Évzárás és évkezdet II.

A világgazdaságban az elmúlt hónapokban megerősödtek a stabilizálódásra, konjunkturális javulásra utaló jelek, a globális defláció veszélye elhárult, jóllehet az árszínvonal általános csökkenése még nem mindenütt a múlté. (A két fontos kivétel Japán és Kína.) Egyelőre nem kell tartani az infláció számottevő felgyorsulásától sem. A deflációs veszély elhárulásának közvetlen kiváltó oka – illetve legnyilvánvalóbb jele – a nemzetközi olajárak rohamos emelkedése volt, ami a nyersanyagok összességének áralakulásában is fordulatot hozott. Kevésbé világos, mi okozta magát az olajár-emelkedést – ez a homály viszont érthetővé teszi, miért becsülték alá az elemzők kora tavasztól, legalábbis szeptemberig, az olajárak növekedését. Valószínű, hogy az árak rohamos emelkedésében számos egyéb tényező mellett (az OPEC és más olajtermelők nem várt szilárdsága a kvóták betartásában, kemény tél az északi féltekén, erős amerikai kereslet, háborús feszültség a Balkánon) a délkelet-ázsiai országoknak a válságból való, a vártnál korábban bekövetkezett és erőteljesebb kilábalása is fontos szerepet játszhatott – hasonlóan ahhoz, ahogy két éve éppen a délkelet-ázsiai összeomlás volt nagyrészt a felelős az olaj és más nyersanyagok árának zuhanásáért.

Gyorsuló világgazdasági növekedés

Az újabb adatok és elemzések szerint 1999 második felében és 2000-ben a világgazdasági növekedés felgyorsulhat, miközben az egyes főbb régiók növekedési ütemei a korábbinál jobban kiegyenlítődhetnek. Az OECD-térségben az észak-amerikai és a nyugat-európai növekedés üteme a 2,5-3 százalék közötti intervallumban közel kerül majd egymáshoz – ez az előbbi térség esetében lassulást, az utóbbiéban határozott gyorsulást jelent; Nyugat-Európa túljutott legsúlyosabb gondja, a nagyarányú munkanélküliség csúcspontján. A japán GDP-növekedés hosszas recessziót és stagnálást követően megkezdődhet, s újra dinamizálódhatnak a „felemelkedő" távol-keleti gazdaságok. Közép-Európa legtöbb országában – ahol 1999 első felében az egy évvel korábbihoz képest főként külpiaci dekonjunkturális okokból (a növekedés lassulása Nyugat-Európában, orosz válság, balkáni háború), részben belső okokból lassult, sőt egyes országokban (Csehország) a GDP csökkent, másutt ez (csak) az ipari termelésre és az exportra volt igaz – a kilátások ismét javulni látszanak. Átmeneti stabilizálódás jelei mutatkoznak Oroszországban is, jóllehet a tartós javulás politikai és gazdasági alapjai továbbra is hiányoznak.

A fentiek és más okok következtében 1999 utolsó napjaiban a világgazdasági elemzők többsége határozottan optimista. Kockázatok azonban továbbra is vannak, a kedvező kilátások nem minden tekintetben megnyugtatóak. Két problémát külön is meg kell említenünk.

A konjunkturális javulás úgy kezdődött el, hogy semmi sem oldódott meg azok közül a (nemzetközi) rendszerbeli okok közül, amelyeknek az elemzők az 1997-1998. évi válság előidézését, váratlan kirobbanását, gyors terjedését, illetve azt tulajdonítják, hogy az egyes országok gazdasága minden korábbinál inkább ki van szolgáltatva az általuk jórészt befolyásolhatatlan külső tényezőknek. A nemzetközi pénzügyi rendszer továbbra is instabil. Semmi sem történt például a nemzetközi tőkeáramlások szabályozására – legfeljebb anynyi, hogy a kérdés nem került le a napirendről. A vonzó belső feltételek (mindenekelőtt az alacsony árak, amelyeken ingatlanokat, vállalatokat, pénzintézeteket lehet felvásárolni) röviddel kimenekülésük után számos délkelet-ázsiai országba újra becsalták ugyan a nemzetközi tőkét, de a felemelkedő térség egészét illető befektetői, hitelezői bizonytalanság nem múlt el.

A másik probléma, hogy „igazi" veszély rövid távon nem a felemelkedő térségből, hanem Amerikából leselkedhet a megélénkülő nemzetközi konjunktúrára. Sajátos módon ez annak ellenére – vagy éppen azért – van így, mert az amerikai konjunktúra „kemény földet érésére" vonatkozó baljós várakozások eddig rendre nem váltak be. Az elemzések – beleértve az amerikai pénzügyi hatóságok és a nemzetközi gazdasági szervezetek hivatalos kiadványait is – továbbra is egyetértenek abban, hogy az Egyesült Államokban tőzsdei „buborék" alakult ki, amely – ha szétpukkan – veszélyeztetheti az amerikai és a nemzetközi konjunktúrát. A nézetek inkább a kipukkadás valószínűségének és a következmények súlyosságának a megítélésében térnek el. Az amerikai háztartások és vállalatok súlyos eladósodásával, valamint a folyó fizetési mérleg rekordösszegű hiányával együtt az esetleges tőzsdei összeomlás következményei súlyosak lehetnek, és jelentősen módosíthatják a konjunkturális kilátásokat mind Amerikában, mind külföldön. A külvilágot ugyanis az amerikai import várható összehúzódása, a dollár leértékelődése, a globális befektetői bizonytalanság miatt a buborék szétpattanása rendkívül erősen sújtaná.

Magyar gazdaság: eltérő megítélés

A magyar gazdaság viszonylag kedvező állapotban jutott túl a világgazdasági megrázkódtatások eddigi időszakán. Igaz, az elmúlt év erőteljes (5 százalék körüli) fellendüléséhez képest az 1999. évi növekedési teljesítmény szerényebb. A KSH adatai alapján – amelyek szerint a GDP az első félévben 3,6 százalékkal, ezen belül a második negyedévben 3,8 százalékkal nőtt – a Kopint-Datorg által az év közepén már előre jelzett, éves szinten 3,5-4 százalék közötti GDP-növekedés reálisnak tűnik. Ez az ütem a Magyarországgal összehasonlítható rendszerváltó országok közül továbbra is a legmagasabb.

Az idei hazai növekedést olykor túl lassúnak, olykor (legalábbis implicite) túl gyorsnak tekintik. Az előbbi a két megelőző év üteméhez és a tartósan magas dinamika elérését célzó tervekhez képest ítéli meg a GDP alakulását. Az utóbbi – amelyet például azok a nemzetközi szervezetek és intézmények is képviselnek (IMF, OECD, Economic Intelligence Unit), amelyek a közelmúltban publikálták a magyar gazdasági helyzetről készült értékeléseiket – elsősorban a külső és a belső gazdasági egyensúly alakulását tartja a megítélés mércéjének; óv attól, hogy az élénk belföldi kereslet miatt a gazdaság túlfűtötté váljék, s ezért fékezést, fokozott gazdaságpolitikai szigort tartalmaz. (Groteszk, amikor ez a kétfajta, ellentétes vélekedés együtt is megjelenik.)

A gazdasági fejlődés számos gondja továbbra is jelen van, de 1999-ben a növekedés ütemével nincs baj. A mérsékelt lassulás a magyar gazdaság erős nemzetközi beágyazottsága, az exporttól és az importtól való nagyarányú függősége folytán az adott külső környezetben valószínűleg elkerülhetetlen volt. Az érzékelhető növekedés fennmaradása pedig a kilencvenes évek nagy részének súlyos gazdasági visszaesése, majd stagnálása után, az uniós tagságra való felkészülés kellős közepén – amikor az alkalmazkodási feladatok sűrűsödnek és egyre nehezebbé válnak – kifejezetten kedvező, emellett a külső és a belső egyensúly kezelése szempontjából is pozitív körülmény.

Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában csaknem 8 százalékkal nőtt, ami kétségtelenül jóval alacsonyabb az 1998-ban regisztrált ütemnél. Az exportcélú értékesítés bővülése továbbra is erőteljes: csaknem 20 százalékos. Igaz, ez messze elmarad az egy évvel korábbitól. A belföldi értékesítés azonban az 1998 nagyobbik részében megfigyelt növekedéssel szemben – amelynek trendje szeptemberben tört meg – 1999 eddigi hónapjaiban stagnált, sőt az első félévben 1 százalékkal, azon belül a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent. Ezért ma az export – ha dinamikája mérséklődött is – az ipari növekedés kizárólagos hordozója. A mezőgazdasági termelés és a termelők árbevétele csökkent. Az építőipari termelés január-augusztus hónapokban mintegy 6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A beruházások – az iparhoz hasonlóan – a korábbinál lassabban nőttek, de volumenük így is jelentősen, 6,6 százalékkal nagyobb volt 1999 első félévében, mint egy évvel korábban. A második negyedévben a beruházások valamelyest gyorsabban nőttek, mint az elsőben. A gyorsabb ütem a stagnáló építési beruházások mellett csaknem teljes egészében a gépberuházásoknak köszönhető, ágazati vetületben pedig erősen koncentrálódott a feldolgozóiparra (12 százalékos növekedés). A kiskereskedelmi forgalom volumene január-augusztus között 6,9 százalékkal haladta meg az előző év megfelelő periódusáét. Az első nyolc hónapban növekvő foglalkoztatottság és csökkenő munkanélküliség mellett a reálkeresetek, a tavalyitól (az egész évben 3,6 százalék) egyre inkább elmaradva, 2,7 százalékkal emelkedtek (félévkor még 3,1 százalék volt a növekedés).

Javuló egyensúlyi mutatók

Az infláció mérséklődésének 1996 óta tartó folyamata nem állt le. Az áremelkedés egészen júniusig az előirányzatnál jobban lassult. Ebben jelentős szerepe volt a világpiaci defláció – részben áthúzódó, késleltetett – hatásainak. (A nemzetközi olajárak már a tél vége óta nőnek.) A fogyasztói árak évi növekedési üteme az év közepére 9 százalék körülire csökkent. Július óta az inflációs ráta némileg emelkedett. Júliusban az árszint 10,1 százalékkal, augusztusban és szeptemberben már 10,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az emelkedés egyrészt – a megelőző árcsökkenéshez hasonlóan – a világpiaci ármozgásokhoz (most elsősorban az olajárak meglódulásához), másrészt a belföldi árszabályozás változásaihoz, hatósági intézkedésekhez kapcsolódik (a gyógyszerárak emelése). Az év utolsó negyedévében az áremelési törekvések fontos árucikkcsoportokban (elsősorban az élelmiszereknél) beleütközhetnek a mérsékelten növekvő vagy stagnáló belföldi kereslet korlátjába. Ezért még mindig lehetséges, hogy az infláció éves szinten – ha csak kevéssel is – 10 százalék alatt marad.

A külső és belső egyensúlyi mutatók a nemzetközi megrázkódtatások nyomán 1998 második felében romlani kezdtek. A romlás 1999 első hónapjaiban erőteljesen érzékelhető volt, és késő tavasszal kulminált. Az első négy hónapban 1,1 milliárd dollárt tett ki a külkereskedelmi mérleg hiánya (ami a tavalyi év megfelelő időszakáét 300 millióval haladta meg), 776 millió dollárt a folyó fizetési mérlegé (ugyancsak mintegy 300 millió dollárral többet a tavalyinál), az államháztartás konszolidált hiánya pedig 380 milliárd forint körüli összegre rúgott – az év egészére szóló előirányzat 87 százalékára.

Az újabb adatok szerint az egyensúlyi helyzet – ha nem is minden tekintetben megnyugtató, de – semmiképpen sem drámai, irányzata javuló. Az áruexport 6,6 százalékkal, az import ezt enyhén meghaladó mértékben, 7,5 százalékkal emelkedett az év első nyolc hónapjában. A deficit az első négy hónapinál valamivel lassabban nőtt, s szeptember végén 2,28 milliárd dollárt ér el. Ez azt jelentheti, hogy – különösen az exportnak a nyugat-európai konjunktúra alakulásától függő gyorsuló növekedése esetén – az év egészére vonatkozó korábbi 3-3,5 milliárd dolláros deficitprognózisunk tartható lesz.

A nyugat-európai gazdasági élénkülést joggal tekintjük ama külső feltételnek, amely elengedhetetlen a hazai gazdaság gyors fejlődéséhez – külkereskedelmünk több mint háromnegyedét már az Európai Unióval bonyolítjuk le. A magyar export növekedésének 1998 második felében és az év elején bekövetkezett lassulása azonban csak részben tulajdonítható közvetlenül a nyugat-európai dekonjunktúrának. A teljes export átlagosan 6,6 százalékos növekedése az EU-ba történő kivitel továbbra is dinamikus, 12 százalékos bővülése mellett következett be, miközben a CEFTA-országokba menő export 8 százalékkal, a FÁK-országokba menő 52 százalékkal alacsonyabb volt 1999 első nyolc hónapjában, mint egy évvel korábban. Most tehát nem a világpiaci versenyképességünkkel, hanem fontos piacaink állapotával van baj. A magyar export növekedése mind a más közép-európai országokéhoz, mind az Európai Unió importbővüléséhez képest jelentős maradt 1999-ben is.

A folyó fizetési mérlegnek az előző évihez képest való romlása a nyáron nem folytatódott, sőt júniusban és júliusban a havi mérleg jobb volt a tavalyinál. Augusztusban pedig váratlanul jó eredmény, 140 millió dolláros szufficit alakult ki. Az első nyolc hónapban összesen 1,2 milliárd dollár hiány keletkezett. Az év egészét tekintve a folyó fizetési mérleg deficitje meghaladhatja ugyan a tavalyi értéket, de kordában tartható, 2,7 milliárd dollár körül lehet. Ilyen nagyságú deficit gazdaságpolitikailag kezelhető, nem okoz finanszírozási nehézségeket. Már csak azért sem, mert a nyolchavi hiányt mintegy 700 millió dollárral meghaladta az adósságnövekedéssel nem járó tőkebeáramlás.

Államháztartás: a tervezettnek megfelelően

Az államháztartási hiány már augusztus végére elérte ugyan az egész évre előirányzott összeg 98 százalékát, s szeptemberben meg is haladta az éves előirányzatot, de a kormány az év utolsó hónapjaiban szufficitet vár. Ami fontosabb: a teljes hiány ugyan jelentős, de azon belül a költségvetési politika szempontjából releváns központi költségvetés számai nagyjából a tervezettnek megfelelően alakulnak. Elsősorban a kamat- (és kamat jellegű) kiadások haladják meg a tervezettet, míg az elsődleges (azaz a kamatbevételeken és -kiadásokon kívüli) tételeknél a költségvetési szigor a jellemző.

Az újabb fejlemények nyomán elcsitultak azok a viták, amelyek a tavasz végén-nyár elején a gazdaságpolitikai korrekcióról lángoltak fel. Ezek emlékezetesen arról szóltak, hogy szükség van-e azonnali (elsősorban kiadáscsökkentő intézkedéseket tartalmazó) költségvetési megszorításokra, amelyek az év végéig helyrehozzák az előirányzottakhoz képest kizökkent költségvetési egyensúlyt, illetve – amit nem kevésbé fontosnak tekintettek – a folyó fizetési mérleget. Egy ilyen csomagnak az lett volna a célja, hogy fenntartsa, illetve helyreállítsa a magyar gazdaságba és gazdaságpolitikába vetett – nehezen megszerzett – befektetői és hitelezői bizalmat. Úgy tűnik, hogy a kül- és belgazdasági feszültségek kiéleződése ebben az évben csomag híján is elkerülhető. A költségvetés preferált területein megfigyelhető költekezést a nem kiemelt területek nagyon visszafogott kezelése ellensúlyozza. A közigazgatás nagy része, az egészségügy (a kiemelt ez évi béremelés ellenére), az oktatásügy, a kultúra, valamint az EU-csatlakozás miatt is jelentős fejlesztésre szoruló közlekedés és környezetvédelem igencsak szűkös keretekből gazdálkodik. Márpedig a fokozott megszorítások éppen ezeket a területeket sújthatták volna. Az eredeti költségvetési előirányzatok csendes korrekciója az elmúlt hónapokban amúgy is folytatódott: az állami beruházási tevékenység továbbra is elmarad az 1998-as mögött, a bérnövekedés a költségvetési szektor túlnyomó részében igen mérsékelt. Más szóval: semmilyen általános felpuhulás, „nagyvonalú" osztogatás nem következett be, a fiskális politika irányzata nagyfokú folyamatosságot mutat az előző évekével.

2000. év: nagyfokú szigorítás

2000 is a szigor évének ígérkezik. Legalábbis ez valószínűsíthető az eddig napvilágot látott kormányzati dokumentumokból, illetve az azokkal kapcsolatos vitákból, noha egyelőre jórészt elmaradnak a költségvetési tervezés korábbi stádiumában napirendre került adózási és adórendszerbeli változtatások. A kormány a halasztást azzal indokolja, hogy az elmúlt hónapok külső megpróbáltatásai (koszovói háború) és természeti csapásai keményen sújtották a lakosságot, helyzetét nem lenne ildomos újabb intézkedésekkel nehezíteni (vagyis kimondatlanul ugyan, de az adórendszerbeli változások a szigorítás jegyében születtek volna).

Ennek ellenére a 2000. évre tervezett költségvetésben puhaságnak éppenséggel nincs jele. Nagyfokú szigorra vallanak a nyilvánosságra került sarokszámok, amelyek a 4-5 százalék közötti – tehát az idei várhatóhoz képest inkább gyorsuló ütemű – gazdasági növekedést úgy kívánják elérni, hogy eközben az állami újraelosztás mértéke tovább csökkenjen (a GDP-hez képest az 1998. évi 48,4 százalékról 44,5-re), reálértékben változatlanok maradjanak az államháztartási kiadások, az elsődleges többlet legalább az 1999. évi mértéket érje el, és – végül – az ideinél kisebb legyen az államháztartás GDP-arányos deficitje.

Jövőre magunk is számottevő gazdasági növekedéssel számolunk, a költségvetés tervezetében megfogalmazott számszerű előirányzatnak azonban inkább az alsó sávhatára tűnik valószínűnek. A külső környezet várható pozitív hatásai a nemzetközi pénzügyi rendszer instabilitása miatt nem teljesen egyértelműek. A folyamatban lévő nyugat-európai javulás kedvező hatásait leronthatja a rendszerváltó térség gyenge teljesítménye, több ország zavaros helyzete. Nagyon nehéz megbecsülni, elmozdul-e például az Oroszországba irányuló export az idén (az év első felében) elért mélypontról. A cserearányok 1998. évi javulása az olajárak (illetve általában a világpiaci nyersanyagárak) emelkedése miatt az idén romlásba csap át, s ez jövőre is kedvezőtlenül befolyásolhatja a külső egyensúlyt. A külső kereslet összességében az ideinél így is némileg gyorsabban nőhet. Ezt azonban a belföldi kereslet növekedésének további mérséklődése ellensúlyozhatja. Ez utóbbit a lakossági jövedelmek és fogyasztás már 1999-ben megkezdődött növekedéslassulásának valószínűsíthető folytatódása magyarázza. Ebben nyilvánvaló szerepe van a költségvetés tervezett szigorodásának.

A gazdasági fejlődést továbbra is nehezítik a növekedés nem csökkenő strukturális egyenlőtlenségei a tulajdoni viszonyok (külföldi, illetve vegyes vagy hazai tulajdon), a vállalatméret (nagy- vagy kisvállalat), az értékesítési irányok (export- vagy belpiaci értékesítés) szerint, valamint szektorális és regionális metszetben. Azon várakozásaink, melyeket a fellendülés kezdeti időszakában (1997-98-ban) ezeknek az egyenlőtlenségeknek a csökkenéséhez, elsimulásához fűztünk, egyelőre nem igazolódtak be.

Inflációs várakozások: kényes pont

Szemben az 1999. évi helyzettel, amikor az inflációs ráta alacsonyabb volt, mint amivel a költségvetési tervezéskor számoltak, 2000-ben az áremelkedés üteme meghaladhatja azt a 6-7 százalékos mértéket, amelyen a jövő évi számítások nyugszanak. Ennek fő oka, hogy a nemzetközi olajárak jövőre magasabbak lehetnek annál a szintnél, amelyet a tervezéskor figyelembe vettek.

Ha az infláció mértéke magasabb lesz a tervezettnél, akkor a költségvetésben rögzített kiadási előirányzatok – ha nominálisan teljesülnek is – reálértékben alacsonyabbak lesznek a vártnál. A bevételek jelentős része viszont a tervben szereplőnél magasabb infláció következtében – az egyéb feltételek változatlansága esetén – az előirányzatot meg fogja haladni. Ebben az esetben a fiskális szigor az előirányzatokból kiolvashatónál nagyobb is lehet.

Következésképpen a reálnyugdíjak és a költségvetési szféra alkalmazottainak reálkeresete az 1999. évihez képest a stagnáláshoz közeli szinten alakulnak a 6-7 százalék közötti infláció mellett számított szerény növekedéssel szemben (hacsak az előirányzatokat menet közben nem korrigálják). Minthogy az inflációs várakozások magasabbak a hivatalos előirányzatban foglaltnál, a gazdasági szereplők (azok, akik/amelyek ehhez valamelyes alkuerővel rendelkeznek) saját inflációs várakozásaik alapján fogják kialakítani védekezési stratégiájukat, illetve tárgyalási pozícióikat a jövő évi nominális jövedelmeikkel, bérükkel, bevételeikkel kapcsolatban.

Az infláció hatásai alkuerejüktől függően egyenlőtlenül érintenék a lakosság, illetve a munkavállalók különböző rétegeit, hozzájárulva a már általában károsnak tartott túlzott jövedelmi és életszínvonalbeli egyenlőtlenségek további növekedéséhez.

Feltételek és teljesülésük

Összességében nagy valószínűséggel azzal lehet számolni, hogy 1999 végén és 2000-ben folytatódnak a hazai gazdaságban a növekedési folyamatok, miközben az egyensúlyi feszültségek kezelhetőek maradnak. Ami változik: a jövő évben is számottevő GDP-növekedést az ideihez képest inkább fogja húzni a külső, mint a belföldi kereslet.

Az előrejelzés legfontosabb számadatait a mellékelt táblázat tartalmazza (lásd a 102. oldalon). Látható: az 1999-ben 3,5-4 százalék közötti GDP-növekedés ebben az évben a személyi fogyasztás ugyancsak 3,5-4 százalék közötti, a közösségi fogyasztás 1 százalék körüli, a beruházások 7 százalékos, az export 9 és az import mintegy 10 százalékos növekedéséből tevődik össze. A fogyasztói árak növekedése az év utolsó hónapjaiban meghaladhatja a 10 százalékot, de éves szinten – ha minimálisan is – az alatt maradhat. A regisztrált munkanélküliségi ráta az év végén 9,5 százalék körül lehet, ami a kül- és belgazdasági egyensúly főbb mutatóit illeti, valamivel 25 milliárd dollár alatti értékű export és 28 milliárd dollár körüli import mellett 3-3,5 milliárd dollár közötti (esetleg e sáv alsó határához közelebbi) külkereskedelmi hiányra, a folyó fizetési mérleg 2,7 milliárd dolláros (a legutolsó adatok szerint akár valamivel alacsonyabb) deficitjére és a GDP 4,5 százalékát kitevő államháztartási hiányra számítunk. 1999 egészére 1,5 milliárd dollár külföldi működő tőke beáramlása várható.

Természetesen többfajta kockázattal és bizonytalansággal is szembe kell nézni. (Legújabban ezekre a bizonytalanságokra hívja fel a figyelmet – azért is, mert okai nem igazán világosak – a BUX-index szeptemberi és októberi ismételt visszaesése.) 2000-re szóló előrejelzésünk ma reálisan várható feltételekkel számol: mérsékelten élénkülő nyugat-európai konjunktúrával, huzamosabb időre 20 dollár fölé jelentősen nem emelkedő olajárakkal, a rendszerváltó térség valamelyes további konszolidálódásával, viszonylag nyugodt nemzetközi befektetői klímával, mindenekelőtt azonban azt feltételezi, hogy a hazai (gazdaság)politikának sikerül fenntartania és erősítenie a magyar gazdaság, gazdaságpolitika és intézményei iránti nemzetközi és itthoni bizalmat, a gazdasági fejlődés belső társadalmi-politikai feltételrendszere javul, a fiskális politika mértéktartó lesz.

Az ilyen értelemben kedvező körülmények között a GDP 4 százalék körüli, az idei ütemtől alig eltérő növekedése elérhető lehet. Ezen belül a személyi fogyasztás 3-3,5 százalékos vagy azt megközelítő mértékű emelkedésével, stagnáló közösségi fogyasztással, 7,5 százalékos ütemben bővülő beruházási tevékenységgel számolunk. A GDP szerinti export és import növekedése elérheti a 10-10 százalékot. A fogyasztói árakon mérve 7,5-8 százalékos inflációs prognózisunk mérsékelten optimista feltételezésekre támaszkodik. A regisztrált munkanélküliség rátája 8-9 százalék között lehet 2000 végén. A külkereskedelmi mérleg – a termékexport és -import többé-kevésbé azonos ütemű volumenbővülését és a magas olajárak miatt viszonylag kedvezőtlen cserearányokat feltételezve – némileg romolhat, de a deficit nem fogja elérni a 4 milliárd dollárt. A folyó fizetési mérleg hiánya 2,5 milliárd dollár körül lesz, ami a GDP arányában némi csökkenést jelent, a hiány finanszírozásához az ideihez hasonló mértékű – kb. 1,5 milliárd dollár – működőtőke-import járulhat hozzá. A konszolidált államháztartás deficitje a GDP 3,5-4 százalékára rúghat, azaz az ideihez képest kismértékben csökkenhet.

Ha alapfeltevéseink nem válnak be, a gazdasági fejlődés kedvezőtlenebbül – ma nem előre látható módon – is alakulhat.

Köves András