Az öltözködés művészete

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 27. számában (2000. július 1.)

A hazai topmenedzsereknek – a sikeres vállalkozóknak, bankároknak, ügyvédeknek, vezető közgazdászoknak, politikusoknak és közéleti személyiségeknek – a társadalomban betöltött szerepük, a gazdasági életben elfoglalt pozícióik, kapcsolataik miatt kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy megjelenésük is megfeleljen az elvárásoknak. Ehhez a jó autó, a mindentudó rádiótelefon mellett az ápolt, a tetőtől talpig választékos külső is hozzátartozik. Az elegancia immár itthon is megvásárolható, hiszen a fizetőképes kereslet kialakulásával párhuzamosan egyre- másra nyílnak a külföldi márkaüzletek, a minőségi árut kínáló férfi- és női butikok, a nemzetközi úri szabóságok fióküzletei, és megjelentek a hazai márkák is.

Párizs házhoz jön

Közel egy éve működik a Hotel Kempinskiben a Zilli márkaüzlet. Sokan nem is hallottak róla, s néha még az idelátogató francia üzletemberek is rácsodálkoznak e márkanévre, pedig tradicionális francia férfiműhelyről van szó, ahonnan világhírű popsztárok, államfők, uralkodók, politikusok, neves közéleti személyiségek (többek között a brunei szultán, Tom Cruise és Michael Jackson) is öltözködnek. Zilli üzlet van például Beverly Hillsben, a párizsi Champs-Élysées-n és most már Budapesten is.

A márkát világszerte a 35 év feletti urak kedvelik. A kollekcióra a klasszikus vonalvezetés, a kézzel varrott kidolgozás, a természetes alapanyagok – pamut, selyem, gyapjú – felhasználása jellemző. Kapható öltöny, zakó, nadrág, felöltő, ing, nyakkendő, sál öv, valamint krokodilbőrből készült kiegészítők: hitelkártya- és névjegytartók, pénztárcák is. Zilli-öltönyök kaphatók készen, de igény szerint méretre készítést is vállalnak. A vevő Budapesten kiválasztja a fazont, az anyagot, méretet vesznek róla, és pár hét múlva Párizsból megérkezik a kész ruhadarab.

A felöltők igazán különlegesek, hiszen kasmírból, finom gyapjúból készülnek, legombolható mókusprém, nerc- vagy hódprém gallérral. A különleges selyembélésekhez illő sálak széles választékából is válogathat a vevő.

Aki ide belép, annak nem kell tolongásra számítania, hiszen a márka nem is erről szól. Az üzletben az árakhoz szabott, személyre szóló, minőségi kiszolgálás várja az urakat. Van idő az összeillő darabok kiválogatására, felpróbálására. Miután a kollekció nagy része állandó darabokból áll, a törzsvevők tudják, mire számíthatnak. Az üzlet vendégkönyvében szereplő vásárlók igénylik és várják az értesítést az új anyagok és termékek érkezéséről, a divatbemutatókról. Elsősorban a kiegészítők – az ingek és a nyakkendők – kínálatában legszembetűnőbb a szezononkénti megújulás.

Nyakkendők 25 ezer, ingek 52 ezer, nadrágok 39 ezer, zakók 180 ezer, felöltők 400 ezer forinttól kaphatók. A végösszeg fazontól és anyagtól függ, jelentősen megnőhet a méretre készítés, az igazítás miatt. A Zilli-termékeket nálunk már felfedezte néhány bankár, tévés személyiség és művész. A márka sehol a világon nem hirdet, híre "szájhagyomány" útján terjed a kiválasztottak körében.

A ruházati cikkek vásárlásának legfontosabb szempontjai (százalék)

 

Ár

Minőség

Választék

Egyéb

Férfiak

46

33

6

15

Nők

53

25

5

17

Forrás:GFK Hungaria

Olasz tradíciók

A Nervesa úri szabóság nem a szűken vett Belvárosban, hanem a Lánchíd budai hídfőjénél található. A három éve megnyitott üzlet az olasz hagyományokat hozta el Budapestre. A cégismertető szerint a Nervesa Sartoria d'Europa filozófiájának középpontjában az ember áll, aki olyan ruhát kíván, mely saját énjét tükrözi, és független a múlékony, sűrűn változó divat kényszerétől. A cég a szabósági tapasztalatokat ötvözi a legmagasabb szintű technológiákkal, a legjobb szöveteket használja, ügyes szabókat és gyakorlott szakembereket alkalmaz, szigorúan ügyel a részletekre.

A szép, mértéktartó stílusú, kényelmes, könnyű ruhák alkalmazkodnak az ember alakjához és mozgásához, szinte együtt élnek viselőikkel. Bakos János üzletvezető szerint az elmúlt három év alatt arra törekedtek, hogy a legteljesebb mértékben figyeljenek az egyéni igényekre. Az üzlet népszerűségét mutatja, hogy szívesen járnak ide a hazai művészek, politikusok, bankemberek, menedzserek, mert kulturált körülmények között, szinte klubhangulatban zajlik a kiszolgálás. Az árak nem alacsonyak, de a munkatársak és a vevők szerint is az a drága, ami nem éri meg az árát. Itt pedig az árhoz minőségi termék és szerviz kapcsolódik.

A modellek szezononként nemigen változnak. Az újszerűségre és a változatosságra az ötszázféle alapanyag ad lehetőséget. Kapható kész öltözék, és a méretre varrásnak sincs akadálya. A Budapesten felvett méret alapján Olaszországból érkezik meg a ruha. A törzsvásárlók méreteit nyilvántartják, így ha azokban nincs változás, legközelebb csak a fazont és az anyagot kell kiválasztani, majd néhány héten belül megérkezik az új öltöny, nadrág, avagy zakó. A ruha utógondozását is megoldották. El lehet hozni az öltönyt, ha véletlenül kiégett, ha eltávolíthatatlan folt keletkezett rajta, s akkor is, ha viselője kihízta, vagy éppen kifogyott belőle. Szakértő kezek újjávarázsolják az öltözékeket.

A Nervesában az öltöny mellett mindent tartanak, amire egy úriember ruhatárában szükség lehet. Kézzel varrott nyakkendők, minőségi ingek, pulóverek, kabátok egyaránt szerepelnek a kínálatban. Az üzletben lábbeli is kapható: a Vass-cipőket kínálják vevőiknek. Zakót 100 ezer forinttól, öltönyt 150 ezertől vásárolhatnak a klasszikus, kissé konzervatív öltözékeket kedvelő urak. Természetesen az anyagválasztás, a méretre készítés, a sürgősség jelentősen befolyásolja egy-egy termék fogyasztói árát.

Cipők minden lábra

A belváros egyik sétálóutcájában immár tizenkét éve működik a Vass cipőüzlet, bár Vass László már jóval régebben a szakmában dolgozik. Az ipart női cipők készítésével kezdte, majd a férficipőkkel kezdett foglalkozni, hiszen észrevette: a tetőtől talpig elegancia fontos kelléke az igényes lábbeli, a klasszikus öltöny klasszikus lábbelit kíván. A kézzel varrott Vass-cipők egyre népszerűbbek lettek az idelátogató külföldiek és a hazai vevők körében. Lehet méretre is rendelni, de a vevők általában találnak a kész modellek között megfelelőt, mivel azok minden méretben ötféle kaptafára készülnek. A gyakorlott eladók általában ránézésre tudják, kinek melyik kaptafaforma a megfelelő. Az úri lábbeli bőr felsőrésszel és bőrtalppal készül. A felsőrész anyaga borjú- vagy lóbőr, ami klasszikus színekben – bordó, fekete és a barna különböző árnyalataiban – készül. Aki viselt már lóbőr cipőt, azt állítja, hogy ez puhább, kényelmesebb – és természetesen drágább –, mint borjúból készült társa. A legsikeresebb lábbeli évek óta az úgynevezett Budapest modell. A Vass-cipők különböző díszítőelemekkel, különböző karakterű felsőbőrök felhasználásával készülnek. Egy lábbeli ára 70 ezer forint, ami a fazontól és a felsőbőr minőségétől függően 100 ezer forint is lehet.

A modellek nem nagyon változnak, így a törzsvevőket nem bombázzák folyamatosan ajánlatokkal. A visszatérő, főleg 40 év fölötti vásárlók szeretik a szakszerű, személyre szóló kiszolgálást, és tudják, hogy ide javításra is visszahozhatják a sérült cipőket.

A vásárlás leggyakoribb helyszínei (százalék)

  Szaküzlet/butik Áruház Piac Diszkont Csomagküldő szolg. Hipermarket Turkáló Varrja Nem vásárol

Férfiruha

30

33

22

5

2

2

7

4

24

Női ruha

26

27

24

4

3

2

12

8

29

Fehérnemű

29

37

36

4

1

2

2

0

11

Cipő

44

36

30

4

1

2

2

0

6

Forrás: GFK Hungaria

Egy modern klasszikus

A René Lazard ruházati termékek átmenetet képeznek a klasszikus és a modern stílus között. A Schiffer Miklós nevével fémjelzett márkaüzlet klasszikus férfiöltönyein – eltérően a tradicionális műhelyektől – szezononként megjelenik egy kis friss divatirányzat, egy-egy finom újítás. Az alaprecept ezúttal is adott: minőségi anyagok, precíz kidolgozás és finoman, szinte észrevétlenül elhelyezett újítások. Az öltönyökhöz illő ingek és a színben harmonizáló selyem nyakkendők lehetővé teszik a komplett öltözékek összeállítását.

Kötetlenebb társasági együttlétekhez is található megfelelő öltözet. Erről a Nikolas Schiffer kötöttáru-kollekció gondoskodik: az urak selyem- és kasmírpólók, T-shirtök és sok más kötött termék közül válogathatnak. Hivatalos viseletet igénylő alkalmakra megengedett a szigorú nyakkendős viselet lezserebb, kényelmesebb változata is, így a fiatalabb menedzserek is találnak maguknak elegáns darabokat. Öltönyt 150 ezer forinttól, inget 18 ezertől, nyakkendőt 14 ezertől lehet kapni, a kötött termékek ára 19 ezer forintnál kezdődik.

Öltözködési tanácsadásra is van mód: Schiffer Miklós magánszemélyeknek, cégeknek kisebb és nagyobb csoportos foglalkozás keretében szívesen átadja az öltözködés terén szerzett tapasztalatait. Mint mondja, egy nyugat-európai fiatalember 25 éves korára szinte automatikusan elsajátítja az öltözködés szabályait. Nálunk ezt a nagy többség nem mondhatja el magáról, hisz nem volt a családban, a szűkebb-tágabb környezetben követendő példa. A felnövekvő generációknak könnyebb lesz, a mai elit tagjainak azonban meg kell tanulniuk, mitől válik kifogástalanná megjelenésük, hova mit kell felvenniük, hogy jól érezzék magukat öltözékükben.

Egy kis avantgárd

Tél végén nyitotta meg a Duna Divat Kft. Claude Montana márkaüzletét, ami az első Kelet-Európában. A német és francia nyelvterületen jól csengő márkanév hazai megismeréséhez Mikes Gábor értékesítési vezető szerint türelem és idő kell.

Claude Montana nem klasszikus vonalairól, hanem újítókedvéről híres. A tervező új szabásokat, új alapanyagokat próbál ki szezonról szezonra, fiatalos, expresszív modellek kialakítására törekszik. Kapható öltöny, ing, T-shirt, pulóver és bőrkollekció. A későbbiekben parfümök árusítását is tervezik.

Aki betér az üzletbe, láthatja: itt nem a klasszikus menedzseröltözék kellékei kaphatók. Ez a divat azoknak a fiataloknak szól, akiknek nem kell állandóan hagyományos öltönyös-nyakkendős viseletben feszíteniük, illetve akik legalább a szabadidős programokban el tudnak szakadni a hagyományoktól, szeretik a kicsit extrém, feltűnő dolgokat, és ehhez megfelelő alkattal is rendelkeznek. A Claude Montana-modellek ugyanis franciásan karcsú vonalvezetésűek, így pocakhoz nem előnyösek. A kulturáltan kialakított, bemutatóteremre emlékeztető üzlet kínálata egyediséget, eredetiséget sugall. Egy-egy termékből néhány darab kapható, így senki sem érezheti úgy, hogy drága pénzen tömegárut vásárol. A minőséget, a márkát és az ezzel járó eredetiséget mindenhol, így itt is meg kell fizetni.

A cég nem akar "ráakaszkodni" a vevőkre, elsődleges célja az, hogy a márkát divatbemutatókon és egyéb társadalmi eseményeken ismertesse meg. Az üzletben a vásárló személyre szabott kiszolgálást élvezhet, ami jó esélyt ad arra, hogy a vevőkör az egészséges szájhagyomány útján tovább bővüljön. A törzsvásárlókkal folyamatosan kapcsolatot kívánnak tartani, mivel a Claude Montana üzletben szinte havonta megújuló kínálat várja az öltözködésre fogékony fiatalokat és a fiatalos középkorúakat.

Az öltönyök ára 80 ezer, a dzsekiké 70 ezer forinttól indul, egy különleges bőrkabát legalább 119 ezer, egy bőrnadrág százezer forintba kerül. T-shirt 8-9 ezer forintért kapható, az ingek indulóára 12 900 forint.

Úri divat A férfiak öltözködése a XIX. század végén, a XX. század elején körvonalaiban már hasonlított napjaink elfogadott viseletéhez, majd az ötvenes években végérvényesen kialakultak a mai formák. A fazonok, a színek és az alapanyagok mutatják meg azt, hogy éppen mi a divat. A férfiöltözetet a klasszikus öltöny, a nyakkendő és a hosszú ujjú ing alkotja. Változó az öltöny reverjének mérete, a gombok száma és elhelyezkedése, a nadrág bősége, meg az, van-e hajtókája, és számos apró részlet, amit leginkább a szakértő szemek vesznek észre. A divatot főként az ingek és a nyakkendők változása tükrözi. A mai úri divat három egymástól jó elkülönülő irányzatra bontható. Tradicionális iskoláknak a lezserebb angol és a karcsúsított vonalvezetésű modelleket készítő délolasz szabóságok számítanak. A kézi megmunkálású, klasszikus ruhadarabok titkos technológiákkal, szakértő kezekkel, évtizedek óta hasonló módon és stílusban készülnek. A két iskola stílusát használja, kombinálja a többi európai úri szabóság az egyes országok alkati sajátosságainak és ízlésvilágának megfelelően. Másodikként az úgynevezett designer divatot kell megemlíteni, amit mindig egy-egy nagy, nemzetközileg elismert név – például Armani, Versace – fémjelez. Ezekben az alkotóműhelyekben készülnek a divattrendeket alakító, sokszor szélsőséges, feltűnő modellek, amelyeket közéleti személyiségek, popsztárok, művészek népszerűsítenek. A nagy designer márkák kereskedelmi kollekciói már mentesek a szélsőségektől, hisz jelentős mennyiségeket az extravagáns modellekből ők sem tudnak eladni. A harmadik irányzat a modern konfekció, amit a tradíciók és designer kollekciók finom ötvözése jellemez. Ezt a stílust modern, kényelmes vonalak, igényes anyagok, tökéletes kidolgozás, korszerű divatelemek jellemzik. Képviselői azok a nemzetközi márkák – például René Lazard, Hugo Boss, Bäumler –, amelyek garantálják a minőséget és a sikket. Tetőtől talpig felöltöztetik a férfiakat, megfizethető áron, személyiségükhöz illő stílusban.

Fiatalos lendülettel, középvezetőknek

Elsősorban a harminc-negyven éves középvezetőknek ajánlja termékeit a Losits Vilmos nevével fémjelzett Sixvil stúdió. A klasszikus szalonokhoz hasonlóan itt is mintakollekció és katalógus várja a vevőket. Az anyagokból csak kis mennyiségeket tartanak, hogy minél inkább elkerüljék a "tömegtermelést", s megőrizzék a termékek eredetiségét. A kollekció a divat és a klasszikus vonalvezetés szolid harmóniáját tükrözi. Jelenleg a legkedveltebb modell a szürke, egysoros, háromgombos fazon szürke inggel és egy árnyalattal sötétebb nyakkendővel. A modellek szezonról szezonra változnak, ám szolid mértékben, szélsőségektől mentesen, mert az extravagáns termékek csak szűk körben adhatók el.

A Sixvilben is tetőtől talpig fel lehet öltözni. A természetes anyagokból készülő öltönyök mellett (áruk ötvenezer forintnál kezdődik) ing és nyakkendő is kapható, s a kínálatban helyet kaptak a mostanában igen kedvelt "öltönypulóverek", pólók is. Tanácsadás, igazítás, méretes öltönykészítés szerepel a szolgáltatások között. A stúdió folyamatosan tájékoztatja kínálatáról az érdeklődőket az interneten, aki pedig a hagyományos módon szeretne értesülni az újdonságokról és a rendezvényekről, annak vevőkártyája alapján postázzák az ismertetőket.

Lélekszabászat

Aki ellátogat S. Hegyi Lúcia stúdiójába, az nem csupán ruhatára kialakításához kaphat segítséget, hanem testreszabott életvitelmodell birtokába is juthat. Napjaink topmenedzserei mindinkább igénylik azt, hogy magukat és környezetüket hozzáigazítsák megváltozott életvitelükhöz. A kifogástalan megjelenés mellett (haj, öltözet, kiegészítők stb.) fontossá vált az is, hogy az iroda és a lakás is tükrözze a benne dolgozó és élő egyéniségét, szokásait, minden részlet megfeleljen a kívánalmaknak (beleértve a szabadidős tevékenységet, a zenehallgatást, sőt az étkezést és az italfogyasztást is).

Az S. Hegyi Stúdió "lélekszabászatának" szakemberei ehhez nyújtanak segítséget. Igény esetén átnézik a változásra kész, megújulni vágyó ügyfelek ruhatárát, kiválogatják az egyéniségükhöz illő darabokat, tanácsot adnak, hol szerezzék be a velük társítható darabokat, s testreszabott életmódkalauzt is kapnak.

Az elfoglalt üzletemberek és üzletasszonyok ezáltal rengeteg időt takaríthatnak meg, hisz nem kell a nyakukba venni a várost, minden esetben hamar megtalálják a nekik való üzletet, beszerzési forrást. Többnyire 30-45 közötti férfiak és nők élnek a tanácsadási lehetőséggel, igaz, a férfiak jobban igénylik azt. Az alapszolgáltatás ára 40 000 forint, s aszerint változik, milyen széles körre terjed ki.

Csoportos tréningek szervezésével is foglalkoznak, elsősorban középvezetők részére, amit többnyire multinacionális cégek vesznek igénybe. Ügyfélszolgálattal foglalkozó munkatársaik megtanulhatják a kulturált, harmonikus megjelenés fortélyait, azt, mikor mit vegyenek fel.

Az egyéni és csoportos tréningek kapcsán – csakúgy, mint az orvosnál vagy ügyvédnél tett látogatás esetében megszokott – a stúdió teljes titoktartási kötelezettséget vállal. Az ügyfél, ha lehet, még nagyobb önbizalommal távozik, mint amekkorával érkezett, a problémák pedig az ajtó mögött maradnak.

Fogyasztói átlagárak (forint)

1997

1998

1999

Férfiöltöny

23 410

25 860

28 020

Férfiing

2 960

3 560

4 000

Női kabát

24 750

27 710

30 470

Női ruha

5 810

6 350

7 520

Forrás: KSH

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!