékek, üvegipari termékek, különféle szigetelőanyagok és -termékek. 6. Épületvillamosság, villanyszerelés: vezetékek, szerelvények, kapcsolók, műszerek, háztartási fogyasztóberendezések és készülékek, ipari fogyasztóberendezések és készülékek, tartalék villamossági rendszerek, akkumulátorok, érintésvédelmi vizsgálat és eszközök, központi antennarendszerek. 7. Készházak, készépítmények: családi házak, faházak, pavilonok, kerti építmények, gépkocsitárolók, konténerek. 8. Lakáskultúra, kertkultúra, sportlétesítmény: lakberendezési tervezés, szaktanácsadás, lakberendezés építészeti elemei, bútorok, textíliák és egyéb dekorációs anyagok. 9. Építőgépek, berendezések, szerszámok: földmunkagépek, talajtömörítő gépek, anyagelőkészítő és bedolgozógépek, építőipari szállítógépek, rakodógépek, emelőgépek, közmű- és mélyépítő gépek, befejező munkák gépei, energiaátalakító gépek. Munkahelyek felvonulási gépei, berendezései, készülékei. Építőipari és épületgépészeti szerszámok és felszerelések, gépipari szerszámok, javítóüzemi berendezések, műszerek és eszközök. 10. Vizsgálat, minősítés: anyagok, szerkezetek vizsgálata, minősítése, gépek, berendezések vizsgálata, minősítése, különleges vizsgálatok, minősítések, vizsgáló-, minősítőműszerek, készülékek, eszközök, geodéziai mérőműszerek, teljes körű épületdiagnosztika. 11. Vállalatirányítás: irodatechnikai rendszerek és berendezések, számítástechnikai rendszerek és eszközök, környezetvédelmi technológia és berendezések. 12. Egyesületek, intézmények, kamarák, kiadók, szövetségek. Az elmúlt évben 1079 kiállító 40 130 m2–en mutatta be kínálatát 78 415 látogatónak.
Helydíjak: 17 500 Ft/m2+áfától
HUNGEXPO Rt., Davidovics Iván 263-6087

HUNGAROTHERM

április 24-28.

1. Nemzetközi Fűtés-, Szellőzés-, Klíma- és Szanitertechnikai Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

Az épületgépészeti szakma törzskiállítóinak és a szakmai szervezetek régi óhaját valósítja meg a Hungexpo Rt. azzal, hogy 2001-től HUNGAROTHERM néven – a Construmából kiválva, de azzal egy időben – önálló épületgépészeti szakkiállítást rendez. Tematika: HŐENERGIA-ELLÁTÁS: Központi hőtermelő berendezések. Egyedi fűtőkészülékek. Használati melegvíz-termelő berendezések. Tüzelőberendezések. Égéstermék-elvezetés. A környezetienergia-hasznosítás rendszerei és készülékei. Hőleadók. Hőellátó berendezések alkotóelemei. LÉG-, KLÍMATECHNIKA: Szellőző- és légkondicionáló berendezések. Szellőző- és légkondicionáló berendezések alkotóelemei. Légkezelés és légelosztás. HŰTŐTECHNIKA: Hűtőgépek és hűtőberendezések. Hűtőgépek és hűtőberendezések alkotóelemei. Hűtőkészülékek és hűtőbútorok. Hűtő- és mélyhűtőházak. Hűtő- és mélyhűtőkamrák. Szállítmányhűtés. Hűtőkonténerek. Eszközök a hűtő- és mélyhűtőtároláshoz. SZANITERTECHNIKA: Vizes berendezések. Uszoda- és szaunaberendezések. Vízkezelő berendezések. Szaniterszerelvények. Csempék, burkolatok. MÉRŐ-, VEZÉRLŐ- ÉS SZABÁLYOZÓKÉSZÜLÉKEK, ÉPÜLETFELÜGYELETI RENDSZEREK: Központi szabályozókészülékek. Egyedi szabályozókészülékek. Szabályozóberendezések. Épületfelügyeleti rendszerek és elemeik. Gáz-, víz- és hőfogyasztásmérők, költségosztók. Egyéb mérőműszerek, készülékek. CSŐVEZETÉKEK ÉS KÖTÉSTECHNIKÁJUK: Fűtési és szanitercsövek, csőidomok, csőkötőelemek, tartozékok. Távhővezetékek és tartozékaik. Táguláskiegyenlítők, kompenzátorok. Csatornacsövek, idomok, tartozékok és műtárgyak. Esővízejtő csövek, ereszcsatornák. Lapostető-víztelenítők és rendszerek. Védőcsövek. Csőmegfogás- és rögzítéstechnika. Hőközvetítők csővezetékekhez, fűtőszalagok, hővezető anyagok. Tömítőanyagok. Zajvédelem csővezetékekhez. Hőszigetelés csővezetékekhez. Korrózióvédelem csővezetékekhez. Rezgéscsillapítás. Csővezetékek vizsgáló-, tisztító- és javítóberendezései. SZIVATTYÚK: Különféle szivattyúk. Szivattyútartozékok. SZERSZÁMOK ÉS MŰHELYBERENDEZÉSEK: Lemezmegmunkáló gépek. Csőszerelő gépek és szerszámok. Forrasztó- és hegesztőberendezések. Szerszámok hűtő- és klímatechnikához. Anyag- és személyemelők. Szervizjárművek. INFORMATIKA: Szoftverek. Irodatechnika és szervezés. Szakkiadók, műszaki irodalom. Mérnöki szaktanácsadás. SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, SZÖVETSÉGEK, INTÉZETEK.
Helydíjak: 17 500 Ft/m2+áfától
HUNGEXPO Rt., Davidovics Iván 263-6067

BANKTECH 2001

április 24-26.

SAP Rendezvénycsarnok, Budapest

Tematika: BANKI ALKALMAZÁSOK: Integrált informatikai rendszerek. Pénzügyi, számviteli rendszerek. Vezetői információs rendszerek. Kontrolling menedzsmentrendszerek. Treasury menedzsmentrendszerek. Pénzforgalmi rendszerek. Bankfiókrendszerek. Értékpapír-kereskedelem. Kockázatmenedzselés. Távoli bankműveletek (home banking, home brokering, business banking). Bankkártyás rendszerek. POS-rendszerek, eszközök. Dokumentumkezelés. Elektronikus kereskedelem. Internetbanking. Fizetési kapu. Elektronikus áruház. Tanúsító szervezetek. BANKI HARDVEREK: Adatbeviteli eszközök. Optikai olvasók. Speciális banki perifériák. PC-k. Kliens/szerver rendszerek. Main fame-ek. Adattávközlési eszközök. Banki ügyviteli, irodaautomatizálási eszközök. Fénymásolók. Irattárolók. Beszédtávközlési eszközök. Iratmegsemmisítők, érvénytelenítők. Aláírás-vizsgálók. Kellékek. Érkeztetőgépek. Papírfeldolgozó gépek. Szünetmentes áramellátók. Klímarendszerek. Mobil bankfiókok. BANKI RENDSZERSZOFTVEREK: Adatbázis-kezelők. Adattárházak. Adatbányász. Adattisztító. Egyéb banki speciális szoftverek. TÁVKÖZLÉS: LAN-ok. WAN-ok. Vezetékes csomagkapcsolt rendszerek. Üvegszálas rendszerek. Műholdas csomagkapcsolt rendszerek. ISDN-szolgáltatás. Hálózatépítés, tervezés. BANKBIZTONSÁG: Trezorok, páncélszekrények, erős szobák, tűzbiztos szekrények. Beléptetőrendszerek. Behatolásvédelmi rendszerek. Tűzjelző rendszerek. Vészjelző rendszerek. Zárt láncú videorendszerek. Beltéri védelem. Kültéri védelem. Integrált épület és biztonsági felügyeleti rendszerek. Biztonsági értékszállító eszközök. Biztonsági tárolóeszközök. Rejtjelző eszközök. Tartalmihitelesség-védelmi rendszerek. Logikai hozzáférés-védelmi rendszerek. Elektromágneses kisugárzásvédelem. Internetvédelem. KIEGÉSZÍTŐ BERENDEZÉSEK: Belsőépítészet. Bútorok. Redőnyök, fóliák. Árfolyamkijelzők. Hangosító ( ügyfél tájékoztató). Feliratok, táblák, tájékoztatási rendszerek. Ügyfélhívó rendszerek. Digitális hangrögzítők. Arbitrázsterem-kiépítés. PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK: Értékpapír-kereskedelem, befektetés. Pénzváltás. Pénzügyi tanácsadás ügyfeleknek. Kockázatmenedzselés. Pénzintézetek auditálása és tanácsadás. Pénzintézetek biztonsági auditálása és tanácsadás. Ügyfélkapcsolati menedzsment (CRM). Banki marketing. Banki reklám. Banki sajtó, egyéb médiák. Fővállalkozás. Oktatás. Céginformáció. Külkereskedelem. Egyéb pénzügyi szolgáltatás. PÉNZFELDOLGOZÁS: Bankjegyszámláló, -feldolgozó rendszerek. Érmeszámláló, -feldolgozó rendszerek. Bankjegy- és érmecsomagoló rendszerek. Bankjegyvizsgáló eszközök, rendszerek. Pénzváltó automaták. A kiállítást konferenciák kísérik
Congress Rendezvényszervező Kft. 212/0056

Lakásművészeti és Belsőépítészeti Szakkiállítás és Vásár

május 3-6.

Erdei Ferenc Művelődési Központ

A kiállításon megtalálhatók a különböző stílusirányzatú bútorok, exkluzív fürdőszobák és kellékeik, minőségi lakástextiláruk, fa és textil padlóburkolók, iparművészeti és képzőművészeti lakberendezési tárgyak, a különféle, komfortot kiegészítő nélkülözhetetlen termékek. A rendezvényre a belépés díjtalan.
COUNTY PRESS Rendezvényszervező Iroda, Székely Zsolt 76/417-980

INFO

május 8-12.

3. Nemzetközi Informatikai és Kommunikációtechnikai Szakkiállítás
ICT Fórum Információ- és Kommunikációtechnológiai Fórum
Budapesti Vásárközpont

Az INFO által felölelt szakterületek óriási iramban fejlődnek, mindennapjainkat átszövik az újabbnál újabb megoldások. Az informatikai és telekommunikációs eszközök egyre újabb generációi jelennek meg, s az informatikai rendszerek lassan mindent behálóznak. Éppen ezért az INFO nem csupán a szakembereket, hanem a nagyközönséget is vonzza. Így az INFO 2001 nem csak a szakmai látogatóknak, hanem a számítástechnika és a telekommunikáció iránt érdeklődő, szélesebb értelemben vett felhasználóknak is nyújt újdonságokat. Az ICT Fórum kizárólag a szakmának, az ICT szakembereinek és a gazdasági, kormányzati döntéshozóknak szól. E B2B típusú rendezvény helyszínében is elkülönül: a B pavilonban kap helyet a kiállítási rész, valamint a kapcsolódó szakmai konferenciák is itt lesznek. A háromnapos rendezvény teljes időtartama alatt csak szakmai megbeszélések és tárgyalások folytathatók, az árusítás, a szórakoztató, műsoros programok szervezése e pavilonban nem megengedett. Tematika: INFO 2001.: Információtechnológia. Hardver. Szoftver. Hálózati technológia. Alkatrészek, perifériák, tartozékok. Számítástechnikai szolgáltatások. Multimédia. Adat- és telekommunikáció. Repro- és másolástechnika. Tanácsadás és információ. ICT Fórum: Információtechnológia. Hardver. Szoftver. Hálózati technológia. Alkatrészek, perifériák, tartozékok. Számítástechnikai szolgáltatások. Adat- és telekommunikáció. Repro- és másolástechnika.
Részvételi díj: 19 000 Ft/m2+áfától
HUNGEXPO Rt., Rózsáné Milus Szilvia 263-6082

„A HÁZ"

május 9-13.

Építőipari és Lakberendezési Szakvásár
Szombathely, Haladás VSE Sportcsarnok

Kiemelt témakörök: építőanyagok, belsőépítészet, épületgépészet, épületvillamosság, szerelvények, csövek, hő- és hangszigetelés, készházak, kerítések, zárak, vasalatok, padlók, lépcsők, korlátok, díszburkolatok, szerszámok, kertépítés, kerti bútorok, kerti gépek, medencék, biztonságtechnika, lakberendezés, bútorok, nyílászárók, üvegek, tükrök, tapéták, csempék, szőnyegek, lakástextíliák, festékek, lakkok, fürdőszoba-berendezések, klímaberendezések, árnyékolástechnika, kandallók. Előző évi kiállítók száma: 132. Előző évi látogatói létszám: 52 000. A rendezvényt szakmai előadások kísérik. Fedett csarnokban épített sorstand 10 100 Ft/m2+25% áfa, sarokstand 10 900 Ft/m2 +25% áfa, szabad terület 3500 Ft/m2+25% áfa összegért igényelhető.
Szombathelyi Vásárcentrum Kft, Pinkóczy Melinda 94/522-631

Present 2001

május 9-13.

Szombathelyi Publikum Vásár
Szombathely, Haladás VSE Sportcsarnok

Kiemelt témakörök: irodabútor, irodatechnika, számítógépek, szórakoztatóelektronika, távközlés, vendéglátó-ipari gépek, berendezések, személygépkocsik, élelmiszeripar, textil és ruházat, sport, hobbi, szabadidő, idegenforgalom. Előző évi kiállítók száma: 112. Előző évi látogatói létszám: 52 000. A rendezvényt fitnesz- és divatbemutatók színesítik, naponta neves sztárvendégek lépnek fel, más kulturális rendezvények mellett.
Sorstand: 10 100 Ft/m2+25% áfa, sarokstand: 10 900 Ft/m2+25% áfa, az árak épített standokat jelentenek. Szabad területen: 3500 Ft/m2+25% áfa
Szombathelyi Vásárcentrum Kft., Pinkóczy Melinda 94/522-631

INDUSTRIA 2001

május 22-25.

Nemzetközi Ipari Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

Tematika: ELEKTRONIKA, ELEKTROTECHNIKA: Ipari elektronika. Elektrotechnika. ENERGETIKA, ENERGIAGAZDÁLKODÁS: Energiatermelés, -szállítás, -tárolás. Erőművek, erőművi berendezések és karbantartásuk. Energiaellátás, szolgáltatás. Energiafelhasználás, környezetvédelem. Energetikai háttéripar. Hő- és hűtéstechnikai berendezések. BESZÁLLÍTÓIPAR: Kötőelemek, csapágyak, alkatrészek. Hajtóművek. Felületi minőségjavítás. Kenéstechnika. Ragasztástechnika. Diagnosztikai módszerek és eszközeik. Karbantartási rendszerek. Alkatrész-felújítási technológiák. Ipari tisztítástechnika. Hegesztéstechnika elemei. Minőségbiztosítás. Ipari gépelem- és részegységgyártás. FLUIDTECHNIKA: Pneumatika. Hidraulika. Armatúrák. Szivattyúk. Kompresszorok. Tömítéstechnika. LOGISZTIKA: Anyagmozgató gépek. Anyagmozgató gépek és eszközök kiegészítő berendezései. Anyagmozgató eszközök/rakodólap, konténer, rekesz. Anyagmozgatási rendszerek tervezése. Raktározás. Szállítás, szállítmányozás. Logisztikai szolgáltatások, tanácsadás. Ipari parkok. Számítástechnika a logisztikában. BÁNYÁSZAT, KOHÁSZAT: Bányászat. Kohászat, öntészet. Egyéb, a kohászathoz és az öntészethez kapcsolódó tevékenységek. KÖNNYŰIPARI GÉPEK: Könnyűipari gyártó-, kiegészítő- és kiszolgálógépek, -berendezések. Kéziszerszámok. Könnyűipari gépek részegységei, kiszolgálóberendezések. Könnyűipari gépek karbantartása, javítása, alkatrészgyártás. Könnyűipari munkavédelem és tűzvédelem eszközei, berendezései. BEFEKTETÉSI TALÁLKOZÓ: Kamarák. Kereskedelem- és vállalkozásfejlesztő cégek. Pénzintézetek. Biztosítók. Brókercégek. Lízingtársaságok. Ingatlanforgalmazók, -hasznosítók. Vagyonértékelők. Befektetési tanácsadók. Az előző évben 829 kiállító 24 670 m2 területen mutatta be kínálatát 27 966 látogatónak.
Helydíjak: 15 300 Ft/m2+ áfától
HUNGEXPO Rt., Tóth Judit 263-6091

Konferencia

Számviteli politika – számviteli szabályzatok

április 12.

Thermal Hotel Helia, Budapest

Témakörök: Az új számviteli törvényben előírt számviteli politikával szembeni követelmények. Mi az, ami módosult, és mi az, amit újonnan kell szabályozni? Javaslatok a szabályozás mértékére, tartalmára. A szélesebb körű döntési lehetőség egyben kötelezettség is. A számviteli politikai döntések előkészítése, megalapozása, felelősség az előkészítés és a végrehajtás során. Számviteli politika vagy szabályzat? A számviteli politika kapcsolata a szabályzatokkal, különösen az értékelési szabályzattal és a vállalati számlarenddel. A számviteli politika változtatásának feltételei, a gyakorlati tapasztalatok felhasználása. Előadó: dr. Nagy Gábor ny. főosztályvezető, PM.
Részvételi díj: 19 800 Ft + áfa/fő, klubtagoknak (5000 Ft/fő kedvezménnyel) 14 800 Ft + 25% áfa/fő
Cégvezetők Klubja, Baranyó Csaba 202-2199/183

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. április 1.) vegye figyelembe!