Árulkodó hitelkamatok

Termelőcég is szerződhet bankkal

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 26. számában (2000. június 1.)

 

Csak a tartósan magas hiteldíjak szabhatnak határt az áruvásárlási kölcsönök dinamikus felfutásának. A nagy hazai kereslet miatt a társaságok egyelőre nem kényszerültek jelentős csökkentésre, inkább szolgáltatási színvonaluk javításával, kereskedelmi partnereik számának növelésével erősítenek. Akad viszonyt néhány ügyfélbosszantó trükk is a piacon. A termelőcégek közvetlenül is szervezhetnek áruhitelt termékeikre, de ez csak a kereskedéssel is foglalkozóknak éri meg.

 

Kevés hazai árugyártó vagy generálimportőr tudja, hogy – mint azt a megkérdezett hitelintézetek is megerősítették – cége akár közvetlenül is partnerévé válhat egy-egy áruhitelt nyújtó banknak, s ezzel is kecsegtetőbbé teheti termékeit a vásárlók számára. Ezeknek a szerződéseknek viszont jobbára csak akkor van értelmük, ha a termékek értékesítése is közvetlenül a gyártó (importőr) hatáskörébe tartozik.

Az áruhitelező cég általában nem fizet jutalékot partnereinek: a kereskedő haszna az, hogy a kölcsönlehetőséggel is növelni tudja forgalmát (elképzelhető viszont, hogy meghatározott forgalom felett valami mégiscsak csurran-cseppen a hitelintézettől a forgalmazónak). Ily módon a hitelező cégnek általában nem fűződik érdeke a szerződéshez az áru gyártójával. Ha mégis köt ilyet, akkor emellett ugyanúgy meg kell állapodnia a termék valamennyi más forgalmazójával, ha azoknál is szeretne hitelezni. Ezért – mint például a Credigen Rt.-nél rávilágítottak – a partnereik szinte mindegyike kereskedelmi vállalkozás, elvétve akad csak termelőcég.

Tanulságos ugyanakkor az OTP Bank megoldása. A legnagyobb hazai hitelintézetnél kialakult gyakorlat, hogy a gyártóval kötött megállapodásban rögzítik azoknak a forgalmazóknak a körét, akiknél majd szóba jöhet az áruhitel. Így az áru előállítója mégiscsak a hitelintézet közvetlen partnerévé válik.

Az áru megvételét követően egyébként – ha írásban is megkapta a szerződést – a hitelintézet néhány napon belül átutalja a cikk ellenértékét a kereskedőnek (ha az ügyfélnek volt önrésze, azt a forgalmazó természetesen még az áru vásárlásakor megkapta a vevőtől, s ekkor ennyivel kevesebb jár neki az áruhitelező partnerétől).

Makacsul magas kamatok

A kölcsönt igénylő magánszemélyek szerint az árukölcsönök legfontosabb jellemzője a makacsul magas kamat. Ezt a fogyasztási hitelek nagy családjába tartozó kölcsöntípust mintha nem érintette volna meg az idők szele: egyes társaságok akár 25-30 százalékos marzzsal dolgoznak a jelenlegi, lekötött lakossági betéti kamatokhoz képest.

Ráadásul az itteni kamatok jócskán fölötte vannak a hasonló autós- vagy folyószámla-kölcsönökéihez képest is. Nem szálltak alább tavaly karácsonykor sem, amikor pedig mindenki jelentős akciókra számított a piacon (ehelyett inkább egyes bankok decemberben kirendeltségeik hosszabbított nyitva tartásával, megerősített munkatársi gárdával "akcióztak"), sőt a közelmúltbeli általános kamatesés sem ingatta meg őket.

Körkérdésünkre több bank egyáltalán nem nevezte meg a kamat mellett az összes felszámított banki költséget is magában foglaló teljes hiteldíjmutatóját (thm). Akadt olyan telefonos banki ügyintéző is, aki a kamat mellett nem is tudott egyéb költségekről beszámolni. Ilyesmiről általában nem esik szó a társaságok nyilvános hirdetéseiben sem, amit egyesek azzal magyaráznak (és oda is írnak a szövegbe), hogy ezek nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. Egy korábbi kormányrendelet ugyanakkor világosan megfogalmazta, hogy a társaságok üzletszabályzatának, nyilvános tájékoztatóinak és ajánlattételeinek feltűnő módon tartalmazniuk kell a teljes hiteldíjmutatót is.

A thm-adatot kérdésünkre mégis közlők közül az OTP Banknál például 43,38 százalék, a Kereskedelmi és Hitelbanknál (K&H) 37,29 százalék, a CC Credit Rt.-nél 37,17 százalék a thm egy 80 ezer forintos, 12 hónapos futamidejű áruhitelnél, az ügyfél 10 százalékos önrészesedése esetén. Bizonyos feltételek közt akad akár 38 százalékos thm a Credigen Rt., 42,26 százalékos pedig a Budapest Bank (BB) konstrukciói között is.

A magas kamatszint – a jó marketingmunkának is köszönhetően – részint a nagy lakossági kereslettel magyarázható. Ma már aligha nyithat ki bevásárlóközpont úgy, hogy ne telepedne meg benne egy vagy több áruhitelező cég, gyakorta saját, a helyszínen dolgozó ügyintézőivel.

Versenyt korlátozó társaságok

Ellenpéldaként viszont már feltűntek a verseny mesterséges korlátozásának első jelei is: egyes óriás áruházak kizárólag egy bankkal kötnek exkluzív szerződést, a többieket kizárva. Vannak viszont olyan kereskedelmi társaságok – mint például a Skála-csoporthoz tartozó S&C Áruházlánc Rt. -, amelyek nemrégiben nyíltan deklarálták: minél több áruhitelező befogadására készülnek, ezzel is növelve saját bevételeiket.

Az üzletág teljesítménye tehát megugrott, de valószínűleg még mindig óriási lehetőségek vannak a növekedésre (szűk egy évvel ezelőtt, tavaly félévkor a magyarországi áruvásárlási hitelek éves volumene nem érte el a 18 milliárd forintot). Fölöttébb biztató jövőkép, hogy egyes szakemberek szerint az Európai Unióban (EU) a tartós fogyasztási cikkek 90 százalékát valamilyen hitelkonstrukció segítségével veszik meg a polgárok.

Kiemelkedő piaci kockázat

Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy a bankok e hiteltípusnál vállalják szinte a legnagyobb kockázatot a lakossági piacon. A fogyasztási cikk – mondjuk az ingatlannal vagy nagyobb gépekkel szemben – könnyen mozgatható (eltüntethető). Az ügyfél helyben bemutatott adatain kívül számukra nincs biztosíték, kivéve azoknál a konstrukcióknál, ahol feltétel a számla megléte a hitelező pénzintézetnél, vagy esetleg kezest (adóstársat) kötnek ki a kölcsönnyújtáshoz.

Ami az utóbbit illeti, a legelnézőbb a BB, ahol – mint közölték – egyáltalán nem kell kezes. Az ABN Amro Bank is eltekinthet ettől, ha az ügyfél törlesztőrészlete alacsonyabb nettó havi jövedelmének egytizedénél, és a futamidő is rövidebb másfél évnél. A Credigen Rt.-nél javítja az ügyfél hitelelbírálási pontszámát, ha valakivel megosztja felelősségét, a CC Credit Rt. pedig csak 500 ezer forint hitelösszeg felett kér készfizető kezest.

Az OTP Bank esetében kizárólag azoknak érdemes egyedül vásárolni, akiknek már legalább 3 hónapja van lakossági folyószámlájuk, amelyre havonta minimum 40 ezer forint érkezik be (és persze a törlesztést is erről fizetik majd). A legszigorúbbnak a K&H Bank tűnik, amely általában soha nem nyújt módot az egy személy általi kölcsönfelvételre.

Áruvásárlási kölcsön néhány hazai hitelintézetnél

Társaság neve

Kamat (éves, %)

Kezelési költség (egyszeri, %)

Futamidő (hónap)

Hitelösszeg (min., max., E Ft )

Minimális önrész (%)

ABN Amro Bank

27*

1-3

6-24

25-300

20

Budapest Bank

0-29

0-5**

6-36

20-500

0-20

CC Credit Rt.

24-27

3

6-60

30-

20

Credigen Rt.

28

3

6-48

25-1000

10-20

K&H Bank

26

0,3***

6-36

20-500

20

Magyar Cetelem Rt.

0-35

-

5-36

30-2000

változó

OTP Bank

6,5; 8; 26; 27; 29

1-2****

6-60

20-

20

Postabank

25; 26

1-3*****

6-24

30-500

10

* Törlesztés ABN Amro vagy más folyószámlán, illetve ABN Amro-fiókban havonta;
** lehet havi, egyszeri, konstrukciótól függ;
*** havonta számítják, max. 1 E Ft/hó;
**** 12 hónál rövidebb hitelnél és OTP-folyószámlás törlesztésnél egyszeri 1%, min. 2 E Ft, más banki folyószámlánál egyszeri 2%, min. 3 E Ft, 12 hónál hosszabb hitelnél és OTP-folyószámlás törlesztésnél évi 1%, min. 2 E Ft, más banki folyószámlánál évi 2%, min. 3 E Ft;
***** min. 2 E Ft, max. 10 E Ft.
Forrás: a társaságok központjai és helyi ügyintézői

A kölcsönfelvétel kellékei

A kölcsönfelvétel két alappillére általában mindenütt a személyazonosság és a jövedelem igazolása. Mindenképp szükség van személyi igazolványra és egy másik igazoló okiratra (például útlevélre, jogosítványra, tb- vagy adókártyára, esetleg közalkalmazotti igazolványra).

A megfelelő keresetről munkáltatói vagy – vállalkozóknál – adóhatósági igazolással, az utolsó havi nyugdíjszelvénnyel vagy bankszámlakivonattal lehet számot adni. Főképp a nagybankok (ABN Amro, K&H) ragaszkodnak valamely utolsó havi kiegyenlített közüzemi vagy vezetékestelefon-számla bemutatásához (utóbbi egyben információt ad az ügyfél otthoni számáról is).

Ezek után puszta formalitásnak tűnik, hogy egyesek az állandó lakcím és az egyéves folyamatos munkaviszony meglétét is kikötik. Az OTP Bank ráadásul még a más bankkal kapcsolatban lévők utolsó 3 havi számlakivonatát is meg akarja tekinteni. Míg mások minden nagykorúnak adnak kölcsönt, az ABN Amro Bank korhatárt köt ki: itt csak 21 éven felüliek lehetnek hitelfelvevők.

Ha minden igazolás rendben van, az ügyfélnek még némi adósvizsgálaton is át kell esnie. Ennek időtartama az utóbbi időben sokat rövidült, de természetesen még mindig nagyban függ attól, hogy az érintett bolt faxon vagy on-line juttatja-e el a hitelkérelmet a pénzintézet központjába. A társaságok mindenesetre egységesen 15-30 perc közötti bírálati időről számoltak be. A Magyar Cetelem Rt. által bevezetett számítógépes hitelelbíráló rendszer, a HitelNet alkalmazói szerint on-line kapcsolat esetén akár 10 másodperc alatt képes a bírálatra.

Mint az OTP Bank szakemberei emlékeztettek rá, az elbírálás során nemcsak a leendő ügyfél adatait teszik mérlegre, hanem – mint minden más társaság is – azokat átfuttatják saját belső adós-nyilvántartási rendszerükön is, ezzel is csökkentve a kihelyezés kockázatát.

Van bank, amelyik néhány hasznos ötlettel is növelni tudja forgalmát. A Credigen Rt.-nél például lehetőség van arra, hogy az ügyfél csak a vásárlást követő 3 hónap múlva kezdje meg a törlesztőrészletek fizetését. Előre igényelhető egy bon is a társaságtól, amit a vásárló tetszés szerint válthat be az előre megadott kereskedelmi egységekben. A Magyar Cetelem nemrég hitelkártyával lépett a nagyközönség elé.

A tartós fogyasztási cikkek finanszírozása

Zajlik-e valamilyen szakosodás az áruhitelek piacán? Úgy tűnik, erre a kérdésre a jelen lévő társaságok többsége nemmel felel: mindegyikük megpróbálja a tartós fogyasztási cikkek összes típusát finanszírozni (mint az a táblázatunkban szereplő partnercégek listájából is kiderül). Slágertermékeknek természetesen a szórakoztatóelektronikai, számítástechnikai, háztartási cikkek számítanak, de ugyanilyen népszerűek a barkácsáruk, hűtő-fűtő berendezések, bútorok, sportcikkek, kertészeti, autós- vagy babatermékek. Egyedinek tűnik ugyanakkor a CC Credit járművekre, illetve az OTP Bank utazásra (is) kínált szolgáltatása.

A valamelyik árucikk előnyeit már élvező vásárlókkal megtörténhet az is, hogy a kialkudottnál hamarabb tudják és szeretnék visszafizetni hátralévő részleteiket a hitelintézetnek. Ezen ügyfelek száma – nem utolsósorban a szféra magas kamatai miatt – az utóbbi időben jelentősen megnőtt. Az előtörleszteni vágyókat azonban több cégnél meglepetés fogadja.

Előrehozott törlesztés

A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (hpt) szerint a fogyasztási kölcsönöknél az ügyfél – hogy mihamarabb megszüntethesse szerződését – minden esetben törlesztheti a határidő lejárta előtt tartozását. Korábbi kifizetésnél pedig a hitelező nyilvánvalóan nem számíthatja fel a még hátralévő időre szóló kamatokat. (Érdekesség, hogy az egyéb kölcsöntípusoknál a bankok nem kötelezhetők az előtörlesztés elfogadására.)

A hazai gyakorlat az előtörlesztésnél furcsa kettősséget mutat: egyesek többletköltségekkel sújtják a korábban fizetőket, mások semmilyen pluszterhet nem rónak fel. A K&H Bank, a CC Credit és a Postabank – a törvényi előírást maradéktalanul betartva – közlésük szerint az utóbbi csoportba tartoznak.

A BB-nél már 5 ezer forint díjat számítanak fel az igyekvő ügyfélnek. Néhány más társaság még határozottabb, és olyan szerződésmódosításnak fogja fel az esetet, amelynek terhét a még fennálló tartozás alapján kell kiszámítani. Az OTP Banknál e módosítási díj a még fennálló tartozás 1 százaléka (minimum 5 ezer forint).

A Magyar Cetelem is 1 százalékot kér, de itt ráadásként már szükség van a szándék írásos bejelentésére is, mégpedig 60 nappal korábban. A Credigennél annyit közöltek: az előtörlesztési szándékot általában szintén 60 nappal korábban kérik bejelenteni, s ennek – mint fogalmaztak – "némi" kezelésiköltség-vonzata is van. Ez viszont a legutóbbi (tavaly év végi) nyilvános információk szerint meglehetősen borsos összeg: az eredeti hitelösszeg 3 százaléka.

Az előzetes szándékbejelentést kérő társaságok egyébként gyakorta azzal védekeznek: a jelentkező ügyfelek egy részéről a közös egyeztetéseken derül ki: valójában még sincs elegendő anyagi erejük a lépés megtételéhez. Akkor pedig jobb a biztonság.

Kevesen nem fizetnek

Korábbi felmérések mintegy 5 százalékra taksálták a hamis papírokkal próbálkozó, illetve a hitelrészleteket végül nem fizető ügyfelek számát. Körkérdésünkre a társaságok jóval alacsonyabb arányokat neveztek meg. A csak 1999 márciusában startolt Credigennél például kevesebb mint 2 százalékra becsülték a késedelmesen, esetleg egyáltalán nem fizetők arányát. A BB tavaly áruhiteleinek mindössze 1 százalékát írta le veszteségként, s az idén sem számít jelentősebb változásra. Akad viszont olyan bank is – a K&H -, amelyik üzleti titoknak minősítette ezt az adatot.

A viszonylag alacsony minősített hitelállomány és a magas kamatok láttán meglepőnek tűnik – szakértők szerint mégiscsak a kockázatos hitelpolitikával és a "bebukott" kölcsönökkel magyarázható -, hogy akadt olyan kisebb áruhitelező pénzintézet, amely tavaly nem csekély veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Új játékosok

Bár az áruhitelezési piacon már most is nagy a verseny, a cégeknek várhatóan továbbra is újabb vetélytársakkal kell számolniuk. A CC Credit Rt.-hez hasonlóan eddig pénzügyi vállalkozásként működő Credigen Rt. például nemrég, áprilisban kapta meg alapítási engedélyét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) ahhoz, hogy igazi kereskedelmi bankként működhessen (ehhez persze a cég jegyzett tőkéjét is felemelik az eddigi 250 millióról a szükséges 2 milliárd forintra).

A leendő riválisok azonban – meglepő módon – immár nemcsak a működő bankok, pénzügyi vállalkozások köréből, de más gazdasági szektorokból is érkeznek, s többek között a fogyasztási hitelek iránt érdeklődnek erőteljesen. Egyes, bizonyára nem túlzó jóslatok szerint néhány éven belül Közép-Európában is megjelennek például az önállóan hitelező áruházláncok, benzinkút- és telefontársaságok vagy egyéb cégek.

Máris itt van például a Wienerberger Téglaipari Rt., amely tavaly jelentette be: Dél-Magyarországon (siker esetén országszerte) kereskedőpartnereitől áruhitel keretében lehet megvásárolni a Porotherm termékeket az otthonépítéshez.

Folyósított kölcsönök, 1999*
Társaság

Kölcsönök száma (E db)

Kölcsön összege (M Ft)

Budapest Bank

57

4 000

CC Credit Rt.

n. a.

n. a.

Credigen Rt.

12

800

K&H Bank

20

2 000

OTP Bank

n. a.

11 170

* Az ABN Amro, Magyar Cetelem, Postabank nem közölt adatot.
Forrás: társaságok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!