A regionális pénzügyi-gazdasági válságok nyomán 1997-1999-ben lelassult világgazdasági szerelvény újra robog, előrelendíti a konjunktúraciklus kereke. A globálkapitalizmus durván 7-8 éves fluktuációja ismét felfelé ívelő szakaszába került. 2000-ben volt évtizedek óta a legnagyobb a világgazdaság "haladási sebessége", s ez talán megmarad 2001-ben is.
Szokatlanul gyorsan nőtt a leggazdagabb ipari országok GDP-je 2000-ben. Japánban is vannak biztató jelek, de nem valószínű, hogy a szigetország túljutott volna az évtizedes növekedési nehézségeken. Az újonnan iparosodó ázsiai országok kilábaltak a válságból, ismét ez a legdinamikusabb országcsoport. Kiemelendő Kína kissé lassuló, de tartósan magas növekedési üteme és India teljesítménye.
Kelet- és Közép-Európa országainak gazdasága a kilencvenes években bekövetkezett nagy visszaesés után növekedésnek indult, bár ez alacsony szinten következett be, s még jelenős távolságra vannak a korábbi termelési színvonaluktól. E csoporton belül 2000-ben a megemelkedett kőolajárból profitáló Oroszország fejlődése volt a legdinamikusabb. Az EU-csatlakozásra váró közép-európai országokban már a kilencvenes évek közepétől mérsékelt gazdasági fejlődés kezdődött, 2000-ben nagyobb sebességre kapcsoltak. Afrika, a Közel-Kelet és Latin-Amerika teljesítménye is meghaladja az elmúlt évtized átlagát. Ezen belül azonban általában csak a kőolaj-exportálók helyzete javult, az egyéb nyersanyagok termelői ismételten tetemes kereskedelmi cserearány-veszteséget szenvednek el. A mostanában egyre többet emlegetett globális differenciálódás tovább folytatódik.
Bár gyorsan robog a világgazdaság vonata, azért a pálya nem sima, "sziklákat" is kerülgetnie kell. Több olyan folyamat zajlik, amelyik számottevően befolyásolhatja a kontinenseken átívelő konjunktúra további menetét. A szakértők is sokat vitatkoznak az "új gazdaságról", a belső piac és az export szerepéről, az olajárról és annak hatásáról, a globális pénzügyi rendszer állapotáról.
"Új gazdaság"
Az Egyesült Államok történetében a jelenlegi a leghosszabb fellendülési szakasz. 2001 februárjában lesz tíz éve, hogy gyorsuló ütemben, alacsony inflációval, a korábbi időszakoknál kisebb munkanélküliséggel teljesít a gazdaság. Ezt nem ingatta meg a világban lezajlott 1997-99-es válságperiódus sem.
A szakértők egy része szerint a számítástechnika alkalmazása és az információs technológia fejlődése új alapokra helyezte az amerikai gazdaságot. A korábbi ciklikus fejlődést elkerülő, folyamatos növekedést tesz lehetővé a termelékenység és a munkahelyek számának korábbi korszakoknál gyorsabb bővülése.
Az amerikai gazdasági ciklus meghosszabbításában valójában több tényező játszott szerepet. Csak a legfontosabbak felsorolására szorítkozhatunk. Ténylegesen jelentősek az eredmények a számítástechnika, az elektronika és a távközlés újdonságainak kihasználásában, a termelés folyamatos technikai megújításában. A munkatermelékenység növekedése a korábbi évi 2 százalékról – a kilencvenes évek közepétől 2000-ig – fokozatosan 5 százalékra emelkedett.
Főszerepet játszik továbbá a tőkekoncentráció szintje. Az észak-amerikai transznacionális társaságok és pénzügyi csoportok méretelőnye, stratégiai pozíciója az elmúlt években tovább erősödött, ami részben nemzetközi vállalat-összeolvadási és -felvásárlási folyamatban öltött testet. A nemzetközi gazdaság fokozódó liberalizációja ugyancsak a sok szempontból hegemón szerepet elért amerikai gazdaságot segíti a legátfogóbban. A külföldre telepített termelés és főleg az amerikai spekulációs tőke extraprofitot hozó megtérülése, azaz a nemzetközi jövedelemlecsapolás pótlólagos bevételt eredményez. Az Egyesült Államok új befektetési lehetőségekhez és piacokhoz jutott a megingott ázsiai gazdaságokban. Élni tudott a dollár speciális, nemzetközi tartalékvaluta szerepével is. Az európainál és a japánnál magasabb kamatokkal, állampapírhozamokkal és a gazdasági fellendülés nyomán erősödő dollárral sok külföldi tőkét vonzott. Napjainkban Amerika a világ legnagyobb hitelfelvevője. A külföldi tőke egy része a termelésbe, nagyobbik hányada értékpapírokba áramlott. Az importtőke – a jelentős hazai hitelfelvétel és az általános eladósodás mellett – hozzájárult a New York-i tőzsdeindexek fellendüléséhez és részben a beruházásokhoz is.
Az általános lakossági eladósodás mellett a részvény- és tőzsdejövedelmek alakították ki azt a régóta példátlan helyzetet, hogy 1988 óta a belső fogyasztás (a lakossági költés és a beruházások értéke) lényegesen gyorsabban nő, mint a hazai termelés.
További tényezők, például az alacsony energiaárak – hiszen a benzin ára fele az európainak –, valamint a "munkaerőpiac rugalmassága", azaz a dolgozók más fejlett országokhoz képest nagyobb kiszolgáltatottsága. Alig ismert tény, hogy immár két évtizede lassan, de csökken a dolgozók reálbére. Közrejátszik ebben az ügyes gazdaságpolitika is. Ha a tőzsde megingásától, dekonjunktúrától kell félni, a hivatalosan hirdetett liberális elvekkel ellentétesen "mesterségesen" felpumpálják a keresletet (pénzkínálatot). Elsősorban dömpingvámokkal védik a nemzetközi versenyben sérülékenyebb gazdasági ágazatokat, miközben a többi országot a hatékonyság címén további piacnyitásra szeretnék rábírni. Ilyen sok, konjunktúrát segítő feltétel mellett a 2000-ben végrehajtott többszöri kamatemelés sem hűtötte le lényeges mértékben az amerikai gazdaságot.
Az Egyesült Államok jelenlegi kivételes konjunktúrájának tehát sok oka konkrétan is megjelölhető. Így van ez a veszélyek tekintetében is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a tőzsdeindexek soha nem látott, a valódi gazdaságtól (termeléstől) teljesen elszakadt színvonalában is megnyilvánuló feszültség nem maradhat fenn akármeddig. Nem nőhet a végtelenségig a kereskedelmi és a fizetési mérleg hiánya, ami egyben az Egyesült Államok jelentős eladósodásának is a forrása. A hazai fogyasztás nem támaszkodhat sokáig a virtuális papiros-osztalékokra és a lakossági hitelfelvételre, valamint az importtöbbletre. Nem tartható a jelenlegi helyzet, mely szerint a lakosság megtakarítási rátája negatív. (Azaz a növekvő fogyasztást növekvő eladósodás kíséri.) Az sem lehetséges, hogy az ország konjunktúrájának növekvő tőkeszükségletét időtlen időkig a tőkeimport, a külföldi tőkejövedelem és a fedezetlen értékpapírpiac elégítse ki. A termelékenység jelenlegi növekedése sem maradhat örök.
Az amerikai recesszió a kilencvenes évek derekától esedékes. A speciális tényezők ezt halogatják. Közben a tőke, főleg a virtuális, s ezzel a feszültség tovább halmozódik. Minél később fékeződik le az amerikai lokomotív, annál nagyobb lehet a "csattanás", a felesleges tőke elértéktelenedése, az amerikai mozdony mögé kötött kocsik torlódása, annál erősebbek lehetnek a társadalmi következmények. Az amerikai gazdaságpolitika irányítói ezért reménykednek a konjunktúra fokozatos lehűtésében, ami 2000 második félévében bizonyos mértékben megkezdődött (soft landing). Mindazonáltal az IMF világgazdasági elemzései is tartalmaznak már évek óta egy olyan szcenáriót, amelyben az infláció megemelkedik, a profitkilátások nagymértékben esnek, a tőzsdén 20 százalékos korrekció megy végbe, a fogyasztás és a termelés üteme erőteljesen visszaesik. A szervezet legutóbbi világgazdasági jelentése szerint, amennyiben ez valamikor 2001 elején bekövetkezik, az Egyesült Államok gazdasági növekedése az egyébként várt 3,2 százalék helyett csak 1,3 százalék lesz.
Az elnökválasztás eredménye feltehetően nem befolyásolja jelentősen a konjunktúra menetét. Bár George W. Bush–t megvádolták, hogy a fiskális szigor felé lépne, azzal vágott vissza, hogy ez eddig is a republikánusok által ellenőrzött kongresszusnak, s nem a demokrata Clinton-Gore adminisztrációnak volt köszönhető. Mindkét jelölt adómérséklést jelentett be, igaz, a költségvetés jelentős többletéből adódó lehetőséget Bush nagyobb adócsökkentésre, Gore nagyobb arányban az államadósság visszafizetésére fordítaná.
| A GDP és a konjunktúra egyes tényezői a fejlett országokban (A) és az EU-ban (B) (éves növekedés százalékában) |
||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1994-1997 évi átlag |
1998 |
1999 |
2000a |
2001a |
||||||
| A | B | A | B | A | B | A | B | A | B | |
|
Áru- és szolgáltatásexport |
8,5 |
7,9 |
3,9 |
6,2 |
4,8 |
4,5 |
9,9 |
9,5 |
7,6 |
7,3 |
|
Bruttó hazai kereslet |
3,1 |
2,0 |
2,7 |
3,7 |
3,9 |
3,1 |
4,3 |
3,1 |
3,3 |
3,3 |
|
Lakossági fogyasztói kiadás |
2,8 |
1,9 |
2,8 |
3,1 |
3,9 |
3,0 |
3,7 |
3,0 |
2,8 |
3,1 |
|
Bruttó tőkeképződés |
5,1 |
3,0 |
5,0 |
6,2 |
5,8 |
5,5 |
7,1 |
4,5 |
5,3 |
4,7 |
|
Termelékenységb |
4,1 |
4,4 |
2,3 |
2,2 |
4,7 |
2,4 |
4,7 |
2,9 |
3,1 |
2,4 |
|
GDP |
3,1 |
2,4 |
2,4 |
2,7 |
3,2 |
2,4 |
4,2 |
3,4 |
3,2 |
3,3 |
| Megjegyzés: a becsült; b teljes lekötött tőkére eső kibocsátás. Forrás: IMF World Economic Outlook, 2000. október |
||||||||||
Policy mix, majd fék
Figyelemre méltó jellegzetessége a fejlett országok jelenlegi konjunktúrájának, hogy megindításában a korábbiakhoz képest nagyobb szerepet kapott a hazai piac. A világgazdaság stabilizálásában és a konjunktúra élénkítésében az állam szerepe megnőtt. A liberális gazdaságpolitika a korábbinál jobban kiegészült a keynesi gazdaságpolitika elemeivel. Ilyennek tekinthetők például az 1997-98-ban megingott, közepesen fejlett országok – pontosabban a nekik hitelező bankok – konszolidálását szolgáló nemzetközi megahitelcsomagok. 1998 októberében, a New York-i tőzsde mélyrepülését az amerikai kormányzat a kereslet hirtelen felpumpálásával, a likviditás (dollárkínálat) jelentős növelésével hidalta át. Japán sok száz millió dolláros költségvetési programokkal is megpróbálta élénkíteni gazdaságát (közöttük a tizedik 2000 első felében okozott hirtelen élénkülést, ami az év közepétől lassú növekedésbe ment át). Ezúttal az IMF sem tiltakozott ellene, sőt a komoly bírálatok nyomán egyes újonnan iparosodó országoknak – így az azóta sikeresen magához tért Dél-Koreának – ugyanezt a módszert ajánlotta, igaz, ezt nem verték nagydobra.
A nemzetközi kereskedelem növekedési üteme – mint a táblázat mutatja – az 1997-ben kezdődött regionális válságok és a pénzügyi piacok megingása nyomán mintegy a felére esett vissza. Ebben a helyzetben lazult sok fejlett ország kormányzatának korábbi monetáris és fiskális szigora, neutrálissá, illetve egyenesen expanzionistává vált. Kezdetben a kamatszint csökkent, a forgalomba kerülő pénzmennyiség gyorsabban nőtt, a szokásos évi 4-5 százalék helyett 6-8 százalékkal. Részben ennek hatására szárnyaltak tovább a tőzsdék, nőttek a lakosság elkölthető jövedelmei. A kilencvenes évek közepén a lakossági fogyasztás emelkedése még elmaradt a GDP-étől, 1998-ban és 1999-ben lényegesen meghaladta azt, 2000-ben és várhatóan 2001-ben nagyjából egyforma ütemben emelkedik. 1998-tól a beruházások szerepe is nőtt.
2000-ben a világméretű fellendülés nyomán a nemzetközi kereskedelem visszanyerte, sőt meghaladta korábbi dinamikáját. Továbbá a korábbi évek gazdaságösztönző monetáris politikája és az olajár megháromszorozódása nyomán némi inflációs nyomás keletkezett. A fejlett országok kormányzatai a felgyorsult gazdasági növekedés miatt is az áremelkedés gyorsulásától, a gazdaságok túlfűtöttségétől tartottak. Az illetékesek – többek között az amerikai Fed és az Európai Központi Bank – a kamatemelés eszközéhez nyúltak. 2000 közepétől a lakossági fogyasztás növekedése megtorpant, a konjunktúra hevessége mérséklődni kezdett.
Olajár és politika
Miért az olajárak legújabb szárnyalása, s meddig fog tartani? Egyértelmű válasz aligha adható.
A kőolaj árát a monopolhatások, a stratégiai-politikai érdekek, a termelési-szállítási ráfordítások, valamint a pszichológiai tényezők együttesen határozzák meg. Ásványi nyersanyagok esetében a piaci árnak fedeznie kell a még művelés alá vont, legrosszabb hatékonyságú lelőhely kitermelési költségét és hasznát is. A kőolaj esetében ez az északi-tengeri kőolaj, amelynek felszínre hozása hordónként 20 dollárnál kevesebbe kerül. A politikai-stratégiai tényező itt érhető tetten. Amennyiben ugyanis a ma már végleg lehetetlen szabadpiaci vagy más, optimális felhasználást segítő, ésszerű viszonyok lennének világunkban, akkor az emberiség csak közel-keleti olajat használna. Az arab világban az átlagos kitermelési költség nem éri el az 5 dollárt sem! A fejlett tőkés országok, elsősorban az Egyesült Államok és Európa, önérdekű biztonsági megfontolásból is fenntartja saját kitermelő- és feldolgozókapacitásait.
A kőolajpiac összes erőpozícióban lévő szereplője "anyagilag" is ellenérdekelt az alacsony olajárral szemben. Informális érdekegyeztetéseik következtében is oligopolikus a szénhidrogének és származékaik piaca. A kitermelő országok, a nagy multinacionális olajtársaságok, a hatalmas forgalmi és jövedéki adók költségvetési bevételeit élvező kormányok egyaránt a magasabb szénhidrogénárakból adódó többletbevételekben érdekeltek. Utóbbiak Európában a tüntetések, útelzárások ellenére ezért nem akarták csökkenteni az üzemanyagok adótartalmát.
Ez az érdekszövetség azonban nem felhőtlen, nem csupán a szereplők konkurenciaharca miatt. A magas olajár inflációs nyomást okoz, növeli a termelő- és szolgáltatóágazatok költségeit, fékezi a konjunktúrát. Szakértői vélemények szerint a kőolaj tízszázalékos drágulása a fejlett világban 0,1-0,2 százalékos általános áremelkedést és 0,1 százalékos GDP-csökkenést indukál.
A gyengén fejlett országokban a hatás ennek a duplája. A nem kőolajexportőr fejlődő országok kereskedelmi cserearánya 2000-ben 11-33 százalékkal az 1995-97-es átlag alatt van. Ez megterheli fizetési mérlegüket (ráadásul megdrágultak a hitelek).
A kereslet csökkenése, a világgazdaság fő irányítóinak megfontolásai és ellenlépései nyomán esetenként olcsóbbodnak a szénhidrogének. Ilyenkor a piaci árak a mélybe zuhanhatnak.
Mire számíthatunk most? Rövid távon beláthatatlan az olajár alakulása. Hosszabb távon azonban az említett északi-tengeri kőolaj kitermelési és szállítási költsége az etalon, a 20-25 dollár közötti sávban. A szakértők többsége ilyen árat vár vagy remél 2001 közepére.
A felhasználók, azaz a termelőüzemek, a mezőgazdaság, a benzinfaló "szélesvásznú" autócsodák gazdag tulajdonosai és a fejlett vagy gyengén fejlett országok nyomorultjai – ha van egyáltalán villanyvilágításuk – egyaránt az átpolitizált monopol-energiaárakat fizetik.
Tőzsdék, valuták
A kilencvenes évek folyamán a reálfolyamatoktól elszakadva már amúgy is megtöbbszöröződött tőzsdeindexek 1999 közepétől 2000 elejéig még gyorsabb, még veszélyesebb szárnyalásba kezdtek a gazdasági fellendülés megindulásával párhuzamosan. A New York-i Dow Jones és az európai tőzsdék folyamatait összegző Euro Stoxx ekkor egyaránt másfélszeresére nőtt. Hasonló volt a helyzet egyes "felemelkedő" országok tőzsdéin is. A japán Nikkei esetében azonban – mint immár egy évtizede –, hasonlóan a többi ázsiai tőzsdéhez, inkább a stagnálás volt jellemző.
A világgazdaság felemás és bizonytalan helyzete tükröződik abban, hogy a régen látott gazdasági növekedési ütem ellenére a vezető tőzsdei árfolyamok 2000 folyamán nem emelkedtek tovább, inkább csökkentek. Különösen meglepő volt a technológiaintenzív cégek részvényárfolyamának megingása az év első negyedében, amikor a New York-i tőzsdén az ilyen cégek helyzetét tükröző Nasdaq-index napok alatt elvesztette értékének egyharmadát, s 2000 novemberére újabb mélypontra jutott. Nem egyszerűen a monopolellenes törvények alapján felbontásra kötelezett Microsoft árfolyama esett vissza, a jelenség általános, világméretű lett. Feltehetően két fő ok áll a háttérben. Egyrészt kiderült, hogy az elmúlt években a hagyományos papíroknál sokkal gyorsabban erősödő technológiai részvények mögött álló cégek nem annyival jövedelmezőbbek, mint az árfolyamkülönbségek. Másrészt az említett fél év alatt bekövetkezett 50 százalékos árfolyam-emelkedés megrémiszthette a befektetőket, akiket még Alan Greenspan, a Fed elnöke is évek óta figyelmeztet arra, hogy a részvénypiacok szárnyalása megalapozatlan és veszélyt rejt magában.
A tőzsdék fellendülése szoros összefüggésben volt azzal, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszerben forgó likvid, jórészt spekulációs tőke mennyisége évről évre ugrásszerűen nőtt. A pénzügyi luftballonból az 1997-98 folyamán több tízezer milliárd dollár áramlott ki, és íródott le. Ez a folyamat újraindult, hosszú távú hatását még nem lehet kiszámítani.
A nemzetközi pénzügyi rendszer másik izgalmas fejleménye a vezető valuták egymáshoz viszonyított árfolyamának alakulása. A dollár az amerikai gazdaság teljesítménye, vonzereje és nem kevésbé a magasabb kamatok miatt folyamatosan felértékelődik a többi valutához, de különösen az euróhoz képest. Az euró vásárlóerejének 17 százalékát, a dollárral szembeni árfolyamának közel 25 százalékát vesztette el 1999 januárjától, életbelépésétől 2000 novemberéig. Ekkor már csak 82 centet ért, s az Európai Központi Bank többször beavatkozott árfolyama védelmében. 85 centen stabilizálódott, s nincs kizárva, hogy ez az a határ, amelynél végleg megpróbálják megakadályozni az elértéktelenedését.
Az európai közös valuta értékvesztésének hátteréről kiterjedt vita folyik. Az egyik ok kétségtelenül az volt, hogy a gyengélkedő európai gazdaság fellendítéséhez, az export versenyképességének javításához "jól jött" az erőtlen közös valuta. (Igaz, ugyanez elhalaszthatóvá teszi a versenyképesség javításához szükséges szerkezeti változtatásokat, tehát hosszú távon kedvezőtlen). További tényező, hogy az európai tőke az adott helyzetben az Egyesült Államok felé áramlott. 1999-ben az eurózónából 74 milliárd dollárnyi működő és 51 milliárd dollár portfóliótőke távozott. 2000 októberéig – az európai fellendülés nyomán – 73 milliárd dollár közvetlen, beruházást szolgáló tőke érkezett, a kiáramló portfóliótőke azonban 131 milliárdra nőtt. A nettó kiáramlás összesítve mégis 125 milliárdról 59 milliárdra csökkent. Feltehetően ez a tendencia, valamint a biztató gazdasági fellendülés, továbbá az amerikai és az európai hosszú lejáratú állampapírok kamata közötti korábbi különbség jelentős csökkenése teszi lehetővé az árfolyam stabilizálását célzó próbálkozást.
| Előrejelzések a várható gazdasági növekedésről (a GDP emelkedése százalékban) | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1998 |
1999 |
IMF |
IFO |
COE |
||||
| 2000a | 2001a | 2000a | 2001a | 2000a | 2001a | |||
|
Földünkön összesen |
2,6 |
3,4 |
4,7a |
4,2 |
4,0 |
3,8 |
4,9 |
4,1 |
|
Ipari országok |
2,5 |
2,9 |
3,9 |
2,9 |
3,8 |
2,8 |
||
|
USA |
4,4 |
4,2 |
5,2 |
3,2 |
5,3 |
3,2 |
5,3 |
3,6 |
|
Japán |
–2,5 |
0,2 |
1,4 |
1,8 |
1,8 |
1,8 |
2,1 |
2,4 |
|
Euróövezet |
2,7 |
2,4 |
3,5 |
3,4 |
3,3 |
2,8 |
3,5 |
3,4 |
|
Németország |
2,1 |
1,6 |
2,9 |
3,3 |
3,0 |
2,7 |
3,2 |
3,4 |
|
Franciaország |
3,2 |
2,9 |
3,5 |
3,5 |
3,1 |
2,8 |
3,3 |
3,2 |
|
Olaszország |
1,5 |
1,4 |
3,1 |
3,0 |
2,8 |
2,2 |
3,4 |
3,2 |
|
Nagy-Britannia |
2,6 |
2,1 |
3,1 |
2,8 |
3,0 |
2,7 |
3,0 |
2,7 |
|
Újonnan iparosodó ázsiaiak |
–2,3 |
7,8 |
7,9 |
6,1 |
||||
|
Átalakuló országok |
–0,8 |
2,4 |
4,9 |
4,1 |
4,9b |
3,8b |
5,5 |
3,9 |
|
Közép- és Kelet-Európac |
2,0 |
1,8 |
3,8 |
4,6 |
4,1 |
3,7 |
||
|
Oroszország |
–4,9 |
3,2 |
7,0 |
4,0 |
6,5 |
4,0 |
||
|
Kaukázuson túl és Közép-Ázsia |
2,5 |
4,6 |
5,3 |
4,5 |
||||
|
Fejlődő országok |
3,5 |
3,8 |
5,6 |
5,7 |
||||
|
Afrika |
3,1 |
2,2 |
3,4 |
4,4 |
||||
|
Ázsia |
4,1 |
5,9 |
6,7 |
6,6 |
6,8d |
5,7d |
7,2e |
6,3e |
|
Kína |
7,8 |
7,1 |
7,5 |
7,3 |
||||
|
India |
6,3 |
6,4 |
6,7 |
6,5 |
||||
|
ASEAN-4f |
–9,3 |
2,6 |
4,5 |
5,0 |
||||
|
Latin-Amerika |
2,2 |
0,3 |
4,3 |
4,5 |
4,2 |
4,1 |
4,7 |
3,8 |
| Megjegyzés: a becsült; b Kaukázuson túl és Közép-Ázsia nélkül; c Ukrajna és Fehéroroszország nélkül; d Kelet-Ázsia; e újonnan iparosodókkal; f Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek, Thaiföld. Forrás: IMF World Economics Outlook, 2000. október, Monatsberichte des ifo Instituts für Wirtschaftforschung, 2000. október, Centre d'Observation Économique, www.coe.ccip.fr, szeptember 25. |
||||||||
A globalizáció negatív hatásai
A világgazdasági fellendülés ellenére, 2000 folyamán megerősödött a hangja a jelenlegi globalizálódó világ veszteseinek vagy nem egyértelmű nyerteseinek. Egyre szervezettebben lépnek fel a mai világgazdasági rend nemzetek közötti és országokon belüli jövedelmi különbségeket növelő és kulturális hatásai ellen, s a civil szervezetek világhálózata támogatja törekvéseiket. 1999 vége, a seattle-i tüntetés óta e kérdésben egy platformra kerültek a munkahelyeket féltő amerikai és egyes európai szakszervezetek, a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon a további liberalizálás ellen felszólaló, kevésbé fejlett országok, a fejlődő országok adósságainak elengedéséért harcoló nemzetközi hálózat, az erkölcsi megfontolást hangoztató egyházi szervezetek, az egyre nyíltabban jelentkező nemzetközi alternatív elméleti közgazdászműhely, a baloldali, köztük anarchista csoportok. A nemzetközi szervezetek üléseit elsősorban ez utóbbiak tüntetései kísérték 2000 folyamán.
Többről van szó, mint utcai megmozdulásokról. Az amerikai szakszervezetek bizonyos esetekben piacvédelmet értek el. A fejlődő országok csoportja áprilisban, a Világkereskedelmi Szervezetben ismét megakadályozta az újabb körtárgyalások megindítását, mivel a legfejlettebbek nem vállalták agrár- és textilpiacuk további megnyitását a legelmaradottabb országok előtt. Ugyancsak áprilisban, Genfben, 30 szegény ország csoportot hozott létre tárgyalóerejük közös növelése érdekében. Céljuk a súlyosan eladósodott országok egyesítése egy új szervezetben (World Association of Debt Management Offices – Wadmo). A gazdaságilag elmaradott országokat tömörítő G-77 csoport májusi havannai értekezletén, 69 kormányfő, illetve államfő jelenlétében éles hangú közös nyilatkozatot fogadott el a jelenlegi globalizáció, annak negatív hatásai ellen.
Csoportokra szakadt térség
Kelet-Európa 2000-ben a rendszerváltozás kezdete óta példa nélkül álló gazdasági teljesítményt mutatott fel. A régió összes országában nőtt a gazdaság teljesítménye, amelynek mértéke a szolid 0,5-1 százaléktól (Románia) a két számjegyű GDP-bővülésig terjed (Bosznia).
Kedvező volt a világgazdasági környezet, különösebb sokkok nem érték a régiót. A világgazdasági hangulat, az élénkülő nemzetközi kereskedelem és tőkekapcsolatok az egyes országokban esetleg meglévő belső gazdasági strukturális gondok ellenére konjunktúrajavulást hoztak. A növekedés jellege azonban a régió országai között eltérő.
Az első csoportba azok az országok tartoznak, amelyek stabil piacgazdasági alapon állva már évek óta gyors gazdasági növekedéssel büszkélkedhetnek, a strukturális reformok jelentős része lezajlott, a külföldi tőke megtelepedett és vagy exportorientált, vagy belső piaci növekedésen alapuló fejlődés valósul meg. Idetartozik a gyors gazdasági átalakulást végrehajtott országok többsége. Esetükben – az itt-ott megjelenő figyelmeztető jelek ellenére – a növekedés nincs különösebb veszélyben.
A második csoportba azok az országok tartoznak, amelyek a külső konjunktúra kedvező hatásai mellett valamilyen gyorsítást valósítanak meg a gazdaság átalakításában. Ez alapulhat hosszabb távú strukturális reformok beindításán és fenntartásán (Bulgária) vagy a privatizáció gyorsításán, átmeneti konjunktúraélénkítésen (Ukrajna). Az utóbbi típusú növekedés fenntarthatósága megkérdőjelezhető, számítani kell ezen országok gazdasági visszaesésére – a belső reformok lendületének kifulladásakor, vagy amint a külső környezet kedvezőtlenebbre fordul.
A harmadik csoportba azok az – elsősorban délkelet-európai – országok tartoznak, amelyek a régióbeli politikai helyzet viszonylagos stabilizálódása nyomán, valamint a nemzetközi segélyek és támogatások hatására egyfajta háború utáni konjunktúrát élnek át. Ezekben a gazdasági növekedésnek nincsenek igazi reálgazdasági alapjai, a termelőkapacitások újjáélesztése és fejlesztése sokkal hosszabb időt vesz igénybe és bizonytalan. Ha ezekben az országokban a segélyfüggőséget nem sikerül reálgazdasági szilárd bázissá átalakítani, akkor hosszabb távon sem beszélhetünk majd a gazdaság fejlődésének megalapozottságáról.
A negyedik csoportba azok az országok tartoznak, amelyek jelentősen profitáltak az emelkedő nyersanyagárakból. Ilyen elsősorban Oroszország és egyik-másik közép-ázsiai átalakuló ország. Ezek továbbra is érdekeltek maradnak a magas nyersanyagárak fenntartásában, ami jelentős pótlólagos forrásokhoz juttatja őket, és fokozza a pénzügyi stabilitást. Ez fontos, hiszen emlékezhetünk az orosz pénzügyi válság kedvezőtlen hatására.
Érdemes kitérni Oroszországra, ahol az elmúlt egy-másfél évben kedvezőnek ígérkező folyamatok zajlottak le, a makrogazdasági helyzet nagymértékben stabilizálódott, megindult a növekedés. Az orosz gazdaság korábbi visszaesése miatt azonban a hétköznapokban is érzékelhető előrelépéshez hosszú évek tartós növekedésére van szükség. Ennek kedvez a jelenlegi helyzet. Amennyiben tartósan sikerül fenntartani a politikai stabilitást, az nagy vonzerő lehet a külföldi cégeknek. Az orosz piac potenciális mérete nagy növekedési lehetőséggel kecsegteti a nyugat-európai és az egyesült államokbeli cégeket.
Amint a fentiekből is látható, a kelet-európai országok annak ellenére egyre kevésbé kezelhetők homogén régióként, hogy a gazdasági növekedés térnyerése egyfajta közös pályára állást sejtet.
Az előző három év eseményei alapján további fontos következtetéseket is le lehet vonni. A távol-keleti válságok tovagyűrűző hatása, a világgazdasági környezet kedvezőtlen változása, az orosz valutáris és pénzügyi válság közvetlen következményei – kevés kivételtől eltekintve – a régió országaira összességében csekélyek voltak, elsősorban az elmúlt évtized erőteljes kereskedelmi reorientációja miatt. Az orosz válság közvetett hatása, a kelet-európai régió leértékelődése, a pénzügyi és befektetési kockázatok növekedése – párhuzamosan az Európai Unió konjunktúrájának mérséklődésével – viszont világosan látszik a növekedési adatokban. A régió átlagos növekedési üteme 1998-ban és 1999-ben egyaránt csökkent, míg 2000-ben az EU konjunktúrájának élénkülése hatására növekedett. Vagyis az átalakuló országok között vannak olyan, hosszabb távon stabil országok, amelyek a világgazdasági környezet kedvezőtlen változását is viszonylag könnyen vészelik át, és vannak hosszabb távon instabil országok, amelyek nem elég erősek a külső sokkok kezeléséhez.
Régiós kilátások
Kelet-Közép-Európa közeli kilátásaival kapcsolatban a következőkre érdemes figyelmet fordítani.
- A dezinfláció folyamata 2000-ben lelassult a régióban, sőt a pénzromlás üteme még az e téren korábban sikeres országokban (Magyarország, Lengyelország) is gyorsult az olaj- és az egyéb importárak kedvezőtlen alakulása miatt. Közrejátszott az élelmiszerárak növekedése is, amit nem semlegesít az ismételten megfigyelhető reál- és egyes esetekben a nominális árfolyam-felértékelődés sem. A közeljövőben egyes országokban nőhet a belső kereslet, ami ugyancsak mérsékelheti az infláció csökkentését, míg más gazdaságokban az ellenőrzött árak fokozatos liberalizálása jár inflációs nyomással.
- A fiskális politikának mindenhol törekednie kell az egyenleg kézben tartására és annak középtávú fenntarthatóságára. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok, a növekvő kiadások miatt elkerülhetetlen lesz a nyugdíj- és egészségügyi rendszerek reformja, amit a többség mind ez idáig szociális és politikai okokból halogatott.
- A térség a külföldi befektetők egyik növekvő jelentőségű célterületévé vált, annak ellenére, hogy a feltörekvő gazdaságokat megrázó valutaválságok óvatosabbá tették őket. Figyelmet érdemel a tőkebeáramlások GDP-hez mért volumene is: a kelet-európai gazdaságokban ezek nagysága átlagosan és különösen a tőkebefektetők által kedvelt gazdaságok esetében meghaladja a távol-keleti és a latin-amerikai gazdaságok szintjét. Ez előnyös a kelet-európai gazdaságok beruházásainak finanszírozása szempontjából, másfelől azonban növeli a gazdaságpolitika felelősségét a tőkebeáramlás kezelésével kapcsolatos döntéseket illetően.
- A külföldi tőkét befogadó gazdaságok között nagy az eltérés a tőkebeáramlás szerkezetében. A fejlettebb és nyitottabb gazdaságokban inkább a közvetlen tőkebefektetések és a portfólióbeáramlások szerepe a jellemző, a zártabb, súlyosabb makrogazdasági problémákkal küszködő gazdaságokban az egyéb, elsősorban adóssággeneráló beáramlások dominálnak. Több országban is nagyobb mértékű eladósodás kezdődött meg, egyes gazdaságok adósságmutatója tetemesen romlott.
- A gazdasági növekedés kiterjedése összességében a foglalkoztatási helyzet javulásával, a munkanélküliség csökkenésével jár. 2000-ben azonban még több országban növekedett a munkanélküliek száma, ami a folyamatban lévő restrukturálás következménye. 2001-től azonban a helyzet lassú javulására lehet számítani ezekben az országokban, igen nagy szórással.
Globális várakozások
A világgazdaság kilátásai 2001-ben nem rosszak, bár a prognózisok szerint a növekedési ütemek a tavalyi évhez képest némileg csökkennek. Úgy látszik, hogy a gazdasági növekedés tényezői között újra a dinamikus világkereskedelem játssza majd a főszerepet. Továbbra is nagyobb a korábbi időszakokhoz képest a belső piac, a hazai fogyasztás és beruházás jelentősége a fejlett ipari országokban.
Jelentősek a világgazdaság rizikótényezői is. Ha váratlan fordulat történne, valójában az sem lenne meglepetés. Például az Egyesült Államok konjunktúrájának hirtelen elakadása, egy tetemes tőzsdekorrekció vagy krach esetén a világgazdaság 4 százalékosra várt növekedése legalább egy százalékkal csökkenne 2001-ben.
A prognózisokat tartalmazó táblázatból látható, hogy az IMF és a független prognosztikai intézetek előrejelzései hasonlóak. Az Egyesült Államokban 3,2-3,6 százalékos, Japánban kicsit szélesebb sávban, 1,8-2,4 százalékos növekedést várnak. Érdekes, hogy a német intézet az euróövezetben csak 2,8 százalékos GDP-bővülést vár, míg a francia és az IMF 3,4 százalékot. A különbség a magyar gazdaság szempontjából legfontosabb Németország esetében is jelentős: 2,7, illetve 3,3-3,4 százalék. Az átalakuló országokat illetően 3,8-4,1 százalékot jeleznek előre, ami 1990 óta – 2000 után – a legjobb teljesítmény lenne. Persze ez a csoport rendkívül differenciált képet mutat. Végül a fejlődő térségek közül Ázsia feltehetően megközelíti vagy meghaladja a 6 százalékos ütemet, Latin-Amerika GDP-je 4 százalék körül bővül. Afrikára csak az IMF mert becslést adni – 4 százalékot, noha a valutaalap e kontinensre hagyományosan túl optimista előrejelzést bocsát ki, amelyet utólag rendre korrigálni kell.
| Az átalakuló országok GDP-jének tényleges és várható alakulása (1989 = 100 és 1999 = 100 százalék) | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Ország |
Index 1999 |
Növekedési arány |
Index 2003 |
|||
| 2001 | 2002 | 2003 | 1999 = 100 | 1989 = 100 | ||
|
Lengyelország |
121,6 |
4,8 |
5,1 |
5,8 |
123,0 |
150,8 |
|
Szlovákia |
101,5 |
3,8 |
4,6 |
6,0 |
124,8 |
1126,9 |
|
Szlovénia |
107,6 |
4,0 |
3,9 |
4,1 |
118,0 |
128,0 |
|
Albánia |
92,5 |
7,0 |
6,7 |
6,9 |
132,8 |
122,2 |
|
Magyarország |
99,2 |
5,3 |
5,2 |
5,1 |
124,5 |
123,1 |
|
Cseh Köztársaság |
94,7 |
2,6 |
3,6 |
4,7 |
116,8 |
110,3 |
|
Üzbegisztán |
92,3 |
3,8 |
(-)1 |
3,8 |
109,0 |
100,6 |
|
Horvátország |
77,2 |
2,6 |
3,5 |
4,8 |
121,6 |
93,9 |
|
Románia |
73,0 |
5,3 |
5,4 |
5,0 |
128,4 |
93,7 |
|
Észtország |
75,7 |
5,5 |
5,5 |
4,5 |
122,2 |
92,5 |
|
Macedónia |
72,0 |
4,8 |
5,5 |
4,5 |
125,7 |
90,5 |
|
Bulgária |
66,8 |
4,1 |
5,0 |
4,7 |
125,7 |
84,0 |
|
Litvánia |
65,4 |
5,3 |
5,3 |
5,2 |
123,3 |
80,6 |
|
Fehéroroszország |
78,2 |
(-)8,1 |
1,7 |
5,7 |
101,9 |
79,6 |
|
Lettország |
60,1 |
4,9 |
4,8 |
5,3 |
122,1 |
73,4 |
|
Kazahsztán |
60,2 |
3,3 |
4,5 |
6,1 |
121,3 |
73,0 |
|
Kirgizisztán |
60,4 |
4,5 |
4,1 |
4,4 |
118,3 |
71,5 |
|
Azerbajdzsán |
45,2 |
7,3 |
9,1 |
9,0 |
140,0 |
63,3 |
|
Türkmenisztán |
51,2 |
5,3 |
5,1 |
6,1 |
123,3 |
63,1 |
|
Oroszország |
56,1 |
2,2 |
2,7 |
3,4 |
110,7 |
62,1 |
|
Örményország |
42,5 |
62,0 |
6,9 |
7,2 |
130,3 |
55,4 |
|
Tadzsikisztán |
44,1 |
5,0 |
5,1 |
5,9 |
122,7 |
54,1 |
|
Grúzia |
33,8 |
8,0 |
7,8 |
7,5 |
134,9 |
45,6 |
|
Ukrajna |
35,7 |
0,2 |
3,3 |
4,6 |
112,5 |
40,2 |
|
Moldova |
30,5 |
3,7 |
4,7 |
6,1 |
121,6 |
37,1 |
|
Bosznia-Hercegovina |
n. a. |
6,1 |
4,6 |
3,1 |
123,2 |
n. a. |
|
Jugoszlávia |
n. a. |
15,4 |
13,2 |
8,1 |
165,8 |
n. a. |
| Forrás: World Economic Outlook, 2000/3 | ||||||