Kicsi, lassan fejlődik, mégis ígéretes – ez a sok csecsemőre is ráillő leírás jellemzi jelenleg a magyarországi internetpiacot. A méret és a fejlődés tempója minden bizonnyal a magas tarifáknak "köszönhető" (lásd a Drága mulatság című keretes írást), az ígéretes jelző pedig arra az "ősrobbanásra" utal, amelyet a telefonpiac legkésőbb 2002. január elsején bekövetkező liberalizációja indít majd el.
Magyarországon jelenleg 110 ezer internet-előfizető van, más szóval az ország lakosságának alig több mint 1 százaléka csatlakozik saját jogon a világhálóra. Ezzel az adattal sehol sem lenne érdemes büszkélkedni – szerencsére a nemzetközi statisztikákban inkább az internethasználók számát közlik, ami esetünkben is meghaladja a 600 ezret. Nos, Európa – és az internetrangsor – túlsó végén, Izlandon a lakosság 45 százaléka részesül az internet áldásaiból. Van tehát még előttünk fejlődési lehetőség.
A magyar internetszolgáltatói piac három legnagyobb szereplője, a késői rajtja után gyors tempóban növekvő Matávnet, a Sulinet-program fővállalkozójaként naggyá lett Elender, valamint a GTS-csoporthoz tartozó DataNet. Az egyes cégek piaci részesedéséről nem állnak rendelkezésre pontos adatok, bizonyos viszont, hogy itt is – akárcsak a kábeltelevíziózásban – megindult a koncentráció.
| Drága mulatság Az internetezés hazai terjedésének lassúságára egyértelmű magyarázatot kínál, hogy – az OECD tavalyi vizsgálata szerint – a szervezet tagországai közül Magyarországon a legdrágább a világháló használata. A 22 európai ország, valamint az USA, Kanada, Mexikó, Japán, Korea, Ausztrália és Új-Zéland tarifaviszonyait feltérképező, a vásárlóerő-különbségeket is figyelembe vevő elemzés ráadásul a jövőre nézve sem tartalmaz túl sok biztató elemet. A felmérés készítői a havi 20, 30, illetve 40 órán át barangolók dollárra átszámolt költségeit (telefon-előfizetés, percdíj, internetszolgáltatási díj) hasonlították össze, s hazánk mindhárom "kategóriában" az élre került. A 40 órás, csúcsidőn kívüli csomag például nálunk 180 dollárba kerül, ugyanez az ezüstérmes lengyeleknél is csak feleannyiba. Csúcsidőben a magyar surfer 330 dollárt fizet, míg a listán a második helyet elfoglaló cseh kollégája mindezt megússza 180 dollárból. Ha az OECD-átlaghoz hasonlítjuk a magyarországi díjakat, még elszomorítóbb a kép. A szervezet tagországaiban a 40 órás csúcsidőbeli böngészés összköltsége mindössze 90 dollár, ami a magyarénak (330 dollár) egyharmada sincs. A legolcsóbbnak számító Koreában a 20 órás csomag csúcsidőben 30 dollárért kapható, ugyanezért a magyar fogyasztó 170 dollárt fizet. Míg az OECD legtöbb tagországában tavaly meredeken csökkentek az internetezés költségei, Magyarországon a hozzáférési díj stagnált, a telefonhasználat pedig drágult – vagyis hazánk és a legfejlettebbek között e téren (is) nőtt a különbség. |
A piacfelosztás folytatódik
Az idén – mértékadó szakmai becslések szerint – 60-100 százalékkal bővül a piac, ami első látásra gyorsnak tűnik, ám valójában éppen csak megközelíti az európai átlagot. A növekedést lassítják a magas telefontarifák, ösztönzik viszont az időfüggetlen kábeles internetezés terjedése (amelynek részaránya egyelőre még a 20 százalékot sem éri el), valamint azok a kedvezményes számítógép-vásárlással kombinált előfizetői csomagok, amelyeket – egyes szakmacsoportok, illetve az "utcai" előfizetők számára – a piacvezető cégek kínálnak.
Az internet természetesen nemcsak szolgáltatásként üzlet, hanem a rajta keresztül lebonyolódó kereskedelem révén is. Ennek nagyobbik hányada az e-business összefoglaló néven emlegetett vállalatközi forgalom, ami évről évre látványos fejlődést mutat. Hazánkban a tavalyi 100 milliárd után az idén várhatóan 150, 2002-ben pedig 400 milliárd forint értékű áru cserél gazdát az interneten – legalábbis a Carnation Consulting nevű tanácsadó cég adatai szerint. A kiskereskedelem tavaly 84 millió forintot forgalmazott a hálón, ebben az évben várhatóan 250 milliós lesz az e-kereskedelem, 2002-ben pedig állítólag eléri az 1,7 milliárdot. Az elektronikusan eladott áruk negyede könyv és CD, 15 százaléka egyéb zenei hanghordozó, illetve közvetlenül letöltött zenemű, 13 százaléka értékpapír és tőzsdei termék, 10 százaléka irodaszer, 8 százaléka pedig elektronikai termék, illetve ajándéktárgy.
| Kábellel könnyebb Aki (még) nem gyakorló internetező, nem igazán érti, mi a különbség a kábelen és a telefonon létesített világháló-kapcsolat között. Aki viszont akár csak egyszer is kipróbált egy jó minőségű kábeles kiépítést, utána aligha éri be a telefonos megoldással. A telefonvonal használatának több komoly hátránya is van, s ezek közül a legfontosabb a drágaság. A telefonon internetezőket a szolgáltatók duplán megsarcolják: fizetni kell az internet-hozzáférés szolgáltatásért (előfizetési díjat és az adatforgalom függvényében további összegeket), valamint a kapcsolat ideje alatt a telefonszolgáltató számlálója is ketyeg. Miután a telefonos letöltés lassúbb is – a kábeltévézéshez használt koaxális optikai kábelen a sebesség 300-szoros a hagyományos rézdróthoz képest –, a telefonszámla igen tekintélyes lehet. Öröm az ürömben, hogy a legtöbb szolgáltató kínál olyan, csúcsidőn kívüli kedvezményes időszakot, amikor csak a kapcsolat létesítéséért kell – az időtartamtól függetlenül – fizetni. Így a Matáv az éjszakai órákban beéri 150 forinttal, feltéve, ha a barangolás közben egyszer sem szakad meg a vonal – ellenkező esetben ugyanis újra fizetni kell. A telefonos internetezés mellett szól, hogy vonal gyakorlatilag minden háztartásban van (ahol pedig nincs, ott is viszonylag gyorsan létesíthető). A vezeték és a számítógép közti kapcsolatot biztosító "hardver", azaz a modem is olcsóbb. Ez főként annak köszönhető, hogy a telefonmodem milliós szériában készül, ami köztudottan jótékonyan befolyásolja az árakat. |
Kábelhúzás
A rendszerváltás után öntevékeny fejlődésnek indult, meglehetősen szétaprózott kábel(televíziós)piac ma az erőteljes koncentráció jeleit mutatja. Jelenleg mintegy 850 szolgáltató verseng (közülük 152 rendelkezik a Hírközlési Főfelügyelet engedélyével), ám a mezőnyben csak öt hosszú távú jelenlétre esélyes társaságot találunk, amely gyors ütemben kebelezi be a parányi versenytársakat. A küzdelem kimenetele még bizonytalan – a médiatörvény szerint minden cég csak az ország egyhatodáig terjeszkedhet, vagyis a torta elvileg (legalább) hatfelé osztható –, az azonban valószínűnek tűnik, hogy a Matáv, az UPC, a HCS Invest, a Kábel 1 és a Fibernet valamilyen formában ott lesz a talpon maradó, integrált szolgáltatást (tévéműsort, internetet és távbeszélést) nyújtó vállalkozások között.
A kábeles harc igazi tétje éppen az említett szolgáltatást elősegítő, úgynevezett széles sávú adatátvitel megjelenése a lakásokban, irodákban, ami hangátvitelre is alkalmas. Az UPC feltett szándéka, hogy mihelyst a törvények megengedik, telefonszolgáltatást indít a kábeltévés hálózaton.
A piac felosztásának izgalmasabbá tételéről a tavaly nyáron módosított távközlési törvény is gondoskodik. A Matávot a jogszabály gyakorlatilag "eltiltja" a 30 ezer főnél népesebb települések kábelpiacának további letarolásától – amiben a mamutcég a megfelelő tőkeerő birtokában a törvénymódosításig jeleskedett –, és arra kényszeríti, hogy ha továbbra is részt szeretne venni a versenyben, akkor keressen magának a kábeltelevíziózástól még érintetlen területeket, vagyis próbálkozzon inkább a kisebb falvak behálózásával. (A törvényhozói szándék úgy is lefordítható: ha a Matávnak sok a pénze, költse inkább a kábel-infrastruktúra továbbépítésére, ahelyett, hogy lassan izmosodó versenytársainak szorongatására fordítaná.)
Míg egy lakótelepi lakás "bekábelezése" megúszható 30-40 dollárból, a falvakban egy-egy otthon felfűzése 200-300 dollárba is belekerülhet, s ez indokolttá teszi a különbségtételt. Ma a Matáv a "dróton" nyújtható szolgáltatások közül egyedül a kábeltévé terén nem piacvezető, ám az utóbbi időben – a telefonmonopóliumának köszönhető extraprofit segítségével – olyan ütemben nyomult a kábelszektorban, ami nem sok jóval kecsegtette a 2002. január 1. (vagyis a monopólium lejárta) utáni igazi versenyben reménykedőket.
| Helyi érdekű kábelhívás Egy kábeltévé-társaság már Magyarországon is megteheti, hogy az általa kiépített infrastruktúrán távbeszélő-szolgáltatást is kínáljon. Igaz, ez csak bizonyos megszorításokkal érvényes. A kivételek közé tartozik például a GSM cégek külföldre irányuló internetalapú telefonszolgáltatása, amelyhez a PanTel optikai hálózatát veszik igénybe. A helyi hívások piacára elvileg csak az ágazat felszabadításakor, 2002-ben léphetnek ki a kábelesek, ám egyesek máris buzgón készülnek a nyitásra. A norvég hátterű Upnet Hungary tavaly decemberben jelentette be: olyan berendezést, illetve rendszert kínál, amely a – széles sávú, adatforgalomtól független – tévés internetezést és az internetprotokoll alapú telefonálást is lehetővé teszi a bekábelezett háztartásokban. Ráadásul a rendszeren belül a helyi hívás ingyenes, a távolsági pedig (ha majd engedélyezik) közel 40 százalékkal olcsóbb lesz a jelenlegi piaci árnál. Az új szisztéma próbaüzemét már meg is kezdték Medgyesegyházán, s jelenleg keresik a kapcsolatot azokkal a kábelhálózatokkal, amelyek készek lennének a kábeltelefonálás bevezetésére. (A hasonló fejlesztésen dolgozó Matáv és UPC – azaz a két legnagyobb piaci szereplő – nincs a potenciális együttműködők között.) Az Upnet az idei év végére 100 ezer előfizetőt remél. |
Kampány és ellenkampány
A törvénymódosítás másik, a fentieknél talán még fontosabb következménye, hogy – legalábbis elvileg – megkönnyíti a közcélú távbeszélő-szolgáltatásból ma még kizárt cégek kábeltelevíziós terjeszkedését. Kétségtelen, hogy ez a döntés a gyakorlatban leginkább a verseny (jelenlegi) ezüstérmesének, az amerikai kézben lévő, s az európai kábeltelevíziózásban 5,6 millió előfizetőjével vezető szerepet betöltő UPC-nek (United Pan-Europe Communications) kedvez. A honatyák, ha tényleg versenyt akartak, nem dönthettek másképp. Nehéz ugyanis olyan szabályozást kialakítani (a már említett egyhatodos korlátozáson túl), amely úgy hozza helyzetbe a kábeleseket, hogy egyúttal az UPC lehetőségeit korlátozza. Az UPC saját kimutatásai szerint területileg már megközelítette a terjeszkedés lehetséges határait, ám – mivel egyelőre "csak" a hazai kábel-előfizetők 30 százalékát, azaz valamivel több mint 500 ezer embert szolgál ki – a "saját" területén belül még növelheti a piaci részesedését.
1999. július 28-át – vagyis a törvénymódosítás hatálybalépésének napját egyébként meglehetősen agresszív "vetélkedés" előzte meg. A mintegy 90-100 ezer előfizetővel, ám korlátlan forrásokkal rendelkező MatávkábelTV Kft. igyekezett minél több apró kábelszolgáltatót megvenni, az UPC pedig komoly hirdetési kampánnyal próbálta a szóba jöhető cégek tulajdonosait – és közvetve az előfizetőket – lebeszélni a versenytárs ajánlatának elfogadásáról.
A telefonóriás stratégiája ebben az időszakban olyan árak megajánlására irányult, amelyeket a piac többi szereplője irreálisan magasnak tartott. A Matáv ugyanakkor az utolsó hónapokban már új pályázatokon – éppen a törvénymódosítás miatt – már nem indulhatott. Így aztán egy "anti-UPC-s" kampánnyal zárta le a számára rövidre sikeredett piacépítést.
| Adatáramlás fénysebességgel Magához a kábeles internetezéshez – pontosabban az interaktív, azaz kétirányú kapcsolathoz, illetve az egyénre szabott számlázáshoz – ún. csillagpontos rendszerű hálózat kell. A "csillagpont" közepén egy ruoter (útválasztó) irányítja a forgalmat, ami mintegy 300 ezer forintba kerül (szerencsére leginkább a szolgáltatónak, ezt a költséget ugyanis a későbbi nagy üzlet reményében legtöbbször megelőlegezik, azaz nem terhelik a fogyasztóra). Maga a számítógép egy néhány ezer forintos hálózati kártya beépítésével felkészíthető a kalandozásra. Akinél mindezek ellenére mégsem működik tökéletesen a kábeles kapcsolat, ne nyugtalankodjon: a hiba valószínűleg nem az ő készülékében van. A kisebb (jellemzően vidéki) szolgáltatók gyakran szűk (64 vagy 128 kbit/s sebességű) bérelt vonallal kapcsolódnak a hálóra, így előfordulhat, hogy az adatok csak a lakásunk és a szolgáltató között utaznak fénysebességgel, utána a forgalom lelassul. A szolgáltató "kifelé" csak akkor építi ki a kábelt, ha már elegendő számú előfizetőt toborzott (vagy akkor, ha felvásárolják). Mivel a piac gyors ütemben koncentrálódik, ez a technikai probléma egy-két éven belül mindenütt megoldódik. H. M. |
Van még hely a terjeszkedőknek
A Matáv a törvénymódosítás után megpróbálkozott egy ügyes manőverrel, ám a törvényben lelt kiskapu – amely szerint kisebbségi tulajdonosként továbbra is jelen lehetne például a budapesti kábelpiacon, s így az érdekkörébe tartozó kábelcég zavartalanul terjeszkedhetne – túlságosan szűknek bizonyult. A kábeles leányvállalat 25 százalékát (75 százalékos szavazati joggal) megvette a Hungária Biztosító (HB), s a Matáv úgy vélte, ezzel kibújt a távközlési törvény hatálya alól. A jogszabály ugyanis csak azon kábelcégek túlzott növekedését tiltja, amelyekben valamelyik távközlési vállalat meghatározó tulajdonnal bír – itt pedig a szavazattöbbség (vagyis a Matáv jogértelmezése szerint a "meghatározó szerep") a HB-hoz került. A versenyhivatal azonban másképp látta, így a telefoncég decemberben – talán csak átmenetileg – meghátrálásra kényszerült.
Maga a piac – amelynek felosztásáért küzdenek – még korántsem nevezhető telítettnek. A mintegy 3,4 millió hazai lakásból csak 1,9 millióban van kábelcsatlakozás. Egy-egy előfizető jelenleg 100-300 dollár közötti összeget "ér", s ez az ár a verseny következtében egyre feljebb kúszik. Tavaly több mint 10 milliárd forintot költöttek a nagyok a kisebb szolgáltatók felvásárlására, s legalább ugyanennyit fejlesztésekre (a hálózatokat ugyanis 2002-ig alkalmassá kell tenni az interaktív szolgáltatásokra, s ez összesen 400-500 milliárd forintba kerül). A kialakuló erőközpontok között szakmai, illetve kockázatitőke-befektető egyaránt akad (előbbire az UPC, utóbbira a HCS Invest a legjobb példa). A versenyzők egyik fele a telefónia felől igyekszik célba érni (ilyen a Matáv mellett a szintén kábelben és telefonban is érdekelt Monortel), a többiek – mint a Kábel 1 vagy az UPC – egyelőre csak a kábeltelevíziózásban szereztek pozíciót.
A kialakult árak az elemzők szerint azt tükrözik, hogy mindenki a Matáv-monopólium végére, a piac felszabadítására készül – pusztán tévéműsor-továbbítás végett nem érdemes ennyit fizetni a hálózatokért. Egy "multimédia-előfizető", aki internetezik, telefonál, netán digitális (fizetős) adásokat is vesz a kábelen, a most csúcsnak számító 300 dollárnál is jóval értékesebb. Mivel valódi verseny – legalábbis a fogyasztó felől nézve – még nem alakult ki, a tarifák egyelőre inkább emelkednek. A legtöbb háztartás ma még csak egyetlen "pályán" érhető el, s a "természetes monopóliumok" megszűnésére rövid távon kicsi az esély. A szolgáltatók törvényi kényszer híján egyelőre nem adják bérbe egymásnak saját hálózatukat, párhuzamos vonalak kiépítése pedig olyan drága lenne, hogy azzal senki sem próbálkozik.
| Filmek az internetről Ha a kábelinternet jellemzőit szeretnénk megismerni, fő szabályként elég a telefonkapcsolatnál elmondottakat megfordítani. Ha kábelen töltjük le a tartalmat a hálóról, az gyors, jó minőségű, megbízható, s általában olcsóbb is. A kábel 10 Mbit/s sebességre képes, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a kábeles internet mindazt tudja, amit egy multimédia CD-ROM. Miután a széles sávú kábelen ritkán keletkezik torlódás, a szolgáltatókat kevéssé izgatja, hogy ki mennyi ideig használja a vonalat, azaz nem kérnek az eltelt időtől függő díjat. Hasonló okokból a letöltött adatmennyiség sem perdöntő a fizetésnél. A szolgáltatók többsége kétféle díjcsomagot kínál: a kisebbikbe annyi adat fér, amennyit egyszerű szörföléssel nem lehet "elhasználni", a nagyobbikba (amely lehet korlátlan is) a filmeket és játékokat letöltők igényei is beleférnek. Az árak egyébként havi 6-10 ezer forint között mozognak. Akad azért hátrány is – például a drágább kábelmodem. A legtöbb szolgáltató valamilyen saját fejlesztésű, kis hatósugarú rendszert használ, az ehhez illő egyedi modem a kis széria miatt igen drága (50-60 ezer forint). Szerencsére általában lehet bérelni vagy lízingelni is. |