Az alábbiakban az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvényt (Áfa-tv.) módosító rendelkezéseit tekintjük át. Kiindulva azonban abból, hogy a cégvezetőknek nem minden változást kell alaposan ismerniük, az apróbb és egyértelmű újdonságokat, illetve a feltehetően csak szűk rétegeket érintő rendelkezéseket csak felsorolásszerűen ismertetjük. Annak érdekében, hogy a cikkben olvasottaknak könnyen lehessen a jogszabályokban utánanézni, a konkrét jogszabályhelyeket (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Áfa-tv.-nek megfelelő hivatkozással) zárójelben megadjuk.
A módosításokat alapvetően az egyes paragrafusok sorrendjében ismertetjük, de az összetartozó részeket egy cím alatt tárgyaljuk. Nem rejtjük véka alá ugyanakkor azokat a kritikai megjegyzéseket sem, amelyek önkéntelenül is megfogalmazódnak a változások kapcsán.
Állami támogatások
Állami pénzekhez a gazdálkodó szervezetek is számos formában hozzájuthatnak, hiszen részt vehetnek közbeszerzési eljárásokban, igényelhetik a fogyasztóiár-kiegészítést, és pályázhatnak ilyen-olyan elkülönített kasszákból adható támogatásokra is. Eddig az APEH 1994/13. számú iránymutatása és az Adó és Ellenőrzési Értesítő 1996/7. számában megjelent APEH-tájékoztató tárgyalta legrészletesebben az egyes juttatási formák áfarendszerbeli kezelését. Ezek némi, a gazdálkodó szervezeteket nem érintő változtatásokkal most törvényi szintre emelkedtek.
A mai napig is hajlamosak vagyunk megszokásból állami támogatásoknak nevezni az államháztartásból származó pénzeket. Az áfarendszerben a rendezőelv azonban az, hogy az állam is a gazdasági élet egyik, a többiekkel adózási szempontból egyenrangú szereplője. Ezért – elnevezésétől függetlenül – az állami pénz is lehet adóköteles ügylet ellenértéke, és mint ilyen, áfaköteles bevétel. Ilyen eset, ha az állam közbeszerzési eljárás végén, vagy egyéb úton megrendelőként lép fel az adózókkal – vállalkozásokkal – szemben. Ilyenkor a felek között szerződés jön létre, melyben az állam konkrétan teljesítendő követelményeket támaszt az állami pénz címzettjével szemben. Tipikusan ilyen például a kutatás-fejlesztésből való állami szerepvállalás, amely ezáltal biztosít áfalevonási jogot a rendkívül eszközigényes és emiatt nagy input áfateherrel járó alapkutatásnak [Áfa-tv. 8. § (3) bekezdésének c) pontja].
Az Áfa-tv. 8. § (3) bekezdésének b) pontja ugyanakkor rögzíti, hogy önmagában az állami pénz felhasználásával való elszámolás nem szolgáltatásnyújtás, vagyis önmagában a pénz felhasználásának igazolása még nem adóztatható tevékenység. Ezért ha az adózó gazdaságpolitikai, területfejlesztési, műszaki-fejlesztési, kis- és középvállalkozási, turisztikai stb. célelőirányzatból, munkaerő-piaci, agrárgazdasági beruházási alapból stb. kap támogatást külföldi kiállításon való részvételhez, traktorvásárlásra, munkahelyteremtésre stb., ez után áfát fizetnie nem kell. Ilyenkor az állam nem a maga számára rendel vagy vásárol tőlük valamit, hanem csak azt köti ki, hogy a pénz elköltését utólag igazolni kell, ezzel biztosítva a támogatni kívánt cél megvalósítását.
Csak a teljesség kedvéért említjük meg, hogy a költségvetési szervekre, egyházi intézményekre is eltérő áfaszabályok vonatkoznak. A törvénymódosítás néhány helyen ugyanis eltér a már említett iránymutatásoktól [Áfa-tv. 33. §-ának (4) bekezdése], és ha az egyébként adóköteles tevékenységet az állampolgároknak ingyen nyújtják, a levonási jog gyakorlása szempontjából azt a jogszabály tárgyi adómentesként kezeli.
Kétségtelenül előnye a törvénymódosításnak, hogy egyértelművé teszi, miszerint az elszámolási kötelezettség teljesítése még nem szolgáltatás, ezáltal nem adóztatható. Nagy hiányossága a változtatásnak azonban, hogy ezt csak az állami pénzekre fogalmazza meg, de nem terjeszti ki általánosságban valamennyi pénzeszközre (például az alapítványi támogatásra).
Ingyenes szolgáltatások
Eddig a szolgáltatás mint adóztatható ügylet fogalmi eleme volt, hogy a tevékenység csak akkor adóztatható, ha fizetnek érte. Ez alól a szabály alól csak tételesen felsorolt kivételek voltak, így a jogok apportállása és a termékek ingyenes használatba adása.
A 2001-től hatályos törvény a szolgáltatásnyújtás fogalmából elhagyja az ellenérték meglétének követelményét [Áfa-tv. 9. §-ának (1) bekezdése]. Ezzel e címen minden tevékenység adóztathatóvá válik, ha
- azt más részére végzik, és
- tapad hozzá levonható adó, és
- a szolgáltatás nem törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kötelezettségen vagy lehetőségen alapul.
A fentiekből egyenesen következik, hogy jövőre adóztatható ügyletté válik, ha az egyébként adófizető adótanácsadó családjának is kitölti az szja-bevallását, az adózó fodrász a fiának is levágja a haját, a cég a szomszéd előtti járdát is felsöpri stb. Az áfatörvény belső összefüggései alapján a fizetendő adó alapja ilyenkor a végzett tevékenység forgalmi értéke. Nyilvánvaló, hogy ennek a parttalan adóztatásnak csak az szab gyakorlati korlátot, hogy az adóhatóság tetten éri-e, avagy például egy szerződés feltalálásával bizonyítottá teszi-e az ilyen ügyleteket.
Az előzőekben ismertetettek miatt különösen fontos hangsúlyozni, hogy a fenti jogszabályhely alapján mi az, ami mégsem adóztatható.
Saját vállalkozáson belüli tevékenység
Nem kell adót fizetni az adózó saját magának végzett tevékenysége után. Ez azt is jelenti, hogy az adóalany szervezeti egységei közötti be- és átszállítások változatlanul nem adóztathatók.
Beszerzés ingyenes tevékenységhez
Ugyancsak nem adóztatható az a tevékenység, amely nem eredményezett levonható adót. E szerint és az adólevonási jog gyakorlását szabályozó, az Áfa-tv. VIII. fejezetének összefüggései alapján, ha az egyes beszerzések időpontjában az adózó tudja, hogy ingyenes tevékenységhez fogja a beszerzések tárgyát használni, a beszerzést terhelő adó levonását az Áfa-tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontja tiltja. Ez elég "büntetés", így utána az Áfa-tv. 9. §-a alapján már nem kell adót fizetni, ugyanis ellenkező esetben adóhalmozódás lépne fel.
Ha azonban a beszerzéskor nem állapítható meg, hogy az végül is ingyenes tevékenység folytatásához fog kapcsolódni, avagy sem, az input áfateher-levonását az említett jogszabályhely nem tiltja, de az ingyenes tevékenység elvégzésekor a szolgáltatásnyújtás forgalmi értéke után az áfát meg kell fizetni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például egy telefontársaság karitatív megfontolásból ellenérték nélkül ad egy lelkisegély-szolgálatnak ingyenesen hívható zöldszámot, a telefonhívások utáni áfát e jogszabályhely alapján meg kell fizetnie, vagy beszerzéseinek áfatartamát nem helyezheti levonásba.
Ingyenes szolgáltatás jogszabály alapján
Amennyiben törvény vagy kormányrendelet rendelkezik úgy, hogy az adózó ingyenesen nyújthat szolgáltatásokat, ezek után a szolgáltatások után szintén nem kell áfát fizetni, azonban a levonási jog még gyakorolható. Ilyen szolgáltatás például a 179/1994. (XII. 28.) Korm. rendelet alapján adott, adómentes természetbeni juttatásnak minősülő, fogyasztóiár-kiegészítést nem tartalmazó közlekedési és postai kedvezmény, és a vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény 14. § (3) bekezdése alapján a MÁV-dolgozóknak és hozzátartozóiknak adott utazási és fuvarozási engedmény.
Taxisok személygépkocsi-vásárlásai
Régi igényük teljesült a taxisoknak azzal, hogy 2001-től a személygépkocsi-beszerzések utáni áfát levonhatják. Igyekeztek azonban a jogalkotók számos biztosítékot beépíteni annak érdekében, hogy az adólevonás ne legyen parttalan, és ne alakuljon ki az áfateher nélküli személygépkocsik másodlagos forgalma sem (Áfa-tv. 33/A §-a).
A fentiek miatt ahhoz, hogy a taxist az adólevonási jog megillesse, személygépkocsi-vásárlásonként az előző évi, kizárólag taxizásból származó áfa nélküli bevételének túl kell lépnie a 4 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy jövőre csak akkor vehet két kocsit a vállalkozó áfateher nélkül, ha idei bevétele az áfa nélkül meghaladta a 8 millió Ft-ot. Ha adólevonási jogával él, a beszerzést követő 60 hónapon (5 éven) át nem választhat alanyi adómentességet, nem folytathat a taxizáson kívül más tevékenységet, és meg kell fizetnie a cégautó utáni adót. Ellenkező esetben a levont adónak a 60 hónapból hátralévő időre jutó áfahányadát vissza kell fizetnie.
Amennyiben a taxis bérli a tevékenységéhez szükséges személygépkocsit, a bérleti díjban foglalt áfát, az idei szabályokhoz hasonlóan jövőre is, az általános szabályok szerint levonásba helyezheti.
Abban az esetben, ha a vállalkozó lízingszerződéssel szerzi meg a tevékenységéhez szükséges személygépkocsit, és a szerződés értelmében nem biztos, hogy azt a futamidő lejártával meg is veszi, a lízingdíj a bérleti díjjal azonos módon kezelendő. Olyan lízingszerződésnél azonban, melynél a taxis jövőre veszi birtokba az autót, és biztos, hogy meg is fogja venni azt, a lízingdíj áfája az előbb ismertetett feltételekkel szintén levonható.
Az áfalevonás korlátai
A fentiek ellenére azonban két rendelkezés jelzi, hogy a személyszállító kisiparosoknak adott jogszabályi könnyítés korlátozott. Egyrészt az ismertetett szabály csak a vámtarifa 8703 csoportjába tartozó autókra igaz, vagyis a teherfuvarozókra a rendelkezés nem vonatkozik.
Másrészt az adó levonása nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adóhatóság a vállalkozás által visszaigényelt összeget ki is utalja. Ehhez a visszaigénylés bonyolult feltételrendszerét is tanulmányozni kell. Ilyen feltétel például, hogy a visszaigénylés érvényesíthetőségéhez a tárgyidőszaki göngyölített adóköteles bevételnek is el kell érnie a 4 millió Ft-ot.
Elkésett számlák
Szinte állandó vita tárgya volt az adóhatóság és az adóalanyok között az úgynevezett elkésett számlákban szereplő áfa levonásának időpontja. Itt ugyanis három jogszabályhely ütközött:
- az Áfa-tv. 36. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a levonási jog a számlában szereplő teljesítés időpontjában keletkezik,
- a 35. § (1) bekezdése értelmében az adólevonási jog feltétele a számla birtoklása,
- a 47. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az adómegállapítási időszak (főszabályként) a hónap első napjától annak utolsó napjáig terjed.
Attól függően, hogy az ezek közti alkalmazási sorrendet hogyan állapítjuk meg, előfordulhatott, hogy például a január 25-ei teljesítési időpontú számlának a február 20-áig adott bevallásban való szerepeltetését a revizor megkifogásolta, ha a címzett a számlát – például a postai átfutási idő miatt – csak február 4-én vette kézhez.
A fenti ellentmondás feloldását célozza az új rendelkezés [Áfa-tv. 36. §-ának (2) bekezdése]. Álláspontom szerint – mivel a levonási jog gyakorlásához (nem pedig megnyíltához) fűzhetők a jogkövetkezmények – a méltányos megoldás az lett volna, ha a bevallás benyújtásáig kézhez vett, a bevallás hónapjára eső teljesítési időpontot tartalmazó számlát még el lehetne fogadni. A rendelkezés ezzel szemben minden számlát elkésettnek minősít, ha azt az adómegállapítási időszakot (a hónap utolsó napját) követően vették kézhez – a kézhezvétel napját egyébként a bizonylaton fel kell majd tüntetni. Ez nemcsak hogy nem méltányos megoldás, hanem azt is magában hordja, hogy a hónap utolsó napjait teljesítési időpontként feltüntető számla mindig elkésik a postai átfutási idő miatt, vagyis az azokban szereplő áfa csak egy hónap csúszással helyezhető levonásba, ezért ennek kiküszöbölése érdekében megfontolható, hogy magunk menjünk nagyobb összegű hó végi beszerzéseink számláiért. Összefoglalóan megállapítható, hogy áfát levonni csak a tárgyidőszakban kézhez vett bizonylatok után lehet. Megjegyezzük azonban, hogy előreláthatóan a fentiekben ismertetett problémát a jogalkotó a költségvetési törvényben rendezi majd.
Éves bevallók
Az áfabevallás rendje és határideje érdemben nem változott. Havi bevalló az, akinek előző évi összes áfakötelezettsége 1 millió Ft-nál nagyobb fizetendő adó volt, azzal, hogy az említett értékhatár már a tavalyi összes fizetendő és az összes levonható adó egyenlege. Negyedévente teljesíti a bevallási kötelezettségét valamennyi vállalkozás, aki nem tartozik sem a havi, sem pedig az éves bevallók csoportjába.
Éves bevalló az új rendelkezés alapján [Áfa-tv. 47. §-ának (2) bekezdése] az az adóalany, akinek előző évi összes bevétele 8 millió Ft alatt maradt, azzal, hogy ebbe az összegbe nem számít bele maga az áfa és a kompenzációs felárra jogosító tevékenység bevétele, és előző évi összes áfájának egyenlege 1 millió Ft alatt volt, és aki az előző évről adott utolsó áfabevallásával együtt nem nyilatkozott arról, hogy negyedéves bevalló kíván lenni.
Gyakorított áfa
Ez utóbbi, új rendelkezéssel összhangban az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 2. számú mellékletének 2. pontjában biztosított gyakoribb elszámolási lehetőség konstrukciója is változott. Ennek megfelelően 2001-től az éves bevallás kritériumait teljesítő adózó gyakorított bevallást nem kérhet az adóhatóságtól. Figyelemmel a törvénymódosítás hatályba léptető rendelkezéseire, az adózó a 2001. február 15-éig adott éves, vagy – ha a gyakoribb elszámolásra eddig engedélye volt – a tavalyról adott utolsó bevallásával egyidejűleg nyilatkozhat arról, ha jövőre negyedéves – vagy további kérelmekkel még gyakoribb – bevalló kíván lenni. Amennyiben ilyen értelmű nyilatkozatot nem tesz, év közben már nem gondolhatja meg magát, gyakoribb áfabevallási lehetősége az adott évre nincs, bármennyire szüksége lenne például beruházásai miatt sűrűbb bevallásra, ezáltal gyakoribb visszaigénylésre.
Kötelező áttérés a gyakoribb elszámolásra
Nem tekint el azonban az állam attól a rendelkezéstől, hogy a tárgyévi tényleges adatok birtokában az adózónak kötelező egy fokozattal gyakoribb adó-elszámolásra áttérni, ha a negyedéves bevallónak év közben több, mint 1 millió forint ténylegesen fizetendő adója keletkezik, illetve ha az éves bevalló tárgyévi bevétele a 8 millió forintot meghaladta. Mivel az egyes bevallásgyakorisági fokozatok egymásra épülnek, ha az eredendően éves bevalló adóalany év közben negyedéves bevallóvá válik (a 8 milliós bevételhatár túllépése miatt), majd valamelyik (akár mindjárt az első) bevallásával az 1 millió forintos adóhatárt is meghaladja, év közben havi bevallóvá lesz. Például, ha valaki 2001. február 15-éig éves bevallását beadta, és nem nyilatkozott arról, hogy negyedéves bevalló kíván lenni, majd még januárban egyetlen ügylettel 7 millió forint bevételt szerez (melyhez 1,75 millió forint áfa is kapcsolódik), még nem válik negyedéves adózóvá. Majd ha a bevétele a második negyedévben túllépi a 8 millió forintot, akkor kell a tárgynegyedévet követő július 20-áig beadnia a bevallást. Ha akkor – a levonható adóit is figyelembe véve – a befizetendő adója több, mint 1 millió forint, augusztus 20-áig újabb, immár havi bevallást kell tennie.
Jövedékiadó-tételek növekménye
A tételesen megállapított jövedéki adók év eleji emelésekor a készleten lévő, tehát még az alacsonyabb adótételekkel vásárolt, de feltehetően a magasabb tételekkel továbbértékesített termékekre jutó adókülönbözetet évek óta áfaként kell befizetni. Önmagában ennek konstrukciója nem változott. A tételes jövedéki adójú termékek árukészletezőinek tehát fordulónapi leltározási kötelezettségük van, a különbözettel a következő első áfabevallásukban kell növelniük a fizetendő adójukat. A termékek egységeire jutó adónövekményeket a 2000. évi CXIII. törvény 16. számú mellékletében találhatjuk. Bonyolódik azonban a helyzet annyiban, hogy egyrészt az italoknál előre meghirdették a jövedékiadó-tételek 2002. január 1-jétől hatályos növekményeit is (amelyekkel majd a 2001. december 31-ei zárókészletnél kell számolni), másrészt a kormány és a fuvarozók közti megállapodás alapján külön szabály vonatkozik az üzemanyagok jövedékiadó-tételeinek emelésére – az egyezség értelmében ugyanis a kormány nem emeli az üzemanyagok jövedékiadó-tételeit mindaddig, amíg azok világpiaci ára egymás után 90 napon át, számtani átlagában 25 dollár alá nem csökken.
Amennyiben az üzemanyagok Brent-ára az előbbiek szerint tartósan 25 dollár alá csúszik, a pénzügyi és a gazdasági miniszter erről a Magyar Közlönyben közös tájékoztatót tesz közzé. A közzétételtől számított 15. nap lesz a fordulónap, amellyel a leltárkészletet meg kell állapítani. Ha a közzététel 2001-re esik, 2001-ben a jövedékiadó-tételek növekményeinek a 16. számú melléklet 1. oszlopában szereplő számaival, 2002-ben az említett melléklet 2. oszlopával kell dolgozni. Ha a közzététel csak 2002 első félévében történik meg, a 3. oszlop adatai az irányadók. Amennyiben a 25 dolláros Brent-árat tartósan elérni nem lehet, vagyis a pénzügyi és a gazdasági miniszternek nincs lehetősége közlemény közzétételére, ebben az esetben 2002. július 1. napját mindenképpen fordulónapnak kell tekinteni, és a 3. oszlopban szereplő adótétel-különbözetekkel az adókötelezettséget teljesíteni.
Varga József