Magyarországon a kiskereskedelem virágkorát éli, ha csak a nyers számokat nézzük. A cégek száma 16 ezer körül van, 1995-höz képest 50 százalékot meghaladó a növekedés. A foglalkoztatottak száma 1998-ban körülbelül 150 ezer volt, 1999-ben a bővülés több mint tíz százalékra volt tehető.
Sokan úgy tartják, hogy a kiskereskedelem az az ágazat, ahol a legkevesebb tőkével lehet a legnagyobb hasznot elérni. Ez régebben talán még megállta a helyét (hiszen a hiánycikkekért versenyt folytattak a vevők), ma már azonban csak az igazán tőkeerős cégek rúghatnak labdába. Nemcsak arról van szó, hogy a forgalmasabb helyeken levő üzlethelyiségek árai, bérleti díjai többszörösükre nőttek, de maga az üzlethelyiség kialakítása, a design, a megfelelő induló árukészlet is jelentős tőkét köt le. Az egyre élesebbé váló versenyben a kisebb cégek nehezen bírják a növekvő tőkeigényt, miközben árengedményeket a viszonylag kis volumenű beszerzések miatt nem kaphatnak. Ezzel szemben a nagy áruházláncok különböző trükkökkel" csapolják meg a beszállítókat (szállítási és fizetési határidők, polcpénz stb.). Ezt meg is tehetik, hiszen a beszállítók méretben hozzájuk képest kicsik, s gyakran egyedüli felvevőpiacukat jelentik a láncok boltjai.
Többszintű koncentráció
A kiskereskedelemben az elmúlt évek során jelentős koncentráció zajlott le, de még korántsem fejeződött be, miközben további alapos szerkezeti átalakulás is történik. A változás azonban nem csupán, illetve nem egyszerűen a nagy bevásárlóközpontok és hipermarketek térnyerésére korlátozódik. A világ más, különösen fejlett országaiban megfigyelhető többszintű koncentráció a hazai kiskereskedelemben is elindult. Folytatják piacszerzésüket a nagy tőkeerővel rendelkező, jelentős üzletépítést folytató hipermarketek. A nagy üzletláncok közötti koncentráció tovább nő, a piaci szereplők száma csökken, s eközben az üzletláncok franchise és egyéb laza formákban is gyorsan terebélyesednek. Szorosabbá válik az integráció a szövetkezeti kereskedelemben is. Több a pusztán üzlethelyiséget biztosító bevásárlóközpont a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban is. Az időszak végére várhatóan minden megyeszékhelyen és a turisztikai gócpontokban is lesz egy vagy több bevásárlóközpont. A beszerzési társulások már nemcsak a franchise-ként működő láncokon belül, hanem konkurens üzletláncok között is létrejöttek, szerepük várhatóan tovább nő.
A jelenlegi és a várhatóan folytatódó folyamatokból az is szükségszerűen következik, hogy a kis és egyéni piaci szereplők kényszerűen láncokba szerveződtek/nek. Ez különösen igaz az élelmiszer-kiskereskedelemre, ahol az EU-csatlakozás miatt szükségessé válik az Unióban alkalmazott szigorú szabályokhoz való alkalmazkodás. Az EU normatívákhoz/normákhoz igazodás jelentős tőkeigénnyel jár, ezért e követelményeknek a kis, zömmel alultőkésített kereskedelmi egységek többnyire nem képesek megfelelni. A szerkezeti változások nyertesei tehát a hipermarketek és az időszak végén egyre nagyobb súlyt képviselő szakáruházak lesznek, míg a kisboltok tetemes piaci részesedést veszítenek. Fejlődésnek indult az internetes kereskedelem, azonban súlya még sokáig nem lesz mérvadó. Ezek a folyamatok jobbára megfelelnek az EU déli tagállamaiban érvényesülő trendeknek.
Megfigyelhető azonban az előzőekkel ellentétes tendencia is. Az újjáépített, revitalizált belső városrészekben Nyugat-Európában a kisebb üzletek virágoznak, mert a személyre szabott kiszolgálás, a speciális választék vonzó a fizetőképes rétegeknek (és a turistáknak). A fogyasztókhoz való közelség szintén jelentős előnyük a kisebb boltoknak, miközben a városszélekre települt bevásárlóközpontokat valóban csak a nagy bevásárlásokra használják (az otthon is könnyen tárolható termékeket viszik innen haza).
A külföldi áruházláncok megjelenése
A kiskereskedelmet 1998-ra majdnem teljes egészében privatizálták. Az állami tulajdon aránya az 1995. évi 10 százalékról 0,5 százalékra csökkent. A külföldi tulajdon részesedése ez idő alatt 27 százalékról 39 százalékra növekedett, azaz tulajdonképpen csak külföldiek vásároltak. Ez utóbbit gyakran érvként használják a magánosítás ellen, holott a megjelent nagy láncok általában nagy volumenű fejlesztéseket, beruházásokat hajtottak végre. Az európai vásárlási körülmények megteremtése szintén elsősorban az ő nevükhöz fűződik. Az egységes szemléletben kialakított lánc minden üzletében ugyanaz az áruválaszték érhető el. Részben a nagy hálózatoknak köszönhető az is, hogy az élelmiszerek és az iparcikkek árai az inflációtól elmaradó ütemben növekedtek, hiszen egymással versenyezve a jobbára szűkülő hazai piacon a kínálati árakat leszorították (főleg a termelők rovására). Kérdéses, hogy az 1998 óta bővülő fogyasztói piacon is fennmarad-e az éles árverseny, vagy kiegyeznek az áruházláncok.
A hazai élelmiszer-kiskereskedelmi koncentráció közép-európai viszonylatban is magas. Míg Magyarországon a boltok 10 százaléka bonyolítja le a forgalom 64 százalékát, addig Csehországban az üzletek 30 százalékára, Lengyelországban 50 százalékára jut a forgalom nagyjából kétharmada. Ez azonban részben az eltérő privatizációs technikáknak köszönhető, hiszen a két országban a reprivatizáció aránya viszonylag nagy volt a kereskedelemben, így egy korábbi (háború előtti) szerkezet állt helyre. A későbbiekben ezekben az országokban is a koncentrációs tendenciák felerősödése várható. Eközben Magyarországon a meglévő (monopolhelyzetben lévő) láncokat általában egyben adták el (a fővárosi hálózatok egy részének szétdarabolása kivételnek számított). A láncok ugyanis kelendőbbek voltak, jobb árakat érhetett el a privatizációs szervezet, mint a kisebb boltok sokkal költségesebb technikával (árverezés) lebonyolított eladásából. Ráadásul a monopóliumellenes érvekkel támogatott árverezés folyamán gyakran strómanok vásárolták fel a boltokat, majd egy-két év elteltével már nyíltan láncokba szervezték ezeket. Másfelől a magas licitálási ár miatt a kiskereskedelmi árrés további növelésére kényszerültek a boltosok.
A főszereplők színre lépése
A hazai kiskereskedelem főszereplői között néhány nemzetközileg is nagyméretű külföldi vállalatcsoport (Louise Delhaize, Rewe, Metspa, Tengelmann), valamint az áfészek és a nagyobb hazai beszerzési társaságok (CBA, Honiker, Héliker) találhatók. Ezek közül a Metspa-csoport forgalma a legnagyobb (8 Metro C+C, 109 Spar szupermarket, illetve Interspar hipermarket, 80 Drogerie Markt szaküzlet, valamint a csoport tagjai az Élker szupermarketek, a Praktiker barkácsáruházak, a Reno cipőboltok, a Mediat műszaki és a Hervis sportboltok s az Europark bevásárlóközpont), árbevétele 1998-ban jócskán meghaladta a 250-260 milliárd forintot.
A második legnagyobb kereskedelmi csoport a Louis Delhaize. Ebbe tartoznak a Cora hipermarketek (3), a Profi szupermarketek (70), s ez év végétől a teljes Csemege-hálózat (93 Csemege üzlet, 57 Jééé diszkont, 14 C+C), illetve a Csemegéhez tartozó Kunság Füszért, a Dunaker, a Kaposker, valamint az Alfa Rt. A Budavidék Rt. 10 boltja franchise-ként kapcsolódik a csoporthoz, a Váciker Rt.-vel pedig közös a beszerzésük. A csoport együttes árbevétele 1998-as szinten jóval 150 milliárd forint felett volt. A Cora (Magyar Hipermarket Kft.) feladata az első tíz évben nem a nyereségtermelés, hanem a terjeszkedés, összesen 8 hipermarket felépítése. A Csemege rendszerint a bevásárlóközpontokban nyit egy-egy nagy alapterületű szupermarketet. Tekintettel arra, hogy a bevásárlóközpontok forgalma különösen gyors ütemben gyarapszik, a választott stratégia középtávon kedvezőnek tűnik. A nagyobb alapterület egyben szélesebb választék felkínálásával is jár, ami szintén árbevétel-növelő hatású még akkor is, ha tudjuk, hogy ezek az egységek a közepes árkategóriába tartozó termékeket forgalmazzák. Szintén kedvezőek a tapasztalatok a C+C (cash and carry) áruházakkal, amelyek a nagyobb bevásárlóközpontokkal vehetik fel a versenyt (a kisebb méretek ugyan ennek ellentmondani látszanak, ám a kedvező fekvés és a csábító árak miatt erős vonzerőt gyakorolnak az árérzékeny vásárlókra). A csoporthoz tartozó Cora hipermarketek erős árversenyt támasztanak a bevásárlóközpontoknak, de a legnagyobb versenytárs, az Auchan szintén agresszív piacszerző stratégiát választott. A viszonylag alacsony árak fejében erős kereslet figyelhető meg a Coráknál, ugyanakkor a terjeszkedés miatt a kezdeti veszteségektől sem riad vissza. Jól látható, hogy a tulajdonos ebben az esetben az EU-csatlakozás utáni helyzetre készül, s terjeszkedési stratégiáját is ennek rendeli alá (stabil fogyasztói kör kialakítása a vonzó árakkal, akár veszteségek árán is).
A Rewe-csoport a Penny Market-hálózatot és a Billa üzleteket foglalja magában, s tavalyi forgalma 50 milliárd forint körül lehetett. A Penny Market üzlethálózata 80-nál több tagot számlál. Szinte az egész láncot zöldmezős beruházásként hozták létre. A csoport hosszú távú növekedési terveit vetíti előre, hogy a Rewe Magyarországon 1996-ban 23 ezer négyzetméteres logisztikai bázist és irodaházat épített, s 300 boltból álló hálózat létrehozására törekszik. Mivel árukínálatát a legolcsóbb termékekre építi, s viszonylag szűk választékot kínál, ezért a terjeszkedés elsősorban a szegényebb, igen árérzékeny fogyasztói csoportokat célozza meg (nagycsaládosok, nyugdíjasok, kistelepülések lakói stb.).
A Tengelmann-csoporthoz a Plus és a Kaiser's szupermarketek, az Interfruct C+C üzletei, az Obi barkácsáruházak és az S-modell ruházati boltok tartoznak. Ezek együttes forgalma 1998-ban megközelítette a 100 milliárd forintot. A megcélzott vevőkör elsősorban a középső és felső jövedelmi ötöd (a viszonylag széles választék mellett az árszint az átlagot meghaladó).
A szövetkezeti kereskedelemből egyre szorosabb lánccá alakuló csoport rendelkezik a hálózatok közül a legtöbb bolttal Magyarországon. A volt áfészek beszerzési társasága és egységes arculata egyre inkább a CBA-lánchoz hasonlóvá teszi a hálózatot, miközben az üzletek önállósága valószínűleg csekélyebb, mint a CBA-nál.
Hazai kiskereskedelmi láncok
Az országszerte 7543 üzletet tartalmazó lánc forgalma 172 milliárd forintra rúgott 1998-ban, s ezzel a második helyet foglalta el a toplistán, megelőzve a legdinamikusabban fejlődő külföldieket. Ugyanakkor a versenyben egyre nehezebben tud helytállni a jelentős erőfeszítések (közös beszerzés megszervezése, egységes és modern portálok, nagy alapterületű szupermarketek építése stb.) ellenére.
A legsikeresebb hazai beszerzési társulás – a CBA – forgalma annak következtében növekszik, hogy lendületesen bővíti a hálózatot. Tagjai teljesen független vállalkozások, mindössze a közös beszerzés és az egységes arculat köti őket össze. Jelentősen növekedve 1998-ban 103 milliárd forintos forgalmat ért el 349 üzletében. A CBA és a hozzá hasonló beszerzési társaságoknál szorosabb, üzletláncnál lazább kapcsolatú hálózatok (Honiker, Héliker) sikeresen integrálják az egy-két boltot, esetenként kisebb láncokat üzemeltető vállalkozásokat. Ezek érdeke annyiban közös, hogy a nagy volumenben vásárló külföldiekkel csak így – közös beszerzés megszervezésével – képesek felvenni a versenyt.
A CBA 1999-ben közel 195 milliárd forint árbevételt ért el, 13%-kal többet, mint 1998-ban. Vagyis az élelmiszer-kiskereskedelemben nőtt a piaci részesedése, s a második helyre került a toplistán. 2000-re jelentős beruházásokat és 300 milliárdos forgalmat terveznek, s a legnagyobb kiskereskedelmi céggé szeretnének válni Magyarországon.
A vizsgált kiskereskedelmi vállalkozások forgalmának 18 százalékát a Metro-csoport adta 1998-ban, ezután az áfészek (16 százalék), a CBA (9,7 százalék) és a Csemege (9,4 százalék) következett. Már ez is jól mutatja, hogy a piac rendkívül koncentrált (a négy cég együtt a forgalom 53 százalékát teljesítette). Ez még akkor is magas arány, ha a teljes kiskereskedelmi forgalomhoz (3683 milliárd Ft) viszonyítjuk az első négy cég teljesítményét (15,5 százalék). Az egy üzlethelyiségre jutó éves árbevétel is markáns eltéréseket mutat. A nagyok éves forgalma áruházanként 20-25 milliárd forint között mozgott, miközben a hagyományosoké (Skála, Centrum) egységenként 1-2,5 milliárd forint között alakult. Az áfészekhez tartozó boltok átlagos forgalma ugyanakkor mindössze 23 millió forint volt.
Termelők kontra kereskedők
A piac szereplői között éles verseny folyt és folyik a forgalom növeléséért. A harc egyrészt az eladóterület mérete és fekvése, másrészt az árak terén zajlik, ugyanakkor kevésbé tetten érhető módon – hiszen az erre vonatkozó belső információkat bizalmasan kezelik a cégek – jelentős hatékonyságjavítás is folyik. A piaci pozíciókért folyó küzdelem eredménye a termelőkkel szembeni agresszív fellépés és a jobb belső hatékonyság. Így a kereskedelmi tőkés csoportok egymás közötti harcának végül is a gyártók isszák meg a levét", miközben a vásárlók – rövid távon legalábbis – jól járnak.
A közös beszerzésen keresztül akkora piaci részt képviselnek a kereskedők a termelőkkel szemben, hogy esetenként kapacitásuk túlnyomó vagy teljes részét le tudják kötni. Ilyenkor a termelők azzal a választással szembesülnek, hogy vagy továbbra is teljesen önállóak maradnak és bizonytalan megrendelésekre vadásznak, vagy gyakorlatilag feladják önállóságukat a biztos megrendelői kapcsolat érdekében. A nagy beszerzőkkel való üzleti viszony egy kis vagy közepes cég számára az önállóság feladását jelenti, hiszen többi piaci kapcsolata elhal. Ezért cserébe biztos bevételre számíthat, ugyanakkor számot kell vetnie azzal, hogy igen alacsony árakon, vagyis sovány nyereséggel tud csak eladni, s profitját gyakorlatilag hatékonysága növelésével tudja szaporítani.
A termelőkkel szembeni fellépés másik eszköze például a polcpénz, amit a Metro honosított meg Magyarországon, s ami az éles verseny velejárója: hamarosan a hasonló méretű versenytársai is bevezették. A polcpénz az az összeg, amit a termelő fizet a kereskedőnek azért, hogy áruját elhelyezze az eladótér megfelelő helyén. Mértéke függ a polc elhelyezkedésétől. Egyre jellemzőbb, hogy a kereskedők reklám-hozzájárulást is fizettetnek a termelőkkel azért, hogy rendszeresen megjelenő kiadványaikban, szórólapjaikban feltüntessék a gyártó termékét.
Árazási variációk
A kiskereskedelemben érvényesülő árazás jelentősen átalakult a kilencvenes években. A termelő-nagykereskedő-kiskereskedő szerepek közti határ gyakran elmosódott, így ugyanazon fogyasztóknak kínálják ugyanazon termékeket egyszerre kiskereskedelmi áron", nagykereskedelmi áron", s a közvetlen termeltetés által nyomott termelői árak okozta különbségek is színesítik a palettát. Ugyanakkor a versenyben előfordul, hogy beszerzési ár alatt értékesít a kereskedő, vagy termelői ár alatt vásárol meg bizonyos mennyiséget a gyártótól, különböző előnyökért cserébe. A hazai kiskereskedelemben új belépőkre már nem kell számítani. A tortát egyre kevesebb, ám egyre nagyobb részekre osztják, hiszen az előremenekülés jegyében erős és gyors ütemű koncentráció zajlik. Ebből következik, hogy inkább csak vállalatfelvásárlások, összeolvadások, integrációk várhatók. A tízezer lakosra jutó boltok számát tekintve igen jól állunk Európában. A koncentráció olyan mértékű konglomerátumokat hozott már létre, hogy mértékadó piaci részesedést csak a meglévő üzletláncok megvételével lehet elérni. A verseny következtében azonban nagyon meg kell gondolni, hogy mit és milyen áron érdemes megvennie egy-egy nagybefektetőnek, a versenynek bizonyosan lesznek vesztesei is.
Jelentős félelmek fogalmazódtak meg a bevásárlóközpontok elburjánzása okán a kisebb kereskedelmi vállalkozások részéről. Azt mindenesetre meg kell jegyeznünk, hogy a bevásárlóközpontokban is rengeteg kisvállalkozás működtet üzletet, így az igazi vesztesek nem is a kereskedők, hanem azok az ingatlantulajdonosok, akik a bevásárlóközpontokon kívül üzlethelyiségeket adnak bérbe, hiszen a nagy új eladóterület-kínálat lenyomja a bérleti díjakat.
Bevásárlóközpont – kiskereskedőkkel
Felmérések szerint a bevásárlóközpontok megnyitása utáni hónapban a környéken lévő üzletek forgalma 40-45 százalékkal visszaesik, később azonban visszaáll az eredeti szint 90 százalékára. A bevásárlóközpontok forgalomelszívó hatása tehát létezik, de nem olyan erős, mint ahogy attól többen tartottak, s ugyanakkor bármelyik, megfelelően jövedelmező vállalkozás bérelhet üzlethelyiséget bevásárlóközpontban is.
A kiskereskedelmi verseny nem egyszerűen vállalkozások, hanem értékesítési formák harca is. Az üzlettípusok forgalmi részesedése 1997-ben és 1998-ban is jelentősen átalakult. Mind nagyobb szeletet hasítottak ki a forgalomból a hipermarketek, a nagy diszkontok és a formailag nagykereskedelmi vállalkozások, miközben megcsappant a kis vegyesboltok, a szupermarketek és az áruházak aránya. 2002-ig arra számítunk, hogy a hipermarketek részesedése további üzletépítések következtében növekszik, s a nagykereskedelmi értékesítési forma szerepe is bővül. Az áruházak visszaszorulása a Skála és a Centrum egyesülését követően lelassul, majd várhatóan megtalálják a forgalmi részesedés növelésének útját, gyakorlatilag a középosztálynak kínálva választékukat. A kis vegyesboltok súlya lassulva tovább csökken, azonban az utcai árusok és az egyéb értékesítési formák (pl. piac) szerepe egyre nő, főként a szegényebb rétegek jövedelememelkedése, másrészt a piacok felújítása, kibővítése következtében.
A kiskereskedelem növekedési kilátásai
Középtávon – 1999-től 2003-ig – a háztartások fogyasztásának volumenben mintegy 20 százalékos bővülése várható, ami folyó áron ennél is gyorsabb, 50-55 százalékos növekedést eredményez. Noha a szolgáltatások szerepe várhatóan növekedni fog a háztartások fogyasztásából (egyre több, jelenleg kvázi ingyenes közszolgáltatás válik piacivá, s nő a jelenleg is piaci szolgáltatások iránti kereslet). Így a kereskedelem számára releváns fogyasztásbővülés, vagyis a kiskereskedelmi forgalom volumene várhatóan 26 százalékkal növekszik, folyó áron ez kb. 60 százalékos bővülést jelent.
A kiskereskedelmi bolthálózat várhatóan összemegy. Visszaesés főleg a kis és a közepes méretű boltoknál várható, míg a hipermarketek és a szakáruházak száma tovább növekszik. Szintén szaporodni fognak a bevásárlóközpontok, de ezek vegyesen tartalmaznak kis és nagy alapterületű üzleteket.
A jövedelmek növekedése következtében a háztartások fogyasztása is dinamikusan bővül. Emiatt, valamint az egyes jövedelmi tizedek eltérő jövedelemnövekedése következtében számítani lehet a fogyasztás szerkezetének lassú átrendeződésére is. Mivel a leggyorsabban a felső és középső rétegek jövedelme fog gyarapodni, súlyuk az összfogyasztáson belül egyre dominánsabb. Várhatóan az összfogyasztás szerkezete is ezeknek a háztartásoknak a fogyasztási szerkezetéhez fog közelíteni. A fogyasztás volumenének minden rétegben bekövetkező növekedése miatt az egyes rétegek a felettük lévő réteg fogyasztási mintáját fogják közelíteni, ezért a fogyasztás szerkezete minden szinten a magasabb jövedelműeké felé tolódik el.
Mindez azt jelenti, hogy az élelmiszereken belül azon termékek iránt élénkül meg a kereslet, amelyek forgalmának volumene a lakossági reáljövedelmek mérséklődésének idején csökkent (gyümölcs, tejtermék, zöldség, hús), míg az alapvető, valamint az alacsony rangú termékek iránti kereslet nem változik, esetleg csökken. Az egészségesebb életmód terjedése következtében (a közép- és felső tizedekben) várhatóan nem emelkedik lényegesen az élvezeti cikkek (dohány, alkohol) fogyasztásának aránya. Átlag alatti növekedés várható viszont a ruházati cikkek piacán.
A jövedelem növekedése vélhetően erőteljes bővülést okoz a tartós fogyasztási cikkek (gépkocsi, bútor, elektromos és elektronikai cikkek) forgalmában. Különösen a személygépkocsik iránti kereslet továbbra is gyors ütemű növekedése valószínűsíthető, mivel a hazai autók átlagéletkora magas, s a 100 lakosra jutó gépkocsik száma a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan nő. Ugyancsak dinamikus növekedés várható a vásárolt szolgáltatások (például idegenforgalom, az egyre inkább piacosodó oktatás és egészségügy) piacán.
Az EU-ban a kiskereskedelemben erőteljes koncentráció zajlik, s ez várhatóan így marad a következő két-három évben is. Az egységes belső piac és a közös valuta a kockázatokat erőteljesen mérsékelte, a kereskedelemben a nagy volumenű vásárlás előnyei is növelik az igényt az egyesülésekre. Új kihívásként megjelent az internetes kereskedelem is, amely egyelőre méreteiben még nem jelentős piac, de hosszabb távon az lesz. Különösen a hanghordozó-, a szoftver- és a könyvpiacon terjed ez az értékesítési forma, bár az USA-ban az autókereskedelem adja e kereskedelem zömét. Az áruházakban (különösen a láncokba szerveződött üzletekben) új szolgáltatásként bankfiókok is megjelennek, önálló áruházi bankok alakulnak ki az áruhitelezés lebonyolítására, és – tekintettel a nagy forgalomra – nem zárható ki az sem, hogy valódi bankok fejlődjenek ki ezekből.
Szabályozási kérdések
A magyar EU-csatlakozás közeledtével a koncentráció itthon is erősödik. A benzinkút-hálózatoknál és a nagyáruházaknál ez már ma is tetten érhető. Az élelmiszer-kiskereskedelemben a nagy bevásárlóközpontok és a hiper-, valamint a szupermarketek folytatnak árletörő versenyt, a csatlakozással együtt járó (legalábbis a befektetők által várt) életszínvonal-emelkedés is arra ösztönöz, hogy újabb üzletek hadrendbe állításával vegyék fel a versenyt. A telítődő budapesti piacról a vidéki nagyvárosok és idegenforgalmi centrumok felé fordultak a beruházók, de itt is alig van már fehér folt. Ez önmagában is a koncentráció növekedése jelzi, azonban nem feltétlenül jár majd együtt a szereplők számának mérséklődésével, hiszen az újonnan kialakított üzlethelyiségek építési költsége és/vagy bérleti díja igen magas, ami az ezekben működő boltok árait is magasan tartja. Így várhatóan a nagy láncok száma kissé mérséklődik a felvásárlások során (s ennyiben az üzlethelyiségek száma is csökken a racionalizálás miatt), de összességében a bolthálózat tovább gyarapszik. A kereskedelmi árrések szűkülnek ugyan a verseny hatására, de a nagy láncok egyéb módon (szállítói állomány növelése, polcpénzek stb.) pótolni tudják a kieső nyereséget.
Az EU jogharmonizációjában egyre inkább előtérbe kerülnek a munkavédelmi szempontok és a munkahelyteremtés ösztönzése. A kereskedelemben általában korlátozni próbálják a nyitvatartási időt, az üzlethelyiségek alapterületét, illetve egyre erősebbek a fogyasztóvédelmi törekvések. Különösen vitatott a hétvégi és ünnepnapi nyitva tartás, de az erős pozíciójú kisebb kiskereskedelmi cégek még az éjszakai nyitva tartást is korlátozni szeretnék. Az is megfigyelhető az EU szabályozásában, hogy mindinkább bővül a csak szakboltokban beszerezhető cikkek köre (különösen a dohány, alkohol, gyógyhatású készítmények). A kereskedelmi korlátozások várhatóan már a közeljövőben kiterjednek a génkezelt termékekre is. Az eredetvizsgálat egyre fontosabb szerepet tölt be a kereskedelemben, és nemcsak amiatt, mert a támogatások ehhez kötődnek, hogy a fogyasztókat megvédjék a veszélyes ipari készítményektől és a környezetszennyezés ártalmaitól (különösen az élelmiszerek esetében).
E tendenciák következtében a ma még gyerekcipőben járó hazai szabályozás folytán nagy nyereséget bezsebelő kereskedelmi vállalkozásoknak a mostaninál szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük, ami többletköltséget és magasabb beszerzési árakat indukálhat, s így mérsékelheti a nyereségességet. A versenyben csak a tőkeerős vállalkozások állhatnak helyt, ez pedig tovább szelektálja majd a piaci szereplőket. Vélhetően sokkal szigorúbbá válnak a munkaügyi ellenőrzések, ami azon kis és közepes boltok, amelyek jelenleg a feketemunka vagy a féllegális fizetés eszközeivel élnek, végzetes lehet, hiszen költségemelkedésük következtében nem bírják tovább az árversenyt. A nyitva tartás korlátozása azonban a kisebb üzleteknek kedvez, mivel csak sok alkalmazottal oldható meg a több műszakos, illetve a hétvégi nyitva tartás. Ez tehát a nagy alapterületű üzleteknek okoz forgalomveszteséget, miközben fix költségeik nem, de árbevételük csökken a nyitvatartási idő rövidülése miatt.