Konzervből élnek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 1.) vegye figyelembe!

Dobozolt gondok

Megjelent a Cégvezetés (archív) 20. számában (1999. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A konzervipar - túljutva a rendszerváltozás okozta piacvesztés sokkján - 1997-re rendezte sorait. Ám a tavalyi orosz gazdasági válság következményei újabb kihívások elé állították az ágazat cégeit. Ráadásul az Unióba is csak roppant nehezen növelhető a kivitel.

 

A rendszerváltozás előtt 13 állami nagyvállalat alkotta a magyar konzervipart. Az ágazat termékeinek legfőbb piaca a Szovjetunió volt. A kelet-európai piac kiesésével a termelés 1992-re az 1989. évi 850 ezer tonnáról 550 ezer tonnára esett. Időközben az iparág korábbi 1 millió tonnás termelőkapacitása 600 ezer tonnára csökkent, s ezeket a kapacitásokat az 1995-ös üzemösszeírás szerint 311 vállalkozás működtette.

Változó tulajdonlás

Az utóbbi húsz év eladási statisztikái szerint 1996-ban fogyott idehaza a legkevesebb konzerv, 160 ezer tonna, s ez az ágazati mutató máig is csak kevéssel lett több. Elemzők szerint az élelmiszeripar termelési értékének mintegy 9 százalékát adó konzervipar ugyan túljutott a privatizáción, de a tulajdonosváltások nem fejeződtek be. A konzerviparban a piaci részesedésért való versenyfutás nem ért véget. A privatizációs tulajdonosváltás óta kapacitáskoncentráció is megfigyelhető. Két cégcsoport - a Limpex 4 gyárral és a Globus 3 üzemmel - a hazai piac csaknem felét uralja.

A hazai cégek méret szerinti megoszlása alapvetően eltér az Európai Unióban működő zöldség-gyümölcs feldolgozó ipar szerkezetétől. Míg az Unióban a 100-500 főt foglalkoztató középvállalatokra jut az eladások több mint fele, és a nagyvállalatok szerepe elenyésző, addig Magyarországon a nagyvállalatoké a vezető szerep, hiszen a termékmennyiség több mint felét ezek állítják elő. Nálunk a 100 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kisvállalatok szerepe nem meghatározó. A hazai és az EU-beli vállalati struktúra eltérése azonban kisebb, ha a termelési vagy árbevételadatok alapján végezzük az összehasonlítást. A termelékenységi mutatók igazolják, hogy igen jelentős a lemaradásunk (a hozzáadott érték szempontjából 6-8-szoros), ezért a magyar „nagyvállalatok" nemzetközi mércével mérve valójában középvállalatoknak tekinthetők. A strukturális eltérések arra utalnak, hogy a '90-es években végbement decentralizációs folyamat ellentmondásos eredménnyel zárult. A vállalatok többsége nem specializálódott, hanem igen széles skálán, saját márkaneve alatt kíván tömegcikkeket értékesíteni a belföldi piacon, illetve ömlesztve vagy alapanyagként, esetleg a vevő márkaneve alatt szállít exportra.

Termelők a piacon A Magyarországi Konzervgyártók Szövetségének adatai szerint a konzervipari feldolgozó engedéllyel rendelkező társaságokból 109 tartósítóüzem, 98 gyümölcsfeldolgozó vállalkozás, lé- és szörpüzem, 48 savanyító- és 56 szárítóüzem. Az iparág jegyzett tőkéje 16 milliárd forintra tehető, a külföldi tulajdoni részarány megközelíti a 60 százalékot. 1995 és 1998 között évente 2-3 milliárd forintot költöttek konzervipari beruházásokra, napjainkban azonban az orosz piac okozta piaci zavarok miatt visszaestek az ágazati fejlesztések. A zöldség-gyümölcs feldolgozással foglalkozó társaságok 1998-ban 131 milliárd forint árbevételt realizáltak, amelynek csaknem felét a kivitel adta. A tartósított termékek exportja - a mirelit árukkal együtt - 250 millió dollárt tett ki. Az idei év rendelkezésre álló adatai azt mutatják, hogy csökkenni fog az export. A tavalyi kivitelből a zöldségkonzervek részesedése 44, a gyümölcskonzerveké 23, a savanyúságé 22, a sűrítményeké 7, a húskonzerveké pedig 4 százalékot képviselt. Piacaink sorában Oroszország állt az élen, ide 82 millió dollár értékben exportáltunk zöldség- és gyümölcskészítményeket. 1999 első félévében a teljes élelmiszer-gazdasági termékkivitel 289 millió dollárral mérséklődött, s bár a konzerviparról csak márciusig áll rendelkezésre részletező adat - a kivitel értéke az idei első két hónapban viszont alig haladta meg a 6 millió dollárt -, nem lehetnek rózsás reményeink. Tavaly az összes export csaknem 39 százaléka Oroszországba irányult, az EU részesedése 27 százalék volt, melynek több mint 50 százaléka a német piacra került.

Csatlakozási dilemma

Galambos József, a Magyarországi Konzervgyártók Szövetségének titkára szerint az Európai Unióhoz történő csatlakozásig az ágazatnak mindenképpen stabilizálnia kellene a termelését. A 600 ezer tonnára szűkült termelést a korábbi, egymillió tonnás szintre kellene felfuttatni ahhoz, hogy a konzerviparnak a csatlakozás után ne legyenek kvótakorlátai. Ez azonban azért tűnik megalomán elképzelésnek, mert a jelenleg előállított terméktömeget is csak nehezen sikerül eladni, s nem túl jó áron. Akik viszont azon a véleményen vannak, hogy kerül, amibe kerül, fel kell futtatni a termelést, talán jól hazardíroznak, ők ugyanis azt mondják, hogy Magyarország uniós tagsága után a csatlakozás előtti öt év átlagához igazítják majd a piaci megjelenést. Egyelőre azonban inkább a leépülésről adhatunk számot, ugyanis a konzervgyárak üzemeltetői valamit talán sejtenek arról is, hogy mi vár a magyar élelmiszer-ágazatra a csatlakozás után. A Heinz-vállalat például a közelmúltban eladta kecskeméti gyáregységét a kanadai tulajdonú K. C. E. Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft.-nek. Az új tulajdonos elsősorban zöldségkonzervek gyártása és forgalmazása céljából kívánja működtetni a gyárat. A hivatalos közlemény szerint a gyártelep fejlesztésével hosszú távon megtartják a dolgozók nagy részét, bár kilátásba helyezték 260 dolgozó elbocsátását is, minekutána a gyár törzstagsága 230 fő marad. Ehhez tartozik, hogy a cég 1993-as privatizációjának idején még 1600 ember kapott munkát a gyárban, s hogy a kecskeméti vállalat 1998-ban 5,5 milliárd forintot forgalmazott, s a társaság által előállított 35 ezer tonna készáru több mint felét Oroszországba szállította.

Gondban van a békéscsabai Csabai Konzervgyár Rt. menedzsmentje is, nehéz lesz belátható időn belül megteremteni az eredményes működés feltételeit. Galambos József véleménye szerint az ágazat túléli a mostani válságot, s még az orosz piac is talpra állhat egy-két év alatt. A kapacitások nem tűnnek el, a fejlesztések folytatódnak. A probléma az, hogy a konzervipar az uniós csatlakozás után a nagy nehezen megszokotthoz képes másfajta erőtérbe kerül. Az EU-val szerencsés a kereskedelmi kapcsolata az ágazatnak, hiszen az export 30 százaléka itt talál vevőre, s a csatlakozás után ez a piac nyitottá válik számukra is. Ugyanakkor a magyar piacon is növekedhet az importkonzerv aránya, ami jelenleg 10 százalékra tehető. Elsősorban olyan termékeket hozunk be - halkonzerveket, déligyümölcsökből készített konzerveket -, amelyekhez idehaza nem találunk alapanyagot. Ma még Magyarország elég sok versenyelőnyt élvez az uniós tagországokkal szemben - szögezi le a titkár -, de a jövő nem túl biztató. Az exportpiacokon a támogatások versenye zajlik. Ebben Magyarország nyilvánvalóan nem tudja felvenni a versenyt az EU-tagországokkal szemben. A hazai támogatás mindinkább leépül, a nemzetközi szerződési kötelezettségek okán is. A jövedelmezőségi szintet kellene növelni ahhoz, hogy az EU-ban megálljuk a helyünket.

Rossz bolt A tavaly augusztus végéig kiszállított, de ki nem fizetett orosz konzervexport értéke 5 milliárd forintra tehető. A raktárakban 100 ezer tonna, 30 milliárd forint értékű áru halmozódott fel. A kormányzati segítség viszonylag gyorsan megérkezett, de csak nagyon szűk körben, hiszen az a készletek állami garanciával nyújtott, kedvezményes kamatozású hitellel történő finanszírozására vonatkozott. Tavaly év végén a kiszállított, de még ki nem fizetett termékekre az agrártárca lehetővé tette az exporttámogatás felvételét, így a fizetési határidőket meghaladó tartozások összege 1,5 milliárd forintra csökkent. A Magyarországi Konzervgyártók Szövetsége a közelmúltban bejelentette: az ágazat pénzügyi helyzetének javítására 15 milliárd forintos középtávú tőkepótló hitelre lenne szükség. Tervezetük szerint a négyéves futamidejű konstrukcióhoz 9 milliárd forintos állami garanciavállalás és 5 milliárd forint kamattámogatás járulna.

Stratégiai gyártó

Nem lesz könnyű dolguk a cégek vezetőinek. Ma az adózott eredmény alapján számított jövedelmezőségi mutató 2-3 százalékra tehető. Ez mintegy harmada annak, amellyel életben lehet maradni a piacon. Viszont az is tény, hogy a dobozba került termékek hazai alapanyagból készülnek. A magyarországi termőhelyi adottságok jók, egyes nyersanyagok esetében - például a zöldbab, a csemegekukorica, a paprika, a málna, a meggy, a kajszi - a nemzetközi átlagnál jobb minőségű, megkülönböztethetően kedvezőbb érzékszervi tulajdonságú alapanyagok termesztésére van mód. Vannak a magyar konzerviparnak a mai, mostoha körülmények között is sikerfejezetei. A csemegekukoricát hozhatjuk fel példaként. Tíz évvel ezelőtt még lényegében nem termesztettünk ilyen növényt, ma 170 ezer tonnát (csöves súlyban értendő) vásárol fel a konzervipar. Ezzel a mennyiséggel nagyhatalomnak számítunk a világpiacon is, talán csak a franciák tartják velünk a lépést. Ezek azok az új értékek, amelyekre hosszú távon is oda kell figyelnie a szakmának. A paradicsom ugyancsak „vezérnövénynek" számít, annak ellenére, hogy itt negatív tendencia figyelhető meg. E terméket döntően kistermelők szállítják az iparág számára, ami korántsem megnyugtató. A többezres termelői körnél nehéz kézben tartani a fajtaválasztékot, az egységes megjelenést, a minőséget és a többi, piaci versenyképességet befolyásoló tényezőt. Magyarországon igen komoly paradicsomfeldolgozó kapacitás létezik, amit alig használnak ki. A korábbi 400-500 ezer tonna paradicsom helyett napjainkban 100-200 ezer tonnát dolgoznak fel.

A konzervipar exportja (millió USD)
Megnevezés Európai Unió Oroszország Egyéb FÁK-országok Egyéb országok Összesen
1998 90,0 82,0 20,0 58,0 250,0
Ebből:
1998. 01-08. hó 45,5 58,8 12,7 34,6 151,6
1998. 09-12. hó 45,5 22,2 6,8 23,8 98,4
1999. 01-02. hó 10,0 6,1 2,6 7,5 26,1
Forrás: Vámstatisztikák, Magyarországi Konzervgyártók Szövetsége

Biztos, hogy baj van a marketinggel, a termék megjelenítésével is. Néhány bennfentes tudhatja ugyan, hogy az eredeti magyar paradicsomsűrítmény jóval magasabb százalékban tartalmaz természetes alapanyagot, vagyis paradicsomot, mint esetleg a neves márkatárs terméke, ezt a pluszértéket azonban nem sikerül eladni, pénzzé tenni. Az sem vált előnyére a hazai gyártóknak, hogy vontatottan hajtották végre az úgynevezett profiltisztítást. Hiszen csak kevés tőkeerős cég engedheti meg magának a többféle termék gyártását.

Uniós szokások Az Európai Unióban a konzervek iránti kereslet - Olaszország kivételével - minden tagállamban mérséklődött. Elsősorban a friss termékeket vásárolják, s a konzerviparnak is váltania kellett kínálatát. A konzervgyártók az alacsony kalória- és sótartalmú termékeket fejlesztik, mérsékelni próbálják az adalékanyagok használatát. Új irányzatként jelent meg a nemzeti ételspecialitások konzervipari gyártása, például távol-keleti, olasz, mexikói ízekkel. A főzésre rendelkezésre álló idő csökkenése, valamint az egyre kisebb létszámú családok miatt a kisebb kiszerelésű, mikrohullámú készülékben gyorsan elkészíthető ételek piacán lehet keresletbővülésre számítani. Az EU konzervfogyasztásának 18 százaléka származik a közösségen kívüli országokból. Az import legnagyobb része gyümölcsvelő, zöldség- és gyümölcskonzerv. Az EU-ban a hagyományos konzervek iránti kereslet emelkedésére nem lehet számítani, legfeljebb néhány speciális termékcsoport, például a levesporok, mártások piaca növekedhet. A kereslet csökkenése várhatóan Németországban és Spanyolországban lesz a legjelentősebb, Nagy-Britanniában stagnálásra számítanak a kereskedők, míg Franciaországban és Olaszországban szerény bővülés lehetséges. A konzervárak is nyomottak maradnak, a fogyasztó már kismértékű áremelés esetén is átpártol a fagyasztott vagy a friss termékekhez.
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére