Ezredvég a világgazdaságban

 

1999 közepére a világgazdaság kiheverte az 1997-98-as regionális pénzügyi válságokat. A tavalyi növekedés általános lassulása az előző év végén megkezdődött kedvező folyamatok és az újabb, elsősorban pénzügyi bizonytalanságok – Brazília, Kína, Japán – eredőjeként alakult ki. A világtermelés 1999-ben a vártnál magasabb volt. A világkereskedelem ugyanakkor a tervezett ütemben, az előző évinél alig 0,1 százalékkal dinamikusabban, mindössze 3,7 százalékkal bővült.

 

Az 1999-re várt és a 2000-re prognosztizált növekedési adatok lényegesen magasabbak voltak az év végén, mint fél évvel korábban. Jól tükrözi ezt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) összehasonlítása saját májusi és októberi várakozásait illetően. 1999 novemberében az egész évre várható világtermelés-bővülés 0,7 százalékkal, a fejlett országok összességére vonatkozó előzetes növekedési adat pedig 0,8 százalékkal volt magasabb a májusban vártnál. A Valutaalap ugyanakkor arra számított, hogy az átalakuló országok összessége (beleértve tehát a volt Szovjetunió valamennyi utódállamát) 1,7 százalékkal jobb növekedési teljesítményt ér el 1999 egészében, mint amennyit májusban vártak. Meglepő módon ez a fordulat elsősorban az orosz gazdaság várakozásokhoz képest jobb (bár így is éppen csak stagnáló) teljesítményének a következménye, mivel a közép- és kelet-európai átalakuló gazdaságok növekedése 1,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint a májusban várt.

A világgazdaság közelmúltjának talán legfontosabb jelenségét tükrözi, hogy a legpontosabbak az inflációs, következésképpen a kamatvárakozások voltak: az immár 1,5 százalék alatti fogyasztói árszínvonal-növekedés és a páratlanul alacsony kamatok mellett ugyanis viszonylag egyszerű a prognóziskészítés.

Az előzetes várakozásokhoz képest sokkal dinamikusabban emelkedtek a kőolajárak: az 1998-as drámai árzuhanás után 1999 közepén előbb helyreállt az 1997 végi piaci állapot, majd az év végére a nyersolaj világpiaci ára – kilencéves rekordot döntve – elérte a 25 dollár/barreles szintet. A kőolaj éves átlagára a hirtelen emelkedés ellenére sem érte el az 1997. évit. 1999 egészében estek az egyéb nyersanyagárak, bár jóval kisebb mértékben, mint egy évvel korábban – ez világszerte az alacsony fogyasztói árszínvonal-emelkedés egyik oka.

Míg a fogyasztóiár-emelkedés a hatvanas évek "aranykorát" idézi, ugyanez nem mondható el a változatlanul magas, egyes országokban – például Japánban és Dél-Koreában, illetve Csehországban és Szlovákiában – növekvő munkanélküliségről.

Optimista várakozások

A 2000-ről szóló prognózisok ugyancsak optimistábbak voltak az év végén, mint hat hónappal korábban – de sokkal kevésbé, mint 1999 vonatkozásában. A világtermelés várható növekedési üteme lényegében változatlan maradt – a fejlett országok növekedési teljesítményét azonban 0,4 százalékkal magasabbra várják. Hasonlóképpen optimista az előrejelzés a világkereskedelem alakulását illetően is. 1999 végén már látható volt, hogy viszonylag rövid ideig tartott, s gyakorlatilag 1998-ra korlátozódott az az ütemlassulás, amelyet az 1997-99 közötti regionális pénzügyi válságok – Délkelet-Ázsia, Oroszország, Brazília – váltottak ki. 1999-ben a fejlett országok visszataláltak a korábbi dinamikus növekedési pályára, noha tartósan nem lehet számítani az 1995-1997 közötti különösen magas, 4 százalék fölötti növekedés elérésére és fenntartására.

Rendkívül érdekes, új jelenség (teljesen ellentmond a kilencvenes évek korábbi tendenciáinak), hogy 1998-1999-ben a világkereskedelem bővülési dinamikájának csökkenése jóval jelentősebb volt a világtermelésénél, ami abból ered, hogy jelentősen romlott a regionális válságok által jobban sújtott fejlődő és átalakuló országok kereskedelmi teljesítménye.

Az 1998-1999-es növekedés lassulása az elmúlt 25 év negyedik számottevő megtorpanása. A világkereskedelem bővülése ugyanakkor 1985 óta nem volt olyan lanyha, mint 1998-ban (s aminél csak 0,5 százalékkal dinamikusabb kereskedelembővülést vártak 1999-re).

Debütált az euró

Az árfolyamok alakulása okozta 1999-ben a legnagyobb meglepetést. A bizonytalanságokat jelzi az euró, amely megszületését követően azonnal erősen gyengült, majd nyár végén-ősz elején csaknem visszanyerte induló árfolyamát, illetve a jen, amely előbb jelentősen vesztett értékéből, nyár vége óta azonban ugyancsak számottevően erősödött. Úgy látszik, mintha az illetékes pénzügypolitikusok a dollár, a jen és az euró leértékelését egyaránt szívesen látnák: várhatóan a dollár lesz a "győztes", így rövid távon az euró és a jen (további) erősödése várható.

Az euróövezet tizenegy országában folytatódik a gazdasági teljesítmények konvergenciája: a hihetetlen dinamikával – 1999-ben 7,5 százalékkal – bővülő Írországtól eltekintve a legmagasabb és a legalacsonyabb növekedési ütemek különbsége mindössze 1,5 százalék, s nagyon közel állnak egymáshoz az inflációs ráták, következésképpen a kamatlábak is. A munkanélküliség ugyanakkor változatlanul magas – talán 2000-ben már valamelyest 10 százalék alá kerül.

A japán gazdaság továbbra is stagnál, noha a délkelet-ázsiai térség számos országában megindult a növekedés.

Az Egyesült Államokban 1999 második negyedévében 2,2 százalékra csökkent a növekedési ütem – ez az elmúlt 38 negyedév legrosszabb növekedési teljesítménye -, a harmadik negyedév azonban ismét erőteljes növekedést hozott.

Kelet-európai körkép

Oroszországban nem enyhül a politikai és gazdasági bizonytalanság, ennek következtében igen gyengék nemcsak Oroszország, de a tőle erőteljesen függő kelet-európai országok konjunkturális kilátásai is. A régióban átlagosan 40 százalék felett van az infláció, változatlanul hatalmas a munkanélküliség, és stagnáló vagy ahhoz közeli növekedés várható – Oroszországban és Ukrajnában viszont 3-5 százalékos a visszaesés.

Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országcsoportja 1999-ben a Baltikum volt (és várhatóan 2000-ben is az lesz): a 4-5 százalékos növekedési ütem alacsony inflációval és elfogadható mértékű munkanélküliséggel társult, miközben a három nemzetgazdaság egyensúlyi pozíciói is kielégítőek voltak.

Lengyelországban a tervezett kétszeresére nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya. Elérte a GDP 7 százalékát, ami elbizonytalaníthatja a külföldi hitelezőket és befektetőket. A dinamizmus 1999-ben számottevően csökkent: már nincs szó 6-7 százalékos növekedésről, mint 1996-97-ben, a gazdaság bővülése nem érte el a 4 százalékot.

Csehországban tovább tart a stagnálás: a kormány változatlanul adós az évek óta halogatott reformokkal, a vállalati gazdálkodás gyökeres átalakulását kikényszerítő pénzügyi fegyelem megteremtésével. Az infláció megközelítette a 10 százalékot, s tovább is emelkedhet. Változatlanul magas volt a folyó fizetési mérleg hiánya is.

Szlovákiában – az elhúzódó csehországi strukturális válságtól és stagnálástól egyáltalán nem függetlenül – gyönge maradt a gazdaság teljesítménye. 1999 végére legfeljebb "pozitív stagnálást", 12-14 százalékos inflációt és 9 százalékos munkanélküliséget vártak, miközben tovább nőtt mind a kereskedelmi, mind a fizetési mérleg hiánya.

Megnyugodtak a pénzpiacok

Noha 1999 a brazil bajokkal kezdődött, s még nem múlt el az orosz válság okozta sokkhatás sem, az év végül is a nemzetközi pénzpiacok megnyugvását hozta. A fejlett országok pénzpiacait sikerült stabilizálni: a nemzetközi pénzügyi intézmények (IMF, BIS, ECB) és számos központi bank határozott lépéseket tett a stabilizáció érdekében. A brazil válság nem vált fertőzővé, nem érte el az amerikai pénz- és tőkepiacokat, és nem okozott súlyos törést a legveszélyeztetettebb két latin-amerikai országban, Argentínában és Mexikóban sem. Latin-Amerika ellenállóképesebbnek bizonyult Délkelet-Ázsiánál – az érettebb pénzügyi rendszer és tőkepiacok, az erősebb vállalati szektor és a szigorúbb csőd- és felszámolási törvények eredményeként.

Ennek ellenére bejelentette idő előtti távozási szándékát Michael Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója. Maga az érintett magántermészetű okokra hivatkozott, azonban nem kétséges: az IMF a mexikói válság kezelése után Délkelet-Ázsiában sem volt képes hatékony gazdaságpolitikai tanácsadásra – nem beszélve Oroszországról, ahol súlyos felelősség terhelte az 1998 nyarán bekövetkezett pénzügyi válság kitöréséért, annak intenzitásáért.

A tőzsdeindexek 1998 közepétől 1999 októberéig minden fontos tőkepiacon folyamatosan emelkedtek. Nagy-Britanniában, Franciaországban és Kanadában a pénzügyi szektor papírjai jobban erősödtek, mint a részvénypiacok – Japánban és az Egyesült Államokban ellentétes tendencia érvényesült.

1999 októberében a Wall Street egy hét alatt 10-11 százalékot gyöngült – ezzel csaknem egyidejűleg a Fed 0,25 százalékkal megemelte a prime rate-et -, amihez a világ csaknem minden jegybankja – beleértve az Európai Központi Bankot is – hasonlóan kismértékű kamatemeléssel csatlakozott. Mindez jelentősen erősítette a piacok bizalmát. Az 1999 eleje óta tartó lassú, de egyenletes kamatemelkedés a világgazdaság főszereplőinek eltökéltségét tükrözi az infláció további kordában tartására.

A nemzetközi hitelpiacok likviditása 1998-ban számottevően csökkent (a szindikált hitelek összege visszaesett a két évvel korábbi szintre), s a likviditásszűkülés 1999 első felében is folytatódott. Sokan arra számítottak, hogy a tendencia az év végéig megfordul.

A származékos ügyletek piacán 1998-ban inkább megtorpanás, mintsem csökkenés volt észlelhető. A piacnak ez az immár évtizede legdinamikusabban növekvő szegmense 1999-ben tovább bővült, és várhatóan így lesz 2000-ben is.

A működő tőke útjai

A külföldi közvetlen befektetések állományának növekedési dinamikája sem lassult tavaly: az előző évi 684 milliárd dollárnyi működőtőke-export után 1999 végére 800, 2000-re pedig 1000 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi tőkebefektetés prognosztizálható. Az összes külföldi közvetlen befektetésnek változatlanul legalább kétharmada összeolvadás vagy felvásárlás eredménye, azaz folytatódik a "merger-mánia". A legtöbb felvásárlás és fúzió (a piac viszonylagos fregmentáltsága következtében) továbbra is a gyógyszergyártásban és (a globalizációs kihívásokhoz való alkalmazkodás igénye, no meg a bankrendszerek univerzalizálódása miatt) a pénzügyi szférában, valamint a járműgyártásban (az optimális szérianagyságok növekedése okán) várható.

1998-99-ben ugyanakkor fokozódott a fejlett országok tőkeimportja – a pénzügyi válságok miatt csökkenő délkelet-ázsiai és latin-amerikai beruházási kedv következményeként. A kelet- és közép-európai átalakuló gazdaságok 1998-1999-ben – egyértelműen elsősorban az orosz pénzügyi válság következtében – a nemzetközi működőtőke-áramlások alig több mint 2 százalékát vonzották (szemben az 1995-1997 közötti 4-4,5 százalékos részesedéssel). Visszaesett a fejlődő országok működőtőke-kivitele – ez a tendencia nyilvánvalóan folytatódik 2000-ben (és alighanem 2001-ben) is.

WTO-kudarc

1999 leglátványosabb világgazdasági eseménye alighanem a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organisation = WTO) Seattle-ben szervezett konferenciájának csúfos kudarca volt. Seattle utcáin a vietnami háború elleni tiltakozások óta nem tapasztalt, 50 ezer embert megmozgató zavargások voltak. Az interneten szervezett globalizációs "monstre happeningen" közösen léptek fel az amerikai szakszervezetek, a bálnák életterét óvó környezetvédők, az Orvosok határok nélkül elnevezésű Nobel-békedíjas francia orvosszervezet, a "Seattle-i Leszbikus Bosszúállók", a francia parasztszervezetek és az észak-amerikai anarchisták. Az utcákon terjengő könnygázfelhők eltakarták a konferenciateremben született fiaskót: hat év után sem sikerült elindítani a WTO első (millenniuminak tervezett) fordulóját, régiesebb kifejezéssel körtárgyalását.

A WTO (korábban a GATT) történetében mindeddig ismeretlenek voltak a tömegdemonstrációk, inkább a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank közös éves közgyűlései váltottak ki ilyen emóciókat és tüntetéseket. Nem teljesen véletlen, hogy a globalizáció ellen harcoló társadalmi szervezetek mostanában éppen a Kereskedelmi Világszervezetet tekintik fő célpontjuknak, miután a WTO az egyetlen nemzetközi gazdasági szervezet, amely szankcionálni is képes a szabályait megsértőket. A Valutaalap és a Világbank legfeljebb nem ad hitelt, de nem "büntethet".

A háttérben természetesen súlyos, egészen konkrét, országonként és ágazatonként jól körülhatárolható érdekkonfliktusok állnak. A fejlődő országok sérelmezik a fejlett országok munkaügyi előírásainak kötelezővé tételére – így a gyermekmunka tilalmára – vonatkozó amerikai javaslatokat; Brazília, Kína és néhány más fejlődő ország nehezményezi az amerikai dömpingellenes eljárások kiterjesztését – elsősorban az érintettek acélexportjával szemben; az Európai Unió hadakozik az agrárszubvenciók általános csökkentésének igényével; az amerikai szakszervezetek – az elnökválasztás évében – hatékonyan ellenzik Kína WTO-tagságát; a fejlődő országok nehezményezik a szellemi tulajdon védelmére irányuló egyre erőteljesebb amerikai törekvéseket stb.

A WTO első fordulójának témái az alábbiak lettek volna: a feldolgozóipari termékek nemzetközi kereskedelmének további liberalizációja, a nemzetközi agrárszubvenciók mérséklése, az internetes kereskedelem vámmentessége, teljes vámmentesség a legszegényebb országoknak a fejlett országokba irányuló iparcikk-exportjára, az érvényes megállapodások elfogadtatásának elősegítése, a szervezet dömping- és szubvencióellenes szabályainak felülvizsgálata stb. Az első forduló egyelőre nem kezdődik el.

Súlyos bizonytalanságok

2000-ben a növekedés átlagosan félszázalékos gyorsulása várható. A feltörekvő piacok pénzügyi helyzetének javulása, a túlfűtött amerikai gazdaság lecsillapodása – a jelenlegi tőzsdei "buborék" fokozatos leengedésének folytatódása s nem kipukkadása -, az euróövezet növekedésének félszázalékos gyorsulása, a japán kilábalás megkezdődése, vagyis minden fontos tényező kedvező alakulása esetén a világtermelés 3,5, a világkereskedelem 6-6,2 százalékkal bővülhet a millenniumi évben.

Súlyos bizonytalanságok terhelik ugyanakkor a növekedés lehetőségét.

• Számos feltörekvő gazdaságnak változatlanul komoly pénzügyi zavarokkal kell szembenéznie, helyzetük romlása a megszokott eszközökkel nem látszik enyhíthetőnek.
• Az egyesült államokbeli növekedéslassulás a vártnál erőteljesebb is lehet, ha fölgyorsul az infláció és/vagy kipukkad a tőzsdei buborék, illetve a magánszektor a vártnál gyorsabban pótolja az elmúlt években (évtizedben) fölhalmozódott megtakarítási hiányt.
• Egyáltalán nem biztos, hogy tartós lesz az euróövezet magára találása: különösen törékenynek bizonyulhat a nyugat-európai növekedés negatív külső impulzusok esetén.
• Távolról sem látszik visszafordíthatatlannak a japán gazdasági fellendülés újraindulása – a jen váratlan erősödése, a fogyasztásnövekedés "makacs" elmaradásával együtt tartós stagnálásra ítélheti a Felkelő Nap országának gazdaságát. Érdekes, hogy a japán szakemberek hosszabb ideje jóval optimistább előrejelzéseket adnak, mint a külföldi Japán-szakértők – de mindeddig a külföldi előrejelzések váltak be.
• A világgazdasági bizonytalanságok alapvető forrása a dollár-, az euró- és a jenövezet eltérő növekedési teljesítményében rejlik, ez vezetett ugyanis a folyó fizetési mérlegek napjainkat jellemző súlyos egyensúlytalanságaihoz. Fokozza a problémákat az amerikai túlfogyasztás: manapság az amerikaiak éves diszponíbilis jövedelmük 160 (!) százalékát tartják értékpapírban – miközben a megtakarítási ráta "mínusz zéró". A tőzsdei árfolyamok csökkenése és a fogyasztás immár elkerülhetetlen visszafogása nehezen kezelhető egyensúlyi problémákat okozhat a másik két valutáris övezetben.

Ha az Egyesült Államokban nem sikerül elérni a túlfűtött gazdaság "sima földet érését", a világgazdaság egésze kisebb megrázkódtatás elé néz. A 2-3 évvel ezelőtti helyzethez képest annyival jobb a mai, hogy alacsonyak az inflációs ráták és kiegyenlítettek a kamatlábak.

A világgazdaság lokomotívjának szerepét immáron csaknem egy évtizede folyamatosan sikerrel betöltő Egyesült Államok növekedési teljesítménye kismértékben csökkent már 1999-ben is, s 2000-re további mérséklődés prognosztizálható. A növekedési ütem tartósan fenntartható – vélhetőleg 2-2,5 százalék körüli – mértéke azonban sok tényezőtől függ. Az amerikai növekedéslassulás tovagyűrűző negatív hatásai ellen a japán gazdaság tehet(ne) a legtöbbet: ilyen helyzetben már végképpen nem lesz tovább halogatható a világ által évek óta követelt pénzügyi, elsősorban fiskális lazítás.

A történelmileg példátlan, 4 százalékos negatív megtakarítás mellett a bővülő fogyasztás és értékpapír-vásárlás nem tartható fenn, érezhető az inflációs nyomás, a fizetésimérleg-hiány növekedése pedig a monetáris politika nagyon sikeres "finomhangolását" igényli. A negatív megtakarítás jelenlegi szintjének fenntartása ugyanakkor a magánszféra további eladósodását feltételezi – az éves GDP másfélszereséről annak kétszeresére!

Mivel a nettó magán- és állami megtakarítások összege megegyezik a külső deficit összegével, a költségvetési többletnek kell ellentételeznie a magánzsebek eladósodottságát. Kevés történelmi példát ismerünk arra, hogy a belső megtakarítások hiánya tartósan finanszírozható lett volna a külső eladósodás révén.

Ha mindez sikerül is, annak ára mindenképpen a növekedés számottevő lassulása lesz. A világgazdaság egésze számára a nagy kérdés: képes lesz-e Japán és az euróövezet pótolni azt a globális kereslethiányt, amelyet az amerikai növekedéslassulás teremt.

Régiónkénti várakozások

Az Európai Unióban a növekedéslassulás 1999-ben kisebb volt a korábban (1998/99 fordulóján) vártnál. 2000-ben ehhez képest valamelyes dinamizálódás várható, ez azonban érzékelhetően elmarad az 1996-97-ben regisztrált ütemtől.

Japánban továbbra sincsenek határozott jelei a gazdaság magára találásának, elfogadható növekedés kibontakozásának: amint 1999-ben, 2000-ben is egyszázalékosnál alacsonyabb gazdasági bővülés várható. Ez bizonytalanná teszi az egész délkelet-ázsiai régió rövid távú kilátásait, annak ellenére, hogy Dél-Koreában, Szingapúrban, Thaiföldön és Malajziában már 1999-ben is rendkívül dinamikus volt a növekedési ütem. Dél-Koreában az 1998-as 7 százalékos visszaesés után 7-7,5, a másik három országban 2-3 százalékos növekedés várható 2000-ben.

Kínában fennmarad a növekedés jelenlegi, 4-5 százalékos üteme – s aligha csökken a hatalmas ország félelmetes tőkevonzási teljesítménye: az Egyesült Államok után ma már Kínában működik a világ második legnagyobb külföldi közvetlen befektetésállománya.

Közép-Európában nem várható új tendenciák kibontakozása: Lengyelországban és Magyarországon 2000-ben továbbra is nemzetközi mércével mérve dinamikus, 4 százalék körüli növekedés várható. Csehországban és a cseh gazdaságtól ma is ezer szálon függő Szlovákiában 2000-ben is tart majd a stagnálásközeli makrogazdasági helyzet – növekvő munkanélküliség és emelkedő infláció mellett, a külkereskedelmi és a fizetési mérleg várható hiányának további növekedésével. A balti államok 2000-ben is fenntartják erőteljes növekedési teljesítményüket – komoly egyensúlyromlás nélkül.

Kelet-Európában tovább tart a bizonytalanság – a szovjet utódállamokban 2000-ben is a stagnálásközeli helyzet lesz a jellemző, országonként eltérő, 0-2,5 százalékos növekedési teljesítménnyel.

A továbbra is általánosan alacsony infláció talaján nincs fundamentális ok a kamatlábak számottevő mozgására – kivéve, ha alapvető változás következne be az Egyesült Államok (s azt követően elsősorban Japán) fiskális és/vagy monetáris politikájában. Az árfolyam-bizonytalanságok gyökere abban rejlik, hogy voltaképpen mindhárom nagy nemzetközi valuta – a dollár, az euró és a jen – gyengülése lenne kívánatos "hazai" szempontból. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok manőverezési lehetősége és képessége a legnagyobb, valószínű a dollár valamelyes gyengülése – mindenekelőtt az euróval szemben.

A világgazdaság ugyancsak súlyos, rövid távú bizonytalanságát jelentik a csúcsmagasságban lévő nyersolajárak: noha minden bizonnyal jelentősen csökkenni fog a 2000 első napjait jellemző 25 dolláros hordónkénti világpiaci ár, nem könnyű előre jelezni sem a csökkenés várható időpontját, sem annak mértékét. A legvalószínűbb prognózisnak a 2000 végére várt 21-22 dollár látszik, az éves átlagár 22-23 dollár között alakulhat.

Az egyéb nyersanyagok áraiban nem lehet jelentős változásokra számítani, a mezőgazdasági nyerstermékek világpiaci árainak ingadozási sávja szűkül, számottevő emelkedés nem prognosztizálható.

A világgazdaság fejlődésének kulcskérdése 2000-ben – de minden bizonnyal középtávon is – a fejlett országok közötti növekedésiütem-különbségek, valamint a fizetésimérleg-hiányok fenntarthatósága, illetve esetleges kiegyenlíthetősége. A világgazdaság ma sokkal dinamikusabb növekedési lehetőségeket rejt magában, mint egy évvel ezelőtt – de rövid távú kilátásait továbbra is súlyos bizonytalanságok rontják.