Áramliberalizáció Ausztriában

Szabad szolgáltatóválasztás az EU-ban

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 24. számában (2000. április 1.)

 

Ha február, akkor áram-liberalizáció. Az idei a második szakasz, ez talán már nem olyan megrázó, miután a piac résztvevői pontosan tudják, mit indít el az EU varázsszava. Az első fokozatba kapcsolás óta eltelt egy évben harcedzetté váltak, sőt állásaik kiépítésével is jócskán előrehaladtak.

 Csupán 75 nagyfogyasztóra vonatkozott a tavaly február 19-i start: ennyien vannak azok a vállalatok, amelyek évente legalább 40 gigawatt elektromos energiát fogyasztanak, s immár egy éve szabadon választhatnak, honnan szerzik be az áramot. (Csak a rend kedvéért: 1 gigawattóra = 1 millió kilowattóra. Negyven gigawatt energia egy tízezres lakosú település évi fogyasztása, egy 100 wattos égő pedig 45 662 évig ég ennyi árammal.) 2000 februárja óta a liberalizáció kiterjed a 20 gigawattot fogyasztókra is, s ezáltal újabb 200 szerencsés cég számolhat minimum 20-30 százalékos megtakarítással. Bár a következő lépcsőt, a 9 gigawattot fogyasztók szabad szolgáltatóválasztását csak 2003-ra tervezik, a kormányzásért küzdő politikai pártok deklarált célja a kisfogyasztó, a magánháztartások mielőbbi "felszabadítása". Erre próbálja szorítani a politikát a mintegy 220-250 ezer kisvállalkozás, amelyeknek évi fogyasztása nem több 1 gigawattóránál, s a hárommillió magánháztartás is kétségkívül örülne a megtakarításnak. Ebből egyébként már a liberalizációra való felkészülés szakaszában is részesül mindenki, hiszen az elkerülhetetlen jövendő engedményekre, "fogyasztóbarát" megoldásokra készteti a szolgáltatókat – nem utolsósorban attól a reménytől vezérelve, hogy a korai engedményért járó fizetség a fogyasztó hűsége lehet.

Vége az egyszerű világnak

A liberalizáció már az első szakaszban tabut döntött Ausztriában: a föderációs berendezkedésnek megfelelően itt korábban kilenc tartományi hatáskörű elektromosenergia-szolgáltató joga és kötelessége volt az érintett területen élők ellátása árammal – miközben az egyetlen területenfelüliséget élvező nagy cég, a Verbund közvetlenül nem szolgált ki fogyasztót, csak a szolgáltatókat látta el importenergiával, illetve külföldön értékesítette feleslegüket. Ennek az egyszerű világnak vége, s bár osztrák módi szerint az érintettek az utolsó pillanatig a csodában reménykedtek, elkerülhetetlenül eljött az eszmélés ideje, kétségbeesett kapkodást váltva ki.Ettől kezdve a puszta betyárbecsületen – lokálpatriotizmuson – kívül a megadott fogyasztói kört az égvilágon semmi sem köti eredeti szolgáltatójához, s még ha addig maximálisan elégedett volt is, jobb ajánlat esetén gyorsan elpártolhat. Ajánlatban pedig nincs hiány. Elsősorban a liberalizációban már csaknem egyéves előnnyel rendelkező német szolgáltatók – például a Bayernwerk – álltak ugrásra készen, s csábították el a legnagyobbakat. Köztük annak a Thomas Prinzhornnak a papírgyár-birodalmát, aki az osztrák érdekeket mindenek fölé helyező Szabadságpárt politikusa. Az Energie-Baden-Württemberg marketingkampánya egyenesen Ausztriának szól: több ezer ausztriai vállalathoz és háztartáshoz juttatta el – jobb előbb, mint később alapon – ajánlatát. De az esseni VEW és az RWE sem tétlenkedik.Németországban 1998 áprilisában dördült el a startpisztoly, s azóta ugyancsak "színesedett" az áramkínálat. A baden-württembergi energia "Yello" néven sárgának hirdeti magát, a rajna-vesztfáliai, már csak a megkülönböztetés kedvéért is, kék energiát kínál, a porosz szolgáltató vöröset – s egyik olcsóbb, mint a másik. A németek nem is sokat töprengtek, a teljes körű liberalizáció után heteken belül 200 ezer háztartás váltott szolgáltatót – s egyre többen tanulják ki az új módit. Megtakarításuk legalább húsz százalék, igaz, nem azonnal, mert a szabad választás elmélete hamarabb vált valósággá, mint annak gyakorlati kivitelezhetősége. Egyelőre ugyanis nincs külön számlálórendszer, a fogyasztó a régi regionális szolgáltatóval áll kapcsolatban, s bár mondjuk a sárgát választotta, a számlát az eredeti feltételek szerint kapja és fizeti. A különbözetet az utólagos elszámoláskor térítik neki vissza – s ez a kényszerű technikai megoldás még legalább két évig érvényben marad. Ennyi idő kell a külön számlálók rendszerének kialakításához, ami sajátos, új világot hoz majd. A fogyasztó a szupermarketben áramcsipkártyát vásárol, s azzal veszi le a számlálóból az illető szolgáltatótól az áramot. Ha lemerül a kártya, újat vesz.Az Európai Unió hatvan százalékban már liberalizált energiaszektorában Nagy-Britanniában a legolcsóbb az áram, ahol elsőként – már 1997-ben – vezették be a liberalizációt. Ma a britek átlagosan 30 százalékkal fizetnek kevesebbet az energiáért, mint korábban – s ugyanilyen arányú a tarifamérséklődés Finnországban is. Az EU területén legtöbbe az olaszoknak kerül az áram.

Osztrák áramcsata

Ausztria a középmezőnyhöz tartozik egyelőre, ám például a tartományonként eltérő tarifa éppen a liberalizáció előkészítésének jegyében kezd kiegyenlítődni – szerencsére lefelé. Az ausztriai szolgáltatók felkészülése a legrosszabbra ugyanis tarifamérsékléssel kezdődött, s ebből az "áldásból" kijut a kisfogyasztóknak is, függetlenül attól, hogy a liberalizációról ők még csak álmodoznak.Ugyanakkor a színfalak mögött lázasan folytatódik a pozíciók kiépítése, a legérzékenyebben érintettek fúziók és a beleszólási jogot biztosító részvénypakettek megvásárlásával próbálnak jobb helyezést elérni. Több nagy áll össze óriássá. Már az első liberalizációs lépés után két nagy rivalizáló tábor alakult ki a piacon. Az egyik, az Energie-Austria csoport, a Verbundból és két tartományi – a stájerországi és a felső-ausztriai – szolgáltatóból jött létre, összesen évi 41 ezer gigawattóra termeléssel, 32 milliárd schilling forgalommal. A másik a legnagyobb tartományiak, az EVN (Alsó-Ausztria), a BEWAG (Burgenland) és a Wienstrom egyesülése. Ők együtt 20 ezer gigawattórát termelnek évente, forgalmuk 25 milliárd schilling.A konzorciumok létrejöttük után rögtön munkához láttak. Az EVN és a Wienstrom a legnagyobb konspirációval felvásárolta a tőzsdén a rivális Verbund részvényeinek 18 százalékát, és szindikátussá állt össze a tiroli szolgáltatóval, amelynek már volt 9 százaléknyi Verbund-részvénye. Ők hárman a Verbund részvényeinek 27 százalékával a tarsolyukban az Osztrák Köztársaság (51 százalék) után a legnagyobb részvényesekké lettek, akik semmilyen döntésnél nem kerülhetők meg. A Verbund nagyhatalmú ura, Alfons Haider kicsit megbántódott, de nem sokat habozott, és az Energie-Austria csoport hamarosan felvásárolta az EVN részvényeinek 25,1 százalékát. Ezekre a "keresztakciókra" eddig 18 milliárd schillinget költöttek, s ezt mindkét fél igen jó befektetésnek tartja. A Verbund igazgatója egyébként ideológiát is gyártott: véleménye szerint el kellett hárítani azt a valós veszélyt, hogy az EVN külföldi kézbe kerüljön. Most ugyanis az állam (Alsó-Ausztria) 51 százaléka mögött a második döntő tulajdonhányad az Energie-Austria csoport kezébe került.Az osztrák áramcsata legutóbbi csúcspontja kétségkívül a Verbund fenti húzása volt, s ezzel az elrettentés sakk-matt állapota alakult ki. A hisztérikus reakciók után a végső harc résztvevői lehiggadni látszanak, s lassan eluralkodik a felismerés: más módszerekhez kell folyamodni a túlélés érdekében. Hiszen ha a teljes liberalizáció idő előtt megvalósul – vagyis 3 millió háztartás és mintegy félmillió vállalkozás ott vásárol áramot, ahol azt olcsóbban megkapja –, az a gazdaságkutatók számításai szerint a szolgáltatók számára drámai következményekkel, 15 milliárd schillinges bevételcsökkenéssel járhat. A harc nem egyszerű, hiszen a liberalizációs előírások része például az, hogy a szolgáltatók viszonylag csekély összegért kötelesek vezetékeiket a riválisok rendelkezésére bocsátani.A nagy konzorciumok kialakulásának egyik célja ténylegesen annak megakadályozása, hogy az osztrák árampiac külföldi befolyás alá kerüljön. Kétséges a próbálkozások eredményessége. Hiszen a Bayernwerk máris létrehozta ausztriai leányvállalatát, a francia EdF már két éve részesedést vásárolt a stájerországi energiaszolgáltatóban, s az RWE, a legnagyobb német áramtermelő alkalmi szövetséget köt osztrák cégekkel, így vesz részt a pályázatokon.

Módszerek és megtakarítások

Az elkeseredett konkurenciaharcban előny az élelmesség, és nem lehet csodálkozni egynémely különös módszeren sem. A Verbund például mindvégig igyekszik érvényesíteni mindenekfeletti hatalmát. Megakadályozta például, hogy a második legnagyobb szolgáltató, az alsó-ausztriai EVN más uniós országokból vásároljon áramot. Az érv az volt, hogy "nincs meg a kölcsönösség" – vagyis Ausztria ugyanezekbe az országokba nem szállít áramot.A fogyasztó számára kétségkívül legrokonszenvesebb harci módszer a tarifacsökkentés, amivel a szolgáltatók korábbi, területi alapon hozzájuk tartozó vevőkörük hűségének reményében már most sem fukarkodnak. Burgenlandban tavaly nyár óta 7 százalékkal, Felső-Ausztriában tíz százalékkal mérséklődött az ár, s ma már olcsóbb az áram Karintiában is.Az alsó-ausztriai EVN márciustól hét százalékkal, a bécsi szolgáltató öt százalékkal csökkenti az árat. Az üröm az örömben: az új osztrák szabadságpárti- néppárti kormány megirigyelte a liberalizáció okozta megtakarítást, s már ez év júniusától duplájára emeli az elektromos áramra kivetett adót. A kormány – amelynek szabadságpárti koalíciós tagja még ellenzéki korában Jörg Haider irányításával a derék, szorgalmas kisember érdekeit védelmezte – széttárja a karját: 47 milliárd schilling hiányzik a költségvetésből ahhoz, hogy Ausztria teljesíteni tudja az EU konvergenciafeltételeit, vagyis deficitje ne haladja meg a 62 milliárd schillinget. Ehhez bizony szüksége van az energiaadó-emelésből várható évi 2,7 milliárd schillingre, miközben a háztartások szinte meg se érzik majd az évi 500 schillinges pluszkiadást. Különösen, mert ez valószínűleg nem egyéb, mint a liberalizációs megtakarítás lefölözése, sőt talán még marad is valami kis pluszmegtakarítás – nyugtatgatják a kormány illetékesei a lakosságot.Van persze a tarifacsökkenésnek egy másik vetülete is, s erre a gazdaságkutatók hívják fel a figyelmet. A fogyasztó munkavállalói minőségében lényegében elveszti a réven, amit nyer a vámon. Hiszen a bevételkiesést szolgáló összevonások, ésszerűsítések munkahelyek megszüntetését eredményezik, előidézve ezzel a magán-áramfogyasztó pénzügyi helyzetének romlását. Az elsősorban a szolgáltatóknak rokonszenves elmélet szerint a fogyasztó megtakarítása a termelő (és a nemzetgazdaság) oldalán veszteségként jelentkezik.A folyamat, amely egyéb szférák globalizációjában is megfigyelhető, lezárul a liberalizáció első szakaszával, a racionalizálás befejezésével. Ekkor érvényesül majd az energiaszektor nagyobb termelékenysége, amely az alacsonyabb költségekkel párhuzamosan nagyobb nemzetközi versenyképességet és az osztrákok számára magasabb reáljövedelmet jelent – véli Kurt Kratena, az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (WIFO) energiaszakértője. Utalása arra vonatkozik, hogy a liberalizáció következményeként a szolgáltatók kénytelenek lesznek szakítani gazdaságtalan termelési szokásaikkal, olyan erőművek fenntartásával, amelyek ellentmondanak minden racionális érvnek, legfeljebb érzelmi alapon, avagy a politikai indíttatású munkahelymegtartás szándékával magyarázhatóak. Aligha tarthatók fenn majd azok az erőművek, amelyeket nem a kereslet kielégítése, hanem a hazai piac védelme miatt működtetnek.A túlzott tarifacsökkentésnek is lehetnek veszélyei – véli a gazdaságkutató. Elsősorban arra utal, hogy pazarlás lenne, ha a lakások fűtését hirtelen átállítanák az áramra – ami a környezetnek sem válik javára. Hogy ez ne következzen be, érdemes lenne az árcsökkenés egy részét energiaadóval lefölözni, s a szerzett pluszjövedelmet olyan ésszerű beruházásokra fordítani, mint az épületek jobb szigetelése, amelyek révén az áramfogyasztás hatékonyabbá válna.

A liberalizáció ára

Az EU által előírt áramliberalizáció ausztriai bevezetésének vannak akadályai. A magánháztartások szabad árambeszerzéséhez a szükséges technikai feltételek megteremtése legalább 900 millió schillinget emészt fel. Ezt 2003-ra talán elő lehet teremteni, de a politikusok által követelt korábbi bevezetés nem látszik megoldhatónak. Ami az erkölcsi akadályokat illeti, a legfelsőbb ellenőrzésre alakult bizottság történetesen annak a gazdasági minisztériumnak a kötelékébe tartozik, amely az árampolitikát irányítja, s amely feladatának tekinti az osztrák energiaszektor megóvását a külföldi befolyástól.Az átállás veszteségeinek ellensúlyozására 8,7 milliárd schilling áll rendelkezésre. Az EU szubvenciót ugyancsak tiltó Bizottsága értelemszerű szigorral figyeli az összeg felhasználását, s aligha engedi majd, hogy az alapból az átmeneti nehézségek leküzdése helyett – például állami támogatásként – valamennyi is a kormányzatnak kedves szolgáltató – a Verbund – kasszájába vándoroljon. Az osztrákok más ágazatok tapasztalataiból már tudhatják, hogy a Bizottság kíméletlenül lecsap, ha a pályázatoknál – a részvénycsomagok értékesítésénél – nyílt vagy burkolt előnyhöz jutnak az osztrák ajánlattevők, a többi EU-tag rovására.
Villamosenergia-árak az EU-ban 1998. január 1-jén, a liberalizáció bevezetése előtt (groschen/kWó)
  Háztartás  Kisipar  Ipar
3500 kWó évi felhasználás, ebből 1300 éjszakai áram 30 000 kWó évi felhasználás 2 millió kWó évi felhasználás 50 millió kWó évi felhasználás
Ausztria 173,6 215,1 115,2 92,7
Belgium 201,9 200,4 103,7 69,6
Dánia 249,6 86,4 82,1 74,3

Németország

208,7

223,4

112,7

93,9

Spanyolország 160,4 146,2 90,6 76,4
Finnország 129,2 85,1 60,7 49,5
Franciaország 178,2 140,7 82,8 65,7
Görögország 102,9 120,5 81,7 64,2
Írország 123,9 177 91,7 74
Olaszország 310,5 246,2 133,2 91,9
Luxemburg 156,2 187,2 100,9 66,8
Hollandia 158,3 143,4 79 69,3
Norvégia 170 64,6 52,1 36,3
Portugália 182,8 154,3 99 72,4
Svédország 145,8 96,4 54,5 45,1
Nagy-Britannia 149,7 151,7 86,8 n. a.
Megjegyzés: Az adatok nem tartalmazzák a forgalmi adót
100 groschen = 1 schilling
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. április 1.) vegye figyelembe!