Veszélyes alkatrész-hamisítványok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 33. számában (2001. január 1.)

 

Komoly fejtörést okoznak a szakszervizekben a mind nagyobb számban kereskedelmi forgalomba kerülő úgynevezett nem gyári eredetű alkatrészek. Már megjelent az alkatrészhamisító maffia is, hamisítványaival szó szerint életveszélyes közlekedési helyzeteket okozva. A márkaszervizek egyelőre csupán óva inthetnek a garanciális javítás lehetőségének is véget vető, bizonyítottan rosszabb minőségű alkatrészek vásárlásától és beépítésétől.

A maffia haszna

Riasztó külföldi példák támasztják alá azt a komoly veszélyt, amelyet a hamisított alkatrészek beépítése jelenthet az autóban ülők számára. Szakértők szerint a zömmel Brazíliában, Thaiföldön és Kelet-Európában gyártott hamisítványok külsőre alig különböznek az eredetitől, áruk azonban legalább 60 százalékkal alacsonyabb. Becslések szerint a világon évente legalább ötmilliárd német márkát kereshet az alkatrészmaffia, amelynek következtében csak a Volkswagen konszern évi 40 millió márkát (!) veszít, nem számítva a "fekete" alkatrészektől tönkrement autók értékét, a márkaimázs csökkenését és a baleseti kárt. Az alkatrészmaffia ennek ellenére terjeszkedik, és a nagy szériás modellekre szakosodik. Egyes vélemények szerint eddig 45 millió autóba szereltek nem eredeti, gyárinak álcázott alkatrészt. Az ebből eredő, 1999-ig regisztrált balesetek száma 114 ezer volt világszerte, a bizonyítható műszaki hibák következtében 490 személy vesztette életét.

Kiss Pál, a Magyarország egyik legnagyobb szervizbázisának számító Porsche Pest vezetője szerint a hamisítványoknál a veszélyhelyzetért elsősorban a nem megfelelő anyagösszetétel, a méretek pontatlansága és a gyenge tartósság okolható. Minderre különösen az olyan alapvető biztonsági egységeknél kell odafigyelni, mint a fék vagy a futómű. Tapasztalatok szerint – az előírásokat betartván – a rendszeresen szervizbe járók mindegyike ragaszkodik az eredeti alkatrészhez, igaz, a garanciális időben nincs is módjuk a választásra. A másolóipart ezért azok tartják életben, akiknek korosabb autójuk van, és nem szakszervizben javíttatnak. Bár azzal ők sem számolnak, hogy a kocsi későbbi eladásakor a hosszabb ideig működőképesnek ígérkező eredeti alkatrészek befolyással lehetnek az eladási árra. (A pontosan vezetett szervizfüzet ezért árnövelő tényező.) Sokan akadnak Magyarországon, akik szeretnének néhány ezer forintot megspórolni az olcsóbb alkatrészmásolatok beépítésével, lényegesen kevesebben tudják: amit így megtakarítanak a karbantartások, a szervizelések során, annak többszörösét elveszítik a gyakori meghibásodás miatt.

Elmarad a szigorú kontroll

A hamisítványoknál veszélytelenebbek, de az eredetinél sokkal gyengébb minőségűek az úgynevezett utángyártott alkatrészek. Ezek a többnyire az autógyárak beszállítóinak üzemeiben készülő alkatrészek hasonlóak azokhoz, amiket eredetiként maga a gyártó is beépít a járművekbe. Azzal a nem mellékes különbséggel, hogy a beszállító a saját, és nem az autómárka neve alatt hozza forgalomba, s bizony nem mindig veti alá a szigorú minőségi kontrollnak.

A legtöbben a fékbetétről és a kipufogódobról gondolják úgy, hogy nem muszáj belőlük méregdrága gyárit venni. Teszik mindezt gyakran annak ellenére, hogy gyanítják, a nem eredeti betét csikorogni fog, esetleg megnő miatta a fékút, és előbb-utóbb a féktárcsát is tönkreteszi. Ezzel szemben az eredeti alkatrészek technológiailag alaposan bevizsgált anyagból, százezres tételben is állandó minőségben készülnek. Például az eredeti és az utángyártott kipufogódob összevetésével bárki felismerheti a gyári alkatrész előnyeit. Míg a márkás terméknél a zajterhelés csökkentésére kétrétegű, különleges acélból készült lemezborítást alkalmaznak, addig a másolatnál legfeljebb egyrétegű a borítás. Az eredetinél a külső és belső lemez között a gyorsabb üzemi hőmérséklet elérésére és a kondenzvíz-kicsapódás elősegítésére szigetelőbetétet használnak, az utángyártottnál viszont csupán egyetlen áteresztőcsövet alkalmaznak szimpla üveggyapottal bélelve. A féktárcsák összehasonlítása még beszédesebb. Egy hivatalos vizsgálat szerint a VW-féktárcsa keménysége 201 egység, a legismertebb utángyártotté 222, vagyis jóval keményebb. Az öntvények karbontartalma pontosan megegyezik ugyan, azonban az öntési technológiák eltérése miatt a szabad szemmel is látható kristályosodási különbség döntően befolyásolja az alkatrész működését és élettartamát.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!