Eseménynaptár 2000 8.

Kiállítások, vásárok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 28. számában (2000. augusztus 1.)

Miskolci Nyári Vásár

augusztus 16-20.
Miskolc, Városi Sportcsarnok és környéke

A Miskolci Nyári Vásár megrendezése szerves része annak a folyamatnak, amely a város több évtizedre visszatekintő nyári vásári hagyományait ápolja. A regionális központtá válás érdekében szükség van gazdaságélénkítő és kereskedelemfejlesztő rendezvényekre, és ezek között kiemelkedő szerep jut a vásároknak, kiállításoknak. A Miskolci Nyári Vásár a régió legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, ahol jelentős áruválasztékkal, kedvezményekkel, akciókkal várják a látogatókat. Hagyományként jelenik meg ezen a vásáron is a régió városainak bemutatása, részvételükkel a vásári forgatag tovább színesedik. Az előző évben 11 000 m2-en 150 kiállító mutatta be kínálatát 50 000 látogatónak.
Vásáriroda Kft. 46/505-262

XIX. Budapesti Divatnapok

augusztus 26-28.
Nemzetközi Textil- és Ruhaipari Szakvásár
Budapesti Vásárközpont

A nemzetközi szakkiállítás szezonális találkozó a ruházkodással, öltözködéssel, textíliákkal foglalkozók számára. A kiállítás lehetőséget nyújt a gyártók és a kereskedők számára, hogy bemutassák termékeiket, kapcsolatot építhessenek, és a legrövidebb időn belül a legtöbb szakmai megbeszélést folytassák. Egyre fontosabb a piacbővítés lehetősége, és ehhez kíván hozzájárulni a szakkiállítás. A magyar piacon működő szakemberek körében már fontos találkozóponttá vált a rendezvény. Témakörök: női felsőruházat, férfi felsőruházat, fehérnemű, gyermekruházat, farmer- és sportruházat, kellék, kiegészítő, ruhaipari gépek, üzlet- és kirakatberendezések, designstúdiók, szövetségek, szaklapok. A programot ezúttal is szakmai előadások és egész napos divatbemutatók kísérik.
Magyar Divatintézet Kft., Sági Krisztina 338-4557

X. Interior Textiles Budapest

augusztus 26-28.
Nemzetközi Lakás- és Háztartási Textília Szakvásár
Budapesti Vásárközpont

A Budapesti Divatnapokból a kiállítók számának folyamatos növekedése lehetővé tette a lakástextíliákkal foglalkozó cégek leválasztását, és részükre egy új vásár beindítását. Az érdeklődésre való tekintettel ezt a vásárt a jövőben is rendszeresen megrendezik. Témakörök: dekorációs anyagok, bútorszövetek, függönyök, függönykellékek, napvédő berendezések, tapéták, takarók, CAD-CAM, eladást segítő berendezések, konyhai textíliák, asztalneműk, szőnyegek, szőnyegpadlók, műanyag padlók, nem szőtt abroszok, szálak, fonalak, szövetek, fürdőszoba-textíliák, ágyneműk, designstúdió. A kiállítást divatbemutatók, szakmai előadások kísérik.
Magyar Divatintézet Kft., Sági Krisztina 338-4557

3. Jász Expo

augusztus 3-6.
Jászberény, Bercsényi úti Sportcsarnok

Jász-Nagykun-Szolnok megye 18 jászsági településének vállalkozói, valamint a hazai és külföldi vállalkozók által egyaránt látogatott kiállítás és vásár megrendezésével céljuk az, hogy az intenzíven fejlődő kistérségben – a Jászságban – tovább bővüljenek a meglévő piaci kapcsolatok, illetve lehetőséget adjanak a termelői és a fogyasztói réteg minél sikeresebb egymásra találására. Az évente megrendezésre kerülő vásár jellege általános, főként a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, a feldolgozóipart, a gépgyártást és a lakberendezést reprezentáló kiállítók képviselik magukat.
Compexpo Kft., Királyháziné Tisza Andrea 56/421-255

LIGNO-NOVUM

augusztus 23-26.
Soproni Sport- és Szabadidőcentrum
Faipari és Asztalosipari Szakkiállítás

Az elmúlt évek rendezvényei bebizonyították, hogy az erdészeti-faipari szakemberek (gyártók, kereskedők, felhasználók, oktatás-kutatás területén dolgozók) évenkénti összejövetelére szükség van és lesz az elkövetkezendő években is. Hasznos időtöltés mindenki számára, akár kiállítóként, látogatóként vagy a szakmai programok résztvevőjeként érkezik Sopronba. Az 2000. évi erdészeti és faipari kiállítás témája a korábbiakhoz képest nem változott. A szervezők szeretnék azonban a fő témakörökön belül a kínálat még szélesebb skáláját bemutatni. Témakörök: a faiparialapanyag-gyártás, faipari szárítók, faipari gépek, szerszámok, élezőgépek, asztalos-, ács- és kárpitosmunkák kisgépei, szerszámai és egyéb eszközei, bútor-, épületasztalos-, kárpitos-, alap- és segédanyagok, szerelvények, kötőelemek, faipari ragasztó- és felületkezelő anyagok, favédő szerek, faipari termékek, félkész és késztermékek, a faipar szellemi háttere (kutatás-fejlesztés minősítés, oktatás, számítástechnika), munkavédelmi ruházat, eszközök és gépek, papíripari, csomagolóipar, művészet. A rendezvény idejére tervezett programok között a szakmai előadásokon kívül üzletember-találkozó, szakmai bemutató is szerepel. Az idei évben a Faipari Kézművesek részvétele is lehetővé válik, ezzel tovább színesedik a kiállítás és vásár. A kiállítással egy időben és azonos helyszínen rendezik meg a WOOD-TECH Erdészeti szakvásárt.
PROGRAM Kft., Czibula Miklós 99/334-538

WOOD-TECH

augusztus 23-26.
Soproni Sport- és Szabadidőcentrum
Erdészeti Szakvásár

Témakörök: csemetekerti gépek és növényvédelem, tápanyagpótlás-technológia és eszközei, erdővédelem, erdőművelési gépek, fahasználati gépek, erdészeti útépítés és fenntartás gépei, erdészeti kisgépek, segédeszközök, elsődleges faipari fafeldolgozó gépek, szerszámok és élezőgépeik, erdőgazdálkodási és fafeldolgozási gépek karbantartásának anyagai, eszközei, faanyagvédő szerek, üzemi rádiók, rádióvezérlés, számítástechnika az erdőgazdálkodásban, erdészeti oktatás, továbbképzés, munkavédelmi ruházat, eszközök és gépek. Újdonság az előző évekhez képest a vásárdíjra való pályázati lehetőség. A rendezvény idejére tervezett programok között a szakmai előadásokon kívül üzletember-találkozó, szakmai bemutató is szerepel. A kiállítással egy időben és azonos helyszínen rendezik meg a LIGNO-NOVUM Faipari és Asztalosipari Szakvásárt
PROGRAM Kft., Czibula Miklós 99/334-538

73. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár

szeptember 2-7.
Budapesti Vásárközpont

A kiállítás és vásár Magyarország legnagyobb történelmi hagyományaival rendelkező agrár-seregszemléje. Az OMÉK történelme 1896-ra nyúlik vissza, a legutolsót 1996-ban rendezték Gödöllőn. A millennium jegyében megrendezendő szakvásár nemcsak az ezredforduló miatt lesz sajátos, hanem azért is, mert az európai uniós csatlakozás előtt nagyszabású agrárseregszemleként adhat hiteles képet az ágazat piaci helyzetéről. Az élőállat-bemutatók a kiállítás kiemelkedő eseményei lesznek. A magyar állattartás és állattenyésztés teljes körű megjelenítésének területe 7000 m2, ahol mintegy 280 szarvasmarha, 170 sertés, 225 juh és 70 ló kap helyet. Kétezer négyzetméteren baromfi, 350 négyzetméteren élő hal, és húsz négyzetméteren pedig a méhészet mutatkozik be. Kiállítási tematika: A) MEZŐGAZDASÁG: 1. Növénytermesztés. 2. Kertészet. 3. Állattenyésztés. 4. Környezet- és tájgazdálkodás. 5. Agrokémia. 6. Mezőgazdasági gépek. 7. Erdő- és vadgazdálkodás. 8. Nemzetközi és megyei bemutatók. 9. Hulladékgazdálkodás. B) ÉLELMISZERIPAR: 10. Élelmiszerek. 11. Italok. 12. Élelmiszer-gépipar. C) INFORMÁCIÓ, SZOLGÁLTATÁSOK: 13. Információ. 14. Kutatás, fejlesztés. 15. Szolgáltatás. Az OMÉK kiállítási szekciói mellett ismét nagy hangsúly kerül a kísérőrendezvényekre, melyek egyrészt szakmai konferenciák, fórumok, másrészt a szórakoztató műsorok programjaiból állnak össze.
Hungexpo Rt., Szebeni Márton 263-6074

MAGYARREGULA – MAGYARECOLOGIA – MAGYARENERGIA – THERM – MAGYARELEKTROTECHNIKA – MAGYARMEDICA – MAGYAROPTIK – MAGYARLABOR

szeptember 5-8.
17. Nemzetközi Szakkiállítás és Szeminárium

2000-ben 17. alkalommal kerül megrendezésre az orvosi műszereket, fogászati és gyógyászati készítményeket, valamint a mérés- és irányítástechnikai eszközöket, környezetvédelmi eszközöket, technikákat, mérési eszközöket, energetikai berendezéseket, technológiákat gyártók és felhasználók egyik legrangosabb hazai szakkiállítása. Témakörök: MAGYARMEDICA: Elektromedicina (Életfunkciók mérése, megfigyelése, rögzítése). Szervek támogatása, stimulációja és kiváltása (Beültethető kardiostimulátorok, külső elektródák és egyéb kellékek). Anasthesia, újjáélesztés, infúziós terápia, intenzív ellátás. Diagnosztika. Endoszkópiás diagnózis és terápia (optikai és elektronikus képátvitel). Sebészet. Sürgősségi ellátás. Csírátlanítás, fertőtlenítés, víztisztítás. Különleges kórházi részlegek berendezései és bútorzata. Kórházi berendezés. Kórházi eszközök. Kórházi kellékek. Egyszer használatos eszközök. Kötözőanyagok és tapaszok. Rehabilitáció. Ortopédiai segédeszközök. Mozgáskárosultak segédeszközei. Gyógyszeripari termékek. Szájsebészet. MAGYAROPTIK: Szemészet. Optikai komponensek. Mechanikai komponensek. Száloptika. Fényforrások. Gyártási eljárások. Mikrosebészet. MAGYARLABOR: Laboratóriumi épületek felszerelése. Laboratóriumok felszerelése. Laboratóriumok berendezése. Laboratóriumi cikkek. Laboratóriumi műszerek és gépek. Diagnosztika. Analitika. Vegyszerek. Biokémia. Adatrendszerek. MAGYARREGULA: Mérés- és labortechnika. Felügyeleti rendszerek. Szabályozás- és irányítástechnika. Automatizálás. Elektronika. MAGYARECOLOGIA (környezetvédelem): Levegőszennyezés elleni védelem. Vízszennyeződés elleni védelem. Talajszennyeződés elleni védelem. Zajvédelem. Hulladékgazdálkodás. Környezetvédelmi mérési és szabályozási technikák. Energiatechnika. Közlekedés és szállítás. Egyéb. MAGYARENERGIA-THERM: Fűtéstechnika. Energiamegtakarítás. Magenergia. Mérés, szabályozás, vezérlés. Csőrendszerek. Hűtéstechnika. Szellőztetés és klimatizálás. Szigetelés. Munkavédelem. Szanitertechnika. MAGYARELEKTROTECHNIKA: Elektronikus részegységek. Mérőműszerek és berendezések. Villamosenergia-átvitel, elektromágneses egységek. Vezetékes és vezeték nélküli távközlés. Telepítéshez használatos villamos anyagok. Motorok. Világítás. Villamos fűtés és klímatechnika. Egyéb létesítmények. Szakirodalom. Az előző évben 4000 m2-en 25 országból több mint 600 kiállító és alkiállító vett részt, a látogatók száma több mint 10 000 volt. Évről évre fontos kiegészítői a szakkiállításnak a legjelentősebb hazai szakmai szervezetek által a kiállítással párhuzamosan megrendezett konferenciák és szakmai fórumok. Tervezett szakmai programok: Elektromos és mágneses erőterek hatásai az emberekre. Az EU-csatlakozás energetikai kérdései a Kárpát-medencében. Perspektívák és eredmények az optikai kutatások hazai és nemzetközi projektjeiben. EU-konform hulladékgazdálkodás Magyarországon. Szakmai és technikai újdonságok a radiológiai diagnosztikában. Minőségbiztosítás, állapot-ellenőrzés és anyagvizsgálat.
Congress Kft., Stefkóné Vermes Judit 212-0056

VIII. Vásár Agriában

szeptember 6-10.
III. Egri Nemzetközi Vásár
Eger, Érsekkert, Sportcsarnok

A vásár megjelenésében kiemelkedő szerepet kap az élelmiszeripar, agrárágazat, a kormányprogramhoz kapcsolódóan önálló kiállítási blokként jelenik meg a kis- és középgazdaságokat segítő mezőgazdasági gépek, borászati eszközök bemutatója és értékesítése. Idén a kiállításnak három kiemelt szakterülete lesz. Élelmiszeripar, építőipar és az idegenforgalom. A kiállítók főleg a mezőgazdaság, könnyű-, élelmiszer- és építőipar, illetve a sport, szabadidő és híradás-technikai területeket képviselik. A lakásépítési program részeként jelenik meg az EGERBAU 2000. Nemzetközi Építőipari Szakkiállítás, amely túlmutat az építőiparon, de szervesen kapcsolódik a lakáspolitikára épülő szakmai rendezvényekhez. A témakörön belül nemcsak önmaga a ház- és lakáskultúra szerepel, hanem ezek kiegészítő tárgyai és szakmái is teret kapnak. Az előző évben közel 8000 m2-en 270 kiállító kínálatát 65000 látogató tekintette meg.
Compexpo Kft., Királyháziné Tisza Andrea 56/421-255

104. BNV

szeptember 15-24.
Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek vására
Budapesti Vásárközpont

A kiállítás árucsoportjai: OTTHONI ÉLET: Otthon (bútor, lakástextília, lakásvilágítás, háztartási gépek, asztali terítékek, edények). Ház és kert (házépítési anyagok, szerkezetek és szerszámaik, fűtés-, lég- és klímatechnika, szaniteráruk, belsőépítészet, előre gyártott elemek, faházak, lakásbiztonság és vagyonvédelem, kertépítés, háztartási vegyi áruk). SZABADIDŐ: Interplayexpo (játék, modellezés, bababirodalom), Hobbi, Egészséges életmód (sportszerek, horgászcikkek, szabadidőcikkek, vitamin és gyógyhatású készítmények, szauna, szolárium, pezsgőfürdő). SZÓRAKOZÁS: Kép és Hang (tv, rádió, videó, hifiberendezések, hanghordozók, fotócikkek), Musicexpo (hangszerek és tartozékok, diszkótechnika, stúdióberendezések), Színházak és kulturális programok, Kereskedelmi médiák, internet- és teletextszolgáltatók, Multimédia, informatika. ÖLTÖZKÖDÉSKULTÚRA: Ruházat, cipő, kiegészítők. KULTÚRA, MŰVÉSZET: Kézművestermékek, iparművészet, kép, képkeret, kulturális és művészeti kiadványok. ÍZLÉSEK VILÁGA: Ajándéktárgyak (dísz- és ajándéktárgyak, papíráruk, irodaszerek, háztartási aprócikk, virágok és dísznövények). Élelmiszer (csomagolt élelmiszerek, konzervált élelmiszer, mélyhűtött élelmiszer, bioélelmiszer, édességek, fagylaltok, dobozos és palackozott italok). Élvezeti cikkek (kávé, tea, dohányáru). LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK: Távközlés, energetika, banki tevékenység, biztosítói szolgáltatás, érdek-képviseleti szervezetek.
Hungexpo Rt., Davidovics Iván 263-6067

ABAÚJ EXPO

szeptember 22-24.
Encs, Városi Sportcsarnok

Az első ízben 1999-ben megrendezett Abaúj Expo Encs város vezetésével összhangban valósul meg. Célja, hogy a térség értékeire irányítsa a figyelmet, segítségével új távlatok, befektetési lehetőségek nyíljanak meg. A rendezvény adta marketing- és PR-eszközök felhasználásával pozitív irányba mozdíthatja Encs város és a térség lakóinak életét. Kiemelt feladat a fokozottan hátrányos helyzetben lévő kistérség mezőgazdasági és idegenforgalmi struktúrájának fejlesztése, a gazdaság szerkezetváltásának meghatározása. A megoldandó feladatok mellett a már meglévő értékek bemutatása is feladata a rendezvénynek. A térség idegenforgalmi értékeit, természeti szépségeit bemutató és feldolgozó kísérőrendezvény az Idegenforgalmi Konferencia, mely a falusi turizmus eddig elért eredményeit, kitűzött céljait elemzi neves szakértők, minisztériumi vezetők segítségével. Az agráriumban felmerülő aktuális kérdésekről az Agrár Találkozón tanácskozhatnak a meghívott és érdeklődő szakemberek. A látogatókat helyi és meghívott amatőr együttesek bemutatója, valamint más színpadi produkciók, utcabál és tűzijáték szórakoztatja. Az elmúlt évben 1000 m2-en 80 kiállító mutatta be kínálatát.
Vásáriroda Kft. 46/505-262

Szombathelyi őszi Vásár

október 4-8.
Általános fogyasztási javak vására
Szombathely, Haladás VSE Sportcsarnok

Kiemelt témakörök: irodabútor, irodatechnika, számítógépek, szórakoztatóelektronika, távközlés, vendéglátó-ipari gépek, berendezések, személygépkocsik, élelmiszeripar, textil és ruházat, sport, hobbi, szabadidő, idegenforgalom. Előző évi kiállítók száma: 238. Előző évi látogatói létszám: 56000. A rendezvényt szórakoztató műsorok és neves sztárvendégek kísérik.
Syma-elemekkel felépített sorstand: 9100 Ft/m2 + 25% áfa, sarokstand: 9900 Ft/m2 + 25% áfa, szabad tér: 3000 Ft/m2 +25% áfa.
Szombathelyi Vásárcentrum Kft., Pinkóczy Melinda 94/522-631

AUTOMOBIL

október 4-8.
Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

A kiállítás árucsoportjai: személygépkocsik, haszonjárművek, különleges járművek, utánfutók, kétkerekűek, elektromos járművek, alkatrészek, felszerelések, gépjárműjavítás, szerszámok, fényezés, design, garázsipar, raktározás, autóápolás, munka- és autósruházat, szakkiadványok, gumiabroncsok, biztosítás, lízing, autóhifi, riasztók, rádiótelefon, olajipari termékek, üzemanyagtöltő állomás, közlekedés, egyéb.
Hungexpo Rt., Győrfi Gyuláné 263-6060
Haris Kereskedőház 214-8800

BUDATRANSPACK

október 17-20.
19. Nemzetközi Anyagmozgatási és Csomagolási Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

A kiállítás résztvevői a szakma élvonalából érkeznek. TEMATIKA: CSOMAGOLÁS: Csomagolóanyagok, csomagolóeszközök, csomagolási segédanyagok, csomagológépek és -berendezések, csomagolási rendszerek, kész csomagolások, veszélyes áruk csomagolása, mérőeszközök és -berendezések. ANYAGMOZGATÁS: Anyagmozgató eszközök, anyagmozgató gépek és berendezések, kézi működtetésű, folyamatos működtetésű, szakaszos működtetésű, anyagmozgatási rendszerek. RAKTÁROZÁS: Raktári eszközök, raktári gépek és berendezések, raktározási rendszerek. INFORMATIKA: Információs rendszerek, adatkommunikáció, Vonalkódtechnika. Recycling (újrahasznosítási) berendezések, szállítás, szállítmányozás, logisztikai szolgáltatások, szakkiadó. Az elmúlt évben 6072 m2-en 197 kiállító mutatta be kínálatát több mint 17 000 látogatónak. A kiállítással egy időben kerül megrendezésre a PRINTEXPO Nemzetközi Nyomdaipari Szakkiállítás.
Helydíjak: 12 800 Ft/m2 + áfától.
Hungexpo Rt., Tóth Judit 263-6091

HUNGAROMED

október 18-21.
I. Nemzetközi Orvostechnikai és Egészségügyi Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

A Hungaromed koncepciója az orvosi, egészségügyi, fogorvosi szakmát célozza meg, ezért a kiállítás tematikája a gyógyítást segítő eszközöktől az egészségügyhöz bármilyen formában kapcsolódó berendezésekig, felszerelésekig, tevékenységekig, anyagokig stb. terjed. Látogatói célcsoport: orvosok, fogorvosok, kórházigazgatók, gazdasági vezetők, beszerzési döntéshozók, ápolási igazgatók, főnővérek, kórházi és klinikai mérnökök, orvostechnikai, technológiai kutató/fejlesztő mérnökök, fogtechnikusok, egészségügyi szakdolgozók. Tematika: 1. Orvosi kézieszközök. 2. Diagnosztikai eszközök, készülékek. 3. Terápiás eszközök, készülékek. 4. Fogászat-fogtechnika. 5. Egyéb orvostechnikai eszközök. 6. Kórháztechnika. 7. Labortechnika. 8. Egyszer használatos termékek és gyógyászati segédeszközök. 9. Informatika. 10. Egészségügyi textíliák. 11. Egészségügyi bútorok, berendezések. 12. Implantátumok. 13. Szolgáltatások. 14. Egyéb.
Helydíjak: 12 900 Ft/m2 + áfától
Hungexpo Rt., Tóth Judit 263-6084

PRINTEXPO

október 17-20.
9. Nemzetközi Nyomdaipari Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont

A rendezvény, mint a nyomtatott kommunikáció legnagyobb közép-európai fóruma, ezúttal is átfogó képet nyújt a szakma fejlődéséről, a nyomdaiparban rejlő gazdasági lehetőségekről. ÁRUCSOPORTOK: Nyomdai tevékenység: Teljes körű nyomdai tevékenység, nyomtatás, digitális nyomtatás, sokszorosítás, kötészet, továbbfeldolgozás, egyéb nyomdai tevékenység. Tervezés, nyomdai előkészítés: Tervezés, computer design, kiadói és nyomdai szoftverek, integrált kép- és szövegfeldolgozás, nyomóforma-készítés. Nyomdaipari gépek és berendezések: Formakészítő berendezések, digitális nyomógépek, ofszet nyomógépek, íves, tekercses, Flexo nyomógépek, íves, tekercses, speciális nyomógépek, szitanyomó gépek, tamponnyomó gépek, kötészeti és továbbfeldolgozó gépek, egyéb nyomdaipari és kiegészítő gépek. Nyomdai alap- és segédanyagok: Papírok, nyomdafestékek, segédanyagok, egyéb anyagok. Kapcsolódó tevékenységek: Kiadói tevékenység, kapcsolódó szolgáltatások, kiegészítő, védő- és ellenőrző berendezések, irodaszerek, nyomtatványok, egyéb. Az elmúlt évben 6406 m2-en 179 kiállító mutatta be kínálatát több mint 17 000 látogatónak. A kiállítással egy időben kerül megrendezésre a BUDATRANSPACK Nemzetközi Anyagmozgatási és Csomagolási Szakkiállítás.
Helydíjak: 12 800 Ft/m2 + áfától.
Hungexpo Rt., Tóth Judit 263-6091

COMPFAIR 2000

október 31.-november 4.
13. Nemzetközi Információtechnikai Szakkiállítás és Szakvásár
Budapesti Vásárközpont

Főbb témacsoportok: Információtechnológia, hálózati technológiák, szoftver, alkatrészek, perifériák, tartozékok, multimédia, telekommunikáció, repro- és másolástechnika, média – infokommunikációs technológia, tanácsadás és információ. Kísérő rendezvények: 10. Nemzetközi CATV és szatellit szakkiállítás és konferencia. Konferencia a hálózati biztonságtechnikáról.
Compexpo Kft., Tarnai Katalin 317-6760

Konferencia

Intelligens vállalat intelligens környezete

szeptember 11-13.
Gyula

A III. Informatikai Akadémia az informatika legaktuálisabb kérdéseivel foglalkozik. A rendezvény a hatékony gazdaság valamennyi szereplőjének – a vállalat, az állam- és közigazgatás, a pénzügyi szféra, a szolgáltató ágazat – informatikai kultúráját és komplex kapcsolatrendszerének működését támogató informatikai stratégiát állítja a figyelem középpontjába, az elektronikus gazdaság és az információs társadalom jelenével és jövőjével kapcsolatos kérdéseket járja körbe. A három napos program során a gazdasági és a társadalmi élet kiemelkedő személyiségei (pl.: Chikán Attila, Havass Miklós, Kupa Mihály, Sík Zoltán, Straub Elek), plenáris, vezető információtechnológiai és telekommunikációs cégek és intézmények (a vállalatok számára meghatározó államigazgatási, pénzügyi, szolgáltatói szférából) képviselői szekció-előadások, illetve kerekasztal-beszélgetések formájában mondják el véleményüket, számolnak be tapasztalataikról, illetve vázolják fel stratégiájukat.
Conference Tours Kft., Tóth Istvánné 353-0025
Gyulakör Kft., dr. Mihály Klára 457-0260

Fejlett turisztikai szolgáltatások intelligens rendszerei

szeptember 11.
Hotel Benczúr, Budapest

Az Európai Parlament és az EU Tanácsa által 1998-ban elfogadott, az EU négy évre szóló 5. Kutatási, technológiai, fejlesztési és demonstrációs keretprogramja a teljes jogú részvétel biztosítása révén rendkívül jó lehetőséget kínál a társult országok – így Magyarország – jogi egységei számára az európai keretben, nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektek támogatásával. A keretprogram négy fő tematikus programja közül az Információs Társadalom Technológiái (IST) a legnagyobb költségvetésű. E program júliusban megjelenő pályázati felhívásának szakterületei között szerepelnek a fejlett turizmust és utazást támogató intelligens rendszerek és szolgáltatások is. A három hónapig nyitva tartó pályázatra nemzetközi konzorcium adhat be kutatási és technológiai fejlesztési projektet. Az Oktatási Minisztérium Kutatás-Fejlesztési Helyettes Államtitkársága kezdeményezésében szervezett konferencián a GM Turisztikai Helyettes Államtitkárságával együttműködve rövid áttekintést kívánnak nyújtani a szakterületek aktualitásairól, s az Európai Bizottság képviselőjének közreműködésével az EU e területen megvalósított projektjeiről, szakmapolitikai törekvéseiről, az IST éves munkaprogramjainak vonatkozó részleteiről. A délutáni szekciókban zajló program projekt kezdeményezésének ismertetésére, konzorciumok kialakítására, módszertani-pályázati kérdések tisztázására nyújt lehetőséget. A konferencia munkanyelve angol.
Conference Tours Kft., Kövér Emese 332-9999
Szakmai kérdésekben: Bognár Vilmos 318-4101

4. Távközlési és Informatikai Marketing Fórum

szeptember 20.
Budapest

A fórum célja: Az elektronikai, informatikai és távközlési technológiák forradalmi változásával a hírközlési igények gazdaságos kielégítése különféle szolgáltatásokkal oldható meg. Ugyanakkor a világszerte átalakításra kerülő távközlési szabályozás lehetővé teszi a piac liberalizációját. Megindulhat tehát a verseny a szolgáltatók és szolgáltatások között a felhasználók igényeinek minél jobb kielégítéséért. Így kerülhet előtérbe a marketing az informatika és a távközlés területén is, ahol a meglévő specialitásokra (gyorsan változó igények, nem „megfogható" megjelenés, előállítás és felhasználás elválaszthatatlansága, szolgáltatók és felhasználók kapcsolata). Az első három, sikeres fórumot követően a szervezők a szakmai színvonal növelését, az elért hazai eredmények és a külföldi tapasztalatok bemutatását kívánják elősegíteni. Fontos feladat a marketing területén működő szakemberek együttműködési lehetőségeinek feltárása és a kapcsolatok létrejöttének elősegítése.
A fórum az alábbi szakterületekkel kíván foglalkozni: Marketingstratégia kialakítása, marketingtervezés. A jogi-szabályozási környezet piaci hatásai. Korszerű távközlési és informatikai technológiákon alapuló termékek/szolgáltatások marketingspecialitásai. Marketingműveletek szervezése, végrehajtása és ellenőrzése. A marketing szerepe az infokommunikáció vállalatainál (új feladatok a többszereplős távközlési piacon). Piaci lehetőségek, piacismeret. Marketing eszközrendszer és felhasználási lehetőségei adott piaci helyzetben. A kommunikáció modern eszközeinek felhasználása távközlési szolgáltatások piacra vitelében (pl. on-line marketing, e-commerce).
A fórum részvételi díja: 32 000 Ft/fő
HTE Titkárság, Tézsla Mária 353-1027

12. TÁVKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZATOK SZEMINÁRIUMA

október 4-6.
Hotel Szieszta Sopron

A tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő szeminárium, a korábbiakhoz hasonlóan, felöleli a távközlési szektor széles skáláját, a magán, különcélú, zártcélú és közcélú hálózatokat, illetve ezekkel kapcsolatos kutatás, stratégia, fejlesztés, oktatás, szabályozás, gyártás és szolgáltatás kérdéseit. A szeminárium az alábbi témakörökkel kíván foglalkozni: EU-tapasztalatok a távközlés liberalizációjában. A liberalizáció hazai helyzete, kormányzati és szolgáltatási (vállalati) stratégiák. Globalizáció hatása a hazai távközlési piacra. A távközlés és informatika konvergencia megvalósulása. Hálózatok összekapcsolása és szolgáltatók együttműködése. Hálózati megoldások, fejlődési irányok, új technológiák. Az internet hatása a hagyományos hálózatok és szolgáltatások fejlesztésére. Mobilszolgáltatás robbanásszerű fejlődése, személyi hírközlés. Hálózatirányítás, minőség, megbízhatóság és biztonság.
Résztvevők és kiállítók jelentkezési határideje: szeptember 4.
HTE Titkárság, Nagy Olivérné 353-1027

VEKOR Korróziós Konferencia

október 10-12.
Balatonfüred, UNI Hotel

A konferencia célja: A korszerű, hatékony korrózióvédelmi ismeretek elterjesztése. Lehetőség biztosítása a tapasztalatcserére és az új termékek széles körű megismertetésére. Tervezett témák: 1. Újdonságok a korrózióvédelem területén (korrózióvédelmi eljárások, kivitelezési technológiák, mérési módszerek). 2. A cink szerepe a korrózióvédelemben. 3. Karbantartás és korrózió. Kiállítási lehetőség.
VEKOR Kft. 88/428-514

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!