Ajánló

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 32. számában (2000. december 1.)

Könyv

Felelősök szabadsága

James Champy: A vezetés újjáalakítása
SHL Hungary Kft., 2000. 2490 oldal, 1980 Ft

James Champy, a magyarul is kiadott, A vállalati folyamatok újjászervezése című útmutató társírója új, önálló művében többször hangsúlyozza: a kiugróan sikeres vállalatok vezetői sem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Ellenkezőleg, ilyenkor kell belefogniuk a piachoz igazodó változtatás előkészítésébe, nem pedig akkor, amikor – talán éppen önelégültségük folytán – a csőd közelgő rémképével kénytelenek szembenézni.

A vállalati csoportpszichológiában otthonos szerző a hebehurgya átpofozókat is lehűti: mit sem ér az alakítgatás, ha csupán a felépítést módosítják – ráadásul a dolgozók feje fölött – a rutinos főnökök. Szerinte elsősorban az adott vállalat egész kultúrája határozza meg a célirányos fejlesztés szabályait és fogadtatja el a vadonatúj jövőképet. A magasabb színvonalú munkavégzés csak akkor lesz hatékony, ha a mindenkori vezetésben van elég szellemi tartalék és koncepciózus tettrekészség önmaga meghaladására s a kereslethez előrelátóan alkalmazkodó intézkedések megvalósítására.

A vezetés újjáalakítása az amerikai első kiadást követő beszélgetések tanulságaival együtt kerül a magyar olvasók kezébe. Tizenegy fejezete (amelyeket sajnos jópofáskodó rajzok vezetnek be) az angolban reengineering kifejezésként meghonosodott fogalom gyakorlati érvényesülésével foglalkozik; az újjáalakítás elkerülhetetlenségének fölismerésétől s a helyes kérdések föltevésétől kezdve a döntéshozatal buktatóin meg az akarati tényezők vizsgálatán át a vezetői gyakorlat megváltozásáig.

A tizenkettedik, összegező részben Champy "második vezetői forradalomnak" nevezi az ezredfordulóra bekövetkezett különbségeket a munkáltatók és a munkavállalók viszonyában. Az első fordulatot Amerikában az jelentette, hogy a gyár vagy üzem tulajdonosa fizetett vezetőknek adta át a hatalmat az üzletmenet irányítása felett. Mintegy harminc éve – vélekedik az író – ezt a még átlátható helyzetet radikálisan megmásítják a parttalanul szabad vállalkozás fejleményei. Úrrá lenni rajtuk a hierarchikus felépítés akadályait felszámoló vezetői magatartással lehet, bevonva a közvetlen termelőket és termékértékesítőket a felelősségteljes átstrukturálás teljes folyamatába.

Iszlai Zoltán

Kulcs az értékteremtéshez

Al Ehrbar: EVA (Economic Value Added) Gazdasági hozzáadott érték
PANEM-John Wiley & Sons, 2000.
272. oldal, 3990 Ft

Sajátos mű. Feltétlenül érdemes elolvasni, azonban korántsem szabad szentírásként kezelni. Az EVA, azaz a gazdasági hozzáadott érték mérce és koncepció a vállalat valódi gazdasági teljesítményének mérésére. Nem több és nem kevesebb.

Ehrbar annak szenteli művét, hogy meggyőzze olvasóját: ez a mérce – amely a cég értékteremtő képességét mutatja – az igazi. Szerinte az EVA igazi forradalom, amely bármely iparág bármely vállalatánál segíthet a tulajdonosok, az alkalmazottak és a fogyasztók számára egyaránt kiváló eredményeket létrehozni. Összehasonlítja más módszerekkel, és bemutatja, hogy ez miben ad többet – ám nem állítható, hogy ezt mindig a jó elemző hűvös mértéktartásával teszi. Az EVA számításának technikai/számviteli részleteivel viszont kevéssé foglalkozik, arra vonatkozó útmutatásokat sajnos nem nagyon ad.

Növeli a mű értékét, hogy a szerző a mondandóját a gazdasági életből vett valódi példák és esettanulmányok felsorakoztatásával támasztja alá. Így aki akarja, visszanyúlhat az eredeti cégtörténethez, annak adatai, tényei alapján kialakíthatja a saját véleményét az elemzések és következtetések helytálló voltáról és tanulságairól.

Az olvasók nagy hányada azzal kapja e műtől a legtöbbet, ha alaposan végiggondolja a szerző állításait és gondolatmeneteit, majd kialakítja a saját véleményét: mit fogad el mindebből, és hogyan tudja azt saját vállalatánál, vagy más cégek megítélésénél felhasználni.

O. P.

Omar Khajjim nyomában

Amin Maalouf: Szamarkand
Európa Kiadó, 2000. 409 oldal, 1800 Ft

Goncourt-díjas regénnyel, a Taniosz sziklájával mutatkozott be 1996-ban Amin Maalouf libanoni eredetű francia író a magyar közönségnek. A nagy feltűnést A keresztes háborúk arab szemmel című briliáns szakmunkájával keltette.

Maalouf új történelmi regénye szintén az Ezeregyéjszakás Keleten játszódik. Ugyancsak a tizenegyedik században kezdődik, az akkori szeldzsuk uralta Perzsiában. Háború ebben a remek könyvben is bőven akad, de itt egymás ellen fenekednek a hatalomért a szultánok, emírek, vezírek és kalifák. Vallási ürügyekkel, szektás mozgalmakkal súlyosbított ügyeikről újfent mindent tud a széles látókörű szerző. A középpontba azt a tudóst, költőt és asztrológust állítja, akitől távol áll minden hatalmi téboly. Csillagai az élők s az élet szeretetének mindenekfelettiségéről győzték meg, s ő rendíthetetlenül követi jóságos sugallatukat.

A választott hőst Omar Khajjamnak hívják. Tudománytörténeti jelentőségű tevékenysége mellett létrehozott költeményeit ma a fél világ ismeri és idézgeti. Ez a valódi világnagyság vándorol ide-oda a harci küzdelmektől hemzsegő históriában. Önvédelemre kész éberséggel alkalmazkodik a szeszélyes nagyemberekhez és intrikáikhoz, hogy zsenijét óvva folytathassa – például korszakalkotó matematikai – kutatásait s gyarapíthassa közszájon forgó, elbűvölő hangulatú verseinek számát.

Omar Khajjam (1139-ben bekövetkezett) halála után Amin Mallouf merész időváltással az 1900-as évek elején terem. Egy képzelt (amerikai) fiatalember elbeszélése révén értesít bennünket arról, hogy eddigre mi történt a költő hazájában a politikával, az uralmi viszonyokkal. Az okosan áttekinthetővé tett századfordulós eseménykrónikából nem hiányozhat a szerelem, a bor és a békesség lírikusának megidézése. Hiszen az ő méltóságos személyisége és vonzó szelleme átvilágít a komorló évszázadokon.

I. Z.

Színház

Szerepek maradandósága

Fejes Endre: Vonó Ignác
A József Attila Színház előadása
Rendezte: Garas Dezső

A mióta – 1970-ben – először eljátszották Fejes Endre groteszk és költői tragikomédiáját, a Vonó Ignácot a Madách Színházban, későbbi rendezői akkor vállalkoztak felújítására, ha volt hozzá fajsúlyos színész a társulatukban. Harminc éve Kiss Manyi és Garas Dezső vitte diadalra a darabot. Másfél évtizeddel később Margittai Ági és Madaras József aratott vele sikert a Józsefvárosi Színházban. Idők múltán például a szolnokiak és a miskolciak is értékes előadásban láthatták a rendkívül színpadképes alkotást.

A József Attila Színház hosszú széria elé néző bemutatója ismét meggyőzött arról, hogy a nagy kettős, az ordenárén életrevaló özvegy házmesterné, valamint hadirokkant altiszt albérlője pompásan "működik együtt" a harsány-faros Pogány Judit, illetve a félszeg kisember újabb változatát életre keltő Koltai Róbert alakításában. Remekül megírt, hatásos párjeleneteik kellően érvényesülnek az őselőadás címszereplője, Garas Dezső tapintatos rendezésében, aki szabadjára engedte a kollégák vérbő komédiázását és megjelenítő képzeletét. A maradandó figurákat felvonultató színműre nem terhelt rá különösebb rendezői koncepciót. A mellékszereplők közül jobban kiemelte Vonó Ignác másik (volt apáca) szerelmének vázlatosan megírt figuráját. Ő Fehér Anna jellemformáló erejének köszönhetően elhiteti, hogy az ádázul játékos özvegy tőle már nem képes visszahódítani az örökös párviadalokba belefáradt, nyugalomra vágyó altisztet.

A feszesen pergő párbeszédek, a dinamikus tempó váratlanságai, a heccelődések, ugratások, ellágyulások változatossága csaknem végig lebilincseli a hálás közönséget. A néző azonban manapság még kevesebbet tud kezdeni a jólétből segédmunkássá lecsúszott, két világháború közötti úri osztály kabarészerű beállításával. 1970-ben úgy látszott: az óvatos proliból az egykori arisztokraták közé csöppent Vonó Ignácot az menti meg a lelepleződéstől, hogy 1956-ban a forradalmat szétlövik az oroszok. Történelmünk újabb fordulata még bonyolultabbá teszi azt a kérdést, hogy a szegénységére gőgös, bugrisan kommunistáskodó özvegynek van-e valami igaza, vagy az érzelmes rokkantnak, aki nála igényesebben álmodozik egy szelídebb, kulturáltabb, gyönyörködtetőbb magánéletről.

I. Z.

Muzsika

Szépen szóló Stradivari

2000. dec. 15., 16.
A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a Zeneakadémián
Vezényel: Lawrence Foster, közreműködik Nikolaj Znaider (hegedű)

A BFZ koncertévadjának második hangversenyén érdekes személyiségek lépnek pódiumra, és különleges művek hangzanak el. Az együttest az amerikai Lawrence Foster vezényli, aki Zubin Mehta asszisztenseként 1965-ben kezdte karmesteri karrierjét, 1966-ban megnyerte a bostoni Koussevitski-versenyt, majd – valószínűleg mestere tanácsára – átjött Európába, s elfogadta a Royal Philharmonic Orchestra felkérését. Amszterdamban, Monte-Carlóban, Lausanne-ban dolgozott, ma a Barcelonai Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Beethoven D-dúr hegedűversenyének szólistája Nikolaj Znaider lesz. A 25 éves, s máris világhírű hegedűművész egy 1708-ban készült Stradivarin játszik. Znaider Dániában született, otthon megnyerte a Carl Nielsen-versenyt, majd 1997-ben a brüsszeli Erzsébet királynő versenyt. Ekkor jegyezte meg róla Yehudi Menuhin, hogy Ysaÿe méltó utóda. A fiatal muzsikus, a Szentpétervári Filharmonikusok szólistája, Tokiótól Clevelandig elismert egyéniség.

Az est második száma európai és magyarországi bemutató, Marc Neikrug darabja a Concerto vonósnégyesre és zenekarra. Neikrug – aki 2000 márciusában, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Pichas Zuckerman társaságával adott hangversenyt – sokoldalú művész, sikeres musical- és operaszerző. Los Alamos című zenedrámáját a berlini Deutsche Oper mutatta be: a Budapesten hallható mű ősbemutatójának karmestere Zuckerman volt.

Az 1806-os keltezésű Beethoven-versenyművet értetlenség fogadta, s csak a zseniális hegedűművész, Joachim József vitte sikerre 1844-ben Londonban, jóval a komponista halála után. Először nem volt túl sikeres az 1841-es Schumann-kompozíció sem (ez a BFZ-koncert harmadik száma), aki a d-moll szimfóniát feleségének, Clara Wiecknek írta házasságuk első esztendejében. Valódi elismerést a tíz évvel későbbi változat aratott. A zeneszerző nem változtatott a szünet nélkül egymáshoz kapcsolódó négy tételen, ám hatásosabbá tette a hangszerelést.

Albert Mária

Kiállítás

Taposott képek

Halász Károly kiállítása a Fővárosi Képtárban (Kiscelli Múzeum)
Nyitva: 2001. január 10-ig

Halász Károly az ország fővárosától és valamennyi nagyobb városától is meglehetősen távol él és dolgozik. Nem tartozik a könnyűkezű és pergő nyelvű festők közé. Halmozottan hátrányos helyzetű – mondhatnánk -, csakhogy Halász, aki Pakson született és ma is ott lakik, eleven, bár ritka példája annak, hogy a művészetben megvan a kitörés lehetősége, hogy a Duna mellől is lehet valaki európai jelentőségű alkotó.

– Munkáiban a kezdetektől fogva a legkülönbözőbb médiumok vannak jelen, úgymint festészet és performance, fénykép és tárgy, videó és anyaginstalláció – állítja Hegyi Loránd, a bécsi Kortárs Múzeum magyar igazgatója. Halász olvasott és érdeklődött, majd elutazott a kasseli Documenta kiállításra, s alighanem ráébredt arra, mi az, amiben itthon nem talál sem indíttatást, sem útmutatást. Perneczky sietett segítségére, lehetővé tette, hogy tanulmányútra menjen Kölnbe és Amszterdamba. A holland kultúra új művészeti törekvései igen termékenyítően hatottak rá. Mégis visszatért Paksra, a hétköznapi "művházi" robot mellett létrehozta a Vizuális Kísérleti Alkotótelepet. Tette ezt egy olyan országban, ahol a vizuális nevelés még annyi támogatást sem kap(ott), mint a zenepedagógia, a Kodály-módszer... 1984-ben ismét Kölnbe utazhatott, hogy választ keressen néhány friss problémájára. Az első pillantásra oly eltérőnek tűnő műalkotásokat összeköti valami – tételezi föl német kritikusa. A "taposott képek" lábnyomait jeleknek foghatjuk fel. Nyomok a szó kettős értelmében.

Halász folyamatosan kiállított itthon és persze külföldön, Bolzanóban, Koppenhágában, Kairóban, Bresciában. 1991-ben, nem kevés áldozattal, megalapított egy kortárs művészeti múzeumot, a Paksi Képtárat, barátok és kollégák adományaiból. Ki tud róla? Ki támogatja? Ki fejleszti? Ki népszerűsíti? Az új, Kiscelli múzeumbeli kiállítás talán választ ad ezekre a kérdésekre is.

Házimozi

Örökzöld, másként

Amadeus
Milos Forman filmje DVD-n, 145 perc, 5000 Ft, forgalmazza az InterCom

Az 1984-ben nyolc Oscar-díjjal kitüntetett film megjelent a most legkorszerűbb hang- és képhordozón is. Akinek tehát megfelelő minőségű berendezése van otthon, áldott magányban is élvezheti Milos Forman nagyszerű alkotását. Bízunk benne természetesen, hogy nem először látja az Amadeust, de érdemesnek tartja fölidézni élményemlékeit erről a különös, tiszteletlen, és mégis megrendítő alkotásról, amely azt a mindmáig rendszeresen fölbukkanó kérdést feszegeti, hogy volt-e, egyáltalán lehetett-e köze Salierinek Mozart halálához.

A tudományos kutatások igyekszenek új és újabb adatokat felfedezni a zseniális komponista betegségeiről és korai haláláról. Hiszen a mai ember számára nehezen fölfogható, miért nem találták meg a legjobb orvost, gyógyszert és terápiát egy ilyen híres személy megmentése érdekében. Ha figyelembe vesszük a kor viszonyait, nem tételezhetünk föl komolyan semmiféle merényletet, összeesküvést.

De nem is erről szól a cseh újhullám egyik neves egyéniségének, a Hairrel, a Száll a kakukk fészkére, a Ragtime és a Larry Flint, a provokátor című mozikkal amerikai filmessé asszimilálódott rendező műve. Még csak nem is Mozart saját leveleivel dokumentált szabadszájúságáról, kórosnak tetsző malackodásairól, kártyaszenvedélyéről. Persze, mindez megjelenik a filmben is. Salierit, a jól fésült, rendezett parókát viselő, mindig az alkalomhoz illően öltözött, pontos napirend szerint élő, folyton megfelelni akaró művészhivatalnokot éppen ezért tölti el elemi fölháborodás: a tehetség isteni adománya – szerinte – silány porhüvelybe került.

Mozart gond nélkül tékozolja talentuma gyümölcseit. Salieri azonban van annyira érzékeny, hogy fölismerje és átélje azt az évszázadok múltán is sistergő, lázas örömet szerző, vagy szívbe markoló fájdalmat okozó gyönyörűséget, amelyet Mozart muzsikája vált ki. Mozarté a jövő, az örökkévaló siker, Salierié a pillanatnyi, langyos és főként múlandó értékű elismerés.

Remek alakítás Tom Hulce infantilis Mozartja, de az igazi színészi remeklés F. Murray Abrahamé Salieri szerepében. A megvénült udvari komponista, az elmegyógyintézeti ápolt meséli el a történetet. Meggyónja azokat a bűnöket, amelyeket ő követett el Mozart ellen. Ez is a fóbia része, legalább a kárhozatban méltó versenytárssá kíván magasztosulni. A gyónás közben megelevenedik Mozart kurta életének utolsó évtizede. Abraham – függetlenül a technikától és maszktól – belsőleg vált kort és jellemet. Az elképesztő átváltozási folyamat göcsörtös kezeket formál az udvaronc kifinomult ujjaiból, beesett, fogatlan, szőrös orcát a gondosan beretvált arcból. Salieri a középszerűség szentje. Csak egy ilyen rendkívüli képességű színész, mint Murray Abraham, képes ilyen pontos figurát teremteni.

A. M.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 1.) vegye figyelembe!