Kapun belül

 

Ausztria – Finnországgal és Svédországgal együtt – 1995 januárja óta tagja az Európai Uniónak. Az integrációban eltöltött közel négy év fontos tapasztalatokkal gazdagította nyugati szomszédunkat, ami tanulságos a magyar gazdaság felkészülése szempontjából is.

 

Az eddigi mérleg szerint az integráció megerősítette az osztrák gazdaság stabilitását, impulzust adott a növekedésnek és az exportnak. Az EU-tagság a korábbi aggodalmakat megcáfolva újabb motivációt és lendületet adott Ausztria keleti szomszédaival kiépülő sokrétű kapcsolatainak, főleg az osztrák-magyar gazdasági együttműködésnek.

1994-ben Ausztria lakosságának 66,6 százaléka szavazott igennel az ország EU-csatlakozására. Reményeik egy felmérés adatai szerint a következők voltak: gazdasági előnyök, fellendülés az EU-tagság hatására (39 százalék), Ausztria perifériára kerülésének megakadályozása (19 százalék), munkahelyek teremtése, külföldi munka lehetősége (14 százalék), a biztonság növekedése (13 százalék), beleszólási jog az EU-ügyekbe (9 százalék), a kereskedelem szabadsága, a nagyobb piacból eredő előnyök a vállalkozások számára (7 százalék).

A nemmel voksoló kisebbség aggályai, ellenvetései ezzel szemben az alábbiak voltak: a mezőgazdaság és a parasztság helyzetének romlása (23 százalék), romló tranzitközlekedési és környezetvédelmi helyzet (20 százalék), a semlegesség veszélyeztetése, illetve annak feladása (15 százalék), félelem a gazdasági problémák kiéleződésétől és a munkanélküliség súlyosbodásától (13 százalék), Ausztriában jobb a helyzet, mint az EU-ban, az országnak nincs szüksége az uniós tagságra (12 százalék).

A sikerpropaganda hatásai

A belépés óta eltelt majd' négy év mérlege ellentmondásos, pozitív és negatív hatások egyaránt jellemzik, egyenlegük nem vonható meg egyértelműen. Az azonban elmondható, hogy az osztrák gazdaság jól helytállt az EU-ban, s a makrogazdasági mutatók többsége igen kedvező.

Az elemzések, értékelések, a közvélemény és a sajtó jó része (időnként többsége) mégis kedvezőtlenül értékeli a folyamatokat, sőt arról is esett szó, hogy az osztrák polgárok többsége utólag már nem is szavazna a tagságra. A belépést követő másfél év alkalmazkodási folyamatai után egy felmérés szerint csak az osztrák polgárok 40 százaléka tartotta az EU-tagságot egyértelműen "jó dolognak", teljesen negatívan 23 százalékuk nyilatkozott, a fennmaradó hányad pedig részben jónak, részben rossznak ítélte azt, vagy nem nyilatkozott.

Ha azt nézzük, miként ítélik meg az osztrák polgárok az EU-csatlakozás hasznosságát, akkor 46 százalék szerint Ausztria profitált az EU-tagságból, 43 százalék szerint viszont nem. A fennmaradó 11 százalék nem tudja vagy nem nyilatkozott. Eszerint az osztrákok – csekély relatív többségben, de – úgy vélik, a belépésnek több a haszna, mint a hátránya.

A csalódás és a hangulatromlás Ausztriában a csatlakozás előtti időszakhoz képest kétségtelen tény, s különösen a belépést követő két évre igaz. Melyek ennek a fő okai? Elsősorban az, hogy a belépést megelőzően a várakozások túlzottak és egyoldalúak voltak, az előnyöket a propaganda felnagyította, miközben a terheket, az alkalmazkodás feladatait és nehézségeit lebecsülték, sőt részben el is hallgatták. Így bizalmi szakadék alakult ki, amelynek áthidalása nehéz feladat.

A csatlakozással kapcsolatos tájékoztatás túl sok propagandát és reklámot, ám túl kevés szakértői elemzést és tényt közvetített a lakosságnak. A tájékoztatási kampány a népszavazás után csaknem leállt, a lakosság a belépés utáni rendkívül fontos időszakban nem kapott elegendő eligazítást az őt érintő kérdésekben.

A csatlakozás utáni alkalmazkodási feladatok hamar és teljes súlyukkal ránehezedtek a vállalkozókra és a lakosságra, miközben az előnyök csak lassabban, kisebb mértékben és fokozatosan bontakoznak ki, ami jelentős pszichikai megterhelést okozott. Az alkalmazkodás terheit és a várt előnyök időben lassúbb megjelenését a sajtó és az EU-szkeptikusok propagandája felnagyította és kihasználta.

A regionális politikusok és fejlesztési szakemberek felkészületlenek voltak az EU regionális támogatási projektjeivel kapcsolatban, gyakran nem állt rendelkezésre a komplett megvalósíthatósági tanulmány, részletes beruházási és finanszírozási terv, sokszor pedig nem sikerült időben előteremteni a brüsszeli projekttámogatás igénybevételéhez szükséges önfinanszírozási hányadot (ami általában 50 százalék). Az első másfél évben Burgenland kivételével a legtöbb EU-támogatási keret kihasználatlan maradt. Éppen a legkisebb méretű és gazdasági potenciálú Burgenland viszont igyekezett maximálisan mozgósítani erőforrásait, és kiaknázta a kínálkozó lehetőségeket.

Az inflációt az EU-csatlakozás egyértelműen csökkentette: az árszínvonal emelkedése 1994-ben 3, 1998-ban pedig 1,2 százalékra csökkent. A belépést követően az élelmiszerárak abszolút értékben is csökkentek, ami napjainkban ugyancsak ritkaság Európában. A fogyasztási iparcikkek áremelkedésének üteme is a felére, 1,3 százalékra csökkent.

Az osztrák háztartásoknak az EU-csatlakozásból eredő előnyként havonta 1000 schillinges megtakarítást ígértek, aminek eddig mintegy harmada vált valóra. Vagyis minden osztrák polgár havonta legalább egy vendéglőben elfogyasztott bécsi szelet értékét nyerte a csatlakozáson. E mellett 1998 első negyedévében szerényen csökkenő villanyszámlának is örvendhetett, ami más országokkal összehasonlítva nem csekélység.

Átalakuló mezőgazdaság

Ausztriára, az osztrák gazdaságpolitikára az EU-csatlakozás a gazdaság fejlettsége ellenére igen nagy alkalmazkodási terhet rótt. A mezőgazdaság az egyik legérzékenyebb terület. Ausztriában a mezőgazdaság támogatottsága a csatlakozás előtt jóval magasabb és főleg eltérő jellegű volt, mint az EU-ban. Meg kellett változtatni az osztrák garantált felvásárlási árak rendszerét, s néhány terület kivételével – ahol ideiglenes, különleges kivételek, úgynevezett derogációk vannak érvényben – életbe kellett léptetni az EU közös agrárpolitikáját (CAP = Common Agrar Policy). A legfontosabb változásként megnőtt a jövedelemtámogatás szerepe a termékek felvásárlásának támogatásával szemben. A jelszó: "A farmereket támogassuk, ne a túltermelést!" Megnövekedett az uniós agrártermékek beáramlása az osztrák élelmiszerpiacra, az osztrák és az egyéb külföldi agrártermékek rovására. Az olcsóbb agrártermékek importja miatt nőtt a piaci verseny, csökkentek az élelmiszerárak. Ami ezúttal jó az osztrák fogyasztóknak, rossz az agrártermelőknek. A kis osztrák agrárgazdaságok helyzete romlik, a nagyobb gazdaságok viszont növelik az EU-ba irányuló exportjukat.

Az EU-ban az átlagos mezőgazdasági üzemméret 16,4 hektár, Ausztriában pedig alig több mint 10 hektár, holott elemzők távlatban az EU-átlagot is túl alacsonynak tartják a rentábilis működéshez. Az osztrák mezőgazdaság az EU átlagánál munkaintenzívebb: 100 hektár mezőgazdasági területen az EU-ban átlagosan 5,6 fő, Ausztriában 9,3 fő dolgozik. Az EU-ban egy üzem átlagosan 21 fejőstehenet és 80 sertést tart, amíg Ausztriában csak 8-at, illetve 30-at.

Az osztrák mezőgazdaság legfőbb problémái a nem kielégítő üzemméretből, a túl drága termelésből, az értékesítési hálózat relatív fejletlenségéből erednek, és abból, hogy a kis agrárgazdaságoknak nincs megfelelő tőkeerejük, szervezettségük, kevés a képzett, gyakorlott munkaerő ahhoz, hogy maguk exportáljanak.

Az EU-csatlakozás nyomán elodázhatatlanná vált az osztrák agrárszektor átalakítása, amelyhez Brüszszeltől jelentős támogatást sikerült kiharcolni. A teljes osztrák mezőgazdasági termelés mintegy háromnegyed részét három nagy mezőgazdasági termőterület: Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria és Stájerország adja. Alsó-Ausztriából származik az osztrák növénytermelés értékének majd' fele (46 százaléka), Felső-Ausztria pedig a legjelentősebb állattenyésztő terület (az állatállomány 29 százalékával). Stájerország a termőföld nagyságát, a növénytermesztés és az állattenyésztés értékét tekintve egyaránt a harmadik helyen áll. Stájerország a legfontosabb gyümölcstermő terület, a termelés 30 százalékát adja.

Burgenland növénytermesztése a stájerországihoz hasonló, a bortermelésben viszont első Ausztriában. Vorarlbergben és Tirolban a gazdaságok több mint fele (59 és 56 százaléka) hegyvidéki parasztgazdaság. Az EU-csatlakozás elsősorban a gabona- és burgonyatermelést, a szarvasmarhatartást és a tejtermelést érinti. A csatlakozás évében a gabona és a burgonya felvásárlási ára a felére csökkent. Az EU-szabályok átvétele nyomán Alsó-Ausztriában a megtermelt burgonya mennyisége harmadával, a cukorrépáé hatodával csökkent. A bortermelés 20, a tejtermelés 30 százalékkal esett vissza. Felső-Ausztriában a sertéstenyésztés értékesítési értéke 20, a szarvasmarháé 25, a tejtermelésé 30 százalékkal csökkent. Burgenlandot elsősorban a gabonaárak zuhanása sújtotta.

Az osztrák agrárgazdaság átalakulásának problémái, terhei kétségtelenül súlyosak. A parasztgazdaságokban évente megtartott felmérés, megkérdezés adatai szerint 1995-ben 28, 1996-ban azonban már 59 százalékuk ítélte "inkább negatívnak" az EU-csatlakozás hatását üzemére. "Inkább pozitív" választ csak 4, illetve 5 százalékuk adott, a többiek szerint nincs lényeges változás.

A mezőgazdasági termékek árszínvonala a belépés után a közös piaci árszínvonalra csökkent. (Magyarország esetében ez a mezőgazdasági termékek, élelmiszerek árának tetemes emelésével jár majd.) Az osztrák mezőgazdák átállási terheinek csökkentése és az EU-árszínvonalhoz való igazodás megkönnyítése érdekében az osztrák állam 1995-1999 között degreszszíven csökkenő kiegyenlítő támogatást folyósít, amihez részben az EU is hozzájárul.

Az agrártermelésben nincs mód az árak – például exporttámogatások révén történő – szubvencionálására. A harmadik országokba irányuló kivitel után viszont Brüsszel fizet egységes exporttámogatást a közös agrárpolitika szerint, ezt azonban nem egészítheti ki nemzeti exporttámogatás.

Az EU-csatlakozás után Ausztriában az állattenyésztés valamennyi ágazatában felvásárlói árcsökkenés következett be. (Magyarországon a helyzet e téren is fordított lesz, meredek áremelkedéssel kell számolni.)

Ausztria nagy jelentőséget tulajdonít a környezet-, a tájvédelem és a környezetbarát mezőgazdaság összekapcsolásának. Ezért az EU-csatlakozásra komplex ökocsomagot dolgozott ki, amely 25 alap- és részprogramot tartalmaz. A program 2,6 millió hektárra vonatkozik, Ausztria mezőgazdaságilag hasznosított területének 78 százalékát érinti.

Ausztriában a múltban is jelentős, széles körű volt az állam gazdasági szerepe, ami napjainkban közvetlen és közvetett eszközök kombinációjának alkalmazásával mutatkozik meg. A közvetlen beavatkozás fő formája az állami tulajdonú vállalatoknak nyújtott tőkejuttatás, az állami közületi és infrastrukturális beruházás, továbbá az állami megrendelés. A közvetlen beavatkozás gyakran az eszközök nem megfelelő hatékonyságú felhasználásával járt együtt, a nagy projektumok közül több téves konstrukciónak bizonyult (AKH-kórházberuházás, Zwentendorf-atomerőmű), az állami szektor jó részénél hosszú időn át a termelési szerkezet megmerevedésével járt, és elfedte a veszteséges gazdálkodás hatását (különösen a Voest-Alpine-nál). Az állami beruházások gyakori elhúzódása és költségkereteik túllépése ugyancsak hatékonysági problémákat jelzett.

Az állam és a régiók

A közvetlen állami beavatkozás összességében sikeres volt az állami-közületi infrastruktúrakiépítési programok terén, amelyek jelentős, tartós növekedést megalapozó szerepet játszottak. A regionális infrastruktúraprogramok a termelési infrastruktúra kiépítésével közvetlen iparfejlesztő hatást is generáltak, a megrendelések vonzata ösztönözte a regionális termelést és foglalkoztatást is, s előkészítette a terepet a magánberuházások számára.

Az állami beavatkozás eszközei közül a közvetett eszközöké a döntő szerep. A magánberuházások ösztönzése átfogó, kiterjedt eszközrendszerrel történik. Kiemelendő az állam és az általa támogatott intézmények információnyújtási, szervezést segítő, tanácsadó szerepe, a hitelgarancia és biztosítási rendszer stabilizáló és az új beruházások kezdeti nehézségein túllendítő szerepe.

Az állami beavatkozás súlyponti, egymással összekapcsolódó területei a regionális politika, a válságágazatok szanálása, valamint a beruházások és a foglalkoztatás ösztönzése. A regionális politika keretében a szövetségi állam a tartományok részére jelentős összeget juttat a költségvetési újraelosztás keretében. A regionális fejlesztési programok túlnyomó részét a tartományok határozzák meg. Ezek többsége infrastrukturális nagyberuházásokat és kommunális beruházásokat tartalmaz, megvalósításukhoz beszállítókat és munkaerőt a fő irányelv szerint helyi forrásból, 50 kilométeres körzetből kell biztosítani (ha azok rendelkezésre állnak és versenyképesek).

A válságágazatok szanálásánál előtérben áll a foglalkoztatás lehető legnagyobb mértékű megőrzése, elsősorban a modernizációhoz kapcsolódó vállalati foglalkoztatási tervek keretében, ha ez nem lehetséges, átfogó átképzési programokat indítanak be. Ezenkívül a regionális új munkahelyteremtés ösztönzése áll előtérben. A beruházástámogatások átfogó országos hitel- és hitelgarancia-rendszerét regionális beruházási alapokból nyújtott támogatások, a termelő infrastruktúra állami kiépítése vagy kiépítési költségei egy részének átvállalása és meghatározott esetekben a foglalkoztatás közvetlen támogatása egészíti ki (például tartósan munkanélküliek vagy csökkent munkaképességűek alkalmazása esetén).

Az osztrák iparszerkezet sajátossága, hogy erősen polarizált. Az egészen kis, jórészt családi cégek (10 fő alatt) az összes üzem több mint 95 százalékát adják, míg a másik pólus, az összes üzem kevesebb mint egy százalékát jelentő (1000 főnél többet foglalkoztató) nagyvállalat, amelynek súlya meghatározó az ipari termelésben és az exportban. A kisvállalatok erőteljes támogatása az osztrák iparpolitika, beruházási és regionális politika fő elemei közé tartozik.

A kisvállalatok stabilizálásában Ausztria jó tapasztalatokat szerzett. A támogatási politika fő elemei közé tartozik az alapítások szakmai támogatása, a támogatási feltételek bonyolultságuk ellenére világos és kiszámítható volta, s főleg hosszú távú érvényessége. A támogatásokat főleg kedvezményes hitelként és garanciaként nyújtják. A beruházási hitelek igénybevételének egyik legfőbb feltétele a megfelelő saját tőkerészesedés előírása, így a saját kockázatvállalás és tőkeerő stabilitást növelő tényező. Az egy-egy kisvállalatnak nyújtott állami hiteltámogatás és garancianyújtás igen limitált, ami sok kisvállalkozás egyidejű támogatását teszi lehetővé, másrészt néhányuk sikertelensége esetén nincs túl nagy veszteség.

Az állami nagyvállalati szektor hosszú időn át rugalmatlanul, gyakran nem megfelelő hatékonysággal működött, viszont évtizedeken át viszonylag stabilan ellátta nyersanyaggal és energiával a feldolgozóipart. Mégis kedvezőtlen volt a nem rentábilis termékek és termelés fenntartása, a szervezési és menedzsmentproblémák kiéleződése, a beruházások téves allokációja és az állami veszteségtérítő szubvenciók rendszeressé válása. Ezzel együtt a nagyvállalatok mindig fontos konjunktúrakiegyenlítő, foglalkoztatásstabilizáló és regionális szerepet játszottak, azonban többször is elengedhetetlenné vált az állami szektor szanálása.

Az 1990-es években, főleg az EU-csatlakozás után jelentős változások következtek be a gazdaságpolitikában az állami szektor kezelését illetően. Megszüntették a veszteségfinanszírozást és a piaci problémákat elfedő álmegoldásokat. A versenyképesség helyreállítására rendezett, egyeztetett, szabályozott átalakítást hajtottak végre, újjászervezték a vállalatokat (profitcenterek alapján), rentabilitási alapon, szigorúan szelektív módon átalakították a termékszerkezetet, új vállalatirányítási rendszereket vezettek be modernizációs beruházások révén. A siker fő tényezői az előzetes rentabilitásvizsgálatokra építő beruházások, a korszerű vállalat- és termelésirányítási rendszer kialakítása és a vevő egyedi igényeihez mért komplex csomagtervek.

A modernizáció, a szanálás és a részleges privatizálás a legutóbbi évek tapasztalatai szerint új, sikeres pragmatizmust alapozott meg az osztrák gazdaságpolitikában. Így jelentős mértékben kiküszöbölték a korábbi állami támogatások főbb negatívumait; a termelési és termékszerkezet megmerevítését, a foglalkoztatási szerkezet átalakítását pedig rendezetten, jóval kisebb szociális és gazdasági költséggel oldják meg, mint a legtöbb országban. Az osztrák sajátosságként számon tartott kisvállalatok a regionális politika, az ipar és a foglalkoztatás szempontjából szerencsés ötvözetű megoldásokat kínálnak.

A visszatérítendő, de kedvezményes kamatozású hitelek, garanciák és hitelbiztosítások elemzett rendszerei, a feltételekkel szabályozott, egyértelműen orientáló beruházási ösztönzők (adókedvezmények, kedvezményes gyorsított leírás), valamint a megtakarítások preferálása az innováció adóügyi ösztönzésével párosulva jól szolgálja az osztrák regionális és iparpolitika céljait.

E kapcsolódások nemzetközi összehasonlításban is pozitív eredményei: a) a gazdasági konjunktúra kedvező alakulása az elmúlt években, b) a foglalkoztatási probléma kiéleződésének elkerülése a felgyorsult szerkezeti átalakítás ellenére, c) a regionális különbségek kimutatható csökkenése, d) az osztrák ipar térvesztésének megállítása több részpiacon, e) az állami ipar szerkezetátalakításának nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsony társadalmi-gazdasági költségei.

Ausztria és a visegrádi országok

Az EU-csatlakozás megerősítette Ausztria EU-orientáltságát, míg a visegrádi kapcsolatok a második helyen szerepelnek. Az EU részesedése jelenleg az osztrák exportban 66, az importban 68 százalék. A visegrádiak között Magyarország áll az első helyen mind a kereskedelmet, mind a tőkekihelyezést és kooperációt tekintve. Ausztria EU-hoz való csatlakozásának hatása az iparban elsősorban az osztrák és a német ipar még erősebb összenövésében nyilvánul meg, az ipari kooperáció és a piacok terén az osztrák-német öszszefonódás térhódítása tapasztalható. A határok teljes megszűnése Ausztria és az EU között elsősorban az osztrák-német, kisebb mértékben az osztrák-olasz kooperációs kapcsolatok fellendülését eredményezte. Az ipari termékek cseréjére korábban is a szabad kereskedelem volt jellemző, a gazdasági együttműködés (kooperáció, tőkekapcsolatok) terén pedig az egységesülés számos bürokratikus akadály leépítésével járt.

A visegrádi országokkal, köztük Magyarországgal folytatott osztrák kereskedelmet és gazdasági kapcsolatokat Ausztria EU-csatlakozása széles körben és jelentős mértékben érintette. A hatás eredője nem összegezhető egyértelműen pozitív vagy negatív szaldóval. Kedvező, hogy Ausztriában is az egységesülő Európa játék- és versenyszabályai érvényesülnek. Az Ausztriába belépő magyar áru a csatlakozás óta már az EU vámhatárát lépi át, ami fontos a kereskedelempolitikai elbánás és az adminisztráció szempontjából egyaránt. Az osztrák tagsággal a közép-európai térség gazdasági és politikai kérdései, problémái, részben érdekei az EU-ban nagyobb hangsúllyal és főleg közvetlenül jelennek meg. Ausztria kereskedelempolitikailag, koncepcionálisan, politikai, gazdaságpolitikai stratégiájában tudatos és lényeges elemmé tette a keleti nyitást, a gyakorlatban legintenzívebben Magyarország és Csehország felé. Az elmúlt években ezt Magyarország tudta a legnagyobb mértékben kihasználni.

Ausztria EU-csatlakozásának az osztrák GDP és külkereskedelem növekedésére gyakorolt pozitív hatásából Magyarország ugyancsak profitálhat. A magyar-osztrák kereskedelempolitikai együttműködés erősítése elsőrendűen fontos. Az osztrákok jóval nagyobb mértékben használják ki a magyar agrárpiac adta lehetőségeket, mint fordítva. Az osztrák élelmiszerek egyre nagyobb arányban szerepelnek a magyar élelmiszer-kiskereskedelemben, míg Ausztriában nem tapasztalható a magyar agrártermékek piaci jelenlétének növekedése. A magyar agrárexport nem tud profitálni a tényleges piacra jutás akadályai miatt, sőt ezek az akadályok még erősebbé is váltak. A gazdasági kapcsolatok további fejlesztése is attól függ, hogy a fő résztvevők, a kis- és középvállalatok számára mennyire tudják leépíteni a kapcsolatteremtés és -fenntartás bürokratikus, valutáris és hitelakadályait, bizonytalanságait.

A magyar-osztrák áruforgalom gyorsabb növekedése szükségessé tenné a Nyugat-Magyarország és Burgenland közti infrastruktúra jobb kapcsolódását, az utak kiszélesítését, a határátkelőhelyek átbocsátóképességének növelését. Ez ügyben sürgősen közös projektekre és az osztrák finanszírozás mozgósítására lenne szükség.

A magyar-osztrák gazdasági kapcsolatok fejlődése szempontjából döntő kérdés, miként alakulnak a versenyfeltételek az osztrák piacon, valamint mit tesz/tehet az osztrák gazdaságpolitika a visegrádi országokhoz, köztük a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok erősítésére. Ausztriának északi szomszédjához, a volt Csehszlovákiához, majd a Cseh Köztársasághoz és Szlovákiához fűződő kapcsolatát megterhelték a környezetvédelmi problémák és az osztrák határhoz közel eső atom- és vízi erőművek ügye. Az osztrák környezetvédők erőteljesen reagáltak ezek veszélyeire, miközben az osztrák tőkeexportőrök és építési beruházók jelentős mértékben részt vettek a szlovákiai erőmű-beruházásokban (Bősnél), hozzájárulásukkal elősegítették azok megvalósulását.

Az ipari termékek terén is éleződik a verseny, jóllehet a nyugat-európai ipari szabad kereskedelem korábbi megléte miatt már nem kereskedelempolitikai okok idézik elő, hanem a piac határozza meg. Az EU-ba történő belépés pozitív hatásai regionálisan elsősorban a nyugatosztrák tartományokban és Bécsben csapódnak le, a hozzánk közeli keleti tartományok relatíve kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek.

Az EU keleti kibővítése

Ausztria politikai, biztonsági, gazdasági téren egyaránt érdekelt az EU keleti kibővítésében, sőt kis ország lévén, mindhárom terület hatványozottan érinti. A politikai érdekeltség alapja az, hogy Ausztriát már a közép-európai rendszerváltozás is igen kedvezően érintette, a nyugati világ peremállamából az újra összekapcsolódó Közép-Európa egyik központjává vált. Politikai szempontból (is) fontos, hogy Ausztria továbbépítse a korábbi kapcsolatokat, kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyek a rendszerváltó országokban nyíltak meg, s amelyek által Ausztria politikailag jelentősen felértékelődött. Politikai téren Ausztria súlyának további növekedését hozza majd magával az EU keleti kibővítése. Miközben az osztrák kormány és az osztrák politika mértékadó körei támogatják a keleti kibővítést, regionális szinten, főleg Burgenlandban, többen aggódnak a kibővítés hátrányos gazdasági hatásai (főleg az olcsóbb áruk versenye, a munkaerő-beáramlás) miatt, és szeretnék időben elhúzni azt. Az osztrák közvélemény egy része a korábbinál ugyancsak jóval negatívabban viszonyul a külső hatásokhoz, igaz, ez a korábban említetteknek megfelelően az EU-val szemben is megnyilvánul.

Biztonsági szempontból a keleti kibővítéssel Ausztria sokat nyer, tekintettel hosszú keleti határára. A visegrádi országok és Szlovénia belépése jelentősen tehermentesíti majd az országot, és erősíti biztonságát. A politikusok korábbi nyilatkozatai és a tájékoztató eszközök állásfoglalásai gazdasági kérdésekben hangoztatták a legtöbb fenntartást. Időközben azonban vezető gazdaságkutatók, köztük a nagy tekintélyű bécsi Gazdaságkutató Intézet (WIFO) elemzései bebizonyították, hogy Ausztria gazdaságilag is nyer a visegrádi országok és Szlovénia EU-csatlakozásából. A várható befizetési terhet meghaladja a piacbővítésből származó haszon osztrák és német szempontból egyaránt. Ausztria számára a kereskedelembővítésből származó legnagyobb gazdasági előnyök magyar, cseh és szlovén viszonylatban várhatóak, miközben nincs globális gazdasági ellenérdekeltség Ausztriában.

Az EU keleti kibővítésének következményei három csoportba sorolhatók mindkét oldalon: Ezek az integrációs, a növekedési és a regionális hatások, amelyek természetesen összekapcsolódnak. A legátfogóbb integrációs hatás az, hogy Ausztria a kibővítés után központi szerepet tölthet be az igen fejlődőképes, jelentős tartalékokkal és potenciállal rendelkező térségben. Az EU határainak keletre tolódása fizikailag és infrastrukturálisan is összekapcsolja majd az érintett országokat. Az integrációs hatások közül a kereskedelem bővülése a legfontosabb. Ausztria a magyar gazdaság második-harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnere, a magyar exportban közvetlenül Németország után következik, az importban – energiahordozóival – a FÁK előzi meg.

Ausztria számára is rendkívül fontos a visegrádi országok piaca, köztük elsősorban Magyarországé és Csehországé. Magyarország az osztrák kivitel negyedik legnagyobb piaca Németország, Olaszország, Franciaország után, megelőzve Hollandiát, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat, s 1997-ben Svájcot is. A keleti piacok között Magyarország áll az élen.

A magyarországi osztrák működőtőke-beruházások meghaladták a 18 milliárd schillinget. A visegrádi térségen belül – amely mint régió egyértelműen a fő befektetési terület az osztrák működőtőke-beruházók számára – az osztrák tőkekivitel elsődleges célországává Magyarország vált az osztrák működőtőke-export egyötödével, ami a közép- és kelet-európai beruházások közel felét teszi ki. Jelenleg mintegy 5500 osztrák tőkerészesedésű vegyes és leányvállalat működik Magyarországon. A magyarországi privatizációs bevételeknek kb. 15 százaléka osztrák tőkebefektetésekből származik. Ez a partneri viszony a kibővítéssel tovább erősödhet, hiszen akkor a meglévő komparatív költségelőnyök még jobban érvényesülhetnek.

Az osztrák-magyar kereskedelem értékének változása 1989-1992 között látványos két számjegyű növekedést mutatott, 1993-1996 között viszont nagymérvű ingadozások jellemezték. 1997 ismét a gyors külgazdasági fejlődés éve volt. A kétoldalú kereskedelem szerkezetében mindkét országban kedvező változások mutatkoznak. A magyar exportban nő a feldolgozott termékek aránya, csökken a piacérzékeny cikkeké, ami csökkenheti a magyar exporttal szembeni osztrák aggályokat.

A kereskedelem lebonyolításában Ausztria EU-belépése után technikai nehézségek adódtak. Az EU-vámtarifák átvétele után jó ideig nem működött a számítógépes feldolgozási rendszer. A bürokratikus akadályok, a rugalmassági problémákból eredő veszteségek arra figyelmeztetnek, hogy az EU-belépés technikai, szervezési, lebonyolítási feladatainak megoldására időben fel kell készülni.

Baj van a fuvarozással is. Ausztria környezetvédelmi okokból korlátozza a külföldieknek kiadott úthasználati engedélyeket. A magyar fuvarozóknak nyújtott keretengedélyek a szállítási igényeknek csak egyharmadát elégítik ki.

A piac nagyságát, felvevőképességét, bővülését tekintve, a termelési költségviszonyok szolid alapot nyújtanak a további tőkekivitelre, noha ennek bővülési üteme magasabb szinten várhatóan csökken. A földrajzi közelség a szerves beszállítói kapcsolatok kiépülésének tartós impulzust adnak. A termelési tényezőarányok és költségek eltérése jó ideig fennmarad a keleti kibővítés után is, így e motivációval tartósan számolni lehet.

A munkaerő-áramlást Ausztria a növekedési és foglalkoztatási problémák miatt tartósan restriktíven szabályozza, s nem kétséges, hogy érdemben nem kívánja és nem is tudja megnyitni munkaerőpiacát a külföldi munkavállalók előtt. Bécs ezt a kérdést autonóm módon, évenként dönti el. (Németország eddig kétoldalú szerződésben rögzítette a munkavállalói kontingenseket.) Ausztriában az EU-csatlakozás után az EU-országok állampolgárainak tényleges lehetőségei is rendkívül korlátozottak a munkavállalás tekintetében.

A turizmus mind Ausztriában, mind a visegrádi országokban a legkedvezőbb devizakitermelő ágazatok közé tartozik. E téren ugyancsak az osztrák-magyar kapcsolatok a legintenzívebbek. 1988-tól ugrásszerűen megnőtt az Ausztriába utazó magyarok száma, sőt 1990-92 között meghaladta a Magyarországra látogató osztrákokét. 1992-ben 5,385 millió osztrák jött Magyarországra, s 6,055 millió magyar látogatott Ausztriába. 1994 óta a helyzet ismét fordított. A bevásárlóturizmus kezdeti korszaka elmúlt, ennek ellenére a magyar turisták évente mintegy 3 milliárd schillinget költenek el a szomszédos országban.

Regionális együttműködés

A regionális, strukturális és területfejlesztési impulzusok ugyancsak érdekközösséget teremtenek a kibővítésre. Az Interreg program, a keleti határövezetek külön beruházási programja keretében az EU olyan osztrák fejlesztéseket támogat, amelyeket Ausztria a szomszédos országokkal közösen valósít meg. Az Interreg II. programból Ausztria 400 millió schillinget kapott ilyen célra, ebből 120 millió schillinget fordítanak az osztrák-magyar közös határ mentén megvalósított regionális fejlesztési projektekre. E regionális finanszírozásban az EU pénzügyi részesedése a projektekből egyharmad, kétharmadot nemzeti pénzzel kell fedezni.

Az 1989-es közép-európai történelmi fordulat után a megnyílt lehetőségekkel élve, felmérve a kölcsönös gazdasági érdekeket, ismét új lendülettel fordultak egymás felé a délnémet, az osztrák és a magyar partnerek. Ausztria EU-kapcsolatait az Európai Gazdasági Térség létrehozása erősítette (az EGT-szerződést 1992 februárjában írták alá, és 1994 januárjában lépett hatályba), majd 1995 januárjától az ország az EU teljes jogú tagjává vált. Magyarország és az EU kapcsolataiban az 1991 decemberében aláírt társulási egyezmény a mérföldkő. A fokozatosan kibontakozó és erősödő délnémet-osztrák-magyar gazdasági együttműködés ígéretes távlatot nyithat egy dinamikus európai régió (eurorégió) kiépítésére.

Ausztria EU-csatlakozása új impulzust adott a délnémet térséggel kiépített kapcsolatok még szorosabbá tételére, amelyben a súlypontok Bajorország, Baden-Württemberg, Salzburg, Vorarlberg és Felső-Ausztria tartományok. Tirol földrajzi kulcspozícióját az észak- déli kereskedelemben tartósítja a Brenner, a német- olasz tranzit fő útvonala. Ezzel párhuzamosan azonban egyre inkább felértékelődik a Duna-völgyi kereskedelmi, kooperációs, szállítási és infrastrukturális tengely szerepe.

Magyarország számára az osztrák és a délnémet gazdasági kapcsolatok fő előnyei a technikaimportban, az infrastruktúra kiépítésében, a modernizációs hatásban rejlenek, s a magyar kivitel növekedésének nagyobbik része ugyancsak a vegyes- és leányvállalatok exportjának köszönhető.

A beruházások és a kooperációk egyaránt erős regionális sűrűsödést mutatnak. Az osztrák-magyar együttműködésben részt vevő fő területek Ausztriában Bécs, Alsó-Ausztria, Burgenland, részben Stájerország, Magyarországon a Duna menti, észak-dunántúli megyék és Budapest. A dunántúli városok közül Győr, Sopron, Székesfehérvár, Szentgotthárd vonzza a legtöbb német és osztrák tőkét, öszszes magyarországi beruházásaik több mint 80 százalékát.

A Magyarországon megvalósított 12 legnagyobb külföldi működőtőke-beruházás között négy németet és két osztrákot találunk. A németek között a Deutsche Telekom, a Volkswagen-Audi, a General Motors német leányvállalata és az Allianz biztosító áll az élen, az osztrákok közül a Strabag építőipari cég és a csomagolástechnikai Prinzhorn csoport a két legnagyobb. A magyarországi külföldi közvetlen beruházások kb. 27 százalékát német, 15 százalékát osztrák tőkével valósították meg. Az ügyletek számát tekintve az osztrákok az elsők.

A kapcsolatok fejlődése szempontjából fontos, hogy jelentősen háttérbe szorultak az egyszerű bérmunkaügyletek, s éppen a német-magyar és az osztrák-magyar együttműködésben előtérbe kerültek a hosszabb távú, szerves beszállítói kapcsolatok, amelyek tartósabb és szorosabb összefonódást biztosítanak. A legígéretesebb terület a különféle alkatrészek gyártásán alapuló kooperáció.

A regionális együttműködés másik fontos területe a speciális, míves mestermunka értékesítése. Ezáltal tudásigényes magyar szakmai kultúrák maradnak fenn, vagy élednek újra. Ilyen például a magyar bőrművesség termékeinek exportja, a magyar stílbútorasztalosok és a nyugat-magyarországi kandallóépítő kályhások munkája főleg Bécsben és Burgenlandban. A beruházásoknál legtöbbször egymást kiegészítve kapcsolódik össze a német és az osztrák tőke, az osztrák építőipari cég és a magyar munkaerő tevékenysége. E kooperációk több tízezer fő munkahelyét tartják fenn mindkét országban.

A délnémet és a nyugat-ausztriai területek fejlettségük színvonala és kiegyenlítettsége, a kapcsolatok szorossága alapján már összetartozó régiót alkotnak. A kapcsolatok szorosabbra fűzése ezzel a térséggel fontos a magyar gazdaság felzárkózása szempontjából, ami távlatban elvezethet egy délnémet-osztrák-magyar régió kialakulásához. Nyugat-Európában a szerves régióképződést követte az integráció. A Duna-völgyi térségben az integráció vezethet el a régió létrejöttéhez.