Egyedi darabok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 31. számában (2000. november 1.)

A bútoripar magyar képviselői szerint a korábbiaknál lényegesen több külföldről behozott termék volt látható az őszi BNV-n, ami arra int, hogy a magyar gyártóknak folyamatosan fejleszteniük kell termékeiket. Az irodabútorokat illetően is hasonló a kényszer: a piac mindig újabb és újabb, a korábbinál még jobb minőségű terméket igényel.

A Zala Bútor Rt. irodabútor-kínálatában az új fejlesztést a Dáriusz – elemes, sokféle variációs lehetőséget rejtő típus – képviseli. Ez a viszonylag alacsony árfekvésű termék kiválóan alkalmas irodák berendezésére is, így a cég arra számít, hogy közületi körben is lesz rá kereslet. Mint Nagy András kereskedelmi igazgató mondta, a nagyszériás gyártásra felkészültek: amennyiben a piac kedvezően ítéli meg e mindössze fél éve piacra hozott terméket, az igényeket ki tudják elégíteni. A Dáriusznál lényegesen magasabb árfekvésű a Rusztik bútorcsalád, amely elsősorban reprezentatív és exkluzív vezetői irodák berendezésére alkalmas. E típusból a szekrénysor közel 730 ezer, az íróasztal 179 ezer forintba kerül. A rusztikus vonalvezetésű, tömör tölgyfából készülő termék fejlesztése öt éve kezdődött. A Zala Bútor számos egyedi igényre is felkészült: készít közületi bútorokat szállodák, vadászházak és polgármesteri hivatalok megrendelésére is.

A konferencia- és a tárgyalószékek széles skáláját kínálja a Hajduthonett Rt. Ezek a saját fejlesztésű ülőalkalmatosságok – tervezőjük a Ferenczy Noémi-díjas Vásárhelyi János – tartósak és kényelmesek, ugyanakkor többféle áron is kaphatók. Az igényesebb kivitelűeket – mint a Pipacs vagy a Hajdú – 32 és 36 ezer forint közötti áron kínálják, ugyanakkor az olcsóbb típusok 20 ezer forintba kerülnek. A konferenciaszékek írólappal, sőt egyes típusok egymáshoz fűző kapcsolóelemekkel is elláthatók. Gyurka Miklós értékesítési és marketingigazgató szerint azonban nemcsak a székeik, de egyes kisméretű ülőgarnitúráik is számot tarthatnak a közületek érdeklődésére. A Smoky-Lux – kanapéból, asztalból és két fotelból álló – garnitúra elsősorban kis tárgyalók, főnöki irodák, csarnokelőterek, recepciók berendezésére alkalmas. E BNV-nagydíjas, formatervezési nívódíjjal jutalmazott garnitúra ára 400 ezer forint körül van.

A Balaton Bútor Rt. a székek és az asztalok rendkívül gazdag választékát gyártja, termékkínálatában mintegy 60-féle szék és 30 asztal szerepel: 14 különböző pácszínben, illetve 610-féle szövetbevonattal. A dizájn hasonlóan gazdag: a klasszikus formáktól a modern vonalvezetésig számos stílusjegyet képviselnek. A tárgyalószékek kategóriájában igen sikeres a Wind, a Passat és a Monszun, de hasonlóan jó piaci fogadtatásban részesült a vezetőknek szánt Jackson forgószék. Kifejezetten irodák berendezésére szolgálnak a Magister szekrényelemek is, amelyek változatosan – igény szerint egymás mellé vagy egymás fölé helyezhetők – nyitott, illetve üveg- és teleajtós kivitelben rendelhetők. Az elemes megoldással a tárgyalóasztalok is bármekkora méretűre növelhetők. A gyár sikeres terméke a Thereca bútorcsalád is, amely leginkább vezetői, például ügyvédi irodáknak lehet a berendezése. E bútorcsaládnak ugyancsak a változatos dizájn az előnye: a hagyományos és a modern formák egyaránt képviseltetik magukat a kínálatban. A társaság által gyártott Silenció dohányzóasztal – melynek tervezője Gyimóthy György – formatervezési nívódíjat nyert, de Horváth Gyula nívódíjas tervező is több modellel képviseltette magát a kiállításon.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 1.) vegye figyelembe!