Az átalakulás muníciója

A magyar gazdaság fejlődésében, szerkezetének kedvező irányú átalakulásában és teljesítményének javulásában a külföldi befektetéseknek meghatározó szerepe van. Ezért az ország gazdaságstratégiájának kialakításakor a külföldi működő tőke további megszerzése kiemelt feladat, a befektetések növelése a gazdaságstratégia cél- és eszközrendszerének egyik legfontosabb eleme. Magyarország a rendszerváltozás időszakában tudatosan törekedett a külföldi tőke bevonására; a kelet-közép-európai régióban elsőként nyitotta meg piacát, és teremtette meg a piacgazdaság olyan intézményrendszerét, amely kedvező környezetet biztosított a külföldi befektetők számára. Ennek köszönhetően már a kilencvenes évek elején gyors ütemben érkezett a külföldi tőke az országba. 1995-ig Magyarország egyedül vonzott annyi működő tőkét a gazdaságba, mint a többi közép-kelet-európai ország együttvéve. A térségbe áramló befektetések mintegy harmada érkezett Magyarországra, és 1998 végéig a készpénzben befizetett külföldi működőtőke-állomány (stock) értéke meghaladta a 18 milliárd USD-t, az összes befektetés pedig (készpénz plusz kumulált apport) csaknem elérte a 20 milliárd dollárt. Érdemes kiemelni azt is, hogy a befektetések nagy része nem a privatizációhoz kötődött, hanem zöldmezős és kapacitásbővítő beruházásokhoz.

Kelet-európai éllovas

A Gazdaságkutató Intézet (GKI) 1998. évi értékelése szerint 1997-ig Magyarország évenkénti részesedése a nemzetközi működőtőke-áramlásból megközelítőleg kétszer akkora volt, mint a világkereskedelemből. Kiemelkedően magas volt a külföldi tőke részvétele a gazdaság modernizációjában, az áru- és a szolgáltatásexportban, a beruházásokban és a foglalkoztatásban (és ezáltal a munkanélküliek számának csökkenésében). Szintén a GKI megállapítása szerint a külföldi részesedéssel működő vállalatok kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásai a magyar vállalati szektor összes K+F kiadásaink mintegy 42-45 százalékát adták, vagyis a külföldi vállalatok jelentős szerepet vállaltak Magyarország műszaki-technológiai felzárkóztatásának gyorsításában is.

Az UNCTAD (United Nations Conference on Trade and Development – az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztés Konferenciája) legfrissebb, idevágó elemzése szerint (World Investment Report 1999: Foreign Direct Investment and the Challenge of Development) Magyarország továbbra is fontos célországa a külföldi tőkének, és a közép-kelet-európai térségben 1997-ig megőrizte vezető szerepét. Az elemzés szerint 1997-ben a teljes hazai tőkebefektetés 20,5 százalékát adták a külföldi vállalatok, és ugyanebben az évben a külföldi tőkeállomány GDP-hez viszonyított aránya 34,7 százalékot ért el. Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy a Cseh Köztársaságban 8,1, illetve 22,8 százalékot, Lengyelországban pedig 17,1 és 11,6 százalékot.

1997-ben Lengyelország és az Orosz Föderáció megelőzte Magyarországot: megközelítőleg kétszer annyi idegen tőke áramlott – egyenként – az említett két országba, mint a magyar gazdaságba.

1998-ban az orosz gazdaság válsága miatt az odaáramló tőke csak kevéssel haladta meg a magyarországit. Lengyelországba az 1997. évinél is több tőke áramlott 1998-ban, és ezzel ebben az évben is a legfontosabb célországa volt a külföldi befektetőknek a közép-európai térségben. A Cseh Köztársaság és Románia is előrerukkolt a tőkebevonási rangsorban. 1998-ban első helyen Lengyelország állt, második volt a Cseh Köztársaság, harmadik Oroszország, negyedik Románia és „csak" az ötödik Magyarország. Ez az országok közötti gazdasági méretkülönbség és az addig befektetett tőkenagyság szempontjából egyáltalán nem tekinthető kedvezőtlen fordulatnak. A Word Investment Report (WIR) 1998-as kiadásából megállapítható: a külföldi működő tőke elsődleges származási és fogadó országai is a fejlett gazdaságok. Részesedésük azonban mindkét viszonylatban csökkenő, különösen a tőkebeáramlásoknál. Vagyis teret nyernek a fejlődő országok, viszont a kelet-közép-európai régió súlya egyelőre meglehetősen alacsony.

A tőkebevonás trendjei

Magyarországon a legjelentősebb külföldi befektetővállalatok a világ legnagyobb multinacionális vállalatai. Magyarországon már több mint 40 transznacionális cég kezdett valamilyen tevékenységbe, és ezzel több ipari és szolgáltató ágazat modernizációját és világkereskedelmi részvételét segítette.

A legtöbb külföldi tőke azokból az országokból érkezett, amelyekkel Magyarországnak tradicionálisan szoros kooperációs, illetve kereskedelmi kapcsolatai voltak. Az öt legnagyobb beruházó közül négy a legfejlettebbek közé tartozó európai uniós ország (sorrendben Németország, Ausztria, Hollandia és Franciaország), és az élbolyban található az USA is, a második helyen.

A befektetők számára a legnépszerűbb hely a főváros, illetve annak közvetlen környéke. A Budapest-központúság kezdettől fogva jellemzője volt a tőkebevonásoknak, hiszen a legfejlettebb infrastruktúra ebben a térségben található. 1997-ben például az újonnan bejegyzett összes külföldi tőke (69,3 milliárd forint) nagy része, 67,5 százaléka (46,8 milliárd forint) koncentrálódott itt. Az újonnan alakult 4396 vállalat közül 2709 (62 százalék) cég működik budapesti székhellyel. Pest megyében ugyanebben az évben 294 vállalat alakult 8,8 milliárd forint nagyságú tőkével. A főváros és környéke mellett Magyarországon még két kiemelkedő jelentőségű befektetői csomópont található: Székesfehérváron és Győr övezetében.

A trend 1998-ban sem változott lényegesen. Az év első felében az újonnan alakult 2245 külföldi érdekeltségű vállalatból 1388 jutott Budapestre és 140 Pest megyére. A közel 23 milliárd forintnyi befektetett tőkéből mintegy 15 milliárd koncentrálódott a fővárosra. A megkezdett infrastruktúrafejlesztések, autópálya-építés, vasútvonal-rekonstrukciók, telefonhálózat-bővítések, az ipari parkok, vállalkozási övezetek létrehozása, a banki szolgáltatások kiterjesztése feltehetően a közeljövőben éreztetik hatásukat, és a kedvezőbb feltételek megteremtésével növekedni fog a letelepedési hajlandóság a fővárostól távolabb eső területeken is. Különösen fontos lenne ez Kelet-Magyarország válságrégióiban, ahol a gazdasági lemaradást saját erőből, de még kormányzati segítséggel sem lehet rövid időn belül felszámolni.

1998 végén 28772 külföldi érdekeltségű vállalat működött Magyarországon. A kilencvenes évek elején a feldolgozóipar vonzotta a legtöbb külföldi tőkét, majd részaránya folyamatosan mérséklődött, leginkább azért, mert a privatizálható vagyon csökkent. 1994-ben a feldolgozóiparba áramlott az összes külföldi tőke 49 százaléka, 1995-ben már csak 36, 1996-ban pedig mindössze 20 százaléka. Ugyanakkor a feldolgozóipari beruházások abszolút értékben továbbra is nőttek, különösen a zöldmezős beruházásoknak köszönhetően. Az UNCTAD-jelentés szerint 1998-ban a Magyarországra érkező tőke 94 százaléka realizálódott zöldmezős beruházásokban.

A tőkebeáramlás évenkénti adataiból is látható: 1995-ben nagy jelentőségű befektetések valósultak meg. Ebben az évben a tőkenövekmény 35 százalékát – 168 milliárd forintot – a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás ágazatba fektették a külföldiek. A bankprivatizáció harmadik szakasza, illetve a külföldi bankok megjelenése tovább erősítette a szolgáltatói szféra részarányának növekedését a külföldi tőkebefektetéseken belül.

A befektetések ágazati megoszlása

Az elmúlt öt évben a külföldi befektetések, a privatizáció és a zöldmezős beruházások az egyes ágazatok fejlődésére, valamint a versenyképesség és versenyhelyzet alakulására eltérően hatottak. Több területen korábban egyáltalán nem volt verseny, mert bizonyos iparágak vagy tevékenységek nem is léteztek. Ilyen például a személygépkocsi-gyártás vagy a nagyobb méretű és diverzifikáltabb járműalkatrész-gyártás. Más esetekben az 1988-ban indított importliberalizáció miatt már 1990-re éles volt a verseny, s a versenyképtelenség a gazdaságtalan tevékenységek megszűnéséhez vezetett, függetlenül a privatizációtól és a külföldi tőke beáramlásától, például egyes cipőipari vagy textilipari alapanyaggyártó ágazatokban.

A hajó- és darugyártás viszont már a KGST-piac összeomlását sem élte túl. Ugyanakkor a külföldi befektetők jóvoltából megindult az elektronikai termékek nagyobb mértékű előállítása, ebben az ágazatban számottevő mennyiségű új, versenyképes kapacitás keletkezett. Az IBM és a Philips Székesfehérváron hozta létre üzemeit, a TDK Rétságon, a Samsung Jászfényszarun, a Sony pedig Gödöllőn. Eközben a Videoton régi termékcsaládjainak gyártása megszűnt (számítógépek, haditechnikai termékek), a kapacitások leépültek, de – részben az új beruházásoknak köszönhetően – lehetőség nyílt a munkaerő átcsoportosítására.

A szerkezeti átalakulás során kevés újabb monopolhelyzet alakult ki, és azok is többnyire ott, ahol 1990 előtt is koncentrált volt a kínálat. Jellegzetes példák erre a tőkeintenzív ágazatok, mint például az energiaszolgáltatás, a vegyipar, az alumíniumipar, az acélgyártás, az olajipar (Mol Rt.) vagy a távközlés (Matáv). A versenyt ezekben az ágazatokban a liberalizált import gerjeszti és nem az országon belüli termelési tevékenységet vagy szolgáltatást végző konkurencia. Ez történt például a Mol Rt. esetében az üzemanyagtöltőállomás-hálózatok kialakítása során. A Mol ugyan erős pozíciókkal rendelkezik, de a verseny éles, hiszen több nagy cég (Aral, BP, Shell, Agip, ÖMV, Total) is a piacra lépett.

Nagyon erős a konkurenciaharc a kereskedelemben: a nagy bevásárlóközpontok nemcsak a kiskereskedőket fenyegetik, hanem közöttük is ádáz csata dúl. A rossz helyszínkiválasztás és az erős verseny miatt az sem lehetetlen, hogy egyes cégek kivonulnak Magyarországról.

A külföldi tőkebefektetések nyomán kelet-közép-európai léptékű nagyvállalatok is születtek Magyarországon, nem egy közülük már komoly befektetéseket hajtott végre a környező országokban. A legnagyobb 25 kelet-közép-európai „multinacionális" vállalat között négy magyar cég található. A Mol Rt., amelyben a külföldi tulajdon nagysága 128 millió dollár, a Malév, itt 64 millió dollár nagyságú a külföldi tőke, a TVK, amelyben 33 millió dollár, és a 28 millió dollárnyi külföldi érdekeltségű Graphisoft.

Befektetésösztönzési politika

1988, azaz a külföldi tőkebevonás feltételeit rögzítő törvény megjelenése óta a tőkebeáramlás ösztönzése, élénkítése, a jogbiztonság és a tulajdon védelmének biztosítása a mindenkori magyar kormányzati gazdaságpolitika fontos része. Eddig az ország megőrizte a külföldiek számára kiemelt jelentőségű politikai stabilitását. A jogi és az intézményi rendszer átalakult, és mára a nyugati típusú piacgazdaság jegyeit viseli magán. A vállalatalapítás liberalizált, a tőke és a profit szabadon transzferálható. A külföldi tőkebefektetők nagy részét védik a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények és a kettős adóztatást elkerülő megállapodások. Magyarország tagja lett a beruházásokat védő nemzetközi szervezetnek, a Multilateral Agreement Investmentnek (MAI) is (lásd 88. oldal: A tőkeberuházási megállapodás). Az árrendszer szintén liberalizált, szubvenciók csak a mezőgazdasági szektorban léteznek. A gazdasági átláthatóságot segítették a nyugati mintájú számviteli, csőd- és versenytörvények. A bank- és a pénzügyi rendszer gyorsan fejlődött, a bankrendszerben a külföldi tőke meghatározóvá vált. Az elmúlt években jelentősen fejlődött a kis- és középvállalkozói szektor, valamint a multinacionális vállalatok köré szerveződő beszállítói hálózat.

A külföldi befektetéseket ösztönző eszközrendszer célja a gazdaság szerkezetének versenyképessé tétele, az exportképes árualapok növelése, összességében egy magasabb hozzáadott értéket képviselő tevékenység megteremtése, amely megfelel az Európai Unió (EU) követelményeinek. Az ösztönző, támogató rendszer meglehetősen sokrétű, és több kormányzati szerv közreműködésével valósul meg. Az egyes elemek konzisztenciájáról azonban nincsenek mélyebb elemzések, azok működésének szinergiája nem világos, a különféle rendszerek kapcsolódó pontjai homályosak.

Az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájában mind hangsúlyosabbá vált az a törekvés, hogy olyan vállalkozásbarát feltételek kialakításával segítsék az átalakulást, amelyek a hazai és a külföldi befektetők beruházásait egyaránt versenysemleges keretekben ösztönzik. Ez különösen Magyarország OECD-csatlakozásával kapott még nagyobb hangsúlyt, a nemzeti elbánás elvének a hazai jogrendszerbe építésével. Az EU-hoz való közeledési folyamat eredményei szintén tükröződnek a jogszabályokban.

A külföldi tőkebefektetések ösztönzésének egyik fontos eleme a multinacionális vállalatok köré építendő beszállítói hálózat. A beszállító fogalmát célszerű szélesebb értelemben elemezni. A magyar vállalatok ugyanis többféleképpen kapcsolódtak be a nemzetközi munkamegosztásba; ebben a külföldi tőkebefektetők motivációinak is fontos szerepe volt.

A legmagasabb szinten csaknem teljes termelési vertikum létesül egy vállalaton belül vagy közös beruházásban. A következő szint az alvállalkozói szerep: bizonyos részegységek beszállítását végzik a cégek. A legkevésbé fejlettnek tekinthető pozíció a bérmunka végzése. Számtalan elemzés született már arról, hogy a bérmunkakapcsolatokat rövid időn belül célszerű megszüntetni, míg a háttéripart a lehetőségek szerinti legmagasabb szintre fejleszteni.

Annak érdekében, hogy az uniós csatlakozásig az érintett cégek felkészüljenek, illetve megerősödve versenytársai lehessenek a fejlett országok hasonló ágazatainak, összehangolt és új típusú kormányzati lépések kellenek. Ehhez szükséges a vállalati, a pénzügyi szektor, a szakmai érdekszövetségek, a kutatás és a műszaki fejlesztés, a gazdaságdiplomácia együttes támogatása. A fejlesztés része a Beszállítói Célprogram. A program alapját az a feltevés képezi, miszerint a magyar ipart megfelelő segítséggel versenyképessé lehet tenni, hogy partnerként tudjon együttműködni a multinacionális, illetve más, fejlett országbeli vállalatokkal.1998 márciusában huszonnégy Magyarországon tevékenykedő multinacionális cég aláírásával létrejött az úgynevezett Beszállítói Charta, amely a kis- és középvállalatok beszállítói pozícióját hivatott erősíteni.

A dokumentum létrehozatalát az ipari tárca, a Joint Venture Szövetség és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága képviselői „szentesítették". Az aláírók ezzel is demonstrálták: támogatják a magyarországi kis- és középvállalati kör aktívabb bekapcsolását a Beszállítói Célprogramba. A charta keretmegállapodás, amely azt tartalmazza, hogy a hazai és a külföldi nagyvállalatok folyamatosan tájékoztatják a kis- és középvállalatokat a beszállítói lehetőségekről, és mérlegelik annak lehetőségét is, hogy a beszállítói státus eléréséhez szükséges eszközök beszerzésében és a termékek fejlesztésében is részt vegyenek. A világban a multinacionális vállalatok köré szerveződő beszállítói kör piaci súlya nem elhanyagolható. Az Európai Közösségben a kilencvenes évek elején mintegy 150 milliárd dolláros piacot képviselt az alvállalkozói formában előállított termékek és szolgáltatások forgalma. Ennek legnagyobb része, mintegy harmada esett Németországra, a második helyen állt Franciaország, a harmadikon pedig az Egyesült Királyság. Jellemző volt az is, hogy a közösségen belül a beszállítók nemzeti hovatartozás szerint a gyengébben fejlett országokban koncentrálódtak (például Spanyolországban), és a gazdasági ág szerint a gépipar vitte a vezető szerepet. Nyugat-Európában különösen sűrű az alvállalkozói hálózat, de az EU országait általában is erősen integrálják e beszállítói együttműködések. A tagországok alkatrész- és félkésztermék-importjának több mint a fele jelenleg az Unión belül realizálódik, míg 1980-ban a közösségben alig érte el a 20 százalékot. Magyarország számára nem lehet közömbös, hogy az integráció fokának ilyen magas szintre emelkedése a kilencvenes években elsősorban a déli, később csatlakozott és fejletlenebb gazdaságú országoknak kedvezett. Ezek az országok kétszer-háromszor akkora értékben szállítottak a közösségbe, mint azon kívüli országokba. A beszállítói kapcsolatokban a szoros, kétoldalú összefonódások ugyanúgy kialakultak (Görögország-Németország, Írország-Nagy-Britannia, Portugália-Franciaország), mint Magyarország és legnagyobb partnere, Németország között. A fejlett országok ugyanakkor nagyságrendekkel nagyobb volumenben szállítanak az Unión kívüli piacokra. A beszállítói kapcsolatrendszer földrajzi irányultságaiban jól tetten érhető a fejlettség foka, tehát Magyarországnak jelenleg elsősorban az EU piacaira szükséges koncentrálnia a beszállítói kapcsolatokon keresztül is.

A Beszállítói Célprogram fontosabb célkitűzései A magyar vállalkozások jelenlegi gyártási rendszerének, termelési kultúrájának fejlesztése, valamint újabb gyártási kultúrák ajánlása, illetve felkarolása. Pályázatok útján elnyerhető pénzügyi támogatásokkal megerősíteni a Magyarországon folyó innovációs, kutatás-fejlesztési tevékenységet. A célkitűzés azért is időszerű, mert több Magyarországon letelepedett multinacionális cég vállalkozott már arra, hogy a magasan kvalifikált magyar kutatói kapacitásra építve csúcstechnológiákhoz kapcsolódó kutatásokat folytasson hazai kutatóhelyeken (Tungsram, Electrolux, Sanofi, Knorr-Bremse, Nokia, Ericsson, Siemens). Újabb K+F bázisok, K+F részlegek létrehozására elsősorban a járműipar és a számítástechnika területéről érkeztek igények a kormányzati szervekhez, megvalósításukkal közel 800-1000 kutató foglalkoztatására nyílik lehetőség. A programon keresztül a vállalkozók olyan hathatós műszaki, minőségbiztosítási segítséget, technológiaitranszfer-lehetőséget, hitelkedvezményeket kaphatnak, amelyek együttesen kedvező hatással lehetnek a vállalkozás nemzetközi versenyképességének javulására, piaci pozíciójának erősítésére. A hazai és a külföldi nagyvállalatok naprakész információkat kaphatnak a célprogramba kerülő beszállítókról, termékeikről és gyártási kapacitásaikról. A célprogram információs segítséget nyújt a magyar kis- és középvállalatoknak. Tájékoztat a nemzetközi beszállítói követelményekről és trendekről, oktatási és képzési lehetőségeket, valamint információkat nyújt a pénzügyi támogatások lehetőségeiről.

Gazdaságpolitikai feladatok

Nemzetközi tapasztalatok is bizonyítják: a multinacionális cégek köré szerveződött beszállítói háló fejlődése jelentős lendületet adhat egy ország gazdaságának. A magyar kis- és középvállalatok fejlődésének fellendítése azonban nem várható kizárólag a multinacionális nagyvállalatoktól, nélkülözhetetlen az állami támogatás. A kisvállalati körben Magyarországon több tízezer vállalkozás működik, és a foglalkoztatottak létszámának körülbelül kétharmada található itt. A kisvállalati körben szinte rendszeresen végzett különféle felmérések ugyanakkor arra utalnak, hogy e vállalkozásoknak csak a töredéke képes jelenleg a magas beszállítói követelményeknek megfelelni.

A gazdaságpolitika feladata a jövőben kettős lehet. A kormányzatnak nagyobb segítséget (pénzügyi, információs, infrastrukturális) szükséges nyújtania a kis- és középvállalatoknak, és ezzel egy időben érdekeltté kell tenni a nagyvállalati kört a hazai beszállítások növelésében és a fejlesztésekben, valamint a kisvállalati kör innovációátvevő szerepének javításában. A vállalatoknál végzett felmérések azt mutatják: a multinacionális cégek egy része érdekelt ugyan a magyar beszállítások növelésében, de a közös kockázatú fejlesztésekben már nem vesznek részt. Különösen igaz ez az autó- és az elektronikai ipari ágazatoknál, ahol a legerősebb a verseny, a legszigorúbbak a minőségi és a hatékonysági követelmények.

Az is megfigyelhető, hogy a multinacionális vállalatok rendszerint kevés beszállítóval működnek együtt, de azokkal tartós kapcsolatot alakítanak ki: közösen fejlesztik a termékeket, és közös az érdekük a hatékonyság növelésében.

A felmérések arra is utalnak, hogy a magyar kis- és középvállalati körnek első lépésben nem a legmagasabb követelményeket támasztó külföldi multinacionális cégek beszállítói pozícióját kell megcéloznia. A német precizitás, a japán minőség és a tajvani árak (vagy a 20+20 szlogen, ami évi 20 százalékos minőségjavulást és 20 százalékos költségcsökkentést takar) hármas követelményét alapul véve a magyar cégek még hosszú ideig csak a középmezőnyben foglalhatnak helyet.

A kérdéssel foglalkozó szakértők úgy látják: azokban az ágazatokban – elektronikai ipar, autóipar –, ahol a multinacionális cégek tevékenysége meghatározó és éles a verseny, kevés babér terem a közepes színvonalon teljesítő kis- és középvállalatok számára. Ehelyett olyan területeket ajánlanak, ahol kisebb a verseny, viszonylag alacsonyabbak a követelmények. Ilyen ágazatok lehetnek a környezetvédelmi és az egyéb, általános berendezéseket gyártó gépipari szektorok, illetve azok a feldolgozóipari területek, ahol a termelés kevésbé alapoz nagyszámú, speciális alkatrész beépítésére, és a beszállítói hierarchiák laposabbak.

A legnagyobb multinacionális cégek beszállítói rendszerei piramisszerűen épülnek fel: a csúcson lévő végtermék-előállítók alatt az egyes beszállítócsoportok állnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a végső összeszerelést végző nagyvállalatok alatt csak a harmadik, negyedik szinten találhatók kis- és középvállalatok, és minél egyszerűbb munka végzéséről van szó, a piramis alja felé haladva, annál több kisvállalat található a beszállítók között. Tehát a kisvállalatok általában a kisebb hozzáadott értékű termékek előállításában vesznek részt. Ebben a rendszerben nagy a szerepe az integrátori feladatokat ellátó nagyobb középüzemeknek, amelyek összefogják több kisebb beszállító tevékenységét.

A Joint Venture Szövetség (JVSZ) értékelése szerint a Magyarországon megtelepedő multinacionális cégeknek nagy szükségük van a hazai háttéripar bekapcsolására. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a korszerű, beruházási javak előállításában való részvételre kisebb az esélyük a magyar kis- és középvállalatoknak. Nagyobb a lehetőségük az informatika és a számítógépgyártás területén, de itt sem a hardver-, hanem a szoftvergyártás jöhet elsősorban szóba. A JVSZ úgy látja, hogy az alkatrészgyártás mellett például a csomagolóanyagok beszállítását és a különféle szolgáltatásokat is végezhetik magyar kisvállalatok.

A multinacionális nagyvállalatok ipari összefonódásai meghatározóak Magyarország nyugati partnerkapcsolataiban, de a hazai beszállítási lehetőségekben is. Ma az a legfőbb kérdés, hogy a háttéripar hogyan és milyen szinten kapcsolódjon be a multinacionális vállalatok beszállítói hálóiba. A hazai gazdaságpolitika legfontosabb célja, hogy minél magasabb hazai hozzáadott értékkel rendelkező termékek beszállítására kerüljön sor.

Az autóalkatrész-gyártás és az elektronikai ipar beszállítói hálózatainak kialakítását más ágazatokban is célszerű követni. Ismeretes, hogy az alkatrész-beszállítókkal szembeni alapvető követelmény a minőség. A magyar alkatrészgyártók vezető képviselői időben megszerezték a különböző minőségi tanúsítványokat (ISO 9000, 9001, 9002). 1997-ben az autóipari beszállítások kínálata már rendkívül sokrétű volt, a hazai gyártók az üvegtől az elektronikáig, a biztonsági övtől a komplett ülésen át a műszerfalakig és a karosszériaelemekig sokféle alkatrészt állítottak elő. A Magyar Suzuki Rt. termelésében már 50 százalék körüli a magyar beszállítások aránya, viszont az is igaz, hogy az Opelnél még mindig csak 5-10 százalék. Az Audi 1995-ben 61 millió DEM értékben vásárolt magyar kábelkorbácsot, ülésszerkezeti elemeket, üléshuzatot és műanyag alkatrészeket. A Ford felhasználásában a magyar beszállítások aránya 20 százalék körüli.

A hazai beszállítások jó lehetőséget biztosítanak az exporthoz is. A magyar járműipari alkatrészgyártók már beszállítói a Mercedesnek, a BMW-nek és a Ferrarinak, sőt a Rolls-Royce-nak is. A piac tehát lassan megnyílik a külföldi beszállítások előtt is.

A másik kiemelendő terület az elektronikai ágazat. Az Electrolux jászberényi Lehel-gyárában jelenleg mintegy 40 százalékra tehető a magyar alkatrész-felhasználás, és a svéd vállalat nem zárkózik el a további növeléstől sem, ha a magyar gyártók megfelelnek az igényeknek. Az Electrolux egyébként maga is hozzájárul a beszállítói kör megerősödéséhez tanácsadással és a technikai fejlődés támogatásával.

A számítógépgyártásban is jól halad a beszállítói háló kiépülése. Az IBM, a Philips, a Nokia, a TDK, a Sony magyarországi gyárai több hazai beszállítónak biztosítanak növekvő piacot. Ugyanez elmondható a híradástechnikára is, a Siemens és az Ericsson stratégiailag is fontos terepnek tekinti a magyar piacot.

Mérlegegyenleg-hatás Az MNB Füzetek 1999/11. számában (Elméletek és tények a külföldi működőtőke-befektetésekről) a szerző, Oszlay András arra hívja fel a figyelmet, hogy a működő tőkében megtestesülő külfölddel szembeni pozíció is tartozás, ami után ugyanúgy jövedelem fizetendő, mint az adósság típusú tartozás után. Míg tehát a csökkenő adósság után átutalandó jövedelmek maguk is csökkentek, addig a működő tőke felnövekvő állománya utáni jövedelemátutalás növekedésnek indult. Korábban ez kevésbé volt nyilvánvaló, mert az újonnan alakult vállalkozások nagy része nem termelt nyereséget, vagy amelyik mégis, az kihasználva a befektetési kedvezményeket, bővítette beruházását (és mivel erről nincs statisztika, ez nem jelentkezett sem a folyó fizetési mérleg jövedelmek során, sem az akkori tőkemérleg befektető során), vagy az áru-, illetve szolgáltatáscsatornán vitte ki (ez utóbbira főként 1994-1995 fordulóján kerülhetett feltételezések szerint sor). 1996-1997-re Magyarország stabil növekedési pályára lépett, a külpiaci konjunktúrát kihasználva az itt letelepedett külföldi vállalatok kimagasló nyereséget értek el. A közvetlen külföldi befektetések jövedelemátutalási hányadosára nincs pontos adat. Mexikóban és Argentínában 10 százalék fölött lehet, Magyarországon ez feltehetően alacsonyabb. Az mindenesetre nyilvánvaló: a külső egyensúly javításához a külföldi működő tőke csak úgy járulhat hozzá, ha a jövőben még erőteljesebben vesz részt az exportoffenzívában.É. K. P.

Az ipari parkok szerepe

A külföldi beruházások ösztönzésének fontos eszköze az ipari parkok, övezetek létrehozása, illetve létrejöttük elősegítése is. Ezek között több vámszabad terület működik, nemcsak Magyarországon, hanem a világ fejlettebb országaiban is. Az ipari parkok gazdaságfejlesztő, kooperációt erősítő, hálózatépítő szerepének jelentősége a hetvenes években kapott nagyobb figyelmet a fejlett ipari országokban. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban az ipari parkok a technológiai transzfer egyik legfontosabb közvetítői, míg Európában a parkoknak nagy szerep jutott az ipari szerkezetváltásban (főleg a vas- és acélipari válságövezetekben), a foglalkoztatás növelésében is.

A fejlett országokban az ipari parkok létrehozásának több stratégiai előnye volt és van: ilyenek például az ipari struktúraváltás, a foglalkoztatás elősegítése, a technológiai transzfer erősítése mellett az elmaradottabb régiók felzárkóztatása és a versenyképesség javítása. Emiatt mára az ipari parkok tevékenységük, céljaik, az adott régió igényei és adottságai szerint igen gazdag szervezeti formában működnek.

Az ipari parkok létrehozásában minden országban fontos szerep jut az állami támogatás valamilyen formájának. Nemzetközi tapasztalatok szerint az állami támogatási formák igen eltérőek lehetnek. Azokban az országokban, ahol a befektetéseket az állam külön nem preferálja, ott is ösztönzik az ipari parkok létesítését, a fent említett célok valamelyike szerint. Egyes országokban külön program szolgálja az ipari parkok létrehozását, különösen ott, ahol az elmaradott régiók fejlesztése fontos gazdaságpolitikai feladat (például Olaszországban a déli területek felzárkóztatása). Arra is van példa, hogy nem külön a „parkosítási" programokat, hanem a befektetéseket ösztönzik, kombinált formákban. Az ilyen eszközök közül kettő emelhető ki: az úgynevezett „mission oriented" modell a források mozgósítását helyezi előtérbe, míg a „diffusion oriented" modell a korszerű technológiák elterjesztését célozza.

A magyarországi fejlődés fordított irányú volt. Előbb jöttek létre az innovációs parkok, centrumok, és ezeket követték az ipari parkok. Ebből azonban nem következik, hogy az ipari parkok már automatikusan innovatív csomópontokat is képeznek.

Az ipari parkok térnyerését szorgalmazó állami támogatás szinte valamennyi országban létezik. A kevésbé fejlett országokban gyakran előfordul, hogy teljesen állami beruházásban valósítanak meg ipari parkokat (például Indiában), amelyeknek csak később, a működés során szükséges önfinanszírozóvá válniuk. A K+F tevékenység állami támogatása azonban továbbra is megmarad.

A fejlett országok közül Ausztriában a központi támogatás célja többnyire a regionális ipar és foglalkoztatás fejlesztése. A parklétesítési költségeket egyszeri központi juttatással támogatják, amelynek mértéke 25-50 százalék közötti. A parkokban működő vállalkozások később a tartományoknak és a kamaráknak juttatott központi forrásokból részesedhetnek. Ausztriában az első ipari park 1986-ban alakult Grazban, nyolc évvel később, 1994-ben viszont már 26 ipari park működött (ezeket az innovációs centrum gyűjtőfogalomba sorolják) mintegy 600 vállalkozással.

Izraelben kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak az ipari parkok (technológiai inkubátorok) létrehozásának. 1988-ban indított programjuk keretében 28, az egész országot behálózó ipari park létesült. A kormány közvetett és közvetlen támogatásban részesíti az ipari parkokat. Valamennyi park évi 150 ezer USD támogatást kap, ezen túlmenően minden elfogadott projekt támogatásban részesül, maximum 2 évig és legfeljebb 250 ezer USD értékben. A parkok adókedvezményre jogosultak, ha a nyereséget visszaforgatják a fejlesztésbe, ezenkívül az üzemeltetés költségeinek fedezésére hitelkedvezményt élveznek; ennek felső határa akár 70 százalék is lehet.

Izrael gazdasága 1990-1997 között igen gyorsan fejlődött (bár 1998-ban recesszió volt), s ebben nagy szerepe volt a technológiafejlesztésen alapuló gazdaságpolitikának. A tudomány- és technológiapolitikai célok megvalósítása érdekében az izraeli kormányzat átgondolt, differenciált, hosszú távon is ható támogatási rendszert hozott létre és működtet. A „Chief Scientist" rendszer keretében a minisztériumokhoz tartozó fejlesztési tevékenységért felelős vezetők feladata az innovációs folyamat felgyorsítása, elkülönített keretből a különböző tárcák területén jelentkező „ötletek" kiemelt támogatása és menedzselése. Izraelben kiemelten támogatják a high-tech ipart (ez adja jelenleg az export 70 százalékát) és az induló vállalkozásokat. A technológiai inkubátorokból évente mintegy 40 olyan kezdő vállalkozás kerül ki, amelyeknek a fejlesztéseit és termékeit a high-tech piac elfogadja.

A Horn-kormány 1996 decemberében fogadta el az ipari park programot. Az ipari parkról szóló 185/1996. (XII. 11.) számú kormányrendelet teremtette meg az Ipari Park cím elnyerését szolgáló pályázati rendszer jogszabályi alapjait. 1997-től 3 éves program keretében a tárcák által kezelt források önálló, kiemelt támogatása mellett jöhetnek létre azok a vállalkozások, amelyek megteremtik a további beruházások feltételeit, és vonzó célpontot jelenthetnek a külföldiek későbbi befektetéseinek is. Az Ipari Park cím elnyerése a feltétele a kedvezményeknek és támogatásoknak.

A vámszabad területek problémája

A külföldi tőkebefektetéseknek köszönhető kereslet- és exportnövekedés pozitív hatásait némileg beárnyékolja, hogy a legdinamikusabban fejlődő gépipari ágazatokban (járműipar, informatikai és híradás-technikai ipar) magas a bérmunka hányada, és a termelés zöme vámszabad területeken folyik. Nem kétséges, mindkét ténynek nagy szerepe volt a befektetések megvalósulásában, de éppen ezek miatt fordulhat elő, hogy a konstrukciók, illetve a telephelyi státus megváltoztatására irányuló, a magyar érdekeket jobban megjelenítő igények miatt a multinacionális cégek áttelepítik termelésüket. Különösen a gazdaság fejlődését nagyobb mértékben elősegítő hazai beszállítások ösztönzése és az EU-csatlakozás után várhatóan leépülő vámszabad területi státus okozhat gondot a közeljövőben.

A csatlakozást követően ugyanis az EU tagállamaiból beszerzett importanyagokat, alkatrészeket felhasználó vállalkozások számára a vámszabad területi státusból származó előny megszűnik; a többiek esetében már most is korlátozások érezhetők. Az EU-nak nem érdeke, hogy a nem uniós tagországokból érkező áruk vámmentesen kerüljenek a közösség piacára.

A külföldiek számára problémát okozhat, hogy a vállalkozások „belföldiesítése" során a beruházott eszközök vám- és áfakötelessé válnak. A magyar hatóságok ez alól mentesítést csak a csatlakozásig adhatnak a külföldi beruházóknak, a jog ezután már az EU-t illeti meg. A kedvezményes helyzet garantálása tehát tovább nem tartható fenn. A csatlakozás után az Európai Unió jogosult a vámszabad területi státusról határozni. Újak engedélyezése nem valószínű; feltehetően a régiek is csak korlátozott körben maradhatnak meg.

A statisztikákból nyomon követhető, hogy a vámszabad területeken működő vállalkozások exportja növekedett az elmúlt években a legnagyobb mértékben. Az 1998. évi exportnak több mint egyharmada származott ebből a körből, és nagyjából az import is ezen a szinten állt. A teljes magyar gépipari kivitel több mint fele, behozatalának jelentős része ugyancsak ehhez a konstrukcióhoz köthető.

Hasonlóan beárnyékolja az optimista elemzéseket, hogy a feldolgozóipari, ezen belül a gépipari teljesítménynövekedés többnyire néhány, főleg külföldi tulajdonban lévő cég tevékenységéből adódott. 1998-ban a TÁRKI az 1500 legnagyobb exportáló feldolgozóipari cég körében végzett felméréséről számolt be. Az elemzésből kiderült: a TOP 1500 elmúlt évihez viszonyított 36 százalékos nominális és 15-16 százalékos volumennövekedést mutató forgalombővülése mögött többnyire a külföldi tulajdonban lévő cégek állnak, miközben a társaságok zöme nem, vagy csak kismértékben tudta termelését, eladásait növelni.

A felmérés arra is rámutatott, hogy a termelés és az export túlnyomó többsége igen kevés vállalatnál koncentrálódott. Tehát abban az esetben, amikor a magyar feldolgozóipar felíveléséről esik szó, figyelembe kell venni, hogy az értékteremtés, az ágazati hozzáadott értékek növekedése nem vált általánossá az ágazatok szélesebb körében.

Jól mutatja ezt a feldolgozóipar és egyes ágazatainak bruttó termelésivolumen-indexeit tartalmazó táblázat. A viszonyítási alap 1992 hasonló időszaka.

Az adatok önmagukért beszélnek. A feldolgozóipari termelésivolumen-növekedést a villamosgép-, a műszer- és a járműgyártás teljesítménynövekedése határozta meg, illetve járult hozzá ahhoz, hogy a termelés kissé meghaladja a mélypontot jelentő 1992. évi kibocsátás másfélszeresét. Eközben az említett két, zömében külföldi tulajdonban lévő ágazat termelése mennyiségben hét-nyolcszorosára emelkedett. Ez önmagában kedvező strukturális változásokra utalna, ha a fentebb említett tényezőktől el lehetne tekinteni. A termelés ilyen nagymértékű emelkedése ugyanis nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ágazatokban mért hozzáadott értékek is ily mértékben növekedtek volna. Vagyis a termelés bővülése nem kizárólag a magyar szellemi tőke teljesítményén alapult, hanem azon említett körülményeken is, amelyek nem feltétlenül a hazai gazdasági és ipari fejlődést, a GDP növekedését segítik elő.

A TÁRKI említett felméréséből az is kiolvasható, hogy a nyereségesség szempontjából nincsenek nagy eltérések a felmérésbe bevont vállalatok között. Nincs szignifikáns különbség aszerint, hogy egy vállalat termelése, értékesítése és nyeresége hogyan alakul. Márpedig a költségvetés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a növekvő termelési és exportteljesítményekből az ország milyen mértékben gazdagodik.

A külföldi beruházásoknak a profit repatriálásáig igen pozitív hatása volt a fizetési mérlegre. 1998-ban a profitkivonás már jelentős deficitet okozott, és a külső egyensúlyromlás közel 40 százalékban a megemelkedett profittranszferek miatt következett be. A Magyarországon keletkezett jövedelmek kivonása ugyanakkor természetes folyamatnak tekinthető. Az is valószínű, hogy az ilyen nagymértékű profitkivonást az is befolyásolta, hogy 1999-ben számos vállalkozás adókedvezménye megszűnt, de oka lehetett az is, hogy a térségben tapasztalható konfliktusok miatt a bizalom kissé megrendült.

Zsarnay Judit