Bálozni jó, bálozni érdemes. Már annak, aki szakmai és üzleti kapcsolatainak erősítésén ily módon is szívesen fáradozik. Az utóbbi évek visszahozták a nagyvárosokba a társasági élet e régi hagyományát, amely szerencsés módon egyre több hívet szerez magának.
A Polgári estély című írásában jelentette ki Nagy Ignác 1844-ben: "Az estélyek divatozása oly régi, mint a világ alkotása." Az Életképek egyik jeles szerkesztője maga is efféléket rajzolt tollával, azután Torzképek címen több kötetben adta ki sorozatát. Az említett cikk hőse nem lelhetett sok örömet az ábrázolásban, Gukker úrban a föltörekvő, nagyzoló kispolgárt és családját örökítette meg. Lehet, hogy kissé túlzóan, de annyiban mindenképp igaza volt Nagy Ignácnak, hogy a mulatság, a bál nagyjából egyidős az emberiség történetével. Az olvasmány-, színházi és filmemlékek – remélem – még sokakban élnek: az Egri csillagokból a lakodalmi mulatság Izabella királyné udvarában, Shakespeare Rómeó és Júliájának vagy a Háború és béke monumentális báli jelenetei.
A társas érintkezés e formája valaha szigorú határok közé szorított időszakra korlátozódott: a báli szezon a karácsonyt követő vízkereszt után kezdődött és húshagyó keddel zárult, ezután a hamvazószerdával a böjtös, húsvétra készülő hetek következtek. Az ókori saturnáliák kései keresztény változatának tartják a farsangot, a karneváli napokat. Egy biztos, a józan tapasztalat tette meg ezeket a heteket a vigasságok idejének. A földeken nem volt munka, az állatok már rég az istállókban teleltek, a gazdák, a birtokosok is végeztek a számadással, tudták mennyi mehet el az eszem-iszomra, a muzsikusok jóltartására. A rövid nappalok okozta "depressziót" – noha a kifejezést nem ismerték – gyertyák és lámpások fényével, az énekes-táncos összejövetelek vérpezsdítő programjával "kezelték" a falusi mulatságokban és a fényes kastélyokban egyaránt. A fiatal lányok és a házasulandó fiatalemberek ilyenkor és e helyeken ismerték meg és szemelték ki egymást. Faluhelyen rönkre vagy "pőre szekérre" ültették a hoppon maradottakat, így kocsikáztatták őket végig a főutcán. (A rönkhúzást ma is megrendezik némelyik őrségi településen.) A főúri, sőt az udvari bálok arra szolgáltak, hogy a kisasszonyokat és a fiatalurakat bevezessék a társaságba.
| BÁLI REND Az egykoron tartott vigadalmaknak koreográfiájuk volt, a fiatal lányok és fiúk családban, iskolában és kézikönyvek segítségével sajátították el a társasági érintkezés szabályait. Mehner Vilmos könyvei e tárgyban rendkívüli népszerűségnek örvendtek, anyáról lányra, apáról fiúra szállt például a társalgó, amelyet kiadója "nélkülözhetetlen vezetőnek" mond az "élet különféle viszonyai közt és elmés mulattató kisebb és nagyobb társas összejöveteleknél". Eszerint: "Igazi bálakban természetesen szigorúbb etikette uralkodik. A fiatal hölgyek szalagokkal és virágokkal díszített fehér vagy világos, könnyű ruhában jelennek meg, a legyező és bokréta soha sem hiányozván, az első övről zsinóron függ alá, és csak szellőztetésre használandó, nem pedig arra, hogy mögötte tánczosokkal kaczagjunk; az utóbbi a táncz alatt a tánczosnő székére helyeztetik; fehér glacé-kesztyű és fehér selyen cipő önkényt érthetők." |
Duna-parti vigasságok
Pest-Budán Ferenc József trónra léptéig nem tartottak udvari bálokat. Annál többet rendezett Mária Terézia császárnő kedvenc Bécsében. Rendszerint a vízkereszt utáni vasárnapon vette kezdetét a szezon. Őfelsége legfeljebb Pozsonyig ruccant ki télidőben. 1767-ben kivételt tett, mert a krónikás szerint már újév napján "előfarsangolt" a koronázóvárosban: délelőtt persze misén vett részt, ám este az olasz udvari énekesektől egy új dalművet hallgatott meg, majd engedélyt adott a táncmulatságra.
A farsangi bálok újdonsága ez idő tájt a kínai tánc volt, amelyet kínai ruhába öltözött nemesleánykák és -ifjak mutattak be a császári és hercegi személyeknek. Az orientális láz ezekben az években szökött magasba, Esterházy Fényes Miklós hercegnél, akinél Mária Terézia szintén volt vendég a csodálatos eszterházai "magyar Verszáliában". Lakkozott ébenfa bútorokkal, kínai porcelánvázákkal és finom keleti selymekkel rendezték be az egyik lakosztályt. A szekrénykék ajtaját jellegzetes kínai festmények borították a lakkréteg alatt. A másik "nóvum" a magyar szó volt – a szépség galériájának becézett magyar kisasszonyok csokrának még Bécsben is megengedtetett, hogy tagjai magyarul váltsanak szót egymás közt. A nápolyi király pedig fogadván gróf Széchényi Ferenc követet, tiszteletére toborzót rendelt táncolni.
Akármint is figurázza ki Nagy Ignác Gukkerék "fenn az ernyő, nincsen kas" viselkedését, azért a pesti polgárság, például a kereskedők, már az 1830-as évektől rendszeresen tartottak bálokat. Budán a patríciusok keltek versenyre velük, mulatságaikon Lanner keringői szóltak. Állandó híd még nem feszült a két városrész között, átjutni a túlpartra merész vállalkozás volt, hacsak erősen be nem fagyott a Duna. "Noha az 1835-i farsang nagyon hosszú volt, magánbálok alig tartattak" – jegyzi meg Vay Sarolta, akinek naplójegyzetei a mai társasági magazinok tudósításai közül legfeljebb magas színvonalukkal tűnnének ki. Lelkesen tudósít a Nemzeti Kaszinó pompás jelmezbáljáról, majd azt írja, hogy 1839-ben a budai Fácánban a bált a kisdedóvó javára rendezték: "...e nemben a legszebb (volt), válogatott nép, ízléses és drága maszkok, éjféltájban fenséges István főherceg is megjelent."
Még egy hiteles báli tudósítónk van, Kölcsey Antónia, a Himnusz költőjének másodunokahúga, aki romantikus, múlhatatlan és beteljesülhetetlen vonzalmat dédelgetett magában báró Wesselényi Miklós, az árvízi hajós iránt. 1840. február 15-én ezt írta naplójába: "E' hónap elején voltunk mi három Kölcsey leányok először bálba... Két héttel a' bál előtt már nem volt szünete a' készülődésnek, a sok varrás- és igazításoknak... Végre elérkezett a' várván várt nap, mellyen indulni kellett, 's elkészült a' fejér atlasz ruha, mellyben megjelennem kellett... Csak most látom, milly adagja van a' hiuságnak nállunk leányoknál. Minden szalag felett a' ruhán, 's minden virág levélke felett a fejre illesztésnél hosszas tanácskozás tartatott."
Újjáéledt hagyományok
Bált rendezni tehát sosem volt sem olcsó mulatság, sem egyszerű feladat, de legalább a hagyomány adott némi rutint. A magyar közéletből a negyvenes és ötvenes évek fordulóján törölték ezt a polgári csökevényt, az újságírók, színészek, operaénekesek és más "léhák" is ötvenhat után kezdtek visszaszokni a bálozásra. Azután sorra az iskolák, egyetemek is fölelevenítették a szalagavatók, gólyabálok, a friss diplomásoknak rendezett mulatságok szokását.
A rendszerváltozással pedig e téren is új korszak következett, amely persze a kimaradt évtizedeket is hivatott volt bepótolni. 1993 júniusában például országra-világra szóló eseményt rendeztek, a jótékony célú Tavaszi bált. Nem is bált, háromnapos eseménysorozatot szervezett Budapesten Windischgrätz Katalin hercegné. A következő évben megismételték az eseményt, később Katalin megint elköltözött szülővárosából. Az egykor ünnepelt manökenen, aki egy zuglói házból indult, túl sokan köszörülték a nyelvüket. Azonban mégis neki köszönhető, hogy a bálrendezést, lebonyolítást többen egész jól megtanulták.
A szervezőbizottság – annak rendje-módja szerint – mintegy fél évig foglalkozott az előkészületekkel. Invitációk röpültek szét a nagyvilágba, majd amikor az igennel válaszolók köre nagyjából összeállt, extra merített papíron – a szentendrei kézműveseknél készült -, kézírást utánzó betűkkel személyre szóló meghívókból egész garnitúrát kaptak a vendégek. Minthogy három különféle alkalomról is szó volt, három különféle öltözetet írtak elő a dress code-ban. A bemutatkozó-ismerkedő koktélt a budai Várban tartották, a Történeti Múzeum Királypincéjében. Itt csak frissítőket szolgáltak föl, s elég volt egy könnyű koktélruhát, sötét öltönyt, zsakettet, esetleg fehér szmokingot fölvenni. Másnap este a Néprajzi Múzeumban tartatott a bál. A belépésnél a meghívó alapján regisztrálták a kedves vendéget, a hoszteszek tapintatosan szemrevételezték, megfelelő-e az öltözéke. S minthogy számos újkori Gukker úr vásárolt magának belépőt, többen bizony segítségre szorultak... A ruhatárban nyakkendőt, hosszú szoknyát kölcsönöztek azoknak, akik nem vették komolyan a meghívó ruházatra vonatkozó megjegyzését. S amíg némelyek a báli toalettjüket egészítették ki, másokat a szervezők fogadták a bejáratnál, üdvözlő szavakkal, jó mulatást kívánva. Halk zeneszó mellett ekkor kínálták a pincérek a wellcome drinket, az első üdvözlőpoharakat.
A meghívókártya mellett a belépésnél egyeztették az asztal- és székszámot. S a szervezők ügyeltek ugyan, hogy ismerősök kerüljenek egy asztalhoz, mégis akadt ismeretlen is egy-egy körben. Talán fölöslegesnek tűnik, mégis elmondjuk, hogy az asztalhoz lépve illik bemutatkozni, annak ellenére, hogy a névkártyák rendszerint minden terítéknél kint vannak. A zene és a zaj miatt esetleg nem hallható jól a nevünk, érdemes tehát egy névjegyet is átadni. Célszerű szűkszavú privát kártyát használni ilyenkor, a funkcióval, céggel való kérkedés nem rokonszenves. A fölkészült bálrendezők a vacsora végére általában elkészülnek a megjelentek listájával, a név mellé az asztalszámot is odaírják, így amikor lazul a légkör, nem kell kóvályogva keresni rég nem látott ismerősünket.
A Tavaszi bál harmadik napján a vendégsereg gazdag reggelit költhetett el együtt egy sétahajó fedélzetén, ide sportos ruházatot jelzett a meghívó. Fontos még e bállal kapcsolatban – minthogy jótékony célú volt -, hogy néhány héttel az esemény után a szervezőbizottság sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen ismertette, mennyi pénz gyűlt össze a támogatandó célra, első ízben a fóti gyermekváros javára. Ezt a gesztust sajnos nem vették át más bálrendezők.
| Kupa Mihály volt pénzügyminiszter A politikus gyakori báli vendég, gasztronómiai és borszakértő és ismert "hangulatkeltő". Annál az asztalnál ugyanis, ahol ő ül, biztos a jó hangulat, és a társaság tagjai örülhetnek, mert szorgalmas táncos is. Ő – mint mondta – három egyszerű okból jár bálba: először is, mert szeret mulatságokban részt venni, másodszor, mert az ember hiú, tehát szereti magát megmutatni. harmadszor pedig, mert ha egyszer adott körülmények között jól éreztem magát, másodszor és sokadszor is szívesen megmártózik ugyanabban a hangulatban. |
Tudni illik...
Összefoglalva: a báli meghívónak legalább a címzése – pl. X. urat és partnerét – legyen kézzel írott, a cél, az időpont és a hely megjelölése mellett tartalmazza a ruhára vonatkozó tájékoztatást is. Az estélyi öltözék az bizony estélyi öltözéket jelent, azaz a hölgyek számára hosszú ruhát. Ha valaki megejtő vonalú lábát óhajtaná közszemlére tenni, ma már kedvező helyzetben van, az áttetsző kelmék mögül elősejlik minden, például a rövid selyemszoknyára hosszú tüll vagy muszlin borulhat. Az uraknak rendszerint frakkot írnak elő, ehhez fehér mellény vagy selyem cummerbund – azaz övsál – az előírás, és fehér csokornyakkendőt kell kötni. Feketét tilos! A frakkhoz fekete lakkcipő dukál (lehetőleg fűző nélküli) és fekete selyem térdzokni, lábon a fehér tilos!
Egyébként a cipő a nők számára is kényes ügy, bálba táncolni megy az ember, és nem ücsörögni, az asztal alatt a szűk lábbeliben elgémberedett lábujjakat tornáztatni. A báli topánnak viszont kétségtelenül mutatósnak kell lennie, a törökös papucsok, azaz a hátul kéreg és pánt nélküli alkalmi cipők jelenlegi divatja elég jó megoldásnak tűnik.
Nagy és egészen új keletű kérdés, hogy mi legyen a parányi gyönggyel vagy strasszal díszített estélyi táskában? És hová tegyék az urak a mobiltelefont? Ha minden eshetőségre fölkészülve, tegyük föl a hazatéréssel kapcsolatos bonyodalmakat megoldandó vagy az otthon hagyott kiskorúakat ellenőrizendő a mobiltelefont is "megbáloztatjuk", azt legjobb a folyamatosan őrzött ruhatárban hagyni.
Az urak számára szoktak engedményt tenni a rendezők, elnézik a szmokingot, az egyszerű sötét öltönyt kevésbé. A jeles napok közeledtével az egyik "rongyolda" ajtaján a következő felirat jelent meg: "Szmokingok érkeztek, újak!" A cédula azt üzeni, hogy az estélyi ruhatár fontossága növekvőben van. Ha pedig valaki még nem érzi elsőrendű problémának, hogy saját alkalmi gardróbja legyen, bátran fordulhat a kölcsönzőkhöz: frakkot, szmokingot, sőt díszmagyart is "lízingelhet", alakjára igazítják. A ruhákat csak alapos tisztítás után kölcsönzik ki újra, fölöslegesek a higiéniai fenntartások.
Álarc mögött
A hölgyeknek a kölcsönzés valóságos áldás, nem kell megvenni a méregdrága toalettet. A gyakorlott bálozók és persze a jó kapcsolattal bírók egy-egy neves szalonból is kaphatnak ruhát, amelyet később (szintén tisztítás után) eladnak. A nagy külföldi divatházak az ilyesfajta kölcsönzést egyáltalán nem kezelik diszkréten, sőt reklámként fogják föl, a filmsztárok viselte selyem-bársony cuccokat jó áron értékesítik.
Álarcos mulatságba, jelmezbálba még nehezebb felöltözni. A fantáziadús maskara alapja a jó ötlet, az elkészítéshez szükséges idő és anyag már másodrendű. A vigalom ilyetén karakterét is jelezni kell a meghívón. Az álarcosbál rendezése ugyancsak több energiát, figyelmet igényel. Mivel nem mindenki tud jelmezben jönni, nem lehet tehát eltekinteni a bálozók számára különben is előírásos öltözőszobától. Az is lehet, hogy valaki a társaság kedvéért elfogadja a meghívást, de nincs ihletett állapotban, amint az is megeshet, hogy egy másik bálból érkezik. A "csak" estélyi ruhát viselők számára a házigazdának kell álarcról gondoskodnia, amit a ruhatárban szokás átnyújtani. A korábbi budapesti olasz nagykövet és felesége a velencei karneválok mintájára rendezett jelmezes farsangi mulatságokat, tombolával, jelmezversennyel.
Ha a meghívó egy meghatározott személynek vagy házaspárnak szól, jó, ha a meghívott visz, vagy inkább előre elküld a ház asszonyának egy mutatós virágcsokrot, esetleg ajándék (CD, könyv) kíséretében. A virágszalonok többsége vállalja ezt a szolgáltatást. Amint azt is, hogy a bálra szépen feldíszítik a helyiséget, az asztalokat, amelyeken a virág mellett gyertya ég. Az eseményhez illő, ha a bejáratnál mécses vagy fáklya hívogató fénye köszönti a vendéget.
A tarkaság jellemezheti a vidám álarcosbálokat, más esetben azonban a helyszín díszítésének diszkrétnek és elegánsnak kell lennie, ami két-három szín harmóniáján alapul. Az ezüst mellé jól illik a királykék, az aranyhoz a tearózsa- vagy pezsgőszín. A látvány megtervezését érdemes szakértőre bízni, mint ahogy a vacsorát is általában jó nevű éttermek szolgáltatják. Nekik kellő gyakorlatuk van abban, hogy a két-három-négyszáz vendég elé a pincérek nagyjából egyszerre tegyék le a tányért, ha pedig valamelyik múzeumban vagy más, nem mindennapi helyen van a mulatság, az étel meleg, és mégis friss maradjon.
Az étkezéssel kapcsolatban megjegyzendő, hogy bálba indulás előtt nem üdvös kiadós libapecsenyét elfogyasztani, ám üres gyomorral sem jó érkezni – az első pohár ital is könnyen fejbe kólinthatja az embert. A báli vacsora nem a gyomor megtöltését célozza, sokkal inkább egyfajta kulináris ünnep.
| Zoób Kati iparművész, a Katti Zoób Divatház vezetője, több kereskedelmi projekt ötletadója A tervezőnő az álarcosbálokat éppúgy kedveli, mint az elegáns mulatságokat. Számára a bál ünnep, kikapcsolódás, s nem az üzleti kérdések megvitatását kínáló lehetőség. Szerinte akinek ilyen céljai vannak, menjen inkább üzleti vacsorára. Mint elmondta, az idén a báli divatban továbbra is megfelelő viselet az egyszerű fekete ruha, arany-ezüst kiegészítőkkel, díszítésekkel frissíthető a tavalyi öltözék. Az ezredfordulós ünnepi színvilág alapeleme egyébként is az arany és az ezüst. |
Az Ybl-palotában
A különleges helyszínek közül Közép-Európában kétségkívül az operabálokat tartják a legelegánsabbnak. Az épületek olyan gyönyörűek, hogy bennük csakis káprázatos mulatság rendezhető. Bécsben a hagyományuk töretlennek mondható, bár a hihetetlen fényűzés miatt sokszor érte támadás a szervezőket, többször szinte tettlegességig fajult a dolog, olykor nemcsak libériás inasok, hanem tüntetők is fogadták a bálra érkezőket.
A pesti Andrássy út remek palotái a kiegyezés táján épültek, a gazdaság hihetetlenül fellendült a megbékélés éveiben. A gazdagságot sugárzó épületek közül kiemelkedett az Ybl Miklós tervezte Operaház, ahol nem sokkal megnyitása (1884) után, 1886 ugyancsak hosszú farsangján, március 2-án rendezték az első operabált. A mulatságok védnöke ekkor és a következő évtizedekben a királyi pár volt, jóllehet őfelségéék személyes megjelenésükkel nem sűrűn tüntették ki az eseményt. Eljöttek viszont az uralkodóház más tagjai, a nádor és famíliája, főhercegek és hercegek, az arisztokrácia.
A bálok minden esetben jótékony célúak voltak, az Önkéntes Mentőegyesületnek, az Egyetemi Kórháznak gyűjtöttek pénzt, Vörösmarty Mihály szobrának fölállításához is adakoztak, 1894-ben pedig a bál adott méltó keretet ahhoz, hogy Jókai Mór írói munkásságának fél évszázados évfordulóját megünnepeljék. A bálokhoz a nézőteret lefedték, ezen a hatalmas parketton lejtették a táncot az első bálozó ifjú hölgyek, akiknek az etikett szerint kötelező volt vakítóan fehér toalettben bemutatkozniuk. A következő szezonban, másod- vagy harmadbálosként már színesíthették ruhájukat.
Az első világháború vetett véget a bálok sorozatának, felelevenítésükkel 1934-ben a Budapesti Operabarátok Egyesülete próbálkozott. A még létező arisztokrácia, az Odeschalchiak, az Andrássyak, a Pallaviciniek, a Szapáryak, a Bethlenek, a Károlyiak mellett a társasági tudósítások főszereplői a vállalatigazgatók, a pénzemberek, a művészvilág, a film és a színház, valamint a sportélet sztárjai voltak.
Operabál Pesten
A bálozásnak a második világháború fújt takarodót. S mint említettük, 1945 után az emancipációra ítélt kombájnoslányok és vasöntő asszonyok legfeljebb titokban gondolhattak valamiféle bálra, mulatságra, ahol valódi nőként viselkedhettek volna. A hagyományok azonban lassan visszaszivárogtak, előbb az iskolákba, majd elkezdtek bálokat rendezni a különféle szakmai egyesületek, az orvosok, a jogászok, az újságírók, a sváb- és cigányközösségek.
1990-91 fordulóján az Operaház is megnyitotta kapuit a szilveszteri mulatságok előtt, azóta is népszerű a műsoros, vacsorával és táncmulatsággal egybekötött évbúcsúztató, összeszokott társaságok, visszatérő külföldi vendégek foglalják le a helyeket.
1996. február 17-én került sor az első igazi operabálra. Ismét lefedték a nézőteret, s a báli etikett szerint szervezték a programot. Csaknem 100 millió forint egy-egy ilyen esemény költsége, amely alig, vagy csak nagyon lassan térül meg. 1999-ben már nullszaldóra jöttek ki a szervezők, a bál egy kis szervezőirodát mindenesetre képes fönntartani.
Az előkészületek egy évet vesznek igénybe – a sztárvendégek meghívására még a támogatók jóvoltából sem lehet annyit fordítani, mint a szomszédos Bécsben, tehát a kifizethető, de méltó program megbeszélése igen nagy energiát köt le. Ismét lefedik a nézőteret, ehhez megfelelő szerkezetet és mobil padlót kellett készíttetni, ami ugyancsak tetemes anyagi forrásokat igényel.
A szervezők menet közben sokat tanultak, Korcsmáros Péter ügyvezető szerint tavalyelőtt véletlenül kerültek egymás mellé a nagy távközlési és kommunikációs cégek. Ők mindegyiknek a legjobb asztalt akarták adni, a színpad hátsó karéjában. A véletlen bizonyult a legjobb rendezőnek, a cégek örültek egymás társaságának, s annak, hogy egyikük vendége, az akkori szakminiszter, Katona Kálmán mindegyik társaságot fölkereste. Azóta így kérik az elhelyezést.
Az operabáloknak kevés a privát vendége, többnyire vállalkozások hívják meg partnereiket. A mulatságnak már nem titkolt célja, hogy a résztvevők fehér asztal mellett, oldott légkörben készítsék elő a majdan kemény, hivatalos tárgyalásokat.
Reneszánsz mulatság
Az idén február 24-én lesz a pesti operabál. Mivel külföldről ingatlanbefektetők nagyobb csoportját várják, már jó előre szóltak néhány számba jöhető, megbízható magyar ingatlanforgalmazónak: nem árt készíteni az estélyi holmit... S noha a legújabb korban ez csak a hatodik ilyen esemény, máris számot adhat a krónikás "notórius bálozókról", akik az operabálnak és a többi hasonló vigalomnak állandó vendégei. Dr. Bárándy György ügyvéd, Parragh László vagy Kupa Mihály a Tavaszi báltól kezdve szinte minden eseményen föltűnik. Az operabál szervezője szerint a híres jogász már a bál napját követő első munkanapon lefoglalja asztalát a következő évre. Ez nem magamutogatás, hanem egyfajta példaadás a valódi polgári erények fölmutatására.
Egyébként a belépők árát az induláskor német márkában határozták meg, azóta az árak nem változtak: egy páholyhely – vacsorával, italszervírozással – 1100 márka áfa nélkül, személyenként. A forint árfolyamának változását a hazai vendégnek bizony követnie kell.
2001-ben, akárcsak tavaly, a Deutsche Telekom tehetségkutató versenyének ösztöndíjasai is föllépnek a báli programban. A cég 250 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazza az ifjú művészeket. A legfrissebb nyertesek kilétére csak lapzártánk után, januárban derül fény, minthogy a meghallgatások ekkor zajlanak.
Lase Sagen norvég énekes az évezrednyitó bál sztárvendége. A műsor egyébként – méltóképpen a helyszínhez – az olasz operairodalom géniuszára, az 1901. január 27-én elhunyt Giuseppe Verdire emlékezik. A bál kerete tehát ezúttal a mantuai herceg udvara, utalva a Rigoletto című zenedrámára, ezért reneszánsz mulatság ígérkezik. Bár a hagyományt eddig szigorúan őrizték a tekintetben, hogy a nyitótáncot lejtő lányokat fehérbe öltöztették, most ők is színes reneszánsz ruhákat kapnak a kosztümöket kölcsönző Megyeri Jánostól, illetve cégétől. A negyven fiú és negyven fiatal hölgy az idén nem galoppal, s nem is palotással kezdi a táncot, hanem ugyancsak reneszánsz koreográfiával, amelyet Keleti Andrea tanít be.
A L'Oréal, a szépségipari óriáscég azt ígérte, hogy elhozza egyik arcát a pesti operabálra. Nyilván az utolsó pillanatban derül csak ki, hogy az illető egy világhírű filmszínésznő, avagy manöken lesz.
Minthogy a bál a környező országokban is jó hírnévnek örvend, ezúttal úgy választották ki az időpontot, hogy akinek virágos kedve és pénztárcája megengedi, Bécsben és Budapesten is ott lehessen a bálon. Eddig a mindig csütörtöki napon tartott bécsi esemény utáni szombatot szemelték ki a pesti szervezők. Ám – minthogy a mulatságban is elfáradhat az ember, a ruhát és a frizurát is frissíteni kell – 2001-ben a bécsi operabált megelőző szombatra tették a pestit.
Ami a hagyományokat illeti, az öltözködésre a belépő hívja fel a figyelmet, s noha egyre divatosabb a frakk, azért elnézik az urakon a szmokingot is. 1997-ben, amikor volt szerencsém az Operaházban bálozni, úgynevezett táncrenddel is meglepték a hölgyeket, az enyém a 380-as számú volt. 1840-ben a budapesti ifjak február 5-i redout-beli bálján "volt először látható nálunk a díszes kivitelű táncrend – emlékezik Vay Sarolta. – Finom velinre nyomott nyolclevelű könyvecske, borítékba zárva és irónnal ellátva." Az előjegyzés ma már nem szokás, de a táncrend kedves emlék, tovább lehet adni a felnövekvő generációknak. Nekik a báli illemtant nem kell tanulniuk, remélhetően magukkal viszik a családból.
| Bál a Gundelben A patinás étteremben február másodikán rendezik meg a cégtulajdonosok és cégvezetők bálját. Az ötlet Keveházi Gábor táncművészé, koreográfusé, aki már a nyolcvanas évek végén, tehát jóval a rendszerváltozás előtt kidolgozta azt a tervet, miként lehetne az operabálok hagyományát feleleveníteni. Az Opera akkori igazgatója azonban elhárította a kezdeményezést. Keveházi 1991-ben ha nem is operabált, ám az azóta rendszeressé vált szilveszteri bált szervezte meg a csodálatos, Andárssy úti Ybl-palotában a VIP Arts Managementtel. Nemrég új vállalkozásba fogott, mert úgy látta, a gazdag budapesti kínálatban elfér még egy bál. Az első ilyen eseményt nem előzte meg nagy hírverés, mégis már karácsony előtt elfogyott a jegyek kétharmada. Keveházi azt szeretné, ha körülbelül háromszáz vendég töltené meg a Gundel földszinti és emeleti termét. A belépő személyenként 35 ezer forint, ezért a Gundel-vacsora mellett italokat kóstolhatnak a résztvevők, akiket műsorral is szórakoztatnak. A programban fellép többek között St. Martin, Charlie és az Operaház zenekarának hölgytagjaiból alakult vonósnégyes. A belépőkből persze mindez nem finanszírozható, az ötlet támogatója a Budapesti Elektromos Művek. A vezérigazgató egyetért azzal, hogy egy ilyen szűkebb körű, meghitt hangulatú bálon, fehér asztal mellett könnyen szót értenek egymással a magyar cégek toplistáján szereplő vállalatok vezető munkatársai és azok a partnerek, akiket egy-egy 8-10 személyes asztalhoz meghívtak. |