Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszteri kinevezése előtt a magyar környezetvédelmi ipar megerősítését nevezte a tárca előtt álló egyik legfontosabb feladatnak. Ám sokak szerint ő a negyedik, aki megpróbálkozik ezzel és akinek beletörik majd a bicskája. A magyar környezetvédelmi ipar ugyanis igen gyenge, s növekedésének legfőbb akadálya, hogy termékeire alig van kereslet. A piaci igényt a jelenleginél jóval szigorúbb környezetvédelmi jogszabályok teremthetnék meg, a szigorítás viszont kívül esik egy kormánytag kompetenciáján. Egyelőre tehát maradnak a különféle támogatások, amelyekkel eddig sem sikerült áttörést elérni.
Ismeretlen szereplők
A tárca minisztereket túlélő, mindenkori álláspontja szerint a környezetvédelemben érdekelt kis- és középvállalkozások megerősítése elsősorban pénzkérdés. Magyarországon – a minisztérium nyilvántartásai alapján – csaknem 2000 környezetvédelmi szolgáltatással (is) foglalkozó vállalkozás tevékenykedik. Egy részük csupán ügynöki munkát végez – például nyugati víztisztító berendezéseket árul -, egy másik hányad azonban ténylegesen "termel": talajt fertőtlenít, bányaterületeket rehabilitál, veszélyes hulladékot kezel, illetve eszközt vagy technológiát állít elő e tevékenységekhez. A "zöld ipar" legtöbb képviselőjének működését pontosan még a minisztériumban sem ismerik, és az információáramlás a másik irányban sem működik: a cégek sokszor a létező támogatási lehetőségekről – mindenekelőtt a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) és a Gazdaságfejlesztési Alap pályázati forrásairól – sem tudnak.
A KöM "létszámbecslése" egybevág a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) adataival, a szervezet szerint is mintegy 2000 vállalkozás foglalkozik Magyarországon a környezetszennyezést csökkentő technológiák, berendezések fejlesztésével és gyártásával, illetve a kibocsátás csökkentését elősegítő szolgáltatásokkal. Ha csak a gyártókat – vagyis a klasszikus környezetvédelmi ipar cégeit – vesszük számba, legfeljebb 200-300 cég sorolható közéjük. Az iparág árbevételének 50 – a gyártók esetében 80 – százalékát külföldi hátterű (többségében 100 százalékig külföldi tulajdonban álló) vállalkozások teremtik elő.
Székely Anna, a KSZGYSZ ügyvezetője azt állítja: a környezetvédelmi és a gazdasági tárca évek óta szorgalmazza a hazai környezetvédelmi ipar megerősítését – az előbbi 1999-ben, az utóbbi 2000-ben készített új koncepciót az iparág támogatásáról – egyelőre kevés eredménnyel. A két minisztérium pályázati forrásokat is nyújt (2000-ben a 28 milliárd forintos környezetvédelmi alap öt százalékát lehetett az ipar igényeinek kielégítésére fordítani, és ilyen címen a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzathoz is lehetett pályázni), az oktatási tárcához tartozó OMFB pedig a környezetvédelmi technológiák fejlesztését támogatja.
A legnagyobb megrendelő az állam
A szakmai szövetség mellett a megrendelői oldal sem látja rózsásnak az iparág helyzetét. Az egyik legnagyobb hazai kommunális szolgáltató, a pécsi Biokom Kft. igazgatója elmondta: a piacon jelen vannak ugyan a magyar gyártók is – a hulladékgyűjtés és -szállítás kellékeit például magas színvonalon gyártják hazánkban -, ám nem a hazai cégeké a meghatározó szerep. A piac egyelőre nem kínál fejlődési lehetőséget: a hulladékhasznosítás háttéripara még fejletlen, a környezetvédelmi előírások pedig nem eléggé szigorúak, hogy tömeges keresletet teremtsenek például füstgázmosókra vagy víztisztítókra. Ezt a véleményt osztja Nagy Tamás, a Hulladék Munkaszövetség szakértője is: szerinte igény még nincs, szükség azonban volna a magyar környezetvédelmi ipar – többek között a hulladékból termékeket előállító vállalkozások – megerősítésére. Ehhez a HUMUSZ sajátos filozófiát is társít: minden országnak magának kell megbirkóznia a "szennyese" eltakarításával, s rendelkeznie kell az ehhez szükséges ipari háttérrel.
Az iparág legnagyobb megrendelője ma az állam. Ennek oka, hogy a potenciális ügyfelek közül az önkormányzatok egyelőre keveset költenek környezetvédelemre (s ha mégis, azt jórészt állami pénzekből teszik), a vállalkozók pedig szigorú szabályozók híján szintén a környezetvédelmi kiadásokon spórolnak. Székely Anna ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett: az EU-csatlakozásig 2500 milliárd forintnyi környezetvédelmi beruházásra lesz szükség, ám félő, hogy – erős hazai cégek híján – az ebben rejlő profit elhagyja az országot.
Nem kell a számítógép-törmelék
A háttéripar hiánya jelenleg a hulladékszektorban a legszembetűnőbb. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. által működtetett hulladékudvarokba tavaly kétszázhatvan tonnányi válogatott, újrahasznosítható hulladékot vittek be a budapestiek, ami az összesnek alig pár százaléka. A cég elemzéseiből kimutatható, hogy a háztartásokból kikerülő szemét nagyjából harmada-negyede újra feldolgozható volna, de az FKF Rt. már azokat a vállalkozásokat is nehezen találta meg, amelyek legalább az előbbi mennyiséget hajlandók hasznosítani.
Különösen nehéz partnert keresni a speciális (például a háztartásokban képződő veszélyes) hulladékok összeszedéséhez. A veszélyes kategóriába tartozó elektronikai hulladék ártalmatlanítását történetesen alig néhány cég végzi Magyarországon. A Nagykátán működő Kaszikó Bt. évente több száz tonna veszélyes hulladékot kezel, ebből – bár nagyobb kapacitással rendelkeznek – csak mintegy 15 tonna az elektronikai hulladék. A cég megpróbál minél több hasznosítható anyagot kinyerni, így megfelelő minőség esetén számítógép-törmeléket ingyen is átvesznek (a legtöbb helyen a leadásért fizetni kell). A Müllex Körmend Kft. többek közt a szombathelyi Philips gyár hulladékait dolgozza fel, ám a cég a főváros számára – mivel messze van – elérhetetlen. Nincs könnyebb helyzetben az FKF az üveghulladékkal sem, amit a budapestiek szintén leadhatnak a hulladékudvarokban. Erre azonban jelenleg egyáltalán nincs feldolgozókapacitás.
Fókuszban a megújuló energia
A környezetvédelmi ipar elitjéhez azok a cégek tartoznak, amelyek az iparág csúcstechnológiájának számító megújuló energia ágazatban tevékenykednek. Ilyen például a Dunasolar Napelemgyártó Részvénytársaság, amelyet az USA-beli Energy Photovoltaics Inc. (EPV) of New Jersey és a Magyar Fejlesztési Bank alapított 1997-ben. A budapesti Dunasolar Rt. – az európai piac egyik legnagyobbjaként – valódi napelemeket gyárt, azaz nem egyszerű napenergiás vízmelegítőket, hanem a napsugárzásból közvetlenül elektromos áramot előállító, nagy megbízhatóságú, mozgó alkatrész nélküli berendezéseket. Jelenlegi gyártási kapacitásunk 2,5 MW évente, de az Európában tapasztalható nagy keresletre támaszkodó termelésbővülés következtében 2001 végére elérhetik a 10 MW-ot. A vállalat a "háztartási" napelemek mellett napenergiás erőművi rendszereket, kisfeszültségű (napenergiával működtethető) lámpákat, valamint napelemes (egyéb áramforrást, illetve rendszeres karbantartást nem igénylő) vízszivattyúkat is gyárt.
A környezetvédelmi iparhoz sorolhatók azok a vállalkozások is, amelyek környezetkímélő, szennyezéscsökkentő technológiákat fejlesztenek, illetve értékesítenek más vállalkozások számára. E cégek egy része – mintegy 200 vállalkozás – a Tisztább Termelés Magyarországi Központjába (TTMK, amely egy hasonló célú nemzetközi szervezet magyarországi tagja) tömörülve tevékenykedik. A szervezet célja – saját hitvallása szerint – "a gazdasági és környezeti hasznokat együttesen kínáló, megelőző megoldásokat előnyben részesítő technológiák, termelési eljárások, módszerek és módszertanok bemutatása és elterjesztése Magyarországon", természetesen nem karitatív, hanem nagyon is üzleti alapon.