A közeljövőben alighanem hozzá kell szoknunk a külföldi tőkebeáramlás ütemének mérséklődéséhez. A kormány ugyan továbbra is évi 1,5 milliárd dollár beérkezésével számol, ám ez, a jelek szerint alig több kincstári optimizmusnál.
A gazdasági elemzők többsége 600-800 millió dollárnyi működő tőkére számít, s a pénzügyi folyamatok – például az infláció vagy a GDP alakulása – megtippelésében ők az utóbbi időben jóval sikeresebbek a kabinetnél. A gazdasági tárca adatai, illetve Pongorné Csákvári Marianne, a GM helyettes államtitkára közlése szerint vannak jelei a tőkebejövetel" lassulásának, ám ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az idei első öt hónapban mintegy 560 millió eurónyi működő tőke érkezett az országba, közel 130 millióval kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Mivel a tőkebeáramlás üteme általában nem egyenletes, a hivatalos tárcaálláspont szerint nincs szó lassulásról, ugyanakkor arról sem tudni, melyek lesznek az év hátralévő időszakában azok a tőkevonzó projektek, amelyekkel az eddigi hátrány ledolgozható. A minisztériumban mindazonáltal úgy látják: a régióban tapasztalható mind élesebb tőkeszerzési verseny ellenére az év végéig begyűjthető" a bűvös 1,5 milliárd dollár.
A beruházások forrása
A GM legfrissebb, augusztusi összegzésében szerepel: 2000 első felében 960 millió euró érkezett tőkebefektetésként az országba. Mivel azonban ez az adat nincs részletezve – azaz nem tudni, mennyi belőle a privatizáció, a termelőberuházás vagy éppen a spekulatív célú részvényvásárlás -, kevéssé vethető össze az első öt hónapra vonatkozó korábbi értékkel.
A Befektetői Tanács nevű tekintélyes – és a folyamatokat hangsúlyozottan nem ideológiai-politikai szemüvegen keresztül néző – szervezet szakértői ugyanakkor épp a közelmúltban tették közzé előrejelzésüket: úgy látják, a következő években a most megszokottnak mondható mennyiség felére, évi 600-800 millió dollárra csökken a működőtőke-import. Igaz, azt is hozzátették: ehhez még hozzászámolható az az évi mintegy 600 millió dollár, amit a multik a korábbi befektetéseik nyomán realizált profitból valószínűleg itt fektetnek be. (Ezen a ponton persze több bizonytalansági tényezővel is számolni kell. Egyrészt a nem repatriált profit nem tekinthető klasszikus tőkeimportnak, hiszen nem külföldön, hanem a hazai piacon termelődött". Aligha jutna eszébe bárkinek is például a Mol vagy a Matáv profitjából befektetésre fordított hányadot beáramló külföldi tőkeként számításba venni, még akkor sem, ha tudjuk: esetenként a magyar cégeknél – különösképp a Matávnál – is gyakran a külföldi tulajdonos befektetése a haszon forrása. Másrészt a tavalyi évben éppen a profitkivonás mértéke okozta a legnagyobb riadalmat gazdaságelemzői körökben, ami azt valószínűsíti: erre a medvebőrre sem célszerű előre inni.)
Az éltanuló: Magyarország
Akárhogy is: Magyarország működőtőke-szerzésben a térség éltanulójának bizonyult – eddig 21-22 milliárd dollárt sikerült idecsábítania -, s ezen az sem változtat, ha mostantól némileg mérséklődik a tőkebeáramlás üteme. A legsikeresebb esztendőnek kétségkívül az 1995-ös év számított, amikor – az energetikai privatizációnak is köszönhetően – 4,57 milliárd dollárnyi működő tőke érkezett az országba (a másik végpont 1994, 1,32 milliárd dollárral). A csúcsév teljesítményét sem előtte, sem azóta nem sikerült még megközelíteni sem, s az éleződő térségbeli tőkeszerzési verseny ismeretében az akkori eredményt alighanem örökös rekordnak tekinthetjük. Éltanulói" mivoltunk is fokozatosan halványodik: az utóbbi évek teljesítményét tekintve nemcsak Oroszország és Lengyelország került elénk a rangsorban, hanem – az ottani gazdasági problémák ellenére – Csehország is, ráadásul utóbbi az egy főre jutó tőkebeáramlást tekintve is az élre ugrott, letaszítva Magyarországot már-már béreltnek hitt helyéről. (Az is tény persze, hogy összességében a legnagyobb tőkevonzó képességgel még mindig hazánk dicsekedhet.)
Mindezzel vélhetően a kormányzati távlati tervek is számolnak, hiszen a tavaly elfogadott középtávú működőtőke-bevonási stratégiához a fentebb említett – 1,5 milliárd dolláros – alapváltozat mellé készült egy pesszimistább kivitel is. E szerint az 1999 és 2002 közötti 4 éves időszakra 5,2 milliárd dollár becsalogatását tervezik, ami éves átlagban 1,3 milliárd dollárt jelent. A tervben ellenpontként szereplő optimista számítás 4 évre 9,6 milliárd dollárt tartalmaz (éves átlag: 2,4 milliárd). Tavaly egyébként 1,675 milliárd dollárt könyvelhettünk el – aminek a fele rövid távra érkező, úgynevezett portfólióbefektetés volt, s csak a másik felét tekinthetjük termelőberuházásnak -, az idei első félévben pedig alig több mint 600 millió, ami lassuló tendenciára utal.
A megtorpanás szó – a tőkebeáramlással összefüggésben – legtöbbször nem is az említett tendenciára vonatkoztatva szerepel. Az idén nyáron sokkszerű hatással volt a gazdaságpolitika irányítóira, amikor a német VDO Mannesmann bejelentette: kivonul Sárbogárdról. (Magyarországról viszont nem: augusztusban a cég többségi tulajdont szerzett – egyelőre ismeretlen összegért – a pécsi Dematic-Pylon Gépgyártó Kft.-ben.) Az 1100 munkavállalót foglalkoztató, autórádió-gyártással foglalkozó vállalkozás költözését sokan egy drámai folyamat nyitányaként értékelték, arra gondolva: a Mannesmann kivándorlási hullámot indíthat el. Ehhez Günter Hauptmann, a cég igazgatójának szavai adtak is némi alapot, ő ugyanis arra hivatkozott: az újabb célpontként kiszemelt Kínában a munkaerő és az alkatrész is jóval olcsóbb (ami feltehetően nem csak a Mannesmann vezetőinek tűnt fel). Akinek csak ez számít, azzal a magyar gazdaság nem veszít túl sokat" – kontrázott Bobok György, a gazdasági tárca főosztályvezetője, hozzátéve: kinőttünk már abból, hogy pusztán az alacsony bérekre építve csalogassuk hozzánk a tőkét. Szavait alátámasztandó a szintén autórádiót gyártó Clarion és Alpine cégek példáját említette – ők ugyanis nemrég jelentették be a hazai termelés bővítését. A főosztályvezető mindamellett megjegyezte: működő piacgazdaságban a külföldi tulajdonú vállalkozások be- és kitelepülése egyaránt természetes folyamat.
Riasztás és vonzás
Tény, ami tény: a német cég lépésének sem előzményei, sem látványos következményei nem voltak – legalábbis a hasonló nagyságrendű vállalkozások körében. Ha viszont a gazdaságpolitikai előjeleket keressük, a kutakodás már nem marad eredménytelen. Kétségtelen, hogy a külföldi tőkét eddig leginkább a privatizálható vagyon csalogatta, ami pedig köztudottan a végét járja. A zöldmezős beruházások közül a gazdaság fejlettségi szintjéhez, illetve a fizetőképes kereslethez mérten indokoltak már megvalósultak – egyes területeken, például a bevásárlóközpontoknál a beruházók talán kissé előre is szaladtak -, látványos előrelépést várhatóan csak egy érzékelhető keresletbővítés hozhatna. Ennek is megvannak azonban a korlátai, hiszen az ötven legnagyobb világcég közül negyven már betelepült, vagyis előbb-utóbb nem lesz kit idecsalogatni.
Azok a kormányzati indíttatású – elsősorban infrastrukturális – beruházások pedig, amelyek legalább áttételesen szintén ösztönzőleg hathatnának a befektetőkre, egyelőre nem tudják betölteni ezt a szerepet. (Itt nemcsak a közbeszerzési eljárást mellőző, hangsúlyozottan a hazai vállalkozásokra, illetve állami pénzre hangszerelt autópálya-építésre érdemes gondolni, de arra a mind szembetűnőbb passzivitásra is, amit az előző kormányok nyomvonalán haladva a mostani kabinet a vasútfejlesztés terén – a külföldi forrásokat gyakorlatilag számításba sem véve – tanúsít.) Befektetési boomot indíthatna végül az EU-csatlakozás is.
A Financial Times júliusi riportja szerint sem a gáz- és gyógyszeráremelés kormányzati fagyasztása, sem a Suzuki vezetőinek letartóztatása, sem pedig a már említett közbeszerzési trükk nem nevezhető befektetőbarát lépésnek. A GKI Gazdaságkutató Rt. szakértője, Molnár László mindehhez azt is hozzáteszi: az átláthatatlan – azaz nem normatív, nem nyilvános játékszabályokra, hanem titkos határozatokra és magánszerződésekre épülő – befektetésösztönzési rendszer sem gyakorol valódi vonzerőt. Tavaly a támogatott befektetők közül az 1,5 milliárdot (kamatmentes hitelként) kasszírozó General Electric, illetve a hasonló konstrukcióban 649 millióhoz jutott Philips, valamint a 84 milliós vissza nem térítendő támogatásra szert tett Nokia került a dobogós helyekre. Az idei évről pedig leginkább azt lehet tudni, hogy a gazdaságfejlesztési célelőirányzat kasszájában több mint 16 milliárd forint vár új gazdára – jórészt nehezen követhető" szabályok szerint.
A Philips egyébként ebben az esztendőben is aktív: augusztusban jelentette be egy új, 25 ezer négyzetméteres székesfehérvári disztribúciós központ felépítését, amely 10 millió dollárba kerül, és 2001-es megnyitása után 100 embernek ad majd munkát. Szeptemberben pedig győri, immár 4000 embert foglalkoztató beruházásuk harmadik, közelebbről még nem részletezett fordulójának elindítását jelezte: ám ez elsősorban azzal függ össze, hogy a cég igen jól teljesít a magyar piacon, s a régiót is egyre inkább innen tartja kézben.
Örvendetes, hogy a területi régiók egyre agilisabban kezelik a befektetőket. Németh Zoltán, a Csongrád megyei kereskedelmi és iparkamara területfejlesztési igazgatója elmondta: a dél-alföldi régió három megyéje PHARE-támogatásból olyan adatbázist működtet, amelyben könnyen megtalálhatók a befektetésre alkalmas ingatlanok, hogy aki ide készül, annak ne kelljen sokáig keresgélnie. A régiók befektetési kedvezményeket sajnos nem tudnak kínálni, amijük viszont van, azt legalább nyíltan közszemlére – ez is egyfajta befektetésösztönzés – teszik.
A magántőke éve
A tavalyi esztendőben valódi termelőberuházás-hullám söpört végig az országon. A jelentősebb külföldi tulajdonú cégek közül az Audi, a Fextronics, a General Electric, a Nokia, a Siemens és a Suzuki hajtott végre nagyobb ipari invesztíciót. A magántőke aktivitását jelzi a 352 – döntően külföldi hátterű – szállodaberuházás, illetve 200, félmilliárd forintnál értékesebb kereskedelmi célú fejlesztés is. Örvendetes fejlemény, hogy megszűnőben a központi régió túlsúlya: a külföldi tőke megindult kelet felé, s tavaly már az összes beruházás egyharmada a keleti régióban realizálódott.
Tavaly a kelet-közép-európai régióba összesen 24,9 milliárd dollárnyi működő tőke érkezett, s a közvetlen tőkebefektetések szintje – a bécsi Wifo gazdaságkutató intézet jelentése szerint – ezzel 125 dollár közelébe kúszott fejenként. Magyarország, Észtország és Csehország esetében a külföldi tőkebefektetések összege meghaladja a GDP 30 százalékát, ami nemzetközi összevetésben is kimagaslónak mondható.