Bár az új számviteli törvény tervezete számos, az Európai Unió jogszabályaival egyező paragrafust tartalmaz, a javaslatot sok kritika érte. A szakemberek leginkább a pontatlan megfogalmazásokat kifogásolták, azt állítva: ha jelenlegi formájában fogadná el a parlament a törvényt, minden évben több ponton is módosítani kell majd. A gazdasági eseményeket ugyanis nem lehet jogszabályokhoz igazítani. Az állandó változtatások viszont veszélyeztetik a jogbiztonságot, és ez semmiképpen nem uniós elvárás.
A számviteli törvényt az új magyar kapitalizmus hajnalán, 1991-ben fogadta el az Országgyűlés. Az eltelt csaknem tíz év alatt a magyar gazdaság szerkezete alapjaiban változott meg. Befejeződött a privatizáció, letelepedett a külföldi tőke, a nemzetközi cégek jóvoltából Magyarország is bekapcsolódott a világgazdaság folyamataiba, és bár nehéz körülmények között, de mégiscsak kialakultak és megerősödtek a hazai kis- és középvállalkozások. A gazdaságban bekövetkezett változások miatt a számviteli törvényt az elmúlt időszakban minden évben módosítani kellett, így abban már csak nyomokban fedezhető fel az eredeti.
Szakmai viták nélkül
A törvény megújítása tehát halaszthatatlanná vált. Az elkészült törvénytervezetet az ígéret ellenére sem vitatta meg, és így nem is fogadhatta el a törvényhozás a nyári szünet előtt. Ez nem is volna olyan nagy baj, ha őszig még lenne alkalom a törvényjavaslat módosítására. A hiányosságok legfőbb oka, hogy a törvény előkészítését végzők nem folytattak szakmai vitákat – állítja dr. Nagy Lajos, az N és N Könyvvizsgáló Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakértői bizottságának elnöke. Voltak persze egyeztetések, az itt elhangzott javaslatok egyike-másika be is került a tervezetbe. A szakemberek többsége ennek ellenére úgy véli, a formális konzultációkra nem a tartalmi munka, hanem a legitimitás érdekében volt szükség.
A törvénytervezet nem tartalmaz koncepcionális változtatásokat. Ezzel szemben a jogalkotó igyekszik mindent, még a szabályokat is szabályozni. Az uniós normák nem tiltják a részletes szabályozást, ám a tagországok inkább a számviteli standardokat alkalmazzák a gyakorlatban. Igaz, a hazai törvény a számviteli standardok alkalmazását sem zárja ki, de nem ad útmutatást abban, hol és hogyan is lehetne azokat használni. A "mindenre kiterjedő" részletes szabályozás fából vaskarika, egyszerűen azért, mert lehetetlen. Könyvelőnek, vállalatvezetőnek, könyvvizsgálónak egyaránt megnehezíti az életét. A hazai kisvállalkozásokról nem is beszélve, hiszen számukra érdektelen információtengerből kell kibogarászniuk a rájuk vonatkozó bekezdéseket. Ez akadályozza eligazodásukat a törvényben, és növeli annak az esélyét, hogy az adóhatóságnak is szemet szúró, sok pénzbe kerülő hiba csúszik könyvelésükbe. Ám ha a törvényjavaslatot elfogadja a parlament, még ennél nagyobb "csapás" is érheti a kisvállalkozások, különösen a betéti társaságok tízezreit. Az egyszeres könyvvitel megszüntetését és a kettős bevezetését valóban megkívánja az EU-hoz való csatlakozás. A törvénytervezet előkészítői azonban nem voltak tekintettel azokra a hazai kisvállalkozásokra, amelyek kényszerből jöttek létre, és csak nagy nehézségek árán képesek fenntartani magukat, rég lemondva a gyarapodásról, terjeszkedésről, vállalatfejlesztésről, de még a szükséges beruházásokat is elnapolják. A kettős könyvvitel bevezetése nemcsak vállalkozásukat, de egzisztenciájukat is veszélyeztetné.
Több törvény átfedésbe kerül
A törvénytervezetet kritizálók azt is felróják, hogy a jogszabályt előkészítő nemegyszer más törvények hatálya alá tartozó területre merészkedik. Előfordul tehát, hogy ugyanarra a gazdasági tevékenységre két- vagy többféle paragrafus is vonatkozik, ami "hézagot" teremtve veszélyezteti a jogbiztonságot. Már most bizonyos, hogy vagy az új számviteli törvényt, vagy az érintett – az adózás rendjéről szóló, illetve a társasági adóra vonatkozó – törvényeket módosítani kell. Nagy Lajos hozzáteszi: a számviteli törvény tervezete még a könyvvizsgálói jelentésre vonatkozó előírásokra is kitér [156. § (5) bekezdés], holott ez a tevékenység végképp a könyvvizsgálói kamaráról szóló törvény hatálya alá tartozik. Ezzel, vagyis a könyvvizsgálói jelentéssel kapcsolatban más bírálók is megjegyzik, hogy a tervezet szerint a jelentésnek arra is ki kellene térni, hogy a beszámoló megfelel-e a vállalkozóra vonatkozó egyéb jogszabályoknak. Azonban az egyéb jogszabályok vizsgálata nem tárgya a könyvvizsgálatnak, ezért azokról a könyvvizsgáló véleményt sem tud mondani.
A szakemberek egyébiránt azt javasolják, hogy az átfedéseket célszerűbb lenne az új törvénytervezetben kiküszöbölni, mint a hatályos jogszabályokban. E ponton azt is megjegyzik, hogy a tervezet nem tartalmaz átmeneti szabályokat, így zavarok keletkezhetnek az olyan összetett ügyletek esetében, amelyeknek valamely része a törvény hatálybalépése utánra esik.
A pontatlanságokat és a hiányosságokat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szakemberek – könyvvizsgálók, vállalati pénzügyi vezetők, könyvelők – a szó szoros értelmében ízekre szedték a törvénytervezetet. Észrevételeiket eljuttatták a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségéhez (MGYOSZ). A véleményeket és a módosításokra tett javaslatokat Cseresné Kovács Zsuzsanna, az MGYOSZ vezető szakértője foglalta össze és továbbította az illetékes Pénzügyminisztériumba, Naszvadi György államtitkárhoz. Mindez február derekán történt, és abban a reményben, hogy ha már az előkészítés során elmaradtak a tartalmi, szakmai konzultációk, a törvénytervezet végső szövegezése, valamint parlamenti elfogadása előtt talán van még mód a javaslatok mérlegelésére, a hibák kijavítására.
A kritikai észrevételek számbavétele előtt azonban a törvénytervezet erősségeiről is illik szólni. A jogszabály kétségtelen erénye, hogy 1991-es elődjét alaposan, a törvény-előkészítő szándéka szerint a gazdaság jelenlegi helyzetéhez igazítva változtatták meg. A javasolt módosítások többsége összhangban áll az EU jogszabályaival. Nagy Lajos érdemi változtatásként említi a visszaírás elvének bevezetését, a céltartalék fogalmának részbeni átrendezését, ami ugyancsak uniós követelmény, valamint a naptári és üzleti év eltérésének bevezetését.
Az ördög a részletekben...
A paragrafusokat és a részletes véleményeket sorra véve elsőként említendők a 3. § (3) bekezdés 1. pontjában írottak. Az idézett részben ugyanis a törvény-előkészítő nem definiálja az adóhatóság fogalmát. Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) négyféle adóhatóságot ismer: az APEH-et, a VPOP-t, az önkormányzat jegyzőjét, illetve az Illetékhivatalt. A tervezet jelenlegi megfogalmazása alapján úgy tűnik, hogy az ellenőrzés fogalma nem vonatkozik például a helyi adónak az önkormányzat által történő ellenőrzésére. Az ellenőrzés megállapításai közé szükséges volna felvenni azokat is, amelyek csak az adóalapot módosítják. Az alapkutatás fogalmát és az így szerzett új ismeretek felhasználhatóságát [Tv. 3. § (4) bekezdés] is pontosítani kellene a kritikusok szerint. Csak a gazdasági, kereskedelmi célú felhasználást kellene tiltani, hiszen az alapkutatás céljai között olyan új eredmények felkutatása is szerepel, amelyekre más kutatók és tudományok is támaszkodhatnak.
A fogalmak definíciója nem erős oldala a törvénytervezetnek. Akad arra is példa a szakemberek szerint, hogy a jogalkotó céltalanul vezet be új fogalmat. Mi értelme van például – kérdezik – bevezetni az igénybe vett szolgáltatás fogalmát?
Hibás a maradványérték definiálása is [Tv. 3. § (4) bekezdés 6. pont]. Ennek alapján ugyanis lehetetlen pontosan meghatározni a maradványértéket. Először is össze kellene hasonlítani két egymással össze nem hasonlítható dolgot. Másodszor bizonyítani kellene, hogy e két dolog – mondjuk ugyanannak a tasakológépnek egy régebbi és egy többet tudó, modernebb típusa – mégiscsak összehasonlítható. Ezek után össze kellene vetni a régi eszköz jelenlegi működési körülményeit az új gép jövőbeni működési körülményeivel. Felvetődik a kérdés, hogy az értékcsökkenés alapjának a maradványértékkel történő korrigálása valóban jobban szolgálja-e a valódiság elvét. S arra is jó volna időben választ kapni, hogy az adóhatóság egy későbbi ellenőrzéskor mennyire követelheti meg a maradványérték-számítások alátámasztását.
Ugyancsak elnagyolt az üzleti vagy cégértékről szóló paragrafusban [Tv. 3. § (5) bekezdés 1. pont] a cég és a társaság fogalma, ennek okán azok értékének meghatározása is. A megfogalmazásból ugyanis nem derül ki, hogy a cégvásárlásba milyen cégformák tartoznak. Ideértendők-e például a külföldi társaságokban szerzett részesedések vagy nem. Nem szól az előterjesztés a magyar közkereseti társaságokról sem, pedig ezeknek sem üzletrészük, sem részvényük nincsen, viszont társaságok, amelyekben részesedést lehet szerezni. A törvénytervezet egy későbbi fejezetében [Tv. 45. § (4) bekezdés] is találtak cégértékkel kapcsolatos hibát az éles szemű kritikusok. A negatív cégérték jövedelemként (illetve halasztott jövedelemként) történő elszámolása legalábbis szokatlan koncepció. Az adótörvények jelenlegi szövegezése szerint az így kapott egyéb jövedelem adóköteles. Az elvek tehát itt sem találkoznak, inkább ütköznek egymással a különböző törvényekben.
A harmadik paragrafusban egyébiránt túl sok hibát találtak a vállalati szakértők. Kifogásolták például, hogy a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kapcsán [Tv. 3. § (6) bekezdés] a kamatozó részvények felsorolása kimaradt. A "tulajdoni részesedést jelentő befektetés: minden olyan nyomdai úton előállított (előállíttatható) vagy dematerializált értékpapír, illetve e törvény által értékpapírnak minősített, jogot megtestesítő okirat, amelyben a kibocsátó meghatározott pénzösszeg, illetve pénzértékben meghatározott nem pénzbeli vagyoni érték tulajdonba- vagy használatbavételét elismerve arra kötelezi magát, hogy ezen értékpapír, okirat birtokosának meghatározott vagyoni és egyéb jogokat biztosít. Idetartozik különösen: a részvény, az üzletrész, a részjegy, a vagyonjegy, a vagyoni betét, a határozatlan futamidejű befektetési alap által kibocsátott befektetési jegy, a kockázati tőkejegy, a kockázati tőkerészvény" – áll ugyancsak a harmadik paragrafusban. A kritikusok szerint a vagyoni vagy egyéb jogok biztosításába beleérthetők a hitelezői jogok is, ami egyébként nem célja a definíciónak. Az egyéb jogokat célszerű lenne a Polgári Törvénykönyv szerinti tulajdonjog fogalmával helyettesíteni. A vonatkozó nemzetközi szabvány (IAS 32) a hitelviszonyt a tulajdonosi részesedéstől úgy különbözteti meg, hogy az értékpapír kibocsátója készpénz vagy más monetáris eszköz átadására vállal szerződéses kötelezettséget számára potenciálisan kedvezőtlen körülmények esetén is.
Joghézagot teremt az az ellentmondás is, amely ugyancsak a sokat szapult 3. paragrafusban olvasható [Tv. 3. § (7) bekezdés 2. pont]. Az utolsó mondatban az egyéb személyi jellegű költségeket a személyi jellegű kifizetések részeként lehet értelmezni. Ezzel szemben a 3. pontban az egyéb személyi jellegű költségek definíciója szerint nem tartoznak a bérköltség fogalmába azok a kifizetések, amelyeket a munkáltató a munkavállaló részére jogszabályi előírás vagy saját elhatározása alapján teljesít. A két pont ellentmond egymásnak, és fölösleges is taglalni, a kétféle meghatározásból hányféle bonyodalom származhat. A harmadik paragrafusban egyébként a fent említett átfedésekre is található példa. A nyolcadik bekezdés pontjaiban a jogalkotó a tőzsdéről, a tőzsdei határidős, az opciós és azonnali ügyletekről értekezik, utalva arra, hogy e fogalmak pontos definíciója a tőzsdéről szóló törvényben olvasható. Ez a törvény valóban ad egy megközelítő definíciót a határidős, opciós és azonnali ügyletekre, azonban a befektetési szolgáltatásokról szóló kormányrendelet mindezeket csak annyiban definiálja, hogy az értékpapírtörvény definícióját rendeli használni. Ugyanez igaz a pénzügyi instrumentum definíciójára is.
Üzleti év, adóév és egyeztetésük
"Az üzleti év a naptári évtől eltérhet:
- a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél, ha az a külföldi székhelyű vállalkozásnál is eltér;
- a hitelintézetek, a pénzügyi vállalkozások, a biztosítóintézetek kivételével a külföldi anyavállalat konszolidálásba bevont leányvállalatánál, ezen leányvállalat leányvállalatánál, ha az a külföldi anyavállalatnál, illetve a külföldi anyavállalat összevont (konszolidált) beszámolójánál is eltér" [Tv. 11. § (2) bekezdés].
Bár a Könyvvizsgálói Kamara szakértői bizottsága a törvénytervezet érdemeként említi az imént idézett 11. paragrafust, az MGYOSZ vezető szakértőjéhez érkezett vállalati vélemények szerint a naptári évtől eltérő üzleti évet célszerű lenne kiterjeszteni nemcsak a külföldi anyavállalat leányvállalatára, hanem a magyar leányvállalat leányvállalataira is, amennyiben a leányvállalat a konszolidációban részt vesz. Ellenkező esetben a teljes körű magyarországi konszolidáció lehetetlenné válik. A tervezet alapján az üzleti év eltérhet az adóévtől. Nem ad azonban eligazítást abban, hogy az eltérés hogyan kezelhető az egyes adónemek szempontjából (társasági adó, helyi adók, szja, hozzájárulások stb.). Jó lenne tudni, hogy a számviteli törvény módosításával együtt az adótörvényeket is – ezzel összhangban – módosítják-e.
A törvénytervezet 22. paragrafusa hosszan részletezi a vállalati mérlegek változatait. Arra azonban nem tér ki a jogalkotó, hogy vannak-e, és ha igen, mik a feltételei a két mérlegváltozat, illetve eredménykimutatás közötti választásnak. S ha már a mérlegről van szó: a szakemberek az eszközkimutatással kapcsolatban [Tv. 23. § (5) bekezdés] javasolják, hogy a használatba adott eszközöket csak abban az esetben tartsák nyilván a használatba vevőnél, ha a szerződés jellegéből nyilvánvaló, hogy a felek szándéka szerint a tulajdonjog legkésőbb a szerződés végével átkerül a használatba vevőhöz, vagy amennyiben a szerződés pénzügyi lízingnek minősül. Ellenkező esetben nem lehet biztosítani azt, hogy egyszerre egy eszköz csak egy társaság könyveiben legyen feltüntetve. Ehhez a paragrafushoz még egy hasznos megjegyzést fűztek az opponensek. Hiányolják a szövegből az átsorolási érték pontos meghatározását. Nem tudni, hogy átsorolás esetén mi lesz a bekerülési érték az új mérlegsoron, különösen, ha az eszközt korábban már használták. A közvetlen költségek [Tv. 25. § (3) bekezdés] témakörével is ugyanaz a probléma, mint ami a cégérték és a maradványérték fogalmával kapcsolatban felmerült. A törvénytervezet nem határozza meg egzakt módon azon kiadások csoportját, amelyek e kategóriába tartoznak. A vállalkozónak módja van arra, hogy a közvetlen költségeket az önköltség-számítási szabályzatban rögzítse, de csak akkor, ha egyáltalán kell ilyet készítenie. Ez a lehetőség viszont oda vezethet, hogy nem egyértelmű az aktiválható alapítási-átszervezési költségek köre. "Az immateriális javak között vagyoni értékű jogként azokat a megszerzett jogokat kell kimutatni, amelyek nem kapcsolódnak ingatlanhoz, nem tartoznak a szellemi termékek közé. Ilyenek különösen: a bérleti jog, a használati jog, a koncessziós jog, a játékjog, továbbá a márkanév, a licencek, valamint az ingatlanhoz nem kapcsolódó egyéb jogok" [Tv. 25. § (6) bekezdés]. Az iménti felsorolást pedig azzal a megjegyzéssel látták el a véleményezők – többek között a Matáv Rt. szakértői –, hogy amennyiben a jogalkotó szándéka szerint a megvásárolt ügyfélkör vagy a praxisjog is beletartozik a fenti besorolásba, akkor szükséges e fogalmakkal is kiegészíteni azt az egyértelműség érdekében. Ellentmondásos az immateriális javak, tárgyi eszközök hiányának elszámolása is egy későbbi paragrafusban (Tv. 63. §). Itt az első bekezdés terven felüli értékcsökkenésről beszél, a 81. § 3. bekezdése viszont egyéb ráfordításként taglalja az elszámolást. E tárgykörhöz idézendő még a törvénytervezet 52. paragrafusa is, amely az immateriális és tárgyi eszközök bekerülési értékéről és értékcsökkenésükről értekezik. A helyzet az – hívják fel a jogalkotók figyelmét a bírálók –, hogy a nemzetközi gyakorlattal ellenkezik a készletnyilvántartásnak a FIFO-módszerrel történő nyilvántartásra való leszűkítése. Egy későbbi, a 117. § kapcsán pedig megjegyzik, hogy világosabban kellene meghatározni, mely esetekben kell konszolidált beszámolót készíteni. Ez ugyanis a vonatkozó paragrafus egyik bekezdéséből sem derül ki.
Hiányos szabályozás
Ugyancsak kiegészítésre szorul az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok [Tv. 26. § (3) bekezdés] felsorolása. A telefonhálózat kiépítése nagyon hasonló a felsorolásban említett víz- és csatornahálózat kiépítéséhez, így nem hagyható ki "a vezetékes telefon belépési díj" sem a számbavettek közül.
A részesedések könyvelésére vonatkozó szabállyal (Tv. 27. §) az a gond, hogy hiányzik belőle a részesedések könyvelésének előírt időpontja. Vajon a részesedés könyvelése történhet-e a jegyzett tőkével összhangban a cégbírósági bejegyzéssel egyidejűleg? Esetleg azt megelőzően is, hiszen a szerződés alapján a gazdálkodó már meghatározó befolyást képes gyakorolni a 3. § (2) bekezdése szerint. E 27. paragrafus első bekezdésének első mondatában a zárójeles rész, a korábbi "mérleg szerinti befektetett pénzügyi eszközök" tagolása maradt meg. A hosszú lejáratú bankbetétek ugyanis az adott kölcsönök mérlegsoron kerülnek kimutatásra. Ezért a pontosság érdekében a szakértők javasolják a zárójelben levő felsorolás módosítását.
"Aktív időbeli elhatárolásként – elkülönítetten – kell a mérlegben kimutatni az üzleti év mérlegének fordulónapja előtt felmerült, elszámolt olyan összegeket, amelyek költségként, ráfordításként (ideértve a halasztott ráfordításokat is) csak a mérleg fordulónapját követő időszakra számolhatók el, valamint az olyan járó árbevételt, kamat- és egyéb bevételeket, amelyek csak a mérleg fordulónapja után esedékesek, de a mérleggel lezárt időszakra számolandók el, továbbá a 68. § (1) bekezdése szerinti különbözetből az eredményt csökkentő tételként még el nem számolt összeget" – olvasható az új jogszabályban [Tv. 32. § (1) bekezdés]. Ez a megfogalmazás azonban nem igaz az árbevételekre, ezért nem is vonatkozhat rájuk. Hiszen az év utolsó napján kiállított számla pénzügyileg a fordulónap után esedékes, a kiszámlázott összeget a vevőkövetelések és nem az időbeli elhatárolások között kell elszámolni. A beruházásokhoz kapcsolódó devizakölcsönök esetén az árfolyamveszteséget halasztott ráfordításként lehet elszámolni [Tv. 33. § (2) bekezdés] az új törvénytervezet szerint is. Ezt az elszámolást ki lehetne terjeszteni minden olyan esetre is, amikor a külföldi pénznemben kifejezett kötelezettséggel összekapcsolható egy hasonló nagyságú és feltételű követelés, mivel tartalmukat tekintve az ilyen ügyletek úgy viselkednek, mint egy fedezeti ügylet, és csak ezzel biztosítható a valódiság elvének érvényesülése. S ha már a számláról esett szó, meg kell említeni a 166. paragrafus 4. bekezdésében foglaltakat is. A rendelkezés szerint a külföldi szállító számláján bizonyos adatokat magyarul is fel kell tüntetni ahhoz, hogy számviteli szempontból hiteles legyen. Azt azonban nem árulja el a jogalkotó, hogy pontosan milyen adatokra gondol, illetve szerinte mikor is hiteles a fordítás.
Pontatlan fogalmazás
Egy fontos kifogás a sok közül, hogy az új számvitelitörvény-tervezet leszűkíti a tőkeemeléssel egyidejűleg tőketartalékba helyezhető összeget az ázsióra (Tv. 36. §). Ezzel elveszi azt a lehetőséget, hogy a tulajdonos a tulajdonosi részesedés mértékének a megváltoztatása nélkül pótlólagos befektetési forrást bocsáthasson a vállalkozás rendelkezésére. Különösen akkor okozhat problémát ez a megszorítás, amikor a vállalkozások könyv szerinti értéken olvadnak össze, de a tulajdonosok a tulajdoni arányt a vagyon arányában kívánják meghatározni. A 37. § második bekezdésében pedig bizonyára elírás történt. E helyütt ugyanis a tőketartalék-kivonás helyett az "eredménytartalék-kivonás" a pontos fogalom. A veszteségekre képzett céltartalékot sem definiálta egyértelműen a törvény-előkészítő. Ha a céltartalék megszűnik, akkor a mérlegsémából is ki kell venni. Ha mégis kell, akkor pontosan meg kell határozni a mikéntjét.
A Könyvvizsgálói Kamara szakértői bizottságának elnöke jó gondolatnak tartotta a visszaírás elvének bevezetését (Tv. 48. §). Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy az erre vonatkozó paragrafus hibátlan. Mindazon eszközöknél, ahol az amortizáció adózási szempontból is a számviteli törvény előírásai szerint történik, illetve az elszámolt terven felüli értékcsökkenés visszaírása esetén, az adózás szempontjából érvényesíthető értékcsökkenés alapja is megváltozik.
A devizakészletek és -követelések értékelésében [Tv. 50. § (1) bekezdés] is ellentmondásra bukkantak a szakemberek. Hitelintézet a vonatkozó törvény szerint csak magyar székhelyű lehet. Célszerű lenne ezért az értékelés szempontjából megengedni a számlavezető bank által közzétett árfolyamokat (különösen a devizakülföldi státussal rendelkező vállalkozók esetében). Megfontolandó az is, hogy a vállalkozó indokolt esetben a számviteli politikájában más forrást is megjelölhessen (például a Financial Times által közzétett középárfolyamot, esetleg a vállalatcsoport által egységesen használt banki középárfolyamot).
Érthetetlen megfogalmazások
Súlyos hiba van a pénzügyi lízing meghatározásában is [Tv. 60. § (6) bekezdés]. A teljesülés meghiúsulása miatt piaci értéken visszavett eszköz könyvelése nem történhet helyesbítő számla alapján, mivel nem az eredeti adásvételt kell helyesbíteni, hanem egy visszavételt könyvelni. A számlát ebben az esetben az eszköz visszaadójának kell kibocsátania. Kérdés, hogy kell-e a piaci értéket a piacon ténylegesen realizált értékre helyesbíteni, amennyiben a visszavett eszközt a könyvelttől eltérő piaci értéken sikerül csak értékesíteni. Elképzelhető, hogy a tervezet a visszavett eszközt a visszárukhoz hasonló módon kívánja kezelni, de ez nem vezethető le a szövegből. E témakörben [Tv. 72. § (3)–(4) bekezdés] a bírálók felhívják a jogalkotó figyelmét: azzal, hogy a lízingbevevőnek átadott termék, illetve a tulajdonosnak a tőkecsökkenés ellenében átadott eszköz az egyéb bevételek helyett az értékesítés nettó árbevételébe került, helyi iparűzésiadó-köteles lett.
Nem érthető az sem, hogy a határidős ügyletek kapcsán [Tv. 84. § (8) bekezdés] miért csak a piaci ár és a határidős, illetve küszöbár közötti különbözetet kell a pénzügyi műveletek egyéb bevételei között kimutatni. Az opciós ügyletek esetében alkalmazott eredménymegosztás eltér a hitelintézetek előírásaitól. Az utóbbiak ugyanis csak a határidős ügyletek esetén engedik meg az elhatárolást. A törvénytervezet 84. § (8) és 85. § (4) pontjaihoz pedig hozzáfűzik, hogy az e helyütt tárgyalt külföldi pénzértékre szóló részesedés és hitelviszonyt megtestesítő értékpapír árfolyamnyereségének, illetve -veszteségének meghatározása nem pénzügyi művelet eredménye. Elszámolásukat ezért az egyéb bevételek között, illetve az egyéb ráfordítások között javasolják. A Matáv Rt. szakértői külön megjegyzést tesznek a 80. paragrafus (3) bekezdéséhez. A különböző értékhatárt képviselő, a még amortizálódó "kis értékű" eszközök (a nyilvántartásban lévő 20-30 ezer forint közötti, majdan a 30-50 ezer forint közötti értéket képviselő, még le nem íródott eszközök, valamint a törvény bevezetését megelőzően állományba vett 50 ezer forint alatti értékű eszközök nem biztosítják a tárgyi eszközök egységes számbavételét. Indokoltnak tűnik – a gazdálkodó döntésétől függően – az egységessé tételt megengedni, vagyis a már állományban lévő kis értékű kategóriába tartozó eszközök azonnali értékcsökkent elszámolását lehetővé tenni. Szükséges továbbá a számviteli törvény eszközértékelést, számbavételt érintő módosításait az adótörvényekkel összhangba hozni.
Válaszra várnak
A kritikusok listáján az utolsó pont a 171. § bírálata. Véleményük szerint a szövegkörnyezetből nem derül ki világosan, hogy – például egy könyvelőcégben – ki végezheti a számviteli szolgáltatást. Egyáltalán teheti-e ezt könyvelőcég, vagy ezentúl csak magánszemély könyvelhet. Javasolják, hogy a jogalkotó vesse el eddigi elképzelését, és gondolja újra az egészet. Azt is homály fedi, hogy a friss diplomások, illetve mérlegképes könyvelők hogyan szerzik meg a 3 éves gyakorlatot, hiszen a 171. § alapján nem végezhetnek számviteli szolgáltatást. A számviteli szolgáltatás jelenlegi megfogalmazása pl. a Matávnál több száz munkavállalót kötelezne az egyesületi tagságra.
Tekintettel a Matáv Rt.-nél alkalmazott nemzetközi számviteli sztenderdekre, a vállalat szakértői javasolják még, hogy a mérleg fordulónapja után kiszámlázott, de az üzleti évet érintő árbevételeket ne az aktív időbeli elhatárolások, hanem a vevőkövetelések között mutassák ki, és ezt természetesen rögzítsék az új törvényben is. A mérlegkészítés időpontjáig be nem érkezett, de az üzleti évre vonatkozó költségek elszámolását a passzív időbeli elhatárolások helyett a nem számlázott kötelezettségek között lehessen elszámolni. Jónak tartanák a rendkívüli tételek számának csökkentését, hiszen a gazdálkodó szervezetekbe történő apportálás, térítésmentes átadás, fejlesztési hozzájárulás mind hozzátartozik a szokásos üzletmenethez. Rendkívüli tételek közé csak a valós üzletmenet részét nem képezőket – sztrájk, természeti katasztrófa – kellene felvenni. A törvénytervezetből az sem derül ki egyértelműen, hogy van-e konszolidálási kötelezettsége az anyavállalatnak, ha a kapcsolt vállalkozásai között csak közös vezetésű vállalkozása van. Például a tervezet 117. § (2) bekezdése értelmében a közös vezetésű vállalkozás adatait is figyelembe kell venni a mutatóérték kiszámításánál, míg a 10. §-ban csak a leányvállalatra vonatkozó előírások szerepelnek.
Természetesen a kritikusoknak is lehetnek kritikusaik. A jogalkotónak és a gyakorlati élet szereplőinek azonban legalább az elvekben meg kellene egyezniük. A gazdasági folyamatokat ugyanis nem lehet törvények paragrafusaihoz igazítani.
| Fogalmak Számviteli standard: a szakma által egyes témákra készíttetett részletes szabályozás, melynek betartása kötelező. IAS 32: egy a Nemzetközi Számviteli Standardok közül. Lásd Nemzetközi Számviteli Standardok, Saldo kiadás, 1994. Értékesítés elve: a pénzügyi realizálástól (befolyt vagy sem) függetlenül szerepel az éves beszámolóban az eladás-értékesítés. |