Átalakuló földbirtokszerkezet

A Magyarországon lezajlott társadalmi-gazdasági átalakulás – mint a történelem során már sokszor – ismét válaszút elé állította a hazai földpolitikát. Egyik lehetőségként a viszonylag erős, nagyüzemi gazdálkodási forma megtartása, s a tulajdonviszonyok ennek megfelelő, fokozatos, a magyar társadalom fejlődési sajátosságait is szem előtt tartó olyan átalakulása kínálkozott, amelyben szerencsésen ötvöződhet a mérethatékonyság előnye a személyi földtulajdonra épülő kis vagy közepes, főleg családi gazdaságok tulajdonosi érzületekből fakadó előnyeivel.

A másik út képviselői szerint a zsákutcás magyar történelem mindeddig megtagadta tőlünk azt a fejlődési lehetőséget, amely Európa fejlettebb országaiban polgári földtulajdonviszonyokat teremtett. Szerintük a 90-es évek elején "...a dekollektivizálással megnyílt a lehetőség arra, hogy egyrészt az agrártermelő, mint földhasználó materiális földtulajdonossá váljon, másrészt mód volt arra, hogy a földbirtokszerkezetben fokozatosan felszámolják a tulajdon és a termelőszervezet évezredes elkülönülését". Végül is a politikai vívódásnak vagy inkább civódásnak az eredményeként felemás helyzet alakult ki: a mezőgazdaságban jelentős mértékben jelen vannak a volt nagyüzemek utódszervezetei (igaz, nem saját tulajdonú birtokok üzemeltetésével), valamint a polgárosodási igény felhajtóerejének köszönhetően megindult a versenyképes méretekkel rendelkező családi gazdaságok kialakulásának folyamata is.

Az ország földterületének megoszlása 1989. május 31-én (ha)
Gazdasági csoport	Szántó	Mezőgazdaságilag művelt terület	Termő terület	Összes terület
Állami gazdaságok és vállalatok	689 839	944 716	2 120 149	2 667 554
Termelőszövetkezeti gazdaságok	3 849 224	4 911 183	5 468 453	5 679 191
Tanácsi és egyéb közösségi gazdaságok	35 411	94 621	106 540	278 142
Kisegítő gazdaságok	79 874	427 733	433 159	557 538
Egyéni gazdaságok	57 485	103 093	108 507	111 778
Egyéb gazdaságok	845	2 555	2 593	8 832
Összesen	4 712 678	6 483 901	6 483 901	9 303 035
Forrás: AKI 1990. A földtulajdon és a mezőgazdasági struktúra átalakulása III. 163. p.

Felaprózott gazdaságok

Az átalakulás előtti utolsó évben, 1989-ben a szövetkezeti gazdaságok használatában volt a termőterület 66,4 százaléka, az állami gazdaságokéban további 25,7 százaléka, s ez egyértelműen eldöntötte a földhasználat alapformáit. A szövetkezeti földterületből 3 471 311 hektár a szövetkezetek, 1 991 734 hektár a tagok (és velük azonos főfoglalkozású személyek), míg a maradék 3,8 százaléka az állam tulajdonában volt. E mögött a tulajdonosi összetétel mögött azonban gyakorlatilag egy különleges nagyüzemi gazdálkodási struktúra húzódott meg, amelynek földhasználati és működési módja a világon szinte egyedülálló volt: keveredett a mezőgazdasági alaptevékenység a különböző típusú mellék- és kiegészítő tevékenységekkel, másrészt a nagyüzemi termelés a szorosan hozzájuk integrálódó kisüzemi-háztáji termeléssel.

Ennek a tulajdoni struktúrának a látványos lebontására került sor az 1990-es évtized első esztendeiben, a nagyon gyorsan napvilágot látott kárpótlási törvények szellemében. A termőföld az általánostól eltérő módon szerepelt a kárpótlási folyamatban, ugyanis úgy szabályozta a kárpótlásra jogosultak, illetve potenciális licitálók (vásárlók) körét, hogy közben nem törődött a helyben lakó sok százezer parasztember és család elemi érdekeivel.

A földtulajdonviszonyok átalakulása hazánkban az 1989. június 1-jén elfogadott földtörvénnyel vette kezdetét. Ennek értelmében lehetőség nyílt a természetes magánszemélyek korlátlan földvásárlására; megszűnt a földbeviteli kötelezettség és kilépéskor a földkiviteli tilalom; az "oszthatatlan szövetkezeti vagyon" annak 50 százaléka erejéig föloszthatóvá vált.

A változások szellemének megfelelően a közös vagyonrész szabadon átruházhatóvá vált, s előírták, hogy a termelőszövetkezet megszűnése esetén a vagyonrészt ki kell fizetni a tagoknak. Úgy tűnik tehát, hogy a nyolcvanas évek végére megérlelődött a termelőszövetkezetek átalakításának szándéka, közös tulajdonú föld és vagyon (épület, gép) magánszemélyek és/vagy csoportok részére történő bérbeadása, illetve eladása. A történelem azonban ismét közbeszólt. Az 1990-es változások után az átalakulási folyamatban gyökeres fordulat következett be, kötelező lett a szövetkezeti tulajdon, s benne a földtulajdon teljes körű és gyors privatizációja.

E struktúrában élesen elkülönült egymástól a földhasználat (a földbirtok) és a földtulajdon, s megjelent a földbérleti rendszer, amely végül is hidat vert a tulajdon és a birtokstruktúra közé. Részben ennek köszönhető, hogy a birtokszerkezet nem mutat olyan szélsőséges állapotot, mint amire a tulajdonviszonyok elaprózottságából következtetni lehetne.

A birtok jogi értelemben olyan vagyontárgy, amelyet a birtokló saját tulajdonaként vagy saját érdekében hatalmában tart. Abban tér el a tulajdontól, hogy a birtok csak a tárgy feletti lényeges uralmat, míg a tulajdon a tárgy feletti rendelkezési jogot is jelenti. A birtoklás joga magában foglalja a használatnak és a haszon élvezésének jogát, de (amikor a birtokos egyben nem tulajdonos) nem terjed ki a tárgy feletti jogára. Ezért a birtok létezhet tulajdon nélkül is.

A rendszerváltás célja a mezőgazdaságban kezdetben a földtulajdon és -használat egységének elősegítése volt. Ezt ugyan a megvalósult kárpótlás kisiklatta, de nem célszerű feladni a megvalósulását. A birtokpolitika egyik lényeges szempontja kell legyen a földtulajdon és -használat egységének előmozdítása.

Annak, hogy saját vagy bérelt földön gazdálkodnak-e az üzemek, mindenekelőtt a jövedelemeloszlás szempontjából van jelentősége. A tulajdoni megoldás előnyösebb. A bérlő a tulajdonos gazdálkodónál nehezebben boldogul, mivel beavatkozása (pl. a földkoncentráció gyorsítása, bizonyos tulajdonosi kör birtokszerzésének elősegítése, környezetvédelmi, szociálpolitikai szempontok érvényesítése stb. érdekében) korlátozott.

A földtulajdoni és földhasználati viszonyokban jelenleg a rendezetlenség különböző jelei mutatkoznak, amelyek halaszthatatlanná teszik az egységes, társadalmi konszenzuson alapuló birtokpolitikai koncepció kidolgozását.

A lezajlott óriási földtulajdoni és -használati változások, a létrejött gazdaságok mérhetetlen problémái (tőke-, tapasztalat- és szakértelemhiány, életképtelen földtulajdoni méretek stb.), a mezőgazdaság nem kielégítő piaci, jövedelmi viszonyai, a szerves fejlődés teljes hiánya, a mezőgazdasági termelők nagyobb hányadának teljes kiszolgáltatottsága (munkanélküliség, mérhetetlenül súlyos megélhetési gondok), másfelől a spekulációs (nem mezőgazdasági termelés végetti) befektetési törekvések, a fejlett országokban kialakult föld- és mezőgazdasági termékárakhoz képesti óriási lemaradásunk stb. mind olyan tényezők, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy jól átgondolt, a távlati mezőgazdasági és nemzetgazdasági érdekeket szem előtt tartó földpiaci szabályozást kell kialakítani a következő 5-15 évben.

Ennek hiányában fennáll az a veszély, hogy az ország (a mezőgazdasági népesség) egyfelől kiszolgáltatottjává válik egy nagybirtokos földtulajdonosi körnek (nagybirtokosok, nagyvállalkozók, külföldi befektetők, a földet csak spekuláció tárgyának tekintő befektetők), másfelől a milliónyi életképtelen kistulajdonos vegetálása elhúzódik, amelyen később aligha lehet (vagy csak óriási áldozatok árán) változtatni.

Az ország földterületének használata gazdálkodási formák szerint (ezer ha)
Gazdálkodási forma	1994	1995	1996	1997	1998	1999	1999. évi művelt terület	1999. évi művelt terület az 1994. évi százalékában
1. Vállalati és gazdasági társaságok	3086,1	2593,2	2615,0	2357,9	2409,7	2619,5	29,7	84,9
2. Szövetkezetek	2726,5	2208,0	2009,6	1824,8	1671,1	1494,5	17,0	54,8
Gazdálkodó szervezetek (1+2)	5812,6	4801,2	4624,6	4182,7	4080,8	4114,0	46,7	70,8
3. Egyéni gazdálkodók	2785,1	4034,8	4191,8	4627,3	4744,9	4689,0	53,3	168,4
4. Művelt terület összesen	8597,7	8836	8816,4	8810	8825,7	8803,0	100	102,4
5. Egyéb	705,3	467,0	486,6	493,0	477,3	500,0	–	–
6. Összesen	9303,0	9303,0	9303,0	9303,0	9303,0	9303,0	–	–
Forrás: Mezőgazdasági termelés. KSH. 2000. 21. o.

Gazdaságok közepes méretben

A KSH felmérései szerint a birtokstruktúra, illetve a földhasználat az elmúlt években – az 1989. évi helyzethez képest jelentősen megváltozott. A mezőgazdaságilag művelt terület országosan 8,8 millió hektár körül stabilizálódott, tehát e téren – egy rövidebb területfelhagyási időszakot kivéve – lényeges változás nem történt. Jelentősen módosult viszont a művelt terület gazdálkodási formák szerinti megoszlása. Az elmúlt évtizedben a földhasználatban az egyéni gazdálkodók szerepe mindinkább meghatározóvá vált a gazdálkodó szervezetekkel szemben. Az egyéni gazdálkodók használatában lévő földterület 1998-ban is növekedett, míg a gazdálkodó szervezeteké tovább csökkent.

Amíg 1994-ben a gazdálkodó szervezetek a művelt területnek a 67,6 százalékát használták, addig 1999-ben már csak 46,7 százalékát. A művelt területekből a gazdasági társaságok részesedése 1999-ben 29,7 százalék volt, a szántóterületnél 19 százalék. Ezek az arányok az 1994. évivel lényegében megegyeznek.

A termelőszövetkezetek utódszervezetei által használt földterület nagysága 1994 és 1999 között csaknem a felére csökkent. Ez évenként átlagosan 200 ezer hektár "elvesztését" jelentette. A szövetkezetek aránya a művelt területből 1999-ben 17 százalék, a szántóterületen pedig 24 százalék volt.

Az egyéni gazdálkodók által hasznosított földterület 1994 óta több mint a másfélszeresére nőtt. 1999-ben a művelt földterület 53,3 százalékát, 4745 ezer hektárt egyéni gazdálkodók használtak.

A gazdaságok nagyság szerinti megoszlását figyelembe véve a nagyméretű gazdaságok használatában a termőterület 45 százaléka, a közepes méretűek részaránya 10 százalék, a kisméretűeké pedig a termőterület 27 százaléka volt. (A megfigyelésen kívüli termőterület aránya 18 százalék.)

A gazdálkodó szervezetek által 1998-ban használt termőterület 96 százaléka tartozott a nagyméretű gazdaságok csoportjába. A termőterület nagysága alapján mindössze 3 százalék tartozott a közepes méretű gazdaságokhoz. A kisméretű gazdaságok aránya a gazdálkodó szervezeteken belül még az 1 százalékot sem érte el.

A kisméretű gazdaságok dominanciája az egyéni gazdálkodóknál figyelhető meg. 1998-ban ezek tették ki az egyéni gazdaságok termőterületének 74 százalékát. A közepes méretű gazdaságok aránya e gazdálkodási formánál 24, míg a nagyméretű gazdaságcsoportba a használt termőterületnek mindössze 2 százaléka tartozott.

A birtokszerkezet változása azt mutatja, hogy növekszik a közepes méretű gazdaságok súlya a termelésben. A gazdálkodó szervezetek termőterülete az 1994. évi 4615 ezer hektárról 3554 ezer hektárra (23 százalékkal) csökkent. Egy gazdálkodó szervezet átlagos területe ugyanezen időszak alatt 1794 hektárról 960 hektárra változott a gazdálkodó szervezetek számának gyors emelkedése következtében (ezen időszak alatt a vállalatok száma 1130-cal, 44 százalékkal nőtt).

A gazdasági szervezetek száma 1000 hektárig minden nagyságcsoportban növekedett, kivéve a 401-500 hektáros csoportot, ahol 1994 óta 14-gyel csökkent a szervezetek száma. A legnagyobb a változás a 11-50 hektáron termelők körében, ahová 1999-ben közel négyszer annyi szervezet tartozott, mint 1994-ben. A 10 hektárt és az ennél kisebb területet használók körében, valamint a 201-300 hektáros nagyságcsoportban a gazdálkodó szervezetek száma több mint háromszorosára nőtt. Az 51-100 hektárcsoporthoz két és félszer annyi szervezet tartozott tavaly, mint 1994-ben. A 101-200-as nagyságcsoportban megkétszereződött a létszám. Elgondolkodtató viszont az 1000 hektárnál nagyobb termőterületet használó gazdálkodó szervezetek számának csökkenése. Legnagyobb mértékben a 3001-10 000 hektáron gazdálkodó szervezetek száma változott, 1994 és 1999 között a felére csökkent. A 10 000 hektár feletti területen gazdálkodók száma megegyezik az 1994. évivel.

A művelési ágak összetételében (vagyis a magyar mezőgazdasági földhasználat alapszerkezetében) lényeges változás nem történt. Némileg csökkent az ültetvénykultúrák területe, de az utóbbi egy-két évben már itt is megkezdődtek a telepítések. Lényeges viszont a gazdálkodási formák szerinti átrendeződés.

A földtulajdonos háztartások és a földterület megoszlása birtokméret szerint (1997, százalék)
Birtokméret (ha)	A földtulajdonos háztartások számának megoszlása	A földterület méretkategóriáinak megoszlása
–0,2	57,0	3,4
0,2-1	22,4	7,5
1-10	18,3	41,2
10-50	2,1	29,4
50-	0,3	18,5
Összesen	100,0	100,0
Forrás: KSH

Csökkenő gyümölcsgazdaságok

A termőterületen belül a gazdálkodó szervezetek által használt szántóterület nagysága a vizsgált időszakban 2609 ezer hektárról 1972 ezer hektárra (24 százalékkal) csökkent. A gazdálkodó szervezetek száma 300 hektárig növekedett, az ennél nagyobb méretű gazdaságok száma egyértelműen csökkenő tendenciát mutat.

A birtokszerkezet tekintetében az egyéni gazdálkodók köre a legellentmondásosabb. A KSH 1997-ben nyilvánosságra hozott adatai szerint mintegy 1,8 millió földtulajdonos háztartásnak a 79,3 százaléka 1 hektár alatti földbirtokkal rendelkezik, ezen belül a háztartások 57 százalékának legfeljebb 0,2 hektár földje van.

Az adatokból egyértelműen kitűnik, hogy – mint korábban említettük – Magyarországon a törpebirtokoknak a földterület használatát illetően nem meghatározó a súlyuk. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a birtokstruktúrát illetően rendben lennének a dolgok, és a jelenlegi helyzetet megállapodottnak vehetnénk.

Külön megítélés alá esik hazánk erdőterületének tulajdonosi struktúra szerinti változása. Miközben 1 millió hektár erdőterület állami tulajdonban maradt, mintegy 500-600 ezer hektár került magántulajdonba. Ezek használatát – a kezdeti zavaros időszakot átvészelve – az erdőfelügyelőségek az üzemi tervek betartásával megfelelő mederben tudják tartani. Itt a fő probléma az erdőtelepítések lassú üteme, illetve a célkitűzésektől való folyamatos lemaradás, ami akadályozza a tervezett erdősültségi szint elérését.

A lezajlott kárpótlás folyamata nem szolgált egy előre átgondolt racionális nemzeti célt (ilyen társadalmilag, gazdaságilag körültekintő szándékot nem is fogalmaztak meg hivatalosan). Több, egymással szemben álló törekvés ütközése alakította a folyamatot, és eredményezte a létrejött földtulajdonosi és földhasználati viszonyokat, ez pedig ilyen formában senkinek nem használ.

A mai zavaros, a korszerűsödést gátló földtulajdoni és -használati rendszer megváltoztatását célzó, széles körű földallokációs mozgást elindítani átgondolt földbirtok-politika nélkül egyenlő lenne a ma meglévő súlyos agrárproblémák felerősödésével.

A földbirtok-politika hosszabb távra szól, ezért kialakítása nemzeti konszenzust követel meg. Most, amikor a földtulajdon soha nem látott mértékben elaprózott, egyes mezőgazdasági szervezetek pedig ki vannak zárva a földtulajdonlásból, véglegesen elvált a földtulajdon a földhasználattól, és nagy a jövedelemkivonás a mezőgazdaságból, a birtokpolitika általános célkitűzései a következők lehetnek: a mezőgazdaságból élők földtulajdonlásának és földhasználatának előmozdítása; a tulajdon és használat egybeesésének elősegítése. Életképes üzemi méretek kialakítása, a kis-, közepes és nagyüzemi gazdaságok ésszerű arányának elősegítése és fenntartása. A családi, a szövetkezeti és a társas gazdaságok együttélésének biztosítása.

A felsoroltak megoldása nélkül sem a versenyképes mezőgazdaság, sem a mezőgazdasági népesség elfogadható nívójú megélhetése nem valósulhat meg.

Újsütetű üzemek Az új üzemi-vállalati szervezet jellemzőit és kísérőjelenségeit jól összegezte Kerek Z. 1999-ben az egyik gazdasági folyóiratban. A jogi személyiségű vállalatok közül a folyamatos átalakulások eredményeként a kft. a legfontosabb formáció, amit száma alapján a szövetkezet követ. A mezőgazdasági földterület-használat megoszlása azt jelzi, hogy továbbra is a közepes és a nagygazdaságok vannak túlsúlyban, mi több, a szövetkezeteké a vezető szerep. Az állatállomány zöme az ún. egyéb gazdálkodók kezében van, akik többségükben egyéni gazdák. (A helyzet a jelentős változások ellenére is igen hasonlít a nyolcvanas évtized jellemző munkamegosztására: az élőmunka-intenzív ágazatokat a magántermelők, a jól gépesíthetőket pedig a nagyobb gazdaságok művelik. Az is elmondható, hogy a helyzet tehát jól megfelel a szakmai megfontolásoknak.) A főfoglalkozású családi gazdaságok csak nagyon lassan terjednek, a magántermelők továbbra is elsősorban részfoglalkozásúak, vagyis a kisegítő gazdaságokat preferálják. (Életképes egyéni vállalkozásnak a területi kategorizálás alapján mintegy 10-15 ezer, az állatállomány alapján pedig legfeljebb 3-5 ezer gazdaság minősíthető.) Sokkal nagyobb esélyük van a fejlődésre a nagyméretű egyéni gazdaságoknak, amelyek száma a növénytermesztő profil esetében kb. 600-ra, az állattartásban kb. 400-ra becsülhető. Az üzemi-vállalati struktúra átalakulásának jellemző "kísérőjelensége" volt a foglalkoztatottak számának nagyarányú csökkenése. A nyolcvanas évek végének kb. 1 milliós foglalkoztatotti létszáma napjainkra kb. 350 ezerre mérséklődött a mezőgazdaságban. A földtulajdon és a földhasználat tartósnak ígérkező elszakadása következtében a földhasználat jellemző formájává, meghatározó intézményévé a földbérlet vált. Az új és részben a régi tulajdonosok zöme városi lakos és/vagy nyugdíjas, ami azt is jelenti, hogy a földet művelők tartós járadékfizetőkké lettek, s az egyébként is versenyképességi gondokkal küszködő mezőgazdaságban stabil költségelemmé válik a bérleti díj. (Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a megfelelő feltételek híján a földdel egymagában nem sokat lehet kezdeni. Mégis egyre nagyobb mértékben ragaszkodnak a földszerzés lehetőségéhez a vidéken élők, mert a föld vált az egyetlen kapaszkodóvá az elszegényedő vidéki lakosság számára.)