Munkaerő-mérleg

Az elmúlt évtizedeket vizsgálva Magyarországon – kisebb ingadozásokkal – a gazdasági aktivitás az 1980-as évek elejéig növekedett, utána csökkent. A visszaesés üteme – az ismert okok miatt – a kilencvenes évtized elején felgyorsult, mélypontját 1997-ben érte el, azóta újra lassú növekedés tapasztalható, de még így is – mind az elmúlt időszakokhoz képest, mind pedig a nemzetközi összehasonlításban – rendkívül alacsony. Az aktivitási ráta – a gazdaságilag aktívak száma a teljes népességre vetítve – a nyolcvanas évek végén 50 százalék körül mozgott, 1992-ben 43,8, 1997-ben 39,3, 1998-ban 40,0, 1999-ben 41,0, 2000-ben pedig várhatóan 41,9 százalék lesz. Következésképpen, egy aktív dolgozónak csaknem 2 és fél embert kell eltartania.

Ellentmondásos munkaerőpiac

A foglalkoztatottak száma 1997 elején másfél millióval, 29 százalékkal volt kevesebb, mint 1990-ben. Ezen belül a nők foglalkoztatottsága csökkent nagyobb mértékben, csaknem 32, míg a férfiaké 26 százalékkal.

A munkaerő-kereslet és -kínálat iskolai végzettség, szakképzettség és területi hovatartozás szerint változó mértékű eltéréseket mutat az egyes régiókban. Nagyobb mértékű strukturális munkaerőhiány azonban továbbra sem jellemző. Az egyes illeszkedési problémák akadályozzák az üres álláshelyek gyors betöltését, és a nem piacképes foglalkozásokból munkanélkülivé váltak újbóli elhelyezkedését. A gazdálkodó szervezetek létszámfelvételi szándékai valamennyi állománycsoportban meghaladják a tervezett elbocsátásokat. Intenzív a kereslet a legegyszerűbb fizikai foglalkozások iránt, például kapósak az egyszerű mezőgazdasági bérmunkások, a kubikusok. Új fejlemény, hogy a segédmunkásokat gyakran elbocsátják, de a nagyarányú kereslet eredményeként hamar el tudnak helyezkedni. A szakmunkások körében ugyancsak nagy mozgás várható az év végéig, ám az előre jelzett felvételi szándékok itt is magasabbak a tervezett elbocsátásoknál. A szellemi foglalkozásúak körében a múlt év során élénkült a kereslet a szolgáltatási és kereskedelmi ügynökök, szociális munkások, sőt a középiskolai tanárok iránt is.

A nemzetközi gyakorlatban szokásos módon – a 15-64 éves korosztályra – számolt aktivitási mutató 1999 végén 65,0 százalék volt. A két nem munkaerő-piaci részvétele közötti eltérés – részben a gyermeknevelési ellátás igénybevétele, részben a korábbi nyugdíjazás miatt – jelentős, a férfiak 68,2 százalékos aktivitási aránya mellett a nőké 52,7 százalék. A gazdasági aktivitás visszaesett a 15-24 évesek körében, a növekedés a 25 évesnél idősebbek soraiban mutatható ki, és kiugróan magas az 50-59 évesek esetében, de különösen az 50-54 éves nők körében, vélhetően a nyugdíjkorhatár emelkedésének következményeként.

A 15-56 éves nők és a 15-60 éves férfiak 65,4 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon a múlt év utolsó negyedében, részvételi arányuk 1,8 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A nők gazdasági aktivitása 2,1 százalékponttal, a férfiaké 1,6 százalékponttal nőtt.

A foglalkoztatottak száma 3842,6 ezerre emelkedett, ami 1998-hoz képest 95,6 ezerrel nagyobb foglalkoztatotti létszámot, illetve 2,5 százalékos növekedést jelent. 1999-ben is folytatódott – és ez vonatkozik az idei évkezdetre is – a munkaerőpiacot 1997 második felétől jellemző pozitív folyamat. A foglalkoztatás bővülése – arányait tekintve – a nők körében volt jelentősebb.

A foglalkoztatás megoszlása

A foglalkoztatottság ágazati struktúrája az utóbbi egyéves időszakban lényegében nem változott. A mezőgazdaságban 277 ezren, az iparban 1302 ezren, a szolgáltatásban 2254 ezren dolgoztak, az arányok, hasonlóan 1998-hoz, az előbbi sorrendben 7,2, 34,0 és 58,8 százalék.

Legerőteljesebben a fa-, papír- és nyomdaipari termékek gyártása, a kiadói tevékenység, a kohászat- és fémfeldolgozás, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az ingatlanügyletek területén bővült a foglalkoztatás, de ettől csak kevéssé maradt el az építőipar, a kereskedelem és a javítás ágazatok létszámnövekedése.

Nőtt a szellemi munkakörben dolgozók száma, míg a fizikai foglalkozásúak esetében említésre méltó emelkedés a szolgáltatási és az ipari, építőipari és gépszerelői foglalkozásoknál következett be, összhangban az ágazati arányok változásával. A szakképzettséget nem igénylő munkakörökben a foglalkoztatás továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

1999 végén a foglalkoztatottak 84,5 százaléka volt alkalmazott, 1,1 százalék szövetkezeti tag, 2,9 százaléka társas vállalkozó, 10,7 százaléka egyéni vállalkozó, 0,8 százaléka segítő családtag. A foglalkoztatás jellege szerint a megoszlás a kilencvenes évek második felében jelentős elmozdulást már nem mutatott, 1999 végén az előző év hasonló időszakához képest csak az alkalmazottak és az egyéni vállalkozók csoportját jellemezte relatív növekedés.

A régiók foglalkoztatottsági szintje és struktúrája is eltérő. A foglalkoztatottak száma kisebb-nagyobb mértékben minden régióban emelkedett. Leginkább a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarországon és Észak-Alföldön, legkevésbé a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön. Ennek megfelelően az aktivitás aránya is növekedést mutat, változatlanul a legmagasabb a Nyugat-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és a Közép-Dunántúlon, ahol az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest a régiók közül a legnagyobb mértékben nőtt a gazdasági aktivitás.

A hagyományos mezőgazdasági vidéknek számító Észak-Alföldön és a Dél-Alföldön csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma, míg Közép- és Dél-Dunántúlon növekedett, ahol eközben – a régiók között egyetlenként – az iparban foglalkoztatottak száma csökkent. A szolgáltatásban dolgozók számbeli növekedése Közép-Magyarországra koncentrálódik, de jelentős az Észak-Alföldön és a Dél-Alföldön is.

Munkanélküliség-mérés

A munkanélküliek száma az 1993. évi csúcs óta folyamatosan csökkent. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet módszertanán alapuló munkaerő-felmérés szerint 1999 decemberében 260 ezer munkanélküli volt. A negyedik negyedévre vonatkozó munkanélküliségi ráta 6,5 százalékra csökkent, ami lényegesen kedvezőbb, mint az Európai Unió augusztusban mért 9,3 százalékos mutatója. A vizsgált időszakban 157 ezer férfi és 111,7 ezer nő volt munka nélkül. Az állástalanok számának általános csökkenése mellett a 20-24 évesek, valamint a 30-39 évesek között nőtt a munkát keresők száma, különösen a fiatalabb korosztályba tartozó nők esetében.

A kutatások szerint 6 hónapos hiábavaló munkakeresés után a munkanélkülinek már nehéz újra munkát találnia. A klasszikus értelemben vett tartósan munkanélküliek, azaz a legalább 12 hónapja munkát keresők száma 138 ezer. Számuk az előző évhez képest 4 ezerrel, arányuk az összes munkanélküli csoportján belül 1,9 százalékponttal (50,2-ről 48,3-ra) csökkent. A munkakeresés átlagos időtartama az 1998 hasonló időszakát jellemző 17,4 hónapról 1999 harmadik negyedévére 16,8 hónapra csökkent. A munkanélküliek 56 százaléka azért keres munkát, mert elvesztette az állását, azaz megszűnt a munkahelye vagy a munkaköre, illetve cégénél létszámleépítés volt. Ez az arány egy év alatt enyhén csökkent. Ugyanakkor az okok között mind gyakoribb az időszakos, illetve szezonális munka befejeződése, valamint a tanulás befejezése.

A munkakeresők több mint 55 százaléka kizárólag teljes munkaidős állást keres, és csak 34 százalékuk elégedne meg részmunkaidős munkával is. Ez azt mutatja, hogy a munkavállalási alternatívák között a részidős foglalkoztatás továbbra is csekély súllyal szerepel. A munkanélküliek száma valamennyi régióban csökkent, a Nyugat-Dunántúlon közel 7 ezerrel, ami 25,5 százalékos változás az előző év azonos időszakához képest, szemben a többi régióra jellemző 0,7-9,1 százalékos csökkenéssel. A munkanélküliségi ráta Nyugat-Dunántúlon 1,6 százalékpontot esett, a többi régióban a csökkenés 0,2 és 0,7 százalékpont közötti.

A munkaerő képzettségének jellemzői Az OECD-országokban a 25-64 év közötti korosztály (amely foglalkoztatási szempontból az aktív népességnek számít) túlnyomó többségének van középfokú végzettsége. Az Amerikai Egyesült Államokban, a Cseh Köztársaságban, Norvégiában, Németországban és Svájcban ez az arány eléri a 80 százalékot. Ezzel szemben állnak azok az országok, ahol ez a mutató 50 százalék alatt van: Törökország, Portugália, Spanyolország, Olaszország és Görögország. Magyarországon ez a mutató valamivel az átlag felett van (meghaladja a 63 százalékot). A felsőfokú végzettségűek OECD-átlaga 13 százalék. A legfejlettebb államokban (Hollandiában és az USA-ban) a 20 százalék fölötti értéket is eléri. Magyarország – ebből a szempontból – szintén átlagosnak számít. A fejlett technika alkalmazása szempontjából az előbbiekkel szemben az a lényeges, hogy a különböző képzettségi szintű munkaerőt hol (milyen technikai színvonalú ágazatokban) foglalkoztatják. A high-tech ágazatokban tehát a magasan képzettek aránya relatíve a legkedvezőbb: 12,8 százalék, míg a közepeseknél ugyanez csak 10,1 százalék. Az alacsony technikai színvonalú ágazatokban ezzel szemben az alacsony képzettségűek aránya a legmagasabb, és a magas képzettségűeké a legkisebb. Amennyiben ezeket az arányokat összevetjük a teljesítményi arányokkal – például azzal, hogy a feldolgozóipar értékesítésén belül a magas technikai színvonalú ágazatok részesedése 18,2, a közepeseké 29,8, az alacsonyaké pedig 52,6 százalék volt -, könnyű következtetéseket levonni a képzettségi, a technikai szint és a termelékenység alakulása között fennálló, viszonylag szoros összefüggésre.

Keresetek és a tulajdonviszonyok

Az elmúlt években egyre erősödik az a tendencia, hogy a tulajdonviszony és a vállalati forma meghatározó a keresetek szempontjából.

A magánszférán belüli kereseti arányok alakulását jelentősen meghatározza a tulajdonforma. A külföldi tőke a gazdaságban – nemzetgazdasági ágazatonként – rendkívül eltérő arányban van jelen: míg a pénzügyi és biztosítási ágazatban termelt hozzáadott érték mintegy kilenctizedét külföldi tulajdonosok által működtetett gazdasági egységek állítják elő, addig a mezőgazdaság hozzáadott értékén belül – elsősorban a földvásárlás korlátai miatt – csak 2 százalékos a szerepük. A kereskedelemben 23, a szállítás és hírközlés területén 24, a feldolgozóiparban 45 százalék a külföldi tulajdonú szektor részesedése a hozzáadott értékből. Összességében jelenleg a GDP mintegy húsz százalékát hozzák létre külföldi tulajdonosok vállalataiban – 1995-ben még csak 14 százalék volt ez az arány.

Amíg egy-egy külföldi óriáscég hazai leányvállalatai szinte meghatározzák ágazatuk fejlettségét és a termelés korszerűségét, addig az anyavállalat szempontjából szinte elenyésző jelentőségű a magyarországi piac léte. Például az Audi magyarországi részlege a cégcsoport árbevételének 1,6 százalékát termelte meg 1997-ben, a Philips csoport kft.-inél 2,3 százalék, a Coca-Colánál 3,4 százalék, az IBM-nél 2,0 százalék ez az arány. Az adatok azt is tükrözik, hogy Magyarország számára fontosabbak ezek a cégek – mint fordítva.

Ugrásszerű változás

Ma a vállalati szférában foglalkoztatottak 14-15 százaléka dolgozik 100 százalékosan külföldi tulajdonban lévő cégeknél, 14 többségi külföldi tulajdonú cégeknél, 7-8 pedig kisebbségi külföldi tulajdonnal rendelkező cégeknél. Az alkalmazottak 64 százaléka hazai vállalatnál dolgozik. Az itt foglalkoztatottak átlagkeresete azonban 16 százalékkal marad el a versenyszféra átlagától, míg a 100 százalékban külföldi tulajdonú cégek alkalmazottai 33 százalékkal keresnek többet az átlagnál. A teljes mértékben hazai tulajdonú és a teljes mértékben külföldi tulajdonú vállalatok alkalmazottai között – az utóbbiak javára – 58 százalék volt az átlagkeresetek különbsége.

Említésre érdemes tény, hogy a külföldi tulajdonosnak (vagy tulajdonosoknak) a kereseti szintre – és nyilván a megkövetelt teljesítményre – gyakorolt hatása nem a tulajdon mértékének függvényében fokozatosan, hanem ugrásszerűen érvényesül. Már a kisebbségi külföldi tulajdonban álló cégeknél is 49 százalékkal magasabb az átlagkereset, mint a teljesen hazai tulajdonúaknál. Többségi külföldi tulajdonos esetén 50 százalék a kereseti előny.

A részvénytársasági formában működő cégeknél az átlagkereset lényegesen meghaladja a korlátolt felelősségű társaságok és szövetkezetek átlagkereseteit. A keresetbeli differencia túlnyomó része tényleges teljesítménykülönbséggel is indokolható. A részvénytársaságoknál kevésbé ingadoznak a megrendelések, jobbak a kapcsolataik a külföldi vevőkkel, jogi és adminisztratív teendők kevésbé akadályozzák a stratégiai döntéseket.

Járadékok és támogatások

Ez évben a munkanélküli-járadék korábbi egyéves jogosultsága 9 hónapra csökkent. Emiatt 1999 végén sok állástalan nyilvántartásba vétette magát, hogy egy évre szóló járadékjogosultságot szerezzen. A regisztrált állástalanok száma az év végén 404 500-ra emelkedett. Közülük mintegy 148 ezren kapták a tartósan munkanélkülieknek járó jövedelempótló támogatást és hasonló nagyságban, a regisztrált állástalanok 36 százaléka kapott munkanélküli-járadékot. A regisztrált munkanélküliek 83 százaléka fizikai foglalkozású. A regisztráltak közül mintegy 105 ezren nem részesülnek ellátásban, a pályakezdő segélyesek száma pedig 60-65 ezerre tehető. Az Országos Munkaügyi és Módszertani Központ adatai alapján a foglalkoztatást elősegítő támogatásban részesülők létszáma a következőképpen alakult: mintegy 80 ezer munkanélküli és munkaviszonyban álló képzését segítették, 116 ezer ember közhasznú foglalkoztatását tették lehetővé, bértámogatást 50 ezren kaptak. Az elmúlt évben több mint 4 ezer munkanélkülit támogattak abban, hogy vállalkozó lehessen, és mintegy 2 ezren jutottak álláshoz a munkahely-teremtő beruházások révén. Egyre kisebb számban, de még mindig közel 2 ezren mehettek korengedményesen nyugdíjba, több tízezren pedig egyéb támogatásban részesültek, így például létszámmegőrzési támogatásban, foglalkoztatással kapcsolatos járulékok átvállalásával, önfoglalkoztatáshoz kapott tőkejuttatással. A több mint 140 ezer munkanélküli-ellátásban részesülő 53 százaléka férfi. A regisztrált munkanélküliek átlagos havi segélyének összege 19 ezer forint körül volt.