Konfliktusok kialakulása minden emberi kapcsolatban elkerülhetetlen. Az üzleti életben különösen így van, ez az oka az egyre növekvő számú jogvitának. A szemben álló felek természetszerűleg eltérő módon ítélik meg lehetőségeiket, az esetleges per kimenetelét. A vita elmérgesedésével egyre csökken a racionális mérlegelés szerepe, és nő a másik fél legyőzésének motivációja, a "kerül, amibe kerül" szemlélet válik dominánssá. Ilyen esetben sokat segíthet egy harmadik, szakértő és pártatlan féllel való konzultáció.
A jogi természetű vitába bonyolódott felek közötti érdekellentét feloldásának Magyarországon jelenleg szinte az egyetlen lehetséges módja a vita peres (bírói, kivételesen választottbírói) útra terelése. A mai magyar bírósági rendszer működésének súlyos anomáliái – több hónapos várakozás az első tárgyalás kitűzésére, majd a per évekig tartó elhúzódása, s végül az ítélet végrehajthatatlansága – mindenki számára ismertek, aki valaha is kapcsolatba került az igazságszolgáltatás gépezetével. A peres eljárás más szempontból sem tekinthető a konfliktuskezelés ideális módozatának, hiszen
- a peres eljárás logikája folytán a felek – racionálisan gondolkodva – mindent megtesznek az immár ellenféllé vált másik személy kijelentései hitelének rontására, tovább mérgezve ezzel a köztük kialakult viszonyt;
- nem az eltérő nézetek közötti közös nevező megtalálását, az összhaszon maximalizálását, sokkal inkább az egyik nézetnek a másik teljes kiszorítása útján történő uralomra juttatását célozza;
- a mindezek következtében a felek között kialakuló súlyos ellenszenv jelentős gátjává válik további együttműködésüknek, súlyosabb esetben teljesen ellehetetlenítve azt;
- a (per)vesztesnek kikiáltott fél mintegy büntetésként fogja fel az ítéletet, és mindent megtesz a végrehajtás akadályozására, ezáltal szinte kezelhetetlen problémát teremtve a jelenlegi igazságszolgáltatásban;
- – mindezek folytán az eljárás rendkívül hosszadalmas és költséges, emiatt gyakran vállalhatatlan az érdekütközésüket feloldani igyekvő felek számára.
A fenti – vázlatszerű – gondolatok is jól mutatják azt az általános igényt, amely a konfliktusoknak az eddigiekhez képest működőképesebb, gyorsabb és humánusabb rendezését kínáló módszer bevezetésére irányul. A hagyományos bírói út mellett ilyen, mintegy alternatív, kiegészítő jelleggel működő intézmény a mediáció, azaz a békéltetés (egyeztetés, közvetítés), amely megoldást kínál a felsorolt problémákra.
A mediáció alternatív módszer különféle konfliktusok megoldására. Akkor célszerű alkalmazni, amikor a két fél továbbra is együttműködni akar, illetve kénytelen, de pillanatnyilag – nézeteltérésük miatt – nem képesek egymással a párbeszédre. Ilyenkor egy harmadik személy, a mediátor segít a közös érdekek megtalálásában, illetve az igények megfogalmazásában, és ezen az alapon a konfliktus megoldásában. A végső megállapodás csak akkor él, ha azt mindkét fél, egyetértése jeléül, aláírja.
| Általános elvek A per helyetti egyezségre törekvés gondolata korántsem idegen a magyar jogfelfogástól. Az egyezségre, megegyezésre való felhívás alapelvként jelentkezik jogrendszerünk egészében. Ez jelenik meg a magánjog (polgári jog, családjog, kereskedelmi jog stb.) egészének háttérszabályozását nyújtó Polgári Törvénykönyv (Ptk.) bevezető rendelkezéseiben is. A Ptk. 4. §-ának (1) bekezdése minden jogügyletre nézve kötelezően írja elő az együttműködés szabályát: "A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni." A jogviták rendezésének elsődleges, de nem kizárólagos útja a bírósági út. Emellett a jog, amennyiben törvény kifejezetten lehetővé teszi, nyitva hagyja az utat más intézményes vitarendezési csatornák előtt is. Jelenleg egy ilyen alternatíva létezik: a választottbíróság, ám a törvény elvileg lehetővé teszi újabbak bevezetését is (Ptk. 7. §). Az együttműködésre buzdítás konkretizálására a szerződéses jogviszonyok tekintetében kerül sor, a magánjogi szerződések módosításához kapcsolódóan. A szerződések egyezséggel történő módosításánál az egyezség mint kölcsönös engedménytétel jelenik meg a felek számára egyaránt előnyös és elfogadható kompromisszum elérése érdekében [Ptk. 240. § (3) bek.]. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény meghatározza az ügyvédi tevékenység folytatásának szakmai, erkölcsi kereteit. Első szakaszában kijelenti, hogy az ügyvéd feladata, elsőrendű kötelezettsége a vitás felek közötti megegyezés előmozdítása, implicite tehát a per elkerülését lehetővé tevő olyan egyezség létrehozása, amely mindkét fél igényei szempontjából méltányosnak tekinthető. A polgári peres ügyek mintegy felét kitevő családjogi (döntően bontóperes) eseteket szabályozó 1952. évi IV. törvény a házasság, a család egységének megőrzése és a kiskorú gyermek érdekeinek biztosítása végett számtalan ponton felhív a megegyezés keresésére. Így rendelkezik mindenekelőtt a házasság felbontása (közös megegyezésre ösztönzés), a közös vagyon megosztása (különös tekintettel az ingatlan vagyonra), a lakáshasználat rendezése, a gyermekelhelyezés, a szülői felügyelet gyakorlása és a tartási kötelezettség teljesítése vonatkozásában. A korábban a bontóper első szakaszát jelentő ún. békéltető tárgyalás intézménye már nincs hatályban, de a legelső tárgyalás (úgynevezett bírói meghallgatás) ma is hasonló célt szolgál. Az együttműködés elvének jogunk szellemiségéhez illeszkedését támasztják alá az esetleges vitás kérdéseket rendező békéltető fórum létrehozásáról rendelkező kötelező erejű kétoldalú nemzetközi államközi szerződések is, például Magyarország és Svájc, illetve Magyarország és Svédország viszonylatában. |
A mediálás célja
A mediálás célja olyan egyezség keresése a jogvitában álló felek között, amellyel mindkét fél elégedett, és egyik sem érezheti magát vesztesnek. Az olykor elkerülhetetlenül jogvitába sodródó társaságok a mediálás igénybevételével jelentős időt és költséget takarítanak meg. Az informális, páratatlan, teljes diszkréciót nyújtó eljárásban kulcsszerepet betöltő közvetítő (mediátor) hozzásegíti a feleket ahhoz, hogy jogvitás helyzetüket elfogulatlanul ítéljék meg. A közvetítő egyik félnek sem jogi képviselője. A mediálás során a mindkét félnek előnyös egyezség elérése a cél. A közvetítő a jogvita megismerése, valamint a szemben álló felek – akár többszöri – meghallgatása után szakszerű, korrekt megoldásokat javasol, olyan megállapodásokhoz segíti a feleket, amellyel azok kölcsönösen megelégednek.
A mediálás természetéből adódóan a közvetítő nem dönt, nem határoz, nem erőlteti az általa javasolt megoldás elfogadását. A jogvitában álló megbízók a mediálás teljes folyamatát kontrollálják, kizárólag ők azok, akik a közvetítő által előterjesztett javaslatról végül döntenek. Ha a mediálás mégsem vezet eredményre, a felek még mindig fordulhatnak bírósághoz, a mediálás tehát nem jelent joglemondást egy esetleges per lehetőségéről. Természetesen, ha az egyezség megszületik, a perre nem lesz szükség, mert a felek közös elhatározáson alapuló, minden érintett számára előnyös megállapodást írnak alá.
Mediátor
A mediátor mindkét (vagy több) féllel kapcsolatban áll, egyik fél által sem befolyásolható, az egyezség megkötésében közvetlen szerepe nincs. A mediátor tehát elősegíti a folyamatot, de semmiképpen sem jelenik meg döntéshozó szerepben. A tényleges egyezkedés a vitás felek között zajlik, és az egyezség is ennek a vitának, illetve a felek remélhetőleg kialakított véleményazonosságának tudható be. A mediátor a felek álláspontját kíséreli meg közelebb hozni, illetve ennek révén a közöttük létrejövő egyezség kialakulásában is, igaz, csupán közvetett módon, szerepet játszik.
A felek megállapodása értelmében a tárgyalások bizalmasak, arról a harmadik felet nem tájékoztatják. A mediátor köteles megőrizni a felek (megbízók) üzleti titkait mind a másik fél, mind harmadik személyek vonatkozásában.
A mediátori és az ügyvédi tevékenység
Semmi nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az ügyvéd maga is mediátorként lépjen fel. Ennek azonban hátránya, hogy az ügyvéd hagyományosan az egyik féltől kapja a megbízást, míg az ellenérdekű fél másik ügyvédhez fordul. A mediálás során a mediátor mindkét féltől kapja a megbízást, és elengedhetetlenül fontos, hogy mindkét fél megbízhasson a mediátor pártatlanságában. Így erre a szerepre egy hagyományos ügyvédi tevékenységre nem vállalkozó mediátorspecialista alkalmasabb.
A mediálás folyamatában a jogvitában álló felek ügyvédjei is részt vesznek, és a mediálás eredményeképpen létrejövő egyezségi megállapodás szerkesztését is ők végzik, az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény rendelkezéseinek megfelelően.
A mediálás díja
A mediátor nem a jogvitában álló egyik vagy másik fél képviselője. Feladata, hogy kölcsönösen kedvező egyezség létrehozatalához segítse hozzá a feleket. Ebből következik egyrészt az, hogy a mediátor egyik féltől sem fogad el külön megbízást és javadalmazást, másrészt pedig az, hogy a mediátor díjazását nem lehet függővé tenni attól, hogy egy tartozás mekkora százalékában sikerül a feleknek az egyezséget megkötniük.
A mediálás díját fő szabály szerint a mediálásban érintett felek egymás között egyenlő arányban viselik. Annak azonban semmi akadálya sincs, hogy az egyezségi megállapodásban a felek ettől a szabálytól eltérjenek. A mediálás díja az általános forgalmi adó összegét nem tartalmazza.
Abban az esetben, ha a mediálás nem eredményezi egyezség létrejöttét, a mediálási szerződés rendelkezései szerint a mediálást követő esetleges perben a mediálás során kifizetett összegeket a peres felek költségként ismerik el, és kérik a bíróságtól, hogy a mediálás költségeinek a viseléséről is hozzon határozatot.
| Munkaügyi viták A munkaadók és a munkavállalók viszonyát rendező 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről (Mt.) kifejezetten egy szervezetileg nem körülhatárolt békéltető fórum, illetve békéltetőként bevont harmadik személy segítségül hívását támogatja. Lehetővé teszi a feleknek a jövőre nézve egy olyan megállapodás megkötését, amely szerint esetleges későbbi jogvitáik esetén egy személyében előre meghatározott békéltetőre bízzák annak rendezését. A felek a konfliktus rendezése érdekében tőlük független, a konfliktusban nem érintett személy közvetítését vehetik igénybe. A közvetítőt a felek közösen kérik fel közreműködésre. Az egyeztetés időtartama alatt a közvetítő a felektől – az általa szükségesnek tartott mértékben – tájékoztatást, illetve adatszolgáltatást kérhet. Az egyeztetés befejezésekor a közvetítő köteles az egyeztetés eredményét, illetve a felek álláspontját írásba foglalni, és a felek részére átadni (Mt. 195. §). Kollektív szerződésben, illetve a felek megállapodásában munkaügyi jogvita esetére békéltető személyét köthetik ki, aki a vitában egyezség létrehozását kísérli meg. Az egyeztetést a békéltetőnél kell kezdeményezni. A békéltető az egyezséget köteles írásba foglalni (Mt. 199/A §). Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat A nemzetközi mintára létrehozott, egyfajta mediációs központként működő Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) hivatása, hogy hozzájáruljon a munkahelyi, az ágazati, illetve az ágazatközi munkahelyi béke megőrzéséhez, illetve békéltetés akkor, ha a felek békéltető személy bevonásában megegyeztek. A közvetítést (békéltetés) a szolgálat országos listáján szereplő felkészült szakemberek látják el, akiknek feladata a munkaügyi viták rendezésének pártatlan elősegítése. A békéltetés, közvetítés megkezdése úgy történik, hogy a vitában álló felek kérik a szolgálattól, hogy ajánljon vagy közvetítsen számukra hivatásos közvetítőt vagy döntőbírót a köztük lévő vita rendezésére. A vitában álló munkáltatók és munkavállalók a kihirdetett listáról közösen választanak közvetítőt, illetve döntőbírót. A felkért személy eljárását (az eljárás módszertanát, illetve jogosultságait, intézkedési lehetőségeit) az határozza meg, hogy alapvetően békéltetésre, közvetítésre vagy döntőbíráskodásra kérték-e fel. A közvetítő vagy döntőbíró a vitában álló felekkel külön-külön megbeszélést folytat, és fenntartja közöttük a kapcsolatot. Amennyiben esélyt lát a rendezésre, kezdeményezi a közvetlen tárgyalásokat. A döntőbíró az iratok áttanulmányozása, a felek, a szakértők, illetve – a vitában állók kezdeményezésére – a tanúk meghallgatása után végleges döntést hoz. A közvetítés és a békéltetés is végződhet eredményesen, megállapodással, illetve eredménytelenül. A szolgálat nem hatóság, nem büntet és nem szankcionál, a szolgálat lehetőség a munkaügyi viták – leggyakrabban bérezéssel, illetve létszámcsökkentéssel kapcsolatos – rendezésére. A szolgálat igénybevétele önkéntes, a vitában álló felek szabad akaratán nyugszik. A közvetítők vagy döntőbírák függetlenek és pártatlanok, nem a feleket képviselik. Eljárásuk során nem utasíthatók, és a tudomásukra jutott információkat az eljárás megszűnése után is titkosan kell kezelniük. A bírósághoz fordulás alkotmányos jogát a döntőbíráskodás meghonosítása nem sérti. A Munka Törvénykönyvében felvázolt modell szinte tökéletesen fedi a mediátori tevékenység kívánatos szabályozását, mivel nevesíti az egyezség megkísérlésének kötelezettségét, szól a közvetítő harmadik személy kiválasztásáról, leírja annak legfontosabb jogait és kötelezettségeit, valamint az eljárás lényegét. Mindehhez azonban nem kapcsolódik egy előre meghatározott állami intézmény létrehozása, a mediátor személyének kiválasztását a felek közös megegyezésére bízza. Fontos, hogy leendő vitáik rendezésére a felek előre is kötelezhetik magukat egy meghatározott harmadik személyhez mint közvetítőhöz való fordulásra. |
Mi történik a mediálás során?
Mindkét fél mindenekelőtt kifejezi azt az érdekét, hogy konfliktusukat vagy jogvitájukat egyezség útján oldják meg. A felek megállapodnak a mediátor személyében. A mediátor javaslata alapján a felek megegyeznek a mediálás játékszabályaiban, és aláírják a mediálásra vonatkozó megállapodást. A mediátor meghallgatja mindkét fél értékelését a jogvita lényegéről, szükség esetén további információkat szerez be.
Tárgyalás
Egy kölcsönösen mindenki számára kedvező időpontban a felek a mediátor irányításával tárgyalást tartanak. A tárgyalás helyszíne a mediátor által megállapított iroda, és soha sem a jogvitában érintett valamelyik fél irodája. Az első tárgyaláson a mediátor tájékoztatja az ügyfeleket (és amennyiben jelen vannak, az ügyvédeiket) a mediálás során követendő szabályokról.
Mindkét fél módot kap arra, hogy a másik fél és a mediátor jelenlétében kifejtse véleményét az ügyről. A felek előadása kiterjed az ügy jogi megítélésére is, de nem csak arra. Mindketten a jogi szaknyelvet lehetőleg mellőzve, saját szavaikkal elmondják a vitával kapcsolatos személyes viszonyukat is. A mediátor a tárgyalást a későbbiek során úgy irányítja, hogy a felek a múltba való visszatekintés helyett inkább a lehetséges megoldási módozatokat körvonalazzák. A tárgyalás időről időre megszakadhat, és a mediátor a felekkel külön-külön is folytathat tárgyalást, melyet ismét együttes tárgyalás követ.
Egyezségi megállapodás
A mediátor hozzásegíti a feleket ahhoz, hogy a lehetséges megoldási módozatok folyamatosan szűküljenek annak érdekében, hogy a kölcsönösen elfogadható kompromisszumot megtalálják és azt megfogalmazzák. A kompromisszum körvonalazódása esetén a mediátor tisztázó kérdéseket intéz a feleknek annak érdekében, hogy a kompromisszum ne tévedésen alapuljon, hanem a felek valódi akaratát tükrözze, és a felek valódi érdekét fejezze ki. Az összes részletkérdés tisztázását követően a felek ügyvédjeik közreműködésével (vagy anélkül) megszövegezik és aláírják az egyezségi megállapodást, amit szükség esetén biztosítékokkal megerősítenek annak érdekében, hogy az egyezségben foglaltak teljesítésében minden érintett kellően megbízhasson.
| Jellemző mediálási tárgykörök A mediáció lehetősége többnyire olyan esetkörökhöz kapcsolódik, ahol részben nagyobb esélye van a megegyezésnek, részben pedig célszerűségi szempontok is a megegyezés prioritását támasztják alá. A mediáció számára általában nyitva álló problémakörök (a teljesség igénye nélkül): a személyiségi jogok sérelme; munkajogi jogviták, ezen belül különösen a munkavállalók kártérítési igényének rendezése; közalkalmazotti jogviták; szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos viták; kisebb jelentőségű polgári jogviták, mégpedig általában értékhatárhoz kötve; szomszédjogi – esetleg a sokban hasonló birtokháborítási – viták; családjogi viták (házasság felbontása, közös vagyon megosztása, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet gyakorlása, tartási kötelezettség); orvosi műhibával kapcsolatos jogviták; egyes önkormányzati viták (pl. önkormányzatok közötti viták, az önkormányzatok és civil szervezetek, illetve gazdálkodó szervezetek közötti jogviták); a környezetvédelemmel kapcsolatos viták (hulladékelhelyezés, különösen veszélyes hulladékok elhelyezése, vizes élőhelyek védelme); a vízhasználatokkal és egyben a vízminőség védelmével kapcsolatos jogviták; a területrendezéssel, területfelhasználással kapcsolatos viták; termékfelelősséggel kapcsolatos igények; fogyasztóvédelmi viták; társasági jogviták; kisebb jelentőségű, kis értékű perek, illetve megegyezés esetén akár nagyobb jelentőségű jogviták stb. A kereskedelmi jog területének szereplői általában jóval rugalmasabbak, és sokkal inkább hajlandóak a bírósági úthoz képest alternatív vitarendezési eljárások, így a mediációs eljárás befogadására, amint azt a választottbíráskodás működő példája mutatja. |
Az egyeztetés intézményesített formái
Az együttműködés intézményesített, részleteiben is kidolgozott formáit számos jogszabály tartalmazza. Ezek a törvények főképp olyan területekkel foglalkoznak, ahol – akár az érintettek lehetséges nagy száma, akár kiterjedt bürokratikus intézmények részvétele miatt – a spontán egyeztetés igen nehézkes volna. Hasonló szabályozást kívánnak azok a területek, ahol az ellenérdekelt felek érdekérvényesítési képessége jelentősen eltér egymástól, vagy a probléma természeténél fogva (szociális vonatkozások, szubjektív igazságosság kérdése) tisztán jogi szempontból nem értékelhető. Alapvetően ilyen terület a fogyasztóvédelem, illetve a környezetvédelem, de klasszikusan az egyezségkeresésre épül a csődjog is.
A fogyasztóvédelemről szóló törvény szabályozásának tárgya sok tekintetben hasonló jellegzetességeket mutat a munkajogéval: az egyik oldalon áll egy jelentős erőfölényben lévő jogi személy, intézmény (általában alperes), vele szemben egy, vagy gyakran több, jóval hátrányosabb pozícióban lévő természetes személy (felperes). Míg azonban a Munka Törvénykönyve az egyezségkötés megkísérlésére kötelezés mellett szabad kezet ad a feleknek a közvetítő megválasztása és az eljárás lebonyolítása tekintetében, addig a fogyasztóvédelmi törvény – opcionálisan a helyi önkormányzatok bevonásával – a gazdasági kamarákhoz telepíti a közvetítői jogköröket.
Közigazgatási eljárás
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) is "Az eljárás megindítása" című alfejezetében a már megindult eljárás utolsó momentumáig, a már meghozott határozat jogerőre emelkedéséig nyitva hagyja a felek előtt a megegyezés lehetőségét [Áe. 14. § (1) bek.]. Ugyanezen törvény kifejezetten utal az állam nevében fellépő, avagy önkormányzati szervnek egyezség létrehozásának megkísérlésére irányuló kötelezettségére, feltéve ha a jogszabály elrendeli, vagy az ügy természete megengedi. Ha az egyezség megfelel a jogszabálynak, és nem sérti a felek vagy mások jogos érdekét, a közigazgatási szerv az egyezséget jóváhagyja, illetőleg határozatba foglalja (ellenkező esetben az eljárást folytatja), vagyis a közigazgatási szerv a létrejött egyezséget kötelező erővel ruházza fel [Áe. 38. § (1)–(2) bek.].
Választottbíráskodás
Hasonló szellemben rendelkezik a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény is. A választottbíróság a felek erre irányuló megegyezése és közös felkérése nyomán eljáró, a rendes bíróságoktól függetlenül működő, tapasztalt jogászokból álló bírói testület, amely döntően jelentős perértékű kereskedelmi jogi vitákban működik közre, s a felekre nézve kötelező ítéletet hoz. A törvény lehetővé teszi a feleknek a folyó választottbírósági eljárást felfüggesztő, vagy végleg megszüntető (peren kívüli) egyezségét, amelyet kérésükre – amennyiben annak tartalmát jogszerűnek ítéli – ítéletébe foglalva kötelező erővel is felruház. A választottbírósági ítéletbe foglalt egyezség hatálya azonos a választottbíróság által hozott ítélet hatályával.
Polgári per
Az egész magánjog területén döntő jelentőséggel bíró polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) minden hatálya alá tartozó ügyre nézve lehetővé teszi a peren kívüli egyezséget. A törvény alapján kérhető a másik fél egyezségkötés céljából bíróság általi beidézése is. Amennyiben a felek akár a pert megelőzően, akár annak során egyezségre jutnak, kérhetik az egyezség bírói ítéletbe foglalását. E rendelkezések jelentősége tehát igen nagy, mivel minden magánjogi – alapvetően vagyoni követelésről szóló – ügyben alkalmazhatók.
Környezetvédelmi ügyek
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (környezetvédelmi törvény) több tekintetben is utal az együttműködés lehetőségére. E törvény – a közigazgatási jog részeként – alapvetően az állami és önkormányzati szervekre vonatkozóan állapít meg jogokat és főként kötelezettségeket, de részben kiterjed a természetes és jogi személyek teljes körére is. Az együttműködés, mint egyetemleges kötelezettség (és jog), kifejezetten kiterjed a jogalanyok teljes körére (állami szervek, helyi önkormányzatok, természetes személyek és szervezeteik, a gazdálkodást végző szervezetek és mindezek érdekvédelmi szervezetei, valamint más intézmények), valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos mindenfajta tevékenységre (környezetvédelmi törvény 10. §).
Közmeghallgatás
A környezetvédelmi törvény konkrét, intézményesített formáit is ismerteti az egyeztetésnek. Szól a környezetvédelmi vonatkozásokkal is bíró beruházások, egyéb tevékenységek, események kapcsán kötelező közmeghallgatásról (nyilvános tárgyalásról) mint a vélemények közvetítésének és lehetőség szerinti közös nevezőre hozásának színteréről, ahol is az érintett polgárok és érdek-képviseleti szervezeteik kifejthetik véleményüket, igényeiket a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban, mintegy elejét véve az esetleges későbbi pereskedésnek [környezetvédelmi törvény 93. § (1) bek.].
Az együttműködés egyik formáját jelentő "állampolgárok környezetvédelmi egyesülése" cím alatt széles körű jogosítványokat találunk a környezetvédelmi célú egyesületek számára: részt vehetnek az előkészítés alatt álló, környezetvédelemmel összefüggő jogszabálytervezetek és döntések elkészítésében, véleményezhetik azokat és javaslatokat tehetnek azokkal kapcsolatban, valamint élhetnek valamennyi, az állampolgárokat megillető olyan jogorvoslati eszközzel, amely a környezet megóvása érdekében alkalmazható.
Bányaügyek
A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (bányatörvény) két esetkörre nézve kötelezi a bányavállalkozót az egyezség kötésének megkísérlésére: egyfelől a bányászattal másoknak okozott károk (bányakárok) megtérítése [bányatörvény 37. § (5) bek.], másfelől a bánya működtetéséhez feltétlenül szükséges berendezéseknek mások ingatlanán való elhelyezése, átvezetése érdekében (felszíni ingatlantulajdon korlátozása), szolgalomalapítás útján [bányatörvény 38. § (3) bek.].
Fogyasztóvédelem
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fvt.) részletesen szabályozza a békéltetés lehetőségét. Ez az eljárás egyfajta átmenetet képez a választottbíráskodás (arbitráció) és a békéltetés (mediáció) között. A békéltetőtestület eljárásának célja a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet közötti vitás ügy (fogyasztói jogvita) egyezségen alapuló rendezésének megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésének biztosítása érdekében [Fvt. 18. § (1) bek.] A békéltetőtestület hatáskörébe az áruk és szolgáltatások minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik. A békéltetőtestület hatásköre nem terjed ki azokra a fogyasztói jogvitákra, amelyekre jogszabály valamely hatóság hatáskörét állapítja meg [Fvt. 19. § (1)–(2) bek.].
Fogyasztóvédelmi békéltető testületek
A területi gazdasági kamarák (és részben esetleg a helyi önkormányzatok) által működtetendő, független fogyasztóvédelmi békéltetőtestületek tagjait a kamarák és a helyi fogyasztóvédelmi szervezetek fele-fele arányban delegálják. Elnökét a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) főigazgatójának javaslatára a miniszter bízza meg a testület tagjai közül. A vitás felek csak az egymás közti megegyezés sikertelen megkísérlése után vehetik igénybe a panaszügy rendezésére ezek segítségét, hacsak az adott ügyre nézve törvény más szerv hatáskörét nem állapítja meg. A fogyasztóvédelmi békéltetőtestület háromtagú tanácsban jár el, egy-egy tagot a felek választanak, az elnököt pedig a 2 tag választja ki a testület 10-30 tagja közül. Az eljárást az elnök 3 napon belül megindítja, és a felek (illetve szükség esetén szakértők) meghallgatása után 30 napon belül határozatot hoz, indokolt esetben e határidő legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható. A tanács által hozott határozat ajánlás vagy kötelezés, attól függően, hogy a felek korábban, vagy a határozathozatalkor önként alávetették-e magukat annak. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de (szigorú feltételek mellett) érvénytelenítése kérhető a bíróságtól. A határozat egyébként 15 napon belül végrehajtandó. A tanács határozata nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse. Az eljárás költségét az a fél viseli, akinek terhére a tanács az ügyet eldöntötte.
Csődegyezség
A csődeljárásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) egészében véve is egyfajta kényszeregyezséget szabályoz. A csődegyezség során az esedékessé vált tartozásait kifizetni képtelen gazdálkodó szervezet – a felszámolási eljárás megindítását megelőzendő – a fizetőképesség helyreállítását vagy megőrzését célzó programmal és egyezségi javaslattal fordulhat a hitelezők felé, akik kötelesek azt megvizsgálni, és az alapján egyezségi tárgyalásban részt venni. Ha az egyezségi tárgyalás nem vezet eredményre, a fizetési haladék tartama alatt több tárgyalás is tartható. Az adósnak olyan programmal kell a hitelezők elé lépnie, amely alkalmasnak mutatkozik fizetőképességének helyreállítására, illetve megőrzésére. Ennek megvalósulása (a programnak a hitelezők többsége általi elfogadása) esetén meghatározott idejű haladékot kap cége fizetőképességének helyreállítására, vagyis a követelések tekintetében moratórium áll be.
Az egyezség láthatóan kompromisszumos jellegű, hiszen az adós jelentős beleszólást ad hitelezőinek cége üzleti terveinek kialakításába, illetve lehetőséget nyújt azok megvalósulásának ellenőrzésébe. Cserébe a hitelezők eltekintenek a felszámolási eljárás azonnali megindításától, haladékot adnak hiteleik visszafizetésére, esetleg el is engedik annak egy részét, vagy egyéb kedvezményt adnak annak reményében, hogy az ennek segítségével ismét nyereségessé váló adós cégtől a későbbiekben követeléseiknek a jelenleginél nagyobb arányú kielégítését remélhetik. A kényszerjelleget mutatja az is, hogy a csődegyezség kihat az abban részt nem vevő és az egyezséghez hozzá nem járuló hitelezőkre is, feltéve hogy azok kisebbségben vannak. Az egyezség e hitelezőkre vonatkozóan nem állapíthat meg kedvezőtlenebb feltételeket, mint amelyeket az egyezséghez hozzájáruló hitelezőkre megállapított. Ha a csődegyezség megfelel a törvényi követelményeknek, a bíróság végzéssel a csődeljárást befejezetté nyilvánítja (Cstv. 18-21. §).
Egyezség a felszámolás során
A csődegyezség kísérletének sikertelensége, avagy az egyezségben foglaltak megvalósulásának elmaradása esetén kerül sor a felszámolási eljárás megindítására. Az adós még ez esetben is kérheti a bíróságtól egyezségi tárgyalás tartását, amennyiben remény mutatkozik – a csődegyezségnél bemutatott módon és célokkal – a hitelezőkkel való egyezségkötésre. Az ilyen egyezség hatásai (és megkötésének feltételei) hasonlóak a csődegyezségéhez, ám még inkább szigorúak. A felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő 40 nap eltelte után, a felszámolási zárómérleg benyújtásáig a hitelezők és az adós között bármikor helye van egyezségnek. Egyezségre akkor kerülhet sor, ha ahhoz az egyezség megkötésére jogosult hitelezők legalább fele minden tartozási csoportban hozzájárul, feltéve hogy követelésük az egyezség megkötésére jogosultak összes követelésének a kétharmad részét kiteszi. Ebben az esetben az egyezség hatálya valamennyi hitelezőre kiterjed (kényszeregyezség). Ha az egyezség folytán a gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége megszűnik, és az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a bíróság az egyezséget jóváhagyja, ellenkező esetben azt megtagadó végzést hoz (Cstv. 41-44. §).
Adósságrendezés
A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásról szóló 1996. évi XXV. törvény jellegében hasonlít a csődtörvényhez, hasonló helyzetet szabályoz azzal a különbséggel, hogy mivel helyi önkormányzat ellen nem indítható felszámolás, kiemelt hangsúlyt kap a kompromisszumos megoldás, amelynek érdekében a felek kötelesek mindent megtenni, az ezt megvalósító eljárás során fokozott együttműködési kötelezettség terheli mindannyiukat.
Egészségügyi közvetítői eljárás
Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló, 2001. január 21-től hatályos 2000. évi CXVI. törvény értelmében a közvetítői eljárás célja az egészségügyi szolgáltató és a beteg között a szolgáltatással összefüggésben keletkezett jogvita peren kívüli egyezséggel történő rendezésének elősegítése, a felek jogainak gyors és hatékony érvényesítése. A közvetítői eljárás lefolytatására irányuló kérelmet az illetékes területi igazságügyi szakértői kamaránál kell előterjeszteni. A szemben álló felek hozzájáruló nyilatkozatai szükségesek a közvetítői eljárás lefolytatásához.
A felek a tanács tagjait a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által vezetett közvetítői névjegyzékből jelölik ki. A tanács egyik tagját a jogász, másik tagját más felsőfokú végzettséggel rendelkező közvetítők közül jelölik ki a felek. Ha a felek a közvetítő személyében nem tudnak megállapodni, mindkét fél jelöltje tagja lesz a tanácsnak. A felek megállapodhatnak abban is, hogy a tanács eljárását egy közvetítő folytassa le. Ha a felek között ugyanabból a jogalapból származó bírósági eljárás folyik, a felek a nyilatkozat aláírását követően kötelesek az eljárás szünetelése iránti kölcsönös megegyezésüket a bíróságnak bejelenteni. A bejelentés elmulasztása esetén a közvetítői eljárást meg kell szüntetni. A felek által megkötött, írásba foglalt egyezség a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a biztosító tudomásul vette, vagy részben tudomásul vette. Ez utóbbi esetben meg kell jelölni, hogy a biztosító milyen mértékben (összegben) veszi tudomásul a felek egyezségében foglaltakat. Ha a fél az egyezségben foglaltakat a teljesítési határidőn belül nem hajtja végre, a másik fél kérheti a bíróságtól az egyezség végrehajtási záradékkal történő ellátását. Ha az első tanácsüléstől számított négy hónapon belül nem sikerül egyezséget létrehozni, a tanács az eljárást megszünteti.
A mediáció jövője
Cikkünkből látható, hogy hatályos jogunk számos esetben lehetőségként, vagy egyenesen kötelezettségként konkrétan utal a vitás felek közötti egyeztetésre, egyezség kötésének megkísérlésére. Legtöbbször azonban a jogszabály már nem szól arról, hogy eme egyeztetés milyen keretek között, milyen módon folyjék le, ezáltal mintegy "szerény kérelemmé" redukálja ezt a fontos rendelkezést. A kötelezés természetesen csak az egyezség létrehozásának megkísérlésére vonatkozhat, hiszen annak sikere a felek kölcsönös engedményén múlik. A levezetőszervezet (formalizált keret) hiánya miatt a felek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget ennek a kötelezettségnek, már csak ellenőrizhetetlensége miatt sem. Ha pedig mégis kölcsönösen vállalkoznának a békéltetési procedúra megkísérlésére, nem találnak olyan szervezetet, amely semlegesnek és tárgyilagosnak tekinthető. A jogszabályi kötelezettség megléte és a működő, semleges és páratatlan békéltetési fórumok hiánya együttesen teremti meg a lehetőséget és az igényt az intézményesített békéltetés, a mediáció térnyerésére.
A mediálás az USA-ban és az Egyesült Királyságban a legnépszerűbb, és a leggyorsabban fejlődő formája az alternatív vitarendezésnek (Alternative Dispute Resolution). Az Egyesült Államokban a mediálás sikerére jellemző, hogy a tagállamok több mint felében ma már kötelezően előírt eljárás. Ezekben az államokban csak akkor lehet bírósághoz fordulni, ha a felperes igazolta, hogy kísérletet tett a mediálás útján elérhető egyezségre, csak az nem vezetett eredményre. Európában a mediálás még sehol nem kötelező, de elsősorban az Egyesült Királyságban és az Európai Unió többi tagállamában is rohamosan fejlődik, és a jogviták egyre nagyobb hányada nem is kerül bírósági szakaszba. Magyarországon az alternatív vitarendezés eszköze még a fejlődés kezdeti stádiumában van, számos eddigi eredmény – megalakult 2000. október végén az Országos Mediációs Egyesület, született néhány témát feldolgozó elméleti dolgozat, megalakultak az első mediációs eljárás folytatására szakosodott cégek stb. – ellenére az általánossá válás még várat magára.
dr. Miklóssy Sándor Zoltán| A mediálás előnyei A mediálásnak számos előnye van a perrel összehasonlítva, amelyek közül a legjelentősebbek: amíg a mediálás során a jogvita kimenetele a felek kontrollja alatt tartható, addig a bíróság elé kerülő jogvitát a keresetlevél kézbesítését követően már nem a peres felek, hanem a bíróság irányítja, az eljárás költségei a perköltségnél nagyságrendileg alacsonyabbak, nem kell eljárási illetéket fizetni, az eljárás nem köti le egyik fél pénzeszközeit sem, az eljárás gyorsasága következtében rövid idő alatt – nemritkán mindössze néhány óra, rosszabb esetben néhány hét alatt – pénzügyileg tiszta helyzetet teremt mindkét fél számára, nincs hosszú éveken át tartó bizonytalanság, körültekintő és szakszerű döntés-előkészítés után biztosítja a jogvita gyors lezárásának lehetőségét, a mediálás a nyilvánosságtól teljesen elrejtve történik, sem a közvélemény, sem a versenytársak nem tudnak semmit a jogvitáról, annak állásáról, kimeneteléről, a mediálás során elhangzottak zárt körben maradnak, a mediátor – akár az orvos vagy az ügyvéd – a felek összes üzleti titkát köteles megőrizni, a tárgyalások bizalmasak, a két társaság közötti viszony nem romlik meg végzetesen, az üzleti kapcsolat a mediálást követően tovább folytatható, a mediálás eredményeképpen létrejövő egyezség a felek kölcsönös elégedettségét eredményezi, amíg a mediálás nem zárja ki a többi intézmény – bíróság, választottbíróság – igénybevételét, már amennyiben a mediálás sikertelennek bizonyulna, addig a bíróság igénybevétele kizárja a választottbírósághoz fordulást és fordítva. |