Az Országgyűlés 2000. szeptember 5-én elfogadta az újrakodifikált számviteli törvényt, amely 2001. január 1-jével hatályba is lép. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, mi indokolta, hogy a hatályos számviteli törvény helyébe új törvényi szabályozás lépjen.
A válasz előtt indokolt megjegyezni, hogy a nemzeti számviteli szabályozással szemben alapkövetelményként fogalmazódik meg – különösen most, amikor az Európai Unióhoz való csatlakozásunk feltétele a teljes jogharmonizáció –, miszerint az legyen teljes összhangban az Európai Közösség számviteli irányelveiben, azok módosításaiban, kiegészítő magyarázataiban lévő előírásokkal, értelmezésekkel, javaslatokkal, nemcsak a tartalom, de a forma (adott esetben a mérleg-, az eredménykimutatás-séma) vonatkozásában is, és nemcsak a tételes előírásokkal, de az abból következő gyakorlati megoldásokkal is. Azokban a kérdéskörökben pedig, amelyeket az irányelvekben nem szabályoztak, a nemzetközi számviteli standardok előírásait, az Európai Unió tagországainak gyakorlatát kell a hazai szabályozásnál figyelembe venni.
Aktualizálás, gyakorlati szempontok
A jogharmonizáció érdekében szükséges technikai jellegű, jellemzően formai korrekciók számos helyen érintették a már többször módosított és kiegészített számviteli törvény normaszövegét és mellékleteit. Ezért a terjedelmes módosítás helyett – a törvényi előírások belső harmonizációja érdekében is – célszerűbbnek mutatkozott az újrakodifikálás. Az újrakodifikálás során a jogalkotók aktualizálták az időközben bekövetkezett változások számviteli szabályait, beépítették a számviteli munka végzéséhez szükséges fogalmakat, értelmező rendelkezéseket, valamint a gyakorlatban felmerült kérdésekre vonatkozó megoldásokat is.
Hangsúlyozni kell, az újrakodifikált számviteli törvény csak formailag új törvény, a hatályos számviteli törvényben megfogalmazott alapelvek, meghatározó előírások tartalmukban nem változtak. Nem változott a törvény célja, nem változott a hatálya sem, ennek megfelelően az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek a jövőben sem tartoznak a számviteli törvény hatálya alá. Röviden, leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy gyakorlati szempont, az egyszerűbb kezelhetőség is indokolta, hogy önmagában konzisztens törvényt fogadjanak el.
Részletesség
Az új törvényben rögzített szabályozás – az eddigiekhez hasonlóan – sokkal részletesebb, mint az irányelvek, az azokban megfogalmazottaknál részletesebb feltételeket, tagolást, értékelési szabályokat rögzít. Számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyet az Európai Unión belül a tagállamokban általában nem törvényben, hanem rendeletben szabályoznak.
Erre a részletesebb szabályozásra szükség van egyrészt azért, hogy a számviteli irányelvekben megfogalmazottak megvalósuljanak, másrészt azért is, mert Magyarországon a sajátos jogi, bírói, adózási, ellenőrzési gyakorlat a standardokat – mint kvázi jogszabályt – ma még nem fogadja el, hiszen hazánkban csak a jogszabályi előírások végrehajtása kötelező.
A részletes szabályok tovább bővítését igényli – a fentieken túlmenően – az Európai Unió tagállamaiban elképzelhetetlen magyar végrehajtói, ellenőrzési gyakorlat, amely a magától értetődőt is csak akkor alkalmazza, ha azt a törvény szabályozza. Ezért kell a törvényben például előírni, hogy a könyvviteli nyilvántartásokat magyar nyelven kell vezetni, a magyarországi gazdálkodónál a számlát magyar nyelven kell kiállítani, vagy a beszámoló minden példányát alá kell írni stb.
Nem szabad a kérdés megítélése során eltekinteni attól sem, hogy a jelenleg hatályos társasági jog, illetve a társasági adó, az iparűzési adó, valamint egyéb más fizetési kötelezettségek alapjának megállapítása a számvitel részletes előírásaira épül.