Aki hivatásszerűen figyeli a magyar üzleti élet és a kultúra viszonyát, annak – bármilyen közhelyszerűen hangozzék is – az egyik szeme sír, a másik nevet. Nevet, mert a humán ágazat sok bajjal, számos egyenetlenséggel mégiscsak talpon maradt. Sír, mert csekély ésszerűséggel, nem nagyra törő, ám határozott koncepcióval a jelen viszonyok között és a mostani források felhasználásával is jobban, európaibb módon funkcionálhatna a magyar kultúra, többeknek szerezhetne örömöt és elismerést.
Biztató, hogy 1999 elején megalakult a Magyar Közgazdasági Társaság kebelében a kultúra-gazdaságtani szakosztály. A tudományág fontossága világszerte elismert, nálunk most készül az első alapvető egyetemi jegyzet. A szerkesztőcsoport vezetője, Horváth Sándor professzor szerint a kultúra-gazdaságtannal foglalkozó szerzők a kulturális javakat komplex (esztétikai, instrumentális, befektetési, presztízs stb.) értékstruktúrával rendelkezőknek tekintik. Élményjószágoknak is nevezik ezeket, utalva arra, hogy hasznosságuk a szemlélő-hallgató fogyasztó által nyert szubjektív művészeti élményhez köthető. Horváth egyetért Magyari Beck Istvánnal abban, hogy e javak fogyasztása révén bizonyos hozzáértés, kulturális tőke akkumulálódik, azaz szélesebb értelemben ez is a humán tőkébe való befektetés egyik formájának tekinthető.
Titkos élményjószágok
A magyar zenei életet két esemény kavarta föl a közelmúltban. Az egyik az volt, hogy miközben a Zeneakadémián Borisz Pergamenscsikov, korunk egyik legnevesebb csellóművésze adott nyilvános koncertet a Budapesti Fesztiválzenekarral, ugyanazon az estén lépett föl az Operaházban egy bank zártkörű "Christmas partiján" rangrejtve a hangszer királya: Misztyiszlav Rosztropovics. Az idős művészt ugyan próbálták meggyőzni, hogy térjen vissza a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, ám sem az időpontban, sem a honoráriumban nem sikerült megállapodni. Néhány szakértő "besurrant" a házba, és azt látta, hogy szép számmal akadtak üres helyek, a közönség egy része pedig nem volt tisztában azzal, hogy páratlan világnagysággal találkozik.
Hasonló eset fordult elő nemrég, amikor egy multinacionális gyógyszergyártó vállalkozás magyar leányvállalata megvásárolt egy koncertet. Az elit publikum Neil Shicoffot hallgathatta, azt a tenoristát, akinek vendégszereplésére az operabarátok régóta hiába várnak. Az exkluzivitás jegyében a cég kvázi négyszemközt zárkózott be a föltehetően csillagászati tiszteletdíjért idejött művésszel, holott presztízsét sokkal inkább növelhette volna, ha a kívülálló érdeklődők méltányos áron jegyet vehettek volna az üres helyekre.
Agnes Baltsát, az előbbi művészekkel egyenrangú világsztárt egy jótékonysági hangversenyre hívta meg a Páneurópa Jogász Unió. A belépők magas ára s az elégtelen hírverés miatt a Budapest Kongresszusi Központ csupán hatvan százalékig telt meg. Ha a 15 ezer forintos jegyek mellett kedvezményeseket is kibocsátanak, nyilván a csilláron is lógtak volna.
A Zeneakadémia ezzel szemben rendre megtelik az úgynevezett hétköznapi koncertekre. A korán beköszöntő kánikula sem riasztott el senkit a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertjétől, amelyet ezúttal nem saját versenygyőztes karmestere, Héja Domonkos, hanem a tapasztalt zágrábi Pavle Despalj vezényelt. Az együttes átlagéletkora csak néhány évvel haladja meg a húsz esztendőt, de máris minőséget képvisel a hazai koncertéletben. Az alapítás (1993) óta tartó töretlen fejlődésüknek friss lendületet adott, hogy 1998 óta fő támogatójuk a Pannon GSM.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem koncertterme az egyetlen használható nagyzenekari pódium, noha a Muzsika című szakfolyóirat koncertkalendáriuma ezenkívül még 36 (!) budapesti helyszínt jelöl meg. A jegyárak rendezőtől és vendégtől függnek. Már 400-600 forintért is hallható igényes zene, de az átlagár 1500 forint. Strém Kálmán, a Strém Koncert Rt. vezetője Fertőd-Eszterházán merészen emeli a turistaárakat 6000-8000 forintra, amely még így is a szomszédos Haydn-fellegvár, Eisenstadt (Kismarton) árszínvonala alatt marad.
A Magyar Hangversenyrendezők Egyesületének harminc tagja van, közöttük egyéni vállalkozók és intézmények. Koncertrendezési joguk van a zenekaroknak is (a Matáv Szimfonikusok, a MÁV Szimfonikusok, Budapesti Filharmóniai Társaság stb.). A szám változó, hiszen néhányan egy-két próbálkozás után abbahagyják a munkát. Kétségtelen: a koncertszervezés igen forráshiányos tevékenység.
Szegény szervezők...
Míg a két háború között, de még a hatvanas években is Yehudi Menuhintól José Carrerasig számos nemzetközi karrier indulásához járult hozzá a budapesti közönség elismerése, ma többnyire a leszálló ágban lévő sztárok jönnek el hozzánk. Nemcsak azért, mert kifizethetetlenek a honoráriumok, hanem azért is, mert a rendezőknek kevés személyes tapasztalatuk van arról, kik a följövőben lévő művészek. S ha tudják is, a bevezető reklámra egyáltalán nincs pénzük. Ezzel együtt a kínálat ma sokkal gazdagabb, mint tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor többnyire központilag szervezték a hangversenyéletet.
Az 1988-89-es évadban a Zeneakadémia nagytermében 346 hangversenyt tartottak, az 1997-98-as szezonban pedig 469-et, ami – figyelembe véve, hogy az év csupán 365 napból áll, s hogy az akadémia oktatási intézmény – szinte megmagyarázhatatlan emelkedés. 1988-89-ben összesen 33 helyszínen 1293 koncertet rendeztek Budapesten, 1997/98-ban 31 színhelyen 1831-et.
A céges rendezvények hasznosak mind a magyar kultúra, mind az ízlésformálás szempontjából. Az első, magánszemélyek által tíz éve alapított művészeti ügynökség, a Pentaton kezdetben énekesek, hangszeres előadók, színészek egyéni menedzselésével foglalkozott. Ma tevékenységének nagyobbik hányadát teszi ki a vállalati évfordulós ünnepek, karácsonyi partik, majálisok szervezése, és elegáns üzleti-turisztikai műsoros vacsorák szervezése a Gundel Erzsébet királyné termében.
Ugyanitt került sor egy különös vállalkozásra az idei szezonban. Debussy és a költők címmel egy hatrészes sorozatban Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok vezetője próbált hidat verni a zene és a társművészetek – irodalom, tánc, festészet –, illetve a művészek és az üzleti szféra között. Kocsis professzionális kultúraközvetítőként mutatkozott be: a matinékon igen kedvezményes (500-2000 forintos) áron, tea és kávé kíséretében adta elő művésztársaival ugyanazt a magas nívójú programot, amit másnap este személyenként 20 ezer forintért gyertyafényes vacsorával összekapcsolva az haute volée-nak szánt. Elképzelését csak részben koronázta siker. Egyénileg kevesen érdeklődtek, inkább néhány cég váltott belépőt partnereinek és legjobb munkatársainak. Persze eredmény ez is.
Rögzített dallamok
Hanglemezre – pontosabban CD-re – Magyarországon 1996-ban kétszer annyit költöttek az emberek, mint 1992-ben (5,7, illetve 11,1 milliárd forintot). A látványos emelkedést jelentősen befolyásolta az infláció és az, hogy a hazai hanglemezkiadás, a Hungaroton mélyrepülése csak a privatizáció (1995 ősze) után fejeződött be. A magyar piacot nemzetközi cégek uralták, akik nemzetközi árakat diktáltak.
A Hungaroton Classic megtalálta a maga helyét ezen a furcsa piacon. Nem adja ki a Bohéméletet ikszedik változatban, de megjelenteti archívumának páratlan értékeit. A piros pipaccsal jelzett, kifogástalan minőségű Echo-sorozat darabjai 600-800 forintért kaphatók. Ebben Ferencsik Jánostól Tátrai Vilmosig a közelmúlt legjobb magyar előadói és élő kiválóságai, például Rolla János és a Liszt Ferenc Kamarazenekar produkciói szerepelnek. A kiadó új, millenniumi sorozatot is tervez, a magyar huszadik századi zene fehér foltjainak föltárására.
A Hungaroton a könnyűzenében nem nyerte vissza korábbi pozícióját, a nyolcadik helyen áll a forgalmazók között. A közös jogvédő szervezet, a Mahasz dolgozik azon, hogy végre eltűnjenek a kalózkiadványok. Négy év alatt a negyedére mérséklődött az illegális darabok száma. A bakelitlemezek kora, úgy látszik, végleg lejárt, ezeket ma már csak a gyűjtők keresik. Számítógéppel olvasható-hallgatható multimédiás lemezt már magánkiadó is megjelentetett, az Erdődy Kamarazenekar például az 1740 és 1840 közötti magyarországi zenei ritkaságokból adott közre szép anyagot.
Beláthatatlan fejlődés előtt áll a kép- és hanghordozó DVD, amely mindinkább közönséges bolti cikké válik (legalábbis a jelentősebb hipermarketekben), s valószínűleg hamarosan nullára amortizálja az egész magyarországi videolejátszó- és kazettaállományt. Ám Hollós Máté, a Hungaroton ügyvezetője, aki az idén is járt a cannes-i MIDEM-en, azt jósolja a szakértők véleménye alapján, hogy nemsokára várható a DVD-t is leköröző új kommunikációs eszköz megjelenése.
Stabilizálódó könyvkiadás
Már megszoktuk, hogy CD-ROM-ról keressük elő a csaknem húszkötetes Pallas Nagylexikon egyes szócikkeit, a világhálóról hívjuk le Örkény István egyperceseit. Az elektronika ugyanis betört az irodalomba, a "halhatatlanok" nem valami akadémiai teremben gyülekeznek, hanem internetes adatbázisokon. Ám a technika nem pótolja az élő koncertet, az élő színházat, sem a papírlapok pörgetését.
Ez tükröződött az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron is, amelynek Magyarország volt a díszvendége. A rendezésre létrehozott közhasznú társaság kijött a 610 millió forintos keretből, a szépséghibák (például az, hogy a magyar szellemi örökséget reprezentáló tucatnyi szobor nem kapott feliratot) nem a pénzhiányból adódtak. A teljes költség elérte az egymilliárdot, a fennmaradó 400 milliót a német partnerek (köztük magánalapítványok) állták. Tízezer magyar mű, 94 könyvműhely jelent meg Frankfurtban, az Alte Operben nagyszabású koncerteket rendeztek – a már említett Pentaton Kft. szervezésében.
Sikerként könyvelhetjük el a jelenlétet, azt, hogy a német sajtó napokon keresztül Magyarországról cikkezett. Ahogy azt is, hogy a hazai könyvkiadás a legutóbbi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (BNKF) adatai szerint stabilizálódni látszik. Míg a nyolcvanas években a 26 állami kiadó diktált, a rendszerváltozás után megjelentek a kalandorok is, így volt idő, amikor kétezernél több kiadót tartottak számon. Ma ezer legális műhely foglalkozik könyvkiadással. Frankfurt hasznát jelzi, hogy a BNKF-en 220 német kiadó viszonozta a látogatást.
Az olvasás népszerű Magyarországon. 1998-ban az akkori kultusztárca pályázatainak köszönhetően a könyvforgalom növekedése meghaladta az inflációs rátát. Tavaly 33,5 milliárd forintot tett ki az éves könyvforgalom, a növekedés 11,5 százalékos. E forgalom csaknem felét adta a nyolc legnagyobb hazai kiadó, a külföldi tulajdonú kiadók aránya mindössze 25 százalék. A kiadványok majdnem 30 százaléka nyelv- és közoktatási könyv volt, ugyanilyen arányban fogytak az ismeretterjesztő munkák, az irodalmi művek aránya a 20 százalékhoz közelít. 1998-ban a kiadványok egy, tavaly pedig már 4 százaléka talált CD-ROM alakban gazdára.
Az idén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) irodalmi és könyvkiadási szakkollégiuma a tavalyival azonos nagyságrendű összeggel, 217 millió forinttal gazdálkodhat, de az 1 milliárd 200 millióra emelt miniszteri keretből a tervezett millenniumi kiadványoknak, köztük az Osiris Kiadó irányításával megjelenő, 156 kötetes Millenniumi Könyvtár-sorozatnak is jut támogatás. Különféle témákban 38 CD-ROM formájú műnek majdnem 80 millió forint támogatást tervez adni a szaktárca.
A kérés tudománya
A mecenatúra különösen érzékeny kérdés, nemcsak a kérelmezők szakszerűtlen ajánlkozása miatt, hanem mert már nem érvényesek a szponzorokat korábban megillető adókedvezmények. (A szponzorkeresést és a kapcsolatteremtést segíti a www.szponzorlap.hu az interneten.)
A multinacionális cégek sok esetben megvárják, míg piaci pozíciójuk megerősödik. A Siemens Nemzeti Vállalatcsoport például kevéssé publikálta a Magyar Fotográfusok Házának adott szerény támogatását. Az idén viszont kilépett a nyilvánosság elé, és elvállalta a Budapesti Tavaszi Fesztivál mecénási szerepét. A cég Németországban a mintapélda, rangos alapítványi díját tavaly és tavalyelőtt is magyar komponista, Kurtág György, majd Ligeti György nyerte el. A BTF az utóbbi években társasági eseménnyé is vált, az idei zárókoncertre, a BBC londoni zenekarának estjére a diplomaták és politikusok mellett a menedzserek is kivonultak, és látszott: számon tartják, ki volt jelen, s ki hiányzott.
Hasonlóképpen nagyvonalú támogatója a magyar kultúrának a Matáv, amely saját szimfonikus zenekart tart fönn. A Bartók rádió programjainak magas minősége is nagyrészt e cégnek köszönhető, és gondot fordít a felsőoktatás segítésére is. Az Antenna Hungária a Zempléni Napokat támogatja, az Ericsson Magyarország pedig azzal próbálkozik, hogy miközben támogatja a Bartók Vonósnégyest, irodaházában alkalmazottainak ebédidőben "lunch time-koncerteket", a munkatársak gyermekeinek pedig vasárnapi matinékat szervez.
Az Ericsson a színházi támogatásból is kiveszi részét, viszonzásképp a Budapesti Kamaraszínház egyik stúdiója felvette a cég nevét. A színházi játszóhelyek száma az elmúlt évben nőtt, a közönség száma viszont egyes statisztikák szerint kismértékben fogyott. A "nagyüzemek" (a Víg- és a Madách Színház) általában vonzóak. A fiatal értelmiségiek igényét a mindössze 230 személyes Radnóti Színház elégíti ki a legjobban. A nők jobban szeretnek színházba járni (62 százalék), mint a férfiak. Lehet, hogy emiatt játszanak a prózai színházak egyre több zenés darabot: az 1997-98-as szezonban nem volt olyan fővárosi teátrum, ahol ne fakadtak volna dalra a színészek.
S bár a nyelv erős korlát, a magyar színház része a kontinens kulturális "véráramának". Az Európai Színházak Uniójának két esztendeje magyar elnöke van Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház igazgatójának személyében. Az Unió nemzetközi fesztiváljának 1993-ban volt először a Katona házigazdája. Idén november 10. és december 3. között ismét Budapestre készül több híres együttes (a szentpétervári Malij Tyeatr, a berlini Schaubühne, a brit Royal Shakespeare Company stb.). A fesztivál magyar szervezői – hogy illendően tudják fogadni a vendégeket – komoly támogatókra várnak.
Ez az uniós együttműködés már funkcionál, a másikra pedig fel kell készülni. Az EU kulturális politikája, mint ez mostanában több budapesti tanácskozáson is elhangzott felelős tisztségviselők szájából, arra irányul, hogy a gazdaság globalizációja mellett minden nemzet megőrizze kulturális identitását. Erre szolgál az új támogatási program, a Kultúra 2000 is, amelynek pályázataira 2001-től a társult státusú Magyarország is számíthat.