Cikkünkben a részjegy és a szövetkezeti üzletrész szabályozási és gyakorlati problémáit járjuk körül, különös tekintettel a szövetkezeti tartozásokért való felelősség kérdésére.
A hatályos szövetkezeti vagyonjog legjelentősebb problémáját a részjegy és az üzletrész szabályozása jelenti. A két kategória egyes kritériumai megegyeznek, míg más jellemzőik különböznek egymástól. A jelenlegi párhuzamos szabályozás szakmailag indokolatlan, a gyakorlat számára pedig rendkívül nehezen kezelhető. Megoldást jelentene, ha a két kategóriát a jogalkotó összevonná akként, hogy az üzletrész szolgáljon a szövetkezeti vagyonjog támpilléréül. Az üzletrész jogi természetére a II. világháború előtti szövetkezeti szabályozásban fellelhető normákat kellene alkalmazni, megszüntetve a kívülálló üzletrész-tulajdonosok jogintézményét.
RÉSZJEGY
A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (Szvt.) jelenleg hatályos szövege szerint a részjegyjegyzés a szövetkezeti tőkeképzés általános eszköze, a tagsági jogviszony létesítésének előfeltétele. Alapításkor és belépéskor – a lakásszövetkezetek kivételével – egy részjegy jegyzése kötelező. A korábbi szabályozás szerint az a tag, aki úgynevezett más vagyoni hozzájárulást (Szvt. 54. §) teljesített, mentesült az alapításkori, illetve a belépéskori egy részjegy jegyzésére irányuló kötelezettség alól.
Ha a tag a belépéskor nem fizeti be a részjegy teljes összegét, a fennmaradó részt az alapszabályban meghatározott módon és időpontban – de legkésőbb a belépéstől számított 1 éven belül – köteles befizetni. Szövetkezet alapításakor az egyéves időtartamot a szövetkezet cégbejegyzésétől kell számítani [Szvt. 52. § (3) bek.].
A részjegy a szövetkezet adózott eredményéből részesedésre jogosít, veszteség esetén annak fedezetéül felhasználható. E vagyoni hozzájárulásról az illetékes szövetkezeti szerv úgynevezett részjegypapírt állít ki, amely azonban értékpapírnak nem minősíthető.
Átruházás
A részjegy másra nem ruházható át, és a szövetkezeti tagnak harmadik személyekkel fennálló kötelezettsége miatt bírósági végrehajtás alá nem vonható. Ez pedig azt jelenti, hogy a részjegy kizárólag a szövetkezet és a tag között jelent jogokat, csakis e relációban származtat kötelezettségeket. A részjegypapír nem forgatható, tőzsdén nem jegyezhető, másra át nem ruházható. A részjegy tehát élők közötti jogügylet tárgyát nem képezheti, de halál esetén örökölhető.
A részjegy visszatérítése
Ha a tagsági jogviszony megszűnik, a volt tagot vagy örökösét a részjegy összege illeti meg, amennyiben a részjegytőke rendelkezésre áll, vagyis ha a veszteség fedezésére nem használták fel. A volt tag igényt tarthat továbbá a szövetkezet közgyűlése által ilyen célra létesített külön tartalék rá eső részére is.
A gyakorlat számára alapvető eligazítást ad, hogy a szabályozást a hatályos törvény 58. §-a rögzíti, azzal azonban, hogy visszautal a 48. §-ra. A tagsági jogviszony megszűnésének meghatározott eseteinél (a tag halála, kilépése, kizárása, a jogi személy megszűnése, az alapszabályban rögzített egyéb ok) irányadó az 58. §-ban foglalt elszámolási rend.
Részjegyjegyzés
Természetesen a részjegyjegyzés joga fakultatív módon – a kötelezően jegyzendő egy részjegyen túl az alapszabályi rendelkezések szerint, azokat betartva megilleti a tagot. A tag az alapszabályban meghatározott számú és összegű részjegyet jegyezhet. Ezzel egyezően az alapszabálynak kötelező tartalmi elemeként kell nevesítenie a részjegy összegét, befizetésének feltételeit és az egy tag által jegyezhető részjegyek számát [Szvt. 17. § (2) bek. f) pont]. A részjegyek csak azonos összegűek lehetnek.
| Az üzletrész öröklése Az üzletrész örökölhető. A volt tag örökösei természetesen nem lesznek automatikusan a szövetkezet tagjai, az általános szabályok szerint kérhetik felvételüket a szövetkezetbe. Az örökösök az örökség megnyíltával szerzik meg a tulajdonjogot az üzletrész felett, ők tehát nem tagok, hanem külső üzletrész-tulajdonosként jelennek meg. Jogaik érvényesítéséhez fel kell őket venni a nyilvántartásba. Jogosultságukat teljes hagyatékátadó végzéssel, jogerős bírósági ítélettel vagy öröklési bizonyítvánnyal igazolhatják. A szövetkezeti üzletrésszel és annak öröklésével kapcsolatosan számtalan gyakorlati probléma merült fel, amelyek jogviták alapját képezték. A következőkben a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatából mutatunk be egy jogesetet, amely e körben iránymutatást ad az egységes jogértelmezésre. A jogerősen elbírált és közzétett jogeset tényállása szerint az örökhagyót a szövetkezet vagyonnevesítés során üzletrésztulajdonban részesítette. Az üzletrész-tulajdonos bejelentette kiválási szándékát, majd ezt követően elhunyt. Örököse keresetében kérte a vele való elszámolást, illetve az örökhagyó üzletrészének kiadását akár pénzben, akár vagyontárgyban. A jogvita lezárásaként a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a vagyonkivitelt a törvény csak a szövetkezeti tag részére biztosította. Az örökhagyó tagsági viszonya nem szűnt meg a kiválási szándék bejelentésével, hiszen mindaddig tag maradt, amíg szövetkezeti üzletrész volt a tulajdonában. Ezenkívül az örökös nem a vagyontárgyak kiadása iránti igényt örökölte meg, hanem a vagyoni értéket megtestesítő üzletrészt. Az örökös tehát kívülálló üzletrész-tulajdonosnak minősül, aki nem tarthat igényt arra, hogy az általa örökölt üzletrész ellentételeként vagyontárgyakat vagy az üzletrész pénzbeli ellenértékét kapja meg (BH 1994/374. számú jogeset). A döntés tanulságos a vagyonnevesítés és a vagyonmegosztás szabályainak megfelelő alkalmazására, de iránymutató a szövetkezeti üzletrész természetére nézve is. Abban az esetben tehát, ha a szövetkezeti üzletrész megszerzésének jogcíme öröklés, akkor kívülálló tulajdonosi pozíció keletkezik. Ez pedig azt jelenti, hogy az ily módon szerzett üzletrész tulajdonosának szervezeti joga, szavazati joga nincs. Az üzletrészéhez elsődlegesen vagyoni jog, különösen az osztalék iránti jog tapad. |
Többletrészjegy
A szövetkezeti önsegély gondolata tradicionális. Lényege, hogy a szövetkezet tagjai kölcsönös segítségnyújtással, a szövetkezet gazdálkodásában történő személyes közreműködéssel támogatják egymást. A valódi szövetkezetek tagjaiknak vagyoni előmenetelt és társadalmi helyzetbeli felemelkedést is biztosítanak. A szövetkezetek tehát különleges természetű szervezetek, amelyek alkalmasak a vagyoni előnyök biztosítása mellett a tagokkal kapcsolatos szociálpolitikai célkitűzések megvalósítására is. Mindebből az következik, hogy a tagságnak maradéktalanul érdekében áll a szövetkezet gazdálkodásának elősegítése, amelynek egyik eszköze a fakultatív természetű többletrészjegyjegyzés lehet. Az ezzel összefüggő jogok és kötelezettségek tisztázása igen fontos, mert a törvényi szabályozás ebből a szempontból hiányos.
A többletrészjegy jogi jellege
Kérdés, hogy a többletrészjegy – hasonlatosan az alaprészjegyhez – alapját képezheti-e a veszteség fedezetének. A többletrészjegy az önkéntes vagyoni hozzájárulás egyik formája zárt alanyi kör számára, ugyanis kizárólag szövetkezeti tagok jegyezhetik. Nem tanúsítja a tagsági jogviszony fennállását, mert azt az alaprészjegy jeleníti meg.
A többletrészjegy a szövetkezet és a tag között kötelmi igényt keletkeztet, az e címen befizetett összeget a tag bármikor visszaigényelheti anélkül, hogy tagsági jogviszonyát a visszafizetés ténye érintené. A szövetkezet a működése során használja a többletrészjegy összegét, ám azt nem fordíthatja a veszteség fedezésére. Alapvető követelményként lehet megfogalmazni, hogy a tagot minimálisan az egy évre lekötött betétek utáni kamatnak megfelelő osztalék illesse meg, ha többletrészjegyet jegyez.
Hasonlóság a tagi kölcsönhöz
Álláspontunk szerint a fenti tartalmú többletrészjegyjegyzés a tagsági kölcsön jogi természetét hordozza, ugyanakkor saját ismérvekkel is rendelkezik. A kölcsön lényege, hogy kamathozadékkal együtt az esedékességkor – de akkor feltétlenül – visszajár. Tehát kockázatot nem hordoz oly módon, mint a részjegy. Ha abból indulunk ki, hogy a többletrészjegy összege a tagsági jogviszony időtartama alatt is, tehát bármikor visszaigényelhető, akkor ez az elem nyilvánvalóan megkülönbözteti a többletrészjegyet a tagsági kölcsöntől, hiszen a kölcsön jogi természetének meghatározó eleme a lejárati idő (esedékesség) rögzítése. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a többletrészjegy önálló, önkéntes vagyoni hozzájárulást jelent.
Felelősség
A többletrészjegy fenti tartalmú törvényi és/vagy alapszabályi elfogadása esetén – álláspontunk szerint – a felelősségi kérdések is átgondolást igényelnek.
E körben kérdés, hogy a többletrészjegytőke a szövetkezeti vagyon elemének tekinthető-e vagy sem, helyes-e a részjegytőkét oly módon kiterjesztően értelmezni, hogy annak részét képezi a többletrészjegytőke is? Nyilvánvalóan nem helyes a kiterjesztő értelmezés, ha a többletrészjegy jogi természetét kockázat nélküliként határozzuk meg. Mindazonáltal e vagyoni kategória – mégpedig a fenti tartalommal történő – bevezetése esetén szükségesnek látszik a felelősségi klauzula [Szvt. 69. § (1) bekezdés] kiegészítése – egyértelműsítve azzal, hogy a többletrészjegytőke a szövetkezeti vagyon olyan speciális eleme, amely nem szolgál a veszteség fedezetéül.
E nélkül ugyanis – álláspontunk szerint – súlyos jogalkalmazási problémák merülhetnek fel. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint ugyanis a szövetkezet a vagyonával felel a tartozásaiért. A vagyonnak részét képezi a részjegytőke is. Ha tehát nem létezik kifejezett jogszabályi rendelkezés a többletrészjegyjegyzésből képződött tőkére, úgy e tőkerész álláspontunk szerint hasonló jogi természetű a részjegyjegyzésből képződött részjegytőkével, vagyis felhasználható a veszteség fedezetéül.
A fenti gondolatkör lényeges voltát alátámasztja az a tény is, hogy a vonatkozó európai jogszabályalkotás központi kérdése pontosan ugyanerre a területre koncentrálódik. Nevezetesen: a szövetkezet optimális, azaz a pénzintézetek bevonását kiküszöbölő vagyonképzését, a gazdálkodáshoz szükséges pénzeszközök előteremtését a tagi latens tőkék, megtakarítások bevonásával kívánja elérni.
| A részjegy jellemzői A részjegy a tőkeképzés pénzben teljesítendő eszköze a szövetkezeti vagyonjog körében. A tag oldaláról tekintve kötelező vagy fakultatív lehet. A kötelező részjegy jegyzése a tagi státus keletkezésének előfeltétele. A részjegy igazolja a tagsági jogviszony fennállását, a tagsági jogviszony megszűnésekor a részjegy összege visszajár. A részjegy vagyoni jogokat származtató kategória, kockázatot hordoz, a veszteség esetén annak fedezetéül felhasználható. Lényeges, hogy a tag szavazati jogosítványait nem befolyásolja a fakultatív részjegyjegyzés, mert az osztalék összege ez esetben növekedhet, azonban a fakultatív jegyzés a tag szavazatainak számát nem érinti, ugyanis az Szvt. 45. §-ának (2) bekezdése szerint a tagsági viszonyon alapuló szervezeti jogok és a személyes közreműködéssel összefüggő jogok a vagyoni szolgáltatás mértékétől függetlenül egyenlők. |
Részjegytőke
A részjegytőke – mint a szövetkezeti vagyon kötelező eleme – a tagok által jegyzett részjegyekre befizetett vagyoni hozzájárulások összességét jelenti. A részjegytőke mértéke az alapszabályok rendelkezéseitől függ, figyelemmel arra, hogy a részjegy összege, befizetésének feltételei, a tag által maximálisan jegyezhető részjegyek száma alapszabályi kérdésköröket jelentenek. Veszteség esetén a részjegy és a részjegytőke értelemszerűen egymás jogi sorsát osztják. A részjegytőke a veszteség fedezésére is szolgál, figyelemmel arra, hogy a szövetkezet a vagyonával felel a tartozásaiért.
A részjegytőke jogi természetét tekintve kötelezően képezendő és változó tőke. A szövetkezeti szabályozásban tradicionálisan érvényesülő nyitott tagság elvének, vagyis a tagok szabad be- és kilépési jogának és a részjegy szabályainak eredményeként a tőke összege attól függ, hogy hány tag lépett ki a szövetkezetből, s hányan léptek be. Újonnan belépő tagok esetén a részjegytőke növekedhet, kilépéskor a kifizetések miatt csökken.
Kamat a részjegy után
A részjegy után kamatkikötési tilalmat a jogszabály nem rögzít, ezért a kamatkikötés nem jogszabálysértő. A kamatkikötés azonban azt eredményezné, hogy a részjegy vonatkozásában a kockázat kiküszöbölődne, ez azonban nem felel meg a szövetkezeti önsegély elvének.
ÜZLETRÉSZ
Az üzletrész olyan vagyonjogi kategóriaként definiálható, amely az oszthatatlannak minősített szövetkezeti vagyon magántulajdonná alakítása nyomán keletkezett, és a szövetkezeti vagyon meghatározott részét jeleníti meg mint a vagyonnevesítés eredményeként a jogosultnak jutó eszmei vagyonhányad.
Kívülálló üzletrész-tulajdonosok
A jogszabályi rendelkezések a szövetkezeti tagság mellett megteremtettek egy speciális alanyi kört, az úgynevezett kívülálló üzletrész-tulajdonosok körét is. A kívülálló üzletrész-tulajdonosok jogszerűen jutottak az üzletrésztulajdonhoz, noha a szövetkezetnek nem voltak tagjai.
E személyek jogai lényegesen eltérnek a tagok jogaitól. Az üzletrészhez tapadó szervezeti jogokat megjelenítő szavazati jog egyáltalán nem illeti meg a kívülálló tulajdonosokat, ha ugyanis az üzletrész-tulajdonos nem tagja a szövetkezetnek, a közgyűlésen csak tanácskozási és javaslattételi jog illeti meg.
Üzletrésztőke
Az 1992. évi I. törvény létrehozott egy, a fentiekben elemzettekhez képest más természetű üzletrészt is. Az üzletrészt mint az eredményből való részesedés formáját szabályozták. Az 1992. évi I. törvény 55. §-a ugyanis rögzíti, hogy "Az adózott eredményből a közgyűlés döntése szerint, az üzletrésztőke növelésére fordított összeget, az üzletrészek tulajdonosai között kell felosztani. A felosztott összegről értékpapírt kell kiállítani (szövetkezeti üzletrész)". Mint látható, a szabály kógens, az adózott eredményből üzletrésztőkét kell létrehozni, majd a tulajdonosok között azt fel kell osztani. A szabályok később módosultak, mégpedig akként, hogy az üzletrésztőke létrehozatala fakultatívvá vált. "A szövetkezet az eredménytartalékból és a tőketartalékból a közgyűlés döntése szerint üzletrésztőkét képezhet, melyből tagjainak – az alapszabály rendelkezéseinek megfelelően – üzletrészt juttathat." Az új alapítású szövetkezeteknél tehát az üzletrésztőke képzése nem kötelező.
Az üzletrésztőke a szövetkezet saját tőkéjének elkülönített része, amely a szövetkezet eredményességétől függően növelhető, illetve csökkenthető. Értéke a szövetkezet gazdálkodásának függvényében állandóan változik. Ha a szövetkezet rendelkezik már üzletrésztőkével, akkor az eredményes gazdálkodásból származó eredménytartalékkal és tőketartalékkal megnövelheti az üzletrésztőkét: a szövetkezet az eredménytartalékból és a tőketartalékból a közgyűlés döntése szerint üzletrésztőkét növelhet, melynek összegét az üzletrész-tulajdonosok között az üzletrészek arányában kell felosztani. Az üzletrésztőke növelése esetén az alapszabály rendelkezései szerint az üzletrésszel nem rendelkező tag részére is juttatható üzletrész.
Két lehetőség van tehát: a már üzletrésztulajdonnal rendelkezők vagyonhányada növelhető, a másik lehetőség, hogy olyan tagok is üzletrészhez juttathatók, akik azzal eddig nem rendelkeztek. Ha a szövetkezet működése eredményes, bármikor létrehozhat üzletrésztőkét, vagyis közgyűlési határozat alapján üzletrészt juttathat a tagjainak. Az üzletrész veszteséges gazdálkodás esetén csökkenthető is: amennyiben az üzletrésztőkét veszteség fedezésére kellett felhasználni, a közgyűlés az üzletrészek névértékét arányosan csökkenti. E rendelkezés alapja az általunk már többször idézett felelősségi klauzula, amely szerint a szövetkezet a vagyonával felel a tartozásaiért. Mivel a vagyonához tartozik az üzletrésztőke is, így az okszerűen a veszteség fedezésére felhasználható. Ebben az esetben a közgyűlés az üzletrészek névértékét arányosan csökkenti. (Az egyes üzletrészek névértékének azonos arányban kell csökkennie.)
Az üzletrésztőke tehát a jelenlegi hatályos szabályok szerint, jogi természetét tekintve fakultatívan képződhet, illetve növekedhet. Mértéke változó, a szövetkezet tevékenységének eredményétől függ. Veszteség esetén annak fedezetéül szolgál.
Az üzletrész átruházása
A szövetkezeti üzletrész átruházható. Az átruházás törvényi korlátját jelenti az elővásárlási jog intézménye. Abban az esetben, ha az üzletrész tulajdonosa kívülálló személyre kívánja átruházni az üzletrészét, a szövetkezetet és tagját elővásárlási jog illeti meg. Az elővásárlási jog gyakorlásának módjáról az alapszabályban kell rendelkezni. Ha a jogosultak az átruházási szándék bejelentésétől számított – az alapszabályban megállapított – határidőben nem nyilatkoznak, úgy kell tekinteni, hogy nem kívánnak elővásárlási jogukkal élni.
Az elővásárlási jog elsősorban a szövetkezetet illeti meg. Az elővásárlási jog gyakorlásának módját az alapszabályban kell meghatározni. Ha az alapszabályban leírtaknak megfelelően a vételre jogosultak nem nyilatkoznak, ebben az esetben beáll a jogszabályi vélelem, vagyis úgy kell tekinteni, mintha elővásárlási jogukról lemondtak volna. Amennyiben tisztségviselő tulajdonában volt az üzletrészhányad, a megvásárlásról csak a közgyűlésnek (küldöttgyűlésnek) van joga dönteni.
Abban az esetben, ha a szövetkezet megvásárolja a tulajdonos üzletrészét, azt többféle módon használhatja fel:
- szétosztja a tagok között;
- fel nem osztható alapba helyezi, vagy ilyen alapot hoz létre;
- elidegeníti a tagok részére;
- eladja az újonnan belépő tagoknak.
Lehetséges az üzletrész egy részének átruházása is, mivel a törvény erre nézve tiltó klauzulát nem tartalmaz.
Nyilvántartás
Az átruházást és az öröklést haladéktalanul be kell jelenteni a szövetkezetnek. A szövetkezeti üzletrészek tulajdonosairól és az üzletrészek névértékéről a szövetkezet nyilvántartást köteles vezetni. Az üzletrészhez kapcsolódó jogokat csak az gyakorolhatja, aki a nyilvántartás szerint valamely üzletrész tulajdonosa. A nyilvántartás módját a szövetkezet határozza meg. Ez történhet számítógépen, kartotékrendszerrel stb. Lényeges azonban, hogy a nyilvántartásnak legalább a következő adatokat tartalmaznia kell:
- név, a személyazonosság megállapításához szükséges adatok, lakóhely;
- névérték, állítottak-e ki az üzletrészről értékpapírt, vagy sem;
- tulajdonosváltozás feltüntetése, átruházás időpontja és jogcíme;
- névérték változásai (növelés időpontja és összege, leszállítás időpontja és összege).
Értékpapír jelleg
Az üzletrészről – bár szerepel a nyilvántartásban – a jogosult kérésére értékpapírt kell kiállítani. A névre szóló értékpapírra a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Névérték
Az üzletrész névértéke állandóan változik, a gazdálkodás eredményének, illetőleg az alapul szolgáló vagyontárgyak amortizációjának függvényében. Az üzletrész névértékének meghatározása a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Hangsúlyozzuk, hogy a szövetkezeti üzletrész a tőzsdén nem jegyezhető. A nyilvános forgalomba hozatalhoz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének előzetes engedélyét beszerezni nem kell.
Osztalék
Az osztalék a szövetkezeti üzletrész után illeti meg az üzletrész tulajdonosát, a szövetkezet adózott eredményéből évente részesedésre jogosít. Az osztalék tehát eredményfüggő. Miután az üzletrész utáni kamatkikötés tilos, az üzletrész és annak jogi sorsát osztó osztalék kockázati elemeket hordozó vagyonjogi kategória. Az osztalék fizetésének alapja tehát az adózott eredmény, azzal azonban, hogy a törvény nem állapít meg kógens szabályokat az eredmény felhasználására, hanem rögzíti, hogy a közgyűlés döntése alapján lehet az adózott eredményből osztalékot fizetni.
E rugalmas szabályozás rávilágít a szövetkezet speciális természetére. Ugyancsak ezt tükrözi az eredményfelhasználásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések köre is: A szövetkezet a tulajdonában álló, a tagok, vagy mások által használatba adott vagyoni eszközökkel önállóan gazdálkodik, adózott eredményével a törvény keretei között szabadon rendelkezik. A szövetkezet éves kiosztható eredményének a nagyobb részét a személyes közreműködés arányában a tagoknak kell visszatéríteni. Ebből látható, hogy a tagok személyes közreműködésének milyen jelentősége van. A szövetkezet gazdasági lényegéből és jogi természetéből adódóan a tagot nem elsődlegesen a vagyoni betét arányában illetik meg előnyök, hanem a személyes közreműködése alapján. Ennek megfelelően került a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezésekbe a tagi státus kettős – vagyonszolgáltatás és személyes közreműködés – kötelezettsége, s ezt tükrözi maga a szövetkezet definíciója is. (A szövetkezet speciális természetére rávilágító jogszabályi rendelkezés irányadó az üzletrész névértékének megállapítására is.)
Veszteségviselés
A szövetkezeti üzletrész és az annak nyomán járó osztalék kockázati elemeket hordozó jogintézmények, vagyis felhasználhatók a veszteség fedezetéül. A gyakorlatban alapkérdésnek tekinthető, hogy a kívülálló üzletrész-tulajdonosok felelnek-e a szövetkezet tartozásaiért. A kérdés egyáltalán nem alaptalan, hiszen már jeleztük, hogy a kívülálló üzletrész-tulajdonosoknak nincsen ráhatásuk a gazdálkodásra. Szavazati joguk nincs, kizárólag tanácskozási és javaslattételi joggal vesznek részt a szövetkezet közgyűlésén. Érthető, hogy miután a gazdálkodással kapcsolatban érdemi döntéseket nem tudnak hozni, felelnek-e a veszteségekért, s ha igen, milyen mértékben. A Legfelsőbb Bíróság egy konkrét jogeset kapcsán tisztázta, hogy a felszámolási eljárásban a szövetkezeti üzletrésztőke – mint a szövetkezeti vagyon része – a hitelezők kielégítésének alapjául szolgál. E vagyon terhére kell kielégíteni a hitelezői követeléseket, és csak ezt követően kerülhet sor a megmaradó vagyon felosztására a jogosultak között (BH 1995/628. számú jogeset).
dr. Réti Mária| A szövetkezeti vagyon lebontásának története Az üzletrész a második világháború előtti magyar szabályozásban, de a hatályos európai joganyagokban a tagsági jogokat testesíti meg. A tőkeképzés fő eszköze, a tagot részesedésre jogosítja a nyereségből, ugyanakkor az üzletrész mértékének erejéig a tag kockázatot visel a szövetkezet veszteséges gazdálkodása miatt. A szövetkezet jogutód nélküli megszűnése esetén az üzletrész függvényében – az alapszabály rendelkezéseinek megfelelően – részesedhet a tag a szövetkezet szétosztható vagyonából. Az 1945 előtti szabályozásban az üzletrészről kiállított tanúsítvány minősült részjegynek. Az üzletrész tehát a tag számára lényeges jogokat, így például az osztalékhoz való jogot; szervezeti jogokat, szavazati jogot származtatott, ugyanakkor kockázati elemeket hordozó jogintézménynek minősült a veszteséges gazdálkodás esetében. A mai üzletrész elsősorban a szövetkezeti tulajdon "lebontásaként" keletkezett. 1989-ben az oszthatatlan vagyon részleges felosztása történt meg. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvényt módosító 1989. évi XX. törvény lehetővé tette a termelőszövetkezetek vagyonának részleges felosztását, hangsúlyozottan fakultatív jelleggel. A vagyonfelosztás általános jellemzői a következők voltak: a felosztás kizárólag részleges (a tárgyi kör korlátozott); csak a tagok részére történhet a felosztás (az alanyi kör zárt); a részleges felosztás fakultatív, tehát a jogalkotó csupán lehetőséget biztosít a szövetkezeteknek arra, hogy a tulajdonát jogszabályi feltételek mellett szétoszthassa. A szövetkezeti vagyonrész és az ingyenes vagyonjegy összértéke az első juttatáskor nem haladhatta meg az 1988. december 31-ei mérleg szerinti vagyon – részjegy- és vagyonjegyalappal csökkentett részének – 50 százalékát (1989. évi XX. törvény 7. §). Ami a vagyonrész jogi természetét illeti, annak fókuszában álláspontunk szerint az átruházhatóság kérdése áll. A szövetkezeti vagyonrész a szövetkezet tagjára volt átruházható, névre szóló, örökölhető értékpapírt jelentett. Az örökös, illetőleg a kilépett, kizárt tag a szövetkezeti vagyon részét kizárólag a szövetkezet tagjára, vagy a szövetkezetre ruházhatta át. További megszorító rendelkezés volt, hogy ha az örökös nem természetes személy, a vagyonrészt köteles volt felajánlani a szövetkezetnek. A szövetkezeti vagyonrész ilyen tartalmú, forgalomképességben megnyilvánuló korlátozása azt eredményezte, hogy a szövetkezeti vagyonrész egy zárt alanyi körben "forgott", nevezetesen a szövetkezet tagjai, illetőleg a szövetkezet mint jogi személy körében. A szövetkezeti vagyonrész után a szövetkezet eredményétől függően, a közgyűlés által meghatározott osztalék fizetésére kerülhetett sor a tag számára. A vagyonrész kiadására csak a termelőszövetkezet jogutód nélküli megszűnése esetén kerülhetett sor. Ez pedig azt jelenti, hogy a tag szövetkezeti vagyonrészhez tapadó jogosultságai korlátok közé szorítottak voltak. A státuskérdések (különös tekintettel a kilépésre) a szövetkezeti vagyonrész jogi sorsát nem érintették. A mezőgazdasági termelőszövetkezeteket a jogalkotó felhatalmazta arra, hogy a vagyonmegosztást a vagyonrész mellett esetleg ingyenes vagyonjegy formájában foganatosítsák. E jogszabályi rendelkezés következménye értelemszerűen az volt, hogy a szövetkezetek egy része ingyenes vagyonjegyet, másik része vagyonrészt, harmadik köre pedig mindkét formát alkalmazta. Ipari szövetkezeteknél a vagyon részleges lebontásának eredményeként szövetkezeti üzletrész képződött, és lehetőség volt arra, hogy a vagyonmegosztást ingyenes részjegy formájában bonyolítsák le. A szövetkezeti vagyon részleges felosztását követően a vagyon kötelező nevesítéséről az 1992. évi II. törvény rendelkezett. Magyarországon 1992-ben nem tagi hozzájárulásból kellett vagyont képezni, hanem egy speciális kritériumokkal rendelkező, már meglévő vagyont kellett "leosztani", így a klasszikus tőkeképzés fordítottja játszódott le a következő szabályozási területeken: a vagyon részleges megosztása; vagyonnevesítési eljárás; a termőföldre vonatkozó szabályok rendszere; vagyonmegosztási eljárás. |