A gyermeknevelés nagy amerikai tudora, dr. Benjamin Spock ezt írta: Mutasd a gyermekedet, s megmondom, ki vagy. A viselkedés persze nem csupán arról árulkodik, milyen házból való valaki, hanem arról is, milyen országból. Hivatásos nemzetlélekbúvárok és spontán elmélkedők egybehangzóan állítják: Magyarországon a szociális érzékenység, illetve kulturáltság elmarad az Európa nyugati felén megszokottól.
Az üzleti, hivatali, politikai színtéren és a hétköznapi emberi kapcsolatokban egyaránt gyakran tapasztalhatunk közönyösséget, türelmetlenséget, udvariatlanságot, sőt sértő magatartást. (Egy nemrégiben végzett felmérés szomorú eredménye: míg például Németországban egy utcán összeesett, rosszul lett ember mellett 100 járókelőből 60 megáll, és segíteni próbál rajta, illetve mentőt hív hozzá, Magyarországon 100-ból mindössze 4-en teszik ezt meg.)
A hivatalok ügyintézői olykor nem az ügyfelek szolgálatát tekintik feladatuknak, hanem saját pozíciójuk demonstrálását, jó esetben csak elmulasztják időben értesíteni, visszahívni az ügyes-bajos dolga megoldásáért folyamodót, rosszabb esetben packáznak is vele. Sok hivatalban az épület kialakítása is alkalmatlan az ügyek gördülékeny, kevés kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel járó lebonyolítására: a zsúfolt folyosókon olykor több órán át állva kell várakozni, az ügyfelek nem élveznek kellő diszkréciót; az egymás melletti ablakoknál, pultoknál illetéktelenül beavatást nyernek egymás problémáiba. Mindezt tetézi, ha a hivatalnok – a törvényi tiltás ellenére – vidáman pöfékel a tárgyalás közben, vagy éppen a tízóraiját majszolja.
Szintén általánosnak mondható hazai jelenség, hogy a törvényeket, előírásokat ki-ki a maga sajátos módján értelmezi; az adott szó nem feltétlenül jár kötelezettséggel; a szerződésekről sokszor kiderül, hogy nem azt tartalmazzák, amire a partner számít; nem tartják be a határidőket; megfeledkeznek a számlaadásról, sőt rossz néven veszik, ha az áruról, szolgáltatásról elismervényt kér a kliens.
Természetesen olyan cégek, intézmények is léteznek, amelyek kifogástalanul, a hatályos szabályoknak és a haladó világban kialakult szokásoknak, közmegállapodásnak megfelelően végzik a tevékenységüket. Az országos összkép azonban azt mutatja, hogy a fegyelmet, a kommunikációs képességeket, a megbízhatóságot, a szavahihetőséget illetően még rengeteg a tanulnivalónk.
Átmeneti társadalom – értékzavarokkal
Dessewffy Tibor szociológus a megbízhatatlanságot, a szavahihetetlenséget a társadalom egésze szempontjából kulcskérdésnek tartja. A probléma okát egyrészt a szerepünkkel való azonosulás teljes hiányában látja. A társadalomban szükségszerűen mindannyiunkra valamilyen szerep hárul. A nyugati organikus társadalmakban igyekeznek ezeket a szerepeket maximálisan kitölteni, nálunk azonban van egy zsigeri távolságtartás, nem akarunk megfelelni annak, amik valójában vagyunk, ezáltal pszichológiai vákuumhelyzetbe taszítjuk magunkat. A jelenség történelmi gyökerei – habár még messzebbre nyúlnak vissza – közvetlenül a kádári konszolidációból erednek, hiszen a jelenlegi aktív korosztályok a kádárizmusban szocializálódtak. Az elmúlt rendszer alapja a sok helyütt – többek között Hankiss Elemér által – elemzett, úgynevezett negatív konszenzus volt: a politikai-közéleti passzivitásért, a társadalmi szolidaritás hiányáért cserébe olyan, viszonylagos jólétet, kispolgárosodási folyamatot biztosított a hatalom, amely – a környező országok helyzetével összevetve a magunkét – jóleső érzéssel tölthetett el bennünket. Ugyanakkor kiegyensúlyozottsággal, öntudatos büszkeséggel semmiképp, hiszen mindannyian tudtuk, hogy senki és semmi sem az, akinek, illetve aminek látszik. (Mindez óriási feszültségeket okozott az emberekben, amelyekért nagy árat kellett fizetniük. Erről tanúskodnak az általános egészségi állapot romlásának, a mentálhigiénés betegségek felfutásának drámai mutatószámai.)
A mentális beállítódások többrétegűek: a véleményeket, az attitűdöket, az értékeket és az identitást foglalják magukban. A felszíntől a mélyebb rétegek felé haladva egyre állandóbbak a viselkedés meghatározói. A véleményét viszonylag könnyen változtatja az ember, az attitűdjeit, az értékítéletét lassabban, nehezebben képes módosítani, azonosulni pedig csak igen nehezen, hosszú idő után tud azzal a magatartásformával (szereppel), amelyet vállal vagy vállalnia kellene. Mivel a társadalmi szerepek megkívánta viselkedés (a készségek, a tudás, a beleérző képesség, az előzékenység, a tolerancia, a megbízhatóság) alapvetően az értékekből és az identitásból fakad, a rendszerváltás óta eltelt időben nemigen változott. Ritkán tapasztalható, hogy például egy pincér vagy akár egy vállalatvezető – feladva a negatív konszenzus identitásba épült elemeit – boldogan-büszkén vállalja önmaga teljes valóját.
A szociális kulturáltság – olykor felháborító – hiányának közvetlenebb oka a mai magyar társadalom átmeneti volta – véli Dessewffy Tibor. Jelenleg a kapitalizmus kialakulásának időszakát éljük, amely teljesen új szerep-, illetve értékkészletet zúdít az emberekre. Olyan deklarált értékekkel szembesülünk, amelyek korábban nem voltak azok, miközben jó néhány, régebben erényként számon tartott tulajdonság hátrányossá válik vagy legalábbis megmosolyogni való. Ezzel nem könnyű megbirkózni. A rendszerváltás okozta felkavarodottság, zavarodottság is nehezíti a szerepünkkel való azonosulást. A leülepedés nem történik meg egyik napról a másikra. A legégetőbb kérdés, hogy mennyire, mikorra leszünk képesek és hajlandók elsajátítani a társadalomban elfoglalt helyünkhöz kapcsolódó összes készséget, tulajdonságot. Ez bonyolult, időigényes, de elkerülhetetlen játszma – fogalmaz a szociológus. Érdekes megfigyelni, hogy a megbízhatóság, a korrekt és udvarias üzleti kapcsolatok hagyományain nevelkedett nyugati nagyvállalatok, bankok hogyan működnek a magyarországi közegben. Hozzánk romlanak-e, vagy mi növünk fel hozzájuk? Az integrálódás során kultúrák csapnak össze. Az összetűzésekből alakul majd ki a szintézis. Még nem tudjuk, milyen lesz, de annyi bizonyos, hogy nagymértékben függ attól, mit követelnek meg a cég- és intézményvezetők a beosztottaiktól.
A kapcsolati tőke
A fejlődés ütemét lassítja, hogy a nyugati normákhoz való igazodás csupán hosszú távon kifizetődő, rövid távon irracionális. Mindenki részéről münchauseni aktust igényel, hogy felkészülten, korrekt módon és a korszerű kommunikációs elvárásoknak megfelelően végezze a munkáját, miközben abból nem származik kézzelfogható haszna. Például a tanárok szempontjából semmi értelme felkészülni az órákra, ha a fizetésük egy pár cipő ára, mégis – ahogyan más szakmák, hivatások gyakorlói is – jól teszik, ha életstratégiaként az energiabefektetést választják, mert a gyenge teljesítmény hosszú távon biztos kudarcot eredményez. Manapság a rossz munkának – kivált az állami szektorban – nincs különösebb következménye, az, aki alkalmatlanul, felkészületlenül végzi a dolgát (vagy el sem végzi), ugyanannyi fizetést kap, mint az, aki világszínvonalon teljesít. Az idő azonban rostál: hosszú távon kizárólag azok a cégek, intézmények lesznek képesek hatékonyan, jó pozícióban beolvadni a nyugati integrációba, amelyek kellő figyelmet fordítanak az ottani tradíciók meghonosítására: arra, hogy mindenki szakszerűen, célratörően, a megállapodás szerinti színvonalon, a határidőket betartva végezze a feladatát, továbbá arra, hogy a portástól a titkárnőig az összes alkalmazott kulturált megjelenésű és udvarias legyen. A kapcsolati tőke – ahogyan a világon másutt is – sokak számára hosszú időn át biztos megélhetést eredményez, de a társadalom képességek, ambíciók, hajlamok szerint is strukturálódik. Minél közelebb igyekszünk kerülni az Európai Unióhoz, annál többet veszít erejéből, jelentőségéből a korábban – főként politikai hovatartozás alapján – szerveződött kapcsolati rendszer, kizárólag az számít majd: a piacon tud-e készségeket, képességeket mutatni valaki avagy nem, megbízható, szavahihető-e avagy nem.
Magyar körülmények között a bizalmatlanság a múlt hagyatékaként természetesnek mondható stratégia. A Kádár-rendszer nem volt legitim, hiszen egy rendszer valójában csak akkor az, ha kényszer alkalmazása nélkül is támogatást kap. Mivel az értékek lassan változnak, sajnos nem tudunk reflektálni arra, hogy immár valóban legitim, demokratikus rendszerben élünk, amely ugyan sok szempontból rossz, de nem találtak ki jobbat ennél a társadalmi formánál. A mai Magyarországon egyfelől kétségtelenül szakadék tátong a politikai, hivatali szféra és a polgár között, másfelől azonban jelen van, és erősödik a társadalmi szolidaritás rendszere: ezt bizonyítják a helyi közösségek megmozdulásai, a civil szervezetek aktivitása, az adományozások, a megelőző, felelős együtt gondolkodásra utaló jelek. Lassan sikerül hidat vernünk a mi" és az ők" között. Maholnap nem ellenségeinknek fogjuk tartani a képviselőket, hanem tárgyalópartnereinknek, mert a mindenkori honatyákat el lehet ugyan zavarni, de helyettük lesznek – mert kellenek – mások. Ez is része annak, hogy kialakuljon egy szavahihetőségre, bizalomra épülő, nyugati típusú társadalom. Magyarország végül is sikerre ítélt ország – állítja Dessewffy Tibor. A NATO-csatlakozással beolvadtunk az egypólusú világrendszerbe. A második világ határán állunk, és kopogtatunk az első világ kapuján. Az EU-csatlakozás után minden esélyünk meglesz arra, hogy ez a kapu kinyíljon előttünk.
Érzékenyítési tréningek
Amint azt dr. Buda Béla pszichiáter mondja, a társadalmi szerepekhez kapcsolódó viselkedési kultúra, a kommunikációs készségek elsajátításának elméleti alapjait az 1930-as években fektették le Amerikában. 1948-ban nyíltak meg az első nemzeti tréninglaboratóriumok, amelyekben – a különböző irányzatoknak megfelelően – cég- és intézményvezetők érzékenyítését, beleélő képességük, toleranciájuk, önkritikájuk fejlesztését célzó kurzusok folytak – ma is érvényes elvek alapján. Az érzékenyítési tréningeken a visszacsatolásokra, a személyközi kapcsolatokban tanúsított viselkedés következményeire összpontosítottak (ahogyan teszik ezt ma is). Készségfejlesztéssel (például a konstruktív agresszió kialakításával), személyiségfejlesztéssel foglalkoznak, tanítják a kommunikáció részelemeit: a nem verbális, illetve a szóbeli meggyőzés módszereit, a tudattalan fantáziák, vágyak, a csoportviszonyok, hangulatok szerepét.
Hazánkban a módszeres kommunikációfejlesztés az 1960-as években kezdődött, állami vezetők körében. Az első szakembercsoportot az UNIDO, az ENSZ iparfejlesztési szervezete hozta létre Magyarországon. Az akkori kurzus résztvevői ma vezető trénerek, közülük többen tagok az ötszázasok klubjában: ötszáz befejezett tréninget tudhatnak maguk mögött. A trénerek tevékenységét alaposan szabályozzák: el kell sajátítaniuk az irányzatnak megfelelő képzési rendszert (ez több hónapig tart), majd szupervízióban, ellenőrzött feltételek között kell folytatniuk a munkát. Dr. Buda Béla úgy tartja: a Magyarországon zajló vezetőképző-személyiségfejlesztő munka megfelel a nemzetközi sztenderdnek, sőt bizonyos szempontból jobb is annál. Amerikában például már annyira professzionálódott, hogy csupán egy-egy szűk területre irányul a szakképzés. Nálunk a szakemberek szélesebb körben képzettek, mert másodlagosan kerültek a területre. Az UNIDO-kurzust végzett trénerek (akik ma különböző cégek vezető pozícióiban a képzést irányítják) főként szociológusok, pszichológusok – komoly szakmai munkával a hátuk mögött. Képzettek tudományos metodikában, de nem mesteremberek, mint amerikai kollégáik, akik ebből élnek, és csak a maguk szűk szegmensében mozognak otthonosan. Nálunk több a kreativitás, a szín.
A pszichiáter szerint a kommunikációfejlesztés szerepe a vezetők körében rendkívül fontos, mert egyfajta viselkedési kultúrát terjeszt felülről. Hazai kimutatások nem készülnek, mert Magyarországon nincs pénz utóvizsgálatokra, de a külföldi adatokból világosan látható, hogy a képzés jó eredménnyel jár: egyrészt hosszú ideig megmarad a hatása, másrészt kisugárzik más területekre is. Ez már az új gazdasági mechanizmusban felszínre került. Néhány komoly gazdasági teljesítmény akkor is összefüggött a pszichológiai kulturáltsággal, illetve azzal, hogy már az akkori vezetők egy része is külföldön kapott képzést, vagy külföldön (is) dolgozott, és belekóstolt az ottani viselkedési kultúrába. Bár az 1989-ig uralkodó politikai klímában korlátozottak voltak a vezetők lehetőségei, legalább húsz olyan, ma is ismert menedzserünk van, aki már a hetvenes évek végétől a nyugati kommunikációs elveket vallotta, és munkatársainak előírta, hogy azok szerint viselkedjenek, illetve hozzásegítette őket az európai normák megismeréséhez és elfogadásához. Van tehát az országban egy rejtett kultúra, amire érdemes odafigyelni és építeni.
A főnök példája
Dr. Buda Béla 1993 óta maga is tanít kommunikációt a SOTE első évfolyamos orvostanhallgatóinak (a tárgyat ő vezette be), továbbá más egyetem diákjainak, és tréninget tart vezetők számára. Tapasztalatai szerint a hallgatók nagyon motiváltak. A felelős vezetők komoly erőfeszítéseket tesznek a célirányos, hatékony kommunikáció megteremtésére. A multinacionális cégek a felső vezetéstől az ügyfélszolgálatig menően minden dolgozójuknak tanítják – és előírják – a kulturált viselkedést. Tudják, hogy legfontosabb eszközük a kommunikáció, a magatartás. A legnagyobb jelentősége annak van, hogy a vezető képes-e olyan légkört teremteni, amelyben a beosztottak meg mernek nyilvánulni, a cégnek adják" a tehetségüket.
A vezetőtréningek tempója rendkívül feszített. A csoportok szerepjátékokat játszanak, amelyeket többnyire magnó-, illetve videoszalagra rögzítenek, majd visszahallgatva-visszanézve elemeznek. A tréningeken tanított, alkalmazott pszichológiai technikák nem favorizálják sem a csalást, sem a manipulációt, mert ezek rövid távú stratégiák, hamar lelepleződnek. A kommunikátornak meg kell tanulnia hitelessé válni, el kell sajátítania azt a képességet, hogy őszintén, átélten tudjon beszélni vagy adott esetben hallgatni, érdeklődést mutatni. A képzés azt célozza, hogy a hallgatók megismerjék a hatékonyság feltételeit. Ha rájönnek arra, hogy az üres ígéretekből csak pillanatnyi előnyük származik, és a hitelvesztés hátrányukra válik, képesek lesznek leszokni rossz módszereikről. Dr. Buda Béla mélységesen hisz az emberek taníthatóságában, megváltoztathatóságában, továbbá abban, hogy a kommunikációs kultúra elterjedése az egész társadalomra nézve pozitív hatással lesz: megnyitja előttünk a pszichológiai dimenziót, önismeretet hoz, és a vezetők túlterheltségét, illetve életstílusbeli negatívumait is ellensúlyozza bizonyos mértékig.
Az udvariatlanság, a rosszul sikerült" kommunikáció gyakran abból fakad, hogy a vezetőkre meglehetősen nagy teher hárul. Mivel drága az idejük, az illetéktelennek ítélt ügyfelekkel rövidek, kemények, ridegen elvágják a beszéd fonalát. (A legfőbb főnökök mindig külön világot képviselnek, mert egy idő után a hatalmuk, tapasztalatuk révén túltehetik magukat bizonyos szabályokon, bár ezzel többnyire nem aratnak osztatlan sikert.) Az orvosok fő viselkedési problémájának oka – amit a szakirodalom évtizedek óta taglal – szintén az, hogy túlterheltek, és az aznapi sokadik beteggel már nem, vagy csak igen erőltetetten, tehát hiteltelenül képesek együttérzőnek mutatkozni. De mint minden, ez is megváltoztatható. Már csak azért is fontos, hogy az orvos jól kommunikáljon, mert a beteg különös, máshoz nem hasonlítható bizalommal van iránta, amelynek erősödése vagy csökkenése előnyösen, illetve hátrányosan befolyásolja a gyógyulását.
Az adott szó szentsége
Halász László pszichológus szintén a társadalom egészét érintő súlyos problémának tartja a szavahihetőség hiányát. Nyugaton a hétköznapi üzletekre, ügyletekre vonatkozó megállapodások megszokott módja az, hogy egymás tenyerébe csapnak a partnerek, vagy még ennyit sem tesznek: telefonon bonyolítják le ügyeiket. Tudják: üzletfelük csupán egyszer teheti meg, hogy nem állja a szavát, mert a szakma, a társadalom kiveti magából a megbízhatatlanokat. Ha egy-egy cég, vállalkozó netán szavahihetetlennek bizonyul, befellegzett neki. Azonkívül rossz híre kél, és többé nem tudja visszaszerezni az elveszett bizalmat. Ezzel szemben nálunk a kis- és középvállalkozások világában körmönfontan megfogalmazott szerződéseket kötnek. Jogászok sokaságát foglalkozatják azzal a céllal, hogy minél homályosabbá tegyék azokat a feltételeket, amelyek számonkérhetőek az ügyletek lebonyolítása során.
Ennek alapvető okai igen egyszerűek – véli a pszichológus. Ha valaki tudja, hogy nem képes százszázalékosan eleget tenni az elvárásoknak, de előnyös számára, hogy elvállaljon egy megbízatást, minél tágabban értelmezhető feltételekkel igyekszik kiskaput teremteni arra az esetre, ha az ügy jogi útra terelődne. A másik ok az, hogy a korrekt teljesítés nem arányos a haszonnal, nem térül meg az energiabefektetés. Annak, aki gondosan akarja végezni a dolgát, nem kis munkával ki kell hajtania" partnereiből, alvállalkozóiból, szállítóiból, hogy ők is ezt tegyék. Erre csekély hajlandóság mutatkozik, mert mindenki azt szokta meg, hogy a többiek sem tartják be a megállapodásokat.
A nagy többség elfogadja ezt a helyzetet, és igyekszik ügyeskedni benne. A szerződésekbe tehát eleve beprogramozzák a szavahihetőség hiányát, illetve a megbízhatatlanság következményeinek kivédését.
Pszichológiai ficam
Sajnálatos és riasztó, hogy míg a konszolidált gazdaságokban nem boldogul az, aki megbízhatatlan, nálunk éppen az boldogul. A tendenciával ellentétes kivételekre mindkét esetben hivatkozhatunk, de ettől még a kivétel nem lesz szabály. Az effajta ügymenet pszichológiai következményei lesújtóak: az emberek fejébe épül az a képzet, miszerint magától értetődő, hogy csalni kell, hogy szükség van kisebb-nagyobb trükkökre, hogy a munkások foglalkoztatását nem kell bejelenteni, az adót nem kell bevallani, a tartozásokat nem kell visszafizetni, elegendő azt a látszatot kelteni, mintha minden szabályosan, rendben történne. Nem csupán bocsánatos bűnné válik mindaz, ami egy ügyletkötésben nem lehetne elfogadható, hanem paranccsá: így kell cselekedni. Ez egyfajta pszichológiai ficam, amely azonban nem ficamként jelenik meg, hanem egészséges, természetes működésként. A probléma generális, de az üzleti világban, a javak cseréje során érhető tetten leginkább: a becsapás, a szavahihetetlenség okozta veszteség közvetlenül pénzzel mérhető. Ilyen kondíciók mellett aligha juthatunk beljebb az EU előszobájánál.
A fiatalok morálja
Halász László egyik szomorú tévedésének tartja, hogy a rendszerváltás idején azt gondolta: tíz év elteltével már nem lesznek ilyen gondjaink. Úgy képzelte, hogy egy évtized múltán hatékonyabb eredmények mutatkoznak majd a lelkekben". Különösen az új rendszerbe belenövő, akkori húsz-huszonöt évesekben bízott, az úgymond szűz nemzedékben, remélve, hogy magukkal hozzák a remek kapcsolatépítési módozatokat, az eurokompatibilis normákat a kiskapuk bezárására, a túljárok az eszeden" mentalitás kiiktatására vonatkozóan, az adott szó megtartása érdekében. Nem ez történt, illetve történik. Tévedés volt azt hinni, hogy a mai harminc-harmincöt évesek körében csak annyira lesz jelen a csalárdság, mint a nyugati országok bármelyikében (hiszen ott sem talpig gentleman mindenki), de legalábbis nem lesz annyira általános, mint az idősebb generációknál. Lázadás, új, korrekt normák kialakítása helyett eltanulják, felveszik az előttük járók szokásait, ha ez az érdekeiknek megfelel. És ami még aggasztóbb: a mai 20-25 évesek sem tesznek másként.
A pszichológus szerint az ügyek gördülékeny intézéséhez szükséges tárgyi feltételek a kis- és középvállalkozások szintjén tíz év elteltével is hiányoznak, illetve rendkívül lassan javulnak. Mind a szorosan tárgyi értelemben, mind a pszichológiai értelemben vett infrastruktúrát illetően óriási különbségek vannak az ország egyes régiói között. Néhol katasztrofális az elmaradottság. A nyugati megyékben élő vállalkozók minden tekintetben jobb esélyekkel indulhatnak az eurokompatibilis piaci versenyben, mint a keleti országrészben lakók. Pszichológiai értelemben az infrastruktúra fogalmába tartozik mindaz, ami az eszközökre épülve a személyek közötti viszonyokban eltárgyiasul, leválik róluk (így is mondják: ügyintézés). Az ügyintézés szokásrendje, kultúrája viszonylag önálló életet él. A megszokások akkor is tartják magukat, amikor a körülmények (például a tárgyi feltételek, a jogszabályi háttér) már lehetővé tennék a megváltoztatásukat.
| Egy kis illemtan kezdőknek Bemutatkozás, találkozás alkalmával az urak ne nyújtsanak előre kezet a hölgyeknek, várják ki, amíg ők teszik meg. Azonos neműek között úgy illendő, hogy az idősebb fél kezdeményezze a kézfogást. A vendégeket, partnereket az irodában ne ültessük pozíciónkat hirdető íróasztalunk másik oldalára, különösen olyan székbe ne, amely alacsonyabb a miénknél. A látogatókat illik megkínálni valamilyen – lehetőleg a napszaknak megfelelő – itallal. A leendő partnereknek, a vállalkozás iránt érdeklődőknek az első találkozás alkalmával illik a cégre emlékeztető apró ajándékot adni (emblémás mappát, tollat stb.), de nem illik őket zavarba hozni személyes és túlzott értékű ajándéktárggyal. A vendégeket, ügyfeleket nem illik megvárakoztatni (továbbá a beosztottakat sem). Ha a programot a legnagyobb igyekezet ellenére sem sikerül a megbeszélt időpontban elkezdeni, idejekorán kérjünk elnézést, és gondoskodjunk arról, hogy a partner a lehető legkellemesebb körülmények között tölthesse az elveszett időt. A megbeszéléseken a partnereknek nem illik nőiességüket (vagy férfiasságukat) hangsúlyozni, olyan öltözékben illik megjelenni, amely nem vonja el a résztvevők figyelmét a tárgytól. A tárgyalásokon illik kikapcsolni a mobiltelefonokat. Ha a cégnél honos szokások szerint a vezetőket a titulusuk, illetve a dolgozókat vezetéknevük szerinti hölgynek-úrnak szólítják (például Kovács úrnak, igazgató asszonynak), akkor a főnök se pirikézze " vagy sándorkázza" le a beosztottját. Telefonbeszélgetés során akkor is a cég képviselőjének illik elsőként bemutatkoznia, ha ő a hívott fél. Azt, aki a cég keresett emberét nem érte utol telefonon, de meghagyta saját számát, illik visszahívni. |