A márciusi lisszaboni rendkívüli EU-csúcson a tagállamok vezetői áttekintették a legfontosabb európai kihívásokat, és állást foglaltak amellett, hogy az informatikában tíz év alatt el kell érni az Egyesült Államok színvonalát. Világos stratégiai cél fogalmazódott meg, amihez a Tanács, az EU legfőbb döntéshozatali szerve áttekintette a rendelkezésre álló erőket, valamint a jelentős számban meglévő gyengeségeket és hiányokat. Melyek ezek, s milyenek a terv kilátásai?
Ha kiindulásként a rendelkezésre álló legjelentősebb forrást akarjuk megragadni, akkor az EU-n belüli makroökonómiai körülményekből kell kiindulni. Érdemes idézni e tekintetben a Tanács állásfoglalását: "A szilárd költségvetési politikák és a mérsékelt bérnövekedéssel is megerősített stabilitásorientált pénzpolitika eredményeként alacsonnyá vált mind az infláció mértéke, mind a kamatok szintje. Az államháztartás hiánya jelentősen csökkent, és az EU-n belül a fizetési mérleg is pozitív irányban változott. Az euró bevezetése sikeres volt, meghozta a várt eredményeket az európai gazdaság számára. Előrehaladt az egységes belső piac teljes kiépítése, így már érzékelhetők az ebben rejlő előnyök mind a vállalatok, mind a fogyasztók számára."
Hasonló tömörséggel tekinti át a dokumentum a jelen helyzetből fakadó gyenge pontokat is. "Több mint 15 millió európai, ahogy korábban, most is munkanélküli. A foglalkoztatottsági ráta túlságosan alacsony, ami kifejezésre jut a nők és az idősebb munkavállalók nem kielégítő foglalkoztatásában is. Az Unió egyes területein strukturális munkanélküliség alakult ki, növekedtek a foglalkoztatás szempontjából a regionális különbségek. A szolgáltatási szektor fejletlen, különösen a telekommunikáció és az internet területén. A képzési deficitek növekszenek, elsősorban az informatikában, ahol egyre több üres állás van. Tekintve a jelenlegi kedvező gazdasági helyzetet, eljött az idő, hogy pozitív stratégia keretében összeköthető legyen a versenyképesség és a szociális összetartás, azaz a gazdasági reformok egyben szociális reformot is jelentsenek."
Stratégia a gazdasági károk ellenében
Olyan globális stratégia kialakítása a cél, amelynek a segítségével az EU a világ legversenyképesebb gazdasági régiójává válhat. Ez három alappillérre épül:
- Az információs társadalom létrehozására alkalmasabb politika segítségével olyan átmeneti időszak kialakítása, amikor a kutatás-fejlesztés és a strukturális reformok külön ösztönzést kapnak, többek között az egységes belső piac kiépítésével.
- Olyan európai társadalmi modellt kell kiépíteni, ahol az emberekbe "invesztálnak", megszüntetve a szociális kirekesztettséget.
- Ki kell alakítani azt a policy-mixet, ami tartós növekedést eredményez.
A legáltalánosabb célok megfogalmazásakor rögtön szembeötlik, hogy az "informatikai forradalom" meggyorsításával akarják orvosolni, vagy legalábbis mérsékelni valamennyi EU-n belüli problémát. Egyáltalán nem biztos, hogy a pénzügyi stabilitás – ami valóban jellemzi néhány éve a tagországokat – összeköthető a tartós növekedés lehetőségével, sőt még a munkanélküliség és a szociális igazságtalanságok is csökkenthetők lesznek.
A cél meghatározásából elkerülhetetlenül fakad az a szomorú rövid távú jövőkép, amely valószínűsíti a korábbi trendek folytatódását: Európa nem sokat fog lefaragni a hátrányából az Egyesült Államokhoz képest a következő egy-két évben. Hosszabb időre nem érdemes egyéb következtetéseket is megfogalmazni, mert egyre nagyobbak lesznek a globalizációs kényszerek. Így nem zárható ki, hogy Európában olyan utolérési stratégia alakul ki, amivel a politikai vezetés meghatározott időtávra esetleg jelentős társadalmi áldozatot is vállal. A szövegből ugyanis nem lehet megállapítani, hogy az első számú prioritás a teljes foglalkoztatás megteremtése, vagy a K+F radikális növelésén keresztül az informatikai fejlesztés, termelés és alkalmazás egyidejű fokozása. A tisztázatlan prioritási sorrend arra enged következtetni, hogy egyelőre nincs határozott politikai elkötelezettség, vagy ami azzal egyenlő, konkrét program a 10 éves utolérési szakasz megkezdésére.
Maga a lisszaboni dokumentum tulajdonképpen azt a felismerést tükrözi, hogy a globalizáció időszakában az informatikai forradalom halogatása egyértelműen gazdasági károkat okoz. Ezért az integrációs prioritások között legalább egy dokumentum szintjén fel kell vázolni az informatikai forradalom eredményeinek lehető legszélesebb körű átvételét.
| Beruházások az információtechnológiába (a GDP százalékában) |
||
|---|---|---|
|
1994 |
1999 |
|
|
Finnország |
2,28 |
2,88 |
|
Franciaország |
2,28 |
2,92 |
|
Németország |
2,02 |
2,59 |
|
Olaszország |
1,52 |
1,71 |
|
Hollandia |
2,56 |
2,94 |
|
Spanyolország |
1,31 |
1,88 |
|
Nyugat-Európa |
2,16 |
2,71 |
|
Egyesült Államok |
3,47 |
4,53 |
| Forrás: Deutsche Bank Research, Aktuelle Themen 2000. 03. 03. | ||
Kockázatitőke-igény
Maga a dokumentum nem az állami források jelentősebb igénybevételére szólít fel, hanem az egységes belső piac fejlesztésére és a vállalati tevékenység megfelelő motiválására. Többször előkerül a szövegben az Európai Beruházási Bank (EIB) szerepének növelése, aminek különösen nagy befolyása lehetne a kockázati tőke növelésében. Hiszen ha figyelembe vesszük, hogy a csúcstechnológia területén számos új vállalatot kell majd alapítani, a kellő mennyiségben rendelkezésre álló kockázati tőkének meghatározó jelentősége lesz.
Ugyancsak az EIB támogatásával 2001 végéig szeretnének létrehozni egy nagy teljesítményű, gyors elektronikus hálózatot a tudományos információk, a kutatóhelyek, az egyetemek és a könyvtárak között, amely a későbbiekben fokozatosan magába foglalná az iskolákat is. 2002-ig minden olyan akadályt le akarnak építeni az egységes belső piacon, ami Európán belül korlátozza a kutatók mobilitását. 2001 júniusáig létre kívánnak hozni a humán tőke gyorsabb fejlesztése érdekében egy, az innovációt bemutató újságot.
Kiemelt területek
A felzárkózási folyamatban különös figyelmet szentel az Európai Tanács az innovatív kis- és középvállalatok létrejöttének és működésük megkönnyítésének. Az európai intézményeknek, a kormányoknak és a regionális, illetve helyi választott irányító szervezeteknek a feladata e téren a képzés, a tanácsadás, a kapcsolatok kiépítése a pénzpiacokkal stb. Így csökkenthetők a vállalati tevékenység költségei, és elkerülhető a szükségtelen bürokrácia. A Brüsszeli Bizottság a 2001-2005 közötti időszakra a cégek technológiai fejlődése érdekében többéves programot dolgoz ki, amelynek segítségével – reményei szerint – katalizátorszerepet játszhat a vállalati gondolkodás formálásában és az innovatív magatartás kialakításában.
A belső piac fejlesztése során külön figyelmet fordít az Európai Tanács a szolgáltatási szektor fejlesztésére. 2000 végéig megfogalmazzák azt a stratégiát, amely teljes mértékben leépíthetővé teszi a szolgáltatási szektor területén még fennálló piaci korlátokat. A teljes körű liberalizálást be kell fejezni számos területen (ilyenek a gáz-, az elektromosáram- és a postai szolgáltatások). 2003-ig el szeretnék érni, hogy elektronikus eszközökön keresztül lehessen meghirdetni az Unió és a nemzeti kormányok közbeszerzési pályázatait.
Mindezekhez meg kell változtatni, ki kell egészíteni, és sok esetben egyszerűsíteni kell a közösségi szabályokat. Erre a feladatra stratégiát dolgoznak ki. Ennek kapcsán külön felhívja a dokumentum a figyelmet: célszerű lenne vizsgálódni a tagországok nemzeti jogában is a tekintetben, hogy megfelelőek-e a nemzeti szabályozások az innováció, a versenyképesség, a K+F stb. szempontjából. Egyben törekedni kell arra, hogy tovább csökkenjenek az állami támogatások.
Az állami szerepvállalás mérséklődése különösen indokolttá teszi a pénzpiacok fejlesztését. Ezért a pénzügyi szolgáltatások szempontjából meg kell gyorsítani az egységes belső piac létrejöttét. A cél végeredményben a teljesen integrált, hatékony és transzparens pénzpiac kialakítása. Ennek megfelelően integrált piacot kell létrehozni minden befektető számára, például a nyugdíjalapokba történő befektetések esetén. Az állampapírpiac területén ugyancsak sürgős feladat bizonyos technikai szabályok egységessé tétele. 2003-ig valamennyi tagország számára kötelező a nemzeti jogrendbe átültetni a kockázati tőke szabályozását tartalmazó úgynevezett akciótervet.
A lisszaboni csúcson érintették az egész integrációs stratégia szempontjából igen érzékenynek tekinthető területet, a nemzeti költségvetések további konszolidációját is. E szerint a Tanács 2001 elejére jelentést készít a költségvetési finanszírozás szerepéről a növekedés és a foglalkoztatás területén, és konkrét lépésekre is javaslatot tesz. Ezek a következők:
1. Olyan adózási és szociálpolitikai rendszereket kell kifejleszteni, amelyek csökkentik az alacsony képzettségű és ezért rosszul fizetett munkát, és javítják a foglalkoztatást és a képzettség szintjét.
2. A humán tőke növeléséhez szükséges infrastruktúra kialakításában a költségvetési kiadások meghatározó jelentőségűek, így a továbbiakban elsőbbséget kell kapnia a kutatásnak és a fejlesztésnek (K+F), valamint az információs technológiák elterjesztésének.
3. Hosszú távon támogatni kell a költségvetésből az úgynevezett szociális védelemre szoruló csoportokat – e téren különös figyelmet érdemel a lakosság elöregedése.
E javaslatok rávilágítanak arra, hogy a szociális szempontok rendkívül jelentős szerepet játszanak már a stratégiai alapvetésben is. A dokumentum megállapításait átgondolva úgy tűnik, hogy az informatikai infrastruktúra gyorsított kiépítésében döntő szerepet juttatnak az EIB-nek és az EU integrált pénzpiacának, és célszerűnek látják az állami költségvetésből történő fejlesztések fokozatos visszaszorulását. A társadalmi kirekesztettség megakadályozását célzó intézkedésekben azonban változatlanul nagy hangsúlyt kapnának az állami forrásból hosszú távon megvalósítandó fejlesztések.
Tartós lesz-e a növekedés?
A dokumentum abból indul ki, hogy az EU-n belül a GDP növekedési üteme már 2000-ben és azt követően tartósan eléri, illetve meghaladja a 3 százalékot.
Az Unió a kilencvenes években növekedési trendje alapján nem tekinthető egységes gazdasági alakulatnak. Az egységes belső piacon ugyanis földrajzi és fejlettségi értelemben létezik egy dinamikus periféria és egy a halasztott reformok terhét viselő "beteg" centrum. Ebből a szempontból tulajdonképpen az a kérdés, hogy Németország gazdasága tartósan kikerül-e a 2 százalék körüli GDP-növekedés, a 10 százalék körüli munkanélküliség, az alacsony beruházási ráta, a visszafogott belső fogyasztás csapdájából. Mindenekelőtt végre kellene hajtani a régóta tervezett adóreformot, amelynek keretében 10 év alatt felére csökkennének a vállalati adóterhek. Szükség van továbbá arra is, hogy a már megkezdett és sok vitával kísért nyugdíjreform alapelveiben megszilárduljon, és megkezdődjön gyakorlati megvalósítása. Nem ennyire kiélezetten, de hasonló típusú gondokkal küszködik Franciaország is. Nehéz megmondani, hogy az informatikai felzárkózásra kijelölt 10 évből hányat vesz el a nagy jóléti rendszerek reformja ezekben a fejlett EU-magországokban.
A reformkényszerek tükrében különösen nehezen megvalósíthatónak tűnik az, hogy a szociálpolitikai feladatokat folyamatosan és magas szinten el lehet látni az informatikai forradalom éveiben ezekben az országokban. Pedig a globalizálódó világban Európa csak abban az esetben járná a maga útját az informatikai felzárkózás éveiben, ha úgy valósulnának meg piaci eszközökkel a növekvő forrásokat követelő informatikai beruházások, hogy ezzel egyidejűleg – a társadalmi felzárkózás általános érvényűvé tétele érdekében – szociálpolitikai eszközökkel meg tudná akadályozni a hátrányos helyzetű rétegek leszakadását. Hiszen ahhoz mérhető változásról van szó, mint amikor az írásbeliség elterjesztésével küzdöttek az analfabetizmus ellen.
A probléma még élesebben vetődik fel, ha figyelembe veszünk néhány további szempontot is. Egyfelől arra érdemes utalni, hogy a kilencvenes évtizedben a tőke éppen a legfejlettebb EU-tagországokból "menekült", ahelyett hogy pótlólagos források áramlottak volna be. A globalizáció eredményeként a németeknek például folyamatosan ahhoz kellett hozzászokniuk, hogy a közép-európai transzformációs országok jóval kedvezőbb telephelyet ajánlanak a külföldi befektetőknek, mint amilyen például Németország. A telephelyi hátrány összefüggött azzal, hogy magasak voltak az adók, amelyek lehetővé tették a fejlett szociális háló finanszírozását.
Ha az informatikai infrastruktúra gyors kialakítása kap prioritást, akkor Európának tartósan nettó tőkebehozó pozícióba kell kerülnie. Ez a szociális ellátórendszerek átalakítása után reális közelségbe kerülhet. Számítani kell új feszültségekre is, hiszen az Egyesült Államok sem tudta kiépíteni az informatikai infrastruktúra magas szintjét anélkül, hogy folyó fizetési mérlege ne vált volna tartósan deficitessé.
Másfelől pedig érdemes utalni arra, hogy az egységes belső piacon nem egyforma az előnyök és hátrányok szempontjából az egyes tagországok piaca. Megkockáztatható az a megállapítás, miszerint minél fejletlenebb szociális hálóval rendelkezik valamely EU-tagország, annál nagyobb relatív előnyöket kínál telephelyként a befektető számára. A probléma a liberalizált tőkemozgás mellett az egyik legnagyobb kihívásnak tekinthető az Eurolandon belül (vagyis az Unió legtöbb tagállamában, ahol bevezették a közös valutát, az eurót). Ugyanis hangsúlyozottan a figyelem középpontjába kerül a több alkalommal megkísérelt, de sikertelenségbe fulladt adóharmonizáció kérdése. Ez óvatosan, kis lépésekkel, de már elkezdődött, igaz, gyakran nem az egész EU-n, hanem csak az Eurolandon belül.
Informatikai infrastruktúra
Az informatikai infrastruktúra kiépítettsége szempontjából jelentős különbségek vannak az egyes EU-tagországok között, igaz, valamennyi jelentősen elmaradt e tekintetben az Egyesült Államoktól, a lemaradás a kilencvenes években tovább folytatódott. Nagy-Britannia relatíve jobb helyzetben van, mint a kontinentális tagországok, Franciaország pedig jobb helyzetben van Németországnál. De az EU valamennyi tagországa számára releváns kérdés az, hogy milyen gyorsan tud az informatikai fejlesztésekben előrehaladni a jövőben.
Az információs technikába történő beruházások adatai – kiragadva a kilencvenes évtized elejéről és végéről két évet – számos érdekes következtetésre adnak lehetőséget. Látható, hogy 1999-re minden bemutatott országban emelkedtek az informatikai infrastruktúrára költött források, s az is, hogy ezek mind a két időpontban markánsan nagyobb arányúak voltak az Egyesült Államokban, mint Nyugat-Európában. Ugyanakkor hasonló maradt a hat EU-tagország egymás közötti sorrendje. Figyelemre méltó, hogy Németország ráfordításai relatíve alacsonyak a vizsgált országok sorában.
Az ebből adódó legfőbb tanulság az, hogy minőségében új típusú fejlesztési politikára van szükség az EU-ban a 2000-es évek elején, ha 10 év alatt valóban utol akarja érni az Egyesült Államokat. A lisszaboni EU-csúcson elfogadott dokumentum némi jóindulattal úgy tekinthető, mint az első lépés ebbe az irányba. Ennyiben pozitív változás, de ahhoz, hogy meg is kezdődjön az új típusú fejlődés, korántsem elegendő.
2000-ben az EU- és az EMU-tagországok gazdasági teljesítménye várhatóan jobb lesz, mint egy évvel korábban. Egyes prognózisok szerint 2001 eredményei még a 2000-esnél is kedvezőbbek lesznek, ami új trend kirajzolódását vetíti előre. Végezetül tekintsük át egy nagyon releváns terület, a beruházások prognózisát.
Ha a beruházások, s azon belül a gépi beruházások a két fejlett "magországban" az előrejelzésnek megfelelő dinamikus fejlődést fognak mutatni, akkor abban is bízni lehet, hogy javulnak az informatikai felzárkózás piaci feltételei az EU-ban.
| A beruházások alakulása az EMU négy tagországában 2001-ben (az előző év százalékában) |
||
|---|---|---|
|
Összes beruházás |
Gépi beruházások |
|
|
Németország |
4,0 |
7,5 |
|
Franciaország |
5,0 |
7,3 |
|
Olaszország |
5,1 |
7,0 |
|
Spanyolország |
7,2 |
8,8 |
|
EMU-4 |
5,2 |
7,7 |
| Forrás: Deutsche Bank Research, Aktuelle Themen 2000. 03. 03. | ||