Vállalkozói "holajobb"

A benchmarking jelentése és üzenete

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 26. számában (2000. június 1.)

 

A benchmarking kutatásoknak célja és lényege sohasem az, hogy egyszerűen csak kimutassuk: valamit mások jobban csinálnak, mint mi, vagy panaszkodjunk: nálunk mennyivel rosszabb, mint az összehasonlított más vállalkozásnál, országban, régióban. Az ilyen kutatások célja, hogy segítse vállalkozásaink fejlődési, fejlesztési irányainak kijelölését.

 

A UNICE (Union of Industrial and Employers' Confederations of Europe – az Európai Gyáriparos és Munkáltatói Szövetségek Uniója, az Európai Közösség vállalkozói tömörülése, lobbicsoportja) 1999-es "vállalkozói jelentését" olvasva úgy tűnik, talán lehet megfelelő magyar szót, kifejezést találni a benchmarkra. Nagyjából úgy, ahogy az angol a klasszikus krimit nevezi: "húdidit", azaz "ki tette". A benchmark arról szól, hol a legjobb valami, és ahhoz képest hol tartunk mi, vagy egyszerűen és röviden: "holajobb".

Az Európai Unió számára sem érdektelen a kérdés feltétele: hol a jobb, mely régióban milyenek a vállalkozás feltételei? Nyilvánvalóan az egyik alapvető társadalmi-gazdasági kérdésre kell választ keresni: az USA-ban az egy főre jutó GDP az európainak másfélszerese, míg a munkanélküliség 1999-ben mindössze fele volt az EU-énak. Márpedig új munkahelyeket a vállalkozások teremtenek, miként a GDP növekedése is döntően a vállalkozói aktivitás növelésétől várható.

Mihez képest?

Nem mindegy, milyen vállalkozások termelik a GDP-t, és ebben is feltűnő az Egyesült Államok fölénye. Míg Európában az ipari termelésben megtermelt új érték 10 százaléka származik high-tech cégektől, addig Japánban 14,7, Amerikában 16,4 százalék. A gyorsan növekvő, dinamikus, úgynevezett "gazella" cégek aránya Európában 6, Japánban 2, míg az USA-ban 19 százalék. Hasonlóan nagyok az eltérések a magas szintű (high-tech) technikát megalapozó K+F ráfordításokban. Az EU átlagosan a GDP 1 százalékát költi K+F-re, az USA 1,5-et, Japán 2-t. Ez a különbség még feltűnőbb, ha az egy főre jutó értéket számítjuk: az EU egy-egy polgárára számítva 175 euró K+F ráfordítást mutat fel, míg az USA 456 eurót. Japán ebben az összehasonlításban nagy népessége okán második, de még így is több mint duplája az európai ráfordításnak; az egy főre jutó japán ráfordítás 369 euró. Érdemes itt felidézni, hogy míg az Amerikában tízezer főre 4,5 szabadalmi bejelentés jut, Európában pedig 2,5, addig Magyarországon ez mindössze 0,7. Ez még akkor is figyelmeztető adat, ha mögöttünk van Csehország, Lengyelország, Spanyolország, Görögország, Portugália és Törökország is.

Vállalkozói mozgástér

Európában sürgősen csökkenteni kell a vállalkozókra nehezedő adóterhelést – olvashatjuk a "holajobb" jelentésben. Miként az ábra mutatja, míg Európában átlagosan a GDP 42 százalékát teszik ki az adóbevételek (ideértve a társadalombiztosítási járulékokat is), addig ez a mérték az USA-ban kevesebb mint 30, és hasonlóképp mindössze 28,4 százalék Japánban. Az elvonások szerkezete a különböző régiókban, de gyakran az egyes EU-tagországokban is jelentősen eltér: az európai országok nagymértékben társadalombiztosítási elvonással élnek (ez Európában 30 százalék, Amerikában csak 25), és az árukra és szolgáltatásokra kivetett adókkal, amelyek Európában 31, Amerikában 17 százalékos mértéket érnek el. Látni kell azonban, hogy a munkaerő magas rátával adóztatása drágává teszi a munkaerőt a vállalkozások számára, ezáltal közvetlenül csökkenti a munka iránti, és közvetve az áruk és a szolgáltatások iránti keresletet is. Az áruk és a szolgáltatások magas adója és ára közvetlenül csökkenti az áruk keresletét, közvetve pedig a munkaerő iránti keresletet.

Kockázatvállalók kerestetnek

Az egy részvényre jutó jövedelem az EU-ban nyolc, az USA-ban 16,5 százalék. Ennek egyik oka, hogy ezeket a jövedelmeket jobban adóztatják Európában, mint Amerikában. Hasonlóképp magas elvonások terhelik kontinensünkön a hosszú távú jövedelmeket, az üzlet eladása és öröklése egyaránt sokkal kevésbé "éri meg", mint az Egyesült Államokban. Így például egy kisebb "minta" vállalat eladásának adókulcsa a tengerentúlon 10 százalék alatt van, az EU-ban 18,1.

A befektetéskockázatot klasszikus módon kockázati tőkések vállalják (kellene, hogy vállalják). Itt is jelentős az Egyesült Államok fölénye. Ott az összes befektetés 36 százaléka, az EU-ban 25 százaléka a kockázati tőkebefektetés, ami értékben 3769 milliárd, illetve 1771 milliárd eurót jelent. Feltűnő, hogy ezen a területen igen nagy különbségek vannak az egyes EU-tagországok között is. Ezt a tanulmány a jövőre nézve csökkentendőnek tartja, mondván, egészségtelen, ha az üzleti feltételek ilyen mértékben eltérnek, hiszen az a verseny egyenlőtlenségét jelenti.

A high-techhel és az üzleti feltételekkel való ellátottság

Amerika nyomasztó fölénye azokban a mutatókban különösen kézzelfogható, amelyek a technikai színvonallal kapcsolatosak. Így például ott 1997-ben ezer lakosra 450, Japánban 228, az EU-ban mindössze 215 számítógép jutott. Az USA-ban 1998-ban ezer lakosra 29 internetkiszolgáló (host) jutott, Japánban és az EU-ban 11. Az iskolákban lévő számítógépek számát az USA-ban száznak tekintve, az európai átlag mindössze 50, ami még akkor is feltűnően alacsony, ha tudjuk, hogy Angliában ez a szám 152, vagy Kanadában 128. Magyarország, köszönhetően az iskolai számítógép-fejlesztési programoknak, 39-es értékével előrébb tart, mint Norvégia, Görögország, Csehország, Spanyolország vagy Portugália.

A mobiltelefon-ellátottságban 1997-ben Japán vezetett, 304 készülék jutott ezer főre, őt követte az USA 204 készülékkel, az EU pedig 129 mobiltelefonnal. Érdekes azonban, hogy jelentős eltérések vannak az egyes EU-tagországok között. Finnországban gyakorlatilag minden második embernek van mobilkészüléke, Norvégiában és Svédországban minden harmadiknak. A sor végén Törökország áll, ott ezer főre mindössze 26 mobilkészüléket regisztráltak, de 100 alatt van az ezer lakosra jutó mobilok száma a statisztika szerint Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Görögországban is. Figyelemre méltó, hogy a UNICE által összegyűjtött legfrissebb (1999. őszi) statisztikák szerint az EU beérte az USA-t, sőt némileg le is hagyta. Az USA-ban az ezer főre jutó mobiltelefon-ellátottságot száznak tekintve, az EU-ban már 105 ez az érték. Ebben a rangsorban Magyarország a sereghajtók között található, közismerten gyors fejlődésünk ellenére csak az amerikai szint közel felét értük el.

Az üzletvitel feltételei az olyan szolgáltatások, mint a szórakozás, az egészségügy, a nevelés, a gyermekgondozás, a turizmus stb. Ezek mind fontosak a vállalkozók és a vállalkozások számára mint igénybe vehető feltételek és mint piaci termékek. Az Európában tapasztalható alacsonyabb életszínvonal, valamint a magasabb adók és bérköltségek következtében 35-45 százalékkal alacsonyabb a kereslet olyan tradicionális szolgáltatások iránt, mint például a fodrászat vagy a házigondozás. Sok esetben a keresletnek ezek a strukturális korlátai intézményi merevségbe csapnak át (munkaidő-korlátozások, a munkabérköltségek eltérő növekedése), ami csökkenti a termelékenységet a szolgáltatási szektorban.

Ha száznak vesszük az amerikai polgárok diszkrecionális jövedelmét (ez az a szabadon elkölthető jövedelemhányad, amelyet a polgár hasonló szolgáltatásokra költhet), akkor Olaszország értéke 65, Spanyolországé 64, Németországé 60, Svédországé 59 és Franciaországé 58. Az országok átlaga mindössze 61. A "holajobb" tanulmány következtetése szerint Európában törekedni kell arra, hogy növekedjenek a munkaintenzív szolgáltatási ágazatok, amelyek felszívhatják a munkanélküliséget, és nőjön a rájuk költhető diszkrecionális jövedelemhányad.

Vállalkozásra fel!

Minden politikus és gazdaságpolitikus fontosnak tartja új vállalkozások létrejöttét, alapításuk ösztönzését, ezt azonban számos körülmény korlátozza. A legfontosabb a pénzügyi korlát, azazhogy hozzávetőleg mekkora alaptőke szükséges egy új magáncég, egy korlátolt felelősségű társaság létrehozatalához (euróban). Az Egyesült Államokban, valamint Angliában és Ausztráliában a tanulmány szerint egyáltalán nincs ilyen követelmény, és Írországban is csak egészen alacsony, 2 euró. Németországban követelik meg a legmagasabb alaptőkét (25 000 euró), négy további államban (Hollandia, Belgium, Görögország, Ausztria) 18-20 000 euróra van szükség, míg a többi európai országban ennél kisebb az érték. Magyarország a jelenlegi 12 000 eurós (3 millió Ft-os) értékével a középmezőnyben helyezkedik el.

A vállalkozásalapítás költségei magukban foglalják a bejegyzés és az alapítás költségeit, valamint az alapításhoz szükséges idő- és energiaráfordítást is. E tekintetben azt látjuk, hogy Japánban igen gyorsan lehet vállalkozást alapítani (3 hét alatt), azonban viszonylag drágán (4000 euróért). Európában átlagosan 1600 euróra van szükség, viszont 11 hétbe is beletelik, amíg a vállalkozást tető alá hozzák. Az USA nehezen szárnyalható túl, ott 500 eurós költség- és 1,5 hetes időráfordítást igényel egy-egy új üzlet létrehozatala.

Az üzletalapítási költségek között a szabadalmakra, telefonra, mobiltelefonra stb. kétszer-háromszor többet kell költeniük az európai vállalkozásoknak, mint amerikai konkurenseiknek. Az öreg kontinensen lényegesen drágább a villanyáram, az internet és az utazás, drágábbak és nehezebben elérhetőek az üzleti szolgáltatások. Számítások szerint Európában mintegy egyharmaddal kevesebben foglalkoznak üzleti szolgáltatásokkal, mint Amerikában.

Termelékenység és költségek

A "holajobb" tanulmány számításai azt mutatják, hogy a bérköltségek (és részben a nem közvetlen bérre fordított munkaerőköltségek) Európában magasabbak, mint Amerikában, miközben a termelékenység alacsonyabb. Az eltérés már nem oly nagymértékű, mint néhány más mutató tekintetében. Alacsonyabb a kutatók és a felsővezetői képességekkel rendelkezők aránya. Az európai munkaerőpiac általában kevésbé rugalmas, mint az amerikai.

A bérköltségmutatók mellett – a megalapozott összehasonlítás érdekében – tudni kell azt is, milyen képzettségű munkaerőt foglalkoztatnak adott órabérért a különböző térségekben. Így például az üzleti világban foglalkoztatott kutatók ezer foglalkoztatottra vetítve az Egyesült Államokban 59-en, Japánban 58-an vannak, az EU-ban mindössze 23-an. Magyarország e mutató tekintetében a maga 16-17-es értékével szintén a sereghajtók között foglal helyet, Portugália, Csehország, Görögország társaságában, amelyektől jelentősen elmarad Törökország. Mindmáig tart ugyanis a képzett munkaerő elvándorlása Amerikába: sok egyetemista nem tér haza külföldről diplomája megszerzése után.

A menedzserek felkészültségét illetően alkalmas mutatónak tekinthető az MBA vagy az ennek megfelelő végzettség. Az USA-ban az új MBA végzettségűek 94 000-en vannak, Európában 25 000-en, míg a vállalkozói kurzust végzett vállalkozók száma 350 000, illetve mindössze 25.

Radikális átalakulás ment végbe az elmúlt évtizedekben a munkaidő hossza tekintetében. Régebben "híresen sokat" dolgoztak a japánok és a németek, mára azonban átrendeződött a sorrend. Az amerikai adatot száznak tekintve az évente egy foglalkoztatott által ledolgozott munkaórák átlaga Japánban már csak 96, az EU-ban pedig 86. Az utóbbi jelentős különbségeket takar: Írország mutatója 97, de 90 vagy e fölötti értéket találunk Ausztria, Finnország, Spanyolország, Portugália, Új-Zéland, Törökország, Izland és Ausztrália esetében is. Belgium, Nagy-Britannia, Kanada, Olaszország és Franciaország 80 fölötti mutatóval rendelkezik, Svédország és Németország (78, 80) után a sereghajtók Hollandia és Norvégia (71).

A különféle rugalmas munkaszerződési formák Európában igazán csak Spanyolországban terjedtek el, ahol 40 százalékkal több foglalkoztatott dolgozik így, mint Amerikában. Az USA átlagát száznak tekintve az EU-ban 64, míg Japánban csak 58 a rugalmas munkaszerződéssel foglalkoztatottak számaránya. Európában a sereghajtó Luxemburg 14 százalékkal.

A jobb foglalkoztatási feltételek ellen hatnak a bérekre rakódó adók. Az Egyesült Államokban 1 eurónyi bérnövekedésből 35 cent kerül adóban vissza a költségvetésbe, és ez 39 cent az árukra és a szolgáltatásokra kivetett adókkal együtt. Belgiumban ezek az értékek elérik az amerikaiak dupláját, és Németországban is közel járnak ehhez (68,6 és 63,9 százalék). A vizsgált országok közül kizárólag Új-Zéland bérnövekedésre vetített adóterhei alacsonyabbak az amerikaiaknál, a közvetlen adó 24,2 százalék, az árukra és a szolgáltatásokra kifizetettekkel együtt 38,5 százalék. Magyarország a személyi jövedelemadó arányát tekintve a középmezőny alatt helyezkedne el, azonban a társadalombiztosítási terhek nagysága miatt felkerülünk a "felsőházba". Ez az érték a francia 51 és az osztrák 56 százalék közé esik. Ha azonban a Magyarországon az árukra és szolgáltatásokra kifizetett, viszonylag magas, 25 százalékos forgalmi adót is hozzáadjuk, akkor már az élmezőnnyel, Németországgal és Belgiummal állunk egy szinten.

Mi a teendő?

Az amerikai szint elérése jelenleg illúzió hazánkban. A kitűzhető, kitűzendő cél az, hogy erősségeinket kihasználva (élmezőnybe tartozó alapfokú oktatás, elismerésre méltó oktatási rendszer, képzett és fegyelmezett munkaerő, bizonyos tudományágak, lásd: matematika kimagasló művelése stb.) integrálódván az EU-ba, belátható időn belül elérjük az EU elmaradottabb tagországainak fejlettségi szintjét, mutatóit. Vannak mutatók, amelyek csak jelentős ráfordítással és/vagy hosszú idő alatt érhetők el, nem kis számban vannak azonban olyanok is, amelyeket már most célul tűzhetünk ki. A "holajobb" elemzés a mi számunkra erről szól.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!