A kötelező kamarai tagság eltörlése a kamarákat arra készteti, hogy vonzóvá tegyék tevékenységüket a vállalkozók előtt, így szerezve tagokat, s ezzel megalapozva létezésüket. Jelenleg mindenki vár. A vállalkozók arra, hogy kiderüljön, miért éri meg fizetni a tagdíjat. A kamarák jelenlegi vezetői pedig arra, hogy kapnak-e ismét funkciót a vezető testületekben a közelgő tisztújításkor.
A küzdelem és a lobbiharc a kamarák életben maradásáért valamikor tavaly év végén erősödött fel igazán. Akkor, amikor a parlament asztalára került a kamarai törvény módosítása. Igen erős volt az a vélemény, miszerint a törvényjavaslat a kamarák jogos bírálataként született. Azért, mert a kamarák nem tudták hatékonyan ellátni feladataikat, a vállalkozók nem látták hasznát annak, hogy egy ilyen szervezet tagjai. Ezt a véleményt, megerősíti az a felmérés, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) készíttetett ez év elején. Eszerint ugyanis a megkérdezett 300 vállalkozó elsöprő többsége, 81 százaléka egyáltalán nem ismeri a kamarák érdek-képviseleti tevékenységét. Több mint a háromnegyedük még egyetlen kamarai szolgáltatást sem vett igénybe, a vállalkozások 15 százaléka egyet, és csupán 6 százalékuk használt már több szolgáltatást is.
Mégis, nagyon sokan óvtak attól, hogy önkéntessé tegyék a kamarai tagságot. Ezt jelzi az is, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvényhez majdnem annyi módosító javaslatot nyújtottak be a parlamenti képviselők, mint a költségvetési törvény tárgyalásakor. A 400 indítvány között szerepelt például az, hogy a társas és az egyéni vállalkozások kötelező kamarai regisztrációját automatikus tagsággal kössék össze. De volt olyan javaslat is, amelyik a tagdíjmentesség határát az áfakörhöz illesztve, nettó 4 millió forintban állapította volna meg. A parlament azonban végül elvetette ezeket a javaslatokat. A tavaly december 21-én elfogadott törvény szerint országos kamaraként csak kereskedelmi és iparkamara, valamint agrárkamara hozható létre. A kötelező tagsági viszony 2000. október 31-ével megszűnik. Eddig kötelesek ellátni közfeladataikat, és e napig át kell adniuk azokat a kormány által kijelölt szerveknek. A kamaráknak a későbbiekben a működéshez szükséges költségeket bevételeikből kell fedezniük. A szolgáltatásaikért fizetett díjakból, tagdíjból és egyéb bevételekből, például az önkéntes adományokból. A törvény azonban megtiltja, hogy a kamarák nyereséget hozó tevékenységet folytassanak, nem lehetnek tagjai gazdasági társaságnak, és ilyen vállalatban részesedést sem szerezhetnek.
Okmányirodák
A törvényt megszületése után sokan bírálták. Még kormánypárti képviselők is. Az egyik MDF-es honatya, Ékes József például hibás döntésnek értékelte a törvényt, ami szerinte nem tisztán szakmai érdekek védelmében született. Bihall Tamás, az MKIK alelnöke akkor úgy nyilatkozott: a változásokkal a vállalkozói társadalom semiképp sem jár jól, stabil kamarai rendszer helyett legyengített kamaráknak kell helytállniuk az európai integráció során. A teljes körű tagságnak köszönhető anyagi függetlensége eltűnik a kamarának, ez pedig meggyengülését vetíti előre – mondta akkor Tolnay Lajos, az MKIK elnöke.
Az első kérdés ezután az volt, hogy ki veszi át a közigazgatási feladatokat. A kormány március 14-én úgy döntött, hogy az okmányirodák. Jelenleg 152 ilyen iroda működik az országban, november elseje után ők adják ki a vállalkozói igazolványokat. A kormány ígérete szerint 2002-re számuk 246-ra emelkedik majd. A kamarák nem értettek egyet azzal a véleménnyel, hogy így olcsóbb lesz a közfeladatok ellátása. Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara (MAK) elnöke azzal érvelt, hogy míg a falugazdász-, illetve a gazdajegyzői hálózat fenntartása a kamaránál 800 millió forintból kijött, addig a szaktárcának 1999-ben 2 milliárdját emésztette fel.
A törvény elfogadása után az első nagy feladat a kézműveskamarák beolvasztása volt a kereskedelmi kamarákba. Az előírt határidőre, március 31-re ez mindenhol lezajlott. A Magyar Kézműves Kamara (MKK) április elseje óta az MKIK szakmai kollégiumaként működik. A kollégiumnak önálló költségvetése nincs, működésének személyi és tárgyi feltételeit a kereskedelmi kamara biztosítja – mindez a területi kamarai összeolvadásokra is érvényes. A törvény előírja, hogy a kézműveseknek 33 százalékos részarányt kell képviselniük az országos kamara küldöttgyűléseiben és testületeiben. Az elnöki funkciót a kereskedelmi kamara látja el, a kézműveseknek egy alelnöki tisztség jut. Ez az országos testületnél már március végére teljesült.
Személyi áldozatok
Nem úgy az egyik megyei szervezetnél. Bács-Kiskun megyében nem hivatalos megállapodás volt arról, hogy a megszűnő kézműveskamara vezetője alelnöki tisztséget kap az iparkamaránál. Mégsem így történt. Az erre vonatkozó alapszabály-módosítást ugyanis nem fogadta el a küldöttértekezlet. Ezt azzal magyarázták, hogy szerintük elég, ha csak a törvényben megszabott határidőre, november elsejére biztosítják a kézművesek egyharmados kötelező reprezentáltságát. Így a Bács-Kiskun Megyei Kézműves Kamara elnökének semmilyen hivatalos poszt nem jutott az összeolvadt testületben.
Az egyesülés egyébként is követelt személyi áldozatokat. A Magyar Kézműves Kamara korábbi főtitkára például április óta munkát keres, mert két főtitkárra nincs szüksége egy országos testületnek. Az MKK alkalmazottai közül 3 embert vett át az MKIK. A létszámleépítés a területi szervezeteknél is megtörtént, azt azonban még nem tudni, hogy összesen hány ember esett áldozatául az átalakulásnak. A leépítéseknek ezzel még nincs vége. A kötelező tagság megszűnése miatt elképzelhető, hogy az apparátus felét el kell küldeni. Már a múlt év végétől nem engedték betölteni a megüresedett állásokat. Bizonytalan az is, hogy az októberi kamarai választások után az új vezetőség milyen apparátussal kíván együttműködni.
A Magyar Agrárkamara már az év elején elbocsátotta közvetlen munkatársainak a felét. Szerintük a további leépítés már a munkát veszélyeztetné.
Kamarai inkasszó
Az új testületek gazdálkodnak novembertől az eddigi kamarai vagyonnal. Az átmeneti időre elidegenítési tilalom vonatkozik, tehát egyetlen szervezet sem értékesíthet semmit a vagyonából. A kézműveskamarák javaival, pénzével a kereskedelmi kamarák rendelkezhetnek. Az már biztos, hogy az új vezetőség jelentős kinnlevőségekkel veszi át az eddigi kamarai vagyont. A kézműveskamaráknál a be nem fizetett tagdíjakból 1,4 milliárd forint, az iparkamaránál pedig csaknem 3 milliárd forint tartozás halmozódott fel. Az adósságok behajtására néhol inkasszót nyújtottak be a kamarák, persze sokan csak az átalakulásról szóló törvény elfogadása után, tavaly decemberben kaptak észbe. A bankok azonban ekkor már nem fogadták el a kamarai inkasszókat.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara időben élt ezzel a jogával. 800 inkasszót juttatott el a Budapest Bankhoz, amiből 500 járt eredménnyel, így mintegy 25 millió forint elmaradt tagdíjhoz jutott hozzá. De voltak olyan területi szervezetek is, melyek profi pénzbehajtó cégekhez fordultak, hogy milyen sikerrel, azt azóta sem árulták el. A törvény értelmében egyébként áprilisig lehetett behajtani az elmaradt tagdíjat. Azóta csak az ez évre szóló tagdíjak beszedésére van jogosítványuk a kamaráknak. Ám a helyzet nem ennyire tiszta. Ugyanis annak ellenére, hogy a törvény egyértelműen így rendelkezik, született egy pénzügyminisztériumi – igaz, csak főosztályvezető által szignált – állásfoglalás is, amely arról szól, hogy a tagdíjhátralékot öt évre visszamenőleg be lehet hajtani adók módjára, mivel a díj köztartozásnak számít. Így a 2000-ben keletkezett tartozás 2005-ig követelhető.
Ebben a kérdésben éles vita bontakozott ki a kamarai átalakulással megbízott kormánybiztos, Sümeghy Csaba és a kamarák között. Sümeghy az állásfoglalás felülvizsgálatára kérte a pénzügyminisztert. A vállalkozói bizalom szempontjából súlyos hibát követtek el a kamarák Sümeghy szerint azzal, hogy most jutott eszükbe az elmaradt tagdíjak behajtása, pedig erre öt évük lett volna. A kamarák mindenesetre a pénzügyminisztériumi állásfoglalást tartják érvényesnek, és mindent elkövetnek a tartozások behajtásáért. Azt azonban ők is elismerik, hogy jó, ha a kinnlevőség feléhez hozzá tudnak jutni, mivel a cégek egy része már vélhetően nem létezik.
Számvevőszéki türelem
A követelések mellett tartozásaik is vannak a kamaráknak. A kézművesek például egy 52 millió forintos tételt is görgetnek maguk előtt, szinte megalakulásuk óta. A törvény szerint a kamarák annak idején a várható tagság alapján kaptak állami juttatást. Azonban a kézműveskamarának nem lett annyi tagja, amennyit reméltek. Ezért vissza kell fizetniük a fenti összeget. Az 52 millió forint 10 éves kamatmentes törlesztéséről tavaly kötöttek megállapodást a Pénzügyminisztériummal.
A kinnlevőségek behajtása vélhetően azért gyorsult fel az utóbbi időben, mert a törvény szerint az Állami Számvevőszék vizsgálja a kamarák vagyoni helyzetét. Az 1999. december 31-ei állapotot tükröző teljes vagyonleltárt március 23-ig kellett leadniuk a kamaráknak. Ezt azonban csak késve teljesítették. A csúszás oka, hogy a mérleget jóvá kellett hagyniuk a küldöttgyűléseknek, amelyek az összeolvadás miatt csak március végén ültek össze. Az ÁSZ azonban türelmes volt. Hallgatólagos megállapodást kötött a kamarákkal, hogy a határidő lejárta után is beküldhetik a mérleget.
A birtokunkba jutott vagyonleltárak szerint az MKK-nak és az MKIK-nak összesen mintegy 620 millió forint készpénze van, egyetlen ingatlan sincs a tulajdonukban. Az országos kézművestestület március 31-ig átadta az MKIK-nak a csaknem 8 millió forintnyi készpénzét, amivel az iparkamara ezután szabadon rendelkezhet. Az MKK-nak soha nem volt gépkocsija, míg az MKIK-nak 6 autója van. Az eszközállománya a kézműveseknek 4 millió forint, az iparkamarának 73 millió forint. Ennyi a berendezési tárgyak, a számítástechnikai eszközök és a kamarák alapította közhasznú társaságok törzstőkéjének együttes értéke. Az MKIK-nak 612 millió forintja van készpénzben és betétszámlán. Az MKK diszkontkincstárjegyekbe fektette megtakarított pénzét, az összeg ma csaknem 8 millió forintra rúg. Egyik országos testületnek sem volt soha részvénye vagy államilag nem garantált értékpapírja.
A mérleg szerint mindkét kamarának jelentős kinnlevősége van. A területi kamarák az MKK-nak 14 millióval, az MKIK-nak 86 millió forinttal tartoznak. Ez az összeg abból adódik, hogy a területi szervezetek éves bevételeik 8 százalékát kötelezően átutalják az országos kamaráknak, ami december 31-éig nem történt meg. Ezeknek a mérlegeknek az alapján kezdi meg a helyszíni ellenőrzéseket május közepén az ÁSZ. A vizsgálatok a tervek szerint két hónapig tartanak, s október elején az összefoglaló értékelés már a parlament asztalán lesz.
Változnak a tagdíjak
Minden területi kamarához eljut legalább egy számvevőszéki könyvvizsgáló és egy revizor. Tehát legkevesebb 60 számvevőszéki alkalmazott vizsgálja majd a kamarák vagyoni helyzetét, ezen belül a fiskális vagyon meglétét, illetve azt, hogy a vagyonelemek a mérlegben valódi értéken szerepelnek-e. Az ÁSZ-revizorok tüzetesen megvizsgálják a tavalyi értékesítéseket is, mivel a számviteli törvény értelmében ebben az évben nem adhatnak el semmit a kamarák. Venni viszont vehetnek. Ezért az MKIK küldöttgyűlése úgy határozott, hogy legfeljebb 300 millió forint értékben néhány hónapon belül ingatlant vásárol. Emellett elkülönítettek 100 millió forintot azért, hogy az átalakulás ne okozhasson fennakadást a finanszírozásban. Erre valószínűleg szükségük is lesz, hiszen a kamarai törvény nem fogalmazza meg egyértelműen, hogy ebben az átmeneti időben kell-e tagdíjat fizetni.
Vissza is esett a tagdífizetési kedv, egyes megyékben a vállalkozóknak alig kétharmada teljesítette ezt a kötelezettségét. Pénztartalékképzésre azért is szükség van, mert november elseje után az előzetes számítások szerint a befizetett tagdíjak 90 százaléka elvész. Ugyanis a jelenlegi tagságnak várhatóan csak a töredéke vállalja önként a kamarai tagságot. A vállalkozók 22 százaléka (többségük egyéni vállalkozó) már eldöntötte, hogy nem kíván november elsejétől kamarai tag lenni – áll az MKIK felmérésében. 14 százalék továbbra is vállalja a tagságot, a nagy többség, 64 százalék viszont még bizonytalan. A vállalkozóknak egyébként június 30-ig kell eldönteniük, hogy tagjai lesznek-e a kamarának. A három országos kamarában – az előzetes felmérések szerint – a mostani tagságnak csak az egytizede marad meg novembertől. Azoknak, akik a felmérés szerint még bizonytalanok, az elsődleges mérlegelési szempont a tagdíj mértéke lesz (43 százalékuk dönt ennek alapján). A tervek szerint az MKIK növelni fogja a kisvállalkozók díját, a tervek szerint 20 ezer forintra, ezzel szemben a nagyvállalkozóknak a jelenlegi 10, illetve 5 millió forint helyett 300-500 ezer forintot kell fizetniük. A bizonytalanok 31 százaléka a szolgáltatások minőségétől teszi függővé, hogy tag marad-e.
Minden kamara tervében szerepel az információközvetítés erősítése. Valamint az, hogy minél hatékonyabban készítsék fel tagjaikat az európai uniós csatlakozásra. Továbbra is kiemelt szolgáltatás lesz a piacok felkutatása, a partnerkeresés. Nem maradnak el a konferenciák, az üzletember-találkozók, a kiállítások és a vásárok sem – ígérik a kamarák. Ehhez a pénzt a tervek szerint pályázatokból szerzik meg. A szolgáltatások döntő többsége a tagok számára díjmentes lesz, néhányért viszont – például a piackutatásért – a tagoknak is fizetniük kell. Igaz, nem a piaci árat, mint a nem tagoknak.
Továbbra is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a képzésre, tanfolyamokra. Emellett erősíteni szeretnék a kamarák érdek-képviseleti tevékenységét, illetve egyfajta lobbiszervezetként akarnak működni a jövőben. Ezek még csak vázlatos elképzelések. Konkrétumok akkor születhetnek, ha vége a választásoknak, illetve ha kiderül, hogy hány tagja lesz az új kamarának, és mennyiből gazdálkodhat. Ekkor dől el, hogy milyen szolgáltatásokra futja. Ezzel szemben a vállalkozók arra várnak, hogy kiderüljön, érdemes-e belépni a kamarába. Lesznek-e számukra hasznos szolgáltatások? Tipikus 22-es csapdája. Június végén, amikor a vállalkozók nyilatkoznak arról, hogy tagok akarnak-e maradni, talán már többet tudunk arról, vajon számíthatunk-e az európai uniós csatlakozás küszöbén erős magyar kamarai rendszerre.