A jegybank ez évre is elkészítette, és idejekorán be is nyújtotta a parlamenthez a monetáris politikai irányelveit. A dolgozat fontos dokumentum, hiszen a jegybank ebben fogalmazza meg a 2001. évi inflációs folyamat várható feszültségforrásait és kiemeli, hogy miképpen lehetne a legfontosabb jegybanki célt, az infláció ütemének folyamatos mérséklését elérni. Ezzel együtt azonban valószínűsíthető, hogy a lapunk megjelenésével egy időben debütáló új jegybankelnök nem fogja ezt a dokumentumot az alkalmazott monetáris politika "vezércsillagának" tekinteni. Talán ennek is betudható, hogy a T. Ház az irányelvekről eleddig nem is tárgyalt, s a kétéves költségvetésben sem vették – közvetlenül – figyelembe a benne foglaltakat.
Az idei jegybanki tájékoztató szakított azzal a hagyománnyal, hogy a költségvetés sarokszámaira alapozva vázolja a 2001. évi monetáris politikai eszköztárat. Így az irányelvekben nem esik szó a 2001. évi költségvetés által használt fogyasztói árindexről, de a jegybank által várt tényleges infláció sem szerepel (legfeljebb csak közvetetten).
Inflációs kérdések
A 2000. évi kormányzati inflációs prognózis teljesíthetőségét a jegybank anno a következő feltételekhez kötötte:
- ha a bérek 8-9 százalék körüli nominális növekedése teljesül,
- ha az államháztartás hiánya nem haladja meg a GDP 3,5 százalékát, és a folyó bevételek és kiadások nominális szintje a költségvetési tervezettnek megfelelően alakul,
- ha a hatósági árak emelkedése átlagosan nem haladja meg a 6 százalékot,
- ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 18 dollár körül alakul, és
- ha az Európai Unió növekedési kilátásai javulnak.
A 2001-es irányelvek elemző része a fenti feltételek teljesülésével kapcsolatosan megállapítja, hogy a külső tényezők közül az olajár emelkedése és az euró-dollár árfolyam gyengülése akadályozta leginkább az infláció mérséklődését, e két tényező mintegy 1,5 százalékponttal növelte a fogyasztói árindexet. Emellett a legfontosabb külkereskedelmi partner országokban is érezhetően emelkedett az árszínvonal, ami az importált inflációt erősítette.
A belföldi eredetű árfelhajtó tényezők közül az élelmiszerek árváltozása volt a legerősebb hatású.
Élelmiszerárak
2000 második felében az élelmiszerek árindexe igen jelentős emelkedésbe fordult (bár az emelkedés már 1999-ben elkezdődött), ami a huzamosabb ideje visszatartott mezőgazdasági és élelmiszer-ipari áremelési törekvéseket robbanásszerűen fogadta el. A jelentős áremelkedést az erős kínálati piac korábban nem tette lehetővé, míg 2000 júliusában a kínálat viszonylagos visszaesése utat nyitott az áremelési szándékoknak.
Az élelmiszerek súlya a fogyasztói kosárban 24,7 százalékos, erőteljes áremelkedése (és az üzemanyagárak száguldása) megakadályozta, hogy a fogyasztói árindex mérséklődése folytatódjon, sőt növekedésbe is fordította azt.
A korábbi havi árindex-ingadozások (például 1999 második felében) nem módosították a maginfláció csökkenő trendjét, ami arra utalt, hogy az inflációs folyamat jellegében nincs törés, a mérséklődés folyamatos. A 2000. évi áralakulás sajátossága, hogy megtört a maginfláció csökkenő trendje, ami többek között az inflációs várakozások erősödésére is utal.
Kamat és környezete
A tavalyi irányelvek a leértékelés évközi mérsékelését a nominális bérek 8-9 százalékos emelkedéséhez kötötte. 2000-ben a nettó bérek 13,5 százalék körül emelkedtek (2000. január-november 13,0 százalék), ami messze meghaladta a tervezettet. Igaz ez a költségvetési szféra és a versenyszféra béreinek esetében is. Mindezek hatására a jegybank tavaly csupán egyszer mérsékelte a havi leértékelés ütemét.
Az államháztartás hiánya 2000-ben a tervezettnél lényegesen kedvezőbben alakult. Az előirányzatokban 3,5 százalékos GDP-arányos hiány szerepelt, a tény körülbelül 2,8 százalék. Ez a makrogazdasági egyensúly szempontjából kedvező, sőt jól bemutatható, hogy a hiány csökkenése segítette a gazdasági növekedés gyorsulását. Az irányelvek azonban hangsúlyozzák, hogy a tervezetthez viszonyítva magasabb bevételek és a tervezetthez közel álló kiadások miatt az újraelosztás mértéke nem csökkent.
A hatósági árak a tervezettnél egy százalékponttal magasabbak lettek (6 helyett 7 százalék körül alakultak), s ez mindenképpen visszatartotta az infláció emelkedését, azonban az árak ily módon történő megállapítása elhalasztott inflációs feszültségekhez vezet – vélik a jegybanknál. Érdemes még hozzátenni, hogy az árak ilyen jellegű adminisztratív megállapítása, a világpiaci tendenciák teljes figyelmen kívül hagyása számos vállalat nyereségszintjét jelentősen befolyásolta (például energetika, közlekedés), és mindezek a tőkepiacra is kedvezőtlenül hatottak. Számos részvény árfolyama nagyot esett, a külföldi befektetők egy része elhagyta a piacot, és jókora kivásárlásra is mód nyílt. Ez a döntés azonban kedvezően hat az átlagos inflációra és számos termelőnek is kedvez. A központi döntéseket jogi úton megtámadó intézmények esetleg kárpótlást kapnak, ami nem inflációgerjesztő hatású, mindenesetre a megoldás semmiképp nem piackonform.
A fentiek miatt a kamatszint erősen ingadozott 2000 folyamán, a második félévben pedig összességében erősödött.
2000 kezdetén az erőteljes külföldi érdeklődés miatt a kamatok csökkentek, a mélypontot március elején érte el a hozamgörbe. A hozamok fokozatos kiigazítására került sor, majd novemberben az igencsak gyorsuló infláció miatt a jegybank emelte irányadó kamatait, ezt a folyamatot a pénzpiac követte, de nem sokáig. A decemberi záró hozamszint a 2000. júniusi közelében állapodott meg.
A kamatszint és az infláció kedvezőtlen alakulása miatt a jegybank az árfolyam-politika módosítását szorgalmazta a kormánynál, annak érdekében, hogy aktívabb eszközökkel befolyásolhassa a kamatokat és az inflációt. A jelentés leszögezi: a ...kormány és az MNB között egyetértés van az árfolyamrendszerre vonatkozó stratégiával kapcsolatban, hogy előbb-utóbb ki kell lépni a rendszerből, az időzítésről azonban eltérőek az álláspontok".
A jegybanki monetáris politikai irányelvek szerint 2001-re továbbra is viszonylag gyors gazdasági növekedésre lehet számítani. Ezt az eurózóna fejlődése és a világkereskedelem alakulása egyaránt valószínűsíti, bár számolni kell némi lassulással, mivel a világgazdaság motorjának számító Egyesült Államokban a növekedés érezhetően lelassul. 2001-ben a GDP-növekedés összetevői azonban módosulnak, a belföldi felhasználás bővülése eléri, esetleg meghaladja a GDP-ét. A jegybank számításai szerint elképzelhető, hogy a nettó export GDP-hez való hozzájárulása 2001-ben negatív lesz.
A monetáris folyamatok elemzésében a jegybank kiemeli, hogy a belföldi felhasználás GDP-t meghaladó növekedése nem a háztartások vagy a közösségi fogyasztás bővülése révén jön létre, hanem a növekvő külkereskedelmi deficit és az igen gyorsan emelkedő állóeszköz-felhalmozás miatt.
A költségvetési törvénnyel egy időben megtett adózási és jövedelemtranszfer-módosítások összességében a vállalkozások jövedelmi helyzetét javítják, és a cserearányok is kedvezően alakulnak. A háztartások nettó finanszírozási kapacitása azonban mérséklődik, mert a reáljövedelem a megugrott infláció miatt kevésbé nő, és igen gyorsan növekszik a háztartások hitelfelvétele, amit a kormányzat is támogat. Mindezen folyamatok eredőjeként a folyó fizetési mérleg hiánya nagyobb lesz, azonban mértéke "a középtávon fenntartható szinten belül marad".
Bizonytalan kilátások
A jegybank igen óvatosan ítéli meg a 2001-es infláció alakulását, miután nagyfokú bizonytalanság tapasztalható az inflációt alakító tényezőkben. Eléggé bizonytalannak látja a világpiaci olajár alakulását, ennek következményeképp számolni kell a gazdasági növekedés esetleges lassulásával, sőt nem zárja ki a nemzetközi pénzügyi feszültség ismételt erősödését sem. A hazai áralakulást erőteljesen befolyásolja az euró-dollár árfolyama is. A külsők mellett belső tényezők is hozzájárulnak az infláció bizonytalanságához. Ezek közül kiemelendő az élelmiszerárak (a nem feldolgozott élelmiszerek árának) kérdése. A jegybanki vélemény szerint korántsem biztos, hogy az áremelkedési ciklus lezárult, hiszen súlyos relatív árcsökkenési perióduson ment keresztül a mezőgazdasági termékek széles köre. Külön hangsúlyozzák azt, hogy a 2001-es költségvetési politika igen erőteljesen bővíti a keresletet, ennek mértékét a GDP 1,2 százalékára teszik. Míg a költségvetés 1995-2000 között arra törekedett, hogy a kereslet szűkítésével elősegítse a dezinflációs folyamatot, addig a jegybank úgy véli, hogy 2001-re erősen módosul "a fiskális politika karaktere". Bár az alábecsült infláció miatt a többletbevételek az egyensúly javítását is szolgálhatják – véli a jegybank.
A probléma megoldására az MNB azt javasolja, hogy 2001 első félévi adatainak birtokában újra át kell tekinteni az infláció alakulását, és ennek ismeretében lehet meghatározni a monetáris politikát.
Az MNB természetesen továbbra is az infláció csökkentése mellett kötelezi el magát. Ezt a reálkamatok megfelelően magas szintjének fenntartásával és az infláció üteménél alacsonyabb leértékelési kvótával tudja befolyásolni. Ez ugyan reálfelértékelődést jelent az exportálóknak, ám ezt a magas termelékenységi ütem kompenzálja.
Az irányelvekben nem szerepelt a már bejelentett leértékelési ütem mérséklése.
A jegybanki eszköztár módosulásának leghangsúlyosabb eleme a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját érintő változtatás. 2001 januárjában 4 százalékponttal csökken a ráta. Az év folyamán bevezetendő tartalékráta-szabályozási változtatások egyrészt mérséklik a hazai bankoknak a külföldi bankokkal szembeni versenyhátrányát, másrészt olcsóbb finanszírozási lehetőséget teremtenek a hitelfelvevőknek. A változtatások célja, hogy a bankok 2 éven túli forrásait ne terhelje kötelező tartalék, de az ennél rövidebb futamidejű betéteknél teljes körű lesz a tartalékolási kötelezettség. A második félévtől kezdve a kötelező tartalék teljesítésének szabálya is változik: a bankok forintpénztár-állománya nem számítható be a tartalékba.
A fentiek mellett a kötelező tartalék után fizetett kamatot is mérsékli a jegybank. Januártól ennek mértéke 2,2 százalékpont, de további csökkentéseket is kilátásba helyezett. E módszerrel fokozatosan javulhat a kereskedelmi bankok likviditása és a jegybankot érintő hatások előre tervezhetőkké válnak a költségvetés számára.
A többletlikviditást a jegybank a portfóliójában levő állampapír-állomány értékesítésével, illetve változó kamatozású jegybankkötvény kibocsátásával kívánja lekötni. Ezzel az instrumentummal befolyásolni tudja a 2 hetes kamatokon kívül a 3 hónaposakat is.
Az elemzők többsége az idei folyamatokban rejlő bizonytalanságokat nem látja nagyobbaknak a tavalyinál. A legtöbb előrejelző egyetért azzal, hogy 2001-ben a külső és a belső egyensúly is kissé romlik, valamint az infláció csak lassan mérséklődik. A jegybank döntése feltételezhetően azt jelzi, hogy a jelenlegi bankvezetés nem ért egyet a költségvetés alapjául szolgáló prognózissal, de a korábbi évek tapasztalata és a vezetésben bekövetkező váltás miatt nem kíván olyan monetáris politikát meghirdetni, amelyet egy más szemléletű vezető visszavonna. Ezzel, végső soron, a monetáris politika hitelességét szolgálja.