Ajánló

Könyv

Bábuk a piacon

Ballai László: A mezítelen marketing
Európa Könyvkiadó, 2000. 308 oldal, 1800 Ft

Szabadon, de korántsem rendszertelenül vándorol a vendéglátóiparban is járatos Ballai László a humán tudományok (főleg a filozófia) határterületein, hogy minél mélyrehatóbban elemezhesse a virágzó marketingtevékenység lényegét, illetve összefüggéseit – nem csupán a gazdasági élettel.

Az 1914-ben Amerikában keletkezett fogalom, amit a maihoz hasonló értelemben Edward Chamberlain használt először, a szerző definíciója szerint napjainkban azt a gyakorlatot takarja, „mely a termelők fogyasztói érdekként feltüntetett profitéhségének kielégítése céljából piaccá változtatja a világot". A cél megvalósítói a menedzserek. Ők viszik sikerre a piacért folytatott harcban azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket a leendő vásárlók számára szükségesnek tartanak.

E tömör tézisekből világos, hogy a művelt érdeklődők színvonalán közérthető nagyesszé – kritikai munka. Nem mintha az elemző eleve elvetné a piactant (ahogy nemegyszer aposztrofálja az egyébként tudománymentesnek nyilvánított marketinget). Elismeri ugyanis, hogyha mindazokat a marketingtechnikákat – amelyek eddig a fogyasztás és a profittermelés fokozását forszírozták – például a környezetvédelem, valamint a hatékony élelmiszer-termelés és -elosztás szolgálatába állítanák, az rövid távú esélyt adna az emberiségnek a túlélésre. A jelenleg érvényesülő, a bezsongott vevőket bábuként irányító tendenciának azonban határozottan ellenszegül – olykor prófétai hévvel, olykor ironikusan. Fölsorakoztatja hol igen meggyőző, hol meglepően marxista árnyalatú, hol a globalizálódással közhelyszerűen fenyegetőző bizonyítékait.

Legelkeserítőbbek a „korunk embere a fogyasztó" című rész megállapításai és észleletei. Ízelítőül Ballai ezt írja a fogyasztói csapdáról: „A vevő az értékesítési helyen effektív szükségletei kielégítése mellett az impulzív vásárlás rabjává válik." És ehhez még hozzá sem teszi, hogy ők azok, akiket egyszerűen konzumidiótának neveznek – publicisztikusabb körökben.

Iszlai Zoltán

Sajátos Európa-képek

A tizenötök EUrópái
Szerkesztette: Kiss J. László
Osiris Kiadó, 2000. 562 oldal, 2480 Ft

Nyugat-Európában évtizedek óta napirenden szerepel a kérdés: az egységesülő kontinens központi integrációs szerveződése, a mai Európai Unió valóban arctalanná teszi-e, és/vagy megfosztja-e önálló döntéshozatali joguktól, érdekérvényesítési eszközeiktől a tagállamait? Noha az integrációval foglalkozók tudják, hogy e komplex kérdés összetett választ igényel, abban is biztosak, hogy kezdetektől fogva az európai összefogás szuverén államok önkéntes társulásán alapul. A Montánunió megalakításától az Európai Unió létrejöttéig, s azon túl is, a tagállamok mindenkor egyéni céljaik, törekvéseik harmonizálására törekedtek, s mélyítették el az együttműködést.

Minden tagországnak megvan a sajátos EUrópa-képe, tudja vagy feltételezi, hogy milyen integráció szolgálja legjobban a nemzeti, majd azon felülemelkedve a regionális és kontinentális érdekeket. A nézetek többnyire nem esnek egybe, sőt gyakran igen élesen különböznek. Az európai integráció sajátos belső rendszere, eljárási és döntéshozatali mechanizmusai lehetővé teszik, hogy a sokszínű nemzeti törekvések heves politikai polémiák és békés kompromisszumok révén nyerjenek megoldást.

Az Európai Unió tanulmányozása során elengedhetetlen, hogy ismerjük az egyes tagállamok sajátos nézeteit, önálló érdekeltségeit. Így válik érthetővé, s egy kívülálló, de tagságra törekvő ország számára egyben értékelhetővé is az integráció egésze. Részben ennek révén nyerhetünk magunk is tapasztalatokat érdekeink védelméhez. Ehhez nyújt sokoldalú segítséget e kötet, amely egyenként mutatja be a tizenöt tagországot, s lehetőséget nyújt az összehasonlító elemzésekre is.

Vándor János

Homályból kibontakozó

Donna Leon: Cián Velencében
Fordította: Tandori Dezső
Ab Ovo Kiadó, 2000. 282 oldal, 1200 Ft

Az úgynevezett könnyű irodalomnak új sztárja van Donna Leon személyében. Könyvei már tíz éve vezetik az európai, sőt egyik-másik tengerentúli bestsellerlistát is. A szomszédos Ausztriában a napokban jelent meg nyolcadik kötete. A szürkülő hajú, élénk szemű, karcsú asszony az amerikai Michiganben született, s jó harminc évvel ezelőtt költözött a lagúnák városába, mert a közeli amerikai légibázis (Aviano) személyzetét tanította s tanítja ma is olasz nyelvre és angol irodalomra.

Magával ragadta Velence romlékony és helyenként romlott, ám múlhatatlan szépsége, vett egy kis palazzót az egyik canale partján, fölújíttatta, ott rója újabb könyveinek sorait egy laptopon. Donna Leon igazi velenceivé lett, barátok köszönnek rá a templomajtóban, a halpiacon, a kávéházban, amerre csak megfordul. Amint a német 3Sat televízió Inter-City című várostörténeti sorozatában Budapestet az Oscar-díjas Szabó István filmrendező mutatta be, ugyanerre a velenceiek Donna Leont kérték föl városukkal kapcsolatban.

Ennek alapján nem tekinthető véletlennek, hogy Donna Leon első könyvében miért oly aprólékos, érzékeny és hitelesen láttató Velence leírása. Az író alighanem így, finoman, közvetve akarja fölhívni a figyelmet arra, hogy amit nem voltak képesek elpusztítani a viharok, áradások és háborúk, azt majd megteszi az emberi tevékenység; Marghera füstokádó ipartelepei, a turisták zabolátlan áradata helyrehozhatatlanul tönkreteszi e tüneményt.

Donna Leon könyveinek színtere mindig Velence, főhőse Brunetti felügyelő, egyéb szereplői – a szerző bevallása szerint – a piazzákat és cafeteriákat benépesítő, karakterisztikusan velencei emberek. Az első magyarul megjelent Leon-könyv címe: Cián Velencében. A történet a Teatro La Fenicébe, a páratlan szépségű színházba visz bennünket, amelyben egykor Donizetti- és Verdi-operák ősbemutatóit tartották. (A Fenice 1996-ban kiégett, a katasztrófa oka emberi felelőtlenség volt. Helyreállítása hamarosan befejeződik.) A Traviata előadását váratlan esemény zavarja meg: az utolsó szünet végén öltözőjében holtan találják a világhírű karmestert, Maestro Wellauert. A világhírű dirigens kávéscsészéje keserűmandula illatú, cián végzett vele. Sokaknak lehetett okuk a hajdan fasiszta körökkel is jó viszonyt tartó zenész meggyilkolására. Brunetti felügyelőnek azt kell kiderítenie, vajon ad-e a múlt magyarázatot Wellauer halálára. Jó szívvel ajánljuk a könyvet azoknak, akik már jártak Velencében, mert ismerősek lesznek a helyszínek, és azoknak is, akik még nem jártak a szárnyas oroszlán városában. Donna Leon oda hívja őket.

A. M.

Zene

Alkonyi árnyak

Zeneakadémia, 2000. november 5.
A Takács-Szabó-Várjon trió hangversenye
Rendező a Strém Koncert Kft.

A koncert programján három, hegedűre, csellóra és zongorára írt zenemű szerepel, Beethoven, Schumann és Smetana alkotása. Vajon mi kötheti össze a három művet? Beethoven op. 70/2-es Esz-dúr triója 1808-ban keletkezett, párban a D-dúr trióval, a komponista mindkettőt Erdődy grófnőnek ajánlotta. Beethoven ekkor már túl járt alkotói pályájának több fontos állomásán, például az V. és a VI. szimfónián és a Karfantázián. A négy, csupa gyors tételből fölépített Esz-dúr triót ritkán játsszák, noha zenei anyaga viszonylag egyszerű a befogadó számára, ám hangszeres megszólaltatása komoly nehézséget ró az előadókra.

A három kitűnő muzsikus – Takács-Nagy Gábor (hegedű), Szabó Péter (cselló) és Várjon Dénes (zongora) – számára azonban nem okoz problémát a kevéssé ismert darab előadása. Az 1996-ban alakult trió nagy kedvvel fedez föl zeneműveket, Lajtha László trióját a londoni Wigmore Hallban játszották el. Részt vettek Lajtha – akit Angliában és Franciaországban sokkal jobban ismernek, mint itthon – hazai népszerűsítésében is, lemezre játszották a koncerttriót.

Schumann és Smetana trióját (mindkettő g-moll hangnemű) áthatja a melankólia, amely a szerzők élethelyzetéből ered. Schumann-nak mindössze negyvenhat esztendő adatott, az utolsókat elborult elmével töltötte. Az 1851-es keltezésű opus 110-es trió még ezt megelőzően keletkezett – a szerzőt három évvel később költöztették a Bonn melletti, endenichi magánszanatóriumba. Smetana sikerei teljében, 1874-ben veszítette el hallását, amint sok évvel előbb Beethoven. A népszerű cseh zeneszerző hatvan évig – 1884-ig – élt, az opus 15-ös triót 1855-ben komponálta. Mind Schumann, mind Smetana művében még erősebb a remény, a kitárulkozás, mint a bezárkózás. Az árnyak csupán fölsejlenek, de nem sötétítenek be mindent.

A-a

Színház

Kortársunk, Shakespeare

Az Európai Színházi Unió IX. fesztiválja Budapesten
2000. november 10-29.

Igazi színházi parádé színtere lesz több budapesti játszóhely, a vendéglátó Katona József Színház, a Trafó, a Vígszínház, a Thália, a Kiscelli Romtemplom, valamint a Mafilm stúdiója. A magyar fővárosban tartja idei nemzetközi fesztiválját az Európai Színházak Uniója (UTE).

A szervezetet haladó szellemű együttesek alapították 1990-ben, a francia kultuszminiszter, Jack Lang és a világhírű rendező, Giorgio Strehler kezdeményezésére. A hét alapító között volt például a párizsi Odéon, a milánói Piccolo Teatro – Strehler színháza – és a pesti Katona is. Azóta több jeles társulat csatlakozott az unióhoz, s bevezették az egyéni tagságot is. Andrzej Vajda és Ingmar Bergman mellett egyéni tag Ascher Tamás is. Az első elnök, Strehler 1998-ban meghalt, helyére Zsámbéki Gábort, a Katona József Színház direktorát választották. A szervezet egyik célja a közönség számára is nyílt, élvezhető szakmai találkozók létrehozása.

Az első fesztivált 1992-ben Düsseldorfban rendezték meg, a másodikat pedig emlékezetes sikerrel 1993-ban Budapesten. Az idei eseménysorozat házigazdája eredetileg Helsinki lett volna, azonban nem tudták előteremteni a fesztivál anyagi hátterét. Így vette át a rendezés tisztét a Katona József Színház. Sajnos, a támogatók itt sem túl bőkezűek: a mintegy 240 millió forintos költségvetéshez a szaktárca 100 millióval, a főváros 25 millióval járul hozzá, az Országimázs Központ pedig semennyivel. Annak ellenére történt ez így, hogy a '93-as tapasztalatok szerint az egész régió iránt megnő az érdeklődés a fesztivál ideje alatt, az előadásokat csaknem 17 ezren látták.

Egy-két jelentkezést vissza kellett utasítani, de a program így is változatos, és a modern európai színházi irányzatok hű keresztmetszetét adja. A Théâtre National Populaire előadása nyitja a fesztivált november 10-én a Thália Színházban. A neves rendező, Roger Planchon sajátságos felfogásban viszi színre Csehov Hattyúdal című korai drámáját. A '93-as vendégek közül visszatér a Royal Shakespeare Company. Akkor a Téli regét játszották, most A vihart mutatják be. Shakespeare-művel érkezik a litván Meno Fortas társulata is. „Mostantól a fiatal generációk csupán az Andrius Mamontovas által megformált Hamletre fognak emlékezni" – írta előadásukról egyik méltatójuk. Mamontovas „civilben" ünnepelt rocksztár, alakítása elsöprő sikerében a rendezőnek, Eimuntas Nekrosiusnak is része van. Nekrosius egyébként alapítója és igazgatója a Meno Fortas színházi műhelynek, ahol már készülnek a következő bemutatóra, az Othello decemberi premierjére. Nagyágyú a szentpétervári Malij Tyeatr, amely Csehov Platonovjával zárja az UTE budapesti fesztiválját november 26-29. között a Mafilm Róna utcai stúdiójában.

A. L.

Kiállítás

Egy álom születése

Az éden illúziói Az amerikai hátország képei
Ludwig Múzeum, Budavári Palota
Nyitva: 2000. november 26-ig

Nem sokkal a berlini fal leomlása, a bársonyos forradalom után néhány amerikai művész és művészettörténész járt Közép-Európában. Számukra meglepő élmény volt, hogy a régió szellemi hagyományai, az ezekből táplálkozó vágyak, elképzelések milyen elevenen, de persze sajátosan kapcsolódnak „a legamerikaibb amerikai vidék", a Midwest, azaz Közép-Nyugat hagyományaihoz.

Az Ohio és a Missouri folyók által közrefogott terület akkora, mint Nyugat- és Kelet-Európa együttvéve. Ide csábították a XVIII. században az Édenkert ígértével a keleti partvidék lakosságát. Robert Stearns, a kiállítás katalógusának szerkesztője így jellemzi a Közép-Nyugatot: „Részben mennyország, részben pokol, részben valóság, részben illúzió." Ezek a szélső értékek jelennek meg a kiállított alkotásokon is.

A tárlat törzsanyaga az 1920-as évektől az 1940-es évek végéig keletkezett műveken keresztül mutatja be, miként változott a hagyományosan mezőgazdasággal foglalkozó térség komoly ipari régióvá, s azt, hogyan született meg épp Közép-Nyugaton az amerikai életforma szimbóluma: az amerikai álom. Az édenkert napjait azonban az I. világháború után nemcsak a siker ragyogta be, hanem a háború következményeképpen a gazdasági világválság, a hatalmas metropolisok szociális és etnikai feszültségei is.

A szervezők – a könnyebb áttekinthetőség érdekében – a festményekből, grafikákból, fotókból és objektekből álló gazdag anyagot öt téma szerint csoportosították: kert – föld és topográfia, otthon – család és közösség, munka – tevékenység és szorgalom, szó – tudás és hit, valamint utazás – történelem és mobilitás. A szentimentális érzelmek, a naivitás éppúgy jellemzi a hátország hétköznapi életéről beszámoló műalkotásokat, mint a kérlelhetetlenül realista szembenézést önmagukkal, az illúziók elvesztésének folyamatát. Éppen ezért lényeges, hogy négy kortárs művész (Cohcran, Lin, Lucier és Marshall) munkái is szerepelnek a kiállításon, munkáik a Közép-Nyugat jelene és múltja között teremtenek kapcsolatot.

Az Arts Midwest és az Ohiói Művészeti Tanács kiállítása a Columbusi Művészeti Múzeum szervezésében érkezett Közép-Európába, Budapestre.

A. A.

Film

Férfi, felemás lélekkel

Sweet & Lowdown
Amerikai film, rendezte Woody Allen
Főszereplők: Sean Penn, Uma Thurman, John Waters és Woody Allen
Forgalmazza a Budapest Film

Adva van egy férfi, aki hatvanöt éves, örökké szorong, mindig nyugtalan, tehát elképzelhetetlen, hogy visszavonuljon egy nyugat-amerikai birtokra és a felhők futását bámulja, mint annyi más sikeres filmszínész pályatársa. Woody Allen, megadva magát sorsának és habitusának, továbbra is filmeket készít, hol elfogadhatóakat, hol meg nagyszerűeket. Az életműdíjat öt esztendővel ezelőtt nagy ünneplés közepette vette át a tekintélyes – az üres sztárparádéknak és egyéb külsőségeknek Cannes-nál jobban ellenálló, de az értékesnek vélt amerikai filmalkotásokat sem kirekesztő – velencei fesztiválon.

Allen európai elismerése érthető, a tébláboló, elveszettnek látszó és időnként mégis eszeveszett kalandokba bocsátkozó értelmiségi figurája itt közismert, sokkal nagyobb társadalmi populációt képvisel – ma még –, mint a tengerentúlon. A színész-rendező hetente egyszer este a hóna alá csapja hangszerét, és a New Orleans Jazz Banddel zenél egy New York-i klubban. Fújja klarinétját, s nem is rosszul. Nosztalgia lenne ez, vagy a személyiség átformálhatatlanságához való ragaszkodás? Ez is, az is. Woody Allen a vásznon időről időre visszaréved a múltba, az e hónapban a magyar mozikba kerülő 1999-es filmjében, a Sweet & Lowdownban is.

Bár a rendező is föltűnik – hiszen a film önéletrajzi ihletésű –, a főhőst ezúttal Sean Penn játssza. Emmett Ray ugyan kitalált alak, ám Allen nyilván számos ismerősét gyúrta egyetlen figurává. A főszereplő egy legendás zenész, a forgatókönyv szerint a világ föltehetően legjobb gitárosa. Tudatában van nagyszerűségének, ennek megfelelően arrogáns, nagyképű, szórja a pénzt, és iszik. Élete ilyenformán hatalmas kaland, amelynek hátborzongató és magával ragadó részletei, boldogító álmok és pusztító szenvedélyének képei adják a film történetét. És egy szakmai motívum: egy nála is híresebb zeneszerző iránti rajongó tisztelete. Penn és Woody Allen mellett szerepet kapott a filmben napjaink egyik izgalmas jelensége, a Ponyvaregény hősnője, Uma Thurman kitűnő angol színésznő is.