Agrárhelyzet és csatlakozás

 

Az Európai Unió keleti kibővülésének egyik legkényesebb területe a mezőgazdaság, ahol a tagjelöltek és az Unió érdekei a leginkább ütköznek. Míg a csatlakozás előtt álló országok a korlátlan piacra jutásban és az EU pénzügyi forrásaiból való egyenrangú részesedésben bíznak, addig az Unió a kibővüléstől elsősorban (agrár)értékesítési gondjainak megoldódását várja.

 

A mezőgazdaság jelentősége még mindig nagyobb a kelet-közép-európai országokban, mint az Európai Unióban. Ez részben azzal magyarázható, hogy ezek az országok jelentősebb agropotenciállal rendelkeznek, mint az EU. Míg az Unióban az összes terület 42 százalékát hasznosítják mezőgazdaságilag, addig a kelet-közép-európai országokban 56 százalékát. Átlagon felüli agropotenciállal rendelkezik Magyarország, Románia és Lengyelország. Mindhárom ország érdeke a természeti adottságok minél teljesebb körű kihasználása, a hazai szükségletet meghaladó agrártermelés fenntartása, illetve növelése.

A mezőgazdaság nemzetgazdasági jelentőségét mutatja, hogy a kilencvenes évek második felében a kelet-közép-európai országok összesített GDP-jének 7 százalékát adta a mezőgazdaság – az EU-beli 1,7 százalékkal szemben. Ugyanakkor, míg a csatlakozási tárgyalások első körébe bekerült országok (Csehország, Észtország, Magyarország, Lengyelország és Szlovénia) esetében a mezőgazdaság GDP-hez való hozzájárulása 5,3 százalék volt, addig a második körbe tartozó országok (Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia) esetében ez 13,1 százalék. Mivel további részaránycsökkenés valószínűsíthető a gazdaság többi ágának a mezőgazdaságnál dinamikusabb növekedése következtében, aligha kell attól tartani, hogy az első körös országok túlsúlyos mezőgazdasággal fognak az EU tagjává válni. Ebből a szempontból már most is ideális tagjelölt Csehország és Szlovénia, míg Románia erőteljesen „túlsúlyosnak" tekinthető.

Foglalkoztatottság, kereskedelem

A fentieknél több gondot okoz az Unió számára, hogy a kelet-közép-európai országokban az EU-hoz képest a mezőgazdaság lényegesen nagyobb szerepet játszik a foglalkoztatásban, a vidéki lakosság – statisztikában nem mindig nyilvántartott – megélhetésének biztosításában. Míg az Unióban a mezőgazdaság az összes munkaerő mindössze 5,1 százalékát foglalkoztatja, addig a tíz említett országban 22,5 százalékát. E téren is eltérés tapasztalható az első és a második körös országok között: az előbbiek esetében az agrárszektor a munkaerőnek csak (!) 18,4 százalékát foglalkoztatja, a második körös országok esetében azonban közel 28 százalékát.

A tíz kelet-közép-európai országban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma összességében 10 millió, szemben az EU-beli 7,5 millióval. Vagyis ha valamennyi tagjelölt a jelenlegi agrárfoglalkoztatottsági szinttel válna az Unió tagjává, akkor 130 százalékkal nőne az agrárfoglalkoztatottak száma. Ez elviselhetetlen teher lenne az Unió költségvetése számára, s jelentős szociális feszültségek keletkeznének.

A kelet-közép-európai országok vetésterületének megoszlása (ezer hektár, az összes szántó százalékában)
	Gabonafélék		Olajos magvak		Burgonya		Cukorrépa		Egyéb		Összes szántó
	1989	1997	1989	1997	1989	1997	1989	1997	1989	1997	1989	1997
Lengyelország	8311	8857	570	317	1859	1306	423	419	3237	3188	14 400	14 087
	58	63	4	2	13	9	3	3	22	23
Magyarország	2805	2935	465	573	72	69	120	98	1251	1038	4713	4713
	60	62	10	12	2	1	3	2	27	22
Cseh Köztársaság	1662	1686	122	276	115	73	127	92	1207	961	3232	3089
	51	55	4	9	4	2	4	3	37	31
Szlovénia	123	95	2	0,4	30	9	4	6	88	62	247	172
	50	55	1	0	12	5	2	3	36	36
Észtország	396	325	1	8	52	32	0	0	527	536	976	902
	41	36	0	1	5	4	0	0	54	59
Első körös országok együttesen	13 297	13 898	1159	1175	2128	1489	674	615	6310	5785	23568	22963
	56	61	5	5	9	6	3	3	27	25
Románia	5978	6316	1072	871	351	255	256	129	1801	1768	9458	9339
	63	68	11	9	4	3	3	1	19	19
Bulgária	2151	2026	240	453	40	44	41	5	1385	1770	3856	4298
	56	47	6	11	1	1	1	0	36	41
Szlovákia	814	853	62	139	55	33	55	47	517	387	1503	1459
	54	58	4	10	4	2	4	3	34	27
Litvánia	1006	1162	11	22	120	121	34	35	1129	1526	2300	2866
	44	41	0	1	5	4	1	1	49	53
Lettország	666	483	2	1	85	70	14	11	919	438	1685	1002
	40	48	0	0	5	7	1	1	55	44
Második körös országok együttesen	10615	10839	1387	1486	651	523	399	227	5751	5889	18802	18964
	56	57	7	8	3	3	2	1	31	31
Tíz kelet-közép-európai ország együttesen	23 912	24 737	2546	2661	2779	2012	1073	842	12061	11674	42370	41927
	56	59	6	6	7	5	3	2	28	28
EU-15-ök	40866	37913	4896	5349	1928	1408	2039	2042	29065	29588	78794	76300
	52	50	6	7	2	2	3	3	37	39
KKE/EU %	59	65	52	50	144	143	53	41	41	39	54	55
Forrás: Agricultural Situation and Prospects in the Central and Eastern European Countries, Summary Report, Working Document, June 1998, European Commission

A tagjelölt országokban eltér egymástól az agrárszektorban foglalkoztatottak aránya. Az első körös országok közül Lengyelországban messze a legmagasabb (26,7 százalék), Csehországban pedig a legalacsonyabb (4,1 százalék), míg az EU-ban 5,1 százalék. A második körös országok közül Romániában 37 százalék, s a többi országban – Szlovákiát (6 százalék), illetve Litvániát (15,3 százalék) kivéve – is magas, bár csökkenő trendet mutat, 20 százalékon felüli az agrárfoglalkoztatottak részaránya. További csökkenésre csak akkor van remény, ha a gazdaság többi ága képes lesz felszívni a mezőgazdaságból kiáramló munkaerőtömeget, illetve ha a vidéki településeken a szűken vett mezőgazdasági termelésen kívül egyéb munkalehetőségek is nyílnak.

A kelet-közép-európai országokban az agrárfoglalkoztatottak magas száma az agrártermelés viszonylag alacsony termelékenységére vezethető vissza. Az egy agrárfoglalkoztatott által előállított hozzáadott érték alapján számolva ezen országok termelékenysége az EU termelékenységének mindössze 11 százalékát éri el. Ha a tagjelölt országok termelékenysége elérné az Unió szintjének 50 százalékát, akkor a jelenlegi termelési szint fenntartásához mindössze 6 millió agrártermelőre lenne szükség (a jelenlegi 10 millióval szemben). Vagyis amennyiben a tagjelölt országok – akár önerőből, akár pedig az EU segítségével – modernizálják agrártermelésüket, s ezzel növelik csatlakozási esélyeiket, akkor a növekvő munkanélküliség és a vidéken keletkező szociális feszültségek teszik őket kevésbé kívánatos tagjelöltekké.

A kelet-közép-európai országok számára az agrárkereskedelem ugyancsak sokkal fontosabb, mint az EU számára. Szlovénia, Csehország és Szlovákia kivételével a legtöbb tagjelölt exportbevételeinek mintegy 15 százalékát az agrártermékek adják az EU 7,4 százalékos részarányával szemben. Az agrárimport szerepe elsősorban a balti országokban jelentősebb az Unióhoz képest.

Az export- és importrészarányok egybevetéséből kitűnik Magyarország és Bulgária agrárexport-orientációja, annak ellenére, hogy például Magyarország esetében az agrártermékek összes exporton belüli súlya csökken: míg 1989-ben az exportbevételek 22,8, addig 1998-ban már csak 10 százalékát adták. Ez alapvetően az egyéb exporttermékek (mindenekelőtt a gépek és gépi berendezések) kivitelének dinamikusabb növekedésének köszönhető.

A kelet-közép-európai országokban a jövedelmek jóval nagyobb részét költik élelmiszerek vásárlására, mint az EU-ban. Míg az Unióban a jövedelmeknek csupán 18 százalékát fordítják élelmiszerekre, addig az első körös országokban 23-35, a második körös országokban pedig 35-58 százalékát. E magas részaránynak kiemelt jelentősége van. Ha ugyanis a csatlakozás majd az agrárárak növekedésével, következésképpen az élelmiszerárak emelkedésével jár, s ezzel nem tartanak lépést a bérek, akkor további szociális feszültségekre, a létminimum alatt és körül élők számának emelkedésére kell számítani.

A kelet-közép-európai országok állatállományának alakulása (ezer)
	Marha		Tehén		Sertés		Baromfi		Juh/kecske
	1989	1997	1989	1997	1989	1997	1989	1997	1989	1997
Lengyelország 97/89	10 733	7303	4990	3487	18 835	18 135	51 740	56 300	4409	491
		0,68		0,70		0,96		1,09		0,11
Magyarország 97/89	1690	909	568	390	8327	5289	61 604	32 300	2231	924
		0,54		0,69		0,64		0,52		0,41
Cseh Köztársaság 97/89	3481	1866	1248	702	4685	4080	32 479	27 572	399	121
		0,54		0,56		0,87		0,85		0,30
Szlovénia 97/89	546	484	243	207	576	589	13 300	5800	30	73
		0,89		0,85		1,02		0,44		2,43
Észtország 97/89	819	343	301	172	1099	298	6897	2325	135	45
		0,42		0,57		0,27		0,34		0,33
Első körös országok együttesen 97/89	17269	10905	7350	4958	33522	28391	166020	124297	7204	1654
		0,63		0,67		0,85		0,75		0,23
Románia 97/89	6416	3236	1704	1769	14351	7133	127561	78478	17 288	9647
		0,50		1,04		0,50		0,62		0,56
Bulgária 97/89	1613	582	648	358	4119	1500	41805	16227	9045	3869
		0,36		0,55		0,36		0,39		0,43
Szlovákia 97/89	1622	848	559	313	2708	1900	16584	14692	630	441
		0,52		0,56		0,70		0,89		0,70
Lettország 97/89	2435	1054	850	586	2705	1128	17486	7775	105	45
		0,43		0,69		0,42		0,44		0,43
Litvánia 97/89	1472	509	544	277	1555	460	10320	3790	175	64
		0,35		0,51		0,30		0,37		0,37
Második körös országok együttesen 97/89	13558	6229	4305	3303	25438	12121	213756	120962	27243	14066
		0,46		0,77		0,48		0,57		0,52
Tíz közép-kelet-európai ország együttesen 97/89	30827	17134	11655	8261	58960	40512	379776	245259	34447	15720
		0,56		0,71		0,69		0,65		0,46
EU-15-ök 97/89	85845	84344	36009	33610	101841	118183			101439	94354
		0,98		0,93		1,16				0,93
KKE/EU %	36	20	32	25	58	34			34	17
Forrás: Agricultural Situation and Prospects in the Central and Eastern European Countries, Summary Report, Working Document, June 1998, European Commission

Csökkenő termelés, kisebb állatállomány

Valamennyi kelet-közép-európai ország agrártermelése drasztikusan csökkent a rendszerváltozás után. A mélypont a legtöbb esetben a '90-es évek közepére esett, amit lassú kilábalás követett. 1997-re egyedül Szlovénia agrártermelése érte el a rendszerváltozás előtti szintet – a magasabb agrártermelői áraknak és a magánszektor korábbi magas részarányának köszönhetően. Lengyelország, Bulgária és Szlovákia agrártermelése a rendszerváltozás előtti szint 80-90, Magyarországé és Csehországé 70-80, míg a balti államoké csupán 40-60 százalékát érte el.

Eltérő képet mutat a növénytermesztés és az állattenyésztés teljesítménye. A kelet-közép-európai országok összes szántóterülete 1989 és 1997 között csak kismértékben változott: az első körös országokban kissé csökkent, míg a második körös országokban valamelyest nőtt. 1997-ben a tíz ország szántóterülete 42 millió hektár volt, ami az Unió szántóterületeinek 55 százaléka. Egyharmada Lengyelországban, 21 százaléka Romániában, 12 százaléka Magyarországon, 10 százaléka pedig Bulgáriában található. Ez a négy ország adja a kelet-közép-európai országok szántóterületének 76 százalékát.

A csatlakozásra váró, térségbeli országok növénytermesztésének legfőbb termékei a gabonafélék, az olajos magvak, a burgonya és a cukorrépa. Gabonaféléket a szántóterület közel 60 százalékán termesztenek, olajos magvakat mintegy 6, burgonyát 5, cukorrépát 2, egyéb termékeket pedig a szántóterület 28 százalékán. Ezekben az országokban a gabonafélék és a burgonya jelentősége nagyobb, mint az EU-ban (50, illetve 2 százalék).

1989-1997 között a kelet-közép-európai országok állatállománya a növénytermesztésnél is drasztikusabban esett: a juh-, a kecske-, valamint a marhaállomány mintegy felére, a sertés- és a baromfiállomány a 2/3-ára, a tehénállomány pedig közel 30 százalékkal csökkent. A marha- és a tehén-, a sertés- és a baromfiállomány a legdrasztikusabban Bulgáriában és a balti államokban esett vissza, míg a juh- és a kecskeállomány Lengyelországban és a balti államokban apadt jelentős mértékben. Ugyanakkor Szlovéniában a juh- és a kecskeállomány megduplázódott.

1989-ben a kelet-közép-európai országok 30 millió feletti szarvasmarha-állománya az EU-énak még 36 százalékát tette ki, 1997-re azonban 17 milliósra csökkent, s már csak az Unió állományának 20 százalékát érte el. A tehénállomány 1989-ben az EU állományának 32 százalékát, 1997-re mindössze 25 százalékát érte el. A térség országainak sertésállománya 59 millióról 40,5 millióra csökkent, s így az 1989-es 58 százalékkal szemben 1997-ben már csak az uniós sertésállomány 34 százaléka volt. A legjelentősebb részarányvesztést a juh- és kecskeállomány szenvedte el: 34 millióról 15,7 millióra csökkent. Ez az 1989-es 34 százalékkal szemben az EU állományának mindössze 17 százaléka.

A '90-es évek közepére a kelet-közép-európai országok legtöbbike – Magyarország és Bulgária kivételével – nettó agrárimportőr maradt, illetve azzá vált (például Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia). A forgalom értékét tekintve a legnagyobb agrárexportőrök Lengyelország, Magyarország és Csehország, míg a legnagyobb importőrök Lengyelország és Csehország voltak.

Kedvezőtlen agrárkereskedelem

A kelet-közép-európai országok agrárexportjának csökkenése, illetve kevésbé dinamikus növekedése az alábbi okokra vezethető vissza:

• csökkent a hazai agrártermelés, ami az exportálható árutöbblet apadásához, esetleg eltűnéséhez vezetett;
• kevésbé versenyképesek lettek a termékek a termelési költségek emelkedése és a nem ármeghatározó versenyképességi tényezők (csomagolás, marketing) elmaradása következtében;
• csökkentek az exporttámogatások;
• hiányzott vagy elégtelen volt a megfelelő exporttámogatási rendszer (exporthitel, exporthitel-garancia, kollektív exportösztönzés stb.);
• kedvezőtlenné vált a külgazdasági környezet (a kelet-európai piacok egy része elveszett, Nyugat-Európában recesszió volt a '90-es évek első felében, erősödtek a protekcionista tendenciák a világ agrárpiacain, az EU-ban pedig csak kismértékben nőttek a piacra jutási lehetőségek).

Az agrárimport dinamikus növekedésének okai az alábbiak voltak:

• a hazai agrártermelés visszaesése következtében az érintett országok a belső fizetőképes kereslet egy részét kénytelenek voltak importból kielégíteni;
• a jövedelempolarizáció következtében megváltozott a fogyasztási szerkezet, fizetőképes kereslet keletkezett bizonyos, zömében importból beszerezhető termékek (például déligyümölcsök, luxusélelmiszerek, italok) iránt;
• a kelet-közép-európai országok élelmiszeriparának jelentős részét külföldi befektetők, illetve multinacionális cégek privatizálták, ami megnövelte az importkeresletet bizonyos élelmiszer-ipari nyersanyagok, inputok, illetve késztermékek iránt;
• a külföldi tőke, illetve a nagy multinacionális cégek jelentős pozíciókat szereztek a kelet-közép-európai országok kiskereskedelmi hálózatában is, ami ugyancsak fokozta az agrár- és az élelmiszerimportot;
• az agrár-külkereskedelem liberalizálása, az importkorlátok leépítése, a nem vámjellegű akadályok felszámolása, valamint a megfelelő piacvédelem hiánya ugyancsak az agrárbehozatal megugrásához vezetett.

Romló egyenleg az EU-val

A rendszerváltozás óta az Európai Unió a kelet-közép-európai országok legfőbb agrárpartnerévé, ezen belül a legfontosabb beszerzési forrásává vált. Jelenleg ezen országok összes agrárimportjának 40-55 százaléka származik az Unióból. Az utóbbi években némileg csökkent az EU súlya, elsősorban amiatt, hogy élénkült a kelet-közép-európai országok egymás közötti agrárforgalma. Ebben nagy szerepe volt a CEFTA létrejöttének.

A kivitelt illetően az EU elsősorban Bulgária, Lengyelország és Magyarország számára fontos partner, agrárexportjuk 30-40 százaléka kerül oda. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy 1995 után a kelet-közép-európai országok igyekeztek alternatív agrárpiacokat találni, illetve az elveszített kelet-európai piacokat visszaszerezni.

A térségbeli országok és az Unió agrárkereskedelmében az első körös országok dominálnak, hiszen ezek adják az export mintegy 80 százalékát, s hozzájuk kerül az EU-ból származó import 75 százaléka.

Ugyanez fordítva aligha mondható el. Az EU agrárexportjának mindössze 10 százaléka jut el a tíz kelet-közép-európai országba, s agrárimportjának pedig csupán 5 százaléka származik onnan. Ez az aránytalanság vezetett ahhoz, hogy – Magyarország és Bulgária kivételével – mára valamennyi említett ország EU-val folytatott agrárkereskedelme deficites, s a hiány növekvő tendenciát mutat. 1997-ben a kelet-közép-európai országok EU-ba irányuló agrárexportja 3 milliárd ecu volt, míg az onnan származó agrárimportjuk 4,5 milliárd ecut tett ki. Az agrárkereskedelem deficitje 1,5 milliárd ecure emelkedett az 1995-ös 1 milliárd ecus szintről.

A csatlakozni szándékozó országok EU-ba irányuló agrárexportja az Unióval kötött társulási megállapodások ellenére sem nőtt. A megállapodások agrárfejezete értelmében a kelet-közép-európai országok agrártermékei vámcsökkentést, illetve növekvő kvótákat élveznek az EU agrárpiacán. A legtöbb ország azonban nem volt, illetve nincs abban a helyzetben, hogy kihasználja a nyújtott koncessziókat. Ezt a hazai mezőgazdaság válságos állapota, az elégtelen s nem versenyképes árualap, az exporttámogatási rendszer fejletlensége, illetve a nyugati országok agrárprotekcionizmusa és kvótamenedzselési gyakorlata akadályozza.

Bizonyos termékekre (például a búza kivételével a gabonafélékre és a cukorra) nem vonatkoztak az EU koncessziói, vagy elégtelenek voltak. A fentiek miatt erőteljesen ingadoztak és sokszor alacsonyak maradtak az egyes országok kvótakihasználási mutatói. Általában viszonylag magas kvótakihasználást értek el a kelet-közép-európai országok a tejtermékek és a baromfi, illetve bizonyos zöldség- és gyümölcsfélék esetében. Ugyanakkor alacsony volt a kvótakihasználás az egyéb húsok és élő állatok (marha, juh, sertés), illetve a tojás esetében.

Az EU sokkal nagyobb mértékben tudta kihasználni a társulási megállapodások keretében biztosított kedvezményeket, nem utolsósorban az igen magas agrárexport-támogatásoknak köszönhetően. Ez – a már korábban említett agrárimport-generáló tényezőkkel együtt – vezetett a kelet-közép-európai országok EU-ból származó agrárbehozatalának drasztikus emelkedéséhez, az agrárkereskedelem deficitjének növekedéséhez.

Ami a felek agrárkereskedelmének árustruktúráját illeti, a kelet-közép-európai országok EU-ba irányuló exportjának mintegy negyedét az élő állatok és a hús teszi ki, bár az élő állatok hányada csökkenő tendenciát mutat. Tíz százalék körüli részarányt képviselnek a zöldségfélék, a malomipari termékek és a gabonakészítmények. Az EU-ból származó agrárimport legfőbb tételei a zöldségfélék, a zöldség- és gyümölcskészítmények, valamint az élelmiszerek és az italok.

Kiss Judit