Interjú Matolcsy György gazdasági miniszterrel
| Matolcsy György 1955-ben született, a Várnegyedben nőtt fel, saját bevallása szerint a grundon, ahol harcoltak egymással a rivális kölyökcsapatok. Szülei elváltak. Biológia-kémia-latin tagozatos gimnáziumba járt, mert orvosnak készült. Mégis a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemre jelentkezett, ahol ipar karon, marketing szakágazaton végzett 1977-ben. "Kissé untam az egyetemet, ám jó baráti társaság jött össze." Sokszor a Belgrád sörözőben verődtek össze egyetemistatársaival. Estéi jelentős részét pedig a Zeneakadémián töltötte, mivel felengedték őket ingyen a kakasülőre. Csakhogy egy "mániákus tanár", Kovács Sándor kérésére angol könyveket kellett fordítania, kéthavonta egyet-egyet, mégpedig kontingenciaelméletből. Ennek lényege, hogy a külső környezet határozza meg a vállalkozások, egyének, szervezetek stratégiáját, magatartását, egész működését. Magyarországon ez mindmáig viszonylag ismeretlen területe a közgazdaság-tudománynak. Az egyetem elvégzése után a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetében helyezkedett el, onnan hívta át egy év múlva barátja, Kevevári Béla a Pénzügyminisztériumba. Nem nagyon vágyott az államigazgatásba, tartott a napi rutintól, a hivatali életmódtól. De Kevevári megnyugtatta: erre a József nádor téren ne számítson. 1984-től 1987-ig a Pénzügykutatási Intézet munkatársa, Antal Lászlóval, Bokros Lajossal, Csillag Istvánnal és Lengyel Lászlóval részt vesz a Fordulat és reform című alternatív gazdaságpolitikai tanulmány kidolgozásában. Amikor az intézet megszűnt, azokkal tartott, akik vállalták az önálló vállalkozás, a Pénzügykutató Rt. megalapítását és működtetését. Itt kapcsolódott be a nagyvállalati szektor átalakításába, közvetlen tapasztalatokat szerezve az igazi privatizációt megelőző tulajdonreform idején a decentralizációról és deregulációról. 1990 májusában Antall József felkérésére elvállalja a Gazdaságpolitikai Titkárság vezetését. Politikai államtitkárságának 1990 decemberében vége szakadt, egyesek szerint a Rabár-Matolcsy rivalizálás nem tetszett Antall Józsefnek, mások szerint a kisgazdák orroltak meg rá, mert ellenezte a reprivatizációt. 1991 januárjában alapítja meg a Privatizációs Kutató Intézetet Kopátsy Sándor segítségével, aki nagy hatással van egész gondolkodásmódjára. Később a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank munkatársa. Hazatérése után visszatér a kutatóintézetbe, amelyet rövidesen átkeresztel: Növekedési Kutató Intézet lesz belőle. Részt vett a Fidesz programjának megírásában, szerkesztésében, de a pártba nem lépett be. 2000. január elsején váltotta Chikán Attilát a Gazdasági Minisztérium élén. Matolcsy György nős, egy tizenhét és egy tizennégy éves fiú, Máté és Ádám édesapja. Szabad idejében az Erzsébet kilátónál és a Svábhegy oldalában kerékpározik, szeret síelni. "Korábban teniszeztem, még versenyszerűen is." Édesapja 1947-ben országos teniszbajnok volt, míg el nem csábította őt a jogi egyetem meg a filmgyár. Még a hatvanas években is versenyzett az Alsógödi S. E.-ben, ide vitte magával a fiát is. "Nagyon jól ment a tenisz. Ám jöttek a gimnáziumi évek. A kihagyott hónapokat, éveket pedig nem lehet pótolni" – mondja rezignáltan a miniszter. |
Hogyan jellemezné egy szóval a gazdaságpolitikát?
Növekedésbarát.
Több szóval?
Nagykoalíció a növekedés és az egyensúly között.
Ez mit jelent?
Azt a növekedést-fejlődést, amit ki lehet hozni a magyar gazdaságból, ki is kell hozni. Az egyensúlyi helyzet romlása nélkül.
Miben különbözik ez a Chikán-féle gazdaságpolitikától?
Erősebben épít a beruházásokra, fejlesztésekre, egy nyílt társadalmi tervezésre; vagyis arra, ami a Széchenyi-terv keretei között a társadalmi-gazdasági szervezetekkel folytatott párbeszéd során kialakult. Jobban épít a kis- és középvállalatokra, a kistérségekre, a turizmusra, ezen belül is a gyógyturizmusra. Magyarországnak ugyanis szerintem három, nagyon kevéssé kiaknázott erőforrása van: a gyógyvíz, a matematikai képesség és a vállalkozói szellem. Ezért minden olyan fejlesztési programot be kell indítanunk, amely ezt a három "termelési tényezőt" kihasználja.
Mennyire más ez, mint Medgyessy Péter gazdaságpolitikája?
Ő már – a nagyon erőteljes Bokros-féle gazdaságpolitika után – a gazdaságot az egyensúlyi állapotba visszakalauzoló növekedéspárti gazdaságpolitikus volt. Neki sikerült beindítania a valódi növekedést – bár ez akkor még nem volt kimondott, elsődleges gazdaságpolitikai cél. És nem volt még tervezés sem. De abban az óvatos politikai környezetben, azt gondolom, Medgyessy helyes célokat fogalmazott meg.
És Bokros Lajos?
Bokros szerintem helytelen diagnózisra helytelen, túl erős terápiát írt elő az országnak. Abból indult ki, hogy az egyensúly azért romlott meg, mert a fogyasztás megengedhetetlen mértékben bővült a korábbi években, azt tehát vissza kell fogni. Ezzel szemben 1993 második félévétől kezdve 1995 elejéig a beruházások ugrottak meg, mégpedig olyan mértékben, hogy abból rövidesen az export fellendülése következett. Bokros Lajos csak az egyensúly romlását nézte, ezt nem.
De volt mit látnia.
Ez kétségtelen. Csakhogy az egyensúlyromlásnak két oka volt, és egyik sem a fogyasztás finanszírozhatatlan megugrása. Egyrészt a működő tőke beáramlásából következően meglódultak a beruházások, amelyek 12-18 hónap elteltével már fellendítették a kivitelt. Másrészt a magyar mezőgazdaság – amely ciklikus természetű – éppen akkor jutott a mélypontjára, exportképessége csökkent. Bokros Lajos szerintem az egyensúlyromlás okait nem elemezte elég mélyen, hanem korábban kialakult neoklaszszikus-liberális-monetáris nézetrendszeréből választott gyógymódot. Ennek lényege, hogy minél jobban visszanyesem a kereseteket, a fogyasztást, annál versenyképesebbé tehető egy gazdaság. Túladagolt, túl erős terápiát alkalmazott.
A Bokros-csomag egyik elemét korábbi írásaiban ön is elismeri: szükség volt a forint leértékelésére. És erős exportösztönzésre.
Igen. A Bokros-csomag három pilléréből az árfolyam-politika megváltoztatása helyes döntés volt – de ezt már korábban, 1994-ben meg kellett volna tenni.
Már 1993 végén látszott, hogy nagy lesz a fizetési és a külkereskedelmi mérleg hiánya.
Így igaz, de egy politikai ciklus vége felé nagyon nehéz változtatni az árfolyam-politikán.
Vagyis leértékelni a forintot.
Ezt az új kormánynak három hónapon belül meg kellett volna tennie, kár volt ezzel 1995 márciusáig várni. De végül is helyes döntés volt. A fogyasztás visszanyesését ezzel szemben elhibázott lépésnek tartom. A csomag harmadik része, a privatizáció pedig ellentmondásosan sikerült. Az jó, hogy hosszabb, nyolc hónapos szünet után folytatódott a privatizáció, de az már baj, hogy a belföldi természetes monopóliumokat is magánkézbe adtuk. Sokkal óvatosabb, versenyt erősítő politikát kellett volna követni.
Korai volt a Mol, a Matáv és az erőművek, energiaszolgáltatók magánkézbe adása? Pedig ezzel most előnyünk van az egész környezetünkkel szemben, mi több, a privatizáció óta mind a Mol, mind a Matáv megerősödött.
A Matáv esetében valóban jól sült el a dolog, ezt több tényező bizonyítja. Még akkor is, ha a Matáv egyelőre monopolhelyzetben van.
Az csak a kormányzat döntésén múlik, hogy meddig. A távközlés liberalizálása akár már jövő januárban megtörténhetne, szó is volt erről.
A belföldi monopolhelyzetet a hírközlés terén már tavaly föl lehetett volna számolni. Ez meg is történik, remélhetőleg csak féléves késéssel, a jövő év közepén.
A Mol esetében miért volt elsietett a privatizáció? Hiszen a magyar olajvállalat regionális pozíciói azóta erősödtek, megvette a Slovnaft részvényeinek egyharmadát, és ma már egész Közép-Európa egyik legtekintélyesebb vállalkozása.
Szerintem az állami monopólium piaci monopóliummá alakítása összességében több hátránnyal járt, mint előnnyel.
Mitől volna monopolhelyzetben a Mol? Magyarországon bárki árusíthat üzemanyagot, nem csak ő. Ha más cégek olcsóbban adnák a benzint, senki sem venne a Moltól. Igaz, a gázpiac liberalizálására még nem került sor.
A Mol belföldi monopolhelyzetét több tényező is bizonyítja. Például övé a finomító, a gázvezeték-hálózat.
Ha valaki nem Százhalombattán akar benzint venni, mert azt drágállja, akkor vásárolhat Schwechatban. Vagy Pozsonyban. Egyik sincs messze.
Más az ár, és más a költség. A Mol belföldön termeli ki a földgáz, a kőolaj legalább 15-25 százalékát. Ennek a kitermelési költsége jóval alacsonyabb, mint az importált kőolajé és földgázé. Belemehetünk abba, milyen előnyei-hátrányai vannak a Mol – és a villamosenergia-ipar – privatizálásának, de véleményem szerint ennek több a rejtett és valóságos hátránya, mint az előnye.
Jó, ne menjünk bele! Térjünk vissza a növekedésbarát gazdaságpolitikára. Besorolná ezt valamelyik általánosan elfogadott közgazdasági irányzatba? A keynesi gazdaságpolitikába beleillik, a neoliberálisba biztosan nem.
Nehéz besorolni ezekbe. Ha történelmi hivatkozásra kényszerülök, akkor az NSZK-ban Erhardt idején követett gazdaságpolitika áll a legközelebb az elképzeléseimhez. Ennek három fő pillére volt: a növekedés ösztönzése, az egyensúly megőrzése és a monopolellenesség, vagyis a verseny élénkítése. Olyan praktikus gazdaságpolitikát szeretnék megvalósítani, amely 1949 és 1951 között segítette a német helyreállítást; elismerem, egészen más viszonyok között.
Akkor bizonyára nem fél azoktól a kockázatoktól, amelyekkel a neoliberális nézetrendszer hívei szembesítik. Jövőre meglehetősen látványos béremeléseket tervez a kormány, a bérkiáramlás – a gazdaságélénkítő programokkal, az autópálya-építés gyorsításával és a lakástámogatási rendszer kiszélesítésével együtt – nem segíti az infláció megfékezését. Ellenkezőleg. A dezinflációs klíma máris megváltozott, azaz a piac szereplői egyre kevésbé bíznak az infláció folyamatos és ütemes mérséklődésében. Nem tart attól, hogy az árak érzékenyebben reagálnak a bővülő keresletre, mint a termelés?
A központi béremelések és a versenyszférában most látszó bértendenciák a reálkeresetek oldaláról épp azért nem fűtik fel vagy fűtik túl a gazdaságot, mert a dezinflációs folyamat lassul. Az infláció magasabb, mint ahogy azt a kormány erre az évre előre jelezte.
A kormány az egészségügyi dolgozóknak és a tanároknak húsz-harminc százalékos fizetésemelést ígér. Ez átragadhat más területekre is.
Kiemelt béremelést kapnak az egészségügyben, a közoktatásban és a szociális szférában dolgozók, ők részesülnek 15-20 százalékos béremelésben. Reálértékben ez sem magas – ha az inflációhoz viszonyítjuk. És nem ragadhat át más területekre, mert a többi tárcának egyszerűen nincs annyi pénze, hogy ekkora béremelést valósítson meg.
A többi területen nyolc-kilenc százalékos kormányzati béremelés lesz csak jövőre. Ha az infláció nem hat-hét százalékos lesz, mint azt a kormány reméli, hanem nyolc, akkor a fizetések épp csak megőrzik az értéküket. Ezt, gondolom, a köztisztviselők, közalkalmazottak rosszul viselik, és miután van mire hivatkozni – az egészségügy, a közoktatás béremelési mértékeire –, heves béralkuba kezdenek.
Ez kétségkívül előfordulhat. Minden az inflációtól függ. A költségvetés hatszázalékos inflációval készült, ha a fogyasztói árak emelkedése hét-nyolc százalékos lesz, akkor a közszférában nyilván korrigálni kell a béremelések mértékét. Az üzleti szektor pedig automatikusan igazodik az ár- és bérviszonyokhoz. De nem ezt érzem kockázati tényezőnek.
Hanem mit?
Az inflációt magát.
A növekedésbarát gazdaságpolitika egy kicsit sem felelős az infláció csökkenésének elakadásáért? Hiszen a gazdaság élénkítése úgyszólván soha nem jár az infláció csökkenésével, ellenkezőleg, az élénkülő gazdaság felpezsdíti az árakat is.
Egyáltalán nem a gazdaságpolitika az oka annak, hogy az infláció megfékeződésének üteme lelassult. Két felfogás létezik. Az egyik szerint minden béremelés növeli az inflációt, függetlenül attól, hogy az adott országban a kapacitások kihasználtak-e vagy sem. A másik felfogás szerint – én ezt vallom – nem önmagában a béremelésen múlik, hogy van-e infláció, hanem a kapacitások kihasználtságán. S miután ma Magyarországon – területileg, szakmák szerint és megannyi szempontból – jelentős kiaknázatlan, felhasználatlan kapacitások vannak, a gazdaság többletnövekedése mérsékli az inflációt.
Fogadni mernék rá, hogy nem így lesz.
Megmagyarázom, mire gondolok. Tavaly több mint százezer új munkahely létesült. Ha minden mástól elvonatkoztatok, akkor azt mondhatom, hogy ennek a százezer embernek korábban munkanélküli-segélyt kellett adni. Volt jövedelmük, de nem dolgoztak. Ez így inflációs hatású jövedelemkiáramlás. Most pedig dolgoznak, bért kapnak, nem segélyt, de a bér mögött többletteljesítmény van. Ez így antiinflációs hatású.
Nemcsak a bérinflációs veszélyre gondoltam, hanem arra, hogy ha a gazdaság szereplői élénkülést látnak, ha az összkereslet növekedését tapasztalják vagy azt vélik felfedezni, akkor könnyebben emelnek árat, mint ha kevésbé látványos, óvatosabban növekedésbarát a gazdaságpolitika.
Attól függ, milyen a piac állapota. Ha monopolszerkezetű a piac és alacsony a verseny intenzitása, akkor ez így van. Ha éles a verseny, akkor viszont nem. Magyarországon pedig a természetes monopóliumokon kívüli területeken nagyon erős a verseny.
Az idén alig csillapodó inflációban hány százalékponttal van benne a kormányzati politika?
Eggyel sem. Először is: az idei infláció eleve alultervezett volt, ezt mindenki tudja. A nemzetközi gyakorlatban ez gyakran előfordul, más országok is összeállítanak költségvetést alultervezett inflációval. A másik, nagyon jelentős ok a kőolaj drágulása a világpiacon. A harmadik pedig a mezőgazdasági és az élelmiszerárak emelkedése. Utaltam már arra, hogy a magyar mezőgazdaság ciklikus természetű. Most éppen a ciklus emelkedő szakaszában van, az árak is megugrottak. Tehát nem a tervezettnél gyorsabb gazdasági növekedés miatt torpant meg az áremelkedés ütemének csökkenése. Mi több, szerintem a gyors növekedés a kínálat bővítésével, a tartalék kapacitások hasznosításával mérsékli az inflációt.
Jó. Térjünk vissza arra, milyen elméleti gyökerei vannak ennek a gazdaságpolitikának. Kora tavasszal még magyar New Dealről volt szó, ebből lett később Széchenyi-terv. Gondolom, nem volt véletlen elszólás a hivatkozás Rooseveltre és így Keynesre is. A terv lényege: az állami fejlesztési célok meghatározása és az állami fejlesztési források társítása a magántőkével. Hogyan működik majd a Széchenyi-terv? Mennyi pénz van rá?
A Széchenyi-terv 2001-től 2006-ig szól, de költségvetés még csak a következő két évre készült. Mindegyik évben 300 milliárd forintot tesz a terv hét fejlesztési programja mögé az állam. Arra számítunk, hogy az állami beruházások minden forintja mellé nyolc-tíz forint magánbefektetés társul. Eredetileg ennek a felében reménykedtünk csak, de a nemzetközi szervezetekkel való konzultáció után már ezt az arányt valószínűsíthetjük. Miután egy nyertes pályázó 25-30 százalékos állami támogatást kaphat, minden forinthoz így közvetlenül három-négy forint adódik hozzá. De a közvetett hatások ennél jóval kiterjedtebbek. Ha felépül egy szálloda, mondjuk, Edelényben, akkor épülnek mellé panziók, éttermek, lesz fodrászat, megannyi szolgáltatás. Tehát 300 milliárd forint állami forrás minimum 1000 milliárd forint beruházást indít meg közvetlenül. Közvetve ennél jóval többet. Ugyanakkor a Széchenyi-terv ötven-hatvanmilliárddal igényel többet a költségvetéstől, mint amennyit korábban gazdaságfejlesztésre fordított volna az állam, csak ennyi a friss pénz.
Mennyi jut majd ebből a vállalkozások megerősítésére?
A Széchenyi-terv első, azaz vállalkozáserősítő programja több részből áll. Ezek között van egy "hídképző" alprogram, aminek az a célja, hogy a hazánkban megtelepedett multiknak – amelyek általában zöldmezős beruházásokat hoztak létre – minél több magyar beszállítójuk legyen. Ehhez vissza nem térítendő állami támogatást és kamatkedvezményt adunk. A Gazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Célelőirányzatából vehető igénybe erre forrás. A másik forrás, amelyért pályázni lehet, a Kis- és Középvállalkozás-fejlesztési Célelőirányzat. 2001-ben 32 milliárd forintot szánunk erre a programra, 2002-ben ennél valamelyest többet.
A Széchenyi-terv másik fontos területe a turizmus fejlesztése. Chikán Attila minisztersége idején Kraft Péter, a területért felelős helyettes államtitkár 28 milliárd forintot várt erre a költségvetéstől. Ígéretet kapott, de annyi pénzt nem.
Jövőre 25 milliárd forint jut a turizmus fejlesztésére. Nagy szerepet szánunk e téren is a külföldi tőkének. Szeretnénk kialakítani néhány Hévízhez, Zalakaroshoz vagy Hajdúszoboszlóhoz hasonló üdülőterületet. Például Bogács, Edelény, Aggtelek jöhet számításba. Ehhez nagyon sok tőkére van szükség. Borgátát pedig, úgy, ahogy van, meg akarják venni a japán befektetők. Arab cégek is beszállnának a gyógyvízfejlesztésekbe. A Dombóvár melletti Gunarasfürdőt a Siemenshez tartozó csoport szeretné gyógyközponttá fejleszteni. A magyar gyógyvizek iránt óriási az érdeklődés.
Nem fogjuk bánni később, hogy a magyar gyógyvízkincs külföldi kézbe kerül?
Én nem nagyon bánnám. Ezeknek a fejlesztéseknek ugyanis hatalmas a tőkeigényük.
Már elkészült a jövő évi adótörvények tervezete, amikor a Gazdasági Minisztérium tárgyalni kezdett a vállalkozói érdekképviseletekkel a kisvállalkozások támogatásának lehetőségeiről. A sok javaslat közül egyet fogadott el a kormány: a beruházási adókedvezményt.
Az ötven főnél kevesebbet foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások élhetnek a beruházási adókedvezménnyel. 774 ezer ilyen vállalkozás van, köztük 450 ezer egyéni vállalkozó. A célunk az, hogy a kisvállalkozások tőkeereje nőjön, mert ezzel a hitelképességük is javul. Abból indultunk ki, hogy létezik egy nagyon erős, de nem legális hitel- és tőkeszféra Magyarországon, ennek a kifehérítése valamennyiünk érdeke. Mert ha egy vállalkozásnak ma van tízmillió forint nyeresége, akkor különböző számlákkal háromszázezerre csökkenti azt. Vagy mínusz egymillióra. A profit elillan, nincs benne a vállalkozó könyveiben, ezért nem is hitelképes. Fejlesztés helyett inkább személyi fogyasztásra veszi ki – különböző trükkökkel – a profitot. A már meglévő vállalkozói profitok kifehérítéséhez és a hitelképesség erősítéséhez kívánunk a beruházási adókedvezménnyel hozzájárulni. Az állóeszköz-állomány fejlesztéséhez, bővítéséhez jár tízmillió forintig adókedvezmény, beleértve a lakást, a gépkocsit, az informatikai berendezéseket. Az adórendszer tehát egy vállalkozói magatartást kíván támogatni: a beruházó-fejlesztő törekvéseket. Az ilyen vállalkozások társasági adóját engedjük el.
Egy lakással, jó autóval és egy számítógéppel már javul a vállalkozás hitelképessége?
Feltétlenül. Ahhoz képest, hogy ma a különböző körbeszámlázásokkal elköltségeli, elfogyasztja a profitot a vállalkozó, és a tényleges nyereség sem jelenik meg a könyveiben, feltétlenül előrelépés, ha a nyereséget bevallja, és azt fejlesztésre fordítja.
A kis- és középvállalkozók egyik fő piacát a nálunk megtelepült multinacionális vállalkozások alkotják. Többségük adókedvezményt élvez. A magyar kivitel döntő többsége vámszabad területről hagyja el az országot. Mi lesz azokkal a kedvezményekkel, amelyeket a nemzetközi vállalatok kaptak ahhoz, hogy Magyarországon települjenek le?
Én azt képviselem a kormányon belül, hogy minden korábbi adókedvezményt továbbra is tartsunk fenn. Sőt, ha lehet, nyújtsunk további kedvezményeket, használjunk ki minden jogi lehetőséget erre – egészen az EU-tagságig. Igyekezzünk minden olyan vállalatot Magyarországra csábítani Nyugat-Európából, amelyik a magas európai bérköltségek és a munkaerőpiac rugalmatlansága miatt hozzánk telepítené át a termelését.
Ez meddig lehetséges: két évig? Ötig? Az európai uniós tagsággal ezt a versenyelőnyt elveszítjük.
Inkább öt, mint két évig. Fél évtizedünk van arra, hogy kitaláljuk, mi legyen a vámszabad területek sorsa. Egyelőre nem változtatunk a velük kapcsolatos kormányzati politikán, csak azért, mert egyszer majd az EU tagjai leszünk. Hatvanmilliárd feletti beruházáshoz akár százszázalékos adókedvezményt is adunk. Nemrég tárgyaltam a BMW küldöttségével, nekik is ezt ígértem.
Az autóóriás döntött már arról, hogy hol építi fel az új üzemet?
Még nem. Ha politikai döntés születik, akkor Türingiába, ha üzleti, akkor Magyarországra települ, ha patrióta döntést hoznak, akkor maradnak Bajorországban.
A kormány azt szeretné elérni, hogy évente legalább negyvenezer új lakás épüljön fel. Ez a korábbi egy-két év siralmas, húszezer körüli számait figyelembe véve merész terv. Ha a lakásállomány elöregedését figyelembe vesszük, akkor hovatovább kényszer is lesz annak ilyen ütemű megújítása. Tény, hogy a kormányzati döntések közül a kamatkedvezmény és a jelzálog-hitelezés már érezteti a hatását. A kiadott építési engedélyek számából arra lehet következtetni, hogy jövőre elérhető ez a cél, több év lemaradása után ismét negyvenezer új lakásba költözhetnek majd be.
Szeretnénk azt elérni, hogy a következő tíz-tizenöt évben ötven-hatvanezer új lakás épüljön évente. Ehhez azonban még sok a teendőnk. A legfontosabb a ma még nagyon fejletlen jelzálog-hitelezés kiterjesztése, megerősítése. Most 4,5 százalékos kamattámogatást lehet kapni öt-tíz évre, ez kevés. Nincs lehetőség arra sem, hogy egy lakás- vagy házépítő a teljesítési költségének hetven-nyolcvan százalékáig jelzáloghitelt vegyen igénybe. Ezt meg kell oldani. Minden nagyobb banknak be kellene kapcsolódnia a jelzálog-hitelezésbe. A másik programunk pedig a bérlakásépítés szorgalmazása.
Erre ebben az évben négymilliárd forintot szán a tárca, erre pályázhatnak az önkormányzatok.
Ha hozzátesszük az önkormányzatok hozzájárulását, akkor ez a program 6,4 milliárd forintot ér. Eddig 1,8 milliárd forintot "vittek el" az önkormányzatok, de az idén még három újabb pályázati forduló lesz.
Hány lakás épül föl ebből?
Ebben az évben megindulhat legalább 1500 bérlakás építése, ennek háromnegyede szociális bérlakás lesz. Jövőre 2000-2500 bérlakás épülhet föl. Célunk az, hogy az évente elkészülő új otthonok tíz százaléka bérlakás legyen.
Tavasszal Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy gyorsítják az autópálya-autóút programot; nem tíz, hanem öt év alatt kell 600 kilométer útszakaszt felépíteni. Nyílt titok, hogy ez is az ön javaslata. Ugyanakkor az építkezéseket már áprilisban meg kellett volna kezdeni, ám legalább három hónapos késésben vannak. Az előkészületeket teljes titoktartás övezte. Az egész konstrukció szokatlan: a programot a Magyar Fejlesztési Bank finanszírozza, ám a bankot előbb fel kellett tőkésíteni, amit az ÁPV Rt. megtett. A pénzintézet lakossági kötvény kibocsátását tervezi. A kivitelező konzorciumról nem közbeszerzési eljárás döntött, hanem titkos tárgyalás. Most már folynak a munkák az M3-ason. Mikor járt arra legutóbb?
Amióta dolgoznak, nem jártam arra, csak az előkészületek időszakában. A titkolódzásról annyit, hogy szerintem a program kommunikációja nem volt jó sem a Magyar Fejlesztési Bank, sem a Nemzeti Autópálya Rt. részéről. Menti őket, hogy nagyon nehéz volt a megfelelő konstrukciót kialakítani. Magyar a fővállalkozó, és magyar minden alvállalkozó. Az M3-as esetében több mint háromszáz hazai kis- és középvállalkozó cég kapcsolódik be a munkálatokba. Nagy a tülekedés, nagy a verseny. Ennél kétségkívül sokkal könnyebb lett volna egy autópálya-építő világcéget megbízni a kivitelezéssel, csakhogy, tapasztalataink szerint, ők ötvenszázalékos profitrátával dolgoztak korábban. Legalábbis ilyen hírek, híresztelések jutottak el hozzánk, ám ezt senki nem tudja ellenőrizni. Ezért úgy döntöttünk, hogy olcsóbb megoldást keresünk. Nyugat-Európában nincs olyan ország, ahol a hazai vállalkozások ne lennének képesek autópályát építeni, vagy ahol a kormány külföldi cégeknek adna erre megrendelést. Miért kellene éppen nekünk másoknak adni a megbízást? Hátha alkalmasak rá a magyar cégek is. Ezzel a hazai vállalkozói piac bővüléséhez kívánunk hozzájárulni.
Mennyire stabil ez a konstrukció? Mennyire képes a magyar kivitelezői csapat betartani a határidőket, a minőségi előírásokat?
Az M3-as út építése során kiderül, hogy képesek-e erre. Ha az M7-es továbbépítésére kapunk európai uniós forrásokat, akkor azt nyilván más konstrukcióban szervezzük, abba beszállnak a külföldi vállalkozók is. De szeretném azt hangsúlyozni: a magyar piacon egymással versengő német, olasz, osztrák építővállalkozások is a hazai piacon erősödtek meg.
A tervezett hatszáz kilométerből mennyire kapnak megbízást magyar, és mennyire külföldi cégek?
Ennek a döntő többségét magyar kivitelezők építik föl.
Mikor kezdődik ez a bizonyos öt év?
Már elkezdődött. Füzesabonynál, az M3-as folytatásával.
Nem erre gondolok, hiszen az idén már biztosan nem épül fel 120 kilométer út, és valószínűleg jövőre sem. Mikortól számolja azt az öt évet, amelynek során valóban felépül hatszáz kilométer autópálya?
A miniszterelnökkel abban állapodtunk meg, hogy először összeszervezzük ezt az új csapatot, kipróbáljuk, működik-e az új konstrukció. Ha igen – és ez kiderül a Füzesabony-Polgár közti 63 kilométeres szakaszon –, akkor erre már több pénzt lehet szánni. Megkezdődhet a kötvények kibocsátása, bekapcsolódhat a lakosság is az autópálya-program finanszírozásába. Hiszen ez hitelképes üzletág. Most tehát ott tartunk, hogy megvan az építési kapacitás, ez bővíthető, a pénzügyi forrásokat pedig elő kell teremteni, mégpedig úgy, hogy az államot ne terhelje meg túlságosan az építkezés.
Jövőre a lakosság fogja finanszírozni az autópálya-program egy részét?
Nagyon bízom benne, hogy igen. 10-15 milliárd forint értékben bocsát ki kötvényeket a Magyar Fejlesztési Bank.
Mennyivel lesz ez drágább hitel, mint ha az állam bocsátana ki kötvényeket? Mekkora kamatfelárra számítanak?
Nem hiszem, hogy rá kellene ígérni az államkötvényekre, vagyis azonos kamatszintre számítunk. Hiszen ezeket a kötvényeket is garantálja az állam. Legfeljebb azzal kívánjuk ösztönözni megvételüket, hogy autópálya-bérletet vagy más kedvezményt kapnak az úthasználathoz azok, akik kötvényt jegyeznek.
Az EU-csatlakozás megkövetel jó néhány egyéb infrastrukturális fejlesztést is. Csatornázás, vízhálózat, szemétégetés – tudom, hogy ez nem az ön tárcájának a dolga, de a gazdasági tervekbe ezeket is be kell illeszteni.
A következő két évben a kommunális létesítmények területén nem lesz áttörés. Az Európai Unió előcsatlakozási alapjaiból szeretnénk erre minél több pénzt igénybe venni, ISPA-pályázatok révén. Ez a kormány, az önkormányzatok fő feladata 2001-ben és 2002-ben.
De nem lehet a gyógyturizmust fejleszteni, ha, mondjuk, Edelényben vagy másutt nem megfelelő az infrastruktúra, nincs csatornarendszer.
Van, ahol megfelelő, van, ahol nem. Ha a gyógyturizmus fejlesztési programja megköveteli, akkor szánunk rá pénzt. Erre a belügyminiszter is hajlik. De EU-pénz nélkül a kommunális szolgáltatások területén nem várható áttörés.
Mi történik akkor, ha nem két-három év múlva következik be az EU-csatlakozás, hanem később?
Erre újabban kormányzati körökben az a szokásos válasz, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Nem katasztrófa, ha késik a felvételünk. Arra kell törekednünk, hogy a csatlakozásig becsábítsuk a nagy európai, kelet-ázsiai és észak-amerikai cégeket az országba. Az EU-ra kacsingatva szívesen jönnek ide a Távol-Keletről vagy az Egyesült Államokból, főleg, ha van még rá elég idejük. Ez az öt-hat év ilyen értelemben kegyelmi idő.
A japánoknak, amerikaiaknak akkor éri meg a magyar piac, ha az itt előállított-összeszerelt termékek már az EU-szabványok szerint is magyar árunak számítanak, tehát a hozzáadott érték jelentős része magyar. Nem véletlen, hogy a Suzuki erőteljesebben szorgalmazta a magyar beszállítók bekapcsolódását a termelésbe, mint mondjuk német riválisai.
A Széchenyi-terv vállalkozáserősítő programja erre épül. Most lehet a magyar vállalkozók egy részét "összekötni" a nagyokkal, és a multinacionális cégek közül minél többet ide kell csábítani ehhez. Nemcsak a BMW tapogatózik, az Audi újabb óriásberuházást fontolgat, terjeszkedik a General Electric; szinte minden nagy, információs technológiával foglalkozó cég jelen van vagy jelen lesz a magyar piacon. Itt van az IBM, a Compaq, a Motorola, most készül 100 millió dolláros beruházással Magyarországra egy nagy indiai szoftvergyártó. Tetemes mennyiségű tőke várható azokból az országokból is, amelyek eddig nem, vagy csak alig fektettek be hazánkban. Tárgyalunk izraeli üzletemberekkel, arabokkal, másokkal. Újabban ismét japánokkal is – hiszen ők az utóbbi időben inkább saját gazdasági bajaikkal voltak elfoglalva.
Mivel magyarázza azt, hogy a működő tőke továbbra is jön, miközben a portfólióbefektetők mintha ejtették volna a Budapesti Értéktőzsdét?
A portfólióbefektetők az egész térséget ejtették, nemcsak a BÉT-et. A magyar tőzsde 25, a lengyel 20, a cseh 15 százalékkal értékelődött le, a bécsi pedig, bizonyos mutatók szerint, egyharmadára. Ennek az az oka, hogy bár van közös európai pénz, nincs közös európai tőzsde. A frankfurti és a londoni tőzsde házassága ma még kétséges, pedig szükség lenne rá. Amíg nincs európai tőzsde, addig nem lehet tudni, hogy a jóval kisebb, alacsonyabb likviditású tőzsdék mire fűződjenek föl, hová integrálódjanak. Ezért ejtették a magyar tőzsdét a külföldiek.
Ez pontosan így volt egy éve is, amikor pedig még mutattak érdeklődést iránta. Az idei évre 12 000 pontos BUX-indexet prognosztizáltak a kutatók, ezt már két-háromezer ponttal korrigálták lefelé.
Ez igaz, de Prágában, Bécsben, Varsóban ugyanez van.
Ha jól értem, nincs lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy a kormány három fontos papírt lerontott, mert nem engedte meg a gyógyszergyártóknak az áremelést, a Mol pedig mindössze tizenkét százalékkal növelhette a gáz árát, miközben ennek a két-háromszorosa volna indokolt.
Nem tette tönkre a kormány ezeket a vállalatokat.
De rontott a helyzetükön.
Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem javított a helyzetükön. Ez kétségtelen. De a térség tőzsdéinek a sorsa azon múlik, hogy lesz-e új európai tőzsde, és nem azon, hogy az áremelési törekvéseket korlátoztuk. Az új európai tőzsde pedig még nem jött létre. A portfólióbefektetők azért fordultak el a térségtől, mert nem elég nagyok a befektetési lehetőségek, nincs elegendő cég a tőzsdéken, nem eléggé likvid a piac, és főleg azért, mert nincs átjárás az egyes tőzsdék között.
Jövőre milyen mértékben emelheti a gáz árát a Mol?
Hat százalékkal.
Ennek ellentmond, hogy valószínűleg már a jövő évi infláció is magasabb lesz annál, amivel az idei költségvetés készült.
Ha így lesz, akkor ezt újra megvizsgáljuk. De szerintem helyes politika, hogy a magyar dezinflációs folyamatot erősíti a kormány, és ezért csak átlag alatti áremelést enged meg a hatósági árak körében.
Ąszerzo>Farkas Zoltán|
HOGYAN VÉLEKEDIK MA KORÁBBI ÁLLÍTÁSAIRÓL?
1981: "Az államigazgatásról mind a tulajdonosi, mind pedig a gazdálkodói hatásköröket és feladatokat le kell választani, és azokat át kell adni a gazdálkodói körnek." (Viták a gazdasági mechanizmus reformjáról) 2000.: Ez történt a piaci átmenetben. Most egy karcsúbb, de hatékony állam megteremtése a cél. *1987: "A pénzügypolitikának átfogóan és általánosan restriktívnek kell lennie ... a monetáris, a fiskális és a devizapolitika vonatkozásában egyaránt." (Fordulat és reform) 2000: Bár ezt Antal László és Bokros Lajos fogalmazták, most is egyetértek. Ma is ez jellemzi a gazdaságpolitikát, így lehet a növekedés és az egyensúly koalícióját fenntartani. *1989: "1990-ben új gazdaságpolitikát kell követni: ennek középpontjában a strukturális megújítás, a vállalkozás élénkítése áll... Ha nincs erős vállalkozásélénkítő program, akkor ez akár több százezres állandósuló munkanélküliségben jelenhet meg." (Mozgó Világ) 2000: Ez történt, 1,5 millió munkahely szűnt meg 1991-93 között, aminek a mértékét lehetett volna csökkenteni az általunk 1989-90-ben javasolt gazdaságpolitikával. Most tesszük azt, amit 10 évvel ezelőtt is tehettünk volna. *1996: "A magyar adórendszer olyan szivattyúként működik, amely az állami szektorból és a hagyományos termelési szektorból jövedelmet és vagyont csoportosít át a magántőke felhalmozására, az új szolgáltatószektorba és a pénzügyi szektorba." (Világgazdaság) 2000: Az állami szektor eltűnése után az egyik szivattyú leállt, a pénzügyi szektor jövedelmezősége pedig jelentősen csökkent a reálgazdasághoz képest, így ez a szivattyú is leállóban van. A növekedés pedig megfordítja a szivattyúk működésének irányát. *1997: "Értelmetlen a pénzpiacokról fedezni a költségvetés deficitjét akkor, amikor a kamatszint tartósan két számjegyű... Fedezzük a belső államadósság kamatait 700 milliárd forintos összegben pénzkibocsátással, és tegyük ezt mindaddig, amíg az infláció egy számjegyű nem lesz!" (Magyar Hírlap) 2000: Ez értelmetlen volt, de a monetáris kor nem adott módot másra. Most egy számjegyű az infláció, trendje csökken, ezért ezt a helyzetet kinőttük, az adósságcsapdából kiléptünk. *1998: "Tíz év alatt megkétszerezhető a magyar gazdaság teljesítménye." (Magyar Nemzet) 2000: Ezt már el is kezdtük, a cél elérhető, ha a növekedés belső forrásai – infrastruktúra-fejlesztés, kis- és középvállalatok bővülése etc. – és a globális cégek hazai befektetései egyenrangúvá válnak. *2000. február: "Tíz helyett akár öt-hat év alatt megvalósítható a 600 kilométeres terv." (Magyar Hírlap) 2000. szeptember: Így is van, ehhez most alakulnak ki a szervezeti keretek és a technikai háttér. *2000. augusztus: "Ha beindul egy gazdaság, szinte le sem lehet fékezni." (Népszabadság) 2000. szeptember: Ahogy nem jó mesterségesen beindítani, így erőszakkal leállítani lehet – de nem érdemes. Most Közép-Európán a sor, hogy tigris-gazdaságokká alakuljanak, és 10-15 év alatt nagyon nagy fejlődést érjenek el, 20-25 év alatt pedig az EU akkori átlagát is meghaladják. Már elindult a folyamat. |