Lendületes növekedés

Árnyaltabban a gazdaság fejlődéséről és a kilátásokról

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 32. számában (2000. december 1.)

 

Vajon biztosak-e a gazdasági növekedés alapjai hazánkban? Az optimista kicsengésű összegzések és előrejelzések olvastán az a régi vicc jut az ember eszébe, amelyben két barát találkozik, s az egyik megkérdezi a másikat, hogy van. Jól, feleli a másik. Na, és bővebben, érdeklődik tovább a barát. Nem jól... A gazdasági folyamatokat is érdemes részleteikben, minden oldalról megvizsgálni.

 

Az idén a magyar gazdaság örvendetes növekedést mutatott. Dinamikája nemcsak a kelet-közép-európai térségben, de még a fejlett Nyugat vagy az ázsiai tigrisek némelyike számára is irigylésre méltónak látszik. A gazdaságról beszámoló híradások, ha egyáltalán szóltak kedvezőtlen fejleményekről, azok végső okát rajtunk kívül álló tényezőkre vezették vissza.

Jellegzetes példája ennek az infláció alakulása, amelynek csökkenő irányzata az év második felében megfordult, és szeptemberre ismét két számjegyűre nőtt, de a széles közvélemény tájékoztatása arra szorítkozott, hogy a világpiaci kőolajárak várt csökkenése mindegyre késlekedik, és gyengélkedik az euró. Azért ennél valamivel bonyolultabb a helyzet.

A növekedés közelebbről

A gazdasági fejlődés legátfogóbb jelzője, a GDP 1999 második felétől folyamatos növekedést mutat, és a 2000. év egészére vonatkozó dinamika biztosan magasabb lesz az előző évinél. Az első negyedévi, 6,6 százalékos GDP-növekedési adat lélegzetelállító volt. A második negyedév mérsékeltebb dinamikája (5,8 százalék) leginkább annak tudható be, hogy az előző évi bázis már némi növekedést mutatott. A félév 6,2 százalékos globális növekedési üteme mögött azonban részletesebb elemzéssel a jövőre nézve óvatosságra intő jeleket is felfedezhetünk.

A GDP számítási módjának megfelelően a hozzáadott érték alapon mért növekedés az építőipart tekintve meglehetősen alacsonynak (3,9 százalék) tűnik az első félévben, amihez a GDP-felhasználás oldalát tekintve az állóeszköz-felhalmozás szintén mérsékelt növekedést jelző (6,1 százalék) üteme illeszkedik. Elemzők szerint mindkét mutató javulása várható, hiszen előbb-utóbb lendületet vesz mind a lakásépítési program, mind az autópálya-építés, és az általában is élénkülő belföldi kereslet biztató kilátásokkal beruházásra ösztönöz. Az iparban, illetve azon belül a feldolgozóiparban előállított hozzáadott érték ehhez képest jelentős – 13,5, illetve 15,6 százalékos – növekedést mutatott.

Ha az adatok ellenére csak kevesen érzik saját bőrükön a gazdaság sikeres fejlődését, és szkeptikusan fogadják a kedvező makrogazdasági adatokat, a behatóbb elemzés annak az okát is megvilágítja. A háztartások tényleges fogyasztásának növekedési üteme, a társadalmi juttatásokat is beleértve, lényegesen alacsonyabb (3,45 százalék) volt az első félévben. Amihez hozzátartozik, hogy ezt is az előző év első feléhez méri a statisztika, azaz 1999 második félévéhez képest még alacsonyabb a növekedés, és ezzel, a folyamatában már az éppen nem romló anyagi helyzet benyomását kelti az utca emberében.

Exporttól vezérelve

Miközben tehát a fogyasztás viszonylag, sőt a globális GDP növekedéséhez képest különösen mérsékelt növekedést jelez, és a beruházások sem nőnek, a felhasználás oldalán a kimutatott növekedés a nettó export pozíciójavulásából ered. Ahhoz, hogy ezt pontosan értékeljük, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a GDP volumenadatokkal dolgozik, és az export-import forgalomban a szolgáltatásokat is figyelembe veszi az áruforgalom mellett. A másik szempont, hogy a GDP-számítás a nettó export emelkedését növekedési tényezőnek tekinti, amiből az következik, hogy amikor az exportvolumen növekedési dinamikája meghaladja az importvolumen növekedési ütemét, akkor gyorsul a GDP bővülése, holott nagyobb áru- és szolgáltatástömeg hagyja el az országot, mint amennyi bejön. Ez persze abból a feltevésből indul ki, hogy az exportált termékekért járó jövedelem valamikor felhasználható lesz, így a reális gazdagság nő. Csakhogy éppen ebben az évben Magyarországot hosszú ideje a legsúlyosabb – becslések szerint 2,5-3 százalékos – cserearányromlás sújtotta. Ez azt jelenti, hogy az importált termékek árszínvonala ennyivel nagyobb növekedést mutatott az exporténál. Ez a kőolajár-emelkedés és az euró gyengülésének következménye. Az exportvolumen növekedésének egy része pusztán az importdrágulás kompenzálására ment el, anélkül hogy felhasználható jövedelem származott volna belőle. Egyebek közt ezt mutatja, hogy a cserearányok romlása a Kopint-Datorg elemzése szerint az első félévben 380 millió dollárral járult hozzá a kereskedelmi mérleg romlásához, és ezzel a tényezővel a 6,2 százalékos GDP-növekedést korrigálva az úgynevezett GDI (Gross Domestic Income) már csupán 4,6 százalékos növekedést mutatott. Az év első nyolc hónapjában lényegében az előző évivel azonos mennyiségű energia 520 millió dollárral növelte az importszámlát a beszerzési árak 90 százalékos emelkedése miatt, azaz a kereskedelmi mérleg egyenlege 180 millió dollárral javulhatott volna az energiaárak változatlan szintje mellett, ám azzal együtt 340 millió dollárral emelkedett a deficit január és augusztus között az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Regionális eltérések

A növekedés további belső ellentmondása a magyarországi régiók egyenlőtlen fejlettségéből adódik. Erről az Ecostat, a Központi Statisztikai Hivatal gazdasági elemző intézete kimutatta, hogy az országon belül két régió, Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl a növekedés motorja, míg az ország más vidékein az országos átlagnál alacsonyabb az egy lakosra jutó GDP. Miközben Közép-Magyarországon ez a mutató az országos átlag majdnem másfélszerese (148 százaléka) és Nyugat-Dunántúlon 10 százalékkal magasabb az országos átlagnál, Közép-Dunántúlon pedig annak közelében van (98 százaléka), addig más térségekben jó 30 százalékkal elmarad attól. A közép-magyarországi régió az országban előállított GDP 42 százalékát adja, és egy főre vetítve ez 2,2-szerese annak, amennyit Észak-Magyarországon termelnek, Budapestet összevetve az északi körzettel pedig 2,7-szeres arány adódik.

Az adatok is mutatják, ami egyébként is sejthető, hogy a regionális növekedésiütem-különbség szoros kapcsolatot mutat a külföldi befektetések megoszlásával: a külföldi érdekeltségű vállalkozások 57 százaléka Közép-Magyarországra települt, és az egy lakosra számított itteni befektetés összege 2,3-szorosa az országos átlagnak. Nyugat- és Közép-Dunántúlt hozzátéve a befektetett külföldi tőke 80 százaléka koncentrálódik a három régióban. A vezető három régió előnye nem csökken, 1999-ben az összes beruházásból 73 százalékkal részesedett, a külföldi beruházások 76 százaléka itt valósult meg, és a befektetett külföldi tőke 81 százaléka is ide áramlott.

Nemzetközi összehasonlításban a fejlett és fejletlen régiók közötti hasonló különbség nem ritka, és az eltérés növekedési tartaléknak is tekinthető, amikor a felzárkózás megindul.

Egyenetlenségek

A 2000-es évet az ipar folyamatosan gyors növekedése jellemzi. A rendelkezésre álló legutóbbi adatok szerint az első nyolc hónapban a bruttó kibocsátás 20,8 százalékkal nőtt, az export volumene 30,9 százalékkal, a belföldi értékesítés 10,6 százalékkal bővült.

A teljes növekedésen belül a feldolgozóipar 23,6 százalékos növekedést regisztrált, jelentős részben a villamosgép- és műszergyártás – idetartoznak a számítástechnikai és a telekommunikációs eszközök és berendezések – termelésének kimagasló (63,4 százalékos) növekedése jóvoltából. A termelés (folyó forintárakból számolva) 82 százaléka exportra ment. A járműgyártás, amely az átlagosnál valamivel szerényebb, de igen tisztes (17,4 százalékos) termelésnövekedést mutatott, volumenében a második legtekintélyesebb iparág, s teljes kibocsátásának 91 százalékát értékesítette külpiacokon. Hozzájuk képest átlagon felüli növekedési ütemet (25,9 százalék) csak a jóval kisebb súlyú fémalapanyagok és feldolgozott fémtermékek iparága mutatott.

A húzóágazatok fenti dinamikájából is sejthető már, hogy a vámszabad területeken működő, száznál alig több multinacionális vállalat továbbra is az ipari növekedés motorja. Ezek termelése az átlagos ütem kétszeresével (41,1 százalék) nőtt, és a teljes ipari exportértékesítési volumen nagyobbik felét (51,3 százalék) teljesítették, dollárban viszont a növekedés 19,3 százalékos volt, és a teljes export 43,4 százalékát tette ki. A gépek és feldolgozott termékek exportjából együttesen a vámszabad területi vállalatok már 48,8, a gép- és berendezésexportból pedig 68 százalékkal részesedtek.

Éppen a húzóágazatokra koncentrálódó külföldi érdekeltségek az Ecostat számításai szerint mintegy 2 százalékponttal járulnak hozzá a GDP növekedéséhez. A honi tulajdonban és így hazai döntési körben elkölthető nemzeti jövedelem, az úgynevezett GNI növekedési üteme ennek megfelelően az év első felében 4,2 százalék körül lehetett, és 2000-ben 3-3,5 százalék körülire várható.

A működő tőke mozgása

Éppen a külföldi érdekeltségeknek a magyar gazdaságban játszott szerepe miatt megkülönböztetett figyelmet érdemel a tőkebeáramlás alakulása. A növekedésnek számottevő forrása az eddig befektetett tőkéből létrejött termelőkapacitás, így érthető, hogy azonos ütemű tőkebeáramlás lenne szükséges a növekedés fenntartásához. Az adósságot nem generáló tőkebeáramlás 2000 első nyolc hónapjában 561 millió euró volt (1999-ben 1,794 milliárd euró). Az alábbi grafikon mutatja, hogy a tőkebeáramlás csökkenése elsősorban a portfólióbefektetések kivonásából ered, a működőtőke-befektetések 2000. január-augusztusban 1,042 milliárd eurót tettek ki, szerény 92 millióval többet, mint az előző évben. Bár a működő tőke viszonylag stabil beáramlása az év második felében megtorpant, ebből még elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni. Az euró – és ezen keresztül a forint – gyengülése a dollárral szemben a dollárban eszközölt korábbi befektetéseket leértékeli, ezzel a régebben beruházó dollárbefektetők vagyona apad, úgyhogy – legalábbis átmenetileg – feltehetően kivárnak a további beruházásokkal. De ellenkezőképpen is gondolkodhatnak, miszerint az erős dollárral viszonylag olcsón lehet Magyarországon beruházni, ami felértékelődik majd, ha az euró újra magához tér. E tekintetben azonban Magyarország korántsem egyedi eset, azaz más befektetési célterületekkel kell felvennie a versenyt. Így továbbra is távoli az az idő, amikor feladhatók, megszüntethetőek lennének azok a kedvezmények, amelyek vonzzák a külföldi működő tőkét az országba.

Az infláció: kényes kérdés

Az esztendő vége felé elbizonytalanodott a gazdasági fejlődés jövőjének megítélése. Az év elején, amikor a kőolaj világpiaci ára hirtelen felszökött, a gazdasági elemzők azon vetélkedtek, vajon melyikük találja el viszonylag pontosan, hogy mikor térnek vissza, ha nem is a korábbi hordónként tíz-egynéhány dollár körüli szintre, de legalább 25 dollár közelébe. Ez nem következett be, sőt az árak makacsul tartották magukat 30 dollár fölött, sőt néha még a 35 dolláros határt is átlépték. E sorok írásakor még egyáltalán nem világos, milyen irányt vesz az izraeli-palesztin konfliktus, és ennek megfelelően lehiggad-e, vagy még hektikusabbra fordul a nemzetközi olajpiac.

A magyar kormány olyannyira biztosra vette, hogy a hordónkénti 25 dolláros ár visszatérésére reális esély van, hogy ehhez a szinthez rögzítette az üzemanyagok jövedéki adójának jövő évi emelését a szállítási szakszervezetekkel kötött megállapodásban. Járai Zsigmond pénzügyminiszter nagyvonalú gesztust tett, bár a tárgyalások – mondhatni – minisztériumának, ha nem is a háta mögött, de mindenképp közvetlen részvétele nélkül zajlottak. Jó húszmilliárd forint költségvetési bevételről mondott le, és némiképp kényszeredettnek tűnt az a magyarázata, miszerint a költségvetést hordónként 25 dolláros világpiaci árral kalkulálták, akkor úgy korrekt, ha a benzint nem drágítja még tovább a jövedéki adó emelése is. Csakis abban bízhatott, hogy az ár jövőre lehetővé teszi a jövedéki adó emelését, mert a fix összegben meghatározott adóból a benzinár emelkedésével nem lesz költségvetési többletbevétel. Másrészt viszont a költségvetés áfabevétele, amely a jövedéki adóval ellentétben az árakkal együtt emelkedik, ellensúlyozhatja a kiesést, hacsak a forgalom visszaesése nem szól közbe. 2000 első nyolc hónapjában a benzinfogyasztás közel 6 százalékkal csökkent, a gázolaj-felhasználás, ami inkább a szállító járművekre érvényes – a gazdasági növekedés üteménél lényegesen kisebb mértékben, 1,5 százalékkal nőtt.

Az energiaáraknál már csak azért érdemes hosszasabban elidőzni, mert az idei évet sok tekintetben meghatározta, és ennek áthúzódó hatásai még 2001-ben is okoznak meglepetéseket.

Ebben nem lebecsülendő szerepe van a kormányzat szigorú árpolitikájának, amennyiben az idővel fikciónak bizonyuló saját 6 százalékos inflációs prognózisához kötve szabta meg az ellenőrzése alá tartozó árakat. Ezek közül kivált a földgáz árának volt különleges hatása. Az elemzők kivétel nélkül vitatták a kormányzati inflációs cél realitását, és egyesek már a júliustól bevezetett gázár meghirdetésekor figyelmeztettek, hogy az infláció mesterséges elfojtása csak késleltetheti az árak átrendeződését, de nem akadályozhatja meg. A Mol részvényeinek árfolyama a mélypontra zuhant, és a társaság vezetői kötelességszerűen bírósági keresetet nyújtottak be a kormány ellen, mert a szerintük érvényben lévő előírásokat is figyelmen kívül hagyva a kormány jelentős vagyonvesztést okozott a részvényeseknek. A lakosság érdekeinek védelmezésével indokolt lépés így is 12 százalékos tarifaemelést jelentett, és a fűtési szezon beindulása előtt még nem is keltett semmilyen felzúdulást. A csökkenő inflációt sem sikerült medrében tartani, hiszen éppen az év közepén, pontosan júliusban fordult emelkedőre, és szeptemberre ismét két számjegyűre nőtt.

Az ipari felhasználóknak szánt földgáz árának drasztikus emelése talán a legkevésbé fájdalmas megoldás a számtalan rossz választási lehetőség közül. Bizonyos számítások szerint a földgáz egy év alatt megduplázódott importárának rászabadítása a háztartási fogyasztókra – beleértve a távfűtés és a villanyáram díjának arányos emelését – azzal a következménnyel járt volna, hogy a személyes fogyasztás szerény (3-4 százalékos) bővülése helyett stagnálás következett volna be. Ennek következményeit a fogyasztói piacra termelő valamennyi vállalat viselhette volna. Persze az sem lehetett volna fenntartható megoldás, hogy a világpiaci árak sokkszerű emelkedését lényegében egyetlen cég, a Mol viselje. Ezzel a megoldással végül is a lakosságra sem hárul elviselhetetlen teher, és a Molra nehezedő veszteség is megoszlik.

A Mol Rt. és a kormány közötti megállapodás alapján november elsejétől 43 százalékkal emelkedett a gáz ára a nagyfogyasztók számára. A gázáremelés mintegy 500 vállalatot érint, azokat, amelyek fogyasztása 500 köbméter/óra felett van. A Magyarországon évente felhasznált 12 milliárd köbméter gázból az emelés végül is 4 milliárd köbmétert érint. Ez a döntés a Molnak is csalódást okozott, hiszen az eredeti terve szerint éppen fordított arányt javasolt, azaz nagyjából 4 milliárd köbmétert tervezett a lakossági áron és 8 milliárdot a felemelt nagyfogyasztói áron értékesíteni. Az alacsonyabb ár a hazai 2,8 milliárd köbméternyi olcsóbb kitermeléshez kapcsolódott volna. A gazdasági miniszter szerint a nagyfogyasztóknak az emelés után is 50 százalékkal alacsonyabb árat kell fizetniük a nyugat-európai szintnél.

Az áremelkedés elsődlegesen a termelői árakat lendíti meg, amelyek bonyolult összefüggéseken keresztül épülnek be a fogyasztói árakba. A Gazdasági Minisztérium szerint a kormány döntése az idén 0,1 százalékponttal, 2001-ben pedig 0,6 százalékponttal emeli meg az inflációt.

Feszítő erők

A költségviszonyok torzulása megtévesztő lehet éppen a legnagyobb ipari fogyasztók számára. Ők eddig annál nagyobb előnyt élvezhettek versenytársaikkal szemben, minél nagyobb arányban szerepelt a földgáz a termelési költségeik között, hiszen a reális költségeket helyettük más viselte, míg a konkurenseknek nem adatott meg ez a szerencse. A vegyipar termelése például 2000 első nyolc hónapjában 14,2 százalékkal emelkedett, miközben a termelői ár mind belföldön, mind az exportban 40 százalék körüli emelkedést ért el. A magas földgázárak egyes nagy termelőcégek értékesítési áraiba tehát már beépültek, ezért a jövőben lényeges értékesítésiár-emelést már valószínűleg nem vagy alig lesznek képesek érvényesíteni. Ezért a nagyipari vállalatokra mért drasztikus áremelés az elemzők szerint várhatóan nem kerül teljes súlyával a termelői árba, és azon belül is szétoszlik a belföldi és az exportárak között. Az export húzóágazataiban a gáz- és általában az energiaköltségek néhány tized százaléknyi, de egy százaléknál mindenképpen kisebb arányt képviselnek. A versenyképességi kihatás tehát figyelmen kívül hagyható.

A központilag szabályozott energiaárak idei emelésével azonban az ügy még nincs lezárva, hiszen a világpiaci gázárduplázódásnak még fele sem jött át a belföldi árrendszerbe. Így az továbbra is feszítőerőt jelent az infláció alakulására. Jövőre hasonló kormányzati megoldásra lehet számítani, azaz a lakossági és az ipari fogyasztói ár eltérő mértékben fog emelkedni, és az ügy ezzel sem ér véget, mert a későbbiekben majd a lakossági árat kell hozzáemelni az ipari árak szintjéhez, amit nemcsak a puszta racionalitás, de az Európai Unióban alkalmazott gyakorlat is megkövetel. Mint az alábbi ábra mutatja, a termelői árak már 1999 végén meglódultak, és növekedési ütemük tavasz óta meghaladja a fogyasztói árindexet. Anélkül, hogy közvetlenül kimutatható összefüggést feltételeznénk a fogyasztói árak és a termelői árak alakulása között, annyi bizonyos, hogy az utóbbi a közeli jövőben sem hat inflációfékező tényezőként.

A fogyasztói árak szempontjából a gáz és a központi árellenőrzés alá eső más termékek és szolgáltatások árai, utazási és távközlési tarifák stb. visszafogott emelkedése – mind a kormány tudatosan alábecsült inflációs prognózisából adódnak – az előbbiek szerint egyesült feszítőerőt jelentenek a jövőben, miközben – mint az ábra mutatja – a fogyasztói kosárban elfoglalt arányuk lassan, de folyamatosan növekszik.

Az infláció csökkenésének megtorpanásában szerepet játszó külső tényezők megváltozásával vagy megszűnésével az inflációs pálya ismét fordulhat. Például az élelmiszerárak – a 4. ábra – mélyen az átlagos infláció alatti emelkedése, sőt időnkénti csökkenése a dezinflációs folyamatot táplálta: az év közepén azonban az átlagos fogyasztói árindexet meghaladó növekedési ütemet „vettek fel", és várhatóan mindaddig inflációt erősítő elemként szerepelnek, amíg az árarányok vissza nem állnak az egészséges árszerkezetbe.

Áthúzódó (ár)hatások

Az ábrák érzékletesen mutatják, hogy a kormányzati erőfeszítések ellenére is az úgynevezett szabályozott árak, amelyekbe az önkormányzatok hatáskörébe tartozó árellenőrzés is szerepel – a víz- és csatornadíj, helyi tömegközlekedési tarifák és egyebek – csak rövid időre voltak képesek inflációfékező hatást kifejteni.

A második félév eddig látható fejleményeiből az is beigazolódik, hogy például az üzemanyag árának emelkedése fokozatosan átszivárog az áruk és szolgáltatások áraiba. Erre mutat egyebek mellett az MNB által folyamatosan becsült maginfláció alakulása, amely a fogyasztói árindexből kiszűri az idényjellegű élelmiszerek, a szabadáras háztartási energia, az üzemanyagok, valamint a gyógyszerek árváltozásának hatását. Ezzel lényegében az inflációs folyamatok várható távlati alakulásához ad támpontot. Nos, hosszabb idő után törés következett be a maginfláció alakulásában is, amelyet az alábbi ábra mutat.

Költségvetési felpuhulás

A meglóduló infláció lefékezésében a kormányzat nem jár az élen (amennyiben a benyújtott 2001-2002. évi költségvetésitörvény-javaslatból ez megítélhető). Ezúttal a kétéves tervezés problematikájától eltekintve, a jövő évre vonatkozó tervszámokkal szemben is felvethető, hogy szakít az eddigi takarékos, anticiklikus büdzsé gyakorlatával. (Az anticiklikus költségvetésre ugyanis az a jellemző, hogy növekedési periódusban szűkmarkú, és tartalékot képez nehezebb időkre, amikor éppen a költségvetési keresletnöveléssel lehet a fellendülést támogatni.) 2001-ben semmi jel sem vetíti előre a növekedés lassulását, ezzel szemben a költségvetés számaiból nagyvonalú elosztásra lehet következtetni.

Alapvető problémát okoz a költségvetés elemzésekor, hogy a Pénzügyminisztérium a 2001-es előirányzatokhoz nem mellékelte prognózisát az idei várható teljesítésről, azt csak a 2000-es előirányzat számsoraival lehet összevetni, holott azok az év végére – megítélés kérdése, hogy mennyivel, de – mindenképp módosulnak. A minisztérium október végén még váltig kitartott amellett, hogy az eredeti tervhez képest az év végére sem lesz érdemi eltérés, ami azt feltételezi, hogy az év utolsó négy hónapjában 220 milliárdnál nagyobb deficit halmozódjék fel a központi költségvetésben (az első kilenc hónapban 173 milliárd volt).

A tervezet szerint a központi költségvetés elsődleges többlete, a kamatok nélkül számolt egyenleg nominálisan 307 milliárdról 170 milliárd forintra csökken, azaz a GDP százalékában 2,5 százalékról kevesebb mint felére, 1,2 százalékra szűkül. A tervezet szerint az elsődleges bevételek nominális növekedése 12,8, a kiadásoké viszont 18,7 százalék körül alakul 2001-ben. Az infláció és a kamatszint legfrissebb fejleményei szerint vitatható a nettó kamatkiadások 50 milliárdra tervezett csökkenése, de ezzel számolva is az elsődleges többlet 130 milliárdos apadása a privatizációs bevételek nélkül számított GFS költségvetési deficitet 80 milliárddal, azaz több mint 20 százalékkal megnöveli. Mindez a GDP százalékában – a PM számításai szerint is – valamelyest emelkedő költségvetési hiányra vezet.

Az államháztartás hiánya a GDP százalékában sem csökken a tervezet szerint, ám ez még azt is feltételezi, hogy a társadalombiztosítási alapok deficitje az idén tervezett 43 és reálisan feltételezhető 60 milliárd forintról 10,1 milliárdra zsugorodik.

Szembetűnő, hogy a GDP százalékában megadott deficitekhez 2001-ben (3,3 százalékos költségvetési és 3,4 százalékos államházartási hiány) 17 százalékos nominális GDP-növekedést feltételez a tervezet, ami semmiképp sem származhat az egyébként prognosztizált 5-6 százalékos növekedésből és 5-7 százalékos inflációból. Igaz, a PM időközben módosította idei nominális GDP-prognózisát a korábbi 12 530 milliárdról legalább 13 000 milliárdra, illetve valamivel afölé. Így az inflációs és növekedési előrejelzéshez közelebb kerül a jövő évre megjelölt 14 660 milliárdos prognózis, ám az idei növeléssel együtt azt is emelni kellett volna.

A kormányzat 5-7 százalékos inflációs programjával szemben gyanakvást kelt a közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek 2001-re ígért és a minimálbér-emelés hatásával együtt 15 százalékot meghaladó keresetnövekedés, még akkor is, ha az önkormányzati szektorban feltehetően forráshiány miatt ennél 1-2 százalékponttal kevesebb valósul is meg. Ez ugyanis a bruttó keresetek 8-10 százalékos emelkedését jelenti az infláció felett, amiből a pénzügyi kormányzat programjában megjelölt 2,5-3 százalékos reálbér-emelkedés akkor lehet, ha 1. az adóterhelés növekszik (ezt a kormányzat tagadja); 2. a versenyszférában alig emelkednek a bérek, ami jó konjunktúra és termelékenység mellett kizárt, legfeljebb a közszférától valamicskét elmaradó bérnövekedést lehet feltételezni; 3. eleve programban van a növekedés egy részének „elinflálása", azaz a kormány sem veszi komolyan saját inflációs prognózisát.

Az is kétséges, hogy a költségvetés beterjesztésekor tisztázott volt-e egyáltalán a közszféra béremelési csomagja, mert annak bejelentésére jóval később került sor. Ha nem, és feltehetőleg nem vagy nem egészen, akkor az tovább növeli az elsődleges államháztartási kiadások eleve 14 százaléknál nagyobbra méretezett bővülését, vagy pedig máshonnan kell a fedezetet átcsoportosítani.

A költségvetési terv anticiklikus jellegét erősíti, hogy a növekedési szakaszban szokatlan keresletélénkítő programokat indít be, mint amilyen a Széchenyi-terv, az autópálya- és a lakásépítési program.

Kilátások

Belátható időn belül a magyar gazdaság szempontjából fontos külső feltételekben kedvezőtlen változás nem várható: a legfőbb exportpiacokon a konjunktúra nem vagy alig mérséklődik. Az energiahordozók világpiaci ára tovább már nem emelkedhet, stabilizálódik és a prognózisok szerint várhatóan valamikor a jövő esztendőben valamelyest csökken, úgyhogy a nyersolaj jelenlegi 31-32 dolláros világpiaci ára hordónként 27-30 dollárra mérséklődik. Az előrejelzések az euró felértékelődésére is számítanak a dollárral szemben, így a külső inflációgerjesztő tényezők a jövő év folyamán eliminálódnak.

Némi iróniával azt is mondhatnánk, hogy helyüket a belső, előbb kifejtett tényezők veszik át. A felpuhuló költségvetés a bérkiáramlás gerjesztésével és a kereslet indukálásával azonban nemcsak az inflációt táplálja, hanem ahhoz is hozzásegít, hogy a gazdaság letérjen az eddig követett, szinte ideális pályáról, amelyen a dinamikus növekedés a külső egyensúly javulásával párosult. A belső fogyasztás bővülése kedvező konjunktúrát vetít előre, ez a beruházások bővülését is serkenti, miközben a növekvő államháztartási deficit és a lanyha lakossági megtakarítási hajlandóság szűkülő hitelforrásokat hagy a vállalkozások számára. Ezzel megnő a külföldi hiteligény, s a fogyasztói és termelői igények nyomán fokozódó importkereslet miatt romló fizetési mérleg korlátozott, nem adósság típusú külföldi tőkebeáramlás mellett az eladósodás növekedéséhez vezet. A külső és a belső egyensúly romlása jövőre még nem okoz kezelhetetlen problémát, de finom kiigazítást igényel, hogy a későbbiekben se alakuljon ki olyan helyzet, amikor kemény megszorító intézkedések válnak szükségessé.

Gazdaságkutató intézetek és a kormány prognózisa 2000-2001-re
 

Kormány

Budapest Bank

Ecostat

GKI

Kopint-Datorg

Pénzügykutató

2000 2001 2000 2001 2000 2001 2000 2001 2000 2001 2000 2001

GDP (éves reál %)

5-5,5

5,0-6,0

5,5

5,0

5,5

5,3

5,5

5,0

5,5

5,5

5,6

5,4

Belföldi felhasználás (%)

4,5-5

5,0-6,0

   

4,5

4,7

4,5

6,0

5,1

5,6

4,6

5,5

Magánfogyasztás (%)

3,5-4,0

3,5-4,0

3,25

3,5

4,0

4,5

4,0

5,0

4,0

4,5

3,6

4,6

Közösségi fogyasztás (%)

1-2

0-1

   

2,0

2,5

   

2,5

2,7

1,2

2,0

Beruházás (%)

8-10

10-12

8,0

9,0

7,5

10

8,0

11,0

7,5

8,5

7,5

9,0

Export (%)

15-17

10-12

20

15

19

14

18,0

13,0

17,5

12,8

22*

14*

Import (%)

14-16

10-12

21

15

17

15

16,0

15,0

16,0

12,8

19,5*

13,8*

Külker mérleg hiánya (Mrd EUR)

3,2-3,5

3,4-3,7

3,7

4,3

3,5

3,9

3,5

4,0

3,4**

3-3,3**

3,5

3,8

Fizetési mérleg hiánya (Mrd EUR)

1,9-2,2

2,1-2,3

1,9

2,5

2

2,2

2,2

2,5

1,9

2-2,2

1,8

2,4

Működőtőke-beáramlás (Mrd EUR)a)

1,2-1,4

1,4-1,6

   

1,5

1,4

   

1,5

1,6-1,7

   

Fogyasztói árindex (év/év)

8-9

5-7

9,4

7,5

9,7

8,00

9,5

8,5

9,5

7,8

9,4

7,5-8

Államháztartás egyenlege a GDP %-ában

–3,5

–3,4

–3,2

–3,2

–3,5

3,5

–3,4

–3,3

–3,4

–3,3

–3,1

–3,1

a) tulajdonosi hitelek nélkül
*áruk és szolgáltatások
** Mrd USD

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!