Ajánló

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 33. számában (2001. január 1.)

 

Színház

Szerep-játékok

Goldoni: Mirandolina
A Radnóti Színház előadása
Rendezte: Valló Péter

A ma divatos szerepjátékok és tréningek rég ki vannak találva. Carlo Goldoni, a Velencében született színházi szerző egész élete és életműve ezt példázza. Szinte végigélte a XVIII. századot, 1707-ben született és 1793-ban halt meg. Kamaszkorában megszökött hazulról és beállt vándorszínésznek, majd – ahogy egy jó családból való ifjúhoz illik – jogot tanult, diplomáciai szolgálatot teljesített, ügyvédi irodát nyitott. Végül visszatért élete értelméhez, a színházhoz. Igen sikeres volt, darabjait szerte Itáliában és Franciaországban játszották, a commedia dell'arte eszközeit, amelyek a rögtönzésre épültek, tudatosan fölépített jellemek megrajzolásával váltotta föl. A hazugot, A két úr szolgáját, A kávéházat, A chioggiai csetepatét és a többit rendre előveszik ma is a színházak.

Legjobb színművének a Mirandolinát, más néven A fogadósnét tartják. Nem valószínű, hogy a korábbi ideológiai magyarázat – miszerint az emancipációját érvényesítő fogadósné alakjában a velencei polgárság ismert volna magára – egy az egyben érvényes lenne. Az azonban biztos, hogy a figuráknak nincs szükségük aktualizálásra, mert bennük az örök emberi gyarlóságokat ragadta meg Goldoni.

Itt van például Ripafratta lovag, akinek nagyképűsége, ridegsége és közhelyszerű intellektuális szólamai mögött nagy adag kisebbrendűségi érzés rejtőzik. Nemcsak ő perzselődik meg Mirandolina közelében, hanem a többi szállóvendég, Albafiorita gróf és és Forlipopoli őrgróf is. Az egyiknek üres a zsebe, a letűnt családi dicsőséget próbálja aprópénzre váltani, a másiknak teli van, de újdonsült gazdagságával nem tud mit kezdeni.

A Radnóti Színház előadását érdemes megnézni, hiszen szomszédunkra, kollégánkra ismerhetünk a mulatságos alakokban. A lovagot Kulka János személyesíti meg, kellő malíciával, a két riválist Szombathy Gyula és Csankó Zoltán. A címszerepet Schell Judit játssza, méghozzá bravúrosan. Nincs benne semmi a hagyományosan negédesre rendezett, galambként búgó fogadósnékból. Esze mint a beretva, fölméri az adott szituációt és azonnal vált, együttérző lélekből, alázatos szolgából öntudatos üzletasszonnyá lesz. A színpadkép és Valló Péter rendezése a Radnóti kicsinyke színpadán is távlatokat, sőt egy egész világot teremt.

A. M.

Kiállítás

Papír-hálózat

Író – Géppel
A Centrális Galéria kiállítása a szamizdatokról
Budapest V., Nádor u. 11.
Nyitva: 2001. január 31-ig

Adam Michnik, a kitűnő közíró nyitotta meg a Nyitott Társadalom Archívum tárlatát a belvárosi Centrális Galériában, amely következetesen térképezi föl a közelmúlt eseményeit. Memóriánk, indulataink ugyanis gyakran megcsalnak bennünket – különös módon éppen rövid távon. Ezt mindenki tapasztalhatta, kivált, ha erős, meghatározó élményekre kellett visszagondolnia. A dokumentumok azonban segítenek a tájékozódási pontok megtalálásában és a valósághoz való visszajutásban. Ezek a kérdések is szóba kerültek a megnyitót követő kerekasztal-beszélgetésen, amelyre Michnik beszélgetőtársául Andrei Plesut, Demszky Gábort, Rajk Lászlót és Varga Lászlót hívták meg.

A kiállítás nemzetközi környezetben, vagyis internacionális anyaggal mutatja be, milyen módon, hol és milyen technikai háttérrel készültek a szamizdat nyomtatványok. Tudjuk, eléggé gyatra eszközökkel, ami a példányszámokat is meghatározta. A bemutatott anyag lengyel, orosz, cseh és magyar dokumentumokat dolgoz föl.

A szamizdatok különféle típusúak voltak terjedelmüket, a közreadás módját tekintve, de többnyire kézzel, öreg írógépeken írták őket, innen a kiállítás címe. A terjesztést konspirációs hálózat végezte, amelybe néha ügynökök is beférkőztek. Gyakran már a sokszorosítóhelyeken rajtaütött a hatalom, elvitték az írógépet, a kézi sokszorosítót, a fénymásolót (később a számítógépes nyomtatót), nehéz volt az eszközöket pótolni. A volt szocialista országokban a rendőrség erőteljesen érdeklődött a szamizdatok – könyvek, röplapok, periodikák – iránt, hiszen ezen a csatornán az ellenzékiek nemcsak a politikáról, a véleményszabadságról, hanem a gazdaság állapotáról, a társadalom kényes kérdéseiről – például a szegénységről – is kritikai elemzéseket adtak.

A kiállítás egy része azt dokumentálja, milyen szerepet játszott a szamizdatok szélesebb körű ismertetésében a Szabad Európa Rádió, valamint azt, milyen lehetőségeket találtak az akkor "másként gondolkodóknak" nevezettek arra, hogy véleményüket a cenzúra – kétségtelenül lazuló – figyelmét kijátszva a hivatalos fórumokon, egy-egy rádióműsorban, lapban is közzétegyék.

M. A.

Muzsika

Tengerparton, hegyek között

A MÁV Szimfonikusok spanyol-francia estje
Zenekadémia
2001. január 22. este fél nyolc

A vasút ne csak szenet szállítson, hanem kultúrát is! – mondta az egykori vezérigazgató, Varga László több mint ötven évvel ezelőtt, és hozzájárult ahhoz, hogy a MÁV-nak főhivatású szimfonikus zenekara legyen. A mindenkori vezetőket elismerés illeti, hogy a jelenleg alapítványi formában működő együttes fönntartását ma is támogatják. Méltán, hiszen a MÁV Szimfonikusok bérletvásárlói hűségesek, jóvoltukból mindig garantált a telt ház.

Emellett a zenekar külföldi elismertsége az utóbbi években látványosan megerősödött, világsztárok hívják őket hangversenyezni. Magam tanúja lehettem, milyen rendkívüli sikert arattak egy káprázatosan gazdag fesztiválon, a libanoni Beiteddinben, Dame Kiri Te Kanawa estjén, de együtt játszottak Tokióban a három tenorral és külön-külön Pavarottival és Domingóval is. A magyar zenekari iskolában tanult rugalmasság és érzékenység sokat jelent a nemzetközi porondon.

A jelentősen megfiatalodott együttes szívesen hív ifjú vendégeket. Így január 22-én a kanadai származású, de Csehországban dolgozó Charles Olivieri-Munroe áll a karmesteri pulpitusra. A dirigens már járt a zenekarnál, s szívesen tér vissza, annál inkább, mert a nemzedékéhez tartozó Baráti Kristóffal léphet pódiumra. A fiatal hegedűművészt hat-hét évvel ezelőtt csodagyerekként tartották számon. A várakozásokat felnőttként is igazolta, most a párizsi Conservatoire-ban tanul tovább.

Ami a műsort illeti, a zenei impresszionizmus teljességében megmutatkozik az Egy faun délutánja című Debussy-műben. A szimfonikus költemény keletkezésekor egészen új hangot képviselt, ám a közönség nyomban elfogadta: az 1894-es párizsi bemutatón azonnal megismételtette a darabot. Idilli, mégis egzotikus hang hatja át Lalo Spanyol szimfóniáját, amely tulajdonképpen virtuóz hegedűkoncert (negyedik tétele, a Haláltánc Liszt bravúros átiratában mint zongoradarab ismert), Ravel folklorisztikus ihletésű Spanyol rapszódiájában folytatódik. Az Ibéria II. szvit, Debussy másik elhangzó kompozíciója pedig maga a spanyol élet – ahogy egy francia látja.

Albert Mária

Film

Hitchcock nyomdokában

Temetetlen múlt
Amerikai film
Rendezte: Robert Zemeckis
Főszereplők: Michelle Pfeiffer, Harrison Ford
Forgalmazza: az Intercom

Pihentet-e a rettegés? Elképzelhető, hiszen kikapcsolódásképpen mindenki szívesen beül egy-egy izgalmas krimire. Márpedig Robert Zemeckis nemrég bemutatott lélektani krimije, a Temetetlen múlt ilyen.

A rendező, akinek nevéhez többek közt az Oscar-díjas Forrest Gump című film is fűződik, ezúttal is kasszasikert alkotott. A lélektani krimi klasszikus, hitchcocki vonalát folytatja, némi misztikummal fűszerezve.

Dr. Norman Spencer egy évvel ezelőtt megcsalta feleségét, de a viszony véget ért, és az asszony nem szerzett tudomást róla. A bűnhődés azonban elkerülhetetlen; egy nap Claire, a feleség különös hangokat kezd hallani, és rémisztő látomásai támadnak. Kísértetként tér vissza a múlt, hogy bosszút álljon a bűnös Spenceren és gyönyörű feleségén...

Hogy színvonalas alkotásról van szó, arra talán bizonyíték a rendező mellett a két főszereplő, Harrison Ford és Michelle Pfeiffer neve is. Pfeiffer, akit eddig inkább romantikus filmekben vagy családi drámákban láthattunk, annak ellenére vállalta a szerepet, hogy betegesen irtózik a víztől, márpedig a film legtöbb jelenete vizes környezetben zajlik, ezért a színésznőnek a forgatás háromnegyed részét csuromvizesen kellett töltenie.

Harrison Ford nem hisz ugyan a természetfeletti dolgokban, mégis kiemelkedően jónak tartotta a forgatókönyvet, ráadásul hosszú idő óta ez az első olyan szerepe, amelyben nem teljesen pozitív figurát alakít: "Manapság ritka az olyan hollywoodi film, amiben nem egyértelműen feketék-fehérek a dolgok. Amellett, hogy igazi, hamisítatlan pszichokrimiről van szó, elgondolkodtató kérdéseket is felvet."

Ebben a filmben mindennek és mindenkinek két arca van. A ház, ami eleinte otthonosnak, barátságosnak tűnik, egyszerre baljós és fenyegető lesz, de ugyanez érvényes Spencer figurájára is. Ideális férj, akiről azonban lassan kiderül: sötét titka van. Egyszerre láthatjuk a dolgokat hétköznapi valóságukban és a bűn torzító tükrében. Mi derül ki, amikor Claire a pszichológus tanácsára megpróbál kapcsolatba lépni a kísértettel? És vajon elég erősnek bizonyul-e a harmonikusnak tűnő házasság ahhoz, hogy szembenézzen a borzalmakkal, vagy kiderül: légvár volt csupán ...?

Benke Anna

Könyv

Kellemes módozatok

Todd G. Buchholz: A gazdaságon innen és túl
Európa, 2000. 360 oldal, 1900 Ft

Már Új ötletek halott közgazdászoktól című, olvasmányos könyvéből tudni lehetett T. G. Buchholzról, hogy az ő okos fejében az elmélet és a gyakorlat harmonikus egységet képez. A közgazdaság-tudományt úgy fogja fel élő folyamatnak, hogy akár több száz éves eredményeit is alkalmazni tudja a modern elméletek – és hasznosságuk – megítélésekor.

Viszonylag új – 1995-ös eredeti megjelenésű – munkája végén ismét röviden összefoglalja lényeges gazdaságtörténeti téziseit. Kiváló könyve azonban mindenestül a jelenre összpontosít. Azt mutatja be, hogyan működnek a már fölfedezett, vagy a mostanra kialakult törvényszerűségek. Érvényesülésüket nem csak a madártávlatú makroökonómia szintjén vizsgálja behatóan – miközben kissé fellengzősnek tartja az efféle megközelítéseket. Igazi elméletét akkor találja meg, ha a mikroökonómia izgalmas piaci hatásmechanizmusáról beszélhet, mind a "szűk" amerikai színtéren, mind a nemzetközi pénzgazdálkodás tág összefüggései között. Tanácsadói tapasztalatait is megosztja azokkal a köznapi polgárokkal, akiket a hasznos befektetések részletei érdekelnek, anélkül hogy át kellene rágniuk magukat száraz elméleteken vagy álságos politikai ködösítéseken.

Buchholz maga sem híve a komor, fennkölt és misztifikáló elméletieskedésnek. Ezért becsüli nagyra például David Ricardót, a komparatív előnyök csillogó elméjű fölfedezőjét, vagy Alfred Marshallt, a gazdasági változások időtartamának zseniális elemzőjét.

Szerzőnk másik vonzó tulajdonsága, hogy világosságot árasztó gondolkodásmódja – tudósoknál szokatlanul kellemes – írói készséggel párosul. A szórakoztatás szándékával, számolatlanul szövi gondolatmenetébe a remek anekdotákat. Szellemes fordulatai, váratlan képzettársításai, csipkelődő iróniája, rendíthetetlen kedélye integráns személyiségéről tanúskodik. Egy jellemző ajánlata így szól: "Felejtsük el a rafinált modelleket és nyissuk ki a konyhaszekrényt." Amelyben persze annak logikus magyarázatát is megtaláljuk, hogy miért kell egymással kereskedniük mind a hótszegény, mind a dúsgazdag országoknak ...

Iszlai Zoltán

Sajátos technikák

Piackutatás
Szerkesztette: dr. Hoffmann Márta-Kozák Ákos-dr. Veres Zoltán
Műszaki Könyvkiadó, 2000. 398 oldal, 4290 Ft

A marketingtevékenység kialakítását szolgáló piackutatás technikájáról, gyakorlati megoldásairól kevés útmutatás található a hazai szakirodalomban. A könyv e hiányt pótolva nyújt a gyakorlatban alkalmazható ismereteket, bizonyítva a piackutatás fontosságát a marketingmunkában.

A piackutatás alapelemei után a kötet a szekunder (másodlagos), majd a tapasztalatokon alapuló primer piackutatással ismertet meg. A rendszeres felhasználók felmérését végző fogyasztói, kereskedelmi, televíziós panelkutatások is az utóbbihoz tartoznak. A kvalitatív piackutatás a fogyasztók véleményének megismerését szolgálja, míg a kvantitatív technikákhoz tartozó előrejelzési módszerek, az átlag- és aránybecslés adatbázisának elemzése számítógéppel történik.

A fogyasztói piaci márkamenedzselés abból indul ki, hogy milyen problémákat érdemes kutatni. A használat- és attitűdkutatás a fogyasztói és vásárlói szokásokat vizsgálja. A business-to-business kutatások a tevékenységi körre és a célcsoportra irányulnak; ilyen kutatásokat hazánkban főleg az autóipar, a számítástechnika, a pénzügyi szolgáltatások, a média és a turizmus területén végeznek.

A kötet foglalkozik a médiakutatás felhasználási lehetőségeivel (televíziónézettségi, rádióhallgatói, sajtóolvasási, internethasználói kutatások). Az internet hatékonyan, gyorsan s viszonylag megbízhatóan adja közre a marketinginformációkat. A könyv kitér a politikai közvélemény-kutatás gyakorlatára és a nemzeti környezetben folyó kutatások ekvivalenciaproblémájára, s arra, hogyan lehet összehasonlítható kutatási eredményekre jutni, ha a különböző piacokon különböző módszerekkel gyűjtik a marketinginformációkat.

A kötet foglalkozik a megbízók és a kutatóügynökségek kapcsolatával, e kapcsolat kialakításának szakaszaival is.

R. I.

A magyar művelődéstörténet évszázadai

Magyar kódex 1-6. kötet
A sorozat főszerkesztője: Szentpéteri József
Kossuth Kiadó, 1999-2001. 434-456 oldal, kötetenként 7200 Ft

A sorozat, amely indulása évében elnyerte a Szép Magyar Könyv közönségdíját, hat igen szép kiállítású kötetben tekinti át a magyar nép történelmének, kultúrájának és művelődéstörténetének korszakait. Eddig négy kötet jelent meg. Az Árpádok világa (a kezdetektől 1301-ig), Lovagkor és reneszánsz (1301-1526), Szultán és császár tartománya (1526-1790), valamint Reformkor és kiegyezés (1790-1867) címmel. A két további, Az Osztrák-Magyar Monarchia (1867-1918) és a Magyarok a 20. században (1918-2000) 2001 áprilisában és októberében lát majd napvilágot.

Az egyes kötetek szerkezeti felépítése különbözik a hagyományos történelemkönyvekétől. A fő fonalat a hagyományos, esszéstílusú történelmi és művelődéstörténeti leírás adja. Külön-külön fejezetekben kapott helyet a tárgyalt korszak történelme, nyelv-, irodalom-, művészet- és egyháztörténete. Önálló fejezetek foglalkoznak a táj és a nép, valamint az életmód ismertetésével, számos önálló, lexikonszerű szócikket felhasználva. Ezek nem betűrendben sorakoznak, hanem a történelmi és művelődéstörténeti leíráshoz kötődve jelennek meg, kiegészítik, magyarázzák, gazdagítják az abban foglaltakat. Érdekes, színes olvasmány akkor is, ha pusztán csak tallózunk a kötetekben.

A könyvek önálló fejezetekben, időrendi felsorolásban mutatják be az adott időszak fontosabb eseményeit, jeles dátumait. Szép és gazdag a képanyag, kötetenként mintegy 500 kép tárul az olvasó elé. Térképek, a leírt tájak és építészeti alkotások mai, színes fényképei, festmények, miniatúrák és egyéb műkincsek színes reprodukciói, iparművészeti tárgyak és rajzok segítik az olvasót abban, hogy megismerje, elképzelje az egyes korszakokat.

CD-ROM-mellékletek tartalmazzák a képanyag legszebb darabjait, a tárgyalt témákhoz kapcsolódó zeneműveket. A szélesebb körű tájékozódást bőséges irodalomjegyzék segíti.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 1.) vegye figyelembe!