Könnyűipar: nehéz piacvédelem

A keleti dömping ellen egyelőre nincs orvosság

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 32. számában (2000. december 1.)

 

Ha egy magyar terméket külföldön nem lehet eladni, az ember hajlamos arra gondolni: bizonyára a gyenge minőség, a rossz dizájn, a magas ár – egyszóval a versenyképtelenség lehet a magyarázat. Ha viszont a szóban forgó áru – vagy árucsoport – remekül fogy a világpiacon, csak épp idehaza nincs rá vevő, akkor érdemes gyanakodni: a hiba valahol másutt van.

 

Jelenleg a teljes hazai könnyűipar azzal az abszurd problémával küszködik, hogy termékeit szinte csak a határok túloldalán tudja értékesíteni. Az illetékesek – az APEH, a VPOP, a GM, a fogyasztóvédők – már túljutottak a gyanakváson, s immár a felelőst is megtalálták a rossz minőségű, főként távol-keleti árut a magyar piacra zúdító zugimportőrök személyében.

Közös akciócsoport

Látványosan beszűkült a magyar könnyűipar belső piaca az utóbbi időben – hangzott el azon a szakmai konferencián, amelyen mindazok együtt törték a fejüket, akiket érint a probléma, és akik tehetnek valamit a kárenyhítés érdekében. A magyar gazdaságtörténetben ritkának számító jelenség – hogy a munka gyümölcse kívánatosabb külföldön, mint idehaza – immár évek óta sújtja az ágazatot, valamit tenni kell – hangoztatták az érintettek. Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára egy megoldási javaslattal is előrukkolt: a szaktárca, a VPOP, az APEH, az idegenrendészet és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség közös munkacsoportot alakít, amelybe a bőr-, a ruha- és a textilipari szakma képviselőit is várják, s együtt próbálnak meg fellépni az ártalmas piaci folyamatok, illetve azok okozói ellen.

Az államtitkár tarthatatlannak nevezte a mára kialakult állapotot: miközben kiváló cipő-, ruházati és textiltermékeket tudunk külföldön értékesíteni, itthon ezeket gyakorlatilag nem lehet eladni, az olcsó, rossz minőségű, vám- és adóterhek nélkül forgalomba hozott importáruk ugyanis kiszorítják azokat a piacról. A tárca elsősorban jogi segítséget akar adni: hamarosan kidolgozzák a silány dömpingáru feltartóztatására alkalmas jogszabályokat – ígérte pontosabb körülírás nélkül az államtitkár –, amihez várják a fórumon részt vevő munkaadói és munkavállalói érdekképviseletektől a javaslatokat. (A Bőr- és Cipőipari Egyesülés – látszólag elébe menve a kérésnek – már az idén tavasszal cipővámolási útmutatót állított össze a vámhatóság részére, megelégelve, hogy nevetséges számlaáron jönnek be az országba a cipők Kelet felől.)

Elbocsátásokat okozhat az új minimálbér

Az ágazatot egy másik, az előbbivel szorosan összefüggő probléma is érzékenyen érint(het)i. A 135 ezer munkavállalót foglalkoztató könnyűiparban – hangoztatják a munkaadói oldal képviselői – a jelenlegi helyzetben súlyos következményei lehetnek a minimálbér 40 ezer forintra emelésének: egyes feltételezések szerint csak a ruhaiparban 70 ezer állás kerülhet veszélybe, hiszen a magasabb bérek nyilván beépülnek az árakba, tovább rontva a termékek itthoni versenyképességét. (Bár, tegyük hozzá, ez az érvelés némiképp sántít, a közel 50 százalékban külföldi kézben lévő ruhaipar ugyanis nagyobbrészt bérmunkában, külpiacokra termel, az átlagfizetés pedig már ma is 42 ezer forint körül mozog.)

A könnyűipart sújtó gondok külön-külön is érdemesek az elemzésre. Elsőként talán azt célszerű megvizsgálni, valóban a szürkeimport piactorzító hatása, s nem mondjuk a könnyűipar színvonala a gondok okozója. A textilipar és a textilruházati ipar számai – mind a foglalkoztatottak számát, mind pedig a termelési értéket tekintve – imponálóak. A termékek több mint 60 százaléka a külpiacokra kerül: a kivitel 85-90 százaléka az EU-ba (a beavatottak szerint nemritkán Made in Germany, Made in Italy jelzéssel).

Unikum a magyar tulajdonos

Az iparág nagyobb cégei közé tartozik a dolgozók többségi tulajdonában lévő Szegedi Ruhagyár. Harmati István kereskedelmi igazgató szerint a nyolcszáz dolgozót foglalkoztató üzem a női és férfi-konfekciótermékek zömét (60-70 százalékot) nyugat-európai és USA-beli megrendelőknek szállítja, a termelés körülbelül 15 százalékát közületek (honvédség, belügyi szervek, határőrség) kötik le, s csupán a maradék kerül a hazai boltokba.

A Debreceni Ruhagyár – Badó Lászlóné ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint – ötszáz dolgozót, többnyire szakképesítést szerzett asszonyt foglalkoztat. Ez a gyár jelenleg kizárólag külföldre – elsősorban Olasz- és Franciaországba – termel.

A szombathelyi székhelyű, német többségi tulajdonban lévő Styl Rt. három Vas megyei üzemben 2100 alkalmazottat foglalkoztat. Ez a cég a szabályt erősítő kivétel: belföldön egyértelműen piacvezetőnek számít, üzleti stratégiáját elsősorban a hazai piacra alapozza. Nem úgy, mint az ezernyolcszáz dolgozót foglalkoztató zalaegerszegi ruhagyár, amely tavaly mintegy 3,2 milliárd forint értékű férfifelsőruhát, öltönyöket, zakókat, téli- és átmeneti kabátokat készített, elsősorban bérmunkában. A ZA-KO Rt. termékeinek 96 százaléka külföldi piacokra kerül, Nyugat-Európa majdnem minden országában és az USA-ban is megtalálható a ZA-KO védjegy. Magyarországon csak két mintaboltjukban árusítják termékeiket: Zalaegerszegen, illetve Budapesten.

Különleges motoros- és sportruhákkal tört be a német és az osztrák piacra a csurgói Napsugár Ruhagyár Rt. A korábban szövetkezetként működő vállalkozás tulajdonosai magyarok (ez szinte unikumnak számít), a részvények fele a háromszáz dolgozó tulajdonában van.

Az egykori Május 1. Ruhagyár 1991-ben sok kis részvénytársaságra bomlott, és egy közös holdingba tömörült. Ma százhúszan dolgoznak az Elegant Design néven működő, francia tulajdonú konfekcióüzemben, amely főleg francia exportra dolgozik. A legnagyobb budapesti és a dorogi üzemből született az Elegant Charm Rt., amely női és férfiruhát egyaránt készít, 90 százalékban Nyugat-Európa országaiba.

A tavaly több mint 250 milliárdos termelési értéket előállító textil- és ruhaipar belföldi eladásai egyébként 1990 és '96 között meredeken zuhantak, azóta pedig stagnálnak. Lukács Jánosné, a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület főtitkárhelyettese úgy véli: a hazai ipar belföldi értékesítését leginkább az olcsó távol-keleti importáru parttalan beáramlása gátolja. A vevők többsége egyelőre a külföldi termékeket, a neves márkákat keresi, a belföldön eladott ruhák 60 százaléka importtermék. A főtitkárhelyettes szerint a dömping ellen pillanatnyilag nem lehet hatékonyan védekezni. A hazai gyártóknak saját tervezésű és fejlesztésű márkákkal kellene előrukkolniuk, ugyanakkor a fejlesztéshez és a márkák bevezetéséhez szükséges tőke egyelőre hiánycikk az iparágban.

A nagyarányú külföldi értékesítés részben annak a következménye, hogy az ágazatban igen magas a bérmunka aránya. A gazdasági tárca adatai szerint ez a szektor „felelős" a magyar bérmunkaexport 44 százalékáért. Hasonlóan komoly ok lehet azonban a magyar fogyasztók szerény vásárlókedve is: a lakosság összes kiadásaiból csupán 5 százalék jut a ruházkodásra, s ez az arány az életszínvonal változásaitól függetlenül nagyjából állandó.

Bőrcipő 200 forintért?

Az idén az első 6 hónapban a textilipari termelés csupán 5-6 százalékkal bővült – ami az általános fellendülés közepette igen szerény eredménynek számít –, a bőripar és a cipőgyártás viszont komoly, 10 százalék körüli visszaesést könyvelhetett el.

A bőripart egyébként a rendszerváltás óta az ág is húzza. Az ágazat motorja, a cipőgyártás igazán a '80-as években virágzott: akkor 44 millió pár lábbeli készült nálunk, kétharmadrészt szovjet exportra. Ma az akkori mennyiség tizedét sem állítja elő az iparág. A keleti piac eltűnése nem szorul bővebb magyarázatra, a belső piac összeomlása viszont nehezen érthető. A legnagyobb hazai „bőriparos", a Pécsi Bőrgyár Rt. illetékesei leginkább a gyenge minőségű, ám verhetetlen árú importtermékek dömpingjét sérelmezik. Szerintük 200 forintért senki sem tud bőrcipőt gyártani, márpedig a VPOP-nál az idei év elejéig, a gyártók érdekszövetségének már említett fellépéséig ezen az áron vámkezelték a Magyarországra érkező távol-keleti – elsősorban kínai – cipőket.

Az olcsó zug-, illetve szürkeimport – amely nemcsak a cipőgyártókat, hanem voltaképpen a teljes könnyűipart, illetve elektronikai ipart sújtja – elsősorban a vásárok és piacok vásárlóközönségét célozza meg. A vásározókat ellenőrző Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél (FVF) kérdésünkre elmondták: a legtöbb szabálytalansággal tavaly találkoztak, az idén a koncentráltabb és szigorúbb ellenőrzések hatására érezhetően csökkent a jogsértésen ért árusok aránya (ugyanakkor még mindig igen magas: a tavalyi 79 százalék után az idén 61 százalék, vagyis az árusok közel kétharmada még mindig áthágja a szabályokat).

Sok a márkahamisítás

A leggyakoribb jogsértésnek továbbra is a hamisított márkájú könnyűipari termékek – elsősorban a sportruházat és a divatcikkek – forgalomba hozatala számít. Annak ellenére, hogy a „márkahamisításért" 20 és 100 ezer forint közötti helyszíni bírságot lehet kiszabni, ráadásul elvileg a felhozatal is csökken, mivel tavaly óta a hamis(nak látszó) termékeket a Magyar Szabadalmi Hivatal és a VPOP közös fellépése nyomán a vámosok feltartóztathatják és lefoglalhatják a határon.

Ez utóbbi rendelkezéshez még nem kapcsolódnak látványos eredmények, s szakértők szerint a mostani kormányzati és hatósági fellépés sem oldja meg egycsapásra az ágazat problémáit. A KGST-piac elvesztése nyomán elsősorban bérmunkára berendezkedő könnyűipar továbbra is kiszolgáltatottja lesz a konjunkturális hatásoknak, a leginkább az árra figyelő „tömegfogyasztót" pedig nehéz lesz meggyőzni például arról, hogy a 2000 forintos kínai szabadidőruha helyett a 8000 forintos hazait válassza – bármekkora is a minőségi különbség. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a vámhatóság a '90-es évek közepén egyszer már látványosan „nekifutott" a gyanúsan olcsó kínai import problémájának – nem sok eredménnyel –, s egyelőre az EU-országok is hiába keresik a megoldást erre az őket is érintő problémára. A szakma most a látványosan szabálytalankodók, illetve a könnyen tetten érhetők megrendszabályozására, az importszállítmányok és a piacok szigorúbb ellenőrzésére számít, s az érintettek azt valószínűsítik: tartós megoldást legfeljebb a piacvédelem és a keresletbővülés kombinációja hozhat. A szkeptikusok igazát látszik erősíteni, hogy a GM államtitkári titkárságán október végén még semmi konkrétumot nem tudtak mondani a szeptemberben elhatározott piacvédelmi együttműködésről.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!