A jelenlegi helyzet

Mostanra elmondható, hogy túl vagyunk a közösségi joganyag átvizsgálásán. Pontosan tudjuk, hogy mit takar az acquis communautaire, bemértük felkészültségünket annak átvételére és teljesítésére. A screeninget követően Magyarország valamennyi fejezetet illetően átadta nemzeti tárgyalási pozícióját. Ezáltal az Unió alapvetően tisztában van azzal, hogy mely területeken vannak vitás kérdések. Elméletileg valamennyi átvilágított fejezetet megnyitottnak lehet tekinteni, hiszen mindegyik legalább egyszer szerepelt a hivatalos tárgyalási fordulók napirendjén.

Most a tagállamokon a sor, hogy a jelölt(ek) nézeteinek ismeretében hozzáfogjanak a közösségi álláspont megfogalmazásához. Érdemi felvetéseinkre, kéréseinkre, javaslatainkra várjuk a Tanács érdemi válaszát, de eddig csupán kiegészítő információkérés vagy elutasítás érkezett. Felvetődik a kérdés: az átvilágításon kívül tehát nem történt előrelépés?

Nem tudunk sem egyértelmű nemmel, sem egyértelmű igennel válaszolni. Bár nem jutottunk el a tartalmi kérdések megvitatásához, mégis akadtak fejezetek, ahol az Unió és tagjai sem láttak problémát, ahol elfogadták Magyarország értékelését, miszerint a közösségi jogok átvétele és teljesítése nem okoz gondot a csatlakozás időpontjában. Ezek a fejezetek kikerültek a későbbiekben megvitatandó problémák halmazából, ideiglenesen lezárták azokat. Szűkült a problémák köre, valamelyest előrébb araszoltunk.

Az EU-15-ök és a majdani EU-27-ek földrajzi kiterjedése és lakosságának száma
Ország	Terület (1000 km2)	Népesség (millió fő) 1999. 01. 01.
Ausztria	83,9	8,1
Belgium	30,5	10,2
Dánia	43,1	5,3
Finnország	338,1	5,2
Franciaország	551,5	58,9
Németország	357,0	82,0
Görögország	132,0	10,5
Írország	70,3	3,7
Olaszország	301,3	57,4
Luxemburg	2,6	0,4
Hollandia	40,8	15,7
Portugália	92,0	9,9
Spanyolország	506,0	39,4
Svédország	450,0	8,9
Egyesült Királyság	244,1	58,7
EU-15	3243,2	374,3
Bulgária	110,9	8,3
Ciprus	9,3	0,8
Cseh Köztársaság	78,9	10,3
Észtország	45,1	1,4
Magyarország	93,0	10,1
Lettország	64,6	2,5
Litvánia	65,2	3,7
Málta	0,3	0,4
Lengyelország	312,7	38,7
Románia	238,4	22,5
Szlovákia	49,0	5,4
Szlovénia	20,3	2,0
Törökország	779,5	64,8

Ideiglenesen lezárva

2000 nyaráig tizenegy fejezet került az ideiglenesen lezárt kategóriába. Ez arra utal, hogy az azokban foglalt jogtételeket az újonnan belépő a csatlakozás pillanatától – mindkét fél megítélése szerint – alkalmazni tudja. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy kérdések, problémák ne merültek volna fel, illetve nem kellene azokat megoldani. Az átvilágítás során szinte mindegyik témakör esetében felbukkantak új elemek és teendők. Az egyes fejezeteket illetően a következő összegzés adható:

A Tudomány és kutatás fejezet átvilágítása során mindenekelőtt az a kérdés foglalkoztatta a Bizottságot – lévén kevés számú jogtétel –, hogy a drasztikusan lecsökkent K+F kiadások következtében Magyarország miként tudja erősíteni kutatási kapacitásait, illetve miként csatlakozhat az Unió 5. (kutatási) keretprogramjához.

A Távközlési és információs technológiák fejezetét is gyorsan áttekintették a szakemberek. Felkészültségünkkel összefüggésben tartalmi észrevételek egyetlen területen vetődtek fel. A még ma is érvényes koncessziós megállapodások értelmében csak 2002. november 1. után válik megvalósíthatóvá a helyi távbeszélő-szolgáltatások teljes körű liberalizálása. Emiatt – a 2002. január 1-jei csatlakozás lehetőségéből kiindulva – átmeneti felmentést kértünk a vonatkozó közösségi jogszabály alkalmazása alól. Noha a tagállamok is tudatában voltak annak, hogy a kérdés inkább technikai, semmint érdemi jellegű, először visszautasították kérésünket. Az egyeztetések során sikerült elérni, hogy e fejezetet "befagyasztották", magyarán ezzel a kivétellel a témakör egészét ideiglenesen elfogadták. Miután a magyar kormány módosította a csatlakozás feltételezett időpontjára vonatkozó álláspontját, a derogációs kérés okafogyottá vált. Kérésünket visszavontuk, s a fejezet egészét lezártuk.

Az Oktatás és képzés fejezetét illetően viszonylag új és mérsékelt a közösségi szabályozás, erőteljesebb a nemzeti kompetencia. A jogszabályok átvételét Magyarország vállalta. Ugyanakkor a Bizottság utalt arra, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani például a migráns szülők (a hazánkban tartózkodó harmadik országbeli munkavállalók, családok) gyermekeinek oktatási-képzési feltételeire vagy a kisebbségekhez – különösen a roma népcsoporthoz – tartozó gyermekek oktatáson belüli egyenjogúságára.

Az Iparpolitika címet viselő fejezet egyszerűnek mutatkozott, mert viszonylag csekély az idetartozó joganyag. Ennek ellenére a fejezetet hosszabb időre "befagyasztották", mert a jogszabályok egy része az 1952-ben létrejött Szén- és Acélközösség Szerződéshez (Montánunió) kapcsolódott. Miután ez 2002 közepén lejár, és rendelkezései várhatóan beolvadnak az egyéb közösségi jogszabályokba, Magyarország szerette volna megtakarítani a – valóban – felesleges jogszabályalkotást, és átmeneti intézkedést kért a szerződés hatályvesztése és a feltételezett magyar csatlakozás (2002. január 1.) közötti időszakra. Partnereink megértették a magyar érveket, de politikai és általános taktikai okokból nem fogadták el az igényt. A csatlakozási dátum magyar felülvizsgálatával magától megoldódott ez a kérdés is. Abban, hogy a fejezetet viszonylag gyorsan és könnyen lezárták, közrejátszott az is, hogy az ipari, termelési témákhoz kapcsolódó sok jogtétel nem itt, hanem más fejezetekben (Az áruk szabad áramlása; A vállalati jog stb.) került terítékre.

A legsimábban, leggyorsabban lezárt fejezetek egyikének bizonyult a Kis- és középvállalatoké, és ilyennek ígérkezett a Kül- és biztonságpolitika is. Utóbbinál nem volt kérdéses, hogy Magyarország kész csatlakozni a közösségi kül- és biztonságpolitikához, s ehhez megteremti a szükséges intézményi hátteret is. A partnerek sem kérdőjelezték meg hazánk e területen való felkészültségét, megbízhatóságát, majdani kapacitásait. A fejezetet hosszú ideig mégsem zárták le, elsősorban a közösségen belüli politikai csatározások miatt. Több tagállam ugyanis nem fogadta el e fejezet lezárását Ciprus esetében (hivatkozva a sziget kettéosztottságára, a török megszállás keltette politikai válságjelenségekre). Emiatt a szigetországot egyértelműen támogató egyik tagállam nem volt hajlandó elfogadni a fejezet lezárását a többi jelölt esetében sem. Komoly belső egyeztetések folytak, hogy e téren – legalább e fejezet ideiglenes félretétele érdekében – a tagállamok megegyezzenek.

Nem okoztak különösebb gondot a Statisztika, a Gazdasági és pénzügyi unió és a Pénzügyi ellenőrzés című fejezetek. A statisztikai területen partnereink is elismerték, hogy sikeresen folyik a magyar statisztikai rendszer közösségi követelményekhez való harmonizálása. Megnevezték a további kiigazítandó területeket is (ilyen volt a KSH kormányzati ellenőrzésének megszüntetése, függetlenségének erősítése, az agrárstatisztika és az adatszolgáltatás hiányosságainak ügye).

Az európai integráció magasabb szintjét jelentő gazdasági és pénzügyi unióhoz (EMU) való csatlakozásunk nem köthető elsődlegesen az ország jelenlegi teljesítményéhez, hiszen az EMU megvalósítása az Európai Unión belül is csak 2002-ben zárul le. E fejezet átvilágítása során a partnerek inkább az EMU-t érintő magyar csatlakozási készségről és az ennek érdekében teendő szervezeti, gazdasági és pénzügypolitikai lépésekről vártak tájékoztatást. Ismert, hogy a gazdasági és pénzügyi unióhoz való azonnali csatlakozás nem feltétele az európai uniós tagságnak.

A Pénzügyi ellenőrzés fejezetben foglaltak kitüntetett figyelemben részesültek – részben a közösségen belüli pénzügyi anomáliákkal, részben az elhíresült közép-európai korrupciós ügyekkel összefüggésben. Partnereink különös hangsúlyt fektettek arra a követelményre, hogy minden jelöltnek, így Magyarországnak is megfelelő rendszert kell kialakítania a majdani közösségi forrásokból érkező pénzek, források felhasználásának ellenőrzésére. Bár e fejezet kapcsán is érkeztek bíráló, illetve hiányosságokat kifogásoló észrevételek (például a Számvevőszék kormánytól való függetlenségének erősítésére vonatkozóan), partnereink érzékelték az ország eltökéltségét és képességét a feladatok csatlakozásig történő végrehajtására.

Látszólag egyszerű fejezetnek mutatkozott a Halászat. Magyarország számára nem mutatkozott különösebben nehéznek az elsődlegesen a tengeri halászat szervezésére vonatkozó joganyag átvétele, mivel nem tengeri hatalom, nem rendelkezik tekintélyes tengeri halászflottával, és azért sem, mert az édesvízi halászatot a közösségi politikák marginálisan érintik. Kérdés azonban mégis akadt. A közös halászati politika ugyanis kiterjed néhány édesvízi hal, így a ponty tenyésztésére is. Felvetődött a halgazdálkodáshoz nyújtott állami támogatások kérdése is. Az átvilágítás során jeleztük, majd megerősítettük, hogy nem terjesztünk elő derogációs igényt. Ugyanakkor kértük, hogy Magyarországot vegyék fel a közösségi pontytermelők sorába, és az ezzel összefüggő módosításokat az Unió hajtsa végre.

Érdekesen alakult a 23. fejezet (Fogyasztóvédelem, a fogyasztó egészségének védelme) sorsa. A magyar felkészültség elismerést kapott ebben a témakörben, amely olyan területeket fed le, mint a termékfelelősség, a félrevezető reklám, a fogyasztási hitelek nyújtása stb. (Egyes területeken a Bizottság szükségesnek ítélte a továbblépést – jogalkotás és intézményfejlesztés –, de egészében a fejezetben foglaltak megvalósítását valószínűsítette.) Tárgyalóküldöttségünk ötéves átmeneti szabályozást kért a termékfelelősséget rendező közösségi jogszabály 500 ecus (eurós) értékhatára miatt. (Álláspontunkat azzal támasztottuk alá, hogy a magyar jövedelmi viszonyok nem indokolják, hogy a "károsulti önrész" mértékét a most érvényes, mintegy 50 ecus hazai szintről az 500 ecus közösségire emeljük, miután ez a fogyasztók széles rétegeit kedvezőtlenül érintené. Az 500 eurós határ ugyanis azt jelenti, hogy csak az ennél magasabb értékű termékek esetében lehet kártérítési igénnyel élni. Ez a termékek széles körét kivonja a fogyasztók kárigénylési lehetősége alól.) Az Unió részéről elutasították felvetésünket, arra hivatkozva, hogy a vonatkozó közösségi direktíva belső piacot érintő szabályozás, e téren összehangolt politikát kell érvényesíteni. A magyar tárgyalóküldöttség próbálkozott álláspontjának elfogadtatásával, áthidaló javaslatokkal élt, végül visszavonta a derogációkérést.

Mint látható, a 29-ből 11 fejezetet ideiglenesen lezártunk, ami nem lebecsülendő. Ez egyszerű számítást követve azt sugallja, hogy túl vagyunk a megteendő út harmadán. A helyzet azonban az, hogy a "java", a nehezebb fejezetek zöme még hátravan. Másrészt a lezárt fejezetekben is még számos technikai jellegű módosításra kerülhet sor. A magyar álláspontok elfogadása annak elismerése, hogy Magyarország – miközben nem kér átmeneti intézkedéseket – a csatlakozás idejére képes teljesíteni az acquis-ban foglaltakat. Felkészül a közösségi jogok teljesítésére, a csatlakozásig elvégzi a szükséges teendőket.

A közösség bizalma azonban nem feltétel nélküli. A Tanács – a Bizottság közreműködésével – figyelemmel kíséri a vállalt feladatok teljesítését. Erről folyamatosan vezetik az "eredményjelző táblát". A sikerek (a teljesítések) és az elmaradások hatással lehetnek a csatlakozási tárgyalások további szakaszaira.

A csatlakozás jogi és politikai feltételei Az európai integráció alapszerződései rendelkeznek a csatlakozás feltételeiről. Így a Római Szerződés (1957) 237.; a Maastrichti Szerződés (1993) "O" és az Amszterdami Szerződés (1999) 49. cikkelye szerint "bármely európai állam" kérheti felvételét az EK/EU-ba. A Római Szerződés óta a felvételi feltételek és folyamat konkrétabb formákat öltött. Kikötötték, hogy az adott csatlakozási kérelemről a tagállamok kikérik a Bizottság véleményét, majd a Tanács egyhangúan dönt. A csatlakozás feltételeit a tagállamok és a tagjelölt kétoldalú megállapodásban rögzítik; azt az érintett államok alkotmányos eljárásaik szerint ratifikálják. A Maastrichti Szerződés kimondta, hogy a felvételhez szükséges az Európai Parlament hozzájárulása, az Amszterdami Szerződés pedig megfogalmazta, hogy azon európai államok jelentkezhetnek felvételre, amelyek tiszteletben tartják az Európai Unió demokratikus alapelveit. Az eddigi bővítések idején az alapszerződések külön politikai és/vagy gazdasági kritériumokról nem rendelkeztek. "Mindössze" az volt a feltétel, hogy a csatlakozó ország vegye át és teljesítse a közösség jogi vívmányait (acquis). Napjainkra az EU szükségesnek ítélte konkrét kívánalmak megfogalmazását is. Ezek az 1993-as, úgynevezett koppenhágai kritériumok, amelyek előírják, hogy a jelölt szilárd politikai rendszerrel, többpárti, demokratikus államberendezkedéssel és versenyképes piacgazdasággal rendelkezzen, legyen kész és képes a közösségi jogok átvételére és alkalmazására, s az Unió maga is álljon készen az új tagok befogadására.

Nyitott fejezetek

A Bizottság a screening során kezdetben igyekezett az egyszerűbb, szűkebb közösségi jogterületet lefedő fejezeteket napirendre tűzni. A negyedikként átvilágított Kultúra és audiovizuális politika című fejezet szolgált példaként arra, hogy a könnyűnek ítélt fejezetek áttekintése sem mindig egyszerű. Ez mindössze néhány jogtételt tartalmaz. Közülük a legkényesebb és egyben legfontosabb az a két tanácsi direktíva, amely az audiovizuális politika kérdéseit rendezi. Már a felkészülési szakaszban világos volt, hogy a Bizottság és a tagállamok bírálni fogják a magyar médiatörvényt, mivel nem áll összhangban a közösségi rendelkezésekkel. Bár a szakemberek időben jelezték e problémát, a hazai helyzet túlpolitizáltsága következtében kizárt volt, hogy megvalósuljon a jogharmonizáció. Gondot okozott az is, hogy az OECD-n belül vállalt kötelezettségeink alapján sem igazíthattuk ki könnyen belső rendelkezéseinket. Mindezek ismeretében a magyar fél csak azt jelezhette, hogy a csatlakozás idejére vállalja a vonatkozó jogszabályok teljesítését. Átmeneti könnyítést, derogációt nem kértünk. A tagállamok azonban nem fogadták el a magyar pozíciót. Nyíltan megkérdőjelezték azt, hogy a magyar kormány képes lesz a médiaügyek megfelelő kezelésére, és elutasították a fejezet lezárását.

Ami a Vállalati jog fejezetét illeti, Magyarország konkrét derogációs igénnyel élt. Az átvilágítás során olyan, a belső piaci integrációt meghatározó témákat vizsgáltunk át, mint a vállalati jog, a számviteli törvények, a szerzői jogok kérdése, illetve a nemzetközi magánjogi egyezmények (például a Luganói, a Római és a Brüsszeli Megállapodás), amelyekre a közösségi együttműködés épül. A joganyag átvételét illetően a magyar delegáció két témakörben terjesztett elő konkrét kérést. A védjegyek tekintetében azt igényelte: az érdekek kölcsönösségének elvét szem előtt tartva oldjuk fel azokat az ellentmondásokat, amelyek abból fakadhatnak, hogy léteznek azonos tartalmú és megjelenésű, hivatalosan is elfogadott védjegyek az Unión belül, illetve Magyarországon. Ez technikai jellegű feladat, amely azonban számos piaci szereplőt érinthet. Ötéves átmeneti időszakot kértünk a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának bevezetéséről szóló közösségi rendelet alkalmazásával kapcsolatban. Álláspontunkat arra építettük, hogy erre mindenekelőtt a közismerten korlátozott forrásokkal rendelkező közegészségügy és társadalombiztosítás pénzügyi szükségleteinek mérséklése érdekében van szükség. Az Unió egyértelműen elutasította kérésünket, s az álláspontokat az ezt követő egyeztetések során sem sikerült közelíteni.

Terjedelmét tekintve a legnagyobb témakörök közé tartozik a négy alapszabadság egyikével foglalkozó fejezet, az Áruk szabad áramlása. Az átvilágítás közel két és fél hetet vett igénybe, csaknem száz szakértő közreműködésével. A screening a főbb árucsoportokra összpontosítva, szektorális megközelítésben (például közúti járművek, gyógyszerek, kozmetikumok, kulturális javak stb.) zajlott, illetve ezektől elhatárolták a horizontális témákat (például szabványosítás, megfelelőségi tanúsítvány, a kereskedelmi akadályok lebontása stb.). A joganyag áttekintése során tisztázódott, hogy a magyar fél jelentős haladást ért el a közösségi feltételekhez való igazodásban, képes felkészülni az áruk mozgásához kapcsolódó joganyag átvételére. Küldöttségünk azonban – a megelőző hazai felmérésekre és számításokra hivatkozva – jelezte, hogy több területen ideiglenes felmentést kérünk az acquis alkalmazása alól. Így derogációt kértünk a kakaó és a csokoládétermékek zsírtartalmának összetételével és a kulturális javak külföldre vitelével kapcsolatos közösségi irányelveket illetően. Itt is érintettük a gyógyszerek forgalmazásának kérdését. Bár e témákban szintén folyamatosak az egyeztetések, az Unió részéről kéréseinket eddig minden alkalommal elutasították.

Az európai integráció a belső gazdasági-kereskedelmi együttműködés látványos megerősödésén alapszik. Ennek keretében előbb a Római Szerződés által előirányzott vámunió, majd a közös, végül az egységes piac jött létre, mint az integráció egymást követő, magasabb szintje. Mindezek jelentős mértékben a közös külgazdasági és külkereskedelmi politikára épülnek. Ezek alkalmazásától az Unió egyszerűen nem hajlandó eltekinteni. A Külkapcsolatok fejezet átvilágításakor konkrét, beazonosítható kérdések vetődtek fel. Tekintve, hogy a felek már tisztázták a kereskedelempolitikai kérdések többségét a különböző multilaterális fórumokon (GATT, WTO), illetve a magyar- uniós kapcsolati rendszeren belül, viszonylag egyszerű volt nemcsak az acquis-ban foglaltak megértése, de az egyeztetések lefolytatása is. Magyarország vállalta a közösségi jogok érvényesítését a csatlakozás idejétől. Átmeneti intézkedés alkalmazását kérte viszont egyes termékek importjának korlátozását, illetve a védzáradék-intézkedések alkalmazását illetően.

Az Európai Közösségek/Unió fejlődésének állomásai 1951. április 18. – Létrejön a Montánunió, Francia-, Német- és Olaszország, valamint a Benelux államok részvételével. 1957. március 25. – a Hatok aláírják az Európai Gazdasági Közösséget és az Euratomot létrehozó Római Szerződéseket. 1961. július/augusztus – Írország, az Egyesült Királyság és Dánia kéri felvételét az EGK-ba. Megkezdődnek a tárgyalások, de 1963-ban – De Gaulle tábornok nyomására – a megbeszélések megszakadnak. (Ez 1967-ben megismétlődik.) 1969-1971. – a De Gaulle-t felváltó Pompidou elnök zöldutat enged a brit csatlakozásnak, lezajlanak a csatlakozási tárgyalások. 1973. január 1. – megvalósul az EGK első kibővítése. 1976. július – megkezdődnek a felvételi tárgyalások Görögországgal. Az ország 1981. január 1-jén válik az EK tagjává. 1977. március/július – Portugália és Spanyolország kéri felvételét az EK-ba. A két ország 1986. január 1-jén válik a Közösség tagjává. 1986. február – aláírják a Római Szerződéseket felülvizsgáló dokumentumot, az Egységes Európai Okmányt, ami 1987. július 1-jén lép hatályba. 1987. április – Törökország benyújtja csatlakozási kérelmét. 1991. december 11. – a tagállamok aláírják az Európai Unióról szóló (maastrichti) szerződést, amely 1993. november 1-jén lép életbe. 1992-1993. – tárgyalások az EK és Ausztria, Finn- és Svédország, továbbá Norvégia között az utóbbiak csatlakozásáról. Az elutasító norvég népszavazást követően a másik három állam 1995. január 1-jén csatlakozik az Európai Unióhoz. 1998. március 31. – megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások az "5+1" társult országgal.

Inkább politikai, mint jogi vagy kereskedelmi kérdés a harmadik országokkal kötött, az Európai Unióétól eltérő jellegű szerződések problémája. A tagjelöltek jól tudják, hogy a harmadik felekkel kötött kereskedelmi megállapodásokat a taggá válás idejére összhangba kell hozni a közösségi szintű egyezményekkel. Ráadásul a csatlakozásig terjedő időszakban partnereink elvárják azt, hogy a jelöltek külkapcsolataikat fokozatosan igazítsák a tagállamok egységes rendszeréhez. Ezért váltott ki "több mint érdeklődést" az 1998-ban hivatalba lépett magyar kormánynak azon törekvése, hogy szabadkereskedelmi megállapodást kössön Horvátországgal (amellyel az EU még nem kötött ilyet). A brüsszeli fejcsóválást nemcsak az okozta, hogy Magyarország – még a tudjmani időszakban – egy antidemokratikusnak ítélt, a délkelet-európai válságban korántsem egyértelműen pozitív szerepet játszott kormánnyal erősíti együttműködését, hanem az is, hogy egy hatályba lépett, szabadkereskedelmi megállapodás alapján az egyik szerződő fél uniós csatlakozását követően a kívül rekedő partner kompenzációs igényekkel léphet fel megromlott piacra jutási esélyeire hivatkozva. Ez a lehetőség felvetődik más relációk (CEFTA, Oroszország) esetében is. A problémák számának szükségtelen szaporítása pedig aligha vált ki lelkesedést az uniós partnerekből. (Egyébként Horvátország ügye az ottani demokratizálódási folyamatokkal párhuzamosan megoldódni látszik.)

1999 novemberében zárult le a közösségi joganyag mintegy felét kitevő mezőgazdasági acquis átvilágítása. Erre eredetileg hat fordulót tervezett a Bizottság, de két további találkozót is be kellett iktatni. Elsőként a szántóföldi növényekre és a zöldségekre, gyümölcsökre vonatkozó jogszabályokat vizsgálták meg, majd az állategészségügy; a mezőgazdasági támogatások rendszere; az állattenyésztés és egyes kapcsolódó kérdések (például tejipar); az agrárkereskedelem, illetve az agráriumhoz tartozó egyéb ügyek (minőségpolitika, mezőgazdasági statisztika stb.) következtek; s végül a közös agrárpolitika (Common Agricultural Policy – CAP) alfejezete került terítékre. A mezőgazdaság a Római Szerződés megszületése óta az európai gazdasági összefogás talán legkényesebb területe. Túl azon, hogy az 1960-as évek elejétől kialakult közös agrárpolitika keretében hatalmas pénzek elosztásáról van szó (s ez önmagában minden országban belpolitikai kérdés – akár nettó haszonélvezője a támogatásoknak, akár nem), az agrárium kezelése, jövőjének formálása mindenkor a legélesebb társadalmi-politikai viták központjában állt. Az egyes tagországokban egész társadalmi csoportok boldogulása, léte függ a CAP-hoz kötődő döntésektől. A csatlakozni kívánó államok többségében ez még súlyosabb, még kevésbé rendezett probléma. Bár Magyarország helyzete sok tekintetben eltér a többi jelöltétől, ma még nem számíthatunk eltérő kezelésre vagy rugalmasabb hozzáállásra.

Az átvilágítás itt is segített abban, hogy felmérjük csatlakozási érettségünket, gyengeségeinket, illetve a két oldal igényeit. A magyar kormányzat a mezőgazdasági acquis teljes körű átvételét és teljesítését ígéri a csatlakozás időpontjára. Legfeljebb technikai jellegű átmeneti intézkedésekre tartunk igényt, de ezek nem érintik a közösségi agrárpolitika alapjait. A joganyag átvételén azt értjük, hogy minden szabály és szabályozási eljárás, tehát a kötelezettségeket és jogokat tartalmazó tételek egyidejűleg érvényesülnek.

A pozíciós papírban hazánk a csatlakozásig megvalósítandó teendők elismerése mellett hangsúlyozta a főbb magyar igényeket. Így azt, hogy Magyarországra is terjesszék ki a tagság első napjától a CAP keretében alkalmazott közvetlen támogatási rendszert, a magyar szereplők ugyanazon elbírálás alá essenek, mint a jelenlegi tagállamokban. Ez a diszkriminációmentesség elvének alkalmazását jelenti. A CAP sajátos vonása, hogy egyes területeken szigorúan korlátozza a termelési tényezőket, esetenként a megművelhető (bázis)területek és az állatállomány nagyságát, illetve a maximált termelési mennyiséget. A pozíciós papír tartalmazza a magyar fél javaslatait a figyelembe veendő alapszámokra. Megfogalmazódtak átmeneti intézkedések iránti kérelmek is, amelyek célja mindenekelőtt a hazai termelők várható nehézségeinek áthidalása, illetve fokozatos alkalmazkodásuk elősegítése (ilyen például az intervenciós felvásárlás engedélyezése, a tej – hazánkban közkedvelt 2,8 százalékos – zsírtartalmának fenntartása, az egyéni paradicsomtermelők szerződései a feldolgozókkal). Kértük a bortermelés és az állat-egészségügyi szabályok egyes elemeinek alkalmazása alól történő ideiglenes felmentést, a rendkívüli állami támogatás lehetőségének elvi fenntartását stb.

Az agrárágazat nem az egyedüli terület, ahol a csatlakozás nagyon sok nyertese mellett nem kevesen a vesztesek közé is kerülhetnek. Az átvilágítás rámutatott, hogy számos téren jelentős a lemaradásunk (mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemeink egészségügyi normáknak való megfelelése, az állattartás során kötelezőnek tekinthető minimális alapterület nagysága stb.). A felzárkózás itt (sem) csak jogalkotási vagy jogharmonizációs, hanem gazdasági-pénzügyi kérdés is. Emiatt kértük az átmeneti időszakot és az anyagi támogatást.

A mezőgazdasági rész nem csak összetettségében és politikai érzékenységében tűnik ki a többi fejezet közül. Megkülönbözteti e kérdéskört minden mástól az a tény, hogy – miközben a magyar gazdaság növekedése szinte minden területen kedvező hatást gyakorol a tárgyalások menetére – a tárgyalóküldöttség gyenge alkupozícióban van az agrárgazdaság tartós visszaesése, illetve stagnálása miatt. Épp azon a területen, ahol a kvótáknak talán a legnagyobb szerepe van (bár mennyiségi kérdések más fejezeteknél is felvetődnek majd), ahol a mindenkori termelési adatok befolyásolják az egyezkedések révén elérhető eredményeket. A magyar kormány igyekszik felhívni a figyelmet az ország mezőgazdasági adottságaira, termelési potenciáljára, gazdaságtörténetileg kimutatható eredményeire, illetve igazolni, hogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági átalakulás természetes velejárójaként (is) kialakult helyzet nem tükrözi a tényleges képességeket. Gazdaságtörténeti adatokkal alátámasztva próbálja meg az 1980-as évek végének adataira alapozni a tárgyalásokat. Ezzel szemben az Európai Unió – a megelőző bővítési fordulók gyakorlatára hivatkozva, illetve amellett érvelve, hogy a nyolcvanas évek a torz feltételeket produkáló központosított gazdaság időszaka volt – az elmúlt évek adatait tekinti bázisnak.

Mint a kereskedelemmel összefüggő annyi más részterület, úgy a Vámunió is az európai integráció kiszakíthatatlan alkotóelemévé lett. Az ehhez kapcsolódó rendelkezések alkalmazása alapvető követelmény, feltétel a tagságra várók számára. Magyarország már az 1990-es évek közepétől megkezdte vámpolitikájának és vámrendszerének hozzáigazítását a közösségi jogszabályokhoz. Az acquis átvételében nem várhatók fennakadások. Ugyanakkor átmeneti vámkönnyítést kérünk néhány termékre.

A verseny szabadságára építő európai integráción belül megkülönböztetett figyelmet szentelnek a versenyjognak. E terület jogszabályai olyan témaköröket ölelnek fel, mint a vállalati tevékenység piaci szervezése, mindenekelőtt a korlátozó magatartás, az erőfölénnyel való visszaélés tilalma, a vállalati összefonódások (fúziók) ellenőrzése. Idetartoznak az állami támogatások, illetve a szabályok betartatására alkalmas intézmények. Az átvilágítás során magyar részről nem jeleztünk sem problémát, sem átmeneti intézkedés iránti kérést. Ennek ellenére a fejezet lezárására nem kerülhetett sor, mert az Európai Unió arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarországnak már a csatlakozás ideje előtt alkalmaznia kellene a versenyjog szabályait. A közösségi álláspont arra épül, hogy a magyar vállalatok nem lesznek képesek egyik napról a másikra váltani és alkalmazkodni a módosult feltételekhez.

A foglalkoztatási és szociális kérdések régóta a közösségi összefogás központi elemei. Ennek megfelelően tekintélyes közösségi joganyag született, ami Szociálpolitika és foglalkoztatás elnevezéssel külön fejezet. Ez is szerteágazó témaköröket fed le, a munkajogtól egészen a nők és férfiak esélyegyenlőségéig. Jelentős jogtételek foglalkoznak az egészségüggyel, a fogyatékosok helyzetével, az élet- és munkakörülmények alakulásával, a szociális párbeszéddel, a rasszizmus és az idegengyűlölet problematikájával. Idetartozik az Európai Szociális Alap, a közösségi vívmányok átvétele is. Magyarország számára nem okoz gondot az acquis teljesítése. Kizárólag a cigaretták kátránytartalmának szintjét szabályozó közösségi rendelkezés alkalmazása alól kértünk ideiglenes felmentést.

A mezőgazdaság mellett két további területen kényszerül hazánk elkerülhetetlenül derogációra, ezek a környezetvédelem és a közlekedés. Nem annyira a jogharmonizáció okoz gondot, sokkal inkább a közösségi rendelkezések átvételének rendkívüli gazdasági-pénzügyi terhe. A Közlekedés fejezet átvilágítására két fordulóban került sor. Az elsőben az úgynevezett horizontális ügyeket (mindenekelőtt a transzeurópai közlekedési hálózathoz kötődő kérdéseket), a légi és vízi közlekedést, míg a másodikban a szárazföldi közlekedést tekintették át. A rendkívüli költségek miatt több területen nem tudjuk vállalni a joganyag teljesítését a taggá válás pillanatától.

Könnyen áttekinthetőnek mutatkozott a viszonylag kevés jogszabályt felölelő Energia fejezet. E területen Magyarország vállalta a közösségi jogokban foglaltak maradéktalan teljesítését, derogációt nem igényelt. A fejezetet mégsem zárták le, mert a tagállamok egyes magyar jogalkotási területen kiegészítő tájékoztatást vártak, illetve egy tagállam fenntartásokkal élt a közép-európai atomerőművek megbízhatóságával kapcsolatban. Noha nem merültek fel Paks biztonságára vonatkozó kétségek, az adott ország az összes jelölt esetében megakadályozta a téma levételét a napirendről.

A tőke szabad mozgására és a szolgáltatások nyújtásának szabadságára vonatkozóan az elmúlt egy-két évtizedben sok közösségi eljárást dolgoztak ki. Miután mindkettő az integráció alapeszméjéhez kapcsolódik, teljes körű átvételük alapkövetelmény. Hazánk mindkét terület jogharmonizációjában jelentősen előrelépett. A Tőke szabad áramlása című fejezethez kapcsolódó magyar pozíciós papír elismeri, hogy a tőkemozgás felszabadítását illetően vannak még teendőink. Nem a jogi megvalósítás nehézségei miatt, hanem a korlátozott magyar versenyképességből fakadóan terjesztettünk elő derogációs kéréseket. Mindenekelőtt a magyar termőföld és védett területek megvételére és bérlésére vonatkozóan kértünk viszonylag hosszú, 10 éves felmentést. Ötéves átmeneti mentességet kértünk a külföldiek egyéb, nem termőföldnek tekinthető ingatlanvásárlásával összefüggésben. S végül rövidebb időtartamra szeretnénk fenntartani a magyarországi kölcsön- és nyugdíjpénztárak külföldi befektetéseinek tilalmát. Sejteni lehetett, hogy partnereink egyértelműen elvetik felvetéseinket, amire sor is került. (Annak ellenére, hogy hasonló megfontolások a korábbi bővítések idején is érvényesültek, sőt el is fogadták azokat.)

A Szolgáltatások nyújtásának szabadsága elnevezésű fejezet számos területen kapcsolódik a tőkemozgásokhoz. Olyan közösségi jogelemek is idetartoznak, mint a banki és a befektetési szolgáltatások, az értékpapírpiac. A fejezet azonban ennél tágabb, hiszen érinti a biztosítás mellett a vállalkozások és a vállalkozók letelepedésének kérdéseit is. Az átfedéseket tükrözi, hogy a szolgáltatásokkal foglalkozó fejezetben többnyire olyan derogációs kéréseket ismételtünk meg (a termőföld külföldiek által történő megvételének korlátozása, magyar biztosítók külföldi beruházásainak korlátozása), amelyeket a tőke szabad áramlása kapcsán már jeleztünk. Új kérésnek tekinthető, hogy hazánk ideiglenes felmentést kért a Befektetővédelmi Alap által nyújtott közösségi fedezeti érték (20 000 euró) alkalmazása alól. A Magyarországon törvényben előírt 1 millió forintos fedezeti érték (ami kevesebb, mint 4000 euró) felemelését csak fokozatosan tudjuk megvalósítani a hazai szereplők érdekeinek drasztikus sérelme nélkül. Mint várható volt, kéréseinkre a partnerek eddig kitérő választ adtak, és újabb információkat várnak a magyar álláspontok alátámasztása érdekében.

Három átvilágítási fordulóban került sor a környezetvédelmi jogszabályok vizsgálatára. Nem is annyira az átlagosnál nagyobb kiterjedésű joganyag rettenthette el a jelölt országokat, mint annak tudata, hogy a jogi felzárkózás ugyan viszonylag egyszerűbb, ám a közösségi követelmények gyakorlati alkalmazása, teljesítése hallatlanul nagy beruházásokat igényel. Kevés területen voltak a közép- és kelet-európai szocialista államok annyira érzéketlenek, érdektelenek és szűkmarkúak, mint a környezetvédelemben. Ennek következtében itt a legnagyobb a lemaradás, s a felzárkózás mind pénzügyileg, mind idejét tekintve e téren tűnik a legnehezebbnek. Már a tárgyalásokra való felkészüléskor világos volt, hogy Magyarországnak e fejezeten belül több derogációt is kérnie kell. A magyar álláspont arra épül, hogy egyes területeken képesek vagyunk a követelményeknek megfelelni. Ezek közé soroljuk a levegőminőség, a vegyi anyagok és a genetikailag módosított szervezetek, a nukleáris biztonság kérdéseit. Másutt viszont, így a hulladékgazdálkodásban, a vízminőséget illetően, az ipari szennyezettség elleni védekezésben, a gépjárművek zajkibocsátása terén elkerülhetetlenek az ideiglenes felmentések.

Bár súlyos gazdasági hatásokkal jár, mégis kevésbé anyagi, mint inkább politikai kérdések sokaságát tartalmazza a Bel- és igazságügyi együttműködés fejezete. Az uniós együttműködés harmadik pilléréhez tartozó kérdések ugyanis közvetlenül kapcsolódnak a közép- és kelet-európai átalakulással egy időben kibontakozó új típusú fenyegetettségek elterjedéséhez (terrorizmus, nemzetközi bűnözés, illegális migráció stb.), a külső határok fokozott védelméhez. Ezekkel is összefüggésben ez a fejezet halmozottan tartalmaz politikai "aknákat" a jelöltek számára. Magyarország uniós csatlakozásával például hazánk rákényszerül számos olyan intézkedés meghozatalára, amely nem egyszerűen "harmadik feleket", hanem a határon túli magyarokat is közvetlenül érinti. Magyarország az átvilágítást követően átadott pozíciós papírban kifejtette, hogy kész a vonatkozó közösségi jogszabályokat átvenni és alkalmazni. Derogációs igényt nem jelzett, sőt hangsúlyozta, hogy intézkedéseivel a közösségi biztonság megerősítését tartja szem előtt. (Megjegyzendő, hogy az Amszterdami Szerződés szerint a csatlakozó országok nem kérhetnek és nem kaphatnak részleges felmentést e területen, különösen a schengeni szabályok alól nem.)

Az adózás még a közösségen belül sem teljesen szabályozott kérdéskört takar. Bár számos területen előrehaladt az egységesítési folyamat, a tagállamok még mindig óvakodnak a közösségi jogokat minden szegmensre kiterjeszteni. Ezzel együtt a magyar jogharmonizáció és gyakorlat jelentős mértékben közelített az Unióéhoz. A magyar álláspont szerint hazánk vállalja az acquis átvételét, s mindössze néhány területen – mindenekelőtt gazdasági és szociális megfontolások miatt – kér időszakos felmentést. Így a termékek szűk körét illetően a jelenlegi (többnyire 0 százalékos) magyar áfakulcsnál magasabb közösségi kulcsok azonnali alkalmazása alól, illetve a forrásadó alóli mentesség fenntartására stb.

Viszonylag új terület Magyarország számára a Regionális politika, a Kohéziós Alap és a strukturális eszközök koordinációja elnevezésű fejezet. A vonatkozó közösségi joganyag nem egyszerűen azt jelenti, hogy át kell vennünk az Európai Unió regionális struktúrákra épülő nemzeti közigazgatási sajátosságait. Az alkalmazkodás a feltétele annak, hogy hozzájussunk a mezőgazdasági támogatás melletti két legjelentősebb közösségi forráshoz, a Strukturális és a Kohéziós Alaphoz. A fejezetről folyó tárgyalások tétje tehát nemcsak a jogharmonizáció igazolása, hanem mindenekelőtt annak bizonyítása, hogy jogosultak vagyunk e források igénybevételére. El kell fogadtatnunk partnereinkkel azt is, hogy képesek vagyunk az alapokat a közösségi előírásoknak megfelelően, szigorúan ellenőrizve és hatékonyan felhasználni, hogy megteremtjük a szükséges kiegészítő forrásokat és azt az intézményi hátteret, amely elengedhetetlen a közösségi támogatások igénybevételéhez. Aligha kell számolnunk azzal, hogy uniós részről megkérdőjelezik jogosultságunkat a források igénybevételét illetően, de – miután jelentős összegek elosztásáról van szó – igen kemény viták, alkudozások várhatóak.

A screening végéhez közeledve került sor a számunkra "egyszerű", de közösségi partnereinknek komoly fejfájást okozó fejezet, A személyek szabad mozgása átvilágítására. Itt is megemlíthető az, hogy az eddigi bővítések alkalmával nem volt példa arra, hogy az EK vetett volna fel derogációs igényt az új tagállammal szemben. A mostani helyzet sajátossága – sok egyéb tényező mellett – az, hogy egyes témáknál az Unió szorgalmazza az acquis alkalmazásának időbeni kitolását, időszakos korlátozását. Ilyen közösségi törekvések érvényesülnek a mezőgazdasági fejezetnél (például az agrárpolitikai támogatások új tagállamok termelőire való kiterjesztése terén), a strukturális támogatások korábbi gyakorlatának átültetésével összefüggésben, illetve a négy alapszabadság egyikét, a személyek, pontosabban a munkaerő szabad áramlását illetően.

Bár a mezőgazdaság átvilágítása áthúzódott 1999 második felére, az utolsó napirendre került fejezet a Pénzügyi és költségvetési rendelkezések címet viseli. Ennek keretében a közösségi (uniós) költségvetésre, illetve az új tag költségvetési hozzájárulására vonatkozó kérdéseket vitattuk meg. Az Európai Unió belső költségvetése több forrásból táplálkozik. Ezek egyike a tagállamok GNP-alapon számított hozzájárulása. Az új tagállamok hozzájárulásának mértékét az egyeztetések során állapítják meg. Ennek első fordulójában Magyarország – elfogadva a rendszer létét, megerősítve készségét a kötelezettségek teljesítésére – derogációs kérést terjesztett elő a költségvetési hozzájárulás ideiglenes, részleges vagy teljes csökkentésére. A megelőző bővítések alkalmával nálunk tehetősebb országok is éltek ezzel a lehetőséggel. Az egyezkedések végkimenetele bizonytalan.

Az EU-15-ök és a majdani EU-27-ek egy főre számított bruttó hazai terméke
Ország	Egy főre jutó GDP (euró, vásárlóerő-paritáson) 1998
Ausztria	22 440
Belgium	22 510
Dánia	24 030
Finnország	20 480
Franciaország	19 900
Németország	21 810
Görögország	13 340
Írország	21 680
Olaszország	20 430
Luxemburg	35 510
Hollandia	22 760
Portugália	15 060
Spanyolország	16 300
Svédország	20 530
Egyesült Királyság	20 530
EU-15	20 170
Bulgária	4 639
Ciprus	15 733
Cseh Köztársaság	12 102
Észtország	7 261
Magyarország	9 883
Lettország	5 446
Litvánia	6 253
Málta	n. a.
Lengyelország	7 866
Románia	5 446
Szlovákia	9 278
Szlovénia	13 716