Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 32. számában (2000. december 1.)

 

A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint az év utolsó negyedének kezdetén az intervenciós sávon belül a megszokotthoz képest változatosan mozgott. Többnyire ahhoz szoktak a piaci résztvevők, a spekulánsok, hogy a forint mozdulatlanul az intervenciós sáv alján helyezkedik el.

Az elmúlt időszakban, vagyis október közepétől november közepéig a forint ritkán került az intervenciós sáv aljára. November elején érte el a forint a számára leggyengébb pozíciót, számokban kifejezve a -1,85 százalékot, túlnyomórészt azonban a -2 százalék körüli értéken állt az árfolyam. Nyugodtan nevezhetjük az elmúlt időszakot volatilnek, vagyis mozgékonynak a forint szempontjából.

A devizavásárlások és a forinteladások részben annak köszönhetők, hogy vélhetően megkezdődött a külföldi tulajdonban lévő vállalatok szokásosnak mondható év végi profitkivitele, másrészt a külföldi befektetők zöme kivár a magyar állampapírok vásárlásával – elsősorban az inflációmérséklődés megtorpanása miatt. A 12 havi infláció 10,4 százalék volt októberben. Az árak átlagos emelkedése némileg túlszárnyalta az előző hónapot.

Elemzők szerint a jövőben mindenképpen várható az intervenciós sáv kiszélesítése.

2 307,72 303,80 305,01 306,77 263,24
3 307,76 304,05 305,10 302,52 263,80
6 308,38 302,01 302,11 303,84 263,79
7 307,58 300,40 305,91 305,81 263,85
8 309,92 300,21 307,84 307,62 264,06
9 309,93 306,39 309,45 309,05 264,05
10 306,37 303,85 306,27 303,90 264,03
13 306,92 304,77 306,70 306,30 264,18
14 307,88 306,29 307,81 306,57 264,02
15 306,83 306,28 306,47 306,33 263,60
Forrás: BRIDGE

Nem történt változás az elmúlt időszakban sem az euró, sem az amerikai dollár, sem a japán jen kamatszintjét illetően.

Az amerikai gazdaság növekedési üteme lassulni látszik, amit egy negyedéves és egy havi adat támasztott alá. Ha ez tartósnak bizonyul, akkor az akár trendfordulót is jelenthet, vagyis elkezdődhet a dollár kamatainak a fokozatos csökkentése.

Az inflációs félelmek erősek Európában, annak ellenére, hogy az európai gazdaság némileg növekszik. Ha tovább folytatódik az inflációs nyomás, úgy nem zárható ki egy esetleges további kamatemelés.

A tőzsdéken nem volt említésre méltó mozgás, csupán az úgynevezett technológiai részvények voltak volatilebbek az előző időszakhoz képest.

A British Bankers Association bankközi kamatai (LIBOR) és a főbb részvénytőzsdék indexei
2000. 11. 16. USD GBP DEM CHF JPY EUR
1 hónap 6,61875 6,02516 4,88313 3,21667 0,33000 4,88313
2 hónap 6,77813 6,04336 5,05500 3,46500 0,59125 5,05500
3 hónap 6,75875 6,06438 5,07500 3,48833 0,56750 5,07500
6 hónap 6,71000 6,08727 5,10563 3,54833 0,55125 5310563
9 hónap 6,69250 6,10500 5,13500 3,60167 0,55250 5,13500
12 hónap 6,68125 6,11750 5,16375 3,64500 0,55375 5,16375
10. 16.-
11. 15.
DJIA DAX CAC-40 FTSE  HANG-SENG BUX
New York Frankfurt Párizs LONDON Hongkong Budapest
nyitó ár 10184 3315 6668 6158 6247 7981
maximum 11006 3535 7185 6459 6508 7498
minimum 9654 2859 6297 5833 6017 8285
záró ár 10707 3165 6943 6301 6432 7757
változás % 5,14 -4,52 4,12 2,32 2,96 -2,81
Forrás: TELERATE, A BRIDGE COMPANY

A forintkamatok és az állampapírhozamok az elmúlt időszakban, azaz október közepétől november közepéig nem sok változáson mentek keresztül. Az irányadó repokamatok szintén mozdulatlanok maradtak, míg a BUBOR – amely számolt kamat – a budapesti bankok által beadott adatok alapján alig változott.

A változatlanság oka a fogyasztói árindexben keresendő. A repokamatok további emelése nem várható, mivel az előző havi 100 bázispontos repoemelés és a vele párhuzamosan lezajlott piaci kamatemelkedés megfelel az októberi inflációs indexnek is.

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve márkajegyzések
2000. 10. 16. HUF
kamat %
Repokamatok BUBOR % Állampapír
hozam %
EUR/HUF
FWD
USD/HUF
FWD
passzív % aktív %
Overnight 11,50 9,75 13,75 11,85 - - -
1 hét 11,65 - - - - 263,85 307,40
2 hét 11,75 11,75 - - - 264,25 307,75
1 hónap 11,80 - - 11,95 - 265,05 308,40
2 hónap 11,85 - - - - 266,60 309,60
3 hónap 11,80 - - 12,04 11,74 268,10 310,80
6 hónap 11,65 - - 11,95 11,71 272,85 314,65
1 év 11,60 - - - 11,69 281,80 322,50
2 év - - - - 11,37 - -
3 év - - - - 10,97 - -
5 év - - - - 10,38 - -
10 év - - - - 9,00 - -

Az euró árfolyama október 26-án újabb történelmi mélypontot ért el (0,8230). Erről a szintről az időszak hátralevő részében magához tért és 0,88-ig erősödött, majd 0,86 körül konszolidálódott.

Az Európai Központi Bank november elején háromszor is beavatkozott az euró védelmébe, aminek legfeljebb jelzésértéke volt.

Az euró körüli piaci bizonytalanságot mutatja, hogy az amerikai elnökválasztás körül kialakult botrány és a csökkenő amerikai GDP ellenére sem erősödött az euró. Ez a bizonytalanság nem a racionalitásból táplálkozik, hanem inkább érzelmi eredetű. A piac azt szereti, ha egy deviza ellenőrzése egy kézben összpontosul, és nem 11 egyenrangú király uralkodik rajta.

 
legmagasabb legalacsonyabb záró USD/HUF EUR/HUF
16 311,09 306,05 308,74 308,63 263,26
17 310,52 307,10 307,77 309,20 262,91
18 315,65 306,41 312,64 307,97 263,22
19 313,79 311,02 311,02 312,00 262,89
20 313,89 309,35 312,06 310,53 262,65
24 314,69 312,83 314,30 312,99 262,63
25 318,45 313,24 316,50 315,33 262,64
26 319,43 315,89 316,92 318,71 262,84
27 317,11 311,42 312,24 316,30 263,16
30 313,56 309,00 313,27 311,02 263,28
31 313,92 309,83 310,18 313,57 263,15
2000. november
Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon
EUR/HUF árfolyama a bankközi devizapiacon MNB devizaárfolyamai
október

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!