A munkaerő ára

 

A befektetők számára vonzó a relatíve olcsó munkaerő, egyértelmű, hogy számos beruházás – főként összeszerelő üzemek, egyszerű technológiával működő gyárak – ennek nyomán valósulhatott meg. Másik részüket pedig az vonzotta, hogy a mérsékelt fizetés mellett a dolgozók képzettsége megfelel a Nyugat-Európában megszokott szintnek. Mindez a múlté, avagy még hosszabb ideig fenntartható a hatékonyság eme, dicsekvésre kevéssé okot adó formája? Összeállításunkban bemutatjuk, hogy miként alakultak a kereset- és a munkaerőköltségek, az ország különböző területei, az ágazatok, valamint a szakmák között, illetve nemzetközi összehasonlításban.

 

A keresetnek és a munkából származó jövedelmeknek nemcsak a lakosság jövedelemalakulása szempontjából van jelentősége. Az alkalmazott munkájával, illetve teljesítményével járul hozzá a vállalkozás eredményes működéséhez. A munkaerő felhasználásával összefüggésben ráfordítások merülnek fel, amelyeket a tulajdonos (a menedzsment) csökkenteni, a munkavállaló pedig növelni akar, mivel ez megélhetésének alapja. Az emberierőforrás-menedzsment egyik kiemelt feladata a költségek csökkentése, illetőleg optimalizálása. Ennek alapján fogalmazódnak meg az alkalmazottak magatartásával és munkaköri kötelességeivel kapcsolatos követelmények, amelyeknek minden munkavállaló igyekszik legjobb tudása és képessége szerint eleget tenni. Ebben az esetben viszont nem maradhat el a tisztességes javadalmazás, a vállalkozás pénzügyi lehetőségével összhangban álló kompenzáció. Mindaz, amit a foglalkoztatott szabályos időközönként bérként, prémiumként, jutalomként, étkezési hozzájárulásként, a munkába járással kapcsolatos költségtérítésként vagy természetbeni juttatásként a ledolgozott munkaidő, illetve a végrehajtott munka ellenértékeként megkap – vagyis a közvetlen munkához kapcsolódó jövedelmek – része a kompenzációnak. A munkáltató számára a munkaerő költsége ennél nagyobb, az összes, alkalmaztatással kapcsolatos kiadást magában foglalja.

A munkaerőköltség a dolgozók bérén kívül a nyugdíj- és egészségbiztosítás munkáltató által viselt terheit, a foglalkoztató hozzájárulását a munkanélküliség kezelését szolgáló alapokhoz, a különféle szociális juttatásokat, illetve költségtérítéseket és a továbbképzéssel kapcsolatos kiadásokat is tartalmazza. A munkaerő ára a keresleti-kínálati viszonyok által meghatározott piaci kategória.

A munkaerőköltség összetétele, 1996 (százalék)
Ország	Kompenzációs költség			Továbbképzési költség	Egyéb költség	Adók	Támogatások
	Munkajövedelem	Munkáltató tb-hozzájárulása	Együtt
Belgium	68,26	29,90	98,16	0,53	1,95	–	0,14
Görögország	75,73	23,30	99,03	0,22	0,64	0,46	0,35
Dánia	90,39	6,42	96,82	2,47	0,53	1,25	1,06
Franciaország	67,12	28,64	95,76	1,75	1,16	1,46	0,13
Hollandia	75,58	22,06	97,64	0,78	1,84	–	0,25
Ausztria	70,52	25,09	95,61	0,60	1,62	2,17	–
Finnország	75,45	22,24	97,69	1,18	1,20	–	0,07
Spanyolország	73,98	24,40	98,38	1,19	0,79	–	0,37
Portugália	76,24	20,40	96,64	1,29	2,11	–	0,05
Magyarország	62,10	34,80	96,90	1,40	1,70	–	–
Forrás: Eurostat Munkaerőköltség-felvétel

Alku tárgya

A munkavállaló vagy az állást kereső munkanélküli a munkaerőpiacon találkozik a munkaadóval. Az alku tárgyát a munkavégző képesség képezi, amit a munkaerő bocsát áruba. A munkaerőpiac szereplői (a munkaerő és a munkaadó) között jön létre az egyezség, melynek tárgya a munkabér, a pénzbeni és természetbeni juttatások köre és mértéke, a munkakörülmények, a munkarend jellege, a munkaidő-beosztás, a vezetési stílus és módszerek, a lakóhely és a munkahely közötti távolság, a munkakör betöltéséhez szükséges esetleges továbbképzés költségei, betegség esetén fizetendő táppénz-kiegészítés stb.

A munkaerő-kereslet adott időszakban adott létszámú és foglalkozású, szakképzettségű munkaerőigényt jelent, ami adott áron elérhető a vevő, a munkáltató számára. Amennyiben a munkavállaló olyan kondíciókkal rendelkezik (foglalkozás, iskolai végzettség, speciális képzettségek), amelyek iránt nagy a kereslet, úgy munkaerejének árát illetően kedvező alkupozícióba kerül, és a legjobb ajánlatot választhatja. Ha a munkaerőpiacon az adott szakmából túlkínálat van, a munkavállalónak gyakran alacsonyabb áron kell eladnia munkaerejét, illetve be kell érnie olyan munkakörrel, amely az övénél alacsonyabb képzettséget igényelne.

Lényeges munkaerő-piaci információ tehát az egyensúlyi árak alakulása. A munkaerő ára makroszinten a tőke-és munkaerő-áramlás irányában, nagyságában, mikroszinten a hatékony bérezés és ösztönzési stratégiák kialakításában játszik fontos szerepet. A globalizáció, a multinacionális vállalkozások hazai jelenléte alakítják a hazai ösztönzési rendszerek arculatát, a működő tőke beáramlása miatt a hazai munkaerő díjazásának feltételrendszere (szociális, társadalombiztosítási rendszer, annak finanszírozási módja) lényeges áralakító tényező.

A humán erőforrás a szervezeti vagyon része, olyan befektetés, amely rövidebb-hosszabb távon térül meg. A vállalkozások hatékony működésének alapja, és egyben a modern menedzsment feladata az emberi erőforrás ésszerű hasznosítása, a munkaerővel összefüggő ráfordítások megtérüléséről való gondoskodás.

A piacgazdaságban a munkaerő foglalkoztatásával kapcsolatos kiadásoknak – a munkaerő ára –, illetve azok összetételének térbeli és időbeli változása fontos kérdés.

A munkaerőköltség összetétele és a főbb elemek reálértéke 1996 és 1999 között* az üzleti szférában
Munkaerőköltség főbb elemei	Munkaerőköltség		Munkaerőköltség
	1996	1999	reálindex	összetétele 1996	összetétele 1998
	Ft/hó		(%)	(%)	(%)
Munkajövedelem	52 162	84 636	109,1	62,1	64,0
Szociális költségek	24 514	33 741	92,6	29,1	25,5
Egyéb elemek	7 456	13 918	125,5	8,8	10,5
Munkaerőköltség összesen	84 132	132 295	105,7	100,0	100,0
* Legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások Forrás: KSH

A munkaerőköltség

A munkaerőköltség felölel minden olyan, munkáltatót terhelő kötelezettséget, kiadást, amely a szervezeti célokért tevékenykedő humán erőforrással kapcsolatban felmerül. A munkaerő árába tehát a közvetlenül a munkateljesítményekhez kötődő jövedelmeken kívül olyan szociális juttatások is beleszámítanak, amelyeknek alapvető jelentősége van az életszínvonal, életminőség szempontjából. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) ajánlásai szerint statisztikai szempontból a munkaerőköltség fogalomkörébe tartoznak a munkáért járó díjazások, a le nem dolgozott időre járó kifizetések, a jutalmak, prémiumok, a túlóradíjak, a természetbeni juttatások, az étkezési hozzájárulások, a munkavállalóknak nyújtott lakástámogatások, a munkáltató társadalombiztosítási hozzájárulása, a továbbképzési költségek, a szociális és egyéb juttatások, a dolgozók munkába járási költségeinek térítése, a ruházati költségtérítés, a munkaerő-toborzással kapcsolatos költségek, valamint a bérekhez kapcsolódó adó jellegű kifizetések, illetve támogatások, amelyek a munkáltatók terheit hivatottak csökkenteni. A munkaerőköltségen belül a szociális kiadásoknak, amelyek tartalmazzák a társadalombiztosítással kapcsolatos munkáltatói költségtérítéseket, hozzájárulásokat, országonként eltérő a jelentősége. A fejlett piacgazdaságokban kiterjedtek (széles rétegekre vonatkoznak) a szociális ellátórendszerek. E rendszerek finanszírozásában is különbségek vannak a különböző országok között. Egyes országokban az adóbevételekből fedezik ezeket a kiadásokat (pl. Dánia), másutt a biztosítási jellegű ellátások finanszírozásában jelentős szerepet kell vállalniuk a munkáltatóknak.

Elvonások, mértékek

A magyar munkaerő árának tetemes részét teszik ki az úgynevezett szociális hozzájárulások, amelyek döntő hányadát a nagy társadalombiztosítási elosztórendszerekbe történő kötelező befizetések adják. Az üzleti szférában a munkaerőköltség minden száz forintjából csak 57 forint az alkalmazott bruttó keresete, és további 5 forintot tesz ki az egyéb munkajövedelem, így 62 forintra tehető a munkához kapcsolódó jövedelmek nagysága, ami példátlanul alacsony az EU tagországaihoz viszonyítva. A munkáltatók társadalombiztosítási hozzájárulása, Dánia kivételével, ahol ez alig haladja meg a 6 százalékot, általában 20 és 30 százalék között mozog. A továbbképzési költségek Dániában a legmagasabbak (2,5 százalék). A munkáltatók dolgozóik továbbképzésére munkaerőköltségük 1-2 százalékát fordítják Franciaországban, Finnországban, Spanyolországban, Portugáliában, valamint Magyarországon. Ugyanakkor a görög vállalkozók csak 0,2 százalékot szánnak alkalmazottaik képzésére.

Ami a munkaerőköltség összetételének változását illeti, a jövedelmeket terhelő társadalombiztosítási hozzájárulások mértéke az évtized első felében évről évre növekedett Magyarországon, de valamelyest enyhültek a terhek az évtized végére. Az üzleti szférában a bruttó nominál munkajövedelmek reálértéke 9,1 százalékkal emelkedett 1996 és 1999 között, míg a bruttó kereseté 12,5 százalékkal. A kötelező járulékok reálértéke 7,4 százalékkal lett alacsonyabb, ami kifejezésre jut abban is, hogy ezen elemek részaránya 3,6 százalékponttal csökkent a munkaerőköltségen belül, a munkajövedelmek 2 százalékpontos részarány-növekedése mellett. A munkaerőköltség 5,7 százalékos reálérték-emelkedése a munkajövedelmek és egyéb jövedelmek növekedésének, valamint a kötelező járulékok reálértéken mért csökkenésének az eredője.

A hazai munkaerő alkalmazási költségeinek versenyképessége tehát részben a kötelező befizetési terhek – a szociális költségek – visszafogásának, részben pedig a mértéktartó, inflációt alig meghaladó keresetemelkedési ütemnek köszönhető.

A munkaerő árának nagyságát az elvégzett munka mennyiségére kell vonatkoztatni ahhoz, hogy piaci árként számolhassunk vele.

Miután a munkaerő ára a munkaerő-piaci döntések fontos motiválótényezőjeként jelenik meg, ez nemcsak azt jelenti, hogy a munkavállalók jövedelmének lényeges részévé váltak a szociális juttatások, és ezért alapvetően motiválják a munkaerő-piaci mozgásokat, hanem azt is, hogy a menedzsment személyügyi politikája kialakításában és ilyen jellegű döntéseiben is fontos szerepet játszanak.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi munkaerőköltségének alakulása a nemzetgazdaságban, 1999 (forint)
Gazdasági ág, ágazat	Munkajövedelem	Szociális költség	Egyéb juttatás	Munkaerőköltség	Munkaerőköltség indexe
					1999/98	1999/96
Bányászat	108 086	40 028	16 438	164 611	108,6	147,6
Feldolgozóipar	79 718	32 067	11 877	123 663	111,9	156,0
Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása	76 688	31 027	10 920	118 636	111,4	152,6
Textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártása	50 141	21 383	4 478	76 002	111,7	156,4
Fafeldolgozás, papírgyártás, kiadói, nyomdai tevékenység	76 826	31 014	10 834	118 674	109,7	150,2
Vegyipar	115 915	45 101	22 668	183 684	111,9	154,2
Egyéb nemfém ásványi termék gyártása	86 339	34 382	11 909	132 629	114,8	160,3
Fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása	78 750	31 906	12 059	122 715	108,1	150,0
Gépipar	87 426	34 768	13 381	135 575	113,0	160,6
Máshova nem sorolt feldolgozóipar	54 688	23 195	6 621	84 504	110,5	156,9
Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás	111 136	42 511	18 628	172 275	111,4	155,0
Ipar	83 195	33 210	12 738	129 143	111,6	154,7
Építőipar	62 693	26 150	12 931	101 774	109,4	151,7
Kereskedelem, javítás	71 493	29 547	12 462	113 502	112,7	153,3
Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás	56 929	24 142	7 421	88 492	111,7	149,9
Szállítás, raktározás, posta, távközlés	93 783	36 245	13 027	143 055	113,1	163,3
Pénzügyi tevékenység	170 725	64 620	34 431	269 776	111,7	173,4
Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás	89 199	35 619	21 248	146 066	112,6	173,3
Üzleti szféra	81 636	33 741	13 918	132 295	111,3	157,2

Egységes konjunktúramutatók

Az Európai Unión belül a szabad tőkeáramlás, a szoros gazdasági együttműködés, az országok belső piacainak megnyitása a többi uniós tagállam előtt szükségessé tették a rövid távú konjunktúramutatók körének egységesítését és kiterjesztését, valamint a strukturális, szerkezeti elemzések elkészítéséhez használható információs bázis statisztikai harmonizálását. Az EU-ban a munkaerőköltség-felvételek összehangolása viszonylag régóta folyik. 1992-től a négyévenkénti felvétel vonatkozási körét, a használt ágazati osztályozásokat, a mutatók körét és definícióját, a minta reprezentativitását a legmagasabb szintű, úgynevezett tanácsi rendeletek szabályozzák. A legutolsó harmonizált munkaerőköltség-felvételt 1996-ban készítették el a tagországok. Az ajánlásokat követve Magyarországon is 1996-ban hajtottuk végre a felvételt. Ez jó alapot teremtett az összehasonlításra.

A különböző országok munkaerőköltség-színvonalának összehasonlításakor még harmonizált felvételekből származó adatok esetén is számolni kell az egyes országok eltérő demográfiai körülményeivel, gazdasági, jogi intézményrendszerével, illetve az adott országok társadalombiztosítási rendszereit jellemző tradíciókkal.

Az Európai Unió tagországaiban a munkaerő ára meglehetősen differenciált. Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban és Dániában a legmagasabb a munkaerőköltség, a magyarnak 6-8-szorosa, míg Görögországban és Portugáliában ennél jóval alacsonyabb, csak 2-3-szor magasabb, mint nálunk. A csehországi munkaerőköltségek színvonala 4 százalékkal alacsonyabb, mint a magyar, a litván pedig alig haladja meg a mienk 40 százalékát. Magyarországon az éves átlagos kereskedelmi árfolyamok alapján ecure átszámított munkaerőköltségek az üzleti szférában lényegesen alacsonyabbak, mint a tagállamok többségében. A nemzetközi összehasonlítások alapján tehát állíthatjuk, hogy a munkaerőköltségeket illetően az ország továbbra is vonzó befektetési célpont lehet.

A jövedelemszerzés szempontjából nézve a munkaerő árát, vagyis a munkaerőköltséget, célszerű az összehasonlítást vásárlóerő-paritáson elvégezni, mert így nem jelentkezik a belső piacok árszínvonalbeli különbségeinek hatása, amely lényegesen befolyásolja a keresetek reálértékét.

Görögország munkaerőköltsége vásárlóerejét tekintve közel kétszerese a magyarnak, Portugáliáé pedig mindössze 40 százalékkal magasabb, mint a miénk. A vásárlóerő-paritáson mért munkaerőköltségek összehasonlítása elsősorban a munkaerőpiac kínálati oldala szempontjából bír jelentőséggel. Az EU munkaerőpiaca vonzó a magyar munkavállalók számára. Természetesen ahhoz, hogy a munkavállalók valóban megjelenjenek az EU-ban, egy sereg más feltételnek is teljesülnie kell.

Két felvétel között a költségeket „továbbvezetik", hogy megfelelő információ álljon rendelkezésre a munkaerő áráról. A „továbbvezetés" úgy történik, hogy a nagyobb hányadot kitevő költségelemek változását más felvételből vagy adminisztratív forrásból becsüljük, és feltételezzük, hogy a többi elem részarányában nem történt elmozdulás. Magyarországon a negyedéves keresetstatisztikai felvételeket, illetve a munkabérek közterheinek aktuális szabályait vesszük figyelembe.

A reál-munkaerőköltség változása 1996 és 1999 között*
Ág, ágazat		Reál-munkaerőköltség indexe 1996 = 100%		Munkaerőköltség átlagos növekedési üteme %
jele	megnevezése	termelői árral korrigálva	fogyasztói árral korrigálva	folyó áron	termelői árral korrigálva	Fogyasztói árral korrigálva
C	Bányászat	104,8	99,3	13,9	1,6	–0,3
D	Feldolgozóipar	110,7	104,9	16,0	3,5	1,6
E	Villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás	110,0	104,1	15,7	3,2	1,4
C-E	Ipar	109,8	104,0	15,7	3,2	1,3
F	Építőipar	–	102,0	14,9	–	0,7
G	Kereskedelem, közúti jármű javítása	–	103,1	15,3	–	1,0
H	Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás	–	100,8	14,4	–	0,3
I	Szállítás, raktározás, posta és távközlés	–	109,8	17,8	–	3,2
J	Pénzügyi tevékenység és kieg. sz.	–	116,6	20,1	–	5,2
K	Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás	–	116,5	20,1	–	5,2
C-K	Megfigyelt ágak összesen	–	105,7	16,3	–	1,9
* legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások Forrás: KSH

Költségbecslés

A munkaerőköltség változásának mérésére a gazdaság különböző szegmenseiben azért van szükség, mert a befektetők, a vállalkozásaikat bővíteni kívánók számára fontos, hogy meg tudják becsülni jövőbeni költségeiket, kalkulálhassák a befektetések megtérülési idejét.

1999-ben a munkaerő ára 11,3 százalékkal volt magasabb, mint a megelőző évben, azaz reálértéken (a fogyasztói árindexszel kiigazítva) 1,2 százalékkal emelkedtek a munkaerővel kapcsolatos költségek. Átlagon felüli volt a növekedés a híradás-technikai termékek gyártása, javítása ágazatban, továbbá a posta és távközlésben, a gépiparban, a dohánytermékek és nemfém ásványi termékek gyártásában. Az átlagosnál kevésbé nőttek a munkaerőköltségek a bányászatban, a ruházati termékek gyártásában, a fafeldolgozásban, a papír és papírtermékek gyártásában, a kohászatban, a műszergyártásban, a nyersanyag visszanyerése hulladékból gazdasági ágazatban és az építőiparban.

A munkaerővel kapcsolatos költségek alakulása, különösen annak változása döntő az ország, illetve a gazdasági ágak versenyképességének szempontjából. A hazai valutában kifejezett átlagos havi, munkavégzéssel kapcsolatos ráfordítás az üzleti szférában 1996 és 1999 között 57,2 százalékkal emelkedett. (A legalább 10 fővel gazdálkodók körében.) 1999-ben átlagosan 132 300 forint (523 euró) volt egy átlagos munkavállaló munkaerejének ára, míg 1996-ban 84 130 forint (440 euró). Az európai közös valutában mért növekedés valamivel szerényebb, 1,2-szeres, tekintettel a forint leértékelésére. A forintalapú munkaerőköltség több mint 1,6-szoros növekedése azt jelentette, hogy a 3 év folyamán évente átlagosan 16,3 százalékkal duzzadtak az alkalmazás költségei. A növekedés ágazatonként differenciált volt. A feldolgozóiparban átlagosan, de a bányászatban, az építőiparban, vagy a kereskedelemben, a szálláshely-szolgáltatásban és a villamosenergia-iparban az átlagosnál szerényebben emelkedtek a foglalkoztatás költségei. Az utóbbi 3 évben nemcsak a munkaerőpiacon volt infláció, hanem a fogyasztásra kerülő javak, illetve a termelési eszközök piacán is. A munkaerőköltség reálérték-növekedésének meghatározásához ki kell szűrni az árváltozások hatását. Ez kétféleképpen történhet a termelői árak, illetve a fogyasztói árak emelkedésének figyelembevételével.

Miután a munkaerő az egyik termelési tényező, ennek költségtrendjeit a termelési tényezők együttes árváltozását kifejező ipari termelői árindexszel korrigálhatjuk. A magyarországi ipari munkaerőköltségek 1996 és 1999 között évi 3,2 százalékkal emelkedtek reálértéken, vagyis a munkaerő ezekben az években a többi termelési tényezőnél gyorsabban drágult, azaz e költségek termelői árakra gyakorolt „árfelhajtó szerepe" csak részben realizálódott a termelői árak növekedésében. Az utóbbi 3 évben valamelyest gyorsult a munkaerő reálértéken mért áremelkedése a többi termelési tényezőhöz képest. 1996 és 1999 között évről évre átlagosan 3,5 százalékkal került többe a feldolgozóipari munkaerő.

A munkaerő árszínvonala

A munkaerő különleges termelési tényező, hiszen a munka ellenértékeként kapott bér csak a munkáltató számára költség, az alkalmazott szempontjából jövedelem. A munkavállaló bérét, jövedelmét nem a termelői árak alakulásához méri, hanem a fogyasztói árakéhoz, vagyis a fogyasztói árak növekedését szeretné jövedelmében elismertetni a lehetőségeihez mérten. A munkaerőköltségnek – legalábbis a kereset része – a fogyasztói árak növekedését igyekszik követni, illetve ahol létezik bérindexálás – a nyugat-európai országok többsége ilyen –, ott követi is.

Kiszűrve a fogyasztói árak változásának hatását, a foglalkoztatási költségek trendje alig 2 százalékos átlagos növekedést mutat, azaz 1996 és 1999 között az átlagos évi növekedési üteme meghaladta a fogyasztói árakét. A munkaerő árszínvonala a bányászat kivételével minden gazdasági ágban emelkedést mutat. A feldolgozóiparban – amely a termelékenységüket legjobban javító ágazatok közé tartozik – az üzleti szféra egészénél kevésbé nőtt a munkaerő árszínvonala, míg 5 százalék feletti az átlagos növekedés a pénzügyi tevékenység és az ingatlanügyletek terén.

A munkaerőköltség reálértékének változása a termelékenységgel együtt a versenyképesség meghatározója a gazdálkodók szintjén éppúgy, mint ágazati, nemzetgazdasági vagy akár nemzetközi szinten. Magyarországon a gazdaság teljesítőképessége különösen az évtized elején csökkent. A külső és belső piacok összeomlása a gazdaság foglalkoztatási képességének jelentős csökkenésével járt. Míg a gazdaság teljesítménymutatói már az évtized közepétől enyhe emelkedésnek indultak, addig a foglalkoztatás és a munkavállalók anyagi helyzete csak az évtized utolsó 3 évében kezdett javulni. Így a termelékenység gyorsabb, a munkaerőköltségek reálértéke pedig szerényebb növekedést mutatott az outputnál. 1998-tól, amikortól a teljesítmények növekedése a létszámemelkedésben is kifejezésre jutott, a létszámon alapuló termelékenység az outputnál valamivel szerényebben emelkedett.

A nemzetközi gyakorlatban a versenyképesség összehasonlítására az egységnyi teljesítményre (outputra) jutó munkaerőköltséget, illetve ennek alakulását szokták megadni. Általánosságban igaz az, hogy azok a vállalkozások költhetnek többet munkaerőre, amelyek az átlagosnál termelékenyebbek, és így nyereségesebbek.

1998-ban a teljesítmény (az egy foglalkoztatottra jutó GDP) 3,5 százalékkal, a fogyasztói árral kiigazított reál-munkaerőköltség 2,9 százalékkal lett magasabb, így a fogyasztói árral kiigazított egységnyi munkaerőköltség 0,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Az egyes gazdasági ágak eltérő teljesítményei, hatékonysága miatt az egyes ágazatokban különbözőképpen változott az egységnyi munkaköltség. A feldolgozóiparban és ennek köszönhetően az ipar egészében is javult a versenyképesség, amit az egységnyi munkaköltség közel 3, illetve 2 százalékos csökkenése bizonyít. Jelentősen visszaesett az egységnyi munkaköltség a kereskedelemben, elsősorban a létszámra vetített termelékenység erőteljes emelkedése miatt, továbbá a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatokban. Ugyanakkor a pénzügyi tevékenység és az ingatlanügyletek gazdasági ág hatékonyságának romlását nem követte a munkaköltségek átlagosnál szerényebb változása.

Lindnerné dr. Eperjesi Erzsébet

A termelékenység és az egységnyi munkaköltség változása 1998-ban
Ág, ágazat		GDP volumenindexe	Termelékenység  indexe 1997 = 100%	Egységnyi munkaköltség változása
jele	megnevezése
C	Bányászat	75,6	80,0	20,5
D	Feldolgozóipar	110,6	104,8	– 2,9
E	Villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás	99,3	100,2	3,8
C-E	Ipar	108,9	104,1	– 2,3
F	Építőipar	105,7	100,7	0,0
G	Kereskedelem, javítás	106,9	112,5	– 9,4
H	Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás	103,2	102,6	– 3,6
I	Szállítás, raktározás, posta és távközlés	103,0	105,8	– 0,8
J	Pénzügyi tevékenység	95,1	96,8	12,4
K	Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás	105,6	94,8	21,9
Forrás: KSH