Az adózás szempontjából fontos adatok nyilvántartására bizonylatot kell kiállítani, könyvet, nyilvántartást kell vezetni oly módon, hogy azok az adó alapjának, az adó összegének, a mentességnek, a kedvezménynek, a költségvetési támogatás alapjának és összegének, továbbá ezek megfizetésének, illetve igénybevételének megállapítására, ellenőrzésére alkalmasak legyenek.
A gazdálkodó a tevékenysége során előforduló, a vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható eseményekről – a számviteli törvényben rögzített szabályok szerint – folyamatosan nyilvántartást vezet, és azt a naptári év végével lezárja (a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény). A könyvvezetés a számviteli törvény szerint az egyszeres és a kettős könyvvitel rendszerében történhet, legalábbis azoknak a szervezeteknek az esetében, amelyekre a számviteli törvény hatálya kiterjed.
Egyszeres könyvvitel
Egyszeres könyvvitelt köteles vezetni az egyszerűsített mérleget készítő vállalkozó, azaz az iskolai szövetkezet, jogi személyiséggel rendelkező munkaközösség, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amelynek vállalkozási tevékenységből származó éves nettó árbevétele – két egymást követő évben – nem haladja meg az 50 millió forintot, függetlenül az általa foglalkoztatottak létszámától és a mérleg főösszegétől.
A könyvvezetés módja
Az egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodó a kezelésében, illetve tulajdonában lévő pénzeszközökről és azok forrásairól, továbbá a pénzforgalmi gazdasági műveletekről olyan könyvviteli nyilvántartást (pénzforgalmi könyvvitel) köteles vezetni, amely az eszközökben és forrásokban bekövetkezett változásokat a valóságnak megfelelően, folyamatosan, áttekinthetően, zárt rendszerben mutatja ki. A könyvviteli nyilvántartáshoz kapcsolódóan az egyszerűsített mérleg összeállításához szükséges kiegészítő és analitikus nyilvántartásokat is a valóságnak megfelelően és folyamatosan vezetnie kell.
Nyilvántartási forma
A pénzeszközökről és azok forrásairól, valamint az azokban beállott változásokról vezetett könyvviteli nyilvántartási kötelezettségnek naplófőkönyv, pénztárkönyv vagy más, a követelményeknek megfelelő nyilvántartás vezetésével lehet eleget tenni. Az alkalmazott nyilvántartási rendszernek olyannak kell lennie, amely a teljes üzleti pénzforgalmat zárt, az elszámolások egyezőségét biztosító formában mutatja ki, és egyidejűleg biztosítja az adóelszámoláshoz szükséges – pénzforgalommal kapcsolatos – adatokat. Az egyszeres könyvvitel keretében vezetett nyilvántartásokba az adatokat kizárólag bizonylatok alapján szabad bejegyezni.
Kettős könyvvitel
Kettős könyvvitelt köteles vezetni a fentiekben nem említett minden más vállalkozó, továbbá a költségvetés alapján gazdálkodó szerv és a Magyar Nemzeti Bank.
A könyvvezetés módja
A kettős könyvvitelt vezető gazdálkodó a kezelésében, illetve tulajdonában lévő eszközökről és azok forrásairól, továbbá a gazdasági műveletekről olyan könyvviteli nyilvántartást köteles vezetni, amely az eszközökben (aktívákban) és a forrásokban (passzívákban), valamint a saját tőkében bekövetkezett változásokat a valóságnak megfelelően, folyamatosan, áttekinthetően mutatja. A kettős könyvvitel megjelenési formája a főkönyvi számla.
Az egyéni vállalkozó könyvvitele
Az egyéni vállalkozókra a számviteli törvény hatálya nem terjed ki. Az egyéni vállalkozó (egyéni cég) saját elhatározása szerint, illetve a jövedéki szabályokban előírt kötelezettség alapján folytathatja a korábban kialakított számviteli nyilvántartások vezetését, ezek azonban nem helyettesíthetik a személyi jövedelemadó-törvényben előírt nyilvántartásokat.
A könyvvezetés módja
Az egyéni vállalkozók egységesen a személyi jövedelemadó-törvény szabályai szerint kötelesek könyvvezetésre. Ez pénzforgalmi nyilvántartás (pénztárkönyv vagy naplófőkönyv) vezetését írja elő, amelyhez az egyes, a törvényben felsorolt vagyontárgyakkal kapcsolatos gazdasági események hatását rögzítő kiegészítő (részletező) nyilvántartások kapcsolódnak. Az egyéni vállalkozók számára a kötelező könyvvezetés lényegében az egyszeres könyvvitelhez hasonló.
A SZÁMVITELI BIZONYLAT
A könyvvezetés alapokmánya a számviteli bizonylat. Számviteli bizonylatnak minősül minden olyan külső és belső okmány, amelyet a gazdasági események számviteli nyilvántartása céljára készítettek.
Adóazonosításra alkalmas bizonylat
Adóigazgatási azonosításra fő szabályként csak a nyomtatott sorszámozással ellátott bizonylatok alkalmasak. Az adókötelezettség megsértése miatti szankcionálhatóságot megteremtő törvényi hátteret az általános forgalmi adóra vonatkozó rendelkezések adják meg.
Ebben a fogalmi körben nehezen elkülöníthető a bizonylattól az igazolás, ugyanis ezek olyan bizonylatok, amelyek az adólevonás vagy adóelőleg-levonás alapjául szolgálnak, és ezáltal a magánszemélyt a felelősség alól mentesítik. Ugyancsak az esetleges ellenőrzés szempontjából jelentős az adópreferencia alapjául szolgáló ügylet megtörténtét bizonyító igazolás.
Az általános forgalmi adó bizonylatolása
Az általános forgalmi adóval kapcsolatos bizonylatok a számla, az egyszerűsített számla, a számlát helyettesítő okmány, illetve a nyugta.
Az adóalany köteles az általa teljesített termékértékesítésről és szolgáltatásról számlát, készpénzzel vagy készpénz-helyettesítő eszközzel történő fizetés esetén pedig kérésre egyszerűsített számlát kibocsátani. Ha az ellenérték nem pénzben kifejezett, az adóalany köteles az általa teljesített termékértékesítésről és szolgáltatásnyújtásról számlát helyettesítő okmányt kibocsátani.
A számla
A számla az adóigazgatási azonosításra alkalmas bármely olyan bizonylat, amely tartalmazza a számla sorszámát, a számla kibocsátójának nevét, címét és adóigazgatási azonosító számát, a vevő nevét és címét, a teljesítés időpontját, a számla kibocsátásának keltét, a fizetés módját és határidejét, a termék (szolgáltatás) megnevezését, valamint besorolási számát, amely legalább szükséges az e törvény szerinti hivatkozás beazonosításához, a termék (szolgáltatás) mennyiségi egységét és mennyiségét, a termék (szolgáltatás) adó nélkül számított egységárát, a termék (szolgáltatás) adó nélkül számított ellenértékét tételenként és összesen, a felszámított adó százalékos mértékét; az áthárított adó összegét tételenként és összesen, a termék (szolgáltatás) adóval együtt számított ellenértékét tételenként és összesen, valamint a számla végösszegét.
Az egyszerűsített számla
Egyszerűsített számla az adóigazgatási azonosításra alkalmas bármely olyan bizonylat, amely tartalmazza a számla sorszámát, a számla kibocsátójának nevét, címét és adóigazgatási azonosító számát, a vevő nevét és címét, a számla kibocsátásának keltét, a termék (szolgáltatás) megnevezését, valamint besorolási számát (amely legalább szükséges a beazonosításhoz), a termék (szolgáltatás) mennyiségi egységét és mennyiségét, a termék (szolgáltatás) adóval együtt számított egységárát, a termék (szolgáltatás) adóval együtt számított ellenértékét tételenként és összesen, valamint a törvényben meghatározott százalékértéket.
A számlát helyettesítő okmány
Számlát helyettesítő okmány bármilyen adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylat (irat), amely tartalmazza a terméket átadó (szolgáltatást nyújtó) adóalany nevét, címét és adóigazgatási azonosító számát, a terméket átvevő (szolgáltatást saját nevében megrendelő) nevét, címét és adóigazgatási azonosító számát, a teljesítés időpontját, a termék (szolgáltatás) megnevezését, valamint besorolási számát, amely legalább szükséges az e törvény szerinti hivatkozás beazonosításához, az adó alapját, a felszámított adó százalékos mértékét, valamint az áthárított adó összegét.
A számla kijavítása, érvénytelenítése
A hibásan kiállított bizonylatok korrekciója javítással vagy érvénytelenítéssel történhet meg.
Javítás
Javításkor a helytelen vagy téves adatot (szöveget) úgy kell áthúzni, hogy az olvasható maradjon, egyúttal a helyes szöveget a javított rész fölé kell írni. Ha a hiba javítással nem korrigálható, a bizonylat minden példányát (áthúzással és az érvénytelenítés tényének rögzítésével) érvényteleníteni kell, és új bizonylatot kell kitölteni.
Helyesbítés
Ha a számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány kibocsátását követően az adóalany az áthárított adó összegét, illetve az annak meghatározásához szükséges tételeket módosítja, vagy az adót utólag kívánja felszámítani és áthárítani, erről helyesbítő számlát, egyszerűsített számlát és számlát helyettesítő okmányt köteles kibocsátani.
A bizonylat tartalma
A helyesbítő számlának, egyszerűsített számlának és számlát helyettesítő okmánynak tartalmaznia kell a helyesbítés tényére utaló jelzést, az eredeti számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány azonosításához szükséges adatokat, továbbá a módosításnak megfelelő új tételeket.
Elszámolás
A helyesbítést az adóalany a helyesbítő számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány kibocsátásának napját tartalmazó adómegállapítási időszakban köteles figyelembe venni.
A bizonylatok megőrzésének kötelezettsége
Az adókötelezettség ellenőrizhetőségének feltétele, hogy az iratok (bizonylatok) az adó megállapításához való jog elévüléséig az adózónál rendelkezésre álljanak.
A bizonylatmegőrzési kötelezettség nemcsak az adóalanyt, hanem minden adózót terheli, így azt a magánszemélyt is, akinek a személyi jövedelemadóját a munkáltató vallja be és fizeti meg (vonja le). A munkáltató esetében a törvény külön nevesíti, hogy az általa megállapított adó alapjául szolgáló bizonylatokat a megállapításhoz való jog elévüléséig meg kell őriznie. A számviteli törvény még ennél is hosszabb – minimum tízéves – megőrzési kötelezettséget ír elő.
BESZÁMOLÓ
A gazdasági tevékenységet folytatók a működésükről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetükről a naptári év könyveinek lezárását követően, a törvényben meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót (írásos jelentést) kötelesek készíteni.
A gazdasági eseménytől a beszámoló összeállításáig a következő szinteken keresztül jutunk el: gazdasági esemény, bizonylat, alapnyilvántartás, analitikus nyilvántartás, főkönyvi könyvelés, beszámoló.
A beszámoló formája
A beszámoló lehet egyszerűsített mérleg és eredménylevezetés, egyszerűsített éves beszámoló, éves beszámoló, illetve összevont (konszolidált) éves beszámoló.
A beszámoló formáját a jogszabály az éves nettó árbevétel nagyságától, a mérleg főösszegétől, a foglalkoztatottak létszámától, mindezek határértékeitől, továbbá – meghatározott esetben – a könyvvezetés módjától függően határozza meg.
Egyszerűsített éves beszámoló
Egyszerűsített éves beszámolót készíthet a kettős könyvvitelt vezető vállalkozó, ha két egymást követő évben a mérleg fordulónapján a nagyságot jelző három mutatóérték közül kettő nem haladja meg a következő határértéket: a mérlegfőösszeg a 150 millió forintot, az éves nettó árbevétel a 300 millió forintot, a tárgyévben átlagosan foglalkoztatottak száma pedig a 100 főt.
Összevont (konszolidált) éves beszámoló
Összevont (konszolidált) éves beszámolót és összevont (konszolidált) üzleti jelentést is köteles készíteni az a vállalkozó, amely egy vagy több vállalkozóhoz fűződő viszonyában anyavállalatnak minősül, továbbá az a vállalkozó, amely a közös vezetésű vállalkozásban meghatározott jogosultságokkal tőkerészesedés alapján rendelkezik.
A beszámoló részei és fordulónapja
A beszámoló részei a mérleg, az eredménykimutatás, a kiegészítő melléklet és az üzleti jelentés. A beszámoló adatait leltárral és könyvvezetéssel kell alátámasztani.
A beszámolót az éves működésről kell elkészíteni, a beszámolási fordulónap december 31-e, a beszámolási időszak utolsó napja.
Jóváhagyás, letétbe helyezés
A beszámolót – cég esetén – a cég legfőbb döntéshozó szervének jóvá kell hagynia, és a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott éves beszámolót vagy egyszerűsített éves beszámolót, valamint az adózott eredmény felosztására vonatkozó javaslatot vagy határozatot legkésőbb a tárgyévet követő május 31-éig a cégbíróságnál és az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálatánál – ez utóbbi szervezetnél kettőezer forint közzétételi költségtérítés befizetésének igazolása mellett – letétbe kell helyezni. Ugyanez a szabály vonatkozik az egyszeres könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozó által elkészítendő egyszerűsített mérleg és eredménylevezetés letétbe helyezésére.
Zárlati munkálatok
Egy-egy naptári időszak végén – így az év végén is – a nyilvántartás teljessé tétele érdekében a könyvelést kiegészítő, helyesbítő, egyeztető és összesítő munkákat, valamint a számlák technikai lezárását kell elvégezni. Az éves zárlati munkák eredményeként a főkönyvi számlák rendezetté válnak, és tartalmuk alkalmassá válik a beszámoló elkészítésére.
Az egyező mérleg (a vagyonkimutatás) és az eredménykimutatás (a mérleg szerinti eredmény levezetését tartalmazó okirat) összeállítását követően a vállalkozónak le kell zárnia a könyveket. Az elkészített mérleg zárómérlegnek minősül, amely a következő év nyitásának lesz az alapja.
Az összeállítást készítette: Kiss Daisy